Nem is tudom, mit vártam attól, hogy vége lesz ennek a nagy írós-tanulós-munkás időszaknak. Iszonyú jól sikerült a hétvége, tegnap ebéd után elmentem a városba csavarogni, és jól megdöbbentem rajta, hogy micsoda karácsonyi-vásár őrület van már most, kettővel andalog mindenki, hogy nem lehet haladni. Amin viszont nagyon kiakadtam, hogy a Bazilikánál 900 forint egy pohár langyos forraltbor és 1000 egy kürtős kalács. Én abszolút nem vagyok az a típus, aki nézegeti meg hasonlítgatja az árakat, mert egyszer-egyszer kibírom, de ezekre még én is felemeltem a szemöldököm, basszus, ők nem érzik ezt túlzásnak? De aztán mindegy volt, mert találkoztam Pillanattal és az anyukájával, és röhögcséltünk meg dumáltunk, és ez jó volt. Este meg csináltunk vacsit, filmeket néztünk, és nekem most mindössze ennyi kell.
Ma meg elmentünk a Wampra, a pasim is eljött velem, pedig tudom, hogy férfiaknak az konkrétan kínszenvedés, főleg, hogy ugye legalább kétszer körbe kell járni, hogy az ember jó döntéseket tudjon hozni, meg hát a millió ékszer, ruha, táska, oké volt 3 csodálatos Csajbringa is. És akkor kiderült, hogy van belépő, ami szerintem elég komoly WTF: belépő egy vásárra, ahová költeni mész, és az árusok is komoly pénzeket kifizetnek, hogy ott lehessenek? Tehát 500ft (ami levásárolható, 100ft-nyi kupon minden elköltött 1000 forintra) volt a belépő, plusz 350ft-ot kellett kifizetni egy kiállításra, amit mi nem akartunk megnézni, de ez kit érdekel, ugye. Én nem tudom mi van a Wamppal, engem már nem hoz lázba, mondjuk az is lehet, hogy bennem van a hiba. Még az Evetke ruhát is ott hagytam. Azért vettem egy táskát a biztonság kedvéért innen (és a választékukból tudtam volna vagy hármat, alig tudtam dönteni), meg a gyerekeknek karácsonyi ajándékot.
És most vasárnap este van, és én szomorú vagyok, mint vasárnap délutánokon általában, és ez olyan hülyeség. Hiszen tök jó lesz a hét, holnap nem lesz sok órám, este találkozom a csajokkal is, szerdán Vácon lesz találkám a barátnőimmel, hétvégén Nouvelle Vague a pasimmal, meg a legcukibb párocskával, akit csak ismerek, a pasim is lesi minden kívánságom, csak mondjam meg, mihez van kedvem, de főleg: KÉSZ A PORTFÓLIÓM, én meg itt szomorkodom. Hogy kell csinálni, hogy a vasárnap ne legyen ilyen búval baszott? Vagy ez egy ilyen belénk kódolt történet, és onnan indul, hogy 10 éves vagyok, vasárnap este van, a TV Maci mossa a fogát, nekem meg nincs kész másnapra a leckém?