Alone

Több, mint fél éve vagyok egyedül, ennyi ideje nem volt még csak egy randim sem. Jó, egy volt a spanyol fiúval, de értitek. Annyira nincsen semmi, hogy még csak egy halvány kis pasizós-történetet sem tudtam mesélni tegnap a lányoknak. Nem tudom, mi van, de teljesen elengedtem ezt a párkeresés-ügyet, pedig ez nem jellemző rám, szeretem, ha történnek körülöttem a dolgok, és szoktam is érte tenni. Igaz, az előző félévben nagyon elfoglalt voltam, most is eléggé az vagyok, meg hát tél van és nyűgösség. Nincsen kedvem erőltetni a dolgot, abban reménykedem, hogy ahogy jön a tavasz, újra lesz motivációm. Meg esetleg véletlenül fellököm a nagy Ő-t bevásárlás közben, vagy nem is tudom. 

Viszont vannak szép, színes ruháim, hát legalább ez.

tessék, körömlakk, mostanában a piros a kedvencem

Boredom is bullsh*t

Egyértelmű, hogy ha valami kimozdulós, iszogatós, hajnalig (értsd: 1-2, csak semmi őrület) tartó program van, akkor azt péntek estére kell szervezni, hogy másnap még ki lehessen élvezni egy egész pihenőnapot anélkül, hogy az ember szétstresszelné magát azon, hogy másnap újra hétfő, és már megint fáradtabban kezdi a hetet, mint ahogy a hétvégét indította. Ez megint egy 4 soron át húzódó mondat lett, gratulálok, Ilonka. 

Hátránya a pénteki mulatozásnak (értem ezalatt azt, hogy a bloggerlányokkal tepertőkrémmel tömjük az arcunkat az Ankertben, miközben annyira hangos a zene, hogy kábé egymás szájáról próbáljuk leolvasni a blogok háttértörténeteit), na szóval az a hátránya a pénteki mulatozásnak, hogy mivel elfoglalt, dolgozó nők vagyunk mindannyian, éjfélkor mindenki (kivéve Mia) bepunnyad, és hazamegyünk aludni. Én Pillánál aludtam, ahol neki (meg egy iszonyú finom, kvázi egészséges  kakaóscsigának) hála elvesztettem a Norbi Update szüzességemet. Nem, nem reggeli volt, hajnal 2-kor tüntettem el. Képzeljétek, a kapcsolatunk a következő szintre lépett, már van Pillánál saját fogkefém, ágyneműm, pizsamám, pihepuha csizmám és mandulatejem.♥♥♥

Szuperjó volt úgy hazajönni, hogy kialudtam magam, nyitva vannak az üzletek, vannak emberek az utcán, és még egy csomó idő van hétfőig. Pilla a város ellenkező felén lakik, de pont 1 óra alatt hazaérek tőle, úgy értem, ide haza a lakásomba. Halálosan éhesen érkeztem meg, gyorsan főztem sütőtök-krémlevest meg sütöttem sütőben pirított parmezános cukkinit, majd agyoncsaptam az egészet anyukám gyümölcsös lepényével, amiből azonnal 3 szeletet kellett meguzsonnáznom. Aludtam, néztem Affairt (nagyon nem bírom a főszereplő Alison-t, mármint a színésznőt, meg szerintem borzasztóan valószerűtlenek a párbeszédek, így egyszerűen senki nem beszélget, hagyjuk már), voltunk sétálni. Este pedig főztem kókusztejes édesburgonya-krémlevest. A tavaly (előtt) karácsonyra kapott, híres-neves fullsznob Menü szakácskönyvemből ez az egyetlen recept, amit megfőztem eddig (mondjuk ez az én hibám, nem a szakácskönyvé, egyszerűen Jamie közelebb áll hozzám), mondjuk ezt már többször is, isteni finom. 

Don't know

Pont 1 körül lesz egy lyukasórám, így hoztam ebédre kacsamellet sütőtök-pürével és párolt spenóttal (ezt még igen előrelátóan tegnapelőtt este dobtam össze), mikor lesz már ebédidő? Tízórait azt viszont nem hoztam, reggel alig éltem, csak bambultam ki a fejemből a kávém fölött, így mondjuk főleg nem tudom, hogy bírom ki ebédig. Voltam valamelyik nap a Nespressoban feltölteni a készleteimet, és vannak tavaszi (hál'istennek nem ízesített) kapszuláik, amik nagyon ízlenek (és gyönyörűek is). Délután lesz néhány szabad órám, mielőtt bemegyek funolni Budapestre, és az a nagy dilemma, hogy akkor

• aludjak, mert hulla vagyok
• elmenjek futni/edzeni, mert az feldob
• takarítsak kicsit, hogy a hétvégét ideális körülmények között kezdhessem.

Hmmm.  

a képért nagyon köszi wp holvoltholnem olvasónak, amúgy innen, iszonyú jók

Now you're looking for me

Amúgy hiányzik, hogy legyen időm napi több posztot írni, főleg körömlakkos-salátás témában, ugye. Mióta sportolni járok amikor van egy kis időm, a suliban pedig a rengeteg óra meg helyettesítés miatt nincsenek lyukasóráim, híján vagyok az üresjáratoknak, amikor azonnal kedvem támad leülni kreatívkodni egy picit. Nem az hiányzik, hogy nagy dolgokról írjak, vagy arról, hogy mi történik, hanemaz, hogy csak könnyed stílusban jártassam a számat így virtuálisan, bőven meghintve képekkel, ami az egyik kedvenc blogger műfajom egyébként másoktól is. Csak egyszerűen mostanában az utolsó dolog, amire időt tudok szakítani, az az, hogy ücsörögjek a laptop előtt. Hétvégén kicsit erőltettem a sorozatnézést is (arra is sajnálom ugyanis az időt), és elkezdtem az Affair második évadát, nagyon bejön, de persze tudtam, hogy be fog, de hétközben arra sem érek rá. 

Most úgy érzem, hogy egy kicsit le fogok lazulni - mondjuk nem tudom, miből gondolom, hogy több időm lesz, de ha úgy érzem, akkor biztosan lesz is. és akkor majd írok többször, többet. 

Ma ezt a dalt dúdoltam egész nap:

Long day, feelings galore

Nos. 

Tegnap is, ma is estig dolgoztam. Felvételiztettük a kicsiket, mennyi különböző kicsi ember, karakter, sors. Voltak nagyon jó fej, talpraesett, vicces kölykök is, sokan nagyon ügyesek voltak. Ott ült velem még két kollégám, én lettem az a szereplő, aki viccelődik (kerékpárversenyző vagy? akkor téged nem is kérdezünk, fel vagy véve:)), kedveskedik, oldja a hangulatot, nagyon élveztem. Mondjuk a végén, az utolsó órában már mindenkinek ugyanannyi pontot adtam, gondolom már nem működött az agyam. Közben kaptunk kávét, szendvicseket. Én meg közben végig tüsszögtem, meg telefújtam 100 zsepit, ez mondjuk nem volt jó, remélem ez már a náthám legvége. Majdnem 7 óra volt, mire végeztünk, visszamentem a sötét, töküres tanáriba, és az asztalomon ott várt két Bounty, mert ennyire cukik a kollégáim, illetve most konkrétan az egyikük. Majd beültem az autóba, elmentem kutyakaját venni, mert már ma estére nem maradt, fél 8-ra értem haza. Esett az eső, és vezetés közben az jutott eszembe, hogy ez vajon szomorú? Hogy a hosszú munkanap után a náthás szingli csaj hazamegy a kutyájához az üres lakásába? Aztán hazaértem, beléptem a szép, színes lakásomba, ahol van kutyám, meg macskám, két percen belül lett unokahúgom, megjelent a bátyám, anyu meg apu, kaptam egy nagy csokor barkát, fasírtot meg krumplifőzeléket, kifaggattak, egymás szavába vágva sztoriztunk - még hogy magány, meg üres lakás.

Most ez az időszak arra emlékeztet, mikor a nyelviskolában dolgoztam, és este 8-ig dolgoztam majdnem minden nap (amikor nem, akkor meg mentem Budapestre próbálni, hogy hajnal 2-re érjek haza úgy, hogy reggel fél 8-ra már mehettem dolgozni újra), hazaértem, és kábé feküdhettem is le aludni, fú, nagyon rossz volt. És hát nagyon sok évig dolgoztam így, ami most van, az ahhoz képest isteni. Mindenesetre ja, ez van most, munka, munka, munka. Valahogy mégis kerekebb az egész, ezt most sokkal jobban szeretem, úgy érzem, hogy ezen a munkahelyen nem csak adok, hanem rengeteget kapok is.

A héten máskülönben nem nagyon sikerült utolérni magam, kissé szalad a lakás, olyan is volt, hogy kimentem a konyhába, hogy na jó, elmosogatok, és már el volt mosogatva, valószínűleg én voltam, de hogy mikor csináltam, az nem tudom. Holnap pedig péntek, jöhetnek a kalandok. 

Az ott pedig az új, matt, szilva színű Isadora rúzsom, nagyon fun, majd mesélek róla.

The whole curious story

Náthás vagyok eléggé, nem érzem nagyon rosszul magam, de van egy kis hőemelkedésem, és hát meglehetősen nyüssz. A kollégáim fele (de tényleg, túlzás nélkül) beteg. Abból látszik, hogy mennyire nagy a baj, hogy az egyik órában beosztottak helyettesíteni egy osztályhoz úgy, hogy egy teljesen másik osztállyal is van órám olyankor. Végül is, simán, ügyes vagyok, megoldom. 

A hónap híre, hogy az egyik barátnőm hazaköltözött külföldről, így mostantól újra lehet vele személyesen barátkozni. Tegnap elmentünk Harcsa Veronika koncertre a Budapest Jazz Clubba, és nagyon jó volt, a tény is, hogy elmentünk, meg a koncert is. Nekem Veronika néha mondjuk sok, minden dalban muszáj megőrülnie, én a Bin Jipben jobban szeretem, de azért ez is nagyon jó volt. Gy. Bálintról, a gitárosáról pedig az a véleményem, hogy annyira karakteres a játéka, hogy ha Veronika nélküle, tökegyedül lépne fel, pont ugyanennyire lenne jó a koncert.

Péntek estig túlélésre játszom, mert ma estig tanítok, holnap meg estig felvételiztetem a nyolcadikosokat (miért ebbe az iskolába jelentkeztél? olvasd el a szöveget és meséld el, miről szól, mesélj magadról angolul). Mondjuk ezt szeretem csinálni, csak nem munka után este 7-ig. 

Emellett még olyan izgalmak vannak, hogy diétázom meg edzek, de mindkettő oké. Azt csináljuk Phoebe-vel, hogy esténként megírjuk egymásnak, mit ettünk egész nap, és így kétszer meggondolom mindig, hogy eszem-e ezt vagy azt, mert hogy ezt milyen ciki lesz leírni, így ezért inkább nem eszem meg. Mondjuk tegnap a Briósban annyira finom salátát ettem kacsamellel, hogy úristen, ilyen kajákkal bármeddig kibírnám.

Aaaand it's over

Semmit nem csináltam a hétvégén. 

Asszem, pontosan erre volt szükségem. Este 10-kor ágyban voltam, óriásiakat aludtam, nagyokat csavarogtam a kutyával, családoztam, sütöttem banánkenyeret, kijavítottam ezer dolgozatot, filmeket néztem, levelekre válaszoltam, beszéltem egy csomó mindenkivel. 

A banánkenyérről ez jut eszembe: 

A hétvége többi részéről pedig ez: 

A következő héten szombat reggelig minden egyes percem be van osztva már most. De a rengeteg munka és az edzések mellett lesz néhány találkozás és jó pillanat, szóval nem bánom. 

Ez meg a vasárnap esti hangulat:

Chill

Valamelyik nap első órában fogorvoshoz vittem egy osztályt, akiket eléggé jól ismerek, meg jóban is vagyunk. Végeztünk a dokinál, megvolt, hogy mikorra kell visszaérni, és még bőven időben voltunk, kérték, hogy hadd menjenek be a boltba, mondom persze. Addig páran kint maradtunk a bolt előtt és beszélgettünk, néhányan rágyújtottak. Beszélgettünk, két nagyon rosszcsont fiú van a csoportjukban, akik amúgy édes pofák, és őróluk sztorizgattak, hogy milyen csínytevéseket csináltak, miért kaptak osztályfőnökit, ilyesmik, viccesen adták elő a srácok, nevettünk. Erre mondta az egyik lány, hogy tanárnő, ön olyan laza, sosem mérges ránk semmiért. Tényleg nem nagyon szoktam, nem is vagyok olyan típus, meg... Minek?. Gonoszságért, rosszindulatért, hazugságért nagyon haragszom, igen, de azokért a dolgokért, amiket mindannyian megcsinálunk ennyi idősen, nem szoktam. A tantárggyal kapcsolatban viszont szigorú vagyok, követelek is, de figyelek arra, hogy abból a szempontból is élvezetesek legyenek az óráim, én nem állok neki péntek 5. órában új nyelvtant magyarázni, csak mert az jön, hanem zeneszöveget viszek, filmrészletet, beszélgetünk.

Tény, hogy a kollégáim közül páran beírnak a kölykök ellenőrzőjébe, ha meglátják valahol, hogy rágyújtanak. De a gyerekek akkor is dohányoznak, nem tudjuk ezzel őket leszoktatni, csak még pluszban van ez a konfliktus. Én, ha van róla szó, el szoktam mesélni, hogy a dohányzás szar, rengeteg pénzbe kerül, és rongálja az egészségedet, plusz undi is. De azt is el szoktam mesélni, hogy ha iszom egy pohár bort, én is rá szoktam gyújtani mellé, nem mindig, de előfordul, kocadohányosnak vagyok.

Nálunk nem lehet kiengedni a gyerekeket óra alatt wc-re. Én, ha kéredzkednek, ki szoktam, nem ész nélkül, de tudom, hogy a lányoknál néha sokan vannak, meg büfébe is mennek, néha egyszerűen nincs idejük rá 10 perc alatt. Plusz 2 éve egyszer (még kezdő tanárként) nem engedtem ki egy lányt, és utána mondta az osztályfőnöke, hogy haza kellett, hogy engedje, mert átázott - hát az nagyon szar érzés volt. Értitek, ezek nem óvodások, kvázi felnőtt emberek, csak meg tudják ítélni, hogy tényleg olyan sürgős-e a dolog. Kimegy, 3 perc múlva visszajön, az óra zökkenőmentesen halad tovább. Nem stresszelek rajta, a kölykök is boldogok, mindenki boldog. 

Olyan is van, hogy megbeszélünk egy dolgozatot, és megkérnek, hogy ne akkor írjuk (ezért, azért, nem tudom). Ha vannak észérvek, én azt szoktam mondani, hogy rendben, megyünk tovább az anyaggal, és elfogadom a másik időpontot, ha megígérik, hogy akkorra tényleg készülnek. Van olyan kollégám, aki teljesen ki van akadva, hogy nehogy már a gyerekek szabják már meg, hogy mi, mikor történjen. De nekem nem az a célom, hogy szívassam őket, rossz jegyeket adjak, hanem hogy felkészüljenek arra az időpontra, tanuljanak és megírják jól. Nekem ez eddig zseniálisan működik, a megbeszélt időpontban még sosem volt hőbörgés, és persze így is van, aki nem készül, de ezek a dolgozatok mindig sokkal jobban sikerülnek, mint mikor hajthatatlan vagyok, és csakazértis megíratom az eredeti időpontban. Stresszelni pedig egy másodpercig nem szoktam emiatt, nem úgy, mint némelyik kollégám. 

Ezek arról jutottak eszembe, hogy ma délelőtt anyukám sütött tortát, amilyet múlt hétre is az unokaöcsiknek, csak most magunknak. Vastag, tejszínes-marcarponés krém volt a tetején, tele gyümölccsel. Azt mondta, kell neki pár óra a hűtőben, hogy megdermedjen. Aztán ebédeltünk, apu még nem volt otthon, valami ügyben van egyfolytában, ezért ketten ettünk, befejeztük, és anya hozta a tortát, hogy szerinte együnk belőle. Én gyanakodtam, mert nem telt el még néhány óra. Leszedte a tortaformát a sütiről, én meg mondtam, hogy gyorsaaan rakd vissza, mert látszott, hogy annyira puha még az egész, hogy pillanatokon belül szétcsúszik. Segítettem, sietve visszaraktuk a formát, visszakapcsolta, azt hittem, visszateszi a hűtőbe, de nem. Visszavitte a két lapos kistányért a szekrénybe, hozott helyettük két mélyebb, desszertes tányért, egy kést meg egy nagy kanalat, kivágott két szeletet, úgy, szétfolyva a tálkákba rakta kanalazta őket (persze nulla torta alak), leült, az egyiket elém rakta, és nekiállt a sajátjának, folytatva a sztorit, amiben volt. 

Vajon kitől örökölhettem a lazaságomat? 

Amit a kockás ingről gondolok

Annyi minden érdekes eset történik a suliban, amiket nem tudok/merek itt elmesélni, ugyanazért, amiért más sem mer nyíltan mesélni a blogjában a munkahelyéről. Nálunk is nagyon nehéz, túl vagyunk terhelve, sok értelmetlen szabály van, alig bírjuk fizikailag, emberileg. Mi egyházi iskola vagyunk, nem a KLIK alá tartozunk, nem tőlük kapjuk a fizetésünket, és emiatt meg is érkezik mindig időben, plusz nálunk van laptop mindenkinek, fűtés, wc papír, fénymásolás, kréta, és ilyen módon szerintem nálunk könnyebb, mint egy klikes suliban. Viszont a hülye szabályok (portfólió, kötelező bent tartózkodás, rengeteg ingyen helyettesítés, belső ellenőrző csoport stb) ránk is ugyanúgy vonatkoznak, plusz van egy csomó egyedi, más típusú nehézség, főleg emberi, amiről nem mesélhetek itt, csak a lényeg: szeptember óta 8 kolléga hagyta itt az iskolát, és minden okuk megvolt rá, ráadásul szinte biztos, hogy szépen lassan elmennek mások is. 

Én épp akkor kezdtem itt dolgozni, amikor a közoktatási rendszer faszságai újdonságai életbe léptek, így nekem ez a természetes, ami most van, hogy gyakornok lettem, hogy portfóliót kellet írnom. Én nyelviskolából jöttem, ami máshogyan, más miatt volt könnyebb/nehezebb. Én örülök neki, hogy legkésőbb 3 körül otthon vagyok minden délután, és több a fizum, mint a nyelvsuliban volt, ahol minden járulékot levettek a fizetésemből, a végén alig maradt valami, ráadásul este 8-ig volt tanítás, és nem volt fizetett szabadság, betegszabadság. Meg hát basszus, itt van nyári szünet, lávláv. A kollégáim mind azt mesélik, hogy azelőtt sokkal lazább volt az egész, nem volt ilyen stresszes, és az emberi konfliktusok is azóta éleződtek ki, hogy jóval többet kell dolgozni, és ingyen kell helyettesíteni. Mivel mindenki hullafáradt, sokkal több a betegállomány is, ami persze újabb helyettesítésekkel jár. Például ha van 7 órám 8 órára elosztva (hétfőn és kedden is így van nekem), és egyetlen órám lyukas, abban 100%, hogy be vagyok osztva, hogy tartsak meg egy matekórát. 29 órám van az egyik héten, ami gyilkos, a másik héten 23, de olyankor meg helyettesítek sokat. Ezért az osztályfőnöki tennivalókat az órán csinálom meg, még jó, hogy van órám az osztályommal bőven, de így is minden szünetben van valami ügy. 

Szóval én azért nem hőbörgök nagyon, mert egy jól terhelhető, hivatástudattal rendelkező, maximalista igásló vagyok, amit meg kell csinálnom, én megcsinálom. Megírtam a portfóliót, nem csak tessék-lássék, hanem kihoztam belőle a maximumot (100 oldal lett), a minősítő vizsgám is szuperjól sikerült, és szerintem az arra való készülés alatt értem el a flow állapotot a munkámban. De az tény, hogy én is, aki tele vagyok energiával meg szerelemmel a munkám iránt, fiatal vagyok, lelkes, nincs családom, gyerekem, akiért rohanni kell az oviba, szóval én is azt érzem, hogy iszonyúan túl vagyunk terhelve, nem csak mi, a gyerekek is, ezer tesi, hittan, nem tudom, egy csomó osztálynak minden nap 7-8-9 (!) órája van, és mivel a mi tanulóink nagy része nem helybéli, egy csomóan fél 5-kor kelnek és 4-5 körül érnek haza. És utána még lecke meg tanulás? Arról már nem is beszélve, hogy jó lenne sokkal többet készülni, tervezni, és ha van 2 lyukasórám, akkor ez már szuperül megy, de ha van egyben 7-8 órám, akkor a túlélésre játszom. És van még egy csomó dolog, ami lehetne sokkal jobb, de én (szerintem) nagyon ügyesen, de ésszel lavírozok a szabályok között, a szakmai részéből pedig igyekszem kihozni a legjobbat, csak arra koncentrálok, hogy a gyerekek megtanuljanak angolul, sikerüljön az érettségijük/szakmai vizsgájuk. Ha bemegyek egy órára, az rajtam múlik, meg a gyerekeken, ott nincsen mellébeszélés. 

Ami szerintem reális lenne: 

• Maximum 21 óra hetente, osztályfőnökségért órakedvezmény (mondjuk 3)
• A kötelező óraszám csökkentése (tesit csökkenteni viszont komolyabban venni, hittant, erkölcstant és társaikat felejtsük el, ésszerűen átnézni a többi tantárgy óraszámát)
• Fizessék ki a helyettesítéseket
• Portfólió, minősítő vizsga, belső ellenőrző csoport stb azonnali elfelejtése
• Ne legyen ilyen, hogy kötelező bent tartózkodás, úgyis készülsz, javítasz, nem mindegy, hogy ezt bent vagy otthon csinálod?

Szóval igen, bennem is kockás ing dobog. 

Saturday morning, jump out of bed

Reggel felébredtem, kiengedtem a kutyát és rezignáltan konstatáltam, hogy még csak 6 óra van. Kicsit még visszabújtam az ágyamba, de éreztem, hogy kialudtam magam, és bár biztosan tudnám erőltetni még egy kicsit az alvást, de nagy eséllyel később már nyűgösebben kelnék. Úgyhogy felkeltem, lezuhanyoztam, megreggeliztem, és 8-kor már a várost jártuk a blökivel, olyan jó ilyenkor kora reggel a város, még alig lézeng valaki az ősz, bodorított hajú néniken kívül, kicsit kávé előtti hangulat. Jó lenne csak 9-re járni dolgozni, akkor beleférne hétköznap reggelente egy kis csatangolás, esetleg futás (bár őszintén szólva annak nagyobb a valószínűsége, hogy aludnék egy órával tovább). Sütött a nap, de nagyon hideg volt, kesztyűben lefagytak az ujjaim, nekem meg kilógott a tornacipő és a farmer közt a bokám. Én azt hittem, hogy jó időt mondtak, 18 fokról volt szó, nem? Mondjuk sütött a nap, de alig vártam, hogy hazaérjünk és betolhassam a második reggelimet. 

Olyan jó itthon lenni. 

TGIF

Valahogy visszatért a harmóniám, nem tudom, mi történt, de most megint oké minden. Reggel magamtól, nagyon kipihenten ébredtem, 5:45-kor, 15 perccel az óracsörgés előtt. Csak 5 órám volt, és mind jól sikerült, pedig hát péntek, ugye, de nagyon jókedvű voltam, és az mindig biztos siker. Reggel mostam hajat, sminkeltem, púderrózsaszín pólót vettem fel piros, hosszú kardigánnal (I <3 color blocking), fekete, szűk nadrággal, tornacipővel, ami nálam a játszós kategória, és mégis nagyon megdicsértek, mondjuk én is nagyon jól éreztem magam, szerintem ilyenkor ez látszik meg. Az egyik órán két lány, akik elöl ültek, mikor mindenki nekiállt csinálni a feladatot, csak néztek rám továbbra is nagy szemekkel, és nevettem, hogy mizu, lányok, miért bámultok így? Erre rávágta egyikük, hogy gyönyörködünk:), hát, elolvadtam. 

Suli után elmentünk Phoebe-vel edzeni, ami végre megint szuperjó volt, szaunáztunk és dumáltunk (új kedvencünk az infraszauna), hazavittem őt, aztán vettem kaját, cseresznyelekvárt meg virágot, és hazajöttem. Az unokahúgom becsatlakozott hozzám, megebédeltem majd elpakoltam a cuccokat, mosogattam, majd ketten letörölgettük a port mindenütt, tökéletes rendet raktunk, mostam, kiteregettünk. Közben csináltam playlistet azokból a dalokból, amiket megshazamoztam az utóbbi néhány hónapban, és ordíttattuk őket meg táncoltunk, már hárman, mert abba a kutya is mindig becsatlakozik, hogy mi ez a pörgés, a macska viszont csak megvetően méreget minket a bőröndjéből. Panni annyira cuki, szuper kis társaság, mindenben partner, most is ujjongott, hogy takarítani fogunk. Aztán kicsit kivittük a kutyát, majd csináltam mindenkinek vacsit, és leültünk mesét nézni, szóval tökéletes délután volt. Azt mondjuk nem tudom, mikor lettem rendmániás, de ez úgy tűnik, valahogy eléggé előre került a fontossági listámon, kell, hogy rendben legyenek körülöttem a dolgok ahhoz, hogy én is egyensúlyban legyek. 

Úgy volt, hogy Gabesszel elmegyünk pörögni, de végül úgy döntöttem, hogy most hétvégén egy kicsit inkább lazulok, olvasok, sportolok, esetleg mozihoz van kedvem. 

Ilyesmik. Tudom, rendkívül érdekfeszítő, hát, ez van.

Can't wait

Azért a fogorvos (meg a halálközeli élmény) után elmentem még a kiállításmegnyitóra is, ahol barátaink/ismerőseink, fiatal helyi arcok állítottak ki együtt, volt zene (egy zongorista, majd dj), és ezer haverral lehetett találkozni. A kisbarátaim mint ott voltak, és (a botrányosan szar megnyitó után) a csajokkal hatan beültünk a sarokba egy nagy asztalhoz, rendeltünk egy kis Skizót meg kaját, majd annyit nevettünk, hogy már mondtam, hogy nem bííírom tovább. Majdnem mindenki ott volt, akivel a Bánki tó fesztiválon nyaraltunk, úgyhogy felemlegettük az ottani kalandokat, és vágyakoztunk vissza, meg tervezgettük a tavaszt meg a nyarat. Tavaly az volt megbeszélve, hogy senki nem hozza a pasiját, igazi, gondtalan csajbuli volt (illetve az utolsó napra az egyik lány pasija megérkezett, őt ott el is vesztettük). De képzeljétek, azóta már mindenkinek van pasija - rajtam kívül -, úgyhogy idén már közös megegyezés alapján a srácok is jöhetnek. Mindegy, én nem bánom, szeretek én mulatni a srácokkal is, csak szerintem úgy volt az igazi, mert ha ott van a partnerük, akkor nem tudják magukat úgy elengedni a lányok, meg nem együtt leszünk, hanem mindenki húz a pasijához. Persze biztosan csak károgok, meg az irigység beszél belőlem. 

Annyira jó, hogy holnap már péntek. Suli után edzeni megyünk, a további hétvégi tervekkel kapcsolatban pedig megy bennem a dilemma, hogy pihenni, pihenni, pihenni / menni, pörögni, szocializálódni, szórakozni. Sokkal hosszabb hétvégékre lenne szükségem. 

Let's start living dangerously

Tegnap meg majdnem elgázoltak. Ráadásul az én hibám volt, illetve hát szerintem nem, de a külső szemlélők szerint de. Van egy nagyon szerencsétlen, nemrég elkészült hely a városban, ahol egy bicajutat irtózatosan bénán vezetnek vissza az addig vele párhuzamosan haladó autóútra. De komolyan, életveszély, mindenki ki van rajta akadva, és nem tudom elképzelni, ahogy a tervezőmérnökök bólogatnak, hogy jaa, ez szuper lesz így, mehet, majd mindenki aláírja, és megvalósítják, hát ha csak józan ésszel megnézed, simán látszik, hogy itt előbb-utóbb emberek fognak meghalni, mert nagy a forgalom, rosszul belátható hely stb. Mindenesetre én úgy gondoltam, hogy simán kiférek, míg odaér a következő autó, ráadásul visszanéztem rá, megvolt a szemkontaktus, gondoltam 1. látja, hogy jövök, kienged, 2. elférek, nem megyek ki elé, rögtön a padka mellé gurulok, és haladok tovább a forgalommal. Ő meg, ahogy rágurultam az útra, szívrohamot kapott (gondolom) tőlem, és óriási csikorgással satuféket nyomott. A fura az volt, hogy egy nagyon jó barátom az út másik oldaláról végignézte az esetet, és azt mondta, teljesen azt hitte, hogy én itt most meghalok, meg hát mindenki engem bámult. Integettem, hogy bocsiiii, és tekertem tovább, még csak az adrenalinszintem sem emelkedett meg.

Az a baj, hogy a rutinom miatt annyira magabiztos vagyok a bicajon a forgalomban, hogy most megfordult a fejemben, hogy egyszer bajom esik miatta. Nekem a versenybicajon ilyen 'enyém az egész világ' érzésem van, és valószínűleg emiatt kicsit bevállalósabb vagyok, mint kellene. A múltkor olyan is történt, hogy este, sötétben mentem valahova, ki akartam tőlünk fordulni a főútra, láttam, hogy jön egy autó, de azt is láttam, hogy 1. vagy lassítok, és meg is kell állnom, hogy elengedjem, de megállni nem szeretek 2. vagy gyorsítok, és akkor még kényelmesen kiférek előtte, bár nem szabad áttekerni főúton, na mindegy. Persze áttekertem az autó előtt, relatíve közel volt hozzám, és akkor már láttam, hogy rendőrautó. Már fel voltam készülve, hogy utánam jön és leordítja a hajamat meg nagyon megbüntet, de leráztam gondolom fontosabb dolguk akadt. 

Majd megpróbálok kicsit visszavenni. 

Ez a kép meg nem az oraveczcoelho-s idézet miatt fogott meg, hanem hogy úúúristen, mennyire szeretnék azon az úton tekerni. Mázli, hogy a Börzsönyben vannak ilyenek. 

Mondjuk ennyire laza azért nem vagyok:

Smile

A héten 3 programom lett volna: fogorvos, 2 kollégám búcsúztatója, egy kiállításmegnyitó, és persze mindegyik szerda délután, ugyanabban az időpontban került megrendezésre. Mivel én tudok élni, fogorvoshoz mentem. Úgy fél éve voltam utoljára, eltüntettem a fogköveimet meg felpolírozták a fogaimat (?) és most csiliviliség van. Viszont vissza kell térnem a rendes fogkeféhez, mert az jobban tisztítja a fogközöket, pedig én imádom az elektromos fogkefét (főleg, mióta vettem egy gyönyörű ibolyaszínűt is), és sokkal tisztábbnak érzem a fogaimat, mióta barátkozunk, meg nem is olyan uncsi, mint a hagyományos fogkefével sikálni. Csak hát mivel a zizegős fogkefe körkörös mozgást végez, a fogközökbe nem jut be, mert oda fel-le mozgás kell. Ilyen problémáim vannak. Viszont semmi más gond nem volt, yay. Amúgy azóta van ez a gondtalanság, mióta néhány havonta akkor is elmegyek kontrollra, ha nincs semmi baj. Jó, hát nekem van Jude Law-m, meg a cuki asszisztensnői, és nekem nem kell időpontra várnom, mert mindig kapok VIP időpontot néhány nappal későbbre, főleg innen jön a lelkesedés.

Nothing

Amúgy semmi sem történik. Dolgozom, délutánonként még tanítok otthon (most minden otthoni diákom szuper szalmailag meg emberileg is), megint elkezdtem edzeni járni (2 hétig csak hébe-hóba sikerült). Esténként kutyázom, a szüleimmel trécselek, főzök valamit, sütit sütök. Híztam újabb 2 kilót, november óta plusz 5 kilónál tartok. Jó, ez biztosan izom is, de sajnos nem csak az. Majd ha kisüt a nap, megint jobban odafigyelek, de most nincs kedvem. 

Kitaláltam, hogy nincs nekem több órám egyben hetente, hogy kisuvcickoljam az eléggé nagy lakásom, úgyhogy most másfajta módszerhez folyamodtam. Szinte naponta takarítok vagy pakolászom egy kicsit, mindig azt, ami a legsürgősebb (pl konyha, mert nekem az az előszobám is, meg ott töltöm a legtöbb időt, a padló gyakran igényel felmosást), és ha épp semmi nem sürgős, akkor valahol rendet rakok (fiók, spejz, szekrény), vagy megcsinálok valamit, amit régóta halogatok (portörlés, képek letörölgetése, 1-2 ablak lemosása, vasalás stb). A lényeg, hogy egyszerre fél, 1 óránál többet nem töltök a dologgal, és mégis mindig van eredménye, mindig rend van és tisztaság, mégsem megy rá egy délelőttöm vagy egy egész estém. Most ez így egyelőre bejön.

Let me explain

Szóval az indította el bennem a tegnapi undorítóan, közhelyesen giccses posztot, hogy tökéletes volt a tegnapi napom. Meg a szombat is.

Az történt, hogy szombat délután Pillával elvittük egymást vacsizni, teljesen random döntés alapján a Pippoba mentünk, amit Gabesz már régóta ajánlgat, mint a kedvenc olasz éttermét. Ez egy igazi piros-kockás abroszos ki étterem, és nagyon finomat ettünk, de a legjobb az volt, hogy mindenfélén vihogtunk, jó rég nem láttuk már egymást, jó volt együtt. Aztán elsétáltunk Annalighthoz, akinél szülinapi házibuli volt, és bár csak a bloggerlányokat ismertük, azért hamar feltaláltuk magunkat. Aztán átmentünk egy másik helyre iszogatni és dumálni, és úgy volt, hogy még táncolni is elmegyünk, de egyrészt látszott, hogy soha nem tudjuk majd utolérni a társaság alkoholszintjét, másrészt Pilla elkezdett duruzsolni a fülembe, hogy nála szilvalekváros süti vár ránk, harmadrész már öregek vagyunk, és kell nekünk a beauty sleep, hogy egy szombati buli után túléljük a hétfőt. Úgyhogy hívtunk egy ubert, és Pilla konyhaasztalánál folytattuk a világ megváltását.

Szóval szombaton meglepően kipihenten ébredtünk, kaptam romantikus reggelit, kávét és nutellát, és az jutott eszembe, hogy ha én együtt akarnék lakni valakivel (mármint nem pasival), akkor az Pilla lenne, mert csupa fun minden perc, amit együtt töltünk, és sosem ununk egymásra.

Elkísért a metróig, közben tisztára tavasz lett, meg napsütés, és kaptam tőle kölcsön egy könyvet is, amit már neki is álltam olvasni a metrón. Vettem magamnak egy fánkot a Box-ban, meg egy ásványvizet, hogy kibírjam az ebédig, felültem a vonatra, és telefonáltam a kedvenc bátyámnak, hogy érkezem. 35 perc múlva Sződligeten szálltam le, ahol a nagyobbik bátyám várt a vasútállomáson. Kicsit autóztunk, és náluk ott volt az egész családunk, meg a sógornőm családja, köztük a két öccse, akik nagyon jó fejek, így voltunk 16-an. A tesóméknak óriási házuk van, meg egy hatalmas kandallójuk, és mikor megérkeztünk, finom meleg, a frissen sült pizza illata, meg a nyakamba ugró gyerekek fogadtak. Ebédeltünk, dumáltunk, ökörködtünk, játszottunk, ajándékoztunk (több szülinapot is ünnepeltünk), tortát ettünk, megint pizzát, kólát, kávét, megint tortát. Később én összegöndörödtem a kandalló előtt a hatalmas kanapén és aludtam kicsit, miközben az unokahúgom simogatta a hajam, a szüleim mellettem beszélgettek, a kölykök pedig a playstationt tolták.

Szóval tökéletes nap volt. Eszembe sem jutott, de egy pillanatra sem, hogy bármi hiányozna az életemből.

From me to me

Olyan rövidkék a hétvégék, mégis történt egy halom dolog, és van is kedvem írni róluk, csak nem most. Arra gondoltam, mégsem hagyom itt szó nélkül ezt a mai napot. Nem különösebben érdekel, hogy ma van a szerelmesek világnapja, mégis, tudom, hogy sokan vagyunk, akiknek nem esik jól, akik úgy érzik, ma egy hajszálnyival nehezebb egyedül lenni, mint az év többi napján. 

Nem vagyok, sosem voltam az a típus, aki sajnálja magát, és nem ma lesz a napja, hogy ezt elkezdem. Hiszek abban, hogy az ember teljes életet élhet pár nélkül is - nem kell örökké, mert lesz ez majd máshogy, hiszen biztosan jön majd nagy szerelem - de teljesen értelmetlen várni a boldogságra azzal a jelszóval, hogy majd akkor lesz teljes az életem, ha eljött a nagy ő. Mert elvihetem a barátaimat vacsorázni meg fröccsözni, tölthetek egy csomó időt a családommal, vehetek magamnak virágot - vagyis tehetek magamnak egy szívességet azzal, hogy értékelem a szabadságomat, és boldoggá teszem saját magamat, hisz én tudom a legjobban, hogy mi jó nekem. 

Gotta' find what's good for you

Tegnap a tanításon kívül is volt egy csomó dolgom, főleg osztályfőnökösködés. Emellett jellemzést kellett írnom egy fiúról, hogy kapjon valami kedvezményt az érettségin (ezért megszóltak a kollégák, mert 3/4 A4-es oldalnyit írtam, ők meg 3-4 mondatot, de hát mit csináljak, nekem 5 perc alatt ennyi szöveg folyik ki a billentyűzetemből), majd tárgyaltam egy csomót az osztályom érdekében. Aztán még délután a tablót is intéztem, nekem kell azt is kitalálni, mert a gyerekeknek nincsen ötletük. Nem tudom, mit szólnak majd, ha szép, színes, milonkás lesz. 

A fényképészhez bicajjal mentem, jött velem a kiskutty is. H bringázom, és szalad mellettem, egyáltalán nem kell őt megkötni, gyönyörűen követi a bicajt, ha más kutya jön, rá sem néz, jön mellettem tovább. Hazafelé levittem a Duna-partra, ott kiszimatolhatta magát, gyönyörűek voltak a fények. 

Nem sokat fényképeztem, tök fölösleges, mert annyira szar képeket csinál már az iPhone-om (mondjuk jogosan, mert 2011-es cucc, bár máskülönben még mindig tökéletesen működik, csak új appokat nem tudok rá tölteni, de én azért imádom) és nem tudom eldönteni, hogy vajon ennyire karcos már a lencse (vagymi), vagy az igényeimet már a fényképezőgépem minőségéhez mérem. Általában szemcsés, kásás a kép, szinte sosem tudok már jó képet készíteni vele, pedig régebben azért jobb volt, és ez tök szar, mert a fényképezőgépem legtöbbször nincs velem, én pedig szeretek pillanatfelvételeket lőni. Előbb-utóbb persze kell vennem egy telefont, és akkor már jó lenne olyan, ami tényleg jó felvételeket készít, már csak a blog miatt is, de egyrészt nem fogok másfél havi fizut egy kütyüre költeni, másrészt most ezen a súlyos problémán nincsen kedvem gondolkodni. 

azért egy kiló photoshop segít

Amúgy meg péntek van, yay! Ma egy duplaórán filmet néztünk (Failure to Launch, angolul, ez egy könnyed kis romcom, nagyon bírták a kölykök, én meg tudtam pihizni), suli után edzés, aztán meg indulhat a hétvége, jó sok program lesz, és mind funfunfun. 

Amúgy meg mi van a bloggerszférával, senkivel nem történik semmi (úgy értem, Lenszin kívül:))? Írjatok.

Hey, cutie, what's up?

Az egyik lány a suliban szerelmes egy fiúba az egyik osztályból, ott tartanak, hogy nézik egymást, mosolyognak, viszi a könyveimet, hogy akkor is elsétálhasson a terem előtt, ahol a fiú van, meg hasonló cukiskodástörténetek. A leányzónak mindig, mindig fülig ér a szája. Lennék a helyében, na.

Én még emlékszem az érzésre, meg a lepkékre a gyomromban, ó, bárcsak lenne egy szuperhelyes, szuperédes kollégám, akivel lehetne cukiskodni. Na jó, persze, tudom, házinyúlra nem lövünk, de hát úgyis csak álmodozom. 

Jön  a tavasz.

Good things

Az történt, hogy este 10 óta, kb másfél óra alatt totálisan kitakarítottam a lakást, igen, a fürdőszobát és a wc-t is. Azt hiszem, mondhatom, hogy a vitaminjaim minden pénzt megértek. Kíváncsi leszek a holnapi napomra. 

köszi, vitamin! ♥ 

ha hazaérek, mindig kell vele bohóckodni kicsit

az esetek nagy százalékában a 79-es vagy az 51-es szekrényt kapom, rejtély, hogy miért

kérem vissza a tornacipős időt

Helyzetjelentés

Valljuk be, ma sem volt kevésbé hányás jobb napom, mint tegnap. De amióta egy csomóan írtátok, hogy vitaminhiány lesz ez, megkönnyebbültem, hogy van remény, kicsit másként nézek a szörnyű nyűgösségemre, energiátlanságomra, és valahogy már a gondolattól is jobban érzem magam, hogy majd nemsokára elmúlik ez.

Örülök: ...na ezen most gondolkodnom kell. Jaaa, nagy fun lesz hétvégén! De az még nagyon messze van.
Ez segít: ...ma lemondtam a délutáni diákomat, és helyette csináltam tengeri mütyürös spagettit, meg a szőke minivendégemnek lekváros spagettit, én kaptam egy fél pohár bort, és döglöttünk a kanapén meg bámultuk a tévét. Az mondjuk király volt. Most kellenek ilyenek. 
Szomorú vagyok: ...sajnos péntek óta edzeni sem sikerült, de majd ha hatnak a vitaminok, akkor visszatérek. Arra is rájöttem, hogy inkább normálisan kell most ennem, mert annak nincsen értelme, hogy eszem egy salátát és utána bepuszilok egy fél üveg lekvárt.  
Nevetek: ... a kiscsaj eljött velem a gyógyszertárba, siettünk nagyon, mert meglehetősen esett, és fújt a szél is, a kutyus kivételesen nem szagolászott össze-vissza, hanem szedte az apró lábait köztünk gyorsan. Vettünk nekem vitaminokat (köszi a javaslatokat, csajok), majd tempóztunk haza, és Panni vigyorogva közölte, hogy "kösz, hogy elhívtál, nagyon jól érzem magam, csak jégkockává fagyok". Hát igen, a családban a kicsik sem mennek a szomszédba egy kis humorérzékért. 
Reménykedem: ...még csak az első napi adag D-vitamint és magnéziumot szedtem be, de esküszöm, már most jobb, és ez akkor is így van, ha ez még csak placebo.
Várom: ...hiányzik az edzés, várom a következőt! Talán holnap? Meg azt is várom, hogy valamikor kitakarítsak, és összekapjam kicsit magam.  
Ez fura, de jó: ...ma este 3 barátommal (Karak volt az egyik, aki nagyon bírja az egyik kis pártfogoltam zenei munkásságát, és aztán dumáltunk erről, majd mindenféléről) dumáltam egy csomót, vagyis chateltünk. Kicsit úgy érzem ilyenkor, hogy ha egyszer elmegyek a pszíhez, akkor majd magyarázkodhatok, hogy az estéimet rendszeresen a képzeletbeli barátaimmal töltöm. 
Hangulat: ...picit megkönnyebbült, 'hányat-kell-még-aludni-tavaszig' sztájl. 

tavasz, ahogy én szeretem

Baracklekvárt valaki?

nem, nein, no

Hát, nem tudom, ti hogy vagytok vele, én a héten eddig konkrétan a túlélésért küzdöttem. Nem részletezem, de valamit nagyon nem csinálok jól, valószínűleg túl nagy a kontraszt a hétvége meg a munkanapok közt, így aztán sokkolja a szervezetemet a hét eleje. A kedd pedig egy álruhás hétfő. Vagy nem tudom. Most nem jó. Ma megettem egy fél üveg baracklekvárt nagykanállal, úgy, az üvegből, a konyha közepén állva, ez így enyhén szólva nincsen betervezve az ügyesen/okosan evésbe, de ott és akkor óriási szükségem volt endorfinra (ugye az van a lekvárban?). Takarítani, rendet rakni sincsen kedvem, mindig reménykedem, hogy a tanítványok nem néznek szét, eddig még nem panaszkodott senki. Nihil van, nyüszögés meg szenvedés. 

Pedig már nincsen hideg sem, gyönyörűen sütött ma is a nap, át is váltottam a vékonykerekű versenybicajomra, amivel sokkal könnyedebb a közlekedés, gyorsabb is, meg egyszerűen más életérzés, 10 évet fiatalodom, ha ráülök (tekerjetek ti is). De délután 5-ig vannak minden nap óráim, csak utána tudok bármit kezdeni magammal, de olyankor már alig élek. De ma fogtam a blökit meg a fotómasinámat, és sétáltunk egy órát, meg fényképeztem egy csomót, nagyon, nagyon jó volt, aztán hazajöttem, és azóta nincsen semmi. Én nem emlékszem, minden évben ilyen nehezen viselem ezt az időszakot? Vegyek D-vitamint? Zöld teát? Kokaint? Mikor lesz már vége? Ti hogy bírjátok? 

Most azt találtam ki, hogy ha megveszem ezt az instant szerelem pulcsit, az bizonyára sokat dob majd az életminőségemen (de legalábbis muszáj felpróbálnom): 

Libegj

És még az van, hogy szeretnék felülni a Zugligeti libegőre, esetleg van kedve valakinek eljönni velem, ha szép tavaszi idő lesz? Járt már ott valaki? Láttam képeket, ugye, hogy mesés?

Mondjuk nekem van egy kellemes kis tériszonyom, kinőttem, aztán egyszer, mikor sziklát másztam, visszajött, de libegőzni imádok, még ha félek is közben. 

Nem mese

Tegnap voltam a barátaimmal slam poetry esten, annyira jó volt. Erről írtam már, de teljesen odavagyok, hogy mennyi tehetséges fiatal van, elképesztően jó szövegeket hallottunk (és nagyon izgult mindenki, remegett a papír a kezükben), nagyon jó volt a hangulat, sokat nevettünk, az MC vérprofi volt (Bárány Bence), én meg ismerem személyesen az ős slammereket, akik a zsűrit alkották, úgyhogy utána tudtunk velük barátkozni. Jól éreztem magam, élmény volt. Én is szeretnék slam poetry-t írni, kár, hogy nem tudok. 

Utána elmentünk iszogatni, de nem volt hely, úgyhogy a pultot támasztottuk, meg a bárszékeken ücsörögtünk. Én ezt is nagyon szeretem, mert így nagyon sokat lehet barátkozni a pultosokkal, akik barátaink, meg a pulthoz járuló vendégekkel is, akik általában szintén. Van egy fiú, akivel még nyáron, a Bánki tó fesztiválon pörögtem egy fél éjszakát, és azóta kicsit flörtölgetünk, nagyon tetszik nekem, de úgy, hogy ad puszit, rámmosolyog, és elolvadok. És gondoltam, hogy fiatalabb nálam, de basszus néhány hete kiderült, hogy 27 éves, brühühü. Tegnap beszélgettünk kicsit, nem sokáig, mert ő is társasággal volt, én is. Nagyon rosszkedvű volt, mesélt egy csomó mindent, család, munka, minden szar, nincsen jó passzban. Én meg teljesen rosszkedvű lettem, ahogy állt mellettem és mesélt, hogy nem lehet az enyém ez a csodás fiú, pedig látom ám, hogy tetszem neki, kimutatta már sokszor, de van köztünk 11 év, amit semmivel nem lehet áthidalni. Elásom magam, de komolyan. Azért megbeszéltük, hogy találkozunk egy italra, és beszélünk, de igazából nem tudom, minek, csak szomorú leszek megint. 

Dumáltunk azzal a barátommal is, akivel múlt pénteken voltam táncolni, megbeszéltük, hogy az az este le-gen-da-ry volt, de tényleg, és megyünk máskor is. Ő egy közeli barátnőm exe, de egy társaságban maradtak, tegnap is ott voltak mindketten, és egyre jobban kezelik, mondjuk már 2 éve, hogy szakítottak. Na és beszéltem ezzel a fiúval, ő is 27 talán, nagyon jóképű, kicsit ilyen Al Pacino karakter, és erre rá is játszik, mert mindig fehér inget hord, meg szép, szűk zakókat, a dizsibe is úgy jött velem. Jó fej, mondjuk kicsit sokat beszél a munkájáról (ami nem annyira izgalmas), de nekem nem tolja ezt, és én nagyon bírom. Beszélgettünk, kivel mi van, és azt mesélte, hogy nagyon magányos - olyan fura ilyet egy helyes, okos, kiegyensúlyozott fiútól hallani. 4 lánnyal volt együtt a két év alatt, mióta szakítottak a barátnőmmel, és azt mondja, hogy kihasználják őt a csajok, csak a szexre kell nekik, tenyészbikának használják (itt nagyon nevettem, de ő kurvára nem). És a lányok nem akarnak elköteleződni, mindenki laza kapcsolatot akar, meg felszínesek is, akikkel megismerkedett (a munkahelyén, a csajok mint kollégák). És ő félénk, nem tud odamenni egy lányhoz, hogy "szia, szimpatikus vagy, elkérhetem a számod?", pedig mondtam neki, hogy szerintem nagy sikere lenne. És hogy volt egy rövid időszaka, mikor élvezte a hosszú kapcsolat után, hogy csajozhat, de már már jó ideje arra vágyik, hogy együtt ébredjen valakivel, együtt reggelizzenek és készüljenek munkába, randizzanak munka után, együtt főzzenek, járjanak vacsizni, szexeljenek sokat - meg már nem emlékszem, még miket mondott, de csupa romi dolgot, amik nélkül szar az élete, mindehhez a nagy, szomorú, sötétbarna szemek, úgyhogy végig az ment a fejemben, hogy awwwwww? És hogy melyik (nem helybéli) barátnőmet mutassam be neki?

Szóval nem csak a miénk, a fiúk élete sem játék és mese. 

Milonka sajttortája

Azt szeretem már ebben az időszakban, hogy reggel és délelőtt telibe süti a lakásomat a nap, mondjuk ennek persze csak szombaton és vasárnap lehetek tanúja. Óriási napfolt van ilyenkor az ágyamon is, és szeretek ilyenkor végighasalni a takarón reggeli után, miközben melenget a nap, ebéd után meg ugyanez történik, csak a kanapén.

Tegnap nagyon úgy éreztem, hogy pihenésre van szükségem, mert olyan volt, mintha egy buldózer ment volna át rajtam. Elmentem bevásárolni, feltöltöttem a hűtőm zöldséggel-gyümölccsel-hússal, ahogy szoktam. Egész héten okosan, ésszel ettem, háromszor voltam edzésen, és úgy döntöttem, megérdemlek egy kis sütit, illetve egy kis süti-sütést, mert szerintem a megfelelő recept keresgélését, a hozzávalók beszerzését, az itthon szöszmötölést, az előkészítést, a méricskélést, a sütő melegét és a lakást belengő illatot szeretem süteményekben a legjobban. No meg azt, mikor a család elé rakhatom az eredményt.

Ha megkérdezik, melyik a kedvenc ételem, habozás nélkül rá szoktam vágni, hogy a tenger gyümölcseis spagetti. Ha pedig arról kérdeznek, hogy melyik sütit szeretem, azon sem kell gondolkodnom: az epres sajttorta. Angliában, Doverben függtem rá egyszer (és szedtem fel miatta, meg az angol reggeli miatt pár kilót), és szerencsémre itthon sem kell nélkülöznöm, mert a McDonald'sban és a Starbucksban is első osztályú sajttortát árulnak (kisebb vagyonért). Régebben sütöttem (eper nélkül) egy párszor, de én úgy emlékszem, hogy bonyolult volt, drága, és feledhető volt a végeredmény. De most nagyon megkívántam megint, hát úgy döntöttem, sütök egy tepsivel.

Jellemző rám, hogy valami miatt nem bírom lekövetni a recepteket, mindig felbukkan a kreatív vénám, és megváltoztatom a hozzávalókat/instrukciókat úgy, hogy a legkevesebbet kelljen vásárolnom és a legegyszerűbb legyen elkészíteni. Szerintem jól működik ez a technikám, nem nagyon szoktam mellényúlni (odaégetni dolgokat már annál inkább), valószínűleg van valamennyi érzékem a dologhoz. Most is úgy csináltam, hogy elolvastam vagy 10 sajttorta receptet, írtam egy bevásárló listát, 10 perc alatt összeraktam a sütit, betoltam 35 percre a sütőbe, és voilá, már kész is a legfinomabb, legegyszerűbb, leginkább pénztárca-barát sajttorta, amit valaha készítettem (ez mondjuk nem nagy szó, de tényleg iszonyatosan egyszerű és nagyon-nagyon finom). 

Annyiban más, mint általában a sajttorták, hogy nem lett a krém olyan magas, így nem is annyira laktató, egy egészen könnyű sütit képzeljetek el.

Hozzávalók: 

• 1 doboz light sajtkrém (nem szoktam Philadelphiát venni, a lidlben és a tescoban is kapható olyan, ami pont feleannyiba kerül, mint a sajtkrémek ferrárija)
• 1 doboz (2dl) tejföl, a lidlben van laktózmentes)
• 3 dl görög joghurt
• 1 tojás sárgája
• barna cukor ízlés szerint (kb 5-8 dkg)
• 1 zacsi zabkeksz vagy teljes kiőrlésű győri édes (én az utóbbit használtam)
• 1 darab (kb 5 dkg) vaj

És ennyi. 

Tennivalók: 

1. Beleöntöm a turmixgépbe a zacskó kekszet, ráöntöm a felolvasztott vajat, és porrázúzom az egészet (10 másodperc).
2. Beleöntöm egy keverőtálba az összes többi hozzávalót, és gépi habverővel homogénné keverem (20 másodperc).
3. Beleöntöm egy közepes tepsibe a kekszport, egy villával egyenletesen eloszlatom a tepsiben és lenyomkodom. 
4. Ráöntöm a krémet a kekszes alapra, egy villa segítségével eloszlatom.
5. Betolom a sütőbe 35 percre 160 fokra (gáztűzhelyen 5-ös fokozat, félidőnél visszaveszem 4-esre).

Na jó, lehet, hogy túloztam, nincsen 10 perc az előkészítés. Az eredmény viszont mmm.   

Az történt, hogy annyira finom lett, hogy ma sütöttem belőle még egy tepsivel. Khm.

Heti tervező és naptár á la Bernuskaa

Ismeritek Bernuskaa blogját? Én az instagramról ismerem őt, dekor és süti témájú posztjai vannak, és nagyon szép, igényes az egész. És ami a legjobb, van ingyen letölthető hét-tervezője, amiért örökre hálás leszek neki, mert gyönyörű, letisztult, nagyon jól használható, és tervezgetésre ösztönzi az embert, valamint segít, hogy átlásd a heted. Én nem vagyok túl jó a tervezésben, de egy ideje dolgozom az ügyön, és minden segítség jól jön. Van már ilyenem itthon és bent a suliban is:

És van nála egész éves naptár is, ahol egy A4-es lapon egy hónap látszik, ez is nagyon szép, nézzétek: 

A heti tervezőt ITT, naptárt pedig ITT tudjátok letölteni.