Welcome to reality (and to the land of shallow people)

Mélységesen csalódott vagyok. 

Első körben azért, mert van ez a cuki fiatalember tanítványom, akivel jó barátok is lettünk, és én nagyon felnézek rá a fitnessz rutinja miatt. El szokta mesélni, hogy miket eszik, hányszor hogyan, és hihetetlenül fegyelmezett, miközben én olyan vagyok, hogy eldöntöm, hogy jó, akkor diétázom - nééézd, csokiiii, és már tömöm is a fejembe kábé az egész táblával. Szoktunk találkozni az edzőteremben is, és nagyon durván edz, kb mint Rocky, és hát valljuk be, van is eredménye, mert úgy néz ki, mint egy félisten, nem too much, csak gyönyörű teste van, szóval nem, mint egy isten, csak egy félisten. Na, szóval én felnézek erre a fiúra a kitartása és az önfegyelme miatt. 

És akkor tegnap jött, dumáltunk, kérdeztem, volt-e az edzőteremben (a múlt időt tanuljuk épp), és mondta, hogy ááá, elege van, mondom, miii? Hát az volt, hogy 2 hónapig gyönyörűen betartotta a kajálást, járt edzeni, mint a kisangyal, soha nem volt még kocka hasa, de most megérkezett az is. De összejött megint a régi csajával, akivel nagyon hiányoztak egymásnak, és ugye nagy boldogságában a legkisebb problémája volt a diéta meg az edzőterem, és 1 hónap alatt huss, izmok, pápá, kockahas. És elege van, hogy ennyit dolgozik érte, és hogy ennyire múlandó az eredmény, pedig csak 28 éves. 

Nekem Phoebe, a barátnőm is mondta pár hónapja, hogy Milcsi, mi most már komolyan egész életünkben fogyózni fogunk  meg gyúrni? Nem az van, hogy teszel érte rengeteget, egyszer csak kurvajól nézel ki, és akkor az már úgy is marad? Hát, mondom, édesem, sajna ez nem így müxik.

Na de hogy a példaképem is feladja? Hát ez mi már? 

A második csalódottságomat is elmesélem majd, az még sokkal tragikusabb.

Oh shit

Jaj istenem, ma borzalmasan szar napom volt, kb annyira voltam nyűgös, mint mondjuk februárban szoktam lenni, mikor már elfelejtettem a karácsonyt, kifogytak belőlem a vitaminok, hideg van és szürkeség, sehol a tavasz, iszonyú messze még az év vége és rengeteg a munka - na szóval ilyen napom volt ma. Ebédre három kókusz golyót ebédeltem, mert kb 3 percem volt ebédelni, és az volt kéznél (köszi, anyu). 

Aztán elmentem edzeni és elindítottam a szauna-szezont, az mondjuk hibátlan volt. 

Ja és találtam egy olyan számot is, ami kábé minden szenvedésemért kompenzál - nekem egyébként azok a kedvenc zenéim, amikben ennyire minimál a hangszeres kíséret, nem is szoktam érteni, hogy ennél több hang minek a számokba. 

Minek nekem ellenség, ha ilyen barátaim vannak?

Napi Pilla:

Ülök a konyhában a tanítványom mellett, konszolidált, ötvenes üzletember, három gyerekes apuka. Listening, úgyhogy a laptopomat bámuljuk mindketten. 

Nagy, felugró Viber ablak (Viber for PC a legjobb barátom), Pilla:

-Miért nem írsz, már nem szeretsz? 

Az asztal alatt írom telefonon: 

-Ne írj basszus, tanítok, a tanítványom előtt van a gépem. 

Nagy, felugró ablak a laptopon, szőke barátném: 

-Jaj, akkor még jó, hogy nem pornót* küldtem!

Elsüllyedtem. Nem tudom, most mit gondol rólunk a csávó, de sejtem. 

*sosem küldözgetünk egymásnak pornót

Szombat

Voltunk délelőtt Nagymaroson, megnéztük a termelői piacot. A legkisebb unokahúgom másfél éves, ő is velünk volt. Hát basszus, riszpekt a kisgyerekes szülőknek. Nem az volt, hogy szépen sétálgatunk és nézegetjük az asztalokon sorakozó guszta zöldség- és gyümölcshegyeket, az illatozó kenyereket meg sütiket, sajtokat, kolbászokat, sonkákat, lekvárokat. Á! Ő sokkal érdekesebbnek találta a kukákat, a fűben lévő, számomra láthatatlan dolgokat, a random kutyákat stb. Azt viszont legtöbbször nem engedi, hogy megfogjam a kezét, szóval úgy működik, hogy szorosan a nyomában vagyok és figyelek folyamatosan, hogy nehogy olyasmit csináljon, ami nem oké. Ha irányt akarunk változtatni, akkor valami mézesmadzaggal megpróbáljuk elcsábítani abba az irányba, mert ha határozottabb vagy, mondjuk felkapod, akkor botrány van. 

Zebegényben, a Tökfesztiválon már egész komoly tömeg volt, úgyhogy ott már valamennyire engedte, hogy fogjuk a kezét vagy felvegyük és vigyük (iszonyú nehéz már). Szóval főleg róla szólt a kirándulás, nem annyira rólunk, de azért hallgattunk zenét, ettünk cseresznyén füstölt, tökös-mákos, sós karamellszószos sütit (mert hogy kint volt a Sarki Fűszeres, őket úgy imádom, és egy ideje egy barátom az üzletvezető), vettem egy nyakláncot, meg szereztünk narancsos sütőtökkrémet, aminek meg kell szereznem a receptjét. Találkoztam egy csomó ismerőssel is, a Dunakanyar nagyon családias. Aztán egyszer csak elálmosodott a kiscsaj, úgyhogy száguldottunk haza, miközben ébren tartottuk, míg hazaértünk (szegény, pedig nagyon akart aludni, ugye Guantanamon is így kínozták a foglyokat). De holnap reggel visszamegyek a haverokkal is körülnézni tüzetesebben, meg venni még sütőtökkrémet. 

Úgyhogy hazaértünk és ezt ebédeltem:

Na ezért a sütőtök-krémért kell visszamennem, olyan finom, hogy meghalok. 

Ez meg a nyaklánc: 

Itthon felraktam az ékszeres akasztóra, és meg kellett állapítanom, hogy pont ugyanolyan, mint az összes többi nyakláncom. Oké. 

Most meg rendeltem pizzát és Maffia filmeket nézek. 

I am woman, hear me snore

Végül 13 helyett mindössze 3 tanmenetet kell megírnom, a többit összevadásztam, hála a magasságosnak. Azt a hármat viszont ma megírom, és bár semmi programot nem szerveztem erre a hétvégére, azzal a jelszóval ugye, hogy tanmenetírással kell töltenem, így mégiscsak enyém a szombat és a vasárnap. Nem emlékszem, mikor volt utoljára olyan hétvégém, mikor volt egy kis csend meg chill meg énidő, fú nagyon kellett már. 

Persze még ma délután, a 8 órám után is tanítottam itthon, mondjuk nem bántam, mert ezt a fiút imádom. Aztán meg nekiálltam csillogó tisztává varázsolni a lakást, ez mondjuk nem tudom miért fontos nekem, ha aránylag sokat kell valamit írnom/tanulnom, de addig nem bírok nekiállni, míg nincs patika. Még ki is vasaltam mindent, pedig azt relatíve ritkán szoktam. És ez szerintem nem azért kell, hogy húzzam az időt, hanem hogy maximális komfortérzetem legyen és nagyon-nagyon jó legyen nekem itthon lenni. És ha már komfort, akkor komfort-kaja, már sül néhány szem krumpli a sütőben, nagyon finom illat van tőlük, őket fogom megvacsorázni vajjal, salival, lilahagymával meg teával. 

Holnap megpróbálok nem felébredni 6-kor, ami esélytelen, mert minden reggel akkor kelek (nem kéne amúgy, de nekem így jók a reggelek), és ezért 3 perccel 6 előtt vérprofin felébredek magamtól. Nem baj, majd felrakom az alvómaszkom, és alszom tovább. Aztán reggeli után elviszem anyuékat meg az unokahúgom Zebegénybe, ahol tökfesztivál lesz. Ha kicsit is bizonytalankodtok, hogy mi történjen a hétvégén, ti is menjetek el mindenképp, mert Zebegény az ország egyik (ha nem A) legtündéribb faluja, a Tökvirág fesztivál egy nagyon kedves kis program, a kettő kombinációja meg legszerethetőbb hétvégi tennivaló, amit egy napsütéses szeptemberi szombatra (vagy vasárnapra) el tudok képzelni. És ha ott jártok, menjetek el a rétesezőbe is mindenképp!

ez pedig  Nagymaros és a Kis Francia a csajokkal, meg a rendkívül filozofikus, 10 éves táskám.

fooood

Nem igazán tudom, hogy mitől van, hogy hiába alszom ki magam, sportolok, rendesen eszem, és ugyanúgy rengeteg órám van, egyik nap nyűgös vagyok és álmos és kedvetlen és türelmetlen, a másik nap pedig teljesen flottul, energikusan, jókedvűen folyik, és még este is van energiám erre-arra. Arra mondjuk rájöttem, hogy az segít, ha dél körül (tegnap 11:45-ig bírtam) ebédelek bent, és nem az van, mint a múltkor, hogy hazaérek halálosan éhesen, bedobom a forró sütőbe a halat és a cukkinit, meglocsolom pici olívaolajjal, megszórom sóval, borssal meg friss rozmaringgal, 10 perc alatt kész, kiveszem a sütőből, miközben csorog a nyálam az illatától, és akkor csöngetnek. Mert a diákom negyed órával előbb ért oda. Ez nagyon rossz volt, szóval akkor inkább eszem a suliban délben, és tök nyugodtan tudom csinálni a dolgaimat. Ez csak két szempontból nehéz, egyrészt főznöm kell előre 2-3 napra, mondjuk ezt szeretem, másrészt mire hazaérek, megint éhes vagyok.

Angol

Na, nem bírtam ki, megint elvállaltam egy magántanítványt. Ez egy idő után nagyon fog fájni, de mindegy, majd ha akarok 1-1 pihenősebb hetet, lemondom őket. Most nagyon jó mindegyik diákom, van köztük két kislány, elsős gimis mindkettő, tündéri jó fejek, az egyiküket már több, mint egy éve tanítom, jó ideje gyönyörűen beszél. A másikat csak nyáron kezdtem el tanítani, ő hihetetlen fejlődést produkált nagyon gyorsan. Ezt nagyon szeretem, hogy mennyire 'kézzel fogható' a munkám eredménye, eljön valaki jó párszor, és tök jól megtanul angolul, pedig csak beszélgetek vele rengeteget, mindenféle feladatokat csinálunk, meg durván tolom a nyelvtant (imádom a nyelvtant), meg adok egy halom leckét. Mindkettőt elküldöm középfokúzni most ősszel, csináltunk egy halom feladatot, és basszus mindkettőnek simán, magasan meglesz. 

Amúgy ma már nagyon megválogatom, kit vállalok el, pl jöjjön házhoz, ne tanítani kelljen, csak kb irányítani a tanulását (én pl sosem mondom a magándiákoknak, hogy na ezt most írd le, hanem alapnak veszem, hogy ami új info, azt már vési is), készüljön minden órára, tudják, hogy mindent kikérdezek, amit előző órán tanultunk. Nem vállalok kicsiket, korrepetálást, motiválatlan tanulókat, akik azt hiszik, hogy attól, hogy fizetnek egy nyelvóráért, automatikusan belemegy a tudás a fejükbe (true story). Ez van, mivel meló után csinálom, és néha iszonyúan fáradt vagyok, nem fér bele, hogy számomra stresszes/unalmas/sok készülést igénylő legyen a magánórám, mert akkor nem tudok jó munkát végezni. Most viszont az összes diákom happy, meg én is, win-win. 

Boys will be boys, avagy gerinc nélkül az élet

Írt a Tinderen egy fiú. A képei alapján maximálisan szimpatikus volt, tetszett is, kicsit fiatalabb nálam, de hát istenem. Válaszoltam neki, és azonnal írt, hogy beszéljünk inkább messengeren, mert a tinder app nagyon béna - tényleg az, úgyhogy megmondta a nevét, bejelöltem FB-on, és kicsit beszéltünk. 10 mondatot kb, mert már késő este volt, én meg olyankor alszom. Ebben a 10 mondatban tök részletesen elmesélte a hétvégéjét, de így kb azt is megtudtam belőle, hogy hogyan issza a kávéját, és hogy milyen filmet nézett meg ebéd után - jó, hát kicsit overshare-elő típus, de hát láttunk már olyat.

Másnap reggel írt Mike, hogy nem akar kavarni, de látta, hogy ismerősök lettünk ezzel a sráccal, és ő randizott vele, tinderről volt neki is. Elmesélte, hogy nagyon ígéretesen indult a történet, a fiúcska nagyon lelkes volt, ezért ő is az lett, csókcsaták, szex, reggel szinte alig tudtak kibújni egymás öleléséből, ajándék, tervek - blogger barátnőm szinte el sem merte hinni, hogy ilyen van. Persze aztán a bilibe lógott a keze, a fiú a 4. randi után elutazott a szüleihez - majd soha többé nem jelentkezett.

Én nagyon örültem, hogy ez kiderült, el is meséltem Pillának, hogy milyen kicsi a világ, ő pedig szinte azonnal beazonosította, hogy egy másik bloggerina is ezzel a fiúval randizott, de kb a múlt héten (na ennek mennyi esélye van?), és hát mit ad isten, vele sem bánt túl szépen. Elmesélte, hogy első körben minden klappolni látszott, szimpátia, közös nevezők, csók, rengeteg üzenet, szelfihegyek, nagy ígéretek, majd nem ért rá találkozni (munka, család), majd amikor mégiscsak találkoztak, akkor meg irányítgatta a kezét bele a nadrágjába, erőszakosan - amikor pedig a lány közölte, hogy NEM, akkor közölte, hogy jó, majd akkor a következő randit már meggondolja, és tulajdonképp neki nincs is kapacitása egy kapcsolatra, bla bla bla. És akkor ennyi lett. 

Hát komolyan, eszem-faszom megáll. 

Na és akkor ez a fiúcska ott villogott nekem a messengeren, hogy kérsz kávét? Te is annyit gondolsz rám, mint én rád? Mit ebédeltél (közben kép az ő ebédjéről). Mindezt úgy, hogy tényleg kb 12 mondatot váltottunk, abból 10-et ő írt, kb semmit nem tud még rólam, 5 képet látott, és ennyi - ezt egyébként meg is írtam neki, hogy indokolatlan amiket írt, mintha kb hónapok óta járnánk - amire azt válaszolta, hogy ő csak kedveskedni akart. Hát jó. 

Annyira felhúztam magam ezen, hogy mennyit kell ahhoz randizni, hogy esélye legyen annak, hogy 3 teljesen különböző korú és típusú bloggerrel is kezdjen valaki igen rövid időn belül? És mennyi gerinc kell ahhoz, hogy tedd a szépet, úgy hogy a másik elhiggye, hogy helló, Mr. Igazi, majd eltűnj, mint macska a ködben (jó, tudom, ilyen mondás nincs, de értitek), vagy hogy dobj valakit, mert nem fekszik le veled a második randin? Semennyi? És akkor (gondolom) az ezredik lánynak is tolod, hogy jó reggelt, hogy aludtál, kérsz kávét? Na ne már. 

És akkor ezt megírtam neki. 

én: Szóval az történt, hogy kérdezték a barátnőim, hogy mi újság, és pár szóban elmeséltem, h veled kezdtem el dumálni, és pillanatok alatt összeraktuk, hogy kettőjükkel is randiztál már a közelmúltban:)

srác: durva 

én: Amivel persze semmi gond nincs, de gondoltam tudjál róla, h kicsit sokat randizol

és hogy kicsi a világ

srác: sokat randizom?

én: és hogy a lányoknak nincsen jó benyomásuk arról, h hogyan állsz a dolgokhoz, illetve hogyan kezeled a randipartnereidet (eltűnsz, nem akarsz komoly kapcsolatot, blabla)

és nem mintha itt nagyon belebonyolódtunk volna bármibe is, de mindenesetre további kellemes randizást kívánok. és csak óvatosan, Budapest nagyon aprócska.

: )

srác: érdekes képük lehetett rólam, sokat azért szerintem nem randizom, komoly csillagállás lehetett

én: ezt csak te tudhatod.

srác: 

Szóval értitek, nem vele van gond. Hanem a csillagállással. 

Akkor ősz?

Gondoltam, összegyűjtöm, miket várok az őszben, de már összegyűjtötték nekem:  

Ma már igazi ősz volt, blézert vettem a pulcsim fölé, meg egy vékony kendőt a nyakamba, kint volt a bokám a farmer és a cipő közt, kicsit fázott, de nem bántam egyáltalán. Várom a nagy, puha, meleg sálakat is, meg a sapkákat - jó, a harisnyákhoz még nincs kedvem, de a csizmáimhoz már nagyon. Kell vennem egy kisebb oldaltáskát is, valami bőr-szerűt szeretnék.

Reggel az SZTK-ban kezdtem, januárban fogják kivenni a vasat a csuklómból. Úgy alakult, hogy egyelőre a diákjaim még nem neszelték meg, hogy kedd délutánonként szabad vagyok, így amikor hazajövök, azt csinálhatok, amit akarok, ami hétköznapokon nálam szokatlan érzés. 

A reflux miatt (már kicsit jobban érzem magam!) most tojok a diétára, és azt eszem, ami jólesik és jó a gyomromnak. Úgyhogy tegnap este sütöttem néhány héjában sütött krumplit, és vajjal meg sonkával vacsoráztam meg, úristen, de finom volt. Ma pedig, mivel volt úgy egy kilónyi szilvám, egy fél liter laktózmentes tejem a hétvégéről, amit én nem fogok meginni, meg egy receptem, amit úgy egy hete mentettem el, így sütöttem szilvás-almás clafoutist. Ez egy nagyon egyszerű francia süti, és én még sosem ettem, ezért most sütöttem magamnak. Kevés lisztet kell elkeverni cukorral és sok tojással meg egy pici vajjal, ezt öntöd rá a darabokra vágott gyümölcsökre, a tésztája nem igazán tészta, hanem egy sokkal lágyabb, tojásosabb valami, nagyon nekem való. Bár nem lett valami látványos, de nagyon finom, maximálisan bejön, ráadásul ebben a változatban van őrölt kardamom, ami nagyon különlegessé teszi. ITT a recept. 

Szóval most úgy érzem, hogy van kedvem az őszhöz, nagyon szeretnék elutazni néhány napra Bécsbe vagy Krakkóba - inkább Krakkóba, nagyon szeretem -, de még nem tudom, hogy lesz-e ehhez pasim, ha nem, akkor elcsábítom a lányokat. És nem bánom, ha amúgy csendesebbek lesznek a napjaim, és pörgés helyett edzésre járok, sorozatot nézek, főzök meg vendégül látom a barátaimat, akár hétköznapokon is, ezt nagyon szeretném. 

innen

Why can't we be friends?

Itt volt az előbb a vizslás fiú, szüreteltek a hétvégén, és hozott nekem mustot. Annyira örültem neki, jó volt látni, picit dumáltunk, aztán ment is. 

Sokszor gondolok rá, aránylag sokat is beszélünk. Legutoljára akkor töltöttünk együtt komolyabb időt, mikor elmentünk bicajozni-kenuzni még augusztusban. Tényleg nincsen köztünk semmi, de mégis olyan tökéletes, gondtalan, kérdések nélküli vele lenni. Úgy szoktunk bicajozni a bringa úton, hogy jön mellettem, dumálunk, és ha jönnek szemben, akkor ő azonnal besorol mögém. Visszafelé, mikor ettünk, meg vettünk sört, egy srác odaült az asztalunkhoz, és belekotyogott a beszélgetésünkbe, ami kicsit zavaró volt, és össze is néztünk, de dumáltunk tovább. Majd elindultunk, mindketten a szép retro versenybicajunkon, amit meg is jegyzett a fiatalember, majd ő is elindult utánunk, hogy nem akar zavarni, de jönne velünk, mi meg tekertünk egymás mellett, valami nagyon vidám sztoriban voltunk, és akkor vettem észre, hogy valószínűleg kívülről is látszik, milyen bensőséges a viszonyunk, mintha ezer éve barátok lennénk. Nem találkozunk egyébként olyan sokat, havonta egyszer vagy kétszer, de az mindig tök jó, semmi feszengés nincs már köztünk. Amúgy gondolkodtam rajta, hogy ezt elmondom neki, mert szegénynek annyira nincsen önbizalma, pedig annyira jó fej, imádom őt - de félek, hogy félreértené. 

És a múltkor ez jutott eszembe, hogy ezt keresem, ezt a kvázi baráti viszonyt*, hogy nincsen szarakodás, meg kérdések, meg ekik, amik teljesen elbizonytalanítanak, csak úgy... Csak úgy jó együtt, és kész. 

*Ez a bejegyzés nem arról szól, hogy én és a vizslás fiú ellovagolunk a naplementébe, mi barátok vagyunk, és ez így is marad. 

Helyzetjelentés

Azt sejtettem, hogy pörgős lesz a szeptember, de hogy annyira, hogy egy egész hétig nem lesz fél órám leülni a gépem elé, hogy bepötyögjek egy blogbejegyzést, azt nem gondoltam volna. Illetve leültem én többször is, szerdán elkezdtem egy bejegyzést, amit aztán sosem tudtam befejezni, és végül, mivel kb aktualitásukat vesztették a leírt dolgok, hagytam a francba. Na de tessék, új hét, új blogbejegyzés!

Örülök: ...szerintem ez volt életem egyik legjobb hétvégéje. Biztosan sok jó volt eddig, de ez péntek délutántól vasárnap estig tökéletes volt. Jöttek a bloggerlányok péntek este hozzám, és annak ellenére, hogy pénteken ritka foscsi napom volt, mindenkivel összevesztem a környezetemben (még apukámmal is, pedig vele nem könnyű összeveszni, mondjuk velem sem), és kicsit sírtam is, és én szerintem nem vagyok egy túlságosan szociális lény, illetve szeretek emberek közt lenni, csak nem túl sokáig, szóval mindezek ellenére annyira élveztem, hogy itt vannak a nálam egy egész hétvégén keresztül, hogy mondtam nekik, hogy bármikor jöhetnek megint, és komolyan is gondoltam. Az is jó velük, hogy nincs semmi stressz, csak nevetés és ökörködés (és folyamatos evés), és örülnek, ha főzök nekik, de ha megkérdezem, hogy megcsináljátok a reggelit? Akkor mindenki aktivizálja magát, miközben én mondjuk lezuhanyozom, és 10 perc múlva már ülhetünk a terülj-terülj asztalkám körül. Én most kicsit úgy érzem, mintha kaptam volna Pilla mellé három hugicát, és úúúgy örülök nekik. <3

Meglepődtem: ...és aztán hazamentek vasárnap a lányok dél körül, nagyon gyorsan kitakarítottam meg behajítottam egy adag mosást a mosógépbe, majd kitekertem a vasútállomásra, ahol megérkezett az építész a bicajával. Eltekertünk Nagymarosra, megebédeltünk, majd tovább Zebegénybe, ahol először megnéztük a Kerékbárt, a kedvenc helyemet a parton (ahol a kiskutty lehullott a szakadékba) és ittunk egy bambit.

 

...majd felmentünk a Sárkányfesztiválra, ahol még sosem jártam, és konkrétan nem hittük el a kilátást.

 

De nem ez volt a durva, hanem hogy voltak koncertek, és ahogy ott ültünk a fiúval meg a haverokkal, akiket közben megtaláltunk, és kábé készen vagyok a narancssárga naplementétől meg a kilátástól, egyszer csak megszólal az ép játszó zenekartól egy olyan szám, amit én írtam/énekeltem. És mindenki felém fordul, hogy Milcsiiii, én meg csak ülök ott, hallgatom a dalt, és hát nagyon jó nekem. 

Ez is jó volt: ...Phoebe és a pasija is ott voltak Zebegényben, az építész tanítgatta fotózni Phoebet kicsit, aki persze egyből pártfogásába vette őt, hogy Milcsi, jó lesz neked ez a fiú. Én még mindig nem tudom, jó lesz-e nekem ez a fiú. Vonattal jöttünk haza, én leszálltam itt, a srác ment tovább, Phoebe és a (Tinderről származó) pasija hazakísértek, behívtam őket, kaptak egy pohár bort, és dumáltunk még egy órát. Szóval a hétvégén kb 2 órát, ha egyedül voltam, de nem bántam, mert olyan jó volt a barátaimmal lenni. 

Szomorú vagyok: ...nem sikerült leszoknom a kávéról, de majdnem. A múlt hét szerdát végigtoltam kávé nélkül, mint egy zombi, azon sem lepődtem volna meg, ha pókokat vagy denevéreket kezdek el látni, de szerencsére csak egy masszív fejfájás volt az elvonási tünet, pedig nekem sosem fáj a fejem. De nem amiatt vagyok szomorú, hogy nem sikerült leszoknom a kávéról, hanem hogy már csak napi egyet ihatok, sok vaníliás szójatejjel, az ebéd utáni mentőövemtől elbúcsúztam. Hiányzik. 

Még annyi minden van, majd mesélek, de megint tanítanom kell.

Uh

Tegnap olyan napom volt, hogy szerintem most ezt nehéz lesz egy darabig überelni. Ja, semmi pasi, meg eki, meg izgalom, csak letoltam 7 órát minden szünetben adminisztrációval, intézkedéssel, szaladgálással, beültem egy továbbképzésre, ahol már nem fogott az agyam, és emiatt ki is jöttem róla,  majd tartottam egy kilencedikes szülőit 30 szülőnek, amitől tartottam, de megint úgy éreztem végig, mint egy szuperjó előadó, mert majdnem egy órán keresztül beszéltem, tök jól éreztem magam közben, épphogy bele kellett pillantanom a papírjaimba, nem akadtam meg semmilyen szinten, a szülők végig figyeltek, nevetgéltek, mosolyogtak, együttérzően bólogattak, úgyhogy a végén úgy éreztem, hogy maybe I should do this for a living. Az egyik kollégám azt mondta, hogy perverz vagyok, de tényleg élvezem. És a szülők annyira cukik! Nekem ez egy válogatott társaságnak tűnik, mert maximálisan pozitívak és támogatóak és aww, csupa szuperlatívusz. Remélem, így is marad. Mondjuk fasznak jelölnek be FB-on, azt nem értem, de komolyan. 

Ja, közben egész nap úgy fájt a torkom a reflux miatt, hogy a fejem is fáj tőle, pedig nekem nem is szokott sosem. Amúgy vettem Salvus vizet, és basszus, undorító, de azt hiszem, már most jobban érzem magam tőle. Olyan vagyok már, mint egy öregasszony, a refluxomról sztorizgatok, elnézést. 

Este még elmentem vásárolni és vettem reflux-barát kajákat meg joghurtos tejszeletet, ja az nem refluxbarát, hazajöttem, még dolgoztam kicsit, és ágyba hullottam. 

Ma 8 órám lesz egyben, amit nem tudom, hogy fogok kivitelezni, szerintem az nem ép ésszel felfogható kihívás. Aztán még két diák otthon. Majd elmegyünk steaket enni Gödre a csajokkal. Steaket ehetek, ugye? 

Unatkozni? Az mi? 

Monokli

Szóval a szempillaspirál-sztori. 

A rengeteg ajánló komment örömére vettem egy Alverde spirált, teljesen odavoltam, hogy milyen occsó (990ft talán). Nagyon szép, vastag, koromfekete pillákat csinált, mondjuk ez nálam alap a legtöbb terméknék, hogy drámai a hatás, mert természetes szőkeként  kb albínó vagyok, ha nincs kifestve a szemem. Viszont valahogy annyira fogott, hogy utána egy percbe tellett letakarítani a szemhéjamról, meg a szemem alól a járulékos veszteségként odakerült festéket. Jó, biztos béna vagyok. Amúgy a suliban a lányok szoktak néha úgy kinézni, hogy szerintem több festék van a szemük körül, fölülre ragadva például, mint a pilláikon. 

Na mindegy, aztán reggeliztem, és nagyon köhögök ugye, bekönnyezett a szemem, belenéztem a tükörbe, és már volt a szemem alatt egy kis fekete folyam. Aztán még kísérleteztem vele, de hát maradjunk annyiban, hogy néhány óra múlva már a kocsisorra is kiállhatnék strihelni (már no offense, az is csak egy munka), már ami a sminkem állapotát illeti. 

Szóval én nem tudom, hogy csinálják azok a nők, akik elviszik az egész napjukat hasonló szemfestékekkel, de én úgy pörgök egész nap, mint a szélvész, könnyezem, bicajozom, belemegy egy bogár a szemembe, megdörzsölöm, kiabálok a gyerekekkel, könnyesre nevetem magam, elmegyek edzésre, lezuhanyozom, még este is találkozóm van -  én ezt egyetlen adag reggeli szempillafestéssel szoktam végigtolni, soha nem mosom le és festem újra a pilláimat, edzés után szoktam kicsit ráfesteni, ha még jelenésem van, de ennyi. 

Én kb 6 éve a Lancome Hypnose Doll Eyes vízálló spirálját használom, ami, valljuk be, iszonyú drága, ma már majdnem 10000 forint, oké, mondjuk Joy (vagy milyen) napokon szoktam megvenni, legyen 8000. Nagyon szép, különválasztott pillákat varázsol, kb természetes, ahogy kinézek, nem a műszempilla-sztájl, amit némelyik DM-es márka ígér, de nálam az nem is kell, szőke vagyok, ugye, ezért nem a Dramat veszem. Én ezzel a spirállal végigcsináltam egy egyik pillanatról a másikra jött szakítást és válást, úgy, hogy mindig makulátlan volt a sminkem, szóval kb én vagyok a legjobb referenciájuk. Szinte napra pontosan 3 havonta szoktam lecserélni, és hát igen, full luxus kategória, jó lenne helyette találni valamit, ami nem ennyibe kerül. Viszont a minőségből nem adok lejjebb, muszáj, hogy tudjon az utód legalább ennyit. A következő próbakör Clinique lesz, majd mesélek. 

Dzsízösz

Nem tudom elmondani, milyen nagy szükségem lenne egy személyi asszisztensre. Én borzalmasan szétszórt vagyok, nem bírok ennyi mindent megjegyezni, fejben tartani, elintézni - és akkor még egy percet sem készültem az óráimra vagy tanítottam. Én vagyok az az ember, aki rájön, hogy mindent fel kell jegyeznie, ha nem akarja, hogy a feledés homályába tűnjön a sok megjegyeznivaló ügy, majd teljesen elfelejti, hogy hova írta fel, illetve hogy egyáltalán feljegyezte. Káosz. Szerintem felelőtlenség volt osztályt adni nekem.

Love songs are for losers

Anyukám csirkecombot sütött ebédre krumplipürével és meggyszósszal. Szerintem ennél nincsen megnyugtatóbb ebéd a világon. Mondjuk meggyszószt pont nem ehetnék, mert ugye savas, de holnaptól kitalálom jobban. Még nem nagyon értem a dolgot, azt sem tudom eldönteni, hogy akkor ihatok-e tejet, meg jót tesznek-e a zöldségek (mint uborka, cukkini, a paradicsom pl tudom, hogy nem), vagy sem. Úgy döntöttem, hogy megpróbálom SK helyrehozni magam, nem iszom egy hónapig alkoholt egyáltalán, kávét csak tejjel, eszem kenyeret, többször eszem keveset (mondjuk én ezt eddig is így csináltam), sokat pihenek és mozgok, aztán ha nem jobb, akkor elmegyek kivizsgálásra. 

Utána napoztam, gyönyörű szeptemberünk van, mostantól tőlem bármikor megérkezhet az ősz, nem fogok sírni. Délután aludtam egy kicsit, illetve csak akartam, mert apu nekiállt a fészerben köszörülni valamit, úgy hangra fémre tippeltem. Fölkeltem és kikiabáltam, hogy ezt most azonnal hagyja abba, ő mondta, hogy ja, bocsi. Visszafeküdtem, erre hallom, hogy kalapál. Úgy hangra megintcsak fémre tippelek, szerintem nem jött le neki, hogy mi a problémám. Aztán csend lett. 

Persze a fiúcska írogat, úgy tűnik, sikerült megértenie a problémát, amin én nem tudok túllépni, ő viszont időnként próbálkozik témát váltani, hogy milyen napod volt? mit olvasol? mit álmodtál? de persze én a kb 1 mondatos válaszok után rugózom tovább a péntek estén. Megértem őt is abból a szempontból, hogy még csak nem is járunk, de én már basztatom/számonkérem őt valami olyan dolog miatt, amit ő nem érez olyan nagy cuccnak, és folyamatosan azt mondja, hogy ez nem issue, ő erről lemond, mert nem része az életének (?), de hát tudnia kell, hogy mennyire gáznak érzem az ügyet. Úgy döntöttem, egyszer még mindenképp találkozom vele, nem akarom így kirúgni, beszélünk, aztán majd abból meglátom, de őszintén... Nem annyira látok perspektívát a dologban. Amúgy vele álmodtam délután valami nagyon jót, nem tudom, pontosan mit, csak hogy iszonyú jó, pozitív érzés volt bennem, mikor felébredtem. 

Este elmentem bicajozni, izomból tekertem 30 kilométert, teljesen vizes volt a pólóm és a hajam mikor hazaértem, úristen, nagyon szuper volt, most valahogy extrán jó az állóképességem.

And I hate this club, and I drink too much

Szóval eljöttem tőle, kicsit sétáltam Budapesten, gyönyörű szombat délelőtt volt. Nem kenődtem el a történtek miatt egyáltalán, valahogy szépen tudom függetleníteni magam érzelmileg attól, ami történt. Tetszik ez a fiú, és lenne (lett volna) kedvem hozzá, hogy megismerjem őt, és hát a kurvaélet, hogy ez történt, de én nem érzem még, hogy annyira mélyen érintene a dolog ezen a ponton. Én nem akarok kapcsolatot minden áron, csak azért, hogy legyen, és hát lehet, hogy túl nagy áldozat lenne nekem megküzdeni az ő szintetikus démonaival - akkor inkább keresgélek tovább. Persze az is lehet, hogy igazat mond, és mostantól csak a két szép szememért felnőtt férfi módjára fog viselkedni, de bevallom, ennek kicsi esélyét látom. 

Szóval sétáltam a napsütésben, kicsit sajnáltam, hogy nincs nálam a bicajom, mert óriási fíling a gyönyörű, napsütötte, pezsgő Budapesten tekerni, de azért jó volt sétálni is, várni a villamosra, meg villamosozni. Közben némi sörszagot árasztott a ruhám, de én ilyesmin nem akadok fenn. Hazavonatoztam, az állomásról hazabicajoztam, itthon megsimogattam a két bundást, toltam egy zuhanyt, rövidnadrágot és tiszta pólót húztam, kókuszillatba burkoltam magam, majd végignéztem a szép, tiszta, színes, olívaillatú (nagyon felmentek a Body Shop árai, majdnem 2000ft egy tusfürdő, a kurvaanyjukat) lakáson, csináltam egy kávét, és teljesen megnyugodtam. Hogy minden rendben, akárhogy is lesz, én a helyemen vagyok, nem függök senkitől, nem kell nekem óriási kompromisszumokat kötnöm csak azért, hogy ne legyek egyedül. Elmeséltem Pillának, hogy mi történt, itt volt a bátyám, akivel iszonyú jót beszélgettünk, együtt főztem anyuval, aztán itt néztek valami mesét nálam a kicsik - az én életem tele van biztos pontokkal, nem könnyű engem kizökkenteni az egyensúlyomból. 

Aztán bicajra ültem és elmentem a piacra, a pékségbe meg a boltba, vettem mindenfélét, és azóta élvezem, hogy szombat van, és semmi dolgom - illetve lemostam a kocsit, főztem, blogot írtam, ejtőztem a napon, meg ilyenek. Most nem akarom eldönteni, hogy mi lesz, majd holnap, gondolom, tisztábban látok. 

Egyébként annyira durva, most ez a kedvenc számom, a tegnapi randi előtt a vonaton végig ezt hallgattam, és végül annyira tökéletesen illett ahhoz, ahogy végül alakult az este. 

Szürreál

Szóval van ez a fiú, nevezzük építésznek, ha már egyszer az. 

Szóval jó volt a mininyaralásunk, jól éreztem magam vele nagyon, tetszik, jó a világlátása, nagyon jókat kérdez, mondjuk kicsit kurvasokat beszél, de én meg túl keveset, gondolom, ez majd beáll, ha már nincsen bennünk megfelelési kényszer. Ő is úgy tűnt, hogy elkezdett érzéseket táplálni felém, legalábbis gyakran megírja, hogy hiányzom neki, meg hogy mennyire jó volt a hétvége, és hogy akar engem, aránylag sokat kommunikálunk, minden nap felhív.

Csütörtökön elmentünk tengerigyümis spagettit enni a Big Fishbe Pillával, röhögtünk egy csomót, meg megbeszéltük az élet nagy dolgait. Napközben megírtam az építésznek, hogy ez lesz, és van-e kedve összefutni egy puszira, és persze lelkesedett, ott lakik a közelben, szóval kényelmes is volt neki, mondtam, 6-ra bemegyek, aztán majd pontosítunk, hogy mikor talizunk, ez meg is történt, 9 óra Ankert. Én a vacsi után még kicsit sétáltam Pillával, majd elmentem az Ankertbe, 9 előtt 2 perccel értem oda, csávó sehol, de még 9:10-kor sem. Hívom, felveszi, szia cicus, mi újság? Hát mondom én is pont ezt kérdezem, mert itt várok rád. Hát ő még otthon, és majd 10 körül érkezik. A lényeg, hogy azt, hogy 9, Ankert, azt úgy értette, hogy én 9-kor találkozom Pillával, és majd ő 10 körül becsatlakozik, hadd dumcsizzunk. De akkor bocs, félreértett (mondjuk azt, hogy 9, Ankert? nem tudom, hogy lehet félreérteni, de oké mégiscsak autista), akkor most indul, és jön. De én fáradt voltam, felhúztam magam ezen, és mondtam neki, hogy mindegy, oké, nincs gáz, de hagyjuk a mai napot, hazamegyek, pont elérem a vonatot, randizzunk másnap, pénteken. Ő ezt mondjuk nem értette, és győzködött, de éreztem, hogy nem tudnék őszintén örülni most neki, és hogy mindenki jobban jár, ha nem ébresztjük fel a bennem szunnyadó sárkányt ha nem erőltetjük ezt a randit - neki meg nem volt más választása, úgyhogy nem találkoztunk. 

Snitt. Péntek. 

Cukin kijött elém a Nyugatiba, kicsit még rugóztunk ezen a ki mit értett félre dolgon, én próbáltam kiállni a saját igazam mellett (nem mintha nem lenne tökmindegy), de közben nekem már volt egy félmosoly a képemen, amit ő persze egyből levett, és magához húzott a derekamnál fogva, hogy de úgyis tudod, hogy csak az a lényeg, hogy imádlak, és hát ott pocsolyává is olvadtam azonnal, minden elvemmel meg a rég elfeledett igazammal együtt. 

Felmentünk hozzá, ahol még sosem jártam, gyönyörű a lakása, kurvajó ízlése van, amivel engem igencsak le lehet venni a lábamról. Itt becsatlakozott hozzánk az öccse, és együtt elmentünk a Főzdefesztre, ahol találkoztunk a barátaikkal, akikhez, bevallom, nem volt sok kedvem, mert én ezt a fiút szeretném jobban megismerni. De sokat mászkáltunk kettesben, teljes szimbiózisban, ő egyfolytában udvarolt, szeretgetett, röhögcséltünk, én pedig szerelmes asszony módjára rebegtettem a pilláimat, szorongattam a kezét, és majd kicsattantam a boldogságtól - de tényleg, nagyon jó volt vele. Közben összefutottunk két régi egyetemi évfolyamtársával, akikkel nagyon jót beszélgettünk, és akikről lejött, hogy mennyire bírják az én építészemet, ami szerintem tök jó visszajelzés. A zöld ruhám volt rajtam, folyamatosan fülig ért a szám, és éreztem, hogy látszik rajtam a boldogság, sugárzom, jó volt a bőrömben lenni - ismeritek az érzést.  

Aztán visszamentünk a már eléggé részeg barátaihoz meg a tesójához, és onnantól fogva az este hátralévő része olyan volt, mintha egy kibaszott szürreális drámába cseppentem volna. Dumáltunk, és volt néhány párbeszéd, amit nem értettem, kérdő tekintetemre az egyik csaj elmondta, hogy ők a társaságban szoktak 'cuccozni', amiből egyértelmű volt, hogy nem fűre gondol. Mondom hm. A fiúk mondták, hogy lassan induljunk (kb hajnal 2) de az építész összevitatkozott az öccsével, én mondjuk nem értettem, hogy min, de az öcsi nagyon ideges lett. Kérdésemre kifejtették, hogy az a vita tárgya, hogy az építész azt szeretné, hogy mielőtt hazamegyünk, taxival ugorjunk el az egyik sráchoz egy ekiért, és az öccse ezt a döntést nem támogatta, illetve eléggé kiakadt rajta. 

Ekiért. Extasyért. Egy kibaszott metamfetamin tablettáért. 

Az ötödik randinkon, mikor én, akiért odavan (meg én is érte, ugye) ott ülök mellette romin és szorongatom a kezét, először fogok nála aludni, valószínűleg először fogunk szexelni, hajnal kettőkor, mikor amúgy is be vagyunk némileg karmolva a belga söröktől, amiket ittunk, és lassan indulunk is haza, hogy összebújjunk, mert aránylag korán kelni kell a családi programjuk miatt, nos akkor neki esszenciálisnak tűnik bedobdni egy ekit. Extasyt. Egy olyan tablettát, amitől még órákig euforikusan pörögni fog. És amikor a(z amúgy hullarészeg) tesója felhozza, hogy ez egy faszság, akkor ő közli, hogy de, ez van, ő ezt már eldöntötte, neki kell most egy eki. Nos, én csak ültem ott, és néztem, hogy ezt most nem.hiszem.el, ugye ez csak valami vicc? És basszus már nem volt vonatom, és Pilla sem volt Budapesten, hogy nála aludjak. 

De itt még nem volt vége. Ezen aztán jól összevitatkozott az öccsével, és a hullarészeg öcsi annyira felbaszta magát ezen, hogy egy határozott mozdulattal lesöpörte az összes sört az asztalról. És, mivel én épp szemben ültem vele, az összes sört, több korsóval, az utolsó cseppig rám és a gyönyörű zöld ruhámra zúdította, de úgy, hogy még a hajam, meg a cipőm is sörös lett. Ekkor elég nagy csend lett, én pedig ültem ott nagy szemekkel, csöpögött belőlem a finom, banános, belga sör, és pislogtam, hogy jó, most már kérem a virágot, meg a tapsot, és előjöhet a stáb, és mutassák meg a kandikamerákat, mert az, hogy velem most halál komolyan ez történik, az egyszerűen nem opció. 

Na a lényeg a lényeg, hogy az építész 3 mondatban iszonyúan lebaszta az öccsét, hogy részeg, és hogy viselkedik, és kérjen bocsánatot (nem kért), majd kézen fogott, és kb köszönés nélkül eljöttünk. Én kb 1 órán keresztül üvöltöztem vele, hogy bazdmeg ez az eki sztori ez mi, és hogy 35 éves, hagyjuk már ezt, hogy még mindig úgy él, mint egy egyetemista, és ne magyarázza már nekem, hogy a metamfetaminnal semmi gond nincs (nem is tudod, miről beszélsz, te pedig cigizel, az pont ugyanolyan most komolyan hülyének néz?), mert ha huszonévesen kipróbálod, azzal tényleg nincs gond, attól még nem leszel rossz ember, nekem is volt olyan időszakom, hogy mindent kipróbáltam, és nem bántam meg, mert pár hihetetlenül jó bulit köszönhetek neki, de ha 35 évesen azon kapod magad, hogy neked még mindig a hétvégéid része a szintetikus drog, főleg így a mai sztoriban, egy lány mellett egy romi 5. randin, mint egy olyan dolog, amiről nem vagy hajlandó lemondani, az igenis kurvanagy gond, és ne jöjjön nekem azzal, hogy sokat dolgozik, és nagy a stressz, meg hogy az előző barátnőit nem zavarta (na mondjuk ez is gáz). 

Szóval végül csak bemutattam a sárkányt, de maradjunk annyiban, hogy megérdemelte. Volt ezer mea culpa, ő amúgy nem rendszeresen szed ilyesmit (ezt mondjuk nem hiszem el), és hogy ha engem zavar, akkor soha többé nem tol semmit, ő nem tudta, hogy erre így fogok reagálni, de ő már most szerelmes belém (!), akar engem, és ne küldjem el emiatt, adjak neki egy esélyt, ő hajlandó miattam megváltozni. Miután kiőrjöngtem magam (kb 1 óra), elengedtem a dolgot, felmentünk hozzá, és nála, vele aludtam, ami amúgy tök jó volt. Reggel felébredtem, felöltöztem, és hiába invitált, hogy maradjak még, mit kérek, minden cukiskodás meg reggeli meg kávé nélkül (pedig neki is Nespressoja van, érezzük át a helyzet súlyosságát) eljöttem. Már nem volt kedvem csinálni a fesztivált, úgyhogy ahogy kikísért, hagytam, hogy megöleljen és megszeretgessen, és hogy gyorsabban szabadulhassak, a kérdésére azt mondtam, hogy persze, majd találkozunk, de őszintén: én nem akarok egy olyan pasit, akit még fel kell nevelni, mielőtt... Mielőtt nem tudom, mi történne. De basszus pont kezdtem úgy érezni, hogy tök jó lesz ez az egész vele. Persze még alszom rá egyet, de hát na.

És nektek milyen volt a tegnap estétek? 

Még valami?

Az volt, hogy már több, mint egy hónapja (másfél talán) fáj a torkom, éjjel arra ébredek, hogy annyira kapar, hogy el kell szopogatnom valami torokérzéstelenítős tabit, hogy vissza bírjak aludni. Nekem amúgy is relatíve mély a hangom, de most folyamatosan rekedt is vagyok, úgyhogy most extrán Edith Piaf üzemmódban nyomom. Sokat köhögök, elmegy a hangom, meg hát szuperkellemetlen, na. Nekem a hangom a munkaeszközöm, így elegem lett, és elmentem a dokihoz, megvizsgált, nincs begyulladva a torkom egyáltalán, és azt mondja, hogy szerinte refluxom van, amire elsőre azt mondtam, hogy szerintem nem, mert már hogy lenne. De azóta figyelem magam, és megbizonyosodtam róla, hogy tényleg, és szerintem nagyon erősen. Ez mondjuk azért fura, mert egyrészt semmi más tünetem nincsen, nem fáj a gyomrom, semmi ilyesmi, másrészt refluxa a túlsúlyos, mozgásszegény életmódot folytató, nagy zabálásokat tartó embereknek szokott lenni. Érthetetlen. Most kaptam rá valami gyógyszert, de semmi javulás, sőt, talán rosszabb lett. Majd elmegyek valami kivizsgálásra, vagy nem tudom (azt sem tudom, hova kell, gasztroenterológia, vagy fülorrgégészet, vagy mi).

Reflux. Sírok. Múljon el. 

We take all these for granted

Tegnap beszéltünk este telefonon, aztán mondta, hogy bevásárol, és majd még hív, de aztán nem tudott, mert én 21:15 perckor már úgy aludtam, mint a bunda. Ma nincsen első órám (meg holnap sincs, jeee), ami vagy arra jó, hogy el tudok menni edzésre anélkül, hogy 5-kor kelnék, vagy arra, hogy kialudjam magam és emberi időben ébredjek. Eredetileg az előbbit terveztem, de aztán 6-kor kikapcsoltam az ébresztőt, és aludtam még egy órát, Sokat aludni boldogság, főleg így hétfőről kedd reggelre. 

Amúgy nem olyan szörnyen gáz az órarendem, mint elsőre gondoltam, mert asszem talán 7 lyukasórám van, és van olyan kollégám, akinek 14, szegény pára. 

Néha amúgy, mikor kb az a legnagyobb problémám, hogy olyan-e a szállás, hogy tudjam a stégről a Balatonba lógatni a lábam, vagy kell sétálni hozzá 50 métert, vagy hogy felkeljek-e egy órával hamarabb, hogy edzésre menjek, vagy csak délután lesz hozzá kedvem, esetleg hogy túl sokat kell dolgoznom, szóval olyankor eszembe jut, hogy pl. Szíriában az embereknek esélyük sincs még csak a normálishoz hasonló életet sem élniük, hogy iskolába vagy munkába járjanak, kinyissák a kis üzletüket, vagy vacsorát főzzenek a családjuknak. És akkor a mi társadalmunk egy rinyagépezet.  

Balcsi

Bennem nincsen meg az, mint sok fővárosiban, hogy ha hétvége van, és szép idő, akkor "ki a városból", mert az én kisvárosom tökéletes helyszín ilyenkorra. Ezért sem a Balcsi, sem a Velencei tó nem vonz olyan elképesztően, persze, szeretem, különösen a Káli medencét, de imádom a Dunakanyart is, jó nekem itthon, bármilyen legyen is az idő - még strandra sem kell mennem, mert itt van 5 percre a part. 

Ennek ellenére idén már háromszor balcsizhattam, talán még életemben egy nyáron sem voltam lent ennyiszer. Az építész fiúval az első randinkon beszélgettünk a Balaton környéki helyekről, és mesélte, hogy neki kedvence a Laposa borbirtok, én pedig elmeséltem, hogy még sosem jártam ott, pedig tudom, hogy csodás, mert mindig csorgatom a nyálam, amikor az ismerőseim képeket posztolnak róla. És erre ő mondta, hogy elmehetnénk még idén nyáron együtt - amire én csak mosolyogtam, mert az első randinkon ültünk ott együtt, nem is ismertük egymást egyáltalán, második randira sem feltétlenül számítottam, nem hogy közös Balcsizásra. Főleg nem romi borkóstolóra a Laposánál. 

De azóta úgy alakult, hogy találkoztunk párszor, és múlt héten azt mondta, hogy nagyon elvágyódik a városból, és szeretné, ha vele mennék. Én pedig igent mondtam, és tényleg elvitt a Balatonhoz, méghozzá egy egész hétvégére. És bár főképp az volt a program, hogy ültünk a szállás stégjén, beszélgettünk és bambultuk a vizet meg a sirályokat, fürödtünk, ettünk és ittunk, no meg aludtunk sokat, végül tényleg elvitt a Laposához is, úgy, hogy ő nem is borozhatott, mert vezetett. Ez a hely Badacsonytomajon van, és olyan a kilátás a Balatonra, hogy az már-már közhely. Van egy 4hegy nevű fehérboruk, ami nagyon finom, ajánlom kóstolásra (mondjuk nekem még mindig jobban ízlik a Nyakas Aligvárom/Irsai). 

A fiúról nem merek többet mesélni, mert még mindig azt mondom, hogy nem ismerem, és a barátaim előtt is olyan titulus alatt fut, hogy az építész, akivel randizom, mert még nem nevezném a pasimnak, csak ismerkedünk, majd kiderül. Viszont tény, hogy nagyon jól éreztem magam vele, a kémia nagyon jól működik köztünk, de egyszerűen annyira szkeptikus vagyok már a tinderen talált szerelemmel kapcsolatban, hogy időnként vissza kell fognom magam, hogy ne méregessem őt, hogy vajon összeillünk-e, ahelyett, hogy csak élvezném a pillanatot - na jó, sokszor azért az is sikerül.   

Szempillaspirál

Légyszi, megírnátok nekem a kedvenc, jól bevált szempillaspirálotokat? Érdekelne sima és vízálló is.  

Kösziii:)! ♥

all kinds of love

Tegnap volt az első napunk az iskolában. Megkaptam az osztályomat, a 9/4-et, és gyerekek, awwwww. Olyan cukiiiiiik. Fele-fele arányban vannak fiúk és lányok, és én már most úgy imádom mindet, mintha a saját gyerekeim lennének. Bemutatkozott szépen mindenki, és jó volt hallgatni, amiket meséltek, van néhány nagyon komoly egyéniség. Ami pedig a legjobb, hogy már most látom, hogy milyen szépen formálódnak közösséggé. Egész nap nincs egy percem sem, mert rengeteg meló van velük, de szerintem eddig profin vettem az akadályokat, mindent elintéztem, amit kellett. Irtó szimpatikusak, értelmesek, kedvesek. Úgy látom, hogy kifejezetten bejövök nekik, mert nagyon örülnek mindig, mikor meglátnak, és ma megkérdezték, hogy ki tanítja majd az osztály másik felét angolra, mondtam, és megkérdezték, hogy ő is olyan kedves, mint ön? Én úgy örülök, hogy osztályfőnök lettem, és hogy őket kaptam. Jó, hát biztosan kinyílik majd a csipájuk, de nem baj. 

Tegnap délután elmentem edzésre, vettem bérletet, most nagyon nagy bennem a lendület, ma is megyek a csajokkal. Este pedig randiztam, az építész spontán bejelentkezett, hogy eljönne hozzám, sétáltunk, vacsiztunk, dumáltunk, nagyon jó volt. Amúgy nem is autista, tiszta hülye vagyok, kicsit művészlélek valóban, de nem extrán. Most van két lyukasórám, aztán még két óra, rohanok edzésre, aztán vééégre hétvége. Ma este búcsúztatjuk egy barátnőmet, aki Párizsba költözik az egy éve a tideren talált francia pasijához (szóval tinderezzetek csak), én meg holnap elutazom az építésszel hétvégéra. Ez mondjuk extrán durva, mert kb egyáltalán nem ismerjük egymást, szóval mélyvíz, izgulok, de hát olyan kis nyugodt, nyitott és gondoskodó(nak tűnik). És ő is izgul. Ez mondjuk jó jel, nem?