the weekend

Fogalmam sincs, hová tűnt a hétvége ilyen gyorsan, meg hogy mit is csináltunk. Szombaton visszaaludtam Danival és fél 10 körül keltünk, gyorsan kitakarítottunk (már ő nem, csak én Barnival), aztán sétáltunk egy nagyot a hegyen. Tudtuk, hogy utána otthagyjuk a babát a nagyszülőknél, így előttük parkoltunk és csak a környező utcákban csatangoltunk úgy két órát. Jól bebambultunk mindenhova, ahova tudtunk, rengeteg csodaszép ház van és számtalan építkezés, és általában az van, hogy ledöntenek valami szép, öreg, kiszolgált villaépületet, aztán pár hónap múlva már áll is a helyén a soklakásos társasház, amibe akkor költözhetsz be, ha van másfél milliód egy négyzetméterre. Nekem persze nem ezek tetszenek, hanem a patinás, stílusos épületek, ahol látszik, hogy már a nagymama is ott született, de ezekből egyre kevesebb van.  

Dani jót aludt, aztán bedobtuk őt Barni szüleihez egy órára és elintéztünk 1-2 dolgot, majd náluk ebédeltünk. Barni anyukáját mintha kicserélték volna, mióta nagymama lett, elképesztően boldog, azt gyanítom, hogy kettőjük közt nagyon-nagyon szoros viszony fog kialakulni, és nekem nagyon jó érzés, és persze nagy segítség is, hogy időnként rábízhatom. Ő most januárban lett nyugdíjas, de most kicsit visszahívták dolgozni, és nagyon küzd ezzel, mert nyilván a pénz jól jönne nekik a nyugdíj mellé, de közben meg a háta közepére sem kívánja már a dolgozást, a stresszt meg a belvárosba való bejárkálást, ő már főállású nagymama szeretne lenni. Meg most így vigyázni sem tud Danira, például hétfőn, amikor fodrásznál voltam, Barni fölvitte az apukájához Danit, és ő vigyázott rá, míg Barni ott dolgozott, de például ha sír, ő megnyugtatni nem annyira tudja, ahhoz kellett Barni. 

Vasárnap délelőtt kicsit mászkáltunk, aztán itthon megebédeltünk. Éjjel párszor megébredt Dani, ezért rosszul aludtam, és éreztem, hogy állva elalszom, Barnit meg hívta egy barátja, hogy bandázzanak, végül elvitte magával Danit is és sétáltak, én meg letettem a fejem és ébredés nélkül aludtam 3 órát, akkor ébredtem fel, mikor hazaértek. Már nem szoktam Danival aludni délutánonként, mert itthon csak rövideket alszik, séta közben meg én ugye nem tudok (sajnos, pedig milyen jó lenne bekucorodni mellé a babakocsiba), szóval így jártam. De ez a mai csodás volt. 

Holnap lesz a jelenlegi kedvenc minisorozatunk, a Nicole Kidman-Hugh Grant-es Tudhattad volna utolsó része az HBO-n, ti nézitek? Mi imádjuk, rengeteget elmélkedünk rajta, hogy vajon mi is történhetett.

i guess we took this all for granted

Úgy érzem, mindenki most kezd el elkeseredni, mintha mostanra elfogyott volna belőlünk a kitartás, a bizakodás, hiszen ki tudja, mikor lesz ennek a Black Mirror résznek vége? Jön az év legjobb, leghangulatosabb, legbensőségesebb időszaka, és olyan bizonytalan minden: készüljünk, ne készüljünk, együtt ünnepelhetünk-e a családdal, mehetünk-e ide vagy oda, vagy üljünk szépen otthon a fenekünkön. Mázlistának érzem magam, hogy én azt csinálhatom, amit akkor is csinálnék, ha nem lenne vírus: korán kelek, babázom, főzök valamit, próbálom kordában tartani a lakást, nagyokat sétálok, este 7-kor megfürdetjük Danit, elaltatom, picit még szöszögünk valamit és legkésőbb 10-kor alszunk. Szeretnék Ikeába meg edzőterembe menni, vacsizni a csajokkal, beülni az autóba és megnézni a karácsonyi vásárt Bécsben, vagy legalább a Bazilika mellett, de ezeket most nem olyan nehéz elengedni, és mindenért kárpótol a kis pelyhes fejű babánk. Nyilván most a karácsony is leginkább hármunkról fog szólni, nem tudom, hogy a családdal hogyan tudunk/tudunk-e/merünk-e majd időt tölteni. Ma egy kicsit láttuk anyuékat, a bátyámékat és a kislányokat, amikor hazamentünk a Suzi téli gumijaiért, annyira látványosan ki van mindenki éhezve az együttlétre. Nem is tudja az ember, milyen fontos ez, míg el nem veszik tőle.

Barni a jövő héten még befejezi, amin most dolgoznak, és nem teljesen biztos, de nagyon úgy tűnik, hogy ebben az évben már nem kell dolgoznia, ami a legjobb dolog, ami történhet velünk jelenleg. Utána én már szerintem felülök a fenyő-illatú Jingle Bells vonatra, akárhogy is lesz, meg drukkolok, hogy essen a hó, és elvonuljunk a Bakonyba egy pár napra egy picike, cserépkályhás vadászházba az erdő közepén, csak mi hárman.

őt Szentendrén vettem a karácsony múzeumban, fából van és annyira tetszik!

a few hours off

Tegnap voltam fodrásznál, pénteken felhívtam a szalont és hétfőre kaptam időpontot, szóval nem pörög a biznisz. Azonnal felhívtam Barni anyukáját, de kiderült, hogy pont dolgoznia kell, úgyhogy végül a nagypapa vállalta Danit, Barni felvitte hozzá, és onnan dolgozott, míg a nagypapa terelgette az unokáját. Örültem, hogy így hárman tudtak bandázni kicsit. 

Ezer éve nem jártam a belvárosban, igazából sehova sem járok, nem is tudtam például, hogy felújítják a Nyugatit (nem pár éve is felújították, mikor Kelenföldre mentek a vonatok a Nyugati helyett?). Meg hát mennyire furcsa, hogy háztól házig maszkban kell lenni, mint valami Black Mirror részben, még a hajam is úgy mosta/vágta Gergő, hogy közben rajtam volt. Rábíztam magam teljesen, mondjuk nagy meglepetés nem ért, jó rövid lett, pedig pont nagyon nem szerettem megint, sehogy nem állt, jó érzés, hogy újra friss és formás. Igazából az lenne az ideális, akkor maradna mindig szép, ha másfél havonta levágatnám. Egyébként mintha a hajhullás is alábbhagyott volna az utóbbi pár napban, nagyon remélem, hogy ennyi volt. 

Hazafelé nem siettem, azt mondták a fiúk, hogy érezzem jól magam, majd szólnak, ha baj van, úgyhogy kicsit nézegettem a kirakatokat az Andrássy úton, sétáltam egy nagyot, meg vettem husit a bolognai spagettihez, amit vacsira terveztem. 

Iszonyúan jó volt kicsit kimozdulni, sajnos nagyon be van szűkülve a kis világom, nyilván így a vírus idején úgy van jól, hogy szinte sehova sem járok, de ez nem feltétlenül vigasztal. Vettem a Három Macskában kovászos kenyeret meg kakaós csigát - imádom azt a helyet a neve meg a dizájnja miatt, de az vajon fura, hogy nekem sem a kenyér, sem a csiga nem ízlett? A kenyeret ma vágtam fel, de mintha egy hetes lett volna kb, olyan kemény volt. 

Pár perccel előbb értem haza, mint a srácok, kivettem Barni kezéből a kis Pockomat és jóóól megszeretgettem, már nagyon hiányzott. 

nem akarok beleszólni

Azt hiszem, nekem az a legnehezebb az anyuka-szerepben, hogy lehetetlenség mindenkinek megfelelni. Itt már tényleg annyira nehezen írok le bármit (meg egyébként IRL is iszonyúan meggondolom, hogy kinek mit mondok), mert ha elmesélem, hogy alszik, nem fáj a hasa, akkor dicsekszem és nagy az arcom, ha meg elmondom, hogy ma pont nem aludt jól, most épp valami nehéz, akkor panaszkodom, pedig amúgy nekem milyen könnyű, ha tápszert vagy cumit adok a gyereknek, és megpróbálom kicsit beleilleszteni a mi életünkbe, pl elviszem magunkkal ide-oda, akkor szar és önző anya vagyok, ha elmesélem, hogy nekem ezzel a gyerekkel csodás, és tök szépen elvagyunk, és _nekem_ ez vele nem nehéz, akkor nemes egyszerűséggel hazudok - vagy értitek, BÁRMI újság van, előre hallja az ember a véleményeket. Igazából nem értem, miért foglalkozom bárkivel, miért akarok mindenkinek megfelelni, miért hagyom, hogy ráüljön az itteni mondandómra, de hát ez van, a 80-as évek gyermeke vagyok, anyukám úgy nevelt, hogy jó kislány legyek. Pedig hát tényleg, f@sznak se kell, hogy mindenki szeressen (pardon my French, de tényleg).

Mindenesetre abban, hogy tudjak nevetni ezen az egészen, a többi anyukán, de főleg magamon, nagyon sokat segít ez a három csaj, köszönöm nekik, hogy vannak. 💜

6 pack

A cég, akiknek Barni dolgozik, ellátja őket kajával, nagyon magas minőségben és (ha épp nincs világvírus) aránylag fenntartható módon egy külsős catering cégen keresztül, valamint mikor vidékre utaznak, csodás éttermekbe is járnak (gyanakszom, hogy a kajálás fontosabb ilyenkor, mint maga a munkavégzés, nem viccelek). Mindig irigykedem, milyen finom dolgokat esznek a cég kontójára. Most viszont a vírushelyzet miatt nincs olyan lehetőség, hogy étterembe menjenek vagy a catering cég leültesse és megetesse őket (sőt, most az irodában nincs közös hűtő/mikrohullámű sütő), így minden nap mindenki saját, külön kajapakkot kap egy szatyor kajával, reggelivel, salival, főétellel, gyümölccsalival, smoothie-val, csokival, nasival - a minőség továbbra is elképesztően magas, kb olyan dolgok vannak benne, amiket én magam is csomagolnék Barninak, ha én csomagolnék neki egész napra amikor úton van és el akarnám kényeztetni. 

Barni ennek a mennyiségnek a töredékét eszi meg, általában betol egy szendvicset, a sütit, a főétel felét mondjuk, esetleg egy csokit, a többit hazahozza. Ráadásul, mivel az utakat ő szervezi és szokott maradni nála a végén egy csomó minden, van, hogy plusz egyet elhoz, úgyhogy a héten nem kellett főznöm, és nagyon elégedett voltam, ettem például ananászt, serrano sonkát, nagyon finom, friss salátákat, joghurtokat gyümölccsel és granolával, sok-sok pirított magot stb. Viszont ami elkeserítő, hogy ezek mind-mind külön műanyag dobozokba voltak csomagolva, ami azt jelenti, hogy egy hét alatt valami elképesztő mennyiségű műanyag dobozt elpazaroltak ránk és a munkatársaira. 

Ez az egyik ok, ami miatt már nem rendelek kaját itthonra (illetve ritkán szoktunk pizzát), mert sírni tudnék az elpazarolt csomagolóanyag mennyiségén. Ezeket én amúgy elmosogatom, megszárítom és vagy használom én (például a picikékbe rakom a kiskölyök apró kis sütőtök-alma-adagjait), vagy elviszem anyukámnak, aki lefagyaszt bennük dolgokat meg csomagol nekünk kaját. Azon gondolkodtam ennek kapcsán, hogy gyanítom, hogy a vírushelyzet miatt a csomagolásmentesség egy csomószor nagyon durván megy a kukába.

Én viszont megszabadítottam az élelmiszereinket a molyoktól (jelentem, a molyok kedvenc étele a vegeta (wtf), egy csomó mindent kidobtam, úgy voltam vele, hogy ne múljon 1-1 csomag prézlin vagy liszten, hogy velünk lakik-e a molycsalád. Ja, és főztem (már újonnan vásárolt lencséből) lencsefőzeléket sütőzacskóban sült oldalassal, uh, nagyon jó lett, nem is értem, miért csak szilveszterkor főzök lencsét.

leif peng

csak egészség legyen (meg térerő)

2 napja nagyon nyűgösen keltem, mondtam is a bátyámnak telefonon, hogy nem emlékszem, mikor volt utoljára olyan, hogy nem azzal kezdtem a napot, hogy elraktam az ágyat meg összekaptam a lakást, most meg már dél van, én pedig pizsamában, a kupi közepén fekszem a babával a kanapén. Aztán rájöttem, ahogy elkezdett bekúszni az izületeimbe az a tipikus, influenza-kezdeti fájdalom, hogy nem csak nyűgös vagyok, hanem beteg is. Estére már egészen rosszul éreztem magam, alig vártam, hogy Barni hazaérjen, megfürdessük a gyereket és aludhassak. Közben már azon gondolkodtam, hogy ha elkaptam a vírust, hogy fogom ellátni a babát, vajon kórházba kerülök-e, és hogy Barni hogyan fogja nélkülem felnevelni a kisfiunkat. Aztán lefeküdtem aludni, kb egy pózban, 10 méter mélyen végigaludtam az éjszakát, reggel még gyanakodva figyelgettem magam, de mikor Barni hívott (ő korábban kel és indul dolgozni, mint mi) már vidáman mondtam neki, hogy jól vagyok. És tényleg, azóta semmi, gondolom, valami átszaladt rajtam, eléggé örülök. 

Úgyhogy továbbra is az a legnagyobb problémám, hogy kb 2 hete nagyon hullik a hajam. Tudtam, mondták, hogy kb 3 hónappal a szülés után nagyon elkezd hullani a nők haja, de Dani már 5 hónapos, így a lelkem mélyén reménykedtem benne, hogy én kimaradok a jóból és nekem majd nem fog. Az egész lakás tele van a hajammal, borzalmas, egyáltalán nem csodálkozom, hogy van, aki ilyenkor nemes egyszerűséggel rövidre vágatja a frizuráját, én is nagyon utálom ezt most. Egyébként egyszer régen a fodrászomnak mondtam, hogy hullik a hajam, ő pedig megvonta a vállát, hogy ősz van, ősszel mindenkinek hullik. Hát nem tudom, lehet, hogy ez nekem most dupla hullás akkor, az őszi, meg a szülés utáni. 

jin és jang

A nap jó híre az, hogy van új Kruder&Dorfmeister album, az 1995, és fent van a Spotify-on. 

A rossz az, hogy kinyitottam a konyhaszekrényt, ahol minden tartós elemózsiát tartok, és kirepült belőle két molylepke. Sírok. 

Crystal Shirey

Apa

Barni elképesztő érzékkel bánik Danival. Ő egyébként az a típus, aki társaságban szemlélődő, csendes, viszont ha velem van, rengeteget beszél és iszonyúan szórakoztató és vicces. Ő nagyon vágyott gyerekre, és tudtam, hogy nem maradok egyedül a gyerek körüli teendőkkel, de az, hogy ha itthon van, megfürdeti, átpelenkázza vagy elviszi sétálni, sokkal kevésbé nyűgöz le, mint az, hogy hogyan tudja szórakoztatni a gyereket. Ő nem az a típus, aki gügyög a babáknak, hanem teljes természetességgel mesél neki sztorikat mindenféléről a legviccesebb stílusban, hogy mi hogyan ismerkedtünk meg, hogy mi az a foci és hogyan fognak majd együtt meccsre járni, hogy hogyan kell bánni a lányokkal, de legfőképpen anyuval, hogy mi fog történni holnap, szinkronizálja Dani imádott plüss jegesmedvéjét, aki orosz akcentussal beszél, rappel neki Dani életéről... Néha pedig halkan beszél neki, és olyankor tudom, hogy nagyon szép dolgokat mod neki rólam. Imádom hallgatni, és nálam már csak a Miniatűr szereti jobban. 

Biztos vagyok benne, hogy rengeteget számít ez az időszak abban, hogy mennyire szoros viszony alakul ki köztük. Kicsit vérzik a szívem, mert nem sokkal a születésem után apa kiment dolgozni Indonéziába, így nekünk ez a korai időszak teljesen kimaradt, és amikor nem sokkal az első születésnapom után családostul utána mentünk, apa számomra tulajdonképpen egy idegen bácsi volt. És nem tudom, hogy ez volt-e az oka, de nekünk sokáig nem volt valami jó a viszonyunk, én nem bírtam közel engedni őt magamhoz, tinédzserként sokszor voltam gonosz, tiszteletlen, ellenséges vele. Már bőven felnőtt voltam, mikor ez helyre került bennem, és a mélypontjaim, amikor teljes mellszélességgel mellettem állt, döbbentettek rá, hogy nincsen nála önzetlenebb ember, és apa bármit, tényleg, bármit megtenne értem. Azóta nagyon jó a viszonyunk, de sajnálom azt a sok elpazarolt évet. 

thingz I like

Elmentem lezuhanyozni, és mire kijöttem, a Micimaci elaludt tökegyedül (ilyet nem szokott csinálni) (na jó, persze közben már este van), és Barni sincsen itthon, úgyhogy gyorsan blogolok! Elmesélem, miket szeretek mostanában, jó? 

• Anyának születésnapja volt, és hazamentünk kicsit megnézni őket, vittünk neki egy üveg Bailey'st. Anya úgy csomagolt nekünk cuccokat, hogy nem is láttam, miket rakott bele, csak itthon néztem meg, volt benne természetesen 10 db tojás, mert Budapesten azt ugye nem lehet kapni, alma, paradicsom, meg egy üveg friss birsalmalekvár. Most nem olyan szilárdra főzte, sajt-szerűre, ahogy szokta, hanem normál, kanalazható lekvár állaga van, és annyira finom, hogy minden reggel ezt reggelizzük azóta vajas kiflin, valami elképesztő finom. Olyan érdekes gyümülcs ez egyébként, hogy magában nem is nagyon lehet enni, de mindenfélének elkészítve (husi mellé is elkészítette anya múltkor) nagyon illatos-zamatos. Engem egyáltalán nem hoz lázba a lekvárfőzés, egyelőre örülök, hogy a nagymamák megfőzik nekünk, de ki tudja, lehet, hogy az anyaság a lekvárfőző géneket is aktivizálja majd bennem. 

• Eléggé elszomorodtak a növényeink, őket levittem anyunak, hogy szeretgesse meg őket, ami meg bírja az iramot, azt behoztam, és gondozgatom én. Szerintem ki kellene cserélni a földjüket, meg nagyobb cserépbe rakni őket, de egyelőre nem érzem ehhez magamban a csít. Nekünk nincsen függönyünk, mert Barni nem hisz benne, mivel emeleti lakás és egy parkkal szemben lakunk, legfeljebb a mókusok látnak be, és így jó sok fény beáramlik a nagy ablakokon. A múltkor elmentünk egy kertészetbe, és összeválogattam egy csomó kinti növényt, egy alapos terasztakarítás-pimpelés után kiraktam őket az ablakpárkányra, és csodaszépen, színesen keretezik az ablakot, egész más így kinézni az ablakon. 

• Sokszor reklámoztam már a magyar non+ márkát, nagyon szeretem őket, letisztult, kényelmes darabok, amiket tőlük vettem. Azóta rátaláltam az Art On Me márkára, akik kicsit hasonló lezser stílust tolnak, és minden ruhájukban van egy pici csavar, plusz szerintem talán kicsit jobb minőségűek az anyagok, amikkel dolgoznak:

Szinte az összes ruhájukat ide tudnám másolni, nézegessétek meg a webshopjukat, ha kíváncsiak vagytok rájuk (és most épp van 20% kedvezmény náluk), én bármit elfogadnék innen.

Na és Barni egy ideje mondogatja, hogy szeretne meglepni valamivel, válasszak magamnak egy non+-t, de helyette végül egy AOM nadrágot vettem, méghozzá ezt, és imádom, iszonyúan vagány, nagyon szuper anyag, szerintem ez egy örök darab lesz. Most fekete harisnyát szoktam alá venni és egy sötét színű, bőr tornacipőt. 

Nagyon tetszenek a modelljeik is, egyáltalán nem látom őket 'modellnek', szerintem ők nagyon szép, vagány, teljesen hétköznapi lányok. 

staying home means christmas songs

Bennem furcsa módon megkönnyebbülést hozott az, hogy újra bezár az ország. Nyilván látom a hátrányait, és tudom, hogy milyen nehéz lesz ez egy csomó mindenkinek, és hogy milyen jó dolgunk van, hogy nem az egészségügyben dolgozunk, és tudom, hogy elképesztően szerencsés vagyok, hogy most szültem, és nem kell tanítanom ebben pokoli helyzetben. A mi sulink is 6 osztályos, és mivel a kicsiknek továbbra is be kell járniuk, a kollégáim ugyanúgy bemennek a suliba, a kicsiknek IRL tartanak órákat, és a többi, online órát is az iskolából vezénylik le. Értitek, még annyi könnyebbség sincs, hogy legalább otthon maradhassanak, és pizsiben, a kanapéról taníthassanak/készülhessenek/javíthassanak. 

Rejtély, hogy Barni munkájában mit hoz a jövő, simán van esély rá, hogy megint leállás lesz. De igazából már annak is nagyon örülünk, hgy augusztus óta újra dolgozott, és így kicsit megint fel tudtuk magunkat szívni - simán volt rá esély, hogy idén már nem tud a szakmájában dolgozni. Most is dolgozik még kicsit, heti néhány napot, de elég lazán, és ez így tökéletes. Én nem bánom, hogy nem nagyon mehetünk sehova, jó lenne, ha mehetnénk, de engem most maximálisan kielégít, hogy itt van nekünk a kis Miniatűr a sármos kis félmosolyával meg a cuki hangjával, és hogy hárman bandázhatunk egész nap.

Most, hogy voltak ezek a gyönyörű, napsütéses őszi napok, egy csomót kirándultunk. Hétvégén voltunk például a hűvösvölgyi Nagyréten, nekem meglepő volt, hogy hogy bír egy kirándulóhelyen ennyi ember (és kutya) lenni egyszerre - mondjuk igaz, Királyrét és Törökmező, gyerekkorom két fix kirándulóhelye is képes ilyesmire. Igény mutatkozott, ezért megetettem Danit a dzsekimen ülve, a Nagyrét közepén, hát esküszöm, az összes kutya odajött megnézni, hogy mit csinálok. Nem tudom, csak én vagyok-e ekkora hippi, vagy csak nem szúrom ki őket, de nem nagyon szoktam mást ilyen helyzetben látni. Mondjuk egy másik barátnőmtől is pont ugyanezt hallottam, hogy mindig csak ő szoptat mindenhol. 

Barni itthon volt délután, dolgozott a kanapén ülve, mellette a baba rágicsálta a kis játékait, én meg meggyújtottam néhány mécsest, elindítottam a John Legend-féle karácsonyi albumot, és sütöttem egy adag csokis, fahéjas, kardamomos banánkenyeret. Aztán Barni egy fontos telefon miatt megkért, hogy kapcsoljam ki kicsit a zenét, de megkönyörültem rajta, és már nem kapcsoltam vissza. Szegény, nem érti, hogy bírok már november elejétől pörögni ezen a hangulaton. Megjegyzem, az előző barátnője olyan hamar szokta felállítani a fájukat, hogy karácsonyra le is hullott róla az összes tűlevél - szegény, meg van velünk áldva. 

a védőnéni

Azt nem is meséltem, hogy a védőnőnket, akit (talán emlékeztek) beköptem a felettesénél, mert többször is elkésett vagy nem jelent meg a megbeszélt találkozóinkon, azóta mindketten imádjuk. Az első alkalommal, mikor jött hozzánk, már a balhé után, Barni fel volt húzva, hogy majd jól beolvas neki, vagy legalábbis tesz valami megjegyzést (én nyilván tudtam, hogy nem fog, mert túlságosan jólnevelt és udvarias az ilyesmihez), aztán miután becsukta mögötte az ajtót, közölte, hogy ő nagyon akart rá haragudni, de ez a néni NAGYON cuki! És tényleg az, én is nagyon megszerettem, iszonyúan kedves, támogató és pozitív, bármikor hívhatom és nagyon segítőkész, nekem rengeteget segített lelkileg is. Kifejezetten szeretem, mikor találkozunk, mindig nagyon jó érzéssel jövök el tőle (nem úgy, mint a gyerekorvostól). Azt is szeretem benne, hogy sosem elvakult, hanem (a kora ellenére) tök nyitott mindenben, maximálisan azon van, hogy csináljam úgy, ahogy nekem jó, sokszor megerősít pozitívan, de közben vezetget azokban a dolgokban, amik homályosak, vagy épp fogalmam sincs róluk, és mindig megbeszéli velem, hogy mire számíthatok a közeljövőben, és akkor mi a teendő. Azt megtanultam, hogy aznap reggel rá kell írni, hogy kedves védőnéni, ma ekkor és ekkor jövök/várom, és akkor visszaír, hogy jaja. Így utólag már bűntudatom van, hogy felnyomtam őt, haha. 

IDK

...szóval ilyen hangulatban telnek a napok, nem cserélnék most senkivel. Dani tegnap volt épp 4 hónapos, és ahogy mindenki mondta, már nem csak alszik és eszik, hanem kinyílt teljesen, minden érdekli és végtelenül aranyos kis társaság. Továbbra is nagyon jól alszik, amiért iszonyúan hálásak vagyunk neki. Nagyon határozottan tudja, mit akar, viszont hála az égnek, mostmár tök jól értem, mit szeretne. Bizonyos szempontból sokkal könnyebb most, viszont fárasztóbb, mert sokkal aktívabbak így a napok. 

Voltunk tegnap megint oltáson, és már egyszer írtam egy posztot, amiben a gyerekorvosunkra panaszkodtam, de nem raktam ki, mert nem szívesen kritizálok bárkit itt. De most megint olyan rossz élmény volt ott lenni, hogy muszáj leírnom. Szakmailag nincsen vele gondom, mert nyilvánvalóan tök jól ért a babákhoz, szereti őket és vérprofi, mindenre emlékszik, ellát minden infóval, recepttel, kapunk következő időpontot, amiről előző nap küld emlékeztetőt. Viszont azt nehezen viselem, hogy annyit beszél, és annyi infót tol folyamatosan, hogy szinte követni sem tudom, első gyerekesként tök nehéz leszűrnöm a lényegi információkat (pl hogy a 10 receptből mit/mi esetén kell kiváltani/adagolni stb), főleg, hogy én sokszor a babával vagyok közben elfoglalva, ráadásul kb esélyem sincs szóhoz jutni, mert már a kérdés felénél közbevág. Olyan érzés, mintha nem az lenne neki fontos, hogy _nekem_ segítsen, odafigyeljen rám, hanem csak ledarálja az adott infohalmazt, oszt' jól van. Ha rajta múlna, a világ összes cseppjét beadnánk/a világ összes kenőcsét rákennénk a gyerekre egyszerre, meg simán kiváltat velem dolgokat 'just in case', én viszont kicsit igyekszem felülbírálni a lelkesedését, a védőnő meg a gyógyszerész szoktak segíteni ebben. Én szívesebben járnék egy sokkal nyugodtabb, nem ilyen szélvész-szerű, kevésbé nyomasztó, esetleg fiatalabb gyerekorvoshoz, aki kicsit jobban odafigyel rám is, és akinek a bármilyen kérdésemre nem az a válasza, hogy olvassam el a honlapon. Egyszerűen rossz érzéssel járok oda, stresszesen érkezem, és rossz érzéssel, zsibongó fejjel jövök el, miközben biztos vagyok benne, hogy valamit elfelejtek, elrontok stb. De mindezeken túl tudnám tenni magam, ha a Doktornő nem alázná szénné előttem az amúgy szuperügyes, jófej asszisztensét valami neki nem tetsző dolog miatt. Szerintem ha valamit hibázott (túl sűrűn foglalta be a pácienseket), akkor azt négyszemközt el lehet neki mondani, de hogy ott előttem újra és újra a semmiből előhozni ezt, és alázós stílusban basztatni vele az asszisztensnőt, aki már nem néz fel, mert szerintem majdnem sír, az nagyon gáz. 

Barni szerint jelentkezzünk át máshova, hogy olyan orvoshoz járhassunk, akit szeretünk. Szerintetek lehet/érdemes gyerekorvost váltani ilyesmi miatt, vagy ez csipcsup butaság? Mire lehet ilyenkor hivatkozni?

too cute

Az, hogy Barni itthon van, mikor ébredünk, délután normál időben hazajön, van, hogy tudunk délutáni programot szervezni, és este nem alszik el 8-kor, sőt, vannak napok, mikor egész nap velünk lehet, olyan érzés, mintha karácsony lenne, vagy mintha valami hatalmas, csodálatos ajándékot kaptam volna. A múlt héten egyik nap Pilláéknál ebédeltem a miniatűrrel, Zseni rendelt nekünk szusit, aztán hazafelé fölvettem Barnit és elmentünk az okmányirodába személyit csináltatni a babának. Annyira jó volt így hármasban császkálni napközben az őszi, kicsit esős városban. Mondta a néni, hogy akkor csináljunk fotót a gyerekről, aki épp az igazak álmát aludta, felvettem, felébredt, majd hárman próbáltuk rávenni a frissen ébredt babát, hogy oda nézzen, ahova kell. Azt is mondták, hogy kiírta a program, hogy olyan nagy a feje, hogy nem fér el a képen, de aztán gyilkos tekintetünkre a hölgy gyors mentegetőzésbe kezdett, hogy ja, nem, nagyon aranyos, nézd, Marika, milyen aranyos!

Mostanában az a kedvencünk, hogy ha a karomban van Dani, és szól valami jó zene, akkor ugrabugrálva táncolok vele, amibe Barni is be szokott szállni, és a gyerek ezt imádja. Nagyon érdekes egyébként, hogy a baba milyen felszabadultságot hoz elő belőlem, lehet, hogy fura, de Barni akkor hallott először élőben énekelni, amikor már megvolt Dani, még terhesen is csak akkor énekeltem a hasamnak, amikor kettesben voltunk. Azóta viszont rengeteget énekelek, tojok rá, hogy ki hallja még, és a nap bármely pillanatában képes vagyok táncra perdülni. 

És amikor sétáltunk vissza a kocsihoz az okmányirodából, megálltunk a Budai Pékségnél, Barni beugrott citromos-vaníliás croissant-t venni, én meg közben kint vártam a nagyon jókedvű, bárány-bundás babával a karomban, kicsit szemergett az eső, én pedig elkezdtem táncolni vele, hogy megnevettessem, és egy idő után azt vettem észre, hogy körülöttünk mindenki nevet és mosolyog ránk.