OH LA LA LA

Nem gyakran szoktam Olívia exeire gondolni, de az egyik mégis szinte naponta eszembe jut, ugyanis sokszor emlékeztetetem magam egy mondatára, mégpedig arra, hogy luxus, hogy a hangulatunk függjön az időjárástól. Fú, hát nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én ott tartok, hogy álmodozom róla, elképzelem, hogy meleg tavasz van, süt a nap, olyan meleg van, hogy max a derekamra kötöm a farmer dzsekit, csattogunk mindenfelé, a piacon spárgát, retket és epret veszek, itthon egész nap be sem csukom az erkélyajtót, és ha összefutok valakivel, akkor nem nyűglődünk, hanem mindenféle vidám témánk van, nem csak az, hogy mikor lesz már vége ennek az orwelli időszaknak. Január, február... Ki kell találni mindenféle izgit, hogy kibírjuk, már van egyébként 1-2 ötletem, például a raguleves tele roppanós zöldségekkel napokig tartotta bennem a lelket, és a babának is nagyon ízlett, tegnap frissítettem a gépemet, ezt már hónapok óta halogattam, meg megnéztem a Midsommar című filmet, amit ne nézzetek meg, ha kicsit jobb kedvre akartok derülni, atyaég, mi van ezekkel a filmesekkel.

Tegnap Kata küldött egy képet, amin Dél-Franciaországban, a saját napsütéses tengerparti erkélyükön rajzol pólóban, oda menekültek Párizsból, ahol nincsen munka és nagyon drága minden. Írta, hogy ne haragudjak rá nagyon, és egy pillanatra nem is értettem, mire gondol, persze a napsütire meg a tengerre, de annyi minden más van most, ami jobban hiányzik, mint a tenger. Napsütésnek meg itt van nekem a 6 hónapos, folyamatosan dumáló, fogatlan kis napsugaram. 

Egyébként itt is süt most a nap, már így reggel 8-kor is, úgyhogy sétálni kell nagyokat, kicsit uncsi egyedül, maszkban de hát ez van, pandémikus kismamasors. Barni megint nagyon dolgozik, fürdetés előtt kicsivel szokott hazaérni, Dani extázisba esik, mikor meglátja, annyira örül neki, és zokog, mikor nem jön azonnal hozzá, hanem még elmegy megmosni a kezét, iszonyúan cuki, rajong az apjáért. 

Megfogadtam (megint), hogy minden nap gyakrabban írok kicsit, engem is feltölt, meg hátha ti is örültök neki. De most megmosom a hajam, hogy kiderüljön, hogy hogy működik az új minifrizurám, ha nem a fodrászom szárítja be, nagyon sokat várok tőle.

csellengés

Barni anyukája még mindig nem dolgozik a héten, aminek nálam jobban senki nem örül. Így ma a gyerekszemészet után fölvittem Danit, voltak vele sétálni, aludt, meg jól tartották, ma már több, mint 3 órát ott volt, és egy pillanatot sem sírt, jól érzi magát náluk. Annyira örülök ennek. Én közben fodrásznál voltam, még mindig küzdök a hajammal, de nem vágattam frufrut, ellenben nagyon rövid hajat igen, meg kicsit puhítottuk, hátha úgy jobban lesz játéka. Meg őrült mód nőnek a babahajak, nagyon vicces, ahogy meredeznek minden irányba. Kicsit csatangoltam utána az Andrássyn, sütött a nap ezerrel, de süvített a szél, és nagyon hideg volt, rajtam meg nem volt sál. Egy ideje nem szeretem a sálakat, valahogy túl melegem van bennük mindig, pedig régen gyűjtöttem a sálakat, sehova nem mentem nélkülük, most is olyan szép darabjaim lapulnak a fiókban. Kicsit csorgattam a nyálam az Írók Könyvesboltjában, de nem vettem végül semmit, nehéz nem vennem Moleskine-t, de most max a baba oltásait írhatnám bele, meg szemeztem a Knausgard sorozattal, de egy vagyon, majd lehet, hogy kölcsönkérem valakitől. 

Viszont a kedvenc kenyerem a Három Tarka Macska fügés-barackos kenyere, csodálatosan finom. Van egy barátunk, aki vendéglátózik, és most nincs munkája, így otthon kenyeret süt, pástétomokat csinál, sütőtök csatnit meg mindenféle krémeket szexi kis üvegcsékben, halálosan finom minden. Na és ez a gyümölcsös kenyér a kacsamájpástétommal ATYAÚRISTEN. 

rambócska

Sokkal lassabb és kevesebb programmal átszőtt hétvégéket szeretnék, mint ez a mostani volt. Megint volt egy olyan nagyon szomorú érzésem, hogy ez nem jó így, időt kell találnom magamra (ezt a csontkovács is a lelkemre kötötte), és mikor kicsit magamba zuhanva mondtam ezt Barninak, akkor azt válaszolta, hogy de hát még piacon is voltál, amin egy kicsit kiakadtam, hogy ne már. De hát én vagyok a hülye, hogy azt a két órát, míg Dani a Nagyiéknél van, úgy használom ki, hogy elmegyek az MDF piacra hozzávalókat venni a babapürékhez meg a tárkonyos raguleveshez. Mondjuk ez egy fokkal jobb annál, mikor ilyenkor fürdőszobát és WC-t takarítottam. Na mindegy, majd legközelebb okosabb leszek és beülök egy kád habos vízbe ja de nincs kádunk... Nem is tudom, mit csinálok majd, ezen még gondolkodnom kell.   

A legtöbb helyre egyébként visszük Danit magunkkal, és szeret is csavarogni, iszonyúan lelkes, mikor kilépünk az ajtón, vagy berakjuk az autóba. Voltunk ma Vácon Anyuéknál, és kell egy kis idő, míg feloldódik, de onnantól ott is megy a viháncolás meg a kurjongatás. Arra nagyon figyelek, hogy bárhol vagyunk, tudjon kicsit pihenni, még azelőtt hazajöjjünk, hogy nagyon elfáradna, és amint hazaérünk, ágyba bújunk együtt, és hagyom, hogy addig egyen és aludjon velem összebújva, amíg neki kedve van. Ma is kinyitottam a kanapét, mikor hazaértünk, jól betakaróztunk és két órát aludtunk együtt, teljesen kisimultak tőle az idegeim.

Egyébként már az ágyban pötyögök, gyakran van, hogy ha korán keltünk és nagyon fáradt vagyok, akkor 7-kor megfürdetjük Danit, 8 körül leteszem aludni, picit pakolászom, megmosom a fogam, belebújok a tacskós pizsamámba (W'SS leárazás!) és 9 körül le is fekszem. Hol van az már, mikor sajnáltam az időt alvásra, azzal a jelszóval, hogy olyan rövid az élet? 

Holnap a gyermekszemészeten kezdünk, mert Daninak begyulladt az egyik szeme, szegénykém, az egyik pofácskáján egy kék folt a kaszkadőr vetődéstől, a másik oldalon a szeme piros és duzzadt, úgy néz ki, mint egy apró kis Rambócska egy vesztes meccs után. 

karina yashagina

a sebhelyesarcú

Ma pedig megvolt az első utunk a sürgősségire. Épp sétálni indultunk volna, és fogalmam sincs, hogy csinálta, de Dani leesett a kanapéról és beütötte az arcát és a homlokát. Nagyon megijedtem, és a legnehezebb az volt, hogy ne sírjak, miközben megitatom és megvigasztalom, mikor felhívom a gyerekorvost, aki instruál, hogy azonnal János kórház gyereksebészet, miközben felhívom Barnit, elmondom neki, hogy mi történt, majd felveszem Barni anyukájának a telefont, és megkérem, hogy jöjjön el velünk. Ez nagyon jó volt egyébként, mert egyrészt megnyugtató volt beszélgetni az autóban, másrészt ő ismerte a járást, fogta és levetkőztette a gyereket, míg én a covidos papírokat töltögettem, meg az adminisztrációt intéztem, meg vigyázott a cuccokra, míg megvizsgálták és megröntgenezték Danit. Minden rendben van persze, semmi komoly, már csak egy kis liluló foltocska emlékeztet a történtekre a pofiján. Megint hősként viselkedett, és szerintem nem is értette, mi ez a nagy felhajtás, leginkább megpróbált mindent jól megtapogatni meg megrágcsálni a kórházban. Nyilván az én hibám, mert már egy pillanatra sem szabadna ilyen helyen egyedül hagyni, annyira izeg mozog, de néha komolyan az az érzésem, hogy direkt huligánkodik, mint egy kis forgószél, és nevet a reakcióinkon. Sajnos az apja és a nagybátyja is égetnivalóan eleven kis- (és nagy-) kölykök voltak, napi szinten történt valami, és gyanítom, hogy mi sem fogunk unatkozni Dani mellett. 

hit the road, Milonka

Mikor már eléggé terhes voltam ahhoz, hogy otthon maradhassak teljesen jogszerűen, akkor pont elkezdődött a vírusos őrület, és nekem iszonyú lelkiismeret-furdalásom volt attól, hogy cserben hagyom a kollégákat és a gyerekeket, és a lábam lógatom, miközben ők vért izzadva tanítják digitálisan a gyerekeket. Rendszeresen a sulival álmodtam. Azóta volt egy nyári szünet, majd szeptemberben nélkülem indult a tanév, amire 5 éves korom óta nem volt példa, így ez nagyon furcsa volt. Viszont ahogy belejöttem a babázásba, úgy csillapodott a bűntudatom is, és azt hiszem, mostanra tűnt el teljesen, nem is gondolok a sulira szinte egyáltalán. Semmihez nem hasonlítható érzés, hogy időnként nem tudom, milyen nap van, nem kell készülnöm, szorongnom a következő nap/hét miatt, vagy hogy nem kell számolgatnom, hogy hány hét van még a nyári szünetből. És hogy nagyjából azt csináljuk, mármint Dani és én, amihez kedvünk van.

Barni elkezdte árulni a szomorú sorsú autóját, a múlt héten kapott egy céges autót, hogy azért tudjon dolgozni, én pedig visszakaptam a sajátomat, így újra enyém a világ. Tegnap reggel elautóztunk a bátyámékhoz Sződligetre - az utóbbi néhány évben, mióta itt lakom Budapesten, kevés minőségi időt töltöttünk együtt, általában csak beugranak anyuékhoz ők is kicsit, mikor mi is ott vagyunk. Hiányoznak. Mindketten elég nagy szabadságot élveznek abban, hogy hogyan osztják be az idejüket, ami szuper, mert mondjuk este, munka után én már nem nagyon tudnék menni a babával. Délelőtt érkeztünk, beszélgettünk, babáztunk, apu is beugrott, ebédeltünk, sétáltunk, nagyon jó volt. Jó lenne, illetve jó lesz majd kevesebbet ülni itthon, és helyette sokat csavarogni így mindenfelé - én így érzem kereknek ezt az élethelyzetet. Csak jöjjön már az az oltás.

coping mechanism

Szóval nyűglődöm eléggé. Alkalmazom a jól bevált megküzdési mechanizmusaimat, és valamilyen szinten működnek is, de hát január van és lockdown, mit várok? 

Eszembe jutott valamelyik nap, hogy szerintem a Lidlben hamarosan lesz tulipán, és annyira láttam magam előtt egy nagy csokor rózsaszín tulit itt a lakásban, ahol a nap 90%-át töltöm, gondoltam, utánajárok. Általában a Kolosyra járok Danival vásárolni, mert oda tudunk menni babakocsival, de utána tök nehéz felcígölni a cuccokat-gyereket-kocsit, lehetőleg egyszerre. Meg utálom azt a boltot, mert drága, nem túl fantáziadús a kínálat, és egy csomószor hallottam a dolgozókat bunkón beszélni egymással (igen, a vásárlók előtt, komoly, szemétkedő veszekedést is hallottam már a pénztáros és egy másik dolgozó közt, de az alázós stílus kb mindennapi). 

De eszembe jutott, hogy a Bécsi úti Lidl-nek van mélygarázsa, ott nincs olyan tömeg, könnyen be tudom rakni Danit egy bevásárló kocsiba hordozóstul, és akkor vásárolhatunk együtt. Általában vagy lerakom őt addig a nagyszülőknél, vagy Barni vásárol be, de ő nem tud rögtönözni, meg én szeretem, ha látom a kínálatot, és tudok kreatívkodni a boltban. Így is lett, Dani tök jól elnézelődött így, én meg jól bevásároltam, és még két csokor rózsaszín tulipánunk is lett. Meg cukorka körmeim. És ha már a tavasz első jelei, akkor tojásos nokedli fejes salátával, annyira finom volt. 

hot chocolate weather

Látom, hogy mindenkinek a töke tele van úgy általánosságban ezzel a kijárási tilalommal nehezített, vírusos, a régi, normális, szabad életre nem is emlékezős 2020 B oldal-januárral. Már főzni sincsen kedvem, ami nálam maga a vég, de tényleg, nem is emlékszem, miket szoktam főzni? Oda minden kreativitásom. Megint úgy érzem, hogy be vagyok ragadva a lakásba a babával, és csak úgy elfolyik az idő, eltelnek a napok. Valamelyik nap voltunk Pillánál napközben, az mondjuk nagyon jó volt, de amúgy... Pff. 

Elmentem kedden csontkovácshoz, lecseréltem a régit egy itt, a Kolosyn dolgozó, 170 kg-os medvére, iszonyúan jólesett, hogy megmasszírozott, és helyre rakta az összecsúszott, a terhesség-szoptatás-gyerek emelgetés szentháromságában összecsúszott csigolyáimat. Megyek pár nap múlva megint, talán ez is segít, hogy megmozduljak és megerősödjek. 

Elkezdtünk már számba venni az egészen konkrét lehetőségeket, amik egy nagyobb lakásba juttatnának minket, amit azon nyomban egy szörnyű éjszaka követett, amikor is annyira pörögtem, agyaltam és stresszeltem, hogy mi lesz, hogy lesz, hogy szinte egyáltalán nem tudtam aludni. Csak hogy értsétek, az egyik lehetőség az lenne, hogy

1. eladunk egy ingatlant
2. eladunk egy másik ingatlant
3. a kettőből veszünk egy kisebb ingatlant X-nek 
4. mi beköltözünk X ingatlanába, és az 1. és 2. pontból maradó extra pénzből előtte átalakítjuk és felújítjuk azt
5. mialatt ez az egész lezajlik, elköltözünk A)albérletbe vagy B)Vácra. 

Na, szóval értitek, miért nem tudtam aludni, gyilkos lesz mindezt lezongorázni. Közben folyamatosan tudatosítanom kell magamban, hogy ez az egész tök jó, legalább vannak lehetőségeink, lesz szép, nagy lakásunk szép helyen, olyan, amilyet mi szeretnénk. Meg amúgy is, tökmindegy, hol élünk épp, jó lesz, ez kaland, és nemes a cél. 

Barni meg most felvitte Danit a szüleihez, hogy egy kicsit egyedül lehessek, és így tudok blogot írni, aztán meg persze teregetni, ágyat húzni stb. Kicsit össze kellene kapnom magam, mármint nem csak ma, hanem úgy általánosságban, teljesen szét vagyok esve és nem érem utol magam. 

tete de moine

Már EZER éve nem volt lidlis poszt, de ma Barni elvitte Danit sétálni, én meg közben krúzoltam kicsit a kisautóval, és találtam a lidl-ben tete de moine sajtot, ami szerintem a világ legfinomabb sajtja, és kb az egyetlen dolog volt, ami igazán hiányzott Svájcból. Lehet amúgy pl. a Culinarisban kapni, de méregdrágán (most néztem meg, náluk 14.000ft/kg), itt meg az egész tömb 3500 ft, ami vicc. 

Még ilyen speckó kütyüke is van hozzá, amivel tudod gyártani ezeket a csodálatosan finom kis sajt rózsákat. Picit édeskés, nagyon harmonikus sajt, mindenképp kóstoljátok meg, ha találtok. Szuper vagy, Lidl!

happy new year, but seriously

Másnap felszabadító érzés volt arra ébredni, hogy Dani átaludta az éjszakát, és 2021 első reggele van. Egyszerűen megkönnyebbülés volt arra ébredni, hogy vége, mintha egy rossz álomból ébredtem volna fel, amit végül sikerült megúszni. Nem szoktam fogadalmakat tenni, de mégis mindig úgy érzem, hogy az új év egy szép, tiszta, fehér lap, vadiúj moleskine-nel, új lehetőségekkel. Ilyenkor rendbe szoktam kicsit szedni a dolgaimat mindenféle szempontból, és ez nekem nagyon jól működik. Ahogy mindig, most is leszedtük a fát már negyedikén, és amennyire szerettem, hogy itt volt, épp olyan jó érzés most az, hogy eltűnt. Szépen kitakarítottunk, rendet raktunk mindenütt, minden felesleges porfogót kidobtunk/elraktunk, én lemostam az ablakokat, felszámoltam minden bizonytalan tartósságú/vonzerejű dolgot a hűtőben és teleraktam zöldséggel és gyümölccsel. Persze mindenütt fetreng valami kósza macicsörgő, zenélő nyusziplüss vagy horgolt babatakaró, de nekünk ezek már szerves részei a rendünknek is. 

Nekem tavaly (!) eltűnt az életemből a szorongás, rengeteget segített ebben az, hogy úgy éreztem, nekem most az a feladatom, hogy egy kisbabát tegyek boldoggá (na meg persze Barnit), és számomra ez egy jól megfogható, ösztönből magas szinten teljesíthető, folyamatos sikerélményekkel és gigantikus endorfinlöketekkel járó dolog volt. Minden egyebet csak szorgalmi feladatnak tekintettem csupán, és igyekeztem gyorsan elengedni, ha nem sikerültek. Már most kérdezgetik, hogy mikor vállalok újra tanítványokat, amihez egyelőre semmi kedvem, valamint muszáj elköltöznünk, ami súlyos döntésekkel, nagyon sok szervezéssel és munkával fog járni, így gyanítom, hogy ezekkel együtt régi barátom, a szorongás is visszaszivárog majd az életembe, de igyekszem kiélvezni az életet nélküle, amíg lehet. 

Ja, és nagyon várom, hogy a családdal együtt beoltathassuk magunkat.

looking back over my shoulders

Nincs annyira kedvem visszanézni a múlt évre, olyan jó érzés magunk mögött tudni. Pedig nekünk nem volt rossz, sőt, vagy hát értitek, csak kapkodtam a fejem én is, hogy miaf@szt látok, de közben meg terhes voltam és gyerekünk született, szóval az egész borzalom év közben én egy felhő szélén üldögéltem rózsaszín vattacukorba is burkolózva Barnival, majd később a babával együtt, miközben a kedvenc Michael Kiwanuka számom szólt repeat-en.

Röviden: 

Tél: Az év elején még tanítottam, de decemberben már láttuk a 3 hónapos kisfiunkat az UH-on és makkegészségesnek tűnt, úgyhogy onnantól fogva mi kb 10 centivel a föld fölött lebegve töltöttük a napokat. Engem már egyáltalán nem érdekelt a tanítás, teljesen más állapotba kerültem a kollégáim legnagyobb derültségére. Ez így is maradt 9 hónapon keresztül, csodás volt terhesnek lenni. Februárban voltunk egy hetet Dániában egy Erasmusos projekttel, kint összeszedtem egy szép nagy arcüreggyulladást. Március elején Barni elvitt Szlovéniába, néhány napot Ljubljanaban töltöttünk, majd Piranban, és egy durva vihar közepén, egy tengerparti kápolnában megkérte a kezem - mint utóbb kiderült, előtte elment a szüleimhez, és tőlük is elkért. A vírus miatt nem tudtunk végül összeházasodni, illetve most ez nem volt fontos. Februárban véget ért egy munkája, és onnantól augusztusig egyáltalán nem dolgozott, és bevétele sem volt, hozzá kellett nyúlni a félretett pénzünkhöz, pont akkor, mikor a baba miatt amúgy is rengeteg extra kiadásunk volt. 

Tavasz: Úgy volt, hogy áprilisban megyek el szülési szabira, de a családom március közepétől ellentmondást nem tűrően otthon marasztalt. Bár találtunk a suliban egy srácot a helyemre, de pont akkor kezdett volna, amikor bezárt az ország, és átálltak a sulik digitális oktatásra, így nem mertük bedobni őt az ilyen mély vízbe, és végül 2 hetet tanítottam még otthonról. Pokol volt, rengeteg plusz munkával járt, és fejben már egyáltalán nem voltam ott. Végül áprilistól két végzős egyetemista lány és a kollégáim vették át a csoportjaimat. A karantént lent töltöttük Akarattyán, Barniék nyaralójában az öccsével, meg időnként az ő barátnőjével. Ők ketten egy ponton, épp, mikor mi is ott voltunk, 9 év kapcsolat és egy durva veszekedést követően szakítottak. Voltak nehéz pillanatok, nem volt könnyű így hárman összezárva lenni, de összességében véve jó volt a karantén alatt a Balcsiparton lenni és a hatalmas pocakomat a hűs vízben lebegtetni. 

Nyár: 3 nappal a szülés előtt jöttünk vissza Budapestre. Július 3-án ketten Barnival, a Margit kórházban, egy csodaszép kilátásos szobában (ez tök véletlen volt, oda kerültünk), a saját zenéinket hallgatva, teljes zenben vajúdtuk végig a napot, nagyon szép élmény volt. Végül este 7-kor kiderült, hogy egyáltalán nem tágulok, és császárral szültem, emiatt eléggé el voltam keseredve, de mint utóbb kiderült, Daninak kétszer körbe volt tekeredve a nyakán a köldökzsinór, annyit ficergett bent, és a császár is jó élmény volt. 2 nap után hazajöhettünk, és kiderült, hogy a fiunk egy kis buddha, nyugodt és szuperjól alszik. Az első néhány hét sokkal jobb volt, mint amire számítottunk, mert Dani rengeteget aludt és szépen evett, mi meg rengeteg kaját kaptunk a nagyszülőktől, így tudtunk sokat pihenni és lebegni a földöntúli boldogságunkban. Barni újra elkezdett dolgozni.

Ősz: Bár az éjszakákat végigaludta Dani, nappal szinte egyáltalán nem aludt (azóta sem nagyon), és ez nagyon fárasztó egyedül. Egy ideig hetente 3x átvittem őt 2-2 órára Barni anyukájához, ami nagyon jólesett, de aztán visszahívták a nyugdíj mellett dolgozni, és bár semmi kedve hozzá, a pénz miatt végül visszament, így többé nem tudott Danira vigyázni. 3 hétre Vácra költöztünk, Barni onnan járt dolgozni. Sokat főztem, kialakult a babás életünk. 

Tél: Nagyon elfáradtam, amin az sem segített, hogy Dani fogzik, sokszor nyűglődik, és volt (és van) pár nehéz éjszakánk. Többször ingerültek voltunk egymással és veszekedtünk is, ami nem jellemző ránk. Irtózatosan gyorsan elrepült a karácsony, én pillanatok alatt agyfaszt kaptam mindattól, ami vele jár. Szilveszter délután végül Barni barátainál voltunk, amit a hátam közepére se kívántam, de végül örültem, hogy elmentünk, mert tudom, milyen fontosak a barátai Barninak, és én is jól éreztem magam. Este 8-ra itthon voltunk, letettük Danit aludni és mi is lefeküdtünk.