Oldalak

2026. augusztus 1., szombat

gyömbér, citrom és kurkuma

Itt a nyár vége. Ma éjjel Dani átmászott közénk és nyugtalanul forgolódott, ami azt jelenti, hogy én sem tudtam aludni. Először átmentem az ő ágyába, aztán egy óra agyalás után jobbnak láttam felkelni. Kinyitottam a teraszajtót és az ablakokat, meglocsoltam a virágokat a teraszon, kipakoltam és kikapcsoltam a borhűtőt, mert láttam, hogy fagyos a hátulja, feltettem egy arcpakolást, csináltam egy mandulatejes kávét meg a szoki finn crispemet banánnal, és most várom, hogy felkeljenek a fiúk és induljunk Vácra nagyszülőzni meg dunázni. Kicsit kiültem a teraszra is, de képzeljétek, fáztam

Voltunk Anyuéknál szerdán és lebicikliztünk Apuval meg Danival megnézni a Duna-partot. Elkeserítő és rémisztő, hogy mennyi víz hiányzik a folyóból, hogy micsoda szárazság van és hogy mi vár még ránk. Persze jó is volt, mert sokkal barátságosabb ilyenkor a víz, begyalogolsz egy csomót és térdig ér és kristálytiszta a víz. És ami a különösen fura, az az, hogy sodrás sincs, pedig ott nálunk, normál esetben, ha térdig ér a víz, akkor lever a lábadról. Dani persze így is beleesett ruhástul, de játszott tovább alsógatyában, fél óra múlva pedig minden cucca száraz volt újra. Nagyon szeretem azt a részt, mert hatalmas fák vannak a part mentén, ezért úgy tudsz strandolni, hogy van egy csomó árnyék.

Tegnap írtam Dani tanítónénijének egy kis bemutatkozást Daniról, fotókkal - július végéig szólt a határidő, nem mondhatja senki, hogy nem lettem kész vele időben. Ki is nyomtattuk, beraktuk egy nagy borítékba és bedobtuk a postaládájába - just Nagykovácsi things. Ráálltunk a héten, hogy legyen kicsit önállóbb, így most amit lehet, egyedül csinál, egyedül rak rendet, zuhanyozik, törölközik, öltözik, tölt magának vizet, szed az ebédből stb. Még arra kell majd visszaállni, hogy időben lefeküdjünk, mert most 10 körül szokott ágyba kerülni és reggel fél 8-kor kel - nem akarom, hogy majd szeptember elsején sokkoljuk a fél 7-es ébredéssel. 

Anyuéknál érik a füge, nem győzzük enni, ez a kedvenc időszakom. Nálunk leszünk most pár napot, bicózunk, lejárunk a partra, én meg alszom délutánonként egy órát. Barni újra dolgozik, a jövő héten végig egyedül leszek itthon Danival a hőkupola alatt, közben visszatértek a tanítványok is. 






Hazatértünk a Balcsiról és első dolgom volt legyártani az újabb adag kombuchát és gyömbér shotot

8 megjegyzés:

  1. Nahát, tényleg milyen tiszta a Duna! Nem gondoltam volna! Bárcsak ugyanez lenne elmondható a Velencei-tóból maradt pocsolyá(k)ról...

    VálaszTörlés
  2. Menő ez az önállóság! Fel is olvastam a 10 évesemnek, hogy hát na... :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azt is olvasd fel neki, hogy éjjel átjön az ágyunkba és nem hagy aludni! :D

      Törlés
    2. Oké :-)))) Biztos elmúlik majd ez is egyébként Daninál, csak benne lenni olyan végeláthatatlan ezekben. Aztán majd jön valami más. Az én fiaim ugye 10 meg 8 és az új kollégámnak meg 2 és fél. És ahogy mesél meg amiben vannak, mintha ezer éve lett volna, mintha már egy más anyaságbolygón élnék, hát közben meg nem volt az olyan rég :-)))

      Törlés
    3. Én már kb felidézni sem tudom az alsót sem, mintha csak álmodtam volna az egészet (októberben lesznek 16 évesek a gyerekeim).

      Törlés
  3. Azon gondolkodom én is, hogy át szoktam menni a lányomékhoz 7-1/4 8 felé, hogy ne kelljen a boszorkányokat (unokáim) felébreszteni korán, de augusztus utolsó két hetében visszatérünk arra, hogy idehozzák hozzám mielőtt munkába mennek, hogy visszaszokjanak a korai kelésre :) (legalább tudok addig dolgozni a műhelyben)

    VálaszTörlés
  4. Jajj, és hát a lényeg... milyen klassz az a kockás szoknya, ruha!

    VálaszTörlés