Azt sejtettem, hogy pörgős lesz a szeptember, de hogy annyira, hogy egy egész hétig nem lesz fél órám leülni a gépem elé, hogy bepötyögjek egy blogbejegyzést, azt nem gondoltam volna. Illetve leültem én többször is, szerdán elkezdtem egy bejegyzést, amit aztán sosem tudtam befejezni, és végül, mivel kb aktualitásukat vesztették a leírt dolgok, hagytam a francba. Na de tessék, új hét, új blogbejegyzés!
Örülök: ...szerintem ez volt életem egyik legjobb hétvégéje. Biztosan sok jó volt eddig, de ez péntek délutántól vasárnap estig tökéletes volt. Jöttek a bloggerlányok péntek este hozzám, és annak ellenére, hogy pénteken ritka foscsi napom volt, mindenkivel összevesztem a környezetemben (még apukámmal is, pedig vele nem könnyű összeveszni, mondjuk velem sem), és kicsit sírtam is, és én szerintem nem vagyok egy túlságosan szociális lény, illetve szeretek emberek közt lenni, csak nem túl sokáig, szóval mindezek ellenére annyira élveztem, hogy itt vannak a nálam egy egész hétvégén keresztül, hogy mondtam nekik, hogy bármikor jöhetnek megint, és komolyan is gondoltam. Az is jó velük, hogy nincs semmi stressz, csak nevetés és ökörködés (és folyamatos evés), és örülnek, ha főzök nekik, de ha megkérdezem, hogy megcsináljátok a reggelit? Akkor mindenki aktivizálja magát, miközben én mondjuk lezuhanyozom, és 10 perc múlva már ülhetünk a terülj-terülj asztalkám körül. Én most kicsit úgy érzem, mintha kaptam volna Pilla mellé három hugicát, és úúúgy örülök nekik. <3
Meglepődtem: ...és aztán hazamentek vasárnap a lányok dél körül, nagyon gyorsan kitakarítottam meg behajítottam egy adag mosást a mosógépbe, majd kitekertem a vasútállomásra, ahol megérkezett az építész a bicajával. Eltekertünk Nagymarosra, megebédeltünk, majd tovább Zebegénybe, ahol először megnéztük a Kerékbárt, a kedvenc helyemet a parton (ahol a kiskutty lehullott a szakadékba) és ittunk egy bambit.
...majd felmentünk a Sárkányfesztiválra, ahol még sosem jártam, és konkrétan nem hittük el a kilátást.
De nem ez volt a durva, hanem hogy voltak koncertek, és ahogy ott ültünk a fiúval meg a haverokkal, akiket közben megtaláltunk, és kábé készen vagyok a narancssárga naplementétől meg a kilátástól, egyszer csak megszólal az ép játszó zenekartól egy olyan szám, amit én írtam/énekeltem. És mindenki felém fordul, hogy Milcsiiii, én meg csak ülök ott, hallgatom a dalt, és hát nagyon jó nekem.
Ez is jó volt: ...Phoebe és a pasija is ott voltak Zebegényben, az építész tanítgatta fotózni Phoebet kicsit, aki persze egyből pártfogásába vette őt, hogy Milcsi, jó lesz neked ez a fiú. Én még mindig nem tudom, jó lesz-e nekem ez a fiú. Vonattal jöttünk haza, én leszálltam itt, a srác ment tovább, Phoebe és a (Tinderről származó) pasija hazakísértek, behívtam őket, kaptak egy pohár bort, és dumáltunk még egy órát. Szóval a hétvégén kb 2 órát, ha egyedül voltam, de nem bántam, mert olyan jó volt a barátaimmal lenni.
Szomorú vagyok: ...nem sikerült leszoknom a kávéról, de majdnem. A múlt hét szerdát végigtoltam kávé nélkül, mint egy zombi, azon sem lepődtem volna meg, ha pókokat vagy denevéreket kezdek el látni, de szerencsére csak egy masszív fejfájás volt az elvonási tünet, pedig nekem sosem fáj a fejem. De nem amiatt vagyok szomorú, hogy nem sikerült leszoknom a kávéról, hanem hogy már csak napi egyet ihatok, sok vaníliás szójatejjel, az ebéd utáni mentőövemtől elbúcsúztam. Hiányzik.
Még annyi minden van, majd mesélek, de megint tanítanom kell.
Hm, nagyon szomorú vagyok én is, a kávéd miatt, de a többi tök jó! :))
VálaszTörlésÉn kávé nélkül nem bírnám az embereket elviselni sem.
Poén, hogy A.-val mostanában "újra" vagyunk/leszünk (vagymi) és kávéztunk, én meg közbe kavargattam csak és a végén ittam meg csak és nézet rám, hogy mi van velem.. nem kell nekem se kávé, ha ott van velem. Ez szerelem? :)