2016. október 4., kedd

Helyzetjelentés

Nem tudok nagy sztorikat írni, most, lassú hétköznapok vannak. Most, hogy letudtam a mumus kötelességeket és kicsit könnyebb lett a munka, úgy érzem, hogy minden könnyebb lett kicsit - gondolom, stresszeltem, és most elmúlt. hirtelen több időm is lett, ami iszonyú jó érzés. Ma csak az 5. órában kezdtem, és kivizsgáláson voltam délelőtt a refluxom miatt, úgy tűnik, semmi konkrét bajom, aminek nagyon örülök - a gégész azt a diétát javasolta, amit közületek többen is, de én kisebb kilengésekkel egy ideje már tartom azt, és enyhébbek is lettek a tüneteim. Csütörtökön megyek vissza Dr. House-hoz, az orvosomhoz, és akkor minden kiderül.

  • Örülök: ...örülök annak, hogy nyugalom van, hogy nem kell izgulnom semmi miatt, hogy nincs semmi különösebb programom, nem kell randiznom, nincs határidős feladatom, minden leadva, dolgozatok kijavítva. Délután hazajövök, tanítok egy kicsit, utána sétálhatok a kutyával, főzhetek, elmehetek futni, lefeküdhetek időben, vagy bármit, amihez kedvem van. Ezt most full luxusnak érzem.
  • Tök jó:  ...már négyszer voltam futni az új futóappommal, és nagyon bejön. Vettem megint bérletet az edzőterembe is, és a futógépen is működik, be lehet állítani, hogy bent futsz. Mondjuk ma a Duna-parton és a városban futottam, közben kicsit esett az eső, de kapucni volt a fejemen, így nem bántam. Kíváncsi vagyok, meddig tart a lelkesedés.
  • Food: ...ezer éve nem főztem meg a kedvenc csirkés-ananászos-rizstésztás currymet, de ma este végre igen, így most van kajám szerdára és csütörtökre. Ja, és kérek szilvalekváros túrórudit (szinte sosem veszek ilyesmit, mert ha van itthon, 1 perc múlva megeszem, szóval jobb megelőzni a bajt - de attól még vágyom rá). 
  • Ez van: ...kurvajó volt a hétvége, de most jólesik délutánonként kicsit egyedül lenni. Már a tévét sem bírom, ülök csak csendben és pötyögök. Na jó, a Big bang Theoryra visszakapcsolom. 
  • Elfelejtettem: ...megnézni a Konyhafőnököt, most ősszel még egyet sem láttam belőle, pedig az első szériát imádtam. 
  • Helló: ...helló, ősz! Érthetetlen, de nekem ez a mostani idő nagyon bejön ám, valószínűleg nagyon szépen feltöltődtem az utóbbi néhány napsütötte hétvégén, és tele vagyok energiával. Ma mondjuk autóval mászkáltam, de nem fázom (pedig kint van a tornacipőből a bokám), bírom most a pulcsikat is, a zakómra nagy, puha, barna szőrboát tűztem, meg van egy helyes, vízálló, simléderes sapkám, ilyen paperboy-stílus, és azt hordom. Szerintem jó lesz a tél is. 

3 megjegyzés: