daily

Reggelente nem az, hogy nincsen ülőhely a metrón, de már többször is előfordult, hogy nem fértem fel az adott szerelvényre. Itt nem úgy járok suliba, mint ez előző munkahelyemen, ahol tényleg csengetésre estem be a tanáriba, hanem ott vagyok már órakezdés (8:15) előtt legalább fél órával. Szóval simán belefér, hogy lemaradjak 1-2 metróról, de mégis, nagyon várom, hogy újra végig járjon a körúton a villám, és így ne kelljen majd metróznom, hanem csak hosszabban villamosoznom, és a végén sétálok még úgy negyed órát. A metrózás borzasztóan lélekölő.

Hazafelé pedig már többször is kiderítettem, hogy a kulcsom nem nyitja a szomszéd ház kapuját - van rajta egy kis biszbasz, amit csak oda kell érinteni a kapucsengőhöz, zizeg, és akkor nyílik a kapu - már ha a mi kapunknál próbálkozol, a szomszéd épület bejáratára, mint ezt már többször kiderítettem,  az én kulcsom nincsen ráhatással. Mentségemre szóljon, hogy a két kapu nagyon hasonló, mindössze 50 méternyire vannak egymástól, és még csak egy hónapja lakom itt. A pasim szerint csupán az a helyzet, hogy elképesztően szórakozott vagyok, nem mondom, hogy nincsen igaza. Már anyu is megmondta, hogy ha két dolgot rám bíz, abból az egyiket tutira elfelejtem, és a helyzet, hogy ebben semmi túlzás nincsen. 

Lett megfejtésem két nagyon erős (C1) szintű csoportomhoz, megbeszéltük, mit szeretnének (nem beszélgetést/játékot/filmnézést, hanem kőkemény, céltudatos vizsgafelkészítést tesztekkel, esszékkel), és azóta mindenki boldog. Így, hogy már nem érzem, hogy szórakoztatnom kell őket, sokkal egyszerűbb felkészülnöm az órákra is, és a bizonytalanságból (mi a faszt csináljak velük az órákon, könyvük nincsen) adódó stressz is eltűnt. Pénteken és tegnap is haza tudtam indulni fél órával azután, hogy befejeztem az óráimat, úgy, hogy minden másnapi órámra felkészültem és fénymásoltam.  Azt hiszem, ezentúl tudom majd itt igazán jól érezni magam, és ezentúl tudom majd itt hagyni a suli épületében a munkámat.