2019. április 17., szerda

szia, tavaszi szünet

Már sokszor rájöttem, hogy ha egész nap csak tanítok, majd hazaesek, kicsit nyomkodom a telóm vagy filmet nézek majd lefekszem, akkor hiába történik ez aránylag korán, a következő nap kb másnaposan ébredek és borzasztóan fáradt vagyok. Nagyon fontos, hogy a meló és a lefekvés közt legyen valami olyan program, ami kikapcsolja az agyam, elvisz kicsit máshova. Úgy alakult, hogy a pasimnak a munkája miatt el kell látogatnia egy csomó budapesti meg vidéki helyszínre, és örül, ha nem kell egyedül mennie, így ha tudok, vele tartok. Hétfő délután elmentünk a Budai várba, és vagy két órán keresztül bóklásztunk benne, bejártuk keresztül kasul - simán vannak olyan helyek benne, ahol még sosem jártam. Kedden pedig Szentendrére mentünk (nekünk az háztól-házig 20 perc, olyan jó), és ott is sétálgattunk vagy két órán keresztül. És bár este még kellett tanítanom egy órát, de mégis, tökéletesen kipihentnek érzem az agyam, szerintem azért, mert kicsit kirándultunk meg üldögéltünk a napsütésben. 


Mára végeztem az órákkal, már csak főzés van, meg mindenféle laza program, délben végzek, tartok Mamintinek egy órát, aztán huss, hazamegyek, és kezdődhet a tavaszi szünet. Most valahogy olyan könnyű a suli, minden szépen halad a maga útján, semmi stressz. Reméljük, ez így is marad.

6 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. jaj, nagyon, órákig tudnék bolyongni a cuki kis utcákban.

      Törlés
  2. Jaj és mi elköltöztünk Szentendréről. A belvárosból. Lehet hogy már írtam ide ezt, elnézést de egyszerűen sírva fakadok ha valaki Szentendrét emlegeti.
    20 perc az út? Valahogy azt képzeltem a leírásod alapján, hogy ti a belvárosban laktok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó, hát lehet hogy 30:), de nagyon gyorsan ott szoktunk lenni. A Margit hídhoz lakunk elég közel. Miért költöztetek el?

      Törlés
    2. Teljesen objektív okok miatt, melyek között pl szerepelt hogy reggelente (csúcsidőben) már 100 perc körül volt a bejutás, és még egy csomó mindenféle ok amikbe nem lehet belekötni, de nekem vérzik a szívem érte én nagyon szerettem. Tény, hogy nem tudtam (addig) hogy ennyire fontos az embernek a lakókörnyezet, azaz nem maga a lakás, hanem a környék. Na most már tudom csak sokat érek vele. :-(

      Törlés