monday, bloody monday

Kicsit sajnálom, hogy kimaradtak a nyárvégi, duna-parti meg Külker park-beli csobbanások és sütkérezések, de majd jövőre! Nagyon izgalmas, hogy itt az ősz, illetve kurvára remélem, hogy nem záródunk be a lakásba újra, hanem lehet majd nagyokat sétálni, programozni, csavarogni. Tegnap Barnival kitakarítottunk, ma pedig délelőtt lemostam az ablakok felét, és nagyon fura, de ezerszer jobban érzem magam ettől, kicsit még vasaltam is. Délután aludtunk is két órát ketten a babával, nemsokára pedig megérkezik Gyömbérke. Ő még nem tudja, de az a tervem, hogy lezuhanyozom és hajat mosok, míg ő babázik. 

Valahogy azt remélem, hogy az, hogy itt a szeptember, azt jelenti majd, hogy mindenki visszatér szépen a blogoláshoz. Hmm?

A pasaréti körforgalomnál van egy virágos, annyira csodaszép csokrok vannak mindig, nem túl rongyrázósak, pont az én ízlésem. 

Ez meg itt a miniatűr:

sooo fresh

Múlt hét hétfőn délre volt időpontom a fodrászomhoz. A szülés előtt pár nappal, vagyis két hónapja jártam nála, úgyhogy elméletileg nem kellett volna, hogy nagyon nagy baj legyen, de annyira puha, vékonyszálú a hajam, hogy két hónap alatt pont eljut odáig, hogy minden formáját elveszíti, most már frissen mosottan is káosz. Volt rá esély, hogy Barni tud vigyázni a babára, míg ott vagyok, aztán az előző héten kiderült, hogy a munkája miatt mégsem, a szülei a Balatonon, szóval ők kiestek, még az öccse volt esélyes... És akkor egy nappal korábban felhívtak a fodrászattól, hogy ők lemondják az időpontot, mert Gergő valami miatt nem tudott dolgozni aznap. Nagy eséllyel én is lemondtam volna végül, szóval nem bántam, illetve azt, hogy végül nem jutottam el, nagyon, mert már egy ideje hajvágós videókat nézegetek, annyira vágyom a frissen vágott, egészséges, formás frizurára. 

Tudom, hogy sokan szeretnek bizonyos témájú videókat nézni (most itt vonatkoztassunk el a pornótól), Barni például imádja az ilyen háztartási praktikákat bemutató darabokat, érthetetlen, illetve OCD. Én viszont kéjes élvezettel nézem, ahogy a hosszú, lenőtt, elvékonyodott, formátlan hajból friss, formás, gyönyörű frizurát varázsolnak, amitől újjászületik az ember külseje. Legeslegnagyobb kedvenceim a bob frizurák, mert nekem is azt szoktak vágni, és ez az Anh Co Tran nevű fodrász egy isten. Ez a csaj Carachele, ő maga is fodrász, nagyon szeretem a frizuráit, csak őneki teljesen más típusú, vastagszálú haja van.

Az új felület miatt (meg mert nem jövök rá, hogyan kell) nem bírom beágyazni a videót (bahh), szóval ITT és ITT van. 

bébiposzt - the way we are

A gyerekünkkel nagyon könnyű együtt élni. Gondolom, ehhez kell, hogy ő nyugis és jó természetű, meg az is, hogy én nem feszülök semmin, Barni meg nagyrészt rámhagyja, hogy kitaláljam, hogyan csináljuk a dolgokat, és örül, hogy nem kell feszülnie neki se. Este 7-kor megfürdetjük a babát, amit imád, utána mindketten megszeretgetjük,  megszoptatom, és valamikor este 8 és 9 körül stabilan elalszik. Körülbelül 7 órát szokott aludni, van, hogy egy órával kevesebbet, van, hogy többet. Ez azt jelenti, hogy 3-4-5 körül kel, általában felébredek, mikor mocorog vagy cuppog, tisztába teszem és kiköltözünk a kanapéra, ott lefekszem mellé, megetetem, és együtt visszaalszunk, Barnit hagyom aludni. Van, hogy visszacsempészem az ágyába, vagy ha nagyon hulla vagyok, a saját ágyunkba. Ideális esetben lezuhanyozom és elindítom a napot, míg alszik, de sokszor nem alszik annyira vissza, hogy le tudjam tenni, olyankor együtt kelünk, aztán találok magamra időt, mikor találok. 

Szóval nagyon jól alszik éjjel, még soha nem ébresztett a 6-7-8 óra alatt, de cserébe sokszor nappal viszont egyáltalán nem alszik. Van, hogy igen, ma például már aludt vagy két órát, de teljesen kiszámíthatatlan. Én mondjuk ezen nem görcsölök, ő így is boldognak tűnik, éjjel alszik sokat, nappal meg tud pihenni, mikor szoptatom. Nem hasfájós. Egyre többször elvan egyedül is, olyan 15 perceket, nézegeti a forgó bizbaszt a kiságy fölött, vagy engem, ha magam mellé teszem, kézben pedig egészen sokáig nyugis, mással is, nem csak velünk. 

A hordozókendő egy csoda, ha beleteszem, azonnal elalszik, tudok olyankor főzni vagy pakolászni, és úgy egy másfél-két órás sétát is végigalszik benne. Az elején szerette a babakocsit, most viszont már nem, legtöbbször sír benne, míg el nem alszik, ha kiveszed, akkor boldogan nézelődik. 

Van még egy csomó minden, amin dolgozunk, kísérletezünk, hogy hogy lehetne jobban, hogy mindhármunknak jó legyen. Igény szerint szoptatom, ami nekem tök jó, mert egyrészt nagyon szeretem ezt a nagyon intim összebújást, másrészt nem vagyok egy túlságosan szervezett ember, és így nem kell időt nézni meg szarakodni a táppal, hanem bármi van, nyűgös, éhes vagy sír, csak a mellemre rakom és már elégedett is mindenki. Nyilván ez azzal jár, hogy sokszor rá vagyok kényszerítve, hogy mindent félretegyek és csak üljek és szoptassak, bár dolgom lenne, de én úgy vagyok ezzel, hogy ő egyszer ilyen pici, ez a pár hónap csak az övé, ha ő erre vágyik, rajtam nem múlik, ha meg el kell mennem valahova, etetés után olyan 2 órát legtöbbször elvan. A hétvégén Barni anyukája és a nagynénje megpróbáltak meggyőzni, hogy mennyivel könnybb lenne nekem, ha csak 3 óránként szoptatnék, és nyilván értem is miért mondják, de ebből nem engedek, nem is nagyon magyarázkodtam, csak elmondtam, hogy nekünk ez így jó. Ha esetleg lesz még egy gyerekünk, akkor meg ezen gondolkodom akkor.

Főzni, sütni,most már tudok, ha eltervezek valamit, akkor az általában összejön. Bevásárolni Barni szokott, hetente egyszer elmegyek vele, meg szombat reggel a piacra egyedül. A takarítás olyan, hogy sajnálom rá az időt, de közben meg nagyon zavar, hogy koszos az ablak, ráférne a hűtőre egy takarítás vagy pormacskák szaladgálnak. Barni most nagyon sokat dolgozik és iszonyúan stresszel, és bár sokszor itthon van, nincs szívem mondani neki, hogy mossa már le az ablakot. Így részleteiben csinálom meg a dolgokat, vagy ha alszik a baba, akkor gyorsan ketten nekiállunk. Nagyon jó lenne egy takkernő (vagy takkerférfi), de olyan pici és zsúfolt a lakás, hogy nem hiszem, hogy ezt bárki szívesen elvállalná.    

És persze a lényeg: Dániel, a Miniatűr. Iszonyúan cuki, imádjuk. Én nem vagyok az a típus, aki sokat mesél a gyerekéről, vagy fényképeket mutat anélkül, hogy ezt bárki kérné, de Barnival rengeteget ömlegünk egymásnak, hogy mennyire jó ez az egész, és hogy életünk legjobb döntése volt ez a kicsi ember. De tényleg. A fotókkal meg a nagyszülőket spammeljük.

Ha van olyan babás dolog, amit nem meséltem el, és kíváncsiak vagytok rá, kérdezzetek bátran.

balcsi love

Mielőtt összeismerkedtünk, én néhány évente egyszer jutottam el a Balatonhoz. Anyuékkal gyerekkoromban szintén így, az üzemi üdülőkbe (Tungsram és Senior) mehettünk el nyaranta egy hétre, és volt, hogy épp úgy alakult, hogy végig 15 fok volt. Mindig imádtam a Balatont, de inkább reménytelen, nosztalgikus, romantikus vágyódást éreztem iránta, mert soha nem volt az enyém, ha értitek, hogy értem. Az enyém a Duna volt, mondjuk tudom, hogy az is csodás. 

Én most ezt, hogy Barniéknak van ez a kedves kis házikójuk egy gyönyörű helyen, 50 méterre az egyik legjobb strand titkos bejáratától, hogy van kedvenc naplementés helyünk és kávézónk, hogy a strandon a büfében nem kell sorban állnom és van számlánk, és van bácsi a kikötőben, aki bármikor elvisz minket vitorlázni, én bizony fel se fogom. Én azt gondolom, hogy a Balaton mindannyiunké, és szörnyen szomorú, hogy egyre kevesebb része van, ahol nem a kormányközeli arcok építenek yachtkikötőt meg teniszpályát épp, szinte alig van olyan partmenti telek, ami nincsen magánkézben, hogy a szabadstrand ritka, mint a fehér holló, és hogy egy átlagos család számára egy balatoni nyaralás szinte megfizethetetlen. Annyira jó lenne, ha egy kis balcsi időnként mindenkinek elérhető lenne. 

so we're back

Nagyon jól sikerült a Balaton, sokkal jobban, mint vártam. A nagyszülők teljesen kivirultak a babázástól, annyira jó látni, hogy mennyi örömöt hoz ez a kis maki az ő életükbe is. Meg persze nekünk is óriási segítség, hogy mondjuk a baba megreggeliztetése után Barni leviszi nekik, ők meg elszórakoztatják, míg én lezuhanyozom, felöltözöm, sőt, meg is tudtunk reggelizni így. Ott volt még Barni nagynénje is (illetve az anyukájának a nagynénje), akit imádok, sőt, az öccse is, úgyhogy négyen versengtek érte, hogy dajkálhassák a babát, ő meg abszolút nem tiltakozik, úgyhogy szuperjó volt, tudtunk kicsit lazulni. Abszolút látom annak előnyeit, ha több generáció lakik együtt. Mondjuk a hátrányait is, persze. 

Fürödtem a Balcsiban, ráadásul egyedül, kicsattogtam a mellettünk lévő strandra, beúsztam addig, míg már nem volt sok ember, lebegtem a vízen és néztem a tájat. Nem emlékszem, mikor tudtam utojára ilyen szinten kikapcsolni az agyam, nagyon jólesett. 

Viszont nem volt jó, hogy az ottlétünk 90%-ban a kajáról szólt (náluk ez mondjuk teljesen jellemző), Barni szülei az egyik napot kompletten a kinti konyhában töltötték, ebédre két igen kiadós főfogás volt, és még estére is sütöttek egy hatalmas csülköt, amit este 10-kor kellett megvacsorázni (mert hiába mondtam, hogy ne, megvárták a vacsival, míg lerakom a babát és lezuhanyozom), és teljesen taccsra vágta mindkettőnk gyomrát. És persze másnap simán tepertőt, kolbászt és maradék csülköt kínálnak reggelire, hihetetlen. Barni megpróbálta elmondani nekik, hogy ez nekünk nem olyan fontos, pihenjenek, babázzanak, ha itt vagyunk, tök jó az is, ha eszünk egy lángost ebédre, este meg hideget eszünk, de ezen kissé megsértődtek, hogy hát azért főztek ennyit, hogy tudjanak nekünk csomagolni otthonra. Nem mertem mondani, hogy én a 3 napos kiképzés után most egy hétig kb salátát és gyümölcsöt szeretnék csak főétkezésekre enni. 

Egyébként az exférjem anyukája is ezt csinálta, hogy az érkezésünk előtt már napokig vásárolt, készült, sütött és főzött, aztán hulla fáradtan, teljesen kikészülve fogadott minket, és aztán kb semmit nem lehetett vele kezdeni, túl kimerült volt, hogy mondjuk eljöjjön sétálni velünk. Barninak mondtam ma, hogy majd emlékeztessen, hogy én ezt semmiképp se csináljam majd a gyerekeinkkel. 

monika forsberg

Egyébként nem teljesen bánom, hogy elhalasztódott az indulás, és nem kell a napot egyedül töltenem Barni családjával, hiszen emlékeztek, milyen elképesztő figyelemben és kiszolgálásban van részem, ha együtt vagyunk. És most, hogy itt a baba, még nehezebben viselem, hogy percenként van valami ötletük, hogy mitől érezném magam még jobban (kényelmesebb szék, még egy párna, egy kis hideg gyümölcs, egy kávé, egy kis szieszta), ami nagyon kedves, de egyben szörnyen fárasztó is, főleg, hogy igénylik azt is, hogy megindokoljam, ha esetleg visszautasítom valamelyik javaslatukat (hogy miért nem kérek kávét, szedek még egy adagot az ebédből, vagy kóstolom meg azt a finom pástétomot, amit direkt miattam vettek, például). Egyre türelmetlenebb vagyok ilyenkor, de közben nem akarom megbántani sem őket, mert tudom, hogy a legjobb szándékkal közelednek mindig. Ha Barni ott van, ő némileg ütköző szerepet tölt be, bár sokszor csak annyit mond, ő ebben nőtt fel. Tudom, meg kellene ezt velük beszélni, de az a baj, hogy egyrészt nem hiszem, hogy ezen ők tudnának változtatni, másrészt szerintem megbántódnának.

Viszont nagyon szívesen átadom a babát bármikor nekik, és örülök is, vagy van egy fél órám-órám, míg ők megnyúzgálják, ilyenkor mindenki boldog. 

újratervezés

Úgy terveztük, hogy ma reggel lemegyünk a Balatonra. Mivel Barni ma is dolgozik Veszprém környékén, kitaláltuk, hogy kora reggel elugrik egy jó kis covid tesztre még itt Budapesten (mióta újra beindult a munkája, 2 naponta kell negatív tesztet produkálnia), hazajön értünk, én közben itthon a reggeli szoptatás után összepakolok, elkészülök, levisz minket egy óra alatt a Balcsira, én ott maradok a nagyszülőkkel, ő pedig visszamegy Veszprémbe dolgozni és csak délután csatlakozik hozzánk. 

Csak azzal nem számoltunk, hogy a reggeli után a kismaci nem alszik vissza, ahogy szokott, hanem vígasztalhatatlanul, sírva követel engem, úgyhogy némi ideges, gyereksírással színezett kapkodás után elengedtük ezt a reggelt. Barni elment dolgozni, mi itthon maradtunk és reggelizünk tovább, beraktam egy mosást, ő meg majd délután jön értünk, és  akkor indulunk a rövid kis nyaralásra vasárnap estig. Mondjuk aggódom, hogy mi lesz az M7-esen így a hosszúhétvége közepén, meg majd hazafelé, de ez van. 

Nagyon sok előnye van annak, hogy lazák és rugalmasak vagyunk, keveset tervezünk és nem különösebben stresszelünk dolgokon, hanem sodródunk az eseményekkel, viszont nyilvánvaló hátrányai is vannak: nem is értem, miért nem készültünk össze tegnap este úgy, hogy reggel kb csak felöltözni és indulni kelljen. Vagy jó lenne, ha legalább az egyikünk kicsit szervezettebb lenne és több józan ésszel rendelkezne, és kordában tartaná a másikat meg az eseményeket. 

Egyébként már most érzem, hogy mindketten felelősség-tudatosabbak lettünk azáltal, hogy gyerekünk lett, hiszen annyi tenni- és emlékeznivaló van (orvosi vizsgálatok, vitaminok, időpontok stb), hogy muszáj észnél lenni, sőt, napi rutinunk is lett, ami nagyon jó kis keretet ad a napnak, és mindhárman nagyon szeretjük, de úgy tűnik, azért van még hova fejlődni (lásd a ma reggelt vagy az esernyős-ügyemet). 

6 weeks

Pénteken voltam a 6 hetes kontrollon. Ki van azért ez a 6 hét találva, tényleg, mintha pont mostanra lennénk túl a kezdeti nehézségeken és állt volna be szépen a tej mennyisége, a mellem, a rendszerünk, a testem, minden. Közben próbálom nem elvárni a testemtől, hogy úgy viselkedjen, mint a szülés előtt, a dokim is ezt mondta, hogy legyek türelmes magammal. Amíg én a doktornéninél voltam, a 6 hetes kismacira Anna néni, vagyis annalight vigyázott, akinek nem tudok eléggé hálás lenni ezért, meg hát milyen menő, hogy ilyen apró kisfiú, és már egy rocksztár bébiszitteli őt?

A héten már többször is főztem, legnagyobb meglepetésemre Barni bevallotta, hogy nagyon jó érzés végre az én főztömet enni, nem másét - és szerintem itt nem a minőségre gondolt, hanem hogy végre megállunk a saját lábunkon, és nem szorulunk más segítségére, bármilyen szívesen is adják. Most már tényleg egészen jól tudom menedzselni, hogy időnként le tudjam a minit rakni, akár alszik, akár nézelődik, és tudok csinálni dolgokat úgy is, hogy magamra kötöm őt kendőben. Persze van olyan nap, hogy el kell engedni ezeket, mert annyira engem akar folyamatosan, és kiélvezem, hogy összebújva fetrengünk egész nap, de máskor meg tanítgatom, hogy legyen kicsit türelmes, míg mondjuk befejezem a mosogatást, vagy lezuhanyozom. 

Ma reggel elmentem piacozni, míg Barni elvitte sétálni, utoljára hatalmas pocakkal vásároltam itt, nagyon jó volt szépen, nyugodtan válogatni a szilvák meg a kukoricák közt. Utána elmentünk Óbudára, a Kéhlibe ebédelni, ahova a második randinkon majdnem ettünk, csak zárva volt, de azóta nem jártunk ott (én még soha), pedig nagyon szuper hely és finom a kaja is. A kertben, a sarokban kaptunk egy szellős, egészen jól elszeparált asztalt, ami nagyon jól jött, mert Dani egy idő után felébredt és nyűgös volt, nem is tudtuk megvígasztalni, úgyhogy végül az lett a megoldás, hogy egy textilpelenka alatt megetettem, míg ebédeltünk. Most először szoptattam nyilvános helyen, nyilván nem így terveztem, hogy egy vendéglőben lesz az első alkalom, de így alakult. Én annyira természetesnek találom ezt, nagyon fura nekem, ha bárkit zavar, de azért igyekszem nagyon diszkréten csinálni, mert nyilván értem, hogy mindenkinek másutt van a komfort zónája.

Délután meg kinyitottuk a kanapét és filmeket néztünk, míg kint zuhogott az eső. Annyira jólesett, hogy végre lehűlt a levegő, meg a lakás is némileg. 

no milk today

A tejmentes étrend meglepően zökkenőmentesen megy, most már több, mint 3 hete. Mondjuk tény, hogy elsétálni a tej/sajtpult előtt bármelyik szupermarketben kínzó fájdalom, de máskor eszembe sem jut. Odafigyelek, hogy a kenyér, meg a felvágott is tejmentes legyen, mondjuk ha rá van írva, hogy nyomokban tejet tartalmazhat, azzal nem foglalkozom. Amúgy is nagy mandulatej fogyasztó vagyok, de szinte mindenre találtam alternatívát, a lidlis vegán tejföl pl ugyanolyan ízű, mint a normál tejföl. Talán a tejcsoki az egyetlen, ami hiányzik, láttam, hogy létezik rizstej alapú stb, de ennyire nem fontos. Étteremben eleve olyasmit választok, ami nem tejes, meg szólok, hogy ilyen diétán vagyok, és akkor pl kihagyják a bolognai szószból a vajat. Egyébként van egy sanda gyanúm, hogy tök feleslegesen csinálom ezt a diétát, mert a baba egy percig nem volt hasfájós, a pofiján lévő kiütések (amik azóta tökéletesen eltűntek) pedig nem biztos, hogy a tejtől voltak. Lassan egy-két tejes dologgal bepróbálkozom, aztán meglátjuk, hogyan reagál a bébi szervezete. 

De ezt a posztot tulajdonképp azért írom, hogy elmeséljem, ha még nem tudnátok, hogy az Algidának van egy ananászos jégkrémje, a Solero, ami ráadásul nem csak vizes, hanem tele van igazi ananászdarabokkal is, és elképesztően finom, és ha ez nem lenne elég, most kijöttek a mangós Soleroval, OMG. És csak miután megettem a felét, akkor jöttem rá, hogy teljesen ugyanolyan színű, mint a táskám. 

freedom

Azt hiszem, jól jellemzi, hogy hogy érzem magam, hogy valamelyik nap elmentünk bevásárolni, ültem Barni mellett az autóban, és mondtam neki, hogy elképesztő, hogy emberek jönnek-mennek az utcán, megy az élet tovább, míg én otthon szoptatok kb. egész nap. Tényleg, programként élek meg egy szimpla lidl-be menést is. Úgyhogy igyekszünk mindenfélét kitalálni, egyrészt, hogy én ne őrüljek meg, másrészt, hogy a miniatűr is megszokja, hogy jövünk-megyünk vele együtt. 

Szombaton délelőtt elmentünk kicsit kirándulni, illetve van itt Budán, B szülei lakásához közel egy tök jó, erdős túraútvonal, amin különböző hosszúságú sétákat lehet tenni, és így a 35 fokban nagyon jólesett egy órát a fák közt flangálni a kismacival a babakocsiban. Az elején kicsit nyűglődött, de aztán elaludt, és mondta Barni, hogy hát akkor menjünk el ebédelni. A Porcellinoba mentünk, amit imádok, és isteni a tengergyümölcseis spagettijük (meg még egy csomó más kajájuk is, de én mindig ezt eszem) (meg a fehérbor is, de azt most sajna nem ihatok). A terhességem alatt egyszer sem ettem halat, de most úgy tűnik, újra kívánom. Egy kicsit bizonytalankodtunk, mielőtt bementünk, mert tele volt a kerthelyiség, nagyon-nagyon meleg volt, és aggódtunk, hogy mi van, ha kikérjük a kaját, majd a bébi felébred és sír, de Barni mondta, hogy majd akkor elhozzuk a kaját, vagy valamit kitalálunk. Beültünk, mindenki szupercuki volt (eddig ilyen szempontból nagyon jó élményeink vannak, a baba miatt rengeteg kedvességet kapunk), a kaja 10/10-es, Dancsi pedig jólnevelten végigaludta az egészet. Annyira jó volt, és szuper lenne, ha ez mindig így működne, de hát nyilván tudjuk, hogy hatalmas zsákbamacska, hogy épp mit csinál, mikor nekünk valami programunk van.

Tegnap Vácon voltunk anyuéknál, ott ebédeltünk, aludtunk egy kicsit, ott hagytuk a gyereket anyuval egy órára, majd kaptunk fügét, szőlőt, meg mindenféle finomságot. Ma pedig leugrottunk egy fél napra a Balatonra a másik nagyszülőkhöz,  mert ők eddig nagyon keveset látták, és ma is el tudtunk ugrani inni egy kávét meg enni egy jégkrémet, míg a baba mellettük aludt. Teljesen feltöltődtem. 

mi casa tu casa

Mostanra jutottunk el oda, hogy kicsit nyugodtabban engedünk másokat a baba közelébe, mert még mindig csak a család, meg mindkettőnk legközelebbi barijai találkoztak vele (az én oldalamról csak Pilla). De a lányok már egy ideje mondogatják, hogy szívesen jönnének, és péntekre meg is beszéltük, hogy munka után felugranak kicsit babázni. Eredetileg azt gondoltam, hogy majd sétálunk egyet együtt, de  ha magamra kötöm, akkor nem látnak belőle semmit, csak a feje búbját, és megnyomorgatni se tudják, ha meg babakocsiba teszem, akkor van, hogy nyűglődik, míg el nem alszik, szóval nem ideális. Itthon meg nyugi van, ha sír, meg tudom etetni stb. Na szóval péntekre megbeszéltük, hogy jönnek, ami aztán bennem péntek délután tudatosult, mert a kisbabás élet egyelőre nekem olyan, hogy az egyik nap ugyanolyan, mint a másik, ki tudja, milyen nap van. Barni, mikor rájött, hogy jönnek hozzám a lányok, gyorsan lebeszélt egy meccsnézést a fiúkkal (közben hallottam, hogy mondja telefonon valamelyik srácnak, hogy nem akarom azon stresszelni magam, hogy összefogdossák, meg rosszul tartják, jobb, ha elmegyek itthonról - persze csak viccelt, félig). Mikor elment, tudatosult bennem, hogy nincsen itthon semmi, amivel meg tudnám kínálni a lányokat, de aztán rájöttem, hogy tudok főzni kukoricát, és az ideális eledel vendégeknek, meg vettem egy kiló szilvát valamelyik nap, arra az esetre, ha valami csoda folytán lenne időm sütit sütni, Dani meg szépen aludt az ágyikójában, úgyhogy megsütöttem EZT, csak szilvából. Kb. 10 perc öszerakni, aztán 1 óra míg megsül, egyszerűbb, mint a gyümölcsös pitém. 

Egyébként nagyon vágyom rá, hogy főzzek (nem bonyolult dolgokat, csak mondjuk egy finom bolognai spagettit), illetve hogy legyen ilyesmire időm, pedig még mindig egy csomó kaját kapunk, vasárnap anyu csomagolt egy nagy adag töltött paprikát (gyerekkorom óta a kedvenc kajám), Barni szülei, mielőtt lementek volna  a Balatonra, hagytak itt nekünk levest meg milánóit (ez Barni kedvence), azóta meg az öccse és az unokatesója felváltva hoznak nekünk ezt-azt, a héten kacsa volt a menü gyümölcsszósszal, meg tojásos nokedli.

Szóval jöttek a lányok, kiültünk az erkélyre kukoricázni meg sütizni, Olív pedig annyira megdajkálta a bébit, hogy el is aludt a kezében. Nagyon jó volt látni a lányokat, és szerintem mostantól gyakrabban találkozunk.

singing in the rain

Barninak beindult a munka, és tegnap délután volt egy zoom meetingje, amin mindenféle fontos ember is részt vett,  és mivel előtte Daninak volt egy meglehetősen hangos kiakadása valami miatt, mondta, hogy lehet, inkább felmegy a szüleihez a telco idejére, nehogy Dani széttrollkodja. De mondtam neki, hogy úgyis van kedvem sétálni, magamra kötöm a gyereket és elmegyünk Anjunát enni a Lövőház utcába. Megetettem, magamra kötöttem, villamosra ültünk, és negyed óra múlva már a szokásos eper-mangó-tejcsoki variációmat toltam séta közben, nagyon jó élmény volt. Utána még sétáltunk egyet a Millenáris parkban, és akkor elkezdett cseperegni az eső. Beültünk egy tető alá a padra, vártunk egy kicsit, és akkor már zuhogott, nálam meg se esernyő, se semmi, Barni nem elérhető. mert Nagyon Fontos Telefonkonferenciája van, a gyerek szerencsére alszik rajtam. Kicsit átértékeltem ott a dolgokat, hiszen már induláskor is látszott az égen, hogy simán eshet, én mégis elindultam esernyő nélkül, ahogy szoktam (szerintem évek óta nem áztam meg, nem is esik soha). Viszont így, hogy itt a miniatűr, már ő is az én felelősségem, jobban kell készülnöm, terveznem, nem ázhatok meg vele. Kicsit aztán alább hagyott, elkutyagoltunk a villamosmegállóba, és végül szárazon hazaértünk, de ezeket a dolgokat jobban át kell gondolnom, nem lehetek olyan laza, mint eddig. 

Összefutottam egyébként meglepően sok ismerőssel, és kérdezte az egyik lány, hogy hogy bírom? És azt mondtam neki, hogy tök jó minden, viszont az igény szerinti szoptatás, ami egyébként számomra így, az elején a legszuperebb megoldás a bébi táplálására, azzal jár, hogy a nap nagy részét, vagyis rengeteg időt szoptatással töltök, azaz ülök, a gyerek boldogan csócsálja a mellem, én meg nézek. Nyilván lehet közben olvasni, sorozatot nézni, blogot írni stb, de közben annyi dolgom lenne, el kellene mosogatni, fel kellene porszívózni, ki kellene vasalni a textilpelenkákat, kiteregetni a mosást, kellene csinálni egy kávét, kaját melegíteni, palacsintát sütni, mert borzasztóan kívánom stb, de nem tudok, mert szoptatok. Nyilván el kell most fogadnom, hogy az én életem most erről szól, lelassulni ilyen szinten, de fú, nekem ez nem olyan könnyű.