Sunny

Elképesztő volt a hetem, szinte egy perc szabadidőm nem volt, mindig rohantam valahová. A tévét egyszer sem kapcsoltam be, nem olvastam, nem néztem sorozatot (mondjuk azt hetek óta nem). Jöttek délutánonként a diákjaim, majd minden este volt valami program, edzeni meg jógázni is voltam (rendesen hősnek is éreztem magam), este 21.30-kor pedig menetrendszerűen lecsukódik a szemem (de persze én olyankor még a világot váltom megfele egy picike étteremben a második pohár Sauska Furminttal a kezemben, vagy épp a szaunában ülök). 

És pénteken délután, mikor vártam a bátyámékat hogy jöjjenek értem és színházba menjünk, megálltam egy pillanatra, és éreztem hogy szédülök a kimerültségtől. Úgy éreztem, hogy ennyi, nincs több energiám. Aztán odafelé az autóban kicsit pihentem, és aztán jó volt a színház is, de hazafelé már úgy éreztem, meghalok ha nem dőlhetek be azonnal az ágyamba. 

Ma család volt, a nagyobbik bátyáméknál ünnepeltünk, a család 90%-a január-februárban névnapozik, születésnapozik. Utána még el akartam menni kicsit iszogatni, de hazaértem, megsétáltattam és megetettem a blökit, letéptem magamról a csinos ruhákat, lemostam a sminkem, kényelmes göncökbe bújtam, és ennyi. Egyszerűen nem fér bele hogy ma is menjek. Fáradt vagyok, álmos vagyok, nyűgös vagyok, kicsi vagyok. 

Ma reggel ugyanúgy kipattant a szemem 6 előtt pár perccel mint a munkábamenős napokon, de aztán felraktam a szemellenzőm, és nagy duzzogva sikerült még aludnom két órát. És ahogy készülődtem, meg kellett állapítanom, hogy elképesztően fehér vagyok, mint egy kísértet, a szemem alatt karikák, reggelente rendesen kell sminkelnem hogy valahogy kinézzek. Annyira kellene már a napsütés, sok vitamin, meg egy kis szünet. Lehet hogy a jövő héten veszek D vitamint, és kicsit lazítok az elveimen is és kiveszek két hét szabadságot és elutazom valami meleg, napos helyre és elmegyek szoláriumba. Én lehet hogy már ki sem bírom tavaszig. 

Erről a dalról, ami a világ egyik a legtöbbet feldogozott dala, jazz standard lett, és valószínűleg mindenki ismeri, nem sokan tudják hogy az eredeti dalt Bobby Hebb írta 1963-ban. És bár egy könnyed, vidám kis dalocskának tűnik, a dal születésének apropója igazából az volt, hogy a zenész teljesen összeroppant, miután megölték John F. Kennedyt, és még ugyanazon a napon leszúrták Hebb bátyját is. Ő így búcsúzott tőlük.