Tegnap délután aludtam egy picit, aztán néztem Hidat, a dán kedvencemet, majd tettem-vettem, és 10-kor elmentem aludni. Persze annyira fáradt voltam, hát reggel 5-kor még táncoltam meg kajszipálinkát ittam, hogy tudtam, hogy a 8 és fél óra alvás sem fog kompenzálni. Mégis, reggel úgy éreztem, hogy egész ügyesen sikerült összeszedni magam, legalábbis nem volt túl lelombozó a tükörben látott Ilonka, mondjuk szerintem én elég ügyesen tudok úgy tenni, mintha (mert, ha emlékszünk, jó a pirosítóm). Viszont a suliban így is több kollégám megkérdezte, hogy mi a baj, annyira vidám meg energikus szoktam lenni és ehhez képest halvány mása vagyok önmagamnak, és hát igen, éreztem én is, szét vagyok esve. Mindent a tanáriban hagytam, mindent elfelejtettem, türelmetlen voltam, és hát nagyon nem volt kedvem. 7 órát nyomtam le egyben, szünetekben intézkedés, ilyenkor pisilni vagy enni sincs időm, majd volt itthon bizniszinglis órám, aztán most meg le kell ülni megírni a tanmeneteket (13 darabot kell megírnom egész évre), aminek egy hét múlva lesz a határideje.
Elképesztő, hogy még csak egy hete megy a suli, de már most olyan hulla vagyok, mint mondjuk februárban szoktam lenni. Jó, majd ha kipihenem magam, kicsit jobb lesz. Hétvégére nem szervezek az égvilágon semmit (csak a tanmeneteket), és majd akkor. Jaj, mikor lesz már péntek. Nyüssz.

Szia, hol szabad tőled tanmenetes tanàcsot kérni? (Köszi előre is persze)
VálaszTörlésEmailben, jobbra megtalálod (meg tudod egyébként is), de csodálkoznék, ha tudnék segíteni.
TörlésPersze közben ràjöttem, h tudom:) köszi, holnap írok, aztàn hàtha:)
Törlés