Orgasme gastronomic

Ma egész nap egy konyhában álltunk, tésztát gyúrtunk, krumplit vágtunk gyönyörű formára, zöldségeket blansíroztunk, szóval a séf (oui, chef!) úgy befogott minket, mintha mi is tanulók lettünk volna. Ráadásul élesben ment a dolog, ugyanis van a sulinak egy gyönyörű, vérprofi tanétterme, ahol bordó bársonnyal vannak borítva a székek, ahol vonalzóval mérik ki a villa távolságát az asztal szélétől (nem viccelek), ahol az iskola diákjai szolgálják fel az ételeket, ahová rendes fizetős vendégek jönnek enni, és mindent, ami a konyhában készül, felszolgálnak nekik délben. Szóval van nyomás, minden tuti kell, hogy legyen, pontosan, időre - van előétel, főfogás és desszert, és persze minden kaja több részből áll. És gondoljatok bele, hogy ezek a kölykök szeptember óta járnak ide, és bár már tanultak ilyesmit, elég bénácskák, egy csomó mindent elszúrnak, elbénáznak, szóval néha nem könnyű velük, elég sokat nevettem a séf hüledezésén. És igen, pont úgy megy, mint a filmekben, csak a részfeladatok előtt a séf meg is mutatja, mit hogy kell csinálni, de aztán övék a színpad. 

Az egy hét alatt láttunk cukrász és pék órát is, és ezek abszolút nem hoztak lázba, de egy ilyen szakács tanfolyamot a legeslegnagyobb örömmel és lelkesedéssel elvégeznék, persze csak hobbiból, nem akarnék szakácsként dolgozni, de nagyon-nagyon élveztem az egész munkát, a hangulatot, az illatokat, a kreativitást, és persze a kézzel fogható, megkóstolható eredményt. És persze a legnagyobb élmény az volt, hogy délben mi ketten az oktatási igazgatóval együtt beülhettünk a tanétterembe, és végigehettük a menüt, aminek a készítésének végig a részesei lehettünk: forró, leveles tésztába töltött sajtot-zöldségeket előételként, hagymalekvárral töltött pulykatekercset színes, blansírozott zöldségekkel, gyönyörű formára vágott krumplival, meg egy meseszép desszertet, amit el sem tudok magyarázni. És megint megittunk mellé egy pohár pezsgőt, meg hárman egy üveg bort, vicces itt az élet.

A nap betetőzéseképpen pedig este elmentünk néhány tanárral meg a diákokkal moziba, és megnéztük a vadiúj Ételművész (wtf ez a magyar cím) című filmet, ami egy fiatal szakácsról (Bradley Cooper) szól, franciául. Mondjuk úgy, hogy értettem, miről szólt. A film közben erősen gondolkodtam, hogy mitől lehet izomláz a karomban, és rájöttem, hogy a tegnapi meg a mai tésztanyújtástól. Úgyhogy itt is edzek ám.

És most, hogy magamra borítottam a piros körömlakkomat, talán elmegyek aludni.