What to share

Azt gondolom, hogy ennek a blognak itt van vége. Meg tudom magyarázni. És tényleg nem várom, hogy írjatok, hogy jaj neeee, írjál még, mert tudom, hogy cukik vagytok, de pont az a bajom, hogy túl nagy az érdeklődés, és már nincs igényem ekkora figyelemre, nem igénylem már, hogy mindenféléket megosszak magamról. 

Az van, hogy történik egy csomó minden, mint hogy

• megvolt például az év bulija a bloggerlányokkal szombaton, ami egyszerűen zseniális volt, képzeljétek el, hogy délután 5-kor a napsütésben, 25 fokban a Dunán koktélozgatsz és bulizol a város - komolyan - legjobb fej embereivel, mindezt kurvajó zenékre. Szerintem überelhetetlen, de azért majd megpróbáljuk. (lávláv, lányok)
• a kiskutty olyan boldog a tölcsérjével, mintha ez lenne a legjobb dolog az életében, szaladgál, házat őriz, fetreng. Mindennek nekimegy, meg felakad, de ez egyáltalán nem rontja el a kedvét. Édes szívem. Én meg itt aggódtam. 
• Dani a legcukibb pasi a világon, fülig ér a szám, ha eszembe jut. ♥
• Eltörtem a csuklóm. A balt, jobbkezes vagyok, és minden a helyén, csak hát eltört, szóval oké. Eleinte szomorkodtam miatta, de már ma is sokkal jobb, tudok kábé mindent csinálni gipsszel is, még hajat is mostam reggel, és tök csinos volt az outfitem a virágos kisruhához húzott fehér tornacipővel és a fehér, rövid gipsszel (szia, Mia!), szóval lehetne ez rosszabb is. Holnap kiderül, hogy megerősítik-e vassal. 

Na, és az van, hogy nincsen kedvem már ezekről itt mesélni. Azért mesélek, mert tudom, hogy elvárások vannak, és muszáj, ami komolyan, wtf? Pedig már nem esik jól. Eleve úgy érzem, hogy egy ideje erőltetem az írást, leírom, hogy mi történik, oszt jónapotkívánok. Értitek, nem azért írok, mint régen, mert alig várom, hogy leírjak és pötyöghessek, hanem mert. Nem tudom, hogy miért. Nincsen már rá igényem, hogy annyi mindent megosszak magamról. Másrészt Pillánál is láttam, meg magamon is tapasztalom, hogy túlságosan megérintenek a reakciók, már a kommentekre gondolok. Nálam nincsenek trollok, de azért nálam is van, bár főleg másoknál látom, hogy mindig mindenki jobban tud mindent, csupán a hülye kis blogposztok alapján, amikből az életünknek csipán icipici szelete látszik, és mégis.

Írt egy lány valamelyik nap, biztosan olvasni fogja ezt, és nem hibáztatom, csak valahogy felébresztett a levele. Az volt, hogy kérdezett egy csomó olyan infót, amiről nem szoktam publikusan mesélni itt, biztosan képben vagytok egy csomóan, hogy hogy hívnak, meg ki vagyok, nem olyan nagy titok (meg a múltkor ki is írta valaki a nevem Pillánál, mert nem tetszett neki, amit írtam, hát köszi), de értitek, nem akarom, sosem akartam ezt a blogot totálisan nyíltan írni. Szóval ez a leányzó kérdezett a régi blogomról, hogy szeretné olvasni, meg hogy mi történt anno, meg még egyebeket. Azt is megírta, hogy ha nem akarok, nem kell válaszolni, és bocsi. Én meg válaszoltam, olyan email alól, ahol nem látszik a nevem, meg semmi, hogy hát ezekről nem véletlenül nem írok publikusan, nehari. Erre válaszlevél: közben már kiderítettem, ki vagy, és megnéztelek facebookon, és látszanak a képeid is (mondjuk ezt az infót köszi), meg még eztésezt tudom, blabla. Nem tudom elmagyarázni, de nagyon szarul esett. Hogy megkérdezi, szépen válaszolok, hogy I choose not to share this info, mert úgy érzem, hogy van választási lehetőségem (én hülye), és kvázi az arcomba dörgöli, hogy de akkor is kiderítette. Stalker level ötmillió.

Én mondjuk nem értem, miért olyan fontos, hogy ki áll egy blog mögött. Én is sok blogot olvasok, és egy csomónál nem tudom, ki írja, és eszembe nem jut kinyomozni. Na és mivel úgyis vannak mostanában ezzel kapcsolatos (már a fent említett writer's block típusú) dilemmáim, nem véletlenül most gyalultam le a fb-omat is, most úgy érzem, hogy nem kell már ez nekem. Ez van most. 

Ma elmentem este a Lidl-be, gyönyörű koranyári este volt, sétáltam, mert a gipszem miatt nem tudok bicajozni, vettem kenyeret a holnapi szendómhoz, meg hozzávalókat a curryhez, amit Dani főz majd nekem holnap. Most az a hobbim, hogy nézem, ahogy szexin főz, és mivel beteg vagyok, minden kívánságomat teljesítenie kell, és ezt kértem holnapra, ő meg nagyon lelkes. Na és egy pár napja gondolkodom már ezen a blog, meg oversharing-ügyön, és erre jutottam ma hazafelé sétálva. Hogy már nem fontos ez nekem. 

Poor thing

Ma van a nagy nap, anyuék vitték el a kutyát reggel, mert én ugye dolgoztam. Délután 5-re kell érte menni, azt mondták, a saját lábán tud majd hazajönni (persze autóval megyek érte). Izgulok, milyen állapotban lesz, lesznek-e fájdalmai, szóba áll-e velem. Ugye amikor kozmetikushoz viszem, kap némi kábítást, és olyankor is alig él egy napig, hát, kíváncsi leszek, most mit alakít majd, a pulik ugyanis meglehetősen hisztis, sértődékeny lények. 

Délután elmegyek edzeni, még a kutya előtt, közben kimostam a függönyöket, amitől mindig olyan finom illatú lesz a lakás, meg kicsit takarítok és kitakarítom a hűtőt. A pasim most hétvégén költözik, úgyhogy igencsak el lesz foglalva, én meg ugye ápolónőt játszom, szóval nem nagyon tudom, tudunk-e egyáltalán randevúzni. És hát végre, végre, hogy itt a jó idő megint, persze én nem mehetek sehova, mert egy elesett pulikutyát kell istápolnom. 

mais amor sff

Tegnap este bementem Budapestre, és a vasútállomáson ez a friss falfirka fogadott: 

Szerintem tökéletes, velős, kifejező és gyönyörű. Gyömbérke után szabadon az jutott eszembe, hogy ha egyszer tetoválásra adom a fejem, akkor CSAKIS ezt varratom magamra:). 

Meg még az volt ma, hogy dolgozatot írattam az egyik cukrász osztállyal, és miután végigpoénkodták-nevetgélték a dogát (velem együtt), mondtam, hogy gyerekek, ti engem nem vesztek komolyan. Erre az egyik fiú: de igen, magának van tekintélye. Mire az egyik lány: és a tanárnő a legaranyosabb tanárnő az iskolában! 

Awww? Mondjuk azt nem mondta senki, hogy komolyan vennének. 

óóóbazzz

Annyira szomorú vagyok. :(

Nekem a kutyám olyan, mintha a gyerekem lenne, teljesen össze vagyunk nőve, tökéletes a harmóniánk. Tudom, hogy teljesen ki van szolgáltatva nekem, ezért mindig mindent megteszek, hogy a legjobb legyen neki. Soha egy napig nem hagytam, hogy szenvedjen, bármi baja volt, azonnal vittem állatorvoshoz, igyekszem a legjobb kaját venni neki, sokat viszem, hogy mozogjon, és nagyon-nagyon szeretem őt, fizikailag, meg mindenhogyan kimutatva ezt, hogy boldog kiskutya legyen ő. És szerintem az is.

És akkor ez bazdmeg. Ki kell heréltetni egy 10 éves, boldog kis nyuszikutyát. :(

Az volt, hogy már kétszer begyulladt a bűzmirigye, kitisztították, most kellett visszavinnem kontrollra. És volt a fenekén egy seb, ami egyre nagyobb, kapott rá a múltkor gyulladáscsökkentőt, de nem hatott, sőt, rosszabb lett, és most kiderült, hogy a hormonok miatt van (persze szakszerűbb volt a diagnózis, de hát én a latinó kifejezésekre nem emlékszem), ez egy jóindulatú daganat-szerű cucc, és nem fog meggyógyulni, mindig vérezni fog (csúnya, és biztosan fájdalmas), kivéve, ha ivartalanítják, és kivágják ezt az izét. 

Én ezt nem akarom, és bár tudom, hogy a kutyákat ez nem viseli meg annyira, de hát akkor is borzalmas. Nem? De mivel én maradéktalanul megbízom az orvosokban, és az állatorvos azt mondta, hogy a kiskuttynak így lesz a legjobb, már meg is van a műtét időpontja péntekre. Ráadásul 30 ezrem bánja. Hát, nem ez a nap legjobb híre. 

Basszus. Azt tudom, hogy csökkenteni kell a kajáját, és többet kell majd vinni mozogni. De szerintetek hogy él meg egy felnőtt kutya egy ilyet? Megváltozik? Érti? Csalódik bennem? Rossz lesz neki? 

Helyzetjelentés

A kedd álruhás hétfő. Amúgy nem lett volna, mert kipihentem magam a hétvégén, de ma bent aludtam Budapesten, és hát nem sikerült túl sok órányi alvás abszolválni egyikünknek sem. Csak a 4. órára kellett bejönnöm, amúgy nem is lett volna ma órám egyáltalán, de helyettesíteni beírtak néhány órára, persze nem bánom. Ez valami fura perverzióm, hogy szeretek idegen osztályoknak órát tartani.

• Örülök: ...mert bármennyire fáradt vagyok, folyamatos vigyorral az arcomon mászkálok a suliban. Annyi kaland, izgalom, rejtély, lehetőség egy bimbódzó románc, és még sokkal inkább az, hogy ha a partner ilyen aktívan, kalandvágyóan és lelkesen áll az egészhez, mint nekem Dani. Egy szimpla hétfő estét is képes úgy prezentálni, hogy úgy érzem, mintha valami óriási dolgot ünnepelnénk. 
• Szomorkodom: ...reggel még olyan szép napsütésben jöttem haza, hideg sem volt, ha viszont most kinézek az ablakon, akkor inkább tippelnék novemberre, mint május közepére, hát brrr. Én rendesen kabátot hordok, oké, őszi-tavaszit, de akkor is, kell alá kardigán, meg sál, meg mittomén. Két éve ilyenkor Pillával fürödtünk a Balatonban, most meg. 
• Izgatott vagyok:  ...jó értelemben. A pasim új lakásba költözik 1-2 héten belül, és hát nagyon izgalmas ebben részt venni, tervezget rengeteget, hogy mi, hogyan legyen, és bevon, pedig hát szinte alig ismerjük még egymást. 
• Várom: ...a nyarat, az első napozást a Duna-parton, a lepirult arc érzését, a szabadtéri koncerteket, a fröccsel a kézben megnézett naplementéket.
• Szeretnék: ...utazni. Majdnem elutaztunk a hosszú hétvégén, csak ki kellett volna vennem hozzá a pénteket, és én olyat nem tudok.
• Sütni fogok: ...ki kell használni a spárga szezont, szerintem délután sütök spárgás quiche-t (ezerszer kipróbált recept ITT)
• Sport: ...a héten nem jutottam el az edzőterembe, viszont otthon többször is edzettem, annyira jó videók vannak fent a youtube-on, most EZ a kedvencem, fél-1 perces gyakorlatokból van összerakva, zsírégető, 40 perc csak, de nagyon bejön. 
• Hangulat: ...aludnék.

Too good to be true

Most volt először, hogy két este egymás után együtt aludtunk, és így egy egész napot reggeltől estig együtt töltöttünk. Nem tudom, hogyan lehetett volna tökéletesebb  a nap, szerintem sehogy. Reggeliztünk, autóztunk, piacoztunk, kávéztunk, főztünk, ettünk, filmet néztünk, aludtunk, elvitt halászlét enni a Velencei tóhoz, zenét hallgattunk, boroztunk. Megkérdezte, mik a benyomásaim, és hát nem is tudom... Olyan magától értetődő az egész. Magától értetődő és iszonyú jó. Nagyon, nagyon szeretek vele lenni.

Még csak egy hónapja ismerjük egymást. Mosogattam valamelyik nap, persze körülötte forogtak a gondolataim, és egy pillanatra bevillant, hogy lehet, hogy csak álmodom? Hogy mindjárt felébredek, és nem létezik, nem ismerem, nem vagyunk együtt. Egy másodpercre teljesen élethűnek tűnt a dolog, óriásit fordult a gyomrom, kellett néhány nagy levegő, hogy megnyugodjak. Úgy tűnik, annak ellenére, hogy teljesen lazán állok az egészhez, elkezdett igazán súlya lenni a dolognak, ami azzal együtt, hogy ijesztő, meg hogy hihetetlen, nagyon jó érzés. Néha, amikor együtt vagyunk, csak nézem őt és vigyorgok, rám néz, és fülig szalad a szája neki is. 

Hát ilyen most.

FB

Ma töröltem a fb-ról a lépeim 99%-át, nagyon felszabadító érzés volt. Már egy ideje szinte semmit nem töltök fel, nem posztolok, de azt is érzem, hogy zavar, hogy ilyen sok minden van rólam fenn, taggelt, meg minden egyéb formában, főleg a régi időkből, szerintem több száz fotó. Na, most már alig van. Annyira belejöttem, hogy még nézegettem, hogy mit törölhetnék még rajta? Most úgy érzem, hogy bármennyi info TMI, ha a Facebookról van szó. 

happy rain

Persze, csak a szám nagy, végül vettem a Women's Secretben olyan melltartót, amit el lehet rejteni a ruha alá úgy, hogy szabadon hagyja a hátad, ilyen. Persze a ruhát továbbra sem tudom hordani, mert a hosszú hétvégére megint jön a hideg, meg az özönvíz, hát olyan jó, pfff.  

A hetem meg az érettségikről (a felügyeletről és a javításról) és a szakmai vizsgákról szól, még holnap is bent leszek késő délutánig, pedig csak 11-ig lenne órám - na jó, nem nyüszögök. Nem tudom, mi lesz a hétvégén, mert amikhez kedvem van, azokhoz mindenhez kellene napsüti meg huszonfokok, kösz a semmit, buzi időjárás. Mindenesetre vettem egy sárga esernyőt, azzal lehet, hogy kicsit több kedvem lesz kimozdulni. 

Vagy nemes egyszerűséggel alszom 3 napot kijavítom az összes érettségit. 

Ja, és megint van színes körömszituáció:

foood

Szóval nagyon izgi volt a Bocuse d'Or, csak ez is egy olyan műfaj, amit pl. szerintem a tévéből jobban lehet követni. Mert ülsz a nézőtéren, és távolról, miniben látod az eseményeket, oké, vannak kivetítők, de akkor is nagyon messze vagy a tűztől, és hát nem sokmindent látsz. Másrészt szerdán lett volna igazán izgalmas az egész, amikor a magyar szurkolótáborral együtt lehetett volna Széll Tamásnak drukkolni. Azért átjött a hangulat, nagyon lelkes volt a többi ország szurkolócsapata is.

A kiállítás viszont nagyon érdekes volt, annyi finomságot kóstoltunk, óriási élmény volt. Kóstoltam például szuvidált marhát, annál finomabb dolgot szerintem én még életemben nem ettem. És pálinkát, söröket, bort, mindenféle ennivalókat, kávét, lekvárt, édességeket. Meg olyan is volt, hogy leejtettek mögöttem egy üveg szarvasgombás olajat, ami széttört és ráfröccsent a nadrágomra és a cipőmre, hát, nem sok olyan hely van, ahol ilyesmi történik. 

Szerda délután épp a Chez Dodo-ba tartottam, hogy desszertnek macaront vegyek estére, mikor írt Dani, hogy a magyar csapat nyerte meg a versenyt, és mikor lelkesedtem, kérdezte, hogy lecserélem-e őt Széll Tamásra. Mivel tudtam, hogy vacsival vár, írtam, hogy majd pontozom a menüt, és majd meglátom. Hát nem viccelt,  Angus marhából készített steaket, mellé pedig baconbe tekert spárgát és currys, cheddar sajtos édesburgonya pürét, illetve nem egyedül főzött, kicsit kuktáskodtam neki. Nos, nem cserélném le őt Széll Tamásra, meg asszem senkire a világon. 

Főleg, mivel ilyen bort vett a vacsorához: 

Tökéletesen elkényeztet. ❤

Gasztro

Voltunk tegnap a Bocuse d'Or-on. Úgy volt, hogy kisbusszal hoznak be minket a suliból, reggel fél 8-kor indulunk, de pont egy fővel többen voltunk, mint amennyien befértünk volna. A másik kísérőtanár, egy fiatalember kollégám rögtön felajánlotta, hogy majd ő betömegközlekedik Budapestre, de én meg mondtam, hogy amúgy is szoktam bent aludni, nem okoz gondot, ott találkozunk. Így is lett, mondjuk utólag nagyon mérges voltam, ugyanis ingyen jegyeket kaptunk, úgy válogattuk össze a tanulókat, hogy aki jó tanuló, érdekli a szakma, mintegy jutalomképpen, és ehhez képest, nem fogjátok elhinni, 7 tanulóból 3 jelent meg, a pofám leszakad, de komolyan. Ráadásul ilyen indokokkal, hogy tanulnia kell a vizsgájára, és ez persze aznap reggel jut eszébe. Mivel regisztráltuk őket már korábban, nem is tudtunk mást hozni helyettük, szóval 4 jegy elveszett, hát köszi. 

A másik, ami nagyon fura volt, hogy ketten voltunk ugye tanárok ezzel a sráccal, meg a 3 diák. Volt maga a verseny az egyik épületben, egy másikban pedig egy óriási gasztro szakkiállítás rengeteg kóstolóval, de úgy, hogy itt minden érdekes a kívülállóknak is. Megérkeztünk, mondtuk a gyerekeknek, hogy szabad foglalkozás, menjenek, nézzenek meg mindent, ami érdekli őket, kóstoljanak meg minél több dolgot, beszélgessenek a kiállítókkal, kérdezzenek sokat, szurkoljanak a versenyen, aztán délután 4-kor találkozunk a kijáratnál, akkor jön értünk a kisbusz (amibe már én is befértem). 

Na és a gyerekeket nem lehetett levakarni magunkról, jöttek velünk folyamatosan, azt nézték meg, azt kóstolták meg, amit mi, ha beszélgettünk valakivel, akkor ott tátották a szájukat, de ők nem szóltak bele, ez milyen fura? És ők nem kicsik, hanem 20-21 évesek, érthetetlen. Amikor mi gimis korunkban kimentünk a BNV-re, vagy osztálykirándultunk, abban a pillanatban, hogy azt mondták, hogy szabad foglalkozás, már ott sem voltunk, és legközelebb akkor jutottak eszünkbe a tanárok, amikor gyülekezni kellett. 

Majd még mesélek, csak biosz érettségi van.  

Monday, monday

Eddig ez volt az év hétvégéje, annyi minden történt, úristen. Szombaton, bár semmi kedvem nem volt, elmentem Gödöllőre a 20 éves gimis osztálytalálkozókra. Nem bántam meg, mert nagyon jó osztályunk volt, egy elit, válogatott, társaság, kéttannyelvű osztály, persze szívás volt minden nap 5-kor kelni és napi két órát utazni, de persze megérte. Jókat beszélgettünk, nagyon kedves volt mindenki, szóval örültem, hogy elmentem. Kocsival voltam, éjfél után értem haza, és és kicsit szívás volt, hogy otthon felejtettem a szemüvegem, amit esti olvasáshoz, színházhoz meg éjjeli vezetéshez használok csak, de ahhoz tényleg kell, ezt most meg kellett állapítanom, nem esett jól nélküle vezetni. 

Vasárnap délelőtt meg megjelent nálam a pasim, elmentünk Zebegénybe kutyástul a már-már törzshelyemre (Kerékbár), ami tényleg iszonyú jó, tiszta tengerpart-feeling. Megebédeltünk, napoztunk, romantikáztunk, hazafelé vettünk rétest, majd nálam sziesztáztunk otthon. Aztán késő délután hazament, mert kicsit még van bennünk egy ilyen, hogy hát nem lehetünk még együtt állandóan, de aztán meg nyüszögtünk, hogy hiányzunk egymásnak, hát így cukiskodunk mi. 

A héten 7 (hét!!!) órám van. Persze a biztonság kedvéért ma már helyettesítettem kettőt, de én nem bánom, úgyis itt vagyok. Holnap megyünk a Bocuse d'Or Hungary versenyre, nagyon várom. Aztán muszáj nekiállnom kijavítani az érettségiket, nem halogathatom tovább. 27 darab van, az mondjuk oké, de pár napom rámegy majd szerintem. 

Ma reggel mondjuk tudtam volna még aludni, de közben tudom, hogy iszonyú jó lesz a hetem. Ráadásul már nem kell harisnyát húzni a ruháimhoz (én legalábbis már nem húzok), és a teraszon, napsütésben lehet kávézni, olyan jó úgy kezdeni a napot.

Péntek, szombat

Pénteken a német érettségi és az orbitális, több órányi adminisztrációs szopás után bementem Budapestre, hogy Pillával találkozzam. Úgy volt, hogy elmegyünk a Rosalia borfesztiválra a Városligetbe, de nekem minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy már a pohárért ki kelljen fizetni egy ezrest, aztán pedig kurvadrágán igyunk teljesen zsákbamacska borokat, vagyonokat költsünk kajára, mindenért hosszú sorokat kelljen kiállnunk, és akkor még a toitoi is. Szóval nemes egyszerűséggel leültünk a Gozsduba az első helyre, rendeltünk egy hosszúlépést, néztük az embereket, és dumáltunk. Nagyon szeretem az ilyen péntek délutánokat. 

Közben rámírt Dani, hogy éhes vagyok-e, én meg megírtam neki, hogy Pilla nagyon, és pizzát akar enni. Ebből az lett, hogy 15 perc múlva már a Madách téren, a kék Vespája csomagtartójából toltuk mindhárman a szarvasgombás, Igen-es pizzát, nyakig olajosan, majd a pasim adott egy puszit, hogy na helló lányok, további jó fröccsözést, és lelépett, mi pedig mentünk tovább elengedni ezt a nyűgös hetet.

Aztán jóval később csatlakozott hozzánk megint, meg Pilla volt kolléganője is, majd mi leléptünk és hazajöttünk hozzám. Másnap reggel a piacon reggeliztünk lángost (ahol egy nő meg akarta venni a kutyámat, ezt mondjuk nem annyira értettem), ettünk sütit meg kávét a Desszertszalonban, majd Giro d'Italiát nézett, közvetítette a tudnivalókat és a hajam simogatta, míg a mellkasán aludtam. 

Olyan jó minden. 

Busy bee

Azért nem írok, mert a napokat csodálatosan romantikusan a pasimmal töltöm. 

Ja, nem. 

Azért nem írok, mert délelőttönként az érettségin felügyelek, a délutánjaimat és az estéimet pedig éjszakába hajlóan a bizonyítványok és a törzslapok fölé görnyedve töltöm. Ez a legsúlyosabb meló, amit el tudok képzelni. És sosem lesz vége. Azért is tart olyan sokáig, mert nem ilyen tantárgyaik vannak, mint történelem, vagy ének-zene, hanem szintrehozó szakmai ismeretek, a működtetés szabályai gyakorlat (külső), valamint értékesítés idegen nyelven, és ezekből ezer. Ezeket kell egymilliószor gyöngy betűkkel leírni, meg persze elégséges, közepes, haha. A 'jót' szeretem, de abból kevés van. Néha iszonyúan elfáradok, olyankor muszáj szünetet tartani. Szerintem ilyesmi lehet a csirkelefejező gyárban a sor mellett dolgozni. Na mindegy, holnap vége. 

Danit a héten csak egyszer láttam megint, elfoglaltak vagyunk, ez van. Ja, ebben a randizós időszakban ez a nehéz, a logisztika - már emlékeim szerint, mert nem is nagyon emlékszem már, milyen kapcsolatban lenni, hogy kell ennek zajlania. Közben azért sokat kommunikálunk, ezért olyan érzés, mintha több időt töltenénk együtt, de persze hiányzik. De majd holnap találkozunk, és összeeresztjük a kisbarátainkat, izgi. 

Szombaton gimis osztálytalálkozóm lesz Gödöllőn, annyira nincs kedvem elmenni, hogy el sem tudom mondani, de nincs képem nem elmenni, jó kis osztályunk volt, mindenki cuki, csak hát nagyon kéne nekem ez a hétvége. Persze biztosan jó lesz, csak na. 

Fogytam 4 kilót egy hónap alatt, és nem tudom megmagyarázni. Nem csináltam semmit másképp, nem mozgok többet, nem fogyózom, normálisan eszem. Szerintem csak érzi a szervezetem, hogy itt a nyár, és már nem tartalékol. Ez természetesen nem panaszkodás. 

Ja, és bocs, hogy nem reagálok a kommentekre, rossz blogger vagyok, de nem is emlékszem, mikor kapcsoltam be utoljára a laptopom, a kütyükről meg annyira utálok írni (pedig most is ). De majd visszamenőleg bepótolom, ok? És majd viselkedek ezentúl. 

Stuff

Ma bent aludtam Budapesten, végre nem kellett (volna) korán kelnem, de persze kellett, mert csak nekem nem kellett munkába mennem. Helyette iszonyatosan izgi programmal kezdtem a napot, 8-kor már a Központi Okmányirodában ücsörögtem. Már egy csomó ideje halogatom, ugyanis bár rég hazaköltöztem, még mindig külföldi jogosítványom van. Elméletileg érvényes, minden oké vele, de azért izgulok, hogy egyszer valaki beleköt, hiszen már majdnem 3 éve, hogy itthon élek. Na és 2 óra 52 perc várakozásomba került, de sikerült elintézni, ráadásul mindenki überkedves és segítőkész volt (erre óriási mosollyal segítettem rá, nekem működik), visszakapom a régi jogsim, ami állítólag itt ücsörög valami budapesti raktárban. Ami oké is, de kinek van erre munkaidőben 3 órája? Egyébként nagy valószínűséggel én vagyok az egyetlen, aki nem kap idegzsábát a kényszerű várakozások során (dugó, orvosi váró, okmányiroda), én tök jól elvagyok, olvasok, nyomkodom a telefonom, kávézom, nézegetem az embereket, örülök, hogy sehova nem kell rohannom. A gyerekek a suliban is, mikor a különböző tulajdonságokat vettük, és odaértünk, hogy patient, és definiálni, vagy példát mondani kellett rá, egyből rávágták, hogy a tanárnő. És tényleg, én vagyok a türelem mintaképe. 

Utána mászkáltam egy kicsit a városban, vettem magamnak parfümöt (még mindig a See by Chloé a kedvenc), mert kifogyott a karácsonyra kapott készletem, vettem körömlakkot, mert le volt árazva a Douglas-ben, meg hozzájuk gyorsan száradó fedőlakkot (a Douglas-ben most ez is 2300ft, mint a lakkok), ami a világ legzseniálisabb találmánya (közvetlenül a tampon után). Aztán felpróbáltam egy méregzöld , testhezálló csipkeruhát, ami annyira nyár, és annyira illik hozzám, hogy kénytelen leszek visszamenni érte. Az volt, hogy felpróbáltam, és láttam magam, ahogy állok az A38 teraszán egy forró nyári péntek éjszakán a barátaimmal, a Lick the Click! pörgeti a lemezeket, táncolunk, rozéfröccs van a kezemben, és ez a ruha van rajtam. Ugye? Na, mondom én. 

melltartót nem lehet alá venni, a kis mell kábé egyetlen előnye, hogy ezt megtehetem

Délután meg itthon tanítottam, van egy nyolcadikos leányzó tanítványom is. A macskámnak épp szeretetrohama volt, úgyhogy másfél órán keresztül a lányka ölében ült, míg tanultunk, és csupaszerelmesen udvarolt neki (ezt persze csak igény esetén engedem, az esetek 99.9%-ban ki van dobva az udvarra, míg tanítok, az udvarlásért extra pénzt nem számolok fel). 

Holnap már neki kell állnom a biziknek, péntekre el kell készülniük. Nem akarooom.

Érettségi

Sokat gondolkodtam, minek örülne anya anyák napjára, végül egy üveg Balieys-t vettem, azt a családban mindenki imádja, szerencsére virágot és édességet a két bátyámtól kapott, úgyhogy jól kalkuláltam. Úgyhogy reggelire csokilikőrt toltunk, vicces volt, élni tudni kell, na. 

Holnap felügyelek a magyar érettségin, reggel fél 8-ra bent kell lenni és délig ott leszek, izgulok kicsit, hogy minden rendben menjen, van vele egy csomó adminisztráció, jó lenne nem elcseszni mindent. Meg felelősnek is érzem magam, hogy ők ott az én felügyeletem alatt érettségiznek, ú, szegények. Aztán legközelebb csak pénteken kell mennem a német érettségire, közben meg megírom a bizonyítványokat meg a törzslapokat. Jó lesz ez a hét. Holnap már edzeni is elmegyek, eddig tudtam halogatni. 

Good, good

Tavaly ilyenkor az expasimmal, a fotóssal bringáztam Budapesten, aztán egy fél délutánt ücsörögtünk a Bálna egyik teraszán, még arra is emlékszem, hogy mi volt rajtam, meg hogy mit ettem. Akkor már nagyon a végét járta a kapcsolatunk, én a faszságai miatt már egyáltalán nem voltam szerelmes, idegesítettek a dolgai, mondjuk azt nem tudom, hogy az ő fejében mi járt, de egyfolytában csesztetett valami miatt. Aztán nemsokára vége is lett, ami hamar nagy megkönnyebbülést hozott. 

De nem is ez a lényeg, hanem hogy ennek ellenére, hogy sokat voltam rosszkedvű miatta, mégiscsak arra emlékszem, hogy milyen jól éreztem magam a bőrömben akkoriban (is). És hogy erre mennyire nem volt hatással az, hogy az akkori pasim egy seggfej volt. Szerintem ez az én szupererőm.

Megint a Sex&TheCity mozifilm megy a tévében, kb ötszázadszor látom, nagyon szeretem (ne süttesd, bozóttűz lesz:)). Amikor Carrie teljesen összetörik, mindig visszajön egy kicsit az érzés, amikor a férjemmel való szakítás után úgy éreztem, vége az életemnek, soha, soha többé nem leszek boldog. Lassan három éve, hogy megtörtént, és annyi minden történt azóta. Így, hogy ennyi idő távlatából, már tudom, hogy csupa pozitív hozadéka lett annak, amit akkor tragédiaként éltem meg - oké, igazából az is volt. De olyan jó itthon lakni megint, jó, hogy itt a családom, jó, hogy ennyi barátom lett, akik itt vannak mellettem, nagyon szeretem a munkám, jó volt pasizni, és jó volt egyedül lenni is. Jó Molnár Ilonkának lenni. 

És értitek, nem mondom, hogy ez a srác a nagy ő, és ő és én ásó, kapa, nagyharang, míg meg nem halunk, ennyire nem vagyok naiv. És tudom, hogy az élet nem olyan, hogy egyszer rátalálsz a boldogságra, és onnantól fogva lógatod a lábad egy habos kis bárányfelhő széléről. De nem is emlékszem, mikor találkoztam olyan fiúval, aki ennyire tetszett volna. Több, mint fél éve ő az első pasi, akivel először randiztam, és 8 hónapja az első, akihez közöm is lett, de pontosan ilyen embert képzeltem el magam mellé, mint ő. Azt hiszem, pont ilyen fiú kell Ilonkának. Szerintem ti is ezt mondanátok, ha ismernétek.

A zuhanás

Írtak nekem a blogger lányok, hogy 3 napra Zebegénybe költöznek kutyástul, találkozzunk. Úgy volt, hogy nem fog menni, de aztán tegnap délutánra mégiscsak sikerült egyeztetni, és este 6-kor találkoztunk a Kerékbárban, ami egy gyönyörű, nagyon hangulatos hely a parton, már a múltkor is meséltem róla. Szóval bepakoltam a kiskutyát a hátsó ülésre, végigautóztuk a meseszép, nyaralás-hangulatú, vízparti útvonalat, amit annyira szeretek (szerintem az ország egyik legszebb helye), és 6-kor már egy limonádé mellett vártuk a csajokat a plüsskutyával. Megérkeztek, dumáltunk, ettünk hamburgereket, megállapítottuk, hogy minden este ott kellene vacsizni, aztán mielőtt elindultunk volna, még meg akartuk csodálni kicsit a naplementét, meg akartam csoportképet is csinálni. Álltunk a korlátnál, nevetgéltünk, aztán Lajka meg a kis pulim kissé összekaffogtak, ő meghátrált, amivel az volt a baj, hogy a korlát alatt egy 4-5 méteres fal volt csak, a mélyben pedig a kavicsos part, és ahogy hátrált, leesett. Nekem még sosem volt ilyenem, de szerintem hasonló érzés lehet, mikor azt látod, hogy a gyerekeddel történik valami, mindenesetre lassított felvételben néztem végig, ahogy lezuhan. És aztán sír, és sántít.

Mondjuk van egy ilyen szupererőm, hogy ha baj van, hihetetlenül zen leszek azonnal, úgyhogy nem pánikoltam egyáltalán, csak elsétáltam a lépcső felé, ő pedig már szaladt is fölfelé hozzám, három lábon. Megtapogattam a lábát, érzékeltem, hogy nem tört el, mert nem szólt semmit, kicsit megölelgettem, és ennyi volt, 5 perc múlva már nem is sántított, csak nagyon haza akart menni. Míg fizettem, be is ült az autóba a sofőrülésre, a lányok szerint, ha ott a kulcs, haza is vezet. 

Hát ilyen kalandjaink voltak. A helyet még mindig nagyon ajánlom, de kutyákkal és kisgyerekekkel óvatosan!

ez nem a tragédia után történt, itt csak simán szundikált a napon