Pénteken a német érettségi és az orbitális, több órányi adminisztrációs szopás után bementem Budapestre, hogy Pillával találkozzam. Úgy volt, hogy elmegyünk a Rosalia borfesztiválra a Városligetbe, de nekem minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy már a pohárért ki kelljen fizetni egy ezrest, aztán pedig kurvadrágán igyunk teljesen zsákbamacska borokat, vagyonokat költsünk kajára, mindenért hosszú sorokat kelljen kiállnunk, és akkor még a toitoi is. Szóval nemes egyszerűséggel leültünk a Gozsduba az első helyre, rendeltünk egy hosszúlépést, néztük az embereket, és dumáltunk. Nagyon szeretem az ilyen péntek délutánokat.
Közben rámírt Dani, hogy éhes vagyok-e, én meg megírtam neki, hogy Pilla nagyon, és pizzát akar enni. Ebből az lett, hogy 15 perc múlva már a Madách téren, a kék Vespája csomagtartójából toltuk mindhárman a szarvasgombás, Igen-es pizzát, nyakig olajosan, majd a pasim adott egy puszit, hogy na helló lányok, további jó fröccsözést, és lelépett, mi pedig mentünk tovább elengedni ezt a nyűgös hetet.
Aztán jóval később csatlakozott hozzánk megint, meg Pilla volt kolléganője is, majd mi leléptünk és hazajöttünk hozzám. Másnap reggel a piacon reggeliztünk lángost (ahol egy nő meg akarta venni a kutyámat, ezt mondjuk nem annyira értettem), ettünk sütit meg kávét a Desszertszalonban, majd Giro d'Italiát nézett, közvetítette a tudnivalókat és a hajam simogatta, míg a mellkasán aludtam.
Olyan jó minden.
annyira jók ott a pizzák és nekem is a szarvasgombás a kedvencem! kék vespa, aah micsoda ízlés. jól fog menni a nyári ruháidhoz ;)
VálaszTörlésMicsoda pasi, ajjjh. :)
VálaszTörlésAtsuhantam a visszateresen, es azt hittem, Pilla ment ki hozzad. A Giro-nal gyanus lett a dolog, a vegen pedig meg inkabb. :-)
VálaszTörlés:D :D
Törléstudom h a lényeget ragadtam meg, de tőlünk eddig két alkalommal akarták megvenni a kutyákat, egyszer egy kb. térdemig érő kislány, egyszer meg egy csöves néni
VálaszTörlésAwww! :]
VálaszTörlésMetróra is akadtak már jelentkezők, mondjuk pénzt még nem ajánlottak érte, de két kezemen kell megszámolnom, hányan akarták sétáltatni, kirándulni vinni, vagy csak úgy vele lenni...a jó kisugárzás ;) Bobeknak is az van :).
VálaszTörlésén!!
Törlésa Vespa mennyire cool :)
VálaszTörlésTegnap ahol autókáztunk, ki volt írva egy boltra, hogy "lángos" majd alatta élénk betűkkel, hogy nyitva délelőtt 11-ig. Gondoltam is, hogy de fura, pont reggelire lángos, de akkor ezek szerint én vagyok lángostalan reggelire - nekem a lángos mindig délutáni kaja valahogy. Meg strandos kaja. Jajj, strandra akarok menni!