Én január 1. után már nagyon nehezen bírom elviselni a karácsonyfát, meg mindent, ami az elmúlt évre és az ünnepekre emlékeztet - szép volt, jó volt, viszlát. Nagyon szeretem az új év = tiszta lap gondolatát, jólesik a környezetemből is kisöpörni mindent, ami régi és zavaró, és a tavaszra emlékeztető dolgokkal körülvenni magam. Ki szoktam ilyenkor takarítani a hűtőt, kíméletlen vagyok mindennel, ami lejárt, gyanús, sosem fogom megenni, de azért tartogatom, hátha - na ezeket mind gondolkodás nélkül kidobom, és feltöltöm a hűtőmet úgy, hogy ha kinyitom, elbizonytalanítson a színkavalkád, hogy vajon megérkezett-e már a tavasz. Ilyenkor szoktam a legfinomabb, csupa-egészség szendvicseket és gyümölcssalátákat csomagolni magamnak a suliba, és 10 perc alatt dobok össze világbajnok ebédeket, elég körülnézni a spejzben inspirációként.
Igen, az első tulipáncsokrot is beszereztem már (mondjuk azt nem tudom, hogy hogy lehet ilyen olcsó januárban, tudom, shop locally, és igyekszem is, bár a piacon a mamákhoz én csak tavasztól őszig férek hozzá), nagyon-nagyon szeretem. Hihetetlen, hogy olyan világban élünk, ahol januárban tulipáncsokor virít az asztalon, és roppanós retket haraphatok az újhagymás-túrókrémes kiflim mellé.
Megnyugodtam, hogy nem vagyok egyedül a tulipánmániámmal :)
VálaszTörlésNagyon szeretem, ahogy fotózol, olyan jó szemed van a dolgokhoz!
VálaszTörlésIgen, olyan harsogóan élettel teli ez a kép megint :) csak nézni is visszajárok
VálaszTörléstulipánok <3
VálaszTörlésahányszor tavaszenergiára lesz szükségem, ide jövök majd :)