filmbeillő

Mikor gimis voltam, volt a nagyobbik bátyámnak egy barátnője, akivel imádtuk egymást. Ötödik kerékként rengeteget csavarogtam velük, cipeltek magukkal Szegedre, fesztiválozni, a Tiszához, sokat voltunk nálunk. Bolondos csaj volt halálos stílussal, olyan akartam lenni, mint ő, ő pedig feltétel nélkül szeretett és elfogadott, kb mint a kishúgát. Nagyon szomorú voltam, mikor szakítottak, de aztán néhány évig barátkoztunk még tovább. Később viszont elkavarodtunk egymástól, tudtam, hogy ikrei lettek, a férjét is jól ismerem, kicsit laktak Vácon is. Találkoztunk még néhányszor, de aztán elmaradtak a találkozók. Ennek a lánynak mégis mindig lesz egy különleges helye a szívemben, szerintem mi távolról mindig is imádtuk egymást. 

Na és képzeljétek, ma kaptam tőle egy üzenetet, ami után még órákig libabőröztem (a bátyáim barátai még ma is Huginak hívnak néhányan): 

Mennyire durva, hogy az egyik fia, egy tüneményes kisfiú ott ül a hetedikes angolcsoportomban?