A pasim a színházjegy mellé egy képet kapott tőlem a születésnapjára. Még Portugáliában készült rólunk a sorozat, ő minden képen más vicces pofát vág, én pedig teli szájjal nevetek. Kinyomtattam nagy méretben kb 1 méter magasan a négy képet egymás fölé, úgy néz ki, mint amikor a fotóautomatából kijönnek a kész képek. Szépek vagyunk rajta, vidámak, boldogok, fülig ér a szánk, és persze az emlék is egyből visszajön, ahogy ülünk azon a random lisszaboni utcasarkon az első, igazi, közös nyaralásunkon a világ egyik legcsodásabb városában.
Most a hálónkban, a komódon van ez a kép, és amikor reggel valami aktuálisan szükséges ruhát nem találok épp, és a sírás határán próbálom kitalálni, hogy hogyan tudom majd legkönnyebben túlélni a napot, akkor olyan ránézni erre a fotósorozatra, ezekre a szép, fiatal, vidám emberekre... Mintha nem is mi lennénk.
Tudom egyébként, mi a baj: nem érzem jól magam a bőrömben. Sokat és szarul eszem, keveset mozgok, nem jutok el edzésre. Túl hosszú a hajam, nem áll sehogy, mindig összefogom. El kellene mennem masszőrhöz, csontkovácshoz. A héten persze minden délutánra van valami megint, szóval nem tudom, mikor tudom kicsit összekapni magam... Nyűgös vagyok.
Pedig a hétvégén megnéztük az őszi Balatont, és csodás.
Óóó... Úgy irigylem, hogy még nyűgös is stílusosan vagy!!! :)
VálaszTörlésDe aranyos vagy:). A környezetemben lévők szerintem nem osztanák a véleményed;).
Törlés