Oldalak

2018. október 28., vasárnap

the day after

Pilla bulija fergetes volt, szuper helyen, nagyon cuki emberekkel, reggelig táncoltunk, ami amúgy nem annyira jellemző ránk, nem is emlékszem, mikor volt utoljára ilyen. A többit majd, gondolom, elmeséli ő. Viszon elkövettem azt a hibát, hogy egy mekis hamburgeren kívül nem ettem mást előtte, és reggelig töltögettem magamba a sav blanc hosszúlépéseket. Fél 5 körül értem haza (bár az tegnapi időszámítás szerint fél 6, nem? anyaég), 9-kor már ébren voltam, és aztán még kellett pár óra fetrengés és The Affair nézés (elképesztően durva a 4. évad, teljesen odavagyok), míg végre igazán jóízűen tudtam enni egy kis vajas pirítóst.

Aztán lezuhanyoztam, felöltöztem, mostam és kicsit pakolásztam. Végül kiszelektáltam mindent a hűtőből, ami gyanús volt, vagy lassan lejár/megromlik, és főztem belőlük dolgokat: padlizsánkrémet, csirkecombot almával-fokhagymával, édesburgonya-pürét és sült sütőtököt. Fú, nagyon jólesett vacsizni. Őszintén szólva reggel még nem gondoltam volna, hogy ennyire hatékony lesz a nap. 

Meg volt még egy olyan tripem, hogy nem találtam a pénztárcám, nem volt benne a hátizsákomban. És hát ugye minden benne van, mindkét bankkártyám, az összes iratom, a jogsim, a bérletem. Aztán mikor már majdnem sírtam, hogy nem hiszem el, hogy elhagytam, akkor megtaláltam az előszobában. Iszonyúan megkönnyebbültem. Egyébként amióta sokat metrózom-villamosozom, és sokszor óriási a tömeg, némileg aggódom, hogy ellopják a telefonom vagy a pénztárcám, minden óvintézkedést megteszek, de hátizsákot hordok és szétszórt vagyok. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése