go green

Nagyon szép ajándékokat kaptam karácsonyra és a születésnapomra, ma mégis egy olyan különleges dolgot kaptam, aminek extrán örültem. 

Egy barátnőmtől kaptam őket arctisztításhoz, vattapamacs helyett, a feketével érdemes a szemfestéket/szempillaspirált lemosni, a másik jó az archoz. Utána meleg vízben kinyomkodod őket, hetente kétszer pedig bedobod a mosógépbe. Annyira örülök nekik. 

back to blogging

Az egyik fogadalmam az új évre, hogy visszatérek a rendszeres blogoláshoz. Igaz, hogy pozitívum, hogy idén lényegesen kevesebbet üldögéltem a laptopom előtt, mint szoktam, és jó lenne, ha ez így is maradna, erre mégis szeretnék mindig időt találni. Hiányzik, hogy szépen leírjam a napi örömöket és a nehézségeket, hogy odafigyeljek arra, mit lehetnek ide kreatívkodni, és hiányzik a közösség is, a kialakult beszélgetések. Azt hiszem, évek óta nem írtam ilyen keveset, mint idén, igaz, az aktívan eltöltött óráim száma is csúcsokat döntögetett. Most, a téli szünetben, mióta befejeződött a suli, egyetlen délutánt-estét pihentünk, és nem volt egy olyan nap sem, mikor addig aludtunk, ameddig akartunk/tudtunk - de nem volt extrém módon kimerítő, és holnap végre aludhatok.

home is where he is ❤

Barni nagyon karácsonyfa-ellenes, és én is egyre inkább érzem, hogy kegyetlenség, amit a sokezer szép fenyővel művelünk, csak hogy 2 hét múlva kibasszuk őket a szemétbe. De mégis, az első közös karácsonyunkra mindketten úgy éreztük, hogy kellene egy igazi, szép fenyő, és végül vettünk is egy nem túl nagyot, de gyönyörűt. Barni tette rá az égőket, és én díszítettem fel, azzal a kb 15 piros dísszel, amit otthonról hoztam, a pici, kockás textil fenyőkkel, a manókkal meg az angyalkákkal. Csodás lett, meleg, letisztult, barátságos. Csináltam néhány fotót a lakásról, és átküldtem a lányoknak, akik még sosem jártak itt. És nagyon fura volt, de azt írták mind, hogy mennyire otthonos, milonkás, színes, kedves ez a lakás, nem is olyan pici, és teljesen más, mint amilyennek az én leírásom alapján elképzelték. N

Voltunk otthon, Vácon karácsonyozni a családommal, és megint olyan érzés, mint amikor Genfben éltünk: már nem a szép, tágas, duna-parti lakásomban érzem magam otthon, nem is látom már olyan csodaszépnek és kényelmesnek, elkezdtem látni a hibáit is. Itt vagyok itthon, Budapesten, a szűk kis 38 m2-n, ahol az erkélyünk alatt suhan el a villamos. Most először én is olyannak látom ezt a lakást, mint a lányok: otthonosnak, színesnek, kedvesnek, kényelmesnek, és már én sem érzem olyan picinek. Én azt hiszem, megérkeztem ide a szívemmel is.

Ezt pedig Edynél olvastam, sajnos nem tudom, honnan idézi, de így érzem most én is: "A szeretet és a békesség, fiam, a legkisebb kunyhóban is elfér. Nem mindég a nagy házakban élnek a boldog emberek."

jó

Az a baj ezzel az időszakkal, hogy már csak jobbra dőlünk, balra dőlünk, filmet nézünk, dalt tanulunk, karácsonyi műsorra készülünk. Kicsit az van a levegőben, hogy már sokkal hasznosabb lenne az utolsó 1-2 napban otthon maradni. Egy hete derült ki számomra, hogy pénteken este van itt a suliban a céges vacsi, már délutántól együtt főzünk és készülünk, eszünk, iszunk, majd utána TÁNC. Karácsony előtti pénteken. Miért? Ráadásul egybe esik a pasim oldaláról A Baráti Vacsival is, amire hónapokkal ezelőtt lebeszéltük a dátumot. És most nem tudom, mit csináljak, iszonyúan illene ott lennem, de közben övön alulinak érzem az időpontot, szerintem nem szép dolog elvárni, hogy itt legyünk, nem tudom, éjfélig, 2 nappal karácsony előtt.

Ma elmentem és kipróbáltam a Corvin köznél lévő Life Fitnesst. Írt egy nagyon cuki olvasóm, hogy neki van egy ingyen belépője oda, amit a bérletéhez kapott, és mivel másnak nem tudja odaadni, használjam fel én, ha gondolom. Nem volt rossz, mondjuk ha ide járnék, valószínűleg elmennék személyi edzőhöz párszor, hogy segítsen megismerni a gépeket. Azért lenne jó ez a terem, mert útba esik hazafelé, és letudnám suli után a mozgást. Ezt mondjuk mindig elmondom, de tény, hogy amióta beköltöztem Budapestre, sokat mondok, ha hetente egyszer sikerül mozognom valamit, és ez olyan rossz, mert Vácon nagyon szépen, lelkesen jártam, általában suli után, jól is éreztem magam a bőrömben nagyon. Na majd talán most. 

Hazafelé vettem kaját, és a tegnapi almás, fokhagymás csirkecomb mellé tökmagolajas céklát vacsoráztam - a lidlben lehet kapni előfőzve, nagyon jó cucc, néha megbolondítom almával, pirított dióval, de így magában, a tökmagolajjal, meg a füstölt sópelyhekkel, amit Pillától kaptam, szintén mennyei volt. Az is jó a mozgásban, hogy utána ösztönösen igyekszem fegyelmezetten enni. 

Fergetegesen jó érzés, hogy mindjárt itt a szünet és a karácsony. Hétfőn Barni családjánál leszünk, utána pár napot az én kis famíliámmal - de előtte itt az egész hétvége, hogy kettesben legyünk. Vasárnap lesz az első évfordulónk, elhiszitek? Hálás vagyok ezért a bolondos, vicces, csupa szív fiúért a tindernek, sokszor eszembe jut a fáradt, kialvatlan képe, amikor először találkoztunk, nagyon tetszett nekem, de akkor még eszembe sem jutott volna, hogy ez lesz belőle. Szombat reggel fogunk karácsonyfát díszíteni, meg talán megnézzük az óbudai karácsonyi vásárt, aztán csak játszunk, filmezünk, ünneplünk. 

Úgy érzem, az én szívem már most ünneplőben van. Ma tök véletlenül egy régi típusú fényvillamossal jöttem haza, ami belülről is fel volt díszítve mindenféle retro dísszel, az emberek ajándékokat, meg nagy halom mandarinokat cipeltek, és látszott az arcokon, hogy mindenki teljesen csordultig van ezzel az apró, délutáni csodával, én is mosolyogva sétáltam utána haza. 

Pénteken kicsit jobban voltam, hajnalban keltünk, hazahozott a pasim, egészen romantikus volt együtt autózni Vác felé kora reggel, abban a tudatban, hogy hamarosan lesz kiskutya, várnak a szülök, meg mindenféle jó dolog. Mondjuk az nem volt olyan jó, hogy negyed 8-kor már ott szobroztam a házidokim rendelője előtt, első voltam, és így is fél 10-kor, kb tizedikként jutottam be. Elképesztően lassú ez a doki. Egyébként váltok is most egy budapesti orvosra, csak még el kell intézni a dolog adminisztrációs oldalát.

Utána megnéztük anyuékat, reggeliztünk, majd a pasim ment a dolgára, én pedig bevettem a gyógyszereket, amiket kaptam, csináltam egy hatalmas kancsó teát, és nekiálltam pihenni. Ma már egészen jól voltam, csak a gyomrom fáj nagyon még mindig. Olvastam egy csomót, kijavítottam 24 szintvizsgát, megnéztem néhány filmet, aludtam, itt aludt az unokahúgom, kicsiket sétáltam a kutyával - és ennyi. Illetve ma délelőtt elugrottam kajáért meg a DM-be, és tök véletlenül összefutottam Violet bloggerrel, az nagyon vicces volt. Meg elmentem a nagynénémhez egy órára - szegény, neki nincsenek gyerekei, és nagyon magányosnak tűnik, most, hogy nem lakom itthon, én is sokkal ritkábban jutok el hozzá. Ma sütöttem anyuéknak pisztrángot citrommal, fokhagymával, salátával - a lidl-ben kb 1200 forint két csodaszép pisztráng, ami hármunknak bőven elég, nagyon szeretem ezt a receptet. Ma volt egy kis bűntudatom, hogy nem dolgoztam, mondjuk nekem akkor is szokott lenni, ha mondjuk lázasan fekszem, vagy kórházban vagyok. Az, hogy helyettesíteni kell, amikor nem vagy bent, teljesen megöli a szabadság érzését, akkor is, ha az épp betegszabadság (másmilyen szabim amúgy nekem nincs). 

AZ előbb megnéztem magam a tükörben, és még smink nélkül is teljesen kipihentnek tűnök, ilyet meglehetősen régen láttam már magamon.

Úgy egy hónapja beolttattam magam influenza ellen, mert sokan azt mondták, hogy annak, aki gyerekek közt dolgozik, mint én, érdemes. Nekem eléggé rossz tapasztalatom van ezzel kapcsolatban, mert egyszer már kaptam influenza elleni védőoltást, pont akkor, amikor olyan durva járvány keringett, hogy kismamák haltak meg miatta, nekem pedig mindkét sógornőm terhes volt épp, úgyhogy az egész család elzarándokolt a rendelőbe, és kértük a vakcinát. Igen ám, csak pont az oltás után sikerült benyalnom a vírust (vagy már bennem volt, ezt nem tudjuk), és olyan beteg lettem, hogy egy hétig biztos voltam benne, hogy ezt nem élem túl, olyan magas lázam volt, hogy éjszakánként többször kellett hideg vizes lepedőbe burkolóznom, hogy levigyük, napokig nem ettem, épp hogy nem kerültem végül kórházba. 

Na ezt csak azért mesélem, mert ma reggel full betegen ébredtem, minden izmom és izületem fájt. Végül bementem dolgozni, de amikor épp nem volt órám, ültem a helyemen és rázott a hideg. A hazafelé utat már úgy éreztem, nem bírnám ki, úgyhogy Barni eljött értem autóval és hazahozott, azóta pedig alszom és szenvedek. Mivel a gyomrom is iszonyúan fáj, abban reménykedem, hogy ez csak valami vírus, és 1-2 nap alatt átmegy rajtam. Már szóltam, hogy van rá esély, hogy nem tudok bemenni holnap, meg akkor ugye szombaton sem (merthogy munkanap a sulikban is, mekkora baromság már). Ha így lesz, holnap haza kell mennem a háziorvosomhoz Vácra, ahová egy fél nap bejutni, és akkor szerintem ott fogok lábadozni.

let's play

Na tessék, ennyit tudtam tenni újrahasznosítható adventi koszorú-ügyben: 

Szóval igazából nem rosszak a dolgok. Tegnap elmentünk vásárolni, elég sokat fizettünk, de a vásárláshoz megkaptuk az új lidlis Széll Tamás szakácskönyvet, amiről, nyilván mivel 'ingyen' kaptuk, azt gondoltam, hogy biztosan béna lesz. És ehhez képest ma délután majdnem két órán keresztül olvasgattam és osztottam meg Barnival, és bejelöltem vagy 15 receptet, amit majd meg kell főznöm, és még egy csomó volt, ami instant nyálelválasztást idézett bennem elő. Az is tetszik, hogy nem csak receptek vannak benne, hanem szépen, részletesen elmesél néhány (számomra eddig ismeretlen) elkészítési módot, például hogy hogyan kell habzó vajban megsütni dolgokat, de azt is lépésről lépésre elmondja, mi a jó steak titka. Amúgy eléggé húshangúlyos szakácskönyv, de én majd ellensúlyozom a jó kis zöldséges kajáimmal. 

Egyébként vasárnap sütöttem sajttal töltött csirkemellet vajjal és fokhagymával (szigorúan sütőben), hozzá meg sütőben sült krumplit, párolt borsót, brokkolit és karfiolt. Közben beszéltem anyukámmal telefonon, meséltem neki (mi mindig beszélünk evésről és főzésről), és mondta, hogy ehhez milyen finom lenne egy kis meggy- vagy áfonyaszósz, és eszembe jutott, hogy tééényleg, van a hűtőnkben egy üveg meggybefőtt, úgyhogy lett hozzá tejföllel behabart meggyszósz. Nem hiszem, hogy ennél finomabb menüt el tudnék képzelni. A saját főztöm sosem tudom olyan nagyon értékelni (az mindig ezerszer finomabb, amit más rak elém), de ez egyértelműen 10 pontos lett. 

Esténként pedig játszani szoktunk. Barni nagyon sok jó dolgot hozott az életembe, de az egyik, amiért igazán hálás vagyok neki, az a játék, én a monopolyn és a römin kívül nem nagyon játszottam soha. Egy csomó társasjátékra megtanított, és nagyon élvezem. Most épp egy olyan játékra vagyunk ráfüggve, ami egy nagy, kerek pálya, és fakorongokat kell pöckölni, kiütve a másikat és a pálya közepére juttatva a saját korongjaidat - látom, hogy ez is óriási szerelem lesz. 

Ajánljatok jó társasokat légyszi!

her morning elegance

Néha olyan nehéznek érzem az életet. 

Pénteken megint edzettünk és szaunáztunk Pillával közösen, remélem, hogy ebből hagyomány lesz. És pont meséltem neki, hogy milyen jól érzem magam, helyrerázódtak a dolgok, kicsit mintha megtaláltam volna volna magam ebben az új élethelyzetben. Elmúltak az indokolatlan, gyilkos rosszkedvek, a pasim újra örül, hogy visszakapta a vidám Milonkát, én meg főleg, hogy visszakaptam önmagam, szóval minden megy a maga útján. Erre tegnapra és mára sikerült annyira összezuhannom, hogy ma reggel eszembe jutott, hogy nem bírom végigcsinálni a napot, főleg, hogy nyílt nap volt nálunk, és be is jött egy csomó külsős megnézni az óráimat. Persze aztán összekaptam magam, de hát na. Elkezdett nagyon megviselni a pszichológusnál töltött idő. Bármiről, de tényleg, bármiről beszélek, a munkámról, a kutyáról, a barátaimról, tényleg, bármiről, olyan érzelmeket vált ki belőlem, hogy folyamatosan nyelem a könnyeimet és legszívesebben zokognék, csak hát igyekszem nem idiótaként viselkedni, és értelmes párbeszédet folytatni inkább. Azon gondolkodtam, hogy ezeket az érzelmeket én vajon ilyen szinten elnyomom, és alig várják, hogy kitörjenek? De miért nyomom el? És hol vannak ezek bennem normál esetben? Hm. 

Na és tegnap délután valahogy rajta maradtam ezen a vonalon, úgy sütöttem a túrókrémes meg nutellás palacsintákat, mint maga Anna Karenina, a tragikus sorsú hősnő, és reggel is úgy keltem, hogy a metrón (fú, ez a reggeli metrózás életem megrontója) megint egy küzdelmes filmdráma szereplőjének láttam magam, akinek a világ minden gondja nyomja a vállát. Nyilván látom magam kívülről, és tudok is nevetni magamon, meg néha szégyellem is, hogy mit össze nyűglődöm, mikor olyan jó minden, de tényleg, majd elmesélem azokat is.

Ma beszéltem egy csomót telefonon a sógornőmmel, és mesélte, hogy Panna, az unokahúgom nagyon szenved minden reggel, mikor fel kell kelni és iskolába kell menni. Kifejezetten szomorú és szenved olyankor. Én ebben annyira látom magam, gyereknek is ilyen voltam én is, anya kis trükköket talált ki, hogy jobban érezzem magam. Közben felnőttként én megtanultam szeretni a reggeleket, élvezni, hogy van ilyenkor egy kicsi időm magamra, a hosszú zuhanyt, a hajmosást, a reggelit, a kávé fölött ücsörgést, a de gondolom, ő még csak annyit lát ebből, hogy halálosan korán van, nagyon álmos, és kell menni a suliba szívni. 

Tiny

Elképesztően közeledik az év vége, csak kapkodom a fejem. Szuper kis egyedi adventi koszorút rögtönöztem egy Butlers-túra alkalmával, illetve hát nem koszorú, és adventi is csak annyiban, hogy van rajta négy gyertya. A pasim mondjuk azt mondta rá, hogy giccses, de már megszoktam, hogy a férfiak nem értik a környzetem szépítéséért tett erőfeszítéseimet, értitek, színes biszbaszok, matrjoska babák meg szemüveges cicák, de azért rám szokták hagyni. Kicsit mindig dolgozunk rajta, hogy szebb legyen a lakás, vettünk új szőnyeget, elhoztam otthonról a színes étkészletet és az evőeszközöket. A legnagyobb nyűgöm pedig az volt, hogy az edényszárító a gázrózsák tetején volt, így ha akár egy tojást is főzni akartam, akkor el kellett pakolni a száradó edényeket, szóval kétszer meggondoltam - de vettünk az ikeában falra szerelhető csepegtetőt, a fiúk pedig felfúrták nekem a héten, úgyhogy most teljes a boldogságom. De tényleg, azóta szerintem minden nap főztem valamit, előtte pedig kétszer meggondoltam. Van még néhány ötletem, hogy hogyan lehetne jobban kihasználni a teret, és egyúttal praktikusabbá és kényelmesebbé tenni a lakást, különös tekintettel a konyhára, ha már a saját lakásomat nem tudom ideteleportáltatni. 

És ha már a lakás méreteiről van szó: őszintén szólva azt sem igazán tudom, a karácsonyfát hová rakjuk.

hi mike

A Mikulás egy nagy üveg Bailey't hozott nekem, így utólag átgondolva arra kell, hogy jussak, hogy valószínűleg semmivel nem tudott volna ügyesebben hozzájárulni a vidám decemberi hangulatomhoz. Azt gondoltam, egyébként, hogy gyilkos lesz ez a hét, de végül a nyögvenyelős reggeli felkeléseket leszámítva minden ment szépen a maga útján. Csütörtökön mindig értekezletek vannak, tegnap is volt suli után munkacsoport, és most először éreztem, hogy igazán a közösség része vagyok, nagyon cuki az angolos részleg. Mondjuk ebben közrejátszott, hogy volt finom, fűszeres tea, mandarin, szőlő és házi készítésű bonbon (szárított gyümölcsök picire összevágva, narancslekvárral összeragasztva és csokiba mártva: megbolondulás hogy milyen finom), és közben ökörködtünk egy csomót, nagyon jó volt. Utána a sulis értekezlet este 7-ig kicsit fájt, de közben kijavítottam minden esszét meg dolgozatot, ami nálam volt, szóval végül is hasznos volt. Leszoktam róla, hogy hazavigyek bármi ilyesmit, mert csak stresszel, és a végsőkig halogatom.

 

my kind of philosophy

Szombaton volt a suli szalagavatója, amit egyáltalán nem éreztem a magaménak, de az előző sulimban sem voltam ott a szalagavatón az első évben. De most a kollégák nagyon nyomultak, hogy mivel tanítom a végzősöket, táncoljak a tanári táncban is: ezt a gondolatot azonban annyira távolinak éreztem magamtól, hogy kizárt volt, hogy erre bárki rákényszerítsen. Majd jövőre, amikor már szerintem igazán otthon leszek ebben a suliban. 

De ha már nem táncoltam, mindenképp illett ott lennem, és ez teljesen félbevágta a hétvégét, pedig nagyon szerettem volna hazamenni kicsit a kiskutyámhoz és a szüleimhez, de így csak egy fél napra tudtam volna. Péntek délután kicsit búsultam is emiatt, de Barni mondta, hogy ne vicceljek már, üljünk autóba és menjünk haza, amit csinálnánk itthon, azt Vácon is pont tudjuk csinálni, csak közben lehet kutyafület morzsolgatni, meg anyuékkal reggelizni-ebédelni, szombaton pedig hazaérünk kényelmesen a programomra. Így is lett, én elszaladtam edzeni, majd mivel minden van otthon, kb összepakolás nélkül elindultunk Vácra, este 7-kor már otthon ültünk anyuék nappalijában. Barni pedig... Néha nem tudok eléggé hálás lenni neki, hogy ennyire odafigyel rám.

A szalagavató után el is jött értem, aminek nagyon örültem, mert elég hülye helyen volt az esemény, aztán hazamentünk, beugrott két barátja és az előre behűtött különleges söröket iszogattuk. Jegyünk volt a hajóra egy bulira, de a srácok nem lelkesedtek, mert kint hideg volt, és jöttek a hírek, hogy a hajó előtt kígyózik a sor a bejutáshoz, bent pedig hatalmas tömeg van. Végül mégis elmentünk, fél 2-re (!) értünk oda, de szuper volt a zene és nagyon jól éreztem magam, reggel fél 5-re értünk haza. Mondjuk vasárnap meglehetősen másnapos voltam, de a pasim (akinek persze semmi baja nem volt) folyamatosan hordta nekem a reggelit, a teát meg a csokihegyeket, rendelt ebédet és hagyott délután aludni, úgyhogy végül ilyen nyúzottan is hercegnőnek éreztem magam.

Mondjuk hétfőn reggel nem voltam valami kipihent, de nagyon jólesett kimozdulni, élő zenét hallgatni, táncolni, mulatni kicsit. Úgy érzem, most egy darabig megint nem kívánja majd a szervezetem a bulizást.

feed me

Ami nagyon fura, vagyis inkább nagyon jó érzés, hogy eltűnt a bénultságom. Visszatért az energiám, jó kedvem van és lelkes vagyok újra egy csomó mindennel kapcsolatban. Nem csak úgy sodródom meg túlélek, és várom, hogy dögölhessek a kanapén, mint az utóbbi 1-2 hónapban, hanem újra vannak terveim, amik nem tűnnek elérhetetlennek. Kicsit olyan érzés, mintha valami nagy, nyomasztó dolog tűnt volna el, pedig nem történt ilyesmi. Nem tudom megmondani, mi változott, de mintha újra jelen lennék. A kreatív energiám, amiből nem sokat láttam az utóbbi időben, szintén visszatérőben. Olyanokat főztem a napokban, hogy Barni ma azt mondta, hagyjam a picsába a középiskolásokat, és nyissunk egy éttermet nekem - ami persze vicc, de tényleg nagyon finom lett minden. 

Langyos, baconbe tekert mozzarella gránátalmás, tökmagolajos kevert salátával, 10 perces ebéd:

Kacsamell citromos, sült édesburgonyával, gránátalmás mangosalsával:

Az édeskrumpli egy fél citrommal együtt sült, és aztán azt ráfacsartam úgy forrón, a salsán pedig lime és pici méz van. Igen, lehet, hogy indokolatlanul sokat használom a gránátalmát (mindenbe), de annyira finom.

keep me warm

Vasárnap azért keltünk aránylag korán, hogy kinézzünk a wampra. Mindketten odáig vagyunk a Bosis pulcsikért, és gondoltuk, megnézzük, milyenek élőben, meg elvittük Barni anyukáját meg a nagynénjét is nézelődni. Én még szerettem volna sapkát, fülbevalót és oldaltáskát, de végül azokat nem találtam. Ellenben vettem egy barna Bosis ruhát, ami tulajdonképp egy nagy, meleg pulóver, de tényleg, nagyon meleg és vagány, olyan érzés benne lenni, mintha ágyban maradtam volna. Ezt a barnát vettem meg (a fotókat pedig az oldalukról loptam):

Iszonyúan kényelmes, legszívesebben le sem venném. És bár azt nem akartam, de Barni rábeszélt, és hazajött velem egy Bosis pulcsi is, ami szintén gyönyörű színes, nagyon meleg és pihe-puha, olyan, mintha egy sál is lenne rajtad, mikor viseled. Aztán mielőtt eljöttünk, kiszúrtam egy világos, de kicsit vicces ruhát is, ami szintén nagyon meleg, úgyhogy eléggé betáraztam téli cuccokból.

Ma meg levágattam a hajam jó rövidre, a fodrászom jól meg is ritkította, amitől most úgy tűnik, mintha kétszer annyi hajam lenne. Nagyon jó érzés, mondjuk összefogni azt nem tudom, de így van szép dús, vagány frizurám. Normál esetben kb 2 hét alatt szoktam bejutni hozzá, de most pont felszabadult egy napja, így tegnap mára kaptam hozzá időpontot. 

balance

A héten úgy éreztem, hogy sikerült megtalálni az egyensúlyt, voltam egyedül, olvastam sokat, pihentem, de voltak programok is, találkozók. Most is volt olyanom, hogy ültem valakivel szemben, kb illendőségből, miközben alig vártam, hogy hazamehessek a kis kuckónkba, a bennem élő antiszoc kislány kb sírt, hogy de miért ülünk itt és beszélgetünk jól nevelten - komolyan, fogalmam sincs, mikor lettem ennyire introvertált. De legalább már tudom, hogy mi a bajom, meg is tudom fogalmazni, és ettől jobban is érzem magam. 

Pénteken voltunk edzeni Pillával, utána gőzfürdőzünk meg ültünk úgy fél órát egy forró vizű jakuzziban. Megbeszéltük az élet nagy dolgait - nekem ez vele valahogy olyan természetes, fél szavakból értjük egymást, nagyon hasonlóan gondolkodunk, meg hát az élethelyzetünkben is vannak mindig párhuzamok. Sosem kell magyarázkodnunk egymás előtt, és sokszor olyan dolgokat is ki merünk mondani egymásnak, amiket szerintem kb magunknak sem. Nagyon jó volt, bár a körülöttünk lévő pasik, akik szép csendben wellnesseztek volna, szerintem a pokolba kívántak minket a lelkizős témáinkkal együtt. Utána elmentünk vacsizni az okay itáliába, ami most sajna nem volt olyan hangulatos, mint szokott így karácsony előtt, de nekem van új kedvenc olasz éttermem, majd elviszem őt oda is. 

Szombaton dolgoztam, nyílt nap volt a suliban, azok a szülők jöttek érdeklődni, akik majd hozzánk szeretnék hozni a gyereküket, és voltak kis beszélgetős sarkok, ahol a tanárokkal lehetett beszélgetni, kérdezgetni őket. A hátam közepére kívántam az egészet, főleg, amennyire szívesen veszem magam körbe emberekkel mostanában. Különösen szombat délelőtt, amikor sokkal inkább aludnék 9-ig, meg hosszan reggeliznék a pizsamában a kanapén, vagy piacra mennék. De aztán utólag, eléggé meglepő módon, nagyon, nagyon jó élményként éltem meg. Csodás érzés, hogy a beszélgetés végén mosolyogva, vágyakozva búcsúznak el, és őszintén szólva nem csodálkozom rajta, hogy hozzánk szeretnék hozni a gyerekeiket, ami sulinkhoz nem nehéz kedvet csinálni. És a legdurvább, hogy persze, drága ez a suli, de nem ez a legdurvább szűrő, mert annyira sokszoros a túljelentkezés, hogy emiatt a ponthatár is nagyon, nagyon magas. Az egyik anyuka kérdezte egyébként, hogy ő azt nem érti, hogy miért ez a rendszer az alternatív? Miért nem ez a normális?

Aztán a pasim hazavitt, elmentünk vásárolni, és aztán egész nap otthon tébláboltam,  este ráadásul egyedül, aztán lezuhanyoztam és olvastam az ágyban, isteni volt.

natsuko kawatsu

busy day

Tegnap rosszul indult a reggel nagyon, aztán ez rányomta a bélyegét az egész napomra, pedig volt két jó kis találkám is. Suli után elmentem az egyik barátnőm elé a munkahelyéhez, majd sétáltunk úgy egy órát, beszélgettünk, nagyon jólesett. Utána volt két órám, amit el kellett ütni, nem akartam hazamenni egy órára. Elmentem megnézni a Zarát, mert kellene nadrág, cipő meg kabát, esetleg oldaltáska, és az jutott eszembe, hogy régen annyira tetszett ott kb minden, a színek, a szabások, az anyagok, az összeállítások, csorgott a nyálam, totál inspirálónak éreztem, rengeteg pénzt ott tudtam volna hagyni. Most viszont semmi nem tetszik, annyira gagyi és műszálas minden, a szabásokat meg hagyjuk is, vagy sztreccs nadrágot, vagy ilyen 80-as évek-stílusú, bokalengős anyu-fazont tudnék venni, amit pl a kölykök előszeretettel hordanak a suliban, de én tutira nem veszem fel. Nézegettem egy nem túl vastag, fekete kabátot, ami már ott, a boltban tele volt fehér szöszökkel, mindez 32 ezer forintért, megfogtam egy gyönyörű színű, puhának tűnő pulcsit, de teljesen műszálas volt. Mondom, nekem így nem megy, hogy keresek valamit, utánamegyek és megveszem, nekem az működik, hogy ha látok valamit, ami különleges és tetszik, akkor azt meg kell venni. De amúgy mindegy is, mert van amúgy kabátom, nadrágom, cipőm, meg mindenem. Amióta Budapesten élek, iszonyúan kevés cuccal elvagyok, és lehet, hogy jól is van ez így. 

 

6-kor találkoztam Ivory blogerrel a Kinoban, aztán mikor már ott ültem, kiderült, hogy véletlenül máshova ült be, nem a Kinoba, hanem a mellette lévő helyre, és rendelt is, vicces volt. Nagyon jót beszélgettünk és finom salit ettünk, csak miután hazaértem, minden cuccomat azonnal be kellett dobnom a mosógépbe, beálltam a zuhany alá és hajat is mostam, annyira kajaszagú lett mindenem. Aztán azonnal bemásztam az ágyba, olvastam, majd jött a pasim, kicsit sutyorogtunk összebújva, ott, az ágyban, ami számomra a legeslegjobb lezárása a napnak, aztán aludtunk.  

 Ma viszont minden nagyon jó már reggeltől.

X

Annával és Gyömbivel megnéztük az Ujj Mészáros-féle X - a rendszerből törölve című magyar thillert, ami tulajdonképpen egy skandináv krimi lett, kibírhatatlanul sok szenvedéssel, sok elvarratlan szállal - legalábbis mi sokat agyaltunk még utána rajta, és maradt pár részlet, elég fontos dolgok, amiket nem értettünk, hogy azt miért kellett, vagy miért volt úgy. Balsai Móni jó, csak hát szegény, annyit nyűglődött, rossz volt nézni, meg Kulka, aki szintén, de ő joggal. Én mondjuk továbbra sem leszek a magyar filmek rajongója, de ez igényes volt, izgalmas és tetszett a skandináv krimis hangulat is, illett hozzá a kilátástalan, pénzügyi gondokkal nehezített, nyomasztó magyar valóság.

Kicsit gyakrabban kéne moziba járni.

hétfő

Múlt hét hétfőn volt fogadóóra estig, ami miatt izgultam, bár tudtam, hogy ez nekem jól szokott menni. De nálunk a suliban nem úgy megy, hogy random beesnek a szülők, hanem van egy online felület, ahová 10 perc váltással be tudják magukat írni a tanárokhoz, mint egy órarendbe, így már előre láttam, hogy minden helyem tele van 4-től este 7-ig, mondjuk azt is, hogy kinek a szülei jönnek, ami nyilván nagy segítség abban, hogy tudjam, mire készüljek. Na de utána rohantam haza, itthon várt a pasim, kaptam rózsát meg egy pohár bort, és elvitt vacsizni a Jamie's be, utána pedig még andalogtunk egy kicsit a várban... Elképesztő, hogy lassan egy éve együtt vagyunk, és hogy mennyi minden történt azóta. 

there's hope

Amikor otthon voltam a múltkor, anyukám megkérdezte, hogy és ti egy egyszemélyes ágyon alszotok ketten?" Ezen eléggé sokat nevetgéltünk, de közben rájöttem, hogy mivel mindig mesélem, hogy nagyon pici a lakás, anyu valami teljesen élhetetlen lakáshelyzetetet képzelt el, ahol az ő kicsi lánya egy aprócska helyen szoroskodik a barátjával. Úgyhogy szombat este hazamentünk, kicsit kutyáztunk, ott aludtunk, majd vasárnap reggel elhoztuk anyuékat Budapestre. Megnéztük a Várkert bazárt, kicsit sétálgattunk még a környéken, bementünk a Bazilikába, ahogy egyébként én sem jártam ezer éve, majd hazavittük őket hozzánk. Kaptak Barni anyukájának a raguleveséből, chilis babot, amit még előző este főztem, mellé roppanós kenyeret, meg somlói galuskát. Aztán apu megszerelt 1-2 dolgot, kicsit ejtőztünk meg beszélgettünk, majd hazavittük őket Vácra.

Apu már járt itt nálunk, de tudom, hogy most anyu is megnyugodott kicsit, és mostantól sokkal jobban el tudja majd képzelni, hogy mi újság nálunk, ha mesélek neki a dolgainkról. Egyébként utána Barni volt a legjobban besózva, hogy hétfőn is, és ma is járkált utánam, hogy hívjam már fel a szüleimet, tetszett-e nekik a lakás, és hogy jól érezték-e magukat. Mi nem szoktunk minden nap beszélni, bár Barni nagyon kampányol érte, de ma végül felhívtam őket, és igen, nagyon jól érezték magukat, anyukám azt mondta, nagyon jó kis nap volt.

Talán emlékeztek, hogy anya egyáltalán nem akart megismerkedni Barnival, illetve nem csak vele, a válásom után nagyon nem érdekelték őt a srácok, akikkel jártam, és volt ebből egy elég komoly feszültség köztünk. És amikor végül találkoztak egy reggeli erejéig, anya annyira nem nyitott, hogy végül iszonyúan kínos lett az egész helyzet. De mostanra ezt mintha elfújták volna, anyu újra az én cuki, kedves, vicces anyukám, és nem csak velem, hanem Barnival is. Ezt ő mondjuk magának is köszönheti, hiszen látom, hogy kedvelik őt a szüleim, ami egyáltalán nem csoda, hiszen nagyon szerethető, engem pedig a tenyerén hordoz. De hát ez van, ha valaki pofára ejti a gyerekedet, és aztán egy éven keresztül nézed, ahogy éjt nappallá téve sír, nyugtatókat szed, csak altatóval tud aludni és több-kevesebb sikerrel próbálja összekaparni magát, akkor valószínűleg nem csoda, ha bizalmatlan leszel a lassan újra körülötte legyeskedő fiúkkal szemben. De talán szépen, lassan mindannyian meggyógyulunk. És hogy ez még inkább így legyen, elkezdtem pszichológushoz járni - már régóta tervezem, de most tudatosult bennem, hogy ezt egyszerűen nem úszom meg, nem tudok egyedül igazán jól lenni. Már most látom, hogy ez nagy utazás lesz, és azt is, hogy elképesztő, hogy mennyire nagy ereje van a kimondott szónak.

És talán fura, de már most ezerszer jobban érzem magam.

felhő

Régen nagyon sok nagy, látványos, színes bizsut hordtam, erről teljesen leszoktam. Van pár apróbb ékszer, amiket nagyon szeretek, fülbevalók például, de a legritkábban jut eszembe hordani őket - van egy csodaszép, hundertwasseres Frey Wille gyűrűm, azt nagyon szeretem. Pár hónapja vettem egy pár nagy, ezüst, karika fülbevalót, bejön, tetszik, hogy cigánylányos leszek tőle kicsit. Viszont egy ideje gondolkodom rajta, hogy finomabb ezüst ékszereket szívesen hordanék. És most anyukámtól kaptam egy Nemesi Anna nyakláncot, csupa szerelem, azóta mindig a nyakamban lóg. Nagyon régóta követem a munkásságát, régebben a gyűrűiért is odavoltam. Én mentem el a láncért, és óriási élmény volt körülnézni a műhelyében. 

the only way is up

Az volt a múlt héttel, hogy annyira rossz passzban voltam, hogy végül magamnak, meg másoknak is ki kellett mondanom, hogy nem vagyok jól, és ez már tart egy ideje. Úgyhogy voltak nagy beszélgetések és vallomások, coachingoltak a support lányok, Pilla, beszéltem (és sírtam) a szüleimmel, Barnival. Tulajdonképpen már ettől, a sok kimondott szótól megkönnyebbültem, jobban lettem. Annyira támogató a környezetem, hogy nem is értem, miért esik ennyire nehezemre kommunikálni a bajaimat - lletve hát azt hiszem, az a fő probléma, hogy magamnak is nagyon nehezen vallom be, ha rosszul mennek a dolgok. Mindenesetre készen áll a haditerv, hogy hogyan fogom visszakapni a régi, felhőtlen, vidám énem, aki nem aggódik feleslegesen, simán tudja könnyedén venni a dolgokat, és mindennek tud örülni.

Nagyon jó volt egyébként otthon, mindannyian együtt ebédeltünk vasárnap, az összes tesóm, meg a családjuk. Az volt a küldetés, hogy tudjak jelen lenni, ahelyett, hogy aggódnék vagy szorongnék más dolgokon, és nagyon jól ment, mintha kisímultak volna az idegeim. És borzasztóan hiányzik a lakásom. 

péntek, vagyis szombat

Örömmel jelenthetem, hogy tegnap délután végre semmi értelmeset nem csináltam. Hazamentem, megettük a tésztát, amit a PASTA.-ból vittem haza (ezt nagyon szeretem, mert szupertrendi papírdobozban kapom, 1200 forint egy adag, modern, újragondolt típusú tészták vannak trendi nevekkel, amiket sosem értek, honnan jönnek, tegnap APU-t vettem, nem tudom, mitől volt apu, curry-s, kókusztejes, csirkés, almás, korianderes cucc volt. Ketten jóllakunk egy adaggal, már laknánk, ha a pasim nem lenne halálosan válogatós, mert a tegnapi például nem ízlett neki. Nekem nagyon.). Szóval megebédeltünk, aztán fetrengtünk a kanapén, néztünk Narcost-t (már csak az utolsó rész vár ránk a 3. évadból, az utolsó 3 részen az összes körmünket lerágtuk), majd a pasim elment találkozni a kis barijaival, én pedig további végtelen, haszontalan fetrengésekbe bonyolódtam a kanapén. 10-kor már aludtam. 

Ma pedig suli volt, amin normál esetben nagyon nyüszögtem volna, de erről igyekszem leszokni, inkább csak a kölyköket sajnáltam, hogy szombaton sem aludhatják ki magukat. Nem volt értelme méltatlankodni, mert jó nap lett, értelmes dolgokat csináltunk, nem csak filmeztünk, mint ahogy eredetileg terveztem, és volt is kedvük. Örültem, mert tudtam, hogy ma hazajövök, nagyon hiányzott már a kutya, a szüleim, a lakásom meg az autóm is. Suli után nem is mentem már haza, hanem egyenesen a Nyugatiba jöttem, 3-kor pedig már anyukám tócsniját mártogattam házi ketchupba, miközben a kutyám a székem mellett ülve bámult szerelmesen - pedig nem is lát. Fél 5 körül befutott Pilla és a pasija, akik a környéken csavarogtak, hoztak nekem rétest Nagymarosról, kicsit vihogtunk, aztán leléptek, én meg elmentem sétálni a környéken a kuttyal meg Pannával, lelkiztem egy órát anyuékkal, és azóta itt fetrengek a kanapémon, a kutya meg horkol. 

Igen, most itt bent parkol a bicajom, amit egy időben el akartam adni, de már örülök, hogy nem tettem végül, mert így itthon is van mivel tekeregni. Nem mellesleg olyan szép, hogy dekorációs elemként is jól működik. 

better mood

Reggel, mikor suliba megyek, egy csomó ember akkor ejti meg az első sétát a kutyájával. Nekem pedig hobbim, hogy megszemlélem az ebeket, sosem bírom mosoly nélkül, mikor látom a boldog, elégedett, szinte vigyorgó fejüket, ahogy tipegnek a gazdik mellett. 

FYI: John Legendnek van vadiúj, karácsonyi albuma, és kurvajó. Belehallgattam, és simán fel is ülnék erre a vonatra, de egyszerűen nem bírom elképzelni, hogy idén lesz tél, hideg, zuhogó, talpunk alatt ropogó hó, télikabát, forralt bor meg karácsony, szerintetek lesz? Hát mi ez a lanyha időjárás? Egyébként nagy álmom látni egyszer a havas, téli New Yorkot, pár éve októberben voltam, mondjuk az sem volt olyan rossz, meg hát nyáron is szívesen mennék, de hát a havas Central Park... Várom egyébként a havas, karácsonyi Budapestet is. Már ha lesz még hideg valaha. Gondolom, jó nagy lesz a latyak.

nem a legpozitívabb, bocsi

Rendkívüli módon nyűglődöm. Nem tudom, hogy csinálom, de onnantól, hogy megszólal reggel a telefonom 6 előtt, odáig, hogy hulla fáradtan ágyba hullok 11-éjfél körül, úgy érzem, hogy egy perc megállás sincsen. Ez nyilván nem igaz, inkább talán igazán feltöltő, egyedül töltött énidőm nincsen. Esküszöm, hogy a legnyugalmasabb időszakom a bicajút a suliba, és aztán délután hazafelé: mozgok, csodálom a várost és gondolkozom. Fura nekem még mindig, hogy hosszú egyedüllét után most megint együtt élek valakivel, és persze imádom, de sokszor nehezen viselem, hogy sosincs igazán nyugi. Ráadásul ezer programunk van, mindig menni kell valahova, intézkedni, készülni valamire, meg szocializálódni, vacsi, társasjáték, bevásárlás, háztartás, vendégek, és bár tök jó, hogy ilyen izgalmas minden, néha úgy érzem, nem bírom a tempót. És most majdnem leírtam, hogy majd úgy szervezem, hogy ekkor és ekkor legyen egy délutánom egyedül, de igazából az van, hogy másfél hétre előre nincs olyan nap, mikor ne lenne valami. Arról nem is beszélve, hogy szombaton is (teljesen értelmetlen) suli - nem is annyira magamat sajnálom, inkább a gyerekeket. Most van két lyukasórám itt a suliban, de nyilvánvalóan nem arra lenne szükségem, hogy itt üljek a képernyő előtt, és stresszeljek azon, hogy blogolás helyett inkább az e-napló elmaradásaimat kellene rendbe raknom.

Rengeteg junkot és édességet is eszem az időhiány miatt, attól is rosszul érzem magam, és egészséges életmód szempontjából egyszerűen nem találok vissza magamhoz, pedig olyan jól szokott menni. Tegnap végre volt időnk bevásárolni, úgyhogy ma hoztam magammal egy csomó felszeletelt sárgarépát, uborkát meg almát, és komolyan, semmit nem tudok elképzelni, ami jobban esne, mint a ropogós zöldségek. Edzeni sem voltam pont egy hete, pedig amikor elmegyek, az olyan szuper, hogy mindig megfogadom, hogy járok hetente háromszor... Á, hagyjuk is. 

Az ideális munkanap egyébként az lenne, hogy elhozom magammal az edzőscuccomat, suli után azonnal elmegyek edzeni (a Corvinnál van egy terem, amit nagyon dicsérnek), hazatekerek, csinálok egy salit, majd fetrengek a kanapén és sorozatokat nézek, miközben sül valami finom almás, esetleg banános süti. Este 9-kor már ágyban lennék, egy órát olvasnám a könyvem, 10-kor már aludnék. Természetesen semmi esélyem ilyen napra a közeljövőben.

Ma egyébként nálunk alszanak a kölykök, a pasim keresztgyerekei, elutaztak a szüleik. És amúgy az jó lesz, mert már begyúrtam a túrós pogácsa tésztáját, és majd fetrengünk, társasozunk meg filmezünk, és ez pont olyan program, amire ki vagyok éhezve, de nekem pont ma értekezlet van estig, fogalmam sincs, mikor kerülök haza, gondolom, csak 8 körül. 

És van egy szép kis szürke, domború-szívecskés bögrém, nagyon szeretem, Olívtól kaptam talán két éve karácsonyra, azt használom itt a suliban. És basszus ezer bögre van a konyhában, de az enyémet mindig használja valaki, sosincs a helyén, vagy látom, hogy piszkos, esetleg pont el van mosogatva, tehát használták - de miért pont az enyémet? Értem én, hogy szép, de én akarom belőle a mandulatejes kávémat inni. Na és képzeljétek: három napja nincs meg, félek, hogy valaki végleg beleszeretett. A világ egy borzasztóan küzdelmes hely.*

 *tudom, hogy fogalmam sincs a küzdelemről, de hadd legyek drámai

Vasárnapra maradt egy csomó dolgozat, amiket ki kellett javítanom, vertem a fejem a falba, hogy az utolsó pillanatra hagytam őket, de hát ez volt. Nem főztem, elmentünk ebédelni, aztán vissza kellett ülnöm a dolgozatokhoz, de komolyan, azt hittem, eret vágok magamon, szerintem életemben nem javítottam még ennyi esszét, meg témazárót, mint mióta itt dolgozom. Estére pedig a pasim keresztgyerekeihez voltunk hivatalosak, úgy értem, a szüleikhez. Nagyon cuki az a két kölyök, imádom őket. Kb este 10-ig dixiteztünk, mondjuk én nem tudom, hogy bírtak másnap suliba menni, én magam eléggé szenvedtem, mikor csörgött az óra, ők meg csak 9 és 11 évesek. Én mondjuk nem annyira értem a dixitet, oké, hogy kell hozzá (némi) fantázia, meg jó, ha ismered a másikat, de se szerencse nem kell hozzá, se stratégia, a logikád sem tudod használni, az intelligenciád sem, kiválasztasz egy kártyát, és akkor annyi. Jó volt egyébként, jól elröhögcséltünk, de hát ennél ezerszer jobb stratégiai játékok vannak, egy jó kis kanaszta-, vagy römipartiról már nem is beszélve.

Hétfőre viszont kitaláltuk, hogy délután kimegyünk Parndorfba, mert kellene nekem ez-az, cipő, táska, kabát, és a pasim szerint ott minden tök jó áron van, na meg ott van Mango, Adidas, meg kb minden. Nekem mondjuk nincs túl jó tapasztalatom az outletekkel, nem veszek meg valamit csak azért, mert olcsó, ha amúgy nem az igazi, ami meg teszik, az leginkább drága. És tényleg az van, hogy bemész a Mangoba, és a nagymamám lehet, hogy találna magának dolgokat, de hogy nem én vagyok a célközönség, az tuti. Úgyhogy csak body shopokat vettem, minden féláron volt, jól betáraztam samponból, tusfürdőből és testvajból. Megint este 9 körül értünk haza, úgyhogy ma nem voltam hajlandó kimozdulni. Én nem értem, hogy hogy lehet, hogy nekünk mindig 1000 programunk van, már nagyon várom a hideg, sötét, téli napokat, amikor lehet majd délutánonként olvasni, sorit nézni meg sütit sütni. Ma bicajjal mentem suliba és egész konkrétan nyár van. 

Ja és még nagy öröm, hogy ugye tavaly októberben kamatmentes részletre vettem a mac laptopomat, egyben nem tudtam volna kifizetni. Havi 30-at fizettem 10 hónapon keresztül, ez még aránylag kényelmes volt, nem mondom, hogy nem éreztem meg, de oké volt. Ebben a hónapban fizettem ki az utolsó részletet, nagyon jó érzés volt, meg is ünnepeltük kicsit.

Szombaton jöttünk haza Krakkóból. Sikerült egy nagyon csinos kis szállást találnom, ahol nekünk is, a szülőknek is volt külön szobájuk, este viszont óriási kanaszta-csatákat tudtunk lebonyolítani a nappaliban. Reggelire-vacsorára nem volt gondunk, mert a szülők annyi kaját csomagoltak még otthon, hogy szerintem a kétharmadát hazahoztuk a végén. Ebédelni mindig elmentünk valahova, igyekeztünk minden alkalommal valami szuper helyet találni. Egyszer ültünk úgy be, hogy kipróbáljuk a lengyel specialitásokat is, volt egy nagyon furi leves, meg aztán pirog - ezen mondjuk kicsit besértődtem, mert el kellett dönteni, hogy tejfölt vagy pirított hagymát kérek a hússal töltött tésztacsomagocskák tetejére, és én mindkettőt akartam volna, de nem lehetett, milyen hülyeség.

Nagyon jó volt az egész, Krakkó az egyik kedvenc városom, csodaszép főtér, hangulatos kis utcák, vár, folyó, templomok, színes, egyedi kis boltok, cuki kiskocsmák, minden van. Egyik reggel pedig belefutottunk egy portugál kávézóba, eléggé visszahozta a portugál nyaralás hangulatát, hogy pastel de nata-val és ginjinhával kezdtük a napot. 

Az egyik nap elkirándultuk Auschwitz-ba, arról nem nagyon tudok mesélni, engem eléggé megviselt. Hazafelé viszont megnéztük Árva várát, ami tök random ott állt az út mellett, és úgy nézett ki, hogy abszolút nem csodálkoztam volna, ha szárnysuhogást hallunk, és egy óriási sárkány leszáll valamelyik tornyára. Megnéztük belülről is, szlovák idegenvezetéssel (köszi), nagyon tetszett. 

Viszont úgy tűnik, hogy az ilyen hosszú ideig való alkalmazkodás a nap 24 órájában teljesen más tempójú-érdeklődésű emberekhez, még akkor is, ha nagyon szeretem őket, az számomra extrém sport. Ha elfáradok, akkor egyedül akarok lenni, és ha ez nem lehet, akkor csendben vagyok, nem tudok, és nem is akarok beszélgetni, vagy egyéb mulatozásokban részt venni - mindig is ilyen voltam, ez nálam nem bug, hanem feature. Rossz érzés volt, hogy mikor elfogytak az energiáim, és befordultam kicsit, ebből folyamatosan próbáltak kimozdítani, meg noszogatni, hogy ne legyek rosszkedvű, vagy ha az vagyok, menjek el aludni. Eddig azt gondoltam, hogy mindenkinek joga van introvertáltnak lenni, illetve nem hiszem, hogy jogos elvárás, hogy mindig, mindenki jókedvű és csacsogós legyen, de most komolyan elgondolkodtam, hogy tényleg ennyire neveletlen vagyok? Vagy csak csodabogár? 

black

Én elég sok színt hordok, meggyőződésem, hogy minden szín megy mindegyikhez (na jó, nem, de majdnem). Van egy pár szín, amit nem szeretek, a királykéket például nagyon nem. De a legtöbbet igen. Nincs kedvenc színem, illetve kb félévente másik. 

Amikor hazamegyek Vácra, egy hátizsákkal szoktam menni, alig kell valamit vinnem, hiszen minden van otthon, ruhák, kenceficék is. Meg hát mit csinálok otthon, kutyát sétáltatok, csavargok a Duna-parton, anyuéknál vagy a kanapémon fetrengek. Szóval játszós ruha, kényelmes, laza. Most is egy zöld, szuperkényelmes, laza nadrágban mendtem, egy fekete, buggyos ujjú pulcsit vettem fel hozzá, ami nagy kedvencem, tornacipőt, meg a pöttyös dzsekim, ami itt oldalt látszik a kutyás-bicós fotón. Szóval sötétzöld nadrág, fekete pulcsi. Úgy volt, hogy még a szülinap előtt hazajövök átöltözni, és némileg kicsípem magam, de Pilla azt mondta, nincs dress code, játszósban is jöhetek, úgyhogy inkább kutyáztam még két órát, és a vonattól egyenesen bulizni mentem.

Na de a lényeg, talán 25-en lehettünk Pilla buliján, és nem viccelek, túlzás nélkül: MINDENKI FEKETÉBEN VOLT. Én is. Mindenki. Egészen elképesztő.

Szépen kérlek titeket, hordjatok színeket.

katt

another roadtrip

Hajnalban pedig visszakapom a pasimat, szegény, egész hétvégén dolgozott, hajnalban járt haza, 3-4 órákat aludt csak. Már nagyon hiányzunk egymásnak, alig láttuk egymást a héten, úgyhogy holnapra meg keddre a pihi, meg a takarítás/bevásárlás mellé mindenféle közös progit tervezünk. 

Szerdán pedig 4 napra elutazunk. Én már kétszer (vagy lehet, hogy háromszor) voltam Krakkóban, mindkétszer a november 1-i hosszúhétvégén - nagyon szeretem, csodás hely, olyan szép, mint Prága, csak nem annyira turistaközpont (én egyébként Prágát pont emiatt nem is szeretem, a régi, szép városrészben nincsenek is csehek, csak turisták), vagy csak módjával. És csak 5 órányi autóútra van, no meg a lengyeleket is nagyon bírom. 

B szüleivel utazunk, ami az én ötletem volt - ezt  a barátnőim nagyon furcsának találják, de én örülök, hogy elhívtuk őket, meg nem muszáj minden percet együtt töltenünk. Azt hiszem, nálam nem volt teljesen tudatos az ismerkedésnél, de ti jól tudjátok, mennyire családközpontú vagyok, és úgy tűnik, fontos nekem, hogy a mellettem lévő pasi is az legyen. B minden nap, de legalább kétnaponta beszél a szüleivel telefonon vagy felugrik hozzájuk, az öccsével is nagyon közeli a kapcsolatuk, és az én családommal is szupercuki. Ők nincsenek sokat együtt, és nincs erőszak, pl. nincs a kötelező vasárnapi ebéd, de időről időre igyekeznek minőségi időt együtt tölteni, például a Balatonon, vagy születésnapoknál, névnapoknál, de néha összejönnek vacsizni random hétköznap este is. 

Ugye mi a családban leálltunk az ajándékozással, csak a gyerekek kapnak, és ők is leginkább élményt, vagy ruhát, esetleg pénzt, ha gyűjtenek valamire. Barniék még tartják, de mivel igazából szinte mindig az van, hogy akinek szülije van, megveszi magának, amire szüksége van, a többiek meg kifizetik, tulajdonképpen kb tízezreseket cserélgetnek egymás közt. Én ennek nem látom értelmét, és ezért, mivel mi úgyis akartunk Krakkóba utazni, és apukájának és anyukájának is volt mostanában szülinapja, de a srácok nem tudtak jó ajándékot kitalálni, így mondtam, hogy vigyük el őket. Találtam egy szép, nagy airbnb-t, ahol mindenkinek lesz külön szobája, de van egy kényelmes, tágas, közös tér, ahol tudunk főzni, enni, meg esténként kártyázni, amit nagyon szeretünk együtt. B is nagyon örült, hogy ezt támogatom, a szülőkkel meg kb madarat lehetne fogatni, már vettek útikönyvet, meg kinyomtattak az internetről mindenfélét.

Mondjuk eddig mindig szétfagytam Krakkóban, úgyhogy már beizzítottam az uggomat is,  és lehet, hogy egy kabátot is veszek még addig, egy pillanatot sem szeretnék fázni. 

the day after

Pilla bulija fergetes volt, szuper helyen, nagyon cuki emberekkel, reggelig táncoltunk, ami amúgy nem annyira jellemző ránk, nem is emlékszem, mikor volt utoljára ilyen. A többit majd, gondolom, elmeséli ő. Viszon elkövettem azt a hibát, hogy egy mekis hamburgeren kívül nem ettem mást előtte, és reggelig töltögettem magamba a sav blanc hosszúlépéseket. Fél 5 körül értem haza (bár az tegnapi időszámítás szerint fél 6, nem? anyaég), 9-kor már ébren voltam, és aztán még kellett pár óra fetrengés és The Affair nézés (elképesztően durva a 4. évad, teljesen odavagyok), míg végre igazán jóízűen tudtam enni egy kis vajas pirítóst.

Aztán lezuhanyoztam, felöltöztem, mostam és kicsit pakolásztam. Végül kiszelektáltam mindent a hűtőből, ami gyanús volt, vagy lassan lejár/megromlik, és főztem belőlük dolgokat: padlizsánkrémet, csirkecombot almával-fokhagymával, édesburgonya-pürét és sült sütőtököt. Fú, nagyon jólesett vacsizni. Őszintén szólva reggel még nem gondoltam volna, hogy ennyire hatékony lesz a nap. 

Meg volt még egy olyan tripem, hogy nem találtam a pénztárcám, nem volt benne a hátizsákomban. És hát ugye minden benne van, mindkét bankkártyám, az összes iratom, a jogsim, a bérletem. Aztán mikor már majdnem sírtam, hogy nem hiszem el, hogy elhagytam, akkor megtaláltam az előszobában. Iszonyúan megkönnyebbültem. Egyébként amióta sokat metrózom-villamosozom, és sokszor óriási a tömeg, némileg aggódom, hogy ellopják a telefonom vagy a pénztárcám, minden óvintézkedést megteszek, de hátizsákot hordok és szétszórt vagyok. 

itthon

Itthon pedig... Olyan, mint mindig: nagyon jó: meleg, otthonos, kényelmes fészek. Tegnap este találkoztam az edzőlánnyal, nyílt egy új hely a főtéren, ki kellett próbálni. Egyébként egymás mellett nyílt egy vegán étterem, valamint egy olyan, ami csupa BBQ meg hosszan pácolt húsokat árul, szerintem ügyes ez így, mindenki megtalálja a fogára valót, nem tudom, hogy ez koncepció volt-e, de szép egyensúly. Mi nem ettünk, csak csorgattuk a nyálunkat az étlapra, még a köretek is nagyon durvák: nem csak káposztasaláta van, meg krumplik, hanem például juharszirupos vörösbab. Jaj, nagyon várom, hogy kipróbáljuk. Ittunk két meggyes sört (milyen jó, hogy szinte mindenütt kapható már), meg lelkiztünk egy csomót. Olyan cuki ez a lány, nagyon hiányzik. Kicsit van róla szó, hogy bejön Budapestre dolgozni valamelyik edzőterembe, az az én testemnek nagyon jót tenne. 

Ma reggel már hétkor keltem, és azóta (egy rövidkutyasétát leszámítva) csak dőlök jobbra-balra, nagyon élvezem. Este Pillát ünnepeljük, úgyhogy visszamegyek Budapestre, de addig egy kis bicajozáson kívül, mert persze meg kell nézni a víztelen Dunát, kb semmi aktívat nem akarok csinálni. 

itt az látszik (a reggelim mellett), hogy Őméltósága Kiskutty nem bírja eldönteni, hogy kimenjen, vagy bent maradjon, és az ötvenedik kiengedés után nem ugrom azonnal, hogy visszaengedjem, ő meg kint rí, hogy micsoda pokol az élete. 

lovin' the spirit

Annak ellenére, hogy rövid volt a hét, nagyon elfáradtam. Tanítani sem kellett, de mégis, nagyon intenzív volt, amit csináltunk, olyan gyerekeket koordináltam, akiket nem ismerek. Ez ugye egy témahét volt, a mi évfolyamunknak a környezetbarát étkezés volt a téma (a hetedikeseknek a csoki, a tizedikeseknek az alkohol), mindent dokumentálniuk kellett egy wordpress alapú blogon (volt wordpress workshop is), elmentek éttermet látogatni-interjúzni, játszottak, főztek. Folyamatosan segítettünk nekik a blogkészítésben, pénteken pedig levezényeltük azt, hogy kb 60 gyerek lefőz két fogást, befotózzák, publikálják. Iszonyúan stresszeltem, hogy valaki majd szépen levágja valamelyik ujját, leforrázza vagy megégeti magát, de végül meglepő módon semmi baj nem történt. A legnagyobb kihívás az volt, hogy rendben, csili-vili tisztán hagyjunk ott mindent (sejthetitek, ennyi gyerek mekkora koszt és kupit hagy), de befogtuk őket, suvickoltam egy csomót én is, és végül úgy jöttünk el a konyhákból, hogy a földről is enni lehet. A blogok is villognak, szerintem egy csomó sokkal gagyibb, teljesen komolyan gondolt kontent van jelen az interneten. A főzésnél pedig a sütőtök volt a fix alapanyag, elképesztően finom dolgok születtek, de most egy hónapig nem kérek semmi sütőtököset. A legutolsó lépés az volt, hogy verset kellett írniuk a témahét kapcsán, és képzeljétek, volt, aki slamet írt, volt, aki szabadverset, nagyon sok zseniális mű született. Nagyon durván terheltük őket a három nap során, és ez szuperül működött, és úgy tűnt, még élvezték is.

Közben nagyon jólesett csütörtök este kicsit lelazulni, inni néhány meggyes sört a kollégákkal. majd Jucnál viháncolni a bloggerlányokkal. Mindenesetre nagyon vártam a péntek délutánt és a 10 napnyi őszi szünetet. A pasim egész hétvégén dolgozik, úgyhogy már péntek reggel összepakoltam, és suli után száguldottam, hogy elérjem a 15:07-es vonatot. Itthon kicsit barátkoztam mindenkivel, majd összebújtam a kiskuttyal a kanapén. Mielőtt álomba hullottam volna, gondolkodtam, hogy mi is a következő feladat, mi az, amin épp szorongnom kell, és rájöttem, hogy nincs semmi, most 10 napig bűntudat nélkül pihenhetek. És ezzel a tudattal aludtam 10 méter mélyen 2 órát. 

mission impossible

Ma este két helyen kellene lennem egy időben. Nem szokott olyan nagyon sok esti programom lenni, elképesztő, hogy ez most így alakult. Úgy tudom megoldani, hogy az egyikről korán eljövök (ez borzasztóan kínos, mivel kb rólam fog szólni a dolog), a másikról pedig kések úgy másfél órát. Utálom ezt. De legalább a suliból hazafelé felszedett a pasim, tök jót uzsiztunk együtt (zseniálisan finom, friss, ropogós, magos ciabattát kaptam, volt hozzá President Rondelé sajtkrém, a sima is, meg a diós, ami őrületesen jó, uborka meg szőlő), aztán ő szaladt tovább dolgozni, én meg picit ejtőzöm itthon. Egyébként úgy volt, hogy veszek hazafelé egy Pad Thai-t, és majd azt esszük meg, de egy két év körüli kislány ült velem szemben a villamoson, és olyan jóízűen ropogtatta az ubi- és répadarabokat, hogy megkívántam, és inkább beugrottam a boltba a Kolosyn, hogy vegyek zöldséget, meg mindenféle finomat.

Ezt pedig a múltkor szereztük, már nem emlékszem, hol, óríási időutazásnak ígérkezett - de végül nem az, mert az íze sem a régi (vagy csak rosszul emlékszem), valamint képzeljétek, maga a rágó nem zöld, hanem fehér. Duh.