Aztán eljöttünk Piranba a tengerpartra semmittenni. Hideg van, fúj a szél és esik az eső, de nem baj, ilyesmire számítottunk, olyan szállást foglaltunk, aminek a tengerre nyílnak az ablakai, mert aludni és pihenni akartunk. Azért persze sétáltunk is sokat, meg ettünk jókat - fura amúgy, hogy én, aki normál esetben ölni tudnék a tengeri herkentyűkért, most rá sem bírok nézni a halakra, pedig itt, a tenger mellett csodás haléttermek vannak. Tegnap bementünk ebédelni és csavarogni a városba, ami 10 perc séta innen. Piran egy félsziget, vagy inkább földnyelv csúcsára települt, csupa színes kis ház, szűk utcácskák, pici kávézók, kikötő, igazi mediterrán hangulat.
Aztán kisétáltunk a sziget csúcsához, hogy ott romantikázzunk kicsit, de zuhogott az eső épp, majdnem kicsavarta a szél a kezünkből az ernyőt, szóval inkább iszkoltunk visszafelé. Közben megláttam egy picike templomot, és mondtam, hogy nézzünk be, kicsit pihegtünk, hátha megnyugszik az időjárás. És mielőtt indultunk volna, Barni még mondta, hogy előbb még kérdezne valamit, és letérdelt... Úgyhogy lett hirtelenjében egy gyönyörű gyűrűm és egy vőlegényem is. Nagyon meghatódtam, mert egyáltalán nem számítottam rá, beszéltünk már róla, de nekem ez nem volt olyan fontos, és tudtam, hogy neki sem, úgyhogy egy ponton elengedtem a dolgot. De a leginkább az volt megható, hogy néhány napja elment a szüleimhez, és tőlük is megkérte a kezem, mielőtt engem megkérdezett volna.
Úgyhogy az a terv, hogy tartunk valami minimál polgárit valamikor tavasszal a családdal, aztán majd ősszel megünnepeljük a barátainkkal is. Egyébként vicces, teljesen véletlenül úgy jött ki, hogy tavaly tavasszal Bledben döntöttünk úgy, szeretnénk gyereket, és többet nem teszünk ellene, és most a kezem is Szlovéniában kérte meg. Azt hiszem, szeretünk majd ide visszajárni.
Sok szeretettel gratulálok, csodásak vagytok ♥️😊 (Györgyi)
VálaszTörlésÓ, istenem, de édesek vagytok! Ezt a boldogságot kívánom Nektek mindenkorra! ❤️
VálaszTörlésAaaaaawww <3
VálaszTörlésLibabőrös lettem a végére, főleg, hogy a szüleidtől is elkért :D Sok boldogságot :)
VálaszTörlésTiszta szívből gratulálok! ❤
VálaszTörlésGratulálok!! ❤️
VálaszTörlésGratulálok :). Szuper ez az egész! :)
VálaszTörlésgratgrat :)
VálaszTörlésGratulálok! :)
VálaszTörlésGratulálok! <3
VálaszTörlésMegkönnyeztem. Gratulálok! ❤️
VálaszTörlésGratulálok! :)
VálaszTörlésSzép történet ez a tied Ilonka. Gratulálok!
VálaszTörlésNagyon-nagyon gratulálok nektek!💕
VálaszTörlés❤ További boldogságot! ❤
VálaszTörlésGratulálok! ❤️
VálaszTörlésGratulálok, legyetek nagyon boldogok :)
VálaszTörlés<3 :-)
VálaszTörlésGratulálok Milonka, sok boldogságot! Nagyon szép a történetetek.
VálaszTörlésMi is pont Szlovéniában döntöttük rl, hogy jöhet a baba. 5 éve. Azóta sem voltunk sehol :-))) És immár 2en vannak!
VálaszTörlésGratulalok!:)-Lufi
VálaszTörlésGratulalok!
VálaszTörlésjól megy ez a boldogságvadászat-bizinisz, úgy látom :))) még sok ilyen szép spontán pillanatot!
VálaszTörlésjól megy ez a boldogságvadászat-bizinisz, úgy látom :)))
Törléstök jó mondat :-))
Wow! :))) Sok szeretettel gratulálok Nektek! :) <3
VálaszTörlésTe jó ég, gratulálok Nektek!
VálaszTörlés:-)
Sok boldogságot :)
VálaszTörlésSzívből gratulálok,igazi szívmelengető a kapcsolatotok/történetetek/sorsotok 😇 🥰
VálaszTörlésSzlovéniát mi is nagyon megszerettük,elérhető távolságban vannak bájos történelmi óvárosai,ódon lovagvárakkal,festői szépségű tavakkal,mediterrán tengerparttal és vadregényes,festői hegyekkel fűszerezve 🤗
Sok szeretettel gratulálok nektek, Milonka! 💞
VálaszTörlésSzeretettel gratulálok!
VálaszTörlésGratulálok Milonka! ♥♥
VálaszTörlésSzívből gratulálok Milonka ♥️♥️♥️
VálaszTörlésGratulálok, sok boldogságot! :)
VálaszTörlésGratulálok :)
VálaszTörlésannyira nagyon gratulálok, tengermillió boldogságot a házassághoz IS :)
VálaszTörlésKöszönjük szépen!!! ❤️💜🧡
VálaszTörlésJaj az instan lattam a kepet mar, 12 perccel azutan, h kitetted es mar alig vartam a posztot. (instat gyakrabban csekkolok, mint blogot) 🙈 egyszeruen csak nagyon orulok nektek igy "ismeretlenul" is 💝
VálaszTörlésDe hát ez a poszt másfél nappal korábban kikerült, mint a kép az instára:) azért köszi!😘
Törlés♥️
VálaszTörlésDe jó, gratulálok! (én is az instát láttam előbb :P)
VálaszTörlés:D jó, hát nincs is ezzel gond, csak kisbohém azt írta, alig várta, hogy legyen poszt, de az akkor már rég kint volt.
Törlés🥰juhhú!
VálaszTörlésSzívből gratulálok!!!
VálaszTörlés:) Nagyon sok boldogságot!
VálaszTörlésNagyon örülök az örömötöknek :)
Szívmelengető a tudat, hogy "ilyen" szép még van. :)