hétvége hééééétvége

Végül nem mentünk le a Balatonra 2 hétre, de még két napra sem, mert egyrészt nem volt olyan jó idő, másrészt Barni nem meri ennyi időre szabadságolni magát, már azt tervezgeti, hogy hogyan fog két munkát egyszerre megcsinálni, annyira tudtam, hogy ez lesz. Nem bántam egyébként, hogy itthon voltunk, pihentünk, aludtunk, bicajoztunk, játszóztunk, elmentünk ebédelni, sütöttem banánkenyeret. Este megnéztük a Staircase-t, nem annyira vagyok elájulva tőle, nem is értem, mit tudnak még kihozni majd ebből a sztoriból. Tegnap voltunk a Fragolában ebédelni a barátainkkal, közel ahhoz, ahol régen laktunk, Dani életében először nagyon rákapott a pizzára, két nagy szeletet megevett. Nem csodálom, nem könnyű a Fragola Margherita pizzájánál jobbat enni Budán, talán az Igenben. Utána felvittük a nagyszülőkhöz, ahol totálisan elemében volt, ott is hagytuk, ma hozza haza őt valamikor munka után Barni. Hazaértünk, kicsit fetrengtünk, aztán még levezetésképpen körbetekertük a várost, kiderült, hogy hétvégén Vácon motorosfesztivál volt, épp belefutottunk egy Gangsta Zolee és a Kartell koncertbe, ah, mennyivel jobban szeretem az üres várost egy csendes kora reggelen.

Szóval semmi különös. 

Hosszú listát írtam magamnak a hétre, hogy mitől érezném jobban magam, csontkovács, edzés, jóga, hajvitamin, sok víz (erről jut eszembe, hogy a mandulatejes kávémon kívül ma még egy kortyot sem ittam, de miért?).  Tegnap kicsit kifakadtam, hogy próbálom kitalálni, mit kívánnak a férfiak a kiscsaládomban, és főzöm azt (tésztát például), de aztán kiderül, hogy alig esznek belőle, és ehetem én is azt napokig, miközben nekem (és a plusz kilóimnak) teljesen más típusú dolgok esnének jól. Úgyhogy főzök ma nekik egy adag pásztortarhonyát, én meg csinálok magamnak spárgát (végre normál áron lehet venni), salit, ilyesmit. Vagy ehetnek ők is salit, hát na. 

Jó itt nekünk, de most nagyon várom, hogy elköltözzünk a saját kis kuckónkba. Tegnap viszont már nem fájt a nyakam-vállam. Legalább ez. 

neat and tidy

Én és a rend és tisztaság furcsa, on/off viszonyban vagyunk egymással. Mindig is vonzódtam a tip-top harmóniához, ahhoz, hogy a dolgoknak meglegyen a helyük, imádom nézegetni az átlátható, rendezett, szép tárgyakkal teli enteriőröket, fiókokat, szekrényeket, polcokat, szeretem, ha kiszámítható kis cuccok vannak a táskák, ruhák zsebeiben. Sajnos ez nekem nem jön természetesen, sok időt töltök vele, hogy ilyen legyen a környezetem, de perceken belül képes vagyok káoszt gyártani magam körül, és sajnos hajlamos vagyok úgy is hagyni. Ha valaki nem tölt velem sok időt a természetes környezetemben, akkor erre soha nem fog rájönni, de aki velem él, az előbb-utóbb rájön, hogy a szívem mélyén rendetlen és hanyag vagyok, aki iszonyúan küzd ez ellen. Nálunk én hagyom a földön a piszkos zoknit és Barni viszi el a szennyestartóba a fürdőszobába,  viszont én vagyok, aki azonnal elpakol a konyhában, és nem érti, miért nem lehet a koszos edényeket azonnal a mosogatógépbe tenni. Sokszor nem találom a dolgokat, mert hiába van meg a helyük, nem oda rakom őket vissza. Nem tudok rendet tartani a szekrényemben, elég egy átöltözés és mintha bomba robbant volna. Abszolút értem a Marie Kondo hype-ot, de én soha nem leszek minimalista, ezerszer vonzóbbnak találom, amikor van egy kis bohém lazaság egy otthonban. Kicsit olyan érzésem van mindig, mintha ő nem hinne a tárgyakban, nem szeretné őket, én pedig imádom őket.  Közben pedig együtt élek egy kényszeres rendszerezővel, akinek ha kinyitom a szekrényét, amiben csak pólók vannak (szerintem 500-nál több van neki), és meglátom, hogy szín szerint vannak elpakolva, akkor nem értem, hogy miért nem ő tartja rendben az én ruhásszekrényemet is. Természetesen tudom, hogy soha nem lesz patika otthonom, de azért egy új lakás, új konyhával, hatalmas gardróbszekrényekkel, óriási tárolóval azért az tiszta lap ilyen szempontból is. Reménykedjünk a legjobbakban.

És amiért ezt írom, az a cipő-ügy. Mindkettőnknek (aránylag) sok tornacipője van. Én hordom őket sokat, ha széthordtam, kidobom, ha kiszeretek belőle, nekiadom az unokahúgomnak. Barninak viszont sok olyan tornacipője van, gyönyörű darabok, ami még a lábán sem volt soha. Mióta ismerem őt, sok cipőt kaptam tőle, és ahogy ő is teszi, elkezdtem én is az eredeti dobozában tartani őket. Viszont továbbra sem annyira vigyázok rájuk, van, hogy tisztogatom őket, de olyan nagy elvárásaim nincsenek velük szemben. You know, cipők, hordom őket, koszosak lesznek.

Viszont a múltkor láttam egy videót és elszégyelltem magam. Követem Kayla Itsines-t, az ausztrál fitnesz gurut, nagyon bírom az edzéseit, sokszor az edzőteremben is az ő mozgássorait követem végig, sokat tanultam tőle a mozgásról. Na hát Kayla is OCD-s, rengeteget takarít, és a hófehér edzőcipői mindig makulátlanok. Azt hittem, azért, mert nyilván szupergazdag és ezer van neki, de elmesélte, hogy ő rendszeresen csili-vilire takarítja ki a cipőit. Ott, a videón ki is mossa egy barátnője meglehetősen koszos tornacipőjét hófehérre, és ezen annyira felbuzdultam, hogy egy csomó cipőmet kimostam azóta, és mindegyik ragyogó tiszta azóta. 

Én úgy csinálom, hogy kiveszem a cipőfűzőt (ő ki sem veszi), egy lavórba kézmeleg, jó mosószeres vizet teszek, beleáztatom a cipőt fél percre, jól átdörzsölöm az egészet szódabikarbónával egy körömkefe segítségével (a csomagolásmentes boltban vettem kilós kiszerelést, imádom takarításhoz használni), és hagyom a cuccot hatni pár percet. Utána egy mosózsákban bedobom a mosógépbe egy rövid programra minél alacsonyabb hőmérsékletre (Kayla hideg vizes programot használ, én 20 fokra állítom), rakok mellé normál mosószert  (ő azt mondja, a fehérítőtől besárgulhat a cipő talpa) és egy régi törölközőt, hogy a cipő ne verődjön szét centrifugáláskor. Végül kirakom a szabad levegőre megszáradni, és kész is. Meseszépek lettek, Barni is teljesen fel van dobódva, hogy kb újak a cipőink. Én még a fehér Reebok tornacipőimet is kimostam így, pedig van rajtuk bőr rész is, de semmi bajuk, olyanok, mint új korukban. 

egy ilyen gardróbot el tudnék képzelni magamnak... és aztán valaki rendet tarthatna benne 

day offff

Most van a második alkalom, hogy Dani nem csak egyet, hanem kettőt alszik Budapesten a nagyszüleinél. Először akkor volt ilyen, mikor az esküvőnk után Bécsben voltunk egy hétvégét. Most viszont egyedül voltam itthon, pihentem, aludtam, filmeket néztem, olvastam, nagyon pihentető volt, egészen más, mint mikor csak egy napot van ott, és aztán nekem kell menni érte. 

Tegnap nagyon jól sikerült lelazulni, lementem a partra napozni, idén először. Ilyenkor tökéletes, alig voltak, csend volt, tudtam olvasni, bár nehezen találtam kényelmes pózt. Este a biztonság kedvéért kitakarítottam, aztán meg bicajra pattantam és találkoztam egy barátnőmmel, ittunk egy sétálós meggyes sört és beszélgettünk. 

Barni nemrég, reggel jött haza egy 25 órás meló után, ami előtt mindössze 4 órát aludt. Napok óta ez megy, utálom ezt és aggódom mindig, hogy elalszik az autóban hazafelé. Mindig mondja, hogy ne izguljak, észnél van és vigyáz magára, de hát na, látom, hogy hulla fáradt. Kiadós reggelivel vártam és forró teával, kicsit összebújtunk utána, olyan érzés volt, mint mikor frissen összejöttünk, rengeteget dolgozott és meló után ide járt haza hozzám - nagyon kellene, hogy többet legyünk kettesben. Már alszik, jó is, hogy Dani nincs itthon és tud pár órát pihenni, de hát napok óta nem látták egymást ők sem. Délután hozzák majd haza a nagyszülők, miután aludt, annyira jófejek, ez most nagyon nagy segítség nekünk. Holnap pedig vége az őrületnek, még egy nap kell, mikor lecseng ez az egész, aztán nagyon nekiállunk pihenni hármasban, szerintem a Balatonra is lemegyünk úgy két hétre, nem bánnám, ha csak mi lennénk.  

Azért hiányzik a kismaki. 

❤️

kripli víkend

Annyi tervem volt a hétvégére. Barni épp szétdolgozza magát (még keddig, aztán, ha minden igaz, visszakapjuk őt), úgyhogy azt terveztem, hogy Danival kettesben mindenféle szuper programokat csinálunk, sőt, esetleg úszni, meg edzeni is eljutok. Aztán szombat reggel felébredtem egy hatalmas alvás után, nyújtóztam egy nagyot... és onnantól fogva nem bírtam balra fordítani a nyakam. Meg úgy általában semmi olyan mozgást nem tudtam végrehajtani, amiben a nyakam, a bal vállam, a karom, a lapockám vagy a legfelső gerinccsigolyáim voltak érintettek. Borzalmasan fáj minden mozdulat, nagyon rossz tőle a közérzetem, és hát ez nyilván nem annyira praktikus egy örökmozgó (majdnem) kétéves mellett. Anyuék segítettek egy csomót, lefoglalták, Apu elvitte őt bicajozni, én pedig igyekeztem pihenni, de hát nagyon szarul voltam. Valahogy végigcsináltuk a napot, de a legrosszabb az volt, hogy éjjel feküdtem az ágyamban egyedül, a hátamon, mert csak úgy tudtam aránylag ellazítani az izmaimat, és amikor már jólesett volna oldalra fordulni, annyira be volt állva a nyakam, hogy nem bírtam elfordítani, de még csak meg sem emelni a fejem. Teljesen behaluztam, hogy biztosan gerincsérvem van, nem jövök rendbe és nem tudok mozogni soha többé. Aztán valahogy elaludtam és reggel fel bírtam kelni hála az égnek. Ahhh basszus, 40 felett már tényleg minden nap egy ajándék. 

Ma ebéd után aludtunk egyet Danival (ez a hobbim mostanában), és mikor felébredtem, éreztem, hogy kicsit engedett a nyakam és a hátam. Utána pedig megjöttek Barni szülei, kicsit bandáztunk, aztán elvitték őt magukkal Budapestre. Izgultam, mert megbeszéltük, hogy hogy csak akkor viszik el, ha lesz hozzá kedve - és annyira lelkes volt, úgy örültem. Bepakolta a hátizsákjába a Snoopyt meg a Jóbarátot (ő egy kis zenélős nyuszi, aminek a dallamára Barni írt jóbarátos szöveget) meg amennyi kisautó még befért melléjük, adott egy puszit és már nyomult is a nagyszüleivel. Most kettőt fog ott aludni, hogy tudjak kicsit regenerálódni, és annyira megnyugtató érzés nekem, mikor ott van velük, mert tudom, hogy imádják, maximálisan elkényeztetik, mindenhova elviszik és szuperjól érzi magát, mint egy mininyaraláson. 

Ja, és már másodszor nem jutottam el a nőtincsi NEMCSAKPIAC-ra, ami egy annyira cuki programnak tűnik egy csodaszép helyen, a múltkor másnapos voltam, most meg nem tudtam mozogni. De lesz júniusban is, akkor ESKÜ elmegyek. 

Reméljük, holnapra pedig ember lesz belőlem újra.

ekaterina trukhan

saláták és barátok

Tegnap délelőtt elautóztunk Danival Pillához. Imádom bepakolni a gyereket az autóba és kettesben kalandozni vele, óriási szabadságérzetem van ilyenkor. Szerintem lassan felapplikálom a bicajtartót is hátra, felrakjuk a gyereküléses bicajt és vidéki bicajtúrákra is megyünk majd. Pilla egyedül home office-ozott otthon, Ilyenkor tud mellettünk kicsit dolgozni (már ha hagyjuk), tudunk dumálni, Dani pedig kipakolja a gyerekszobát és birtokba veszi az autókat meg kirohangál a teraszra repülőket szpottolni. 

Pilla csinált nekünk ebédet, Jennifer Aniston kedvenc saliját (azért kíváncsi lennék, JA tud-e arról, hogy ő ezt mennyire szereti). Bulgur, uborka, menta, petrezselyem, csicseriborsó, lilahagyma, pisztácia, fetasajt, minden apróra vágva, összekeverve - ennyi. Nagyon finom volt, én valami édes ízt el tudtam volna képzelni még hozzá (mint mindenhez, haha), mondjuk gránátalmát, vörösáfonyát vagy ribizlit, az utóbbinak úgyis itt a szezonja hamarosan. Nem volt rajta öntet, de a citrom jól áll neki.

Jen másra sem tud gondolni, mint erre a salátára.

És ha már saláták: a Balcsin a Lavender teraszon ebédeltünk nem olyan régen, és nekik olyan finom öntet volt a zöld salátájukon, hogy azóta is sokszor gondolok rá: valami citrusos, picit édes cucc. Én sokszor készítek citromos, mézes, mustáros öntetet a salikhoz, de ez sokkal letisztultabb volt, mint az enyém. Na, és ebből inspirálódva vettem ezt a két cuccot (citromos olívaolaj és citrusos balzsamecet-krém, mindkettőt Nagykovácsiban a luxi CBA-ban, de gondolom, van másutt is), azóta csak őket rakom a salikra, és valami mennyei a kettő együtt. A lidl-ben is szokott lenni ízesített balzsamecet krém, a fügéset szerettem, de ez sokkal jobban bejön.

Ugyanitt: gyönyörű a lila akác, de szerintem nincs még egy növény, ami heteken keresztül ennyit bír folyamatosan szemetelni. Mivel az egész teraszt beborítja, alap, hogy úgy isszuk a limonádét és úgy esszük a levest, hogy lila virágok úszkálnak benne, már fenn se akad rajta senki.

home to be

Úgy volt, hogy hétfőn leadjuk a nagyszülőknél Danit és elmegyünk Nagykovácsiba, hogy átbeszéljük, mit hagyjanak ott nekünk és mire nincsen szükségünk. Reggel már mondogatta Barni, hogy gyorsan végeznünk kell, és ő utána rohanna be az irodába, mert káosz van és iszonyúan kellene dolgoznia. Végül reggeli közben, az eperlekváros-vajas kalácsunk fölött (nagy dolog, mikor leül reggelizni, mikor ilyen ideges a munkája miatt)  mondtam neki, hogy figyelj, menj el nyugodtan dolgozni, én megoldom nélküled, majd telefonon egyeztetünk közben a kérdéses darabokról. Úgyhogy ő kicsit megkönnyebbülve bement Budapestre vonattal (most a Nyugati mellett irodáznak, ahol így 25 perc alatt bent volt, és nem kellett egy órát vergődnie velünk a dugóban), én a 2. kerületben leraktam Danit a nagyszülőknél, majd elautóztam Nagykovácsiba. 

Most először jártam ott egyedül, mióta tudjuk, hogy odaköltözünk. Nem siettem, nem volt forgalom sem, amúgy 15 perc tőlük az út, de most szépen, nyugiban, jó zenéket hallgatva, az ablakon kikönyökölve nézelődtem a tavaszodó, buja, zöldellő környéken. Két órát voltam a tulaj csajjal, még a kertben is megmutatta, hogy melyik virág mit tud, hogy hova van eltemetve a régi vizslájuk (urnában, úgyhogy majd kicsit később, h felépült az új házuk, viszik magukkal), meg bemutatott az alsó szomszédoknak, az idős orvos házaspárnak. Továbbra is szerelmes vagyok a lakásba, a kertbe, a hangulatba, a zöldellő dombokba körben, a környékbe. Nagyon furcsa, egészen otthonos érzés úgy járkálni oda, hogy már félig kifizettük,  elképzelem a kis színes cuccainkat meg a stílusunkat, az új konyhát, tudom, hogy nemsokára a miénk lesz, már látom magunkat ott élni, de közben még ott laknak a mostani tulajok, és tele a lakás az idegen, számomra rideg, a mi világunktól teljesen eltérő stílusú dolgaikkal. 

Nagyon feltöltött, hogy ott lehettem, nagyon jó kedvem lett. Nem siettem, volt egy csomó időm, csak délután terveztem Daniért menni, miután felébredt a délutáni alvásból. Úgyhogy megebédeltem az à table!-ban, megnéztem a helyi luxi CBA-t (nagyon durva választék van tényleg, szinte Nyugat-Európa, persze én egy lidl-nek jobban örülnék), meg sétáltam egy nagyot. Még nekem is feltűnt, hogy mennyire jó ott a levegő, tényleg ilyen alpesi hangulatom lett, épp csak a tehénszar-szag hiányzott (nem hiányzott). Időnként eszembe jut, hogy nem faszság-e, hogy vízpart helyett az erdőbe költözünk, de látom azért a szépségét ennek is, és nagyon várom, hogy már ott tartsunk, hogy felfedezzük a környéket. Egyelőre csak a lakásra koncentrálunk, és fogalmam sincs, mennyire sikerül majd beilleszkednünk, de vágyom rá, hogy barátokat találjunk, és legyen egy kis társasági életünk ott helyben is.

i miss you, ykra

És hát azért is várom iszonyúan, hogy költözzünk, mert egy csomó cuccunk raktárban van, és mivel a költözéskor Dani még elég kicsi volt, átbeszéltük ugyan a dolgokat, hogy mi kell, mi menjen raktárba (akkor még fogalmunk sem volt, mikor találunk új lakást, mikor költözünk megint), de Barni tulajdonképpen egyedül csomagolta el a cuccainkat. És azóta kiderült, hogy egy csomó olyan dolgot is elrakott, ami azóta nagyon hiányzik: például a narancssárga ykra hátim.

meg ez a pokróc is ott lehet szerintem

let me cook for you

Egyre közeledik a nap, amikor a miénk lesz az új (nekünk új) lakás. Nagyon jó fejek a tulajok, hétfőn például azért megyünk hozzájuk, hogy rámutassunk a bútorokra, amikre igényt tartunk (nyilván azok közül, amire nincsen szükségük), és akkor azokat otthagyják nekünk, ami meg nem kell, azt elajándékozzák vagy felrakják a vaterára. Nagyon jó állapotban van, egy csomó mindent tavaly nyáron újítottak fel, akkori a festés is. Viszont új konyhát szeretnénk, és még az is lehet, hogy a fürdőszobákat is felújítjuk, ez attól függ, mennyi pénzünk lesz addig. 

Igen, új konyha! Nekem ez hatalmas boldogság, igazából még sosem főztem igazán szép, kényelmes és praktikus konyhában, és ha az új lakásban ilyenem lesz,  azzal egy régi álmom fog valóra válni. Már megvannak az alap tervek, és persze vannak még kérdések, de a legfontosabb döntéseket meghoztuk. Az a terv, hogy minden apró részletet kitaláljunk és megtervezzünk a következő hónapban, és augusztusban (szeptemberben), amikor megkapjuk a kulcsot kb másnap kezdjenek a szakemberek. Nagyon izgalmas. Közben meg izgulok is, hogy jól sikerüljön mindent megtervezni, kitalálni, megvalósítani. 

Arra is jó volt amúgy az ezer lakás megtekintése a lakásvadászat során, hogy tök jó ötleteket láttunk arra, hogy mit szeretnénk (konyhaszigetet, sok pakolóhelyet, fiókokat polcok helyett), meg arra is, hogy mit nem (pl. zsúfoltságot). Meg sok jó cikket is találni a témában pl. az Otthonkommandó oldalán. 

A Frankelen láttunk egy gyönyörű lakást (csak sajnos nem volt se liftje, se erkélye), aminek beleszerettem a konyhájába. Én azóta azzal a konyhával álmodom, úgyhogy nem volt kérdés, hogy milyen stílust választok. 

Nagyon tetszik ez a stílus, időtállónak, letisztultnak találom. Persze muszáj milonkásítani rajta, úgyhogy színes csempét szeretnék a falra. Azt még nem találtam ki, hogy pontosan milyet, de biztosan találunk valami szépet. 

night out

Tegnapra volt jegyünk a Kőhalmi-féle dumaszínházas előadásra itt Vácon. Adott volt, hogy anyuék vigyáznak Danira, de felhívtam az egyik bátyámat, hogy nincs-e kedve unokaöcsizni, míg nem vagyunk itthon, és szerencsére volt neki, sőt, még a másik tesóm is csatlakozott, úgyhogy nagyon nagyot bandáztak (it takes a village ❤️). 

Egészen korán, 6-kor kezdődött az előadás, csak egy óra volt, és őszintén szólva nem bántuk, hogy csak ennyi, mert abszolút nem jött be nekünk. Én nagyon középszerűnek, erőltetettnek találtam a poénokat, meg az egész előadást, úgy, ahogy volt - vagy hát inkább az volt, hogy láttuk múltkor Bödőcsöt, és azon halálra nevettük magunkat, és akkor ahhoz képest ez, hm. Na mindegy, nekem az egyik bátyám a Nemzetiben dolgozik, ezért nagyon sok iszonyúan szar darabot láttam már életemben,  szemem sem szokott rebbenni, ha mondjuk majd' elalszom, vagy WTF az egész, de úgy látszik, elszoktam ettől. 

Persze jó volt így is, szépen felöltöztünk, sétáltunk egy nagyot, ittunk előtte egy meggyes sört, hazafelé pedig olyan útvonalon vittem Barnit, amerre még nem járt (már egész jól ismeri Vácot), és végül spontán vacsiztunk egyet a Főtéren. Fél 9-re hazaértünk így is, Danit pont fürdették Anyuék, csak mesét olvasni meg altatni kellett és jó gyorsan el is aludt, nagyon jó volt így. 

Az öltözködésemen is látszik, hogy kezdek visszatalálni önmagamhoz. Ah, és tegnap volt először, hogy nem csak vittem magammal a szemüvegem, hanem abban indultam el, és végig rajtam volt, egyre jobban megszokom, talán kezdem megszeretni is. 

it's a good day to have a good day

Ahh, és múlt héten az esküvőnk óta először voltunk bulizni. Barni mondta már egy hete, hogy pénteken egy nagyon cuki barátjának szülinapja lesz, és tart egy laza kis összejövetelt. Ezt a srácot nagyon szeretem, és mióta gyerekünk lett, a 4 (kettő saját, kettő fogadott) fia után rengeteg cuccot öröklünk tőle. Végül épp úgy alakult, hogy Dani a nagyszülőknél aludt, így én is ráértem, vonatra ültünk, fogtunk egy-egy behűtött meggyes sört, és egy óra múlva már a srácokkal koccintottunk. 

Egy gyönyörű, icipici hely, egy design kávézó-minigaléria nyílt a Pozsonyin, az a neve, hogy pr09re55, és a dekorból, valamint a kiállított képekből bármi megvehető.  Csak mi voltunk, és a tulaj csaj, aki nagyon jó fej, és olyan, mint aki most lépett ki egy francia divatmagazinból (és tényleg modellkedett Párizsban), maga méri a bort, a pálinkát és a meggyes sört. Ráadásul rakott ki nekünk ropogtatnivalót, répát és zellerszárat, amit humuszba mártogathattunk, mármint én, mert a srácokat nem igazán hozták lázba az egészséges falatok. Nagyon jól éreztem magam, jólesett végre egy bandázni, iszogatni, beszélgetni, és a végén haza is vitt minket Barni egyik barátja.  Én annyira lelkes voltam, hogy még otthon is elcsábítottam Barnit egy helyre, amit nagyon meg akartam nézni, és ott is ittam még két koktélt. Persze csak másnap derült ki, hogy mennyire nem volt ez jó ötlet, nem is emlékszem, mikor voltam ennyire másnapos, eléggé örültem, hogy Dani nem volt otthon, és fetrenghettem egész nap, Barni csak röhögött rajtam (én nem is értem, hogy csinálja, hogy neki semi baja, gondolom, ő nem keveri a Chardonnay-t Pina Coladával), és hordta nekem a hideg bodzaszörpöt meg mindenféle kajákat, amiket épp kívántam. 

ilyen a terasz 😍 a lányokat is el akarom vinni ide

Nagyon feltöltött az este, és egyben egy időre ki is elégítette a mulatozási igényeimet, de közbem alig várom a következő ilyet.

ESZKA

Egyszer, pár évvel ezelőtt írtam már az Eszkáról, de azóta sem vásároltam tőlük - egészen mostanáig. Kiköltöztek egy időre a városból, ahol számomra elérhetetlenek lettek, de gondolom, hogy mások is így lehettek ezzel, mert 1-2 hónapja visszaköltöztek a belvárosba, a Nyár utcába. Én pedig úgy döntöttem, hogy elég régóta csorgatom a nyálam a kabátjaikra (persze csak képletesen), megérdemlem, hogy az uncsi, szürke tavaszomat feldobja egy hosszú, meleg, egyedi színfolt, amivel kitűnhetek a tömegből. Azt is látom, hogy a kommentekben megbeszéltük anno, hogy 27e egy kabát - hát, mostmár 40 ezer, de cserébe vannak ruháik meg nadrág-pulcsi szettjeik is. 

Barninak volt egy laza napja, Dani pedig épp megőrül a vonatokért, úgyhogy kibandukoltunk a vasútállomásra, hogy felüljünk egy emeletes vonatra, kicsit tekeregjünk Budapesten, ebédeljünk, meg meglepjük Barni anyukáját a munkahelyén és meghívjuk egy kávéra-sütire. Én meg kaptam a lehetőségen, és elcsábítottam a kiscsaládot a Nyár utcába is, hogy a Facebook oldaluk és a webshopjuk mindennapi bámulása után végre megtapogathassam a kabátokat élőben is, és ha van olyan, amivel szerelembe esek, akkor ne jöjjek ki üres kézzel. 

Dani teljesen megőrült bent, végigsimogatta ő is a gyönyörű színes darabokat, és teljesen határozottan mutatott rá a kedvenceire, hogy ezt válaszd, mama! Végül rengeteget felpróbáltam, az látszott, hogy elég egy kisebb méret, és hogy a hosszabb állású, kicsit vékonyabb, inkább kardigán-szerű, élénk színű darabok állnak nagyon jól. Eredetileg egy semlegesebb színt akartam, hogy jobban tudjam kombinálni, de végül egy narancssárgát választottam, és imádom. Tegnap is rajtam volt, összefutottam egy barátnőmmel, és mesélte, hogy nem is engem ismert meg először, hanem azt szúrta ki, hogy mennyire jó kabátja van ennek a csajnak... Jé, ez a Milonka! Rengetegen megnézik, imádom, hogy újra rocksztárnak érezhetem benne magam. 

citrompite 💛

Ez most a kedvenc sütink. Nagyon régóta keresek egy citromos lepényt, amit még Genfben ezerszer megsütöttem, de nem mentettem le, és a link sem működik már sajnos. Végül Bernuskánál találtam egy hasonlót, egyszerűbb is, mint az a régi recept volt, és isteni a végeredmény, még aznap el szokott fogyni. Nagyon szeretek citrommal sütni, azért is, mert csodás illata van tőle az egész lakásnak. Tapasztalatom szerint a recepthez képest dupla, tripla mennyiségű citromlével /citromhéjjal még finomabb. Mert ha citrom, akkor legyen kövér durván citromos, nem?

not my photo, mert nem fotóztam le:(, de pont ugyanígy néz ki. 

a Lilaakác köz visszatér

Na, hát nézzük. Múltkor mondta nekem Violet, mikor elmeséltem neki, hogy egy hatalmas, sötét felhő ül a fejemen, hogy ha jön a tavasz és a jó idő, Milonka mindig feltámad, mint Jézus húsvétkor a harmadik napon - haha, nem mondom, hogy a régi vagyok, de valóban újra úgy érzem, hogy mindent össze vetve szép az élet. Az segített egyébként, hogy hátradőltem, nem nagyon olvasok most híreket, befejeztem az azon való aggódást, hogy mennyire produktív és tevékeny is lehetnék, és belelazultam a kisfiam tempójába. Szépen, lassan indulnak a reggelek, újra alszom vele délután mindig, mikor tehetem, ahelyett, hogy olyankor próbálnám őrülten behozni a házimunka-beli lemaradásaimat. Hagyom, hogy időnként Anya meghívjon minket ebédelni hozzájuk, vagy valami szuperegyszerűt csinálok 10 perc alatt, borsófőzeléket, parasztreggelit, ilyesmiket, vagy esetleg Barni fog minket, és elvisz valahova enni. Most, hogy Dani nagyobb, önállóbb, és a nap 70%-át a kertben tölti, sokkal könnyebb rendet és tisztaságot is tartanom, ami alapfeltétele a jó közérzetemnek. Igyekszem szinten tartani a lakást, és 1-1 helyiséget kisuvickolni időnként fél óra alatt, ahelyett, hogy fél napos nagytakarításokat tartanék. Iszonyúan fáradtnak érzem magam, sportolni heti 1-1 alkalomtól eltekintve nem nagyon jutok el, vagy nem bírom rávenni magam. Nekem mindig is nagyon jól ment az, hogy türelmes legyek másokkal, a munkámban és a magánéletemben egyaránt, most igyekszem magammal szemben is az lenni. 

A Húsvét is nagyon laza volt, megfőztem egy sonkát és leköltöztünk 4 napra a Balatonra a nyaralóba. Csak kalácsért kellett eljárni reggelente, tökéletesen kielégített mindannyiunkat a torma-kalács-sonka szentháromság a sok-sok zöldséggel. Most először csináltam hozzá sárga túrót, ami nagyon nagyon bejött nekünk a menü mellé. Mindössze tejet kellett összeforralni cukorral és tojásokkal, leszűrni, hagyni kihűlni, és kész is, itt a recept.  Barni öccse főzött egy nagy húslevest egyszer, meg volt, hogy grilleztünk, bár nekem az sem hiányzott volna igazából. Sőt, Húsvét óta nem nagyon kívánom a húst, feltöltöm a hűtőt roppanós zöldségekkel, csinálok/veszek mellé kencéket, és teljesen boldog vagyok ettől. Ezerszer jobb volt a hangulat, mint amikor két éve hónapokra össze voltunk kényszerítve a karantén alatt. Barni öccsének új barátnője van, mellette ő is sokkal kiegyensúlyozottabb, és mi is sokkal jobban megtaláljuk vele (meg amúgy mindkettőjükkel) a hangot.

És itt a tavasz, játszótérre járunk, tekeregni a biciklikkel, vagy csak itt a kertben, a lilaakác-lugas alatt ejtőzünk hosszú órákig a teraszon. Nagyon lenne kedvem mesélni itt is, de úgy nem megy, hogy havonta egyszer elmesélem, mi újság. Lássuk, találok-e rá időt a napjaimban.