home to be

Úgy volt, hogy hétfőn leadjuk a nagyszülőknél Danit és elmegyünk Nagykovácsiba, hogy átbeszéljük, mit hagyjanak ott nekünk és mire nincsen szükségünk. Reggel már mondogatta Barni, hogy gyorsan végeznünk kell, és ő utána rohanna be az irodába, mert káosz van és iszonyúan kellene dolgoznia. Végül reggeli közben, az eperlekváros-vajas kalácsunk fölött (nagy dolog, mikor leül reggelizni, mikor ilyen ideges a munkája miatt)  mondtam neki, hogy figyelj, menj el nyugodtan dolgozni, én megoldom nélküled, majd telefonon egyeztetünk közben a kérdéses darabokról. Úgyhogy ő kicsit megkönnyebbülve bement Budapestre vonattal (most a Nyugati mellett irodáznak, ahol így 25 perc alatt bent volt, és nem kellett egy órát vergődnie velünk a dugóban), én a 2. kerületben leraktam Danit a nagyszülőknél, majd elautóztam Nagykovácsiba. 

Most először jártam ott egyedül, mióta tudjuk, hogy odaköltözünk. Nem siettem, nem volt forgalom sem, amúgy 15 perc tőlük az út, de most szépen, nyugiban, jó zenéket hallgatva, az ablakon kikönyökölve nézelődtem a tavaszodó, buja, zöldellő környéken. Két órát voltam a tulaj csajjal, még a kertben is megmutatta, hogy melyik virág mit tud, hogy hova van eltemetve a régi vizslájuk (urnában, úgyhogy majd kicsit később, h felépült az új házuk, viszik magukkal), meg bemutatott az alsó szomszédoknak, az idős orvos házaspárnak. Továbbra is szerelmes vagyok a lakásba, a kertbe, a hangulatba, a zöldellő dombokba körben, a környékbe. Nagyon furcsa, egészen otthonos érzés úgy járkálni oda, hogy már félig kifizettük,  elképzelem a kis színes cuccainkat meg a stílusunkat, az új konyhát, tudom, hogy nemsokára a miénk lesz, már látom magunkat ott élni, de közben még ott laknak a mostani tulajok, és tele a lakás az idegen, számomra rideg, a mi világunktól teljesen eltérő stílusú dolgaikkal. 

Nagyon feltöltött, hogy ott lehettem, nagyon jó kedvem lett. Nem siettem, volt egy csomó időm, csak délután terveztem Daniért menni, miután felébredt a délutáni alvásból. Úgyhogy megebédeltem az à table!-ban, megnéztem a helyi luxi CBA-t (nagyon durva választék van tényleg, szinte Nyugat-Európa, persze én egy lidl-nek jobban örülnék), meg sétáltam egy nagyot. Még nekem is feltűnt, hogy mennyire jó ott a levegő, tényleg ilyen alpesi hangulatom lett, épp csak a tehénszar-szag hiányzott (nem hiányzott). Időnként eszembe jut, hogy nem faszság-e, hogy vízpart helyett az erdőbe költözünk, de látom azért a szépségét ennek is, és nagyon várom, hogy már ott tartsunk, hogy felfedezzük a környéket. Egyelőre csak a lakásra koncentrálunk, és fogalmam sincs, mennyire sikerül majd beilleszkednünk, de vágyom rá, hogy barátokat találjunk, és legyen egy kis társasági életünk ott helyben is.