Daniért tegnap a nagymamája ment az oviba, hozzá mentek haza busszal, és ott is aludt nála. Rég nem aludtak ketten, én úgy érzem, hogy a nagyi fél Danival kettesben maradni, és ez még szerintem annak a PTSD-je, mikor hármasban a Balatonon voltak és az apósom szívrohamot kapott. Megértem őt, és puhatolóztam most is, hogy rendben van-e ez így, mert tudunk este menni érte, ha bármelyikük úgy érzi, de most reggel beszéltünk már, jó estéjük volt és jól is aludtak.
Én fodrászhoz mentem délelőtt. Jó hosszú volt már a hajam, de nagyon szeretem, mikor frissen van vágva és szép formája van, annyival könnyebb kezelni ilyenkor. Mesélte a fodrászom, hogy volt nála egy hölgy, aki valami blogban olvasott róla, amit én írok (és itt a blogolvasó az igazi nevemen hivatkozott rám). Vicces, és kicsit furcsa is, mikor a valódi életem találkozik a bloggal, mert én mindig azt gondolom, hogy én itt azért valamennyire inkognitóban vagyok, de hát látom, meg eddig is sejtettem, hogy igazából nem. Nagyon szeretem Gergőt, és jóban is vagyunk iszonyúan, de nem feltétlenül akarnám, hogy olvassa a blogom (amit amúgy nem is fog valószínűleg), a kis privát szférám, meg úgy általánosságban sem akarnám, hogy az irl ismerőseim olvassák. Semmi gáz, raktam már ki magamról fotókat is, szóval tudom, hogy én is tehetek róla, és ez van, de azért furcsa érzés volt. De azért kíváncsi vagyok, milyen volt Gergőnél fodrászkodni? Igazából örülnék, ha több visszajelzést kapnék a dolgokról, amiket itt a blogon ajánlok, és bejönnek nektek (vagy pont nem, haha), de ezek olyan ritkán jutnak el hozzám.
Találkoztam utána Andi barátnőmmel, ebédeltünk a Komachi-ban, a japán bisztróban a kertész utcában, és annyira finomat ettünk megint (itt írtam már róla). Utána kávéztunk, majd sétáltunk még, benéztünk a Zun store-ba, ahol kicsit csorgattam a nyálam az Ykrákra, majd megkerestem az autómat a Zumbach Sebestyén utcai parkolóban. Dolgom volt előtte is, utána is, muszáj volt autóval mennem a belvárosba, hogy kijöjjek időben, és mindig parázom, hogy találok-e parkolóhelyet. Ez a nagy, szabadtéri parkoló Barni felfedezése, ő sokszor áll ide, de aztán konkrétan a fodrász bejáratával szemben is volt 3 szabad hely egymás mellett, szóval kissé túlaggódtam ezt a dolgot.
|
Hyerim Kim
|