Tegnap elmentünk a Biodómba a fényművészeti kiállításra (nevezzük így, ha már ők így nevezik, én leginkább egy kicsit kreatívabb középiskolai rajzóra-projektet tudok így elképzelni. Vannak vicces részei, például hogy végigsétálsz egy folyosón és olyan, mintha pirosan (lilán, sárgán) világítana a cipőd, vagy volt egy nagy papírmasé (vatta?) felhő, amiből fény-eső esik. Van egy vízesés, ami kicsit tényleg olyan, mint egy vízesés, de igazából csak fényesés, rá van vetítve a zuhogó víz. A legjobban az tetszett, oda vissza is kellett menni mert Dani annyira élvezte, hogy sétálsz-szaladgálsz a vízesés előtt, és a földön minden lépésedre hullámzik az odavetített fény, pont mint a víz, leköveti a mozgásodat. Amúgy voltak még papírmasé figurák, amikbe bele volt téve 1-1 lámpa (őket a Kolorádóról ismerheti az odajáró közönség), meg kis dombok (szerintem sitthalmok) letakarva ponyvával, rávetítve valami minta. Jaa és egy nagy, világító pók pet palackokból. Mindez 6000 forintért fejenként (nekünk ingyen jegyünk volt). Szerintem ha van egy rendezvény, és azt megszínesítik ezekkel a fény-izékkel, tereket, épületeket fényfestenek meg, az szerintem izgalmasabbá teheti magát a rendezvényt és kurvajó. De ez így nekem parasztvakítás.
Amúgy a legszomorúbb ebben az egészben az, hogy maga az épület, a Biodóm, egy mesebeli, zseniális tér, kb így képzelem el a Jurassic parkot (ami nagy kattanásom), medencék, óriási akváriumok, nagy terek, üveg folyosók, amiket teljesen körbevesz a víz stb, mindez óriási buborékok alatt rengeteg zölddel, tényleg egy hatalmas, fantáziavilág helyszíne lehetne az egész (annak is tervezték), és most a dzsungel, a vízesések, az állatok, halak meg cápák helyett kb a vízbe vetítik a halakat meg világító papírmasé figurákat nézhetünk. Ez az egész az Eden Project másolata (lenne/kellett volna lennie), ami Conwallban, Angliában található, és már kétszer is jártam ott. Azt mondják róla, hogy a világ nyolcadik csodája, és tulajdonképpen egy óriási, lélegző üvegház és füvészkert. Trópusi és mediterrán klímát hoztak létre a kupolák alatt, és a növények így természetes életközösséget alakítottak ki egy olyan helyen, ami amúgy nem természetes környezetük. Az Eden Project oktatóközpont is, meg mindenféle szuper dologra használják, és látogatók millióit vonzza minden évben - nem csoda hát, hogy rajongok ezért a helyért, és nagyon lelkesedtem, hogy Budapesten is épül egy hasonló, ráadásul nálunk nem csak növényekben, hanem állatokban is gondolkodtak. De nem, itthon (how surprising) valahova elfolyt a Biodómra költött sok milliárd forint nagy része, így csak félig készült el, a kormány nem ad rá több pénzt, úgyhogy most jobb híján nézegethetünk benne kivilágított papírmasé figurákat, meg világíthat pirosan a cipőnk.
Dani mondjuk nagyon élvezte, de én sírni tudnék.
Eden project:
Biodóm:
Jajj, de szomorú :( Az Eden nekem is nagy kattanásom, és még nem voltam, de borzasztóan szeretném megnézni.
VálaszTörlésAtyaég, elkeserítő, nem is tudtam, hogy volt egy ilyen kezdeményezés itthon :(
VálaszTörlésMi a nyitás napján voltunk, tömegre számítottunk, de alig voltak látogatók. Amúgy az tök furi volt, hogy a jegyet automatából kell venni, de nem hagyták h egyedül használjuk (nem tudom, de szerintem mindkettőnkön látszik, hogy z generáció vagyunk...).
VálaszTörlés