Most megint kicsit jobban lelkesedem a főzés iránt, bár a húsmentes vonal kevésbé gyakran sikerül, amiért Barnit hibáztatom. 2-3 napot sikerül kihagyni, de a hosszabb szünetre, ami karácsony előtt játszi könnyedséggel ment, most esélyem sincs. Talán ha tényleg megérkezik a tavasz és vele együtt a tavaszi zöldségek is. Megkaptam Barnitól a telex (illetve Ács Bori) Elfelejtett magyar konyha című szakácskönyvét, ami teljesen felidézte a gyerekkoromat, meg a nagymamám (Mami) konyháját. Úristen, görheny! tepertős pogácsa! frissen sült fánk! hógolyó!
Ilyenkor eszembe jut, hogy, én is most teremtem meg Daninak azt, hogy hogyan fog a gyerekkorára visszanézni, hogy milyen ízek és illatok fogják visszarepíteni őt ide, ebbe a lakásba.
Tegnap délután itt volt nálunk a barátnőm kisfia, aki két évvel idősebb Daninál. Nagyon jót játszottak, Dani szobáját konkrétan felrobbantották, lépni nem lehetett a kisautóktól. Miután elment és vacsiztunk-fürödtünk, Barni meglátta, mi van fenn, és emelt hangon kikérte magának, hogy mindig ez van, hogy ha Daninak vendége van, indokolatlan nagy káoszt csapnak, amit utána mi pakolunk el (mármint Barni és én), mert Dani már túl fáradt. Dani azonnal elsírta magát, mert nem bírja, ha veszekednek vele, Barni meg mondta, hogy nem veszekedett, csak elmondta, hogy elege van belőle, hogy mindig ez van. Dani meg: de ne így mondd! :D
Szerintem mi aránylag jól csináljuk a konfiktuskezelést (mármint mi a gyerekkel, Barni és én, nos, az már más tészta), aránylag keveset veszekszünk és szeretem, hogy ki tud állni magáért. Most is mondtam neki, hogy fontos, hogy Apa elmondja, ha valamit igazságtalannak érez, és szeretné, ha máshogy lenne, de ő meg abszolút elmondhatja, ha nem tetszik neki a stílus vagy a hangnem. De amúgy kicsit vicces nézni, hogyan alakulnak ezek a konfliktusok, és amikor benne vagyok, akkor is igyekszem kicsit kívülről nézni magunkat, hogy ne vigyenek el az indulatok (nagyon). Az is jó, hogy mindannyian tudunk bocsánatot kérni (nekem nagyon jól is szokott esni), és rendszerint van utána nagy összebújás, meg nagyon szeretlek-ezés. Végül hárman együtt rendet raktunk kb negyed óra alatt, és éreztem, hogy mindenkiben jó érzés maradt.
Mostanában Ruminit olvasunk megint esténként, a 3. részt, vagy a Körvonal gyerekverziójából húzunk kártyákat és válaszolunk a kérdésekre. Sokszor mondja, hogy "nem tudom", de ha mi mondunk valamit, akkor utána neki is eszébe jut ez-az, és tök jókat mond. Például tegnap az egyik kérdés az volt, hogy ha egy hétig egyetlen családtagjával kéne bezárva lennie egy szobába, akkor kit választana? Mi mindketten Danit mondtuk, ő pedig Barni anyukáját, akit mostanában imád.
Én nem tudom, de ha mi valahol voltunk vendégségben amikor a gyerek kicsi volt és rumlit csináltak, akkor addig nem mentünk haza amíg nem segítettünk elpakolni. Valahogy így gondoltuk fairnek, meg azért az ember látja, hogy mit hagy maga után és este fordított helyzetben nekem se lenne hozzá nagy kedvem, hogy még pakolásszak...tehát magamból indultam ki, hogy én kb. mint Barni úgy érezném magam :D Amúgy is hasonlítok rá, már ami a rendet illeti :D A legtöbb esetben nem tiltakoztak, ha segítettünk, meg nekem is így jobb érzés volt hazamenni. :)
VálaszTörlésAz én anyukám is ugyanígy gondolkodott, mindenhonnan úgy jöttünk el gyerekként, hogy a játékokat (pl társas, lego) legalább a dobozukba vissza kellett pakolni vendégségben.
TörlésÉrtem, hogy miért írjátok, és lehet, hogy időnként tök jól működik, de így gyakorlatban ezt én abszolút nem látom kivitelezhetőnek. :D Vagy hát az szokott jönni, hogy itt van nálunk vendégségben egy gyerek, jönnek érte, és akkor nagy nehezen rávesszük, hogy indulni kell, öltözzön, mert késő van stb. És akkor ott maradunk 594 kisautóval, amit mind a megfelelő helyre kell visszatenni, nem csak úgy random. :D És amikor Dani van ott valahol, akkor sem látom, hogy legyen plusz fél óra levezetésnek, mielőtt rá bírom beszélni, hogy induljunk. De tök jó ötlet, bárcsak :D, de majd ha legközelebb lesz ilyen, eskü gondolok erre és próbálkozom.
VálaszTörlés