Elkeserítő, hogy már 3 kihagyott hét (no meg persze 3 hét vég nélküli zabálás) is mennyire vissza tudja vetni az ember formáját, pedig már olyan büszke voltam magamra. Nem baj, most nagyon elhatároztam magam, és remélhetőleg az izmaim emlékezni fognak a már kialakított rutinra. Tegnap este nagyon jót edzettem (csak közben nem szívesen álltam a tükör elé a szűk ruháimban), szaunáztam, és már elkezdtem szépen enni (bár tegnapelőtt még majonézes-sonkás szendvicseket vacsoráztam). Sütöttem kacsamellet mára-holnapra, van a hűtőmben egy csomó salinak-való, valamint vettem bérletet a terembe, pedagógus igazolvánnyal a havi korlátlan bérlet 7000ft volt, és elfogadták az Erzsikéket, aminek nagyon örültem. Most már csak járni kell 2 naponta. Már most jobban érzem magam, a mozgástól is, meg a gondolattól, hogy újra formába lendülök.
Reggel korán elkészültem, elvittem kicsit a kutyát csatangolni, aztán bejöttem, és ezt látom a tanári ablakából, tiszta erőből süt a nap azóta is:
az ott szemben a Pilis |
Tudom, hogy még csak most jön a sarki hideg, de nekem nagyon-nagyon tavaszi hangulatom lett, és arra gondoltam, hogy
- most már minden nap egyre világosabb lesz
- mindig lesz tulipán a konyhaasztalomon
- hamarosan lesz kedvem piacra járni a nénikhez a lidl helyett
- és lesz majd nemsokára eper
- meg spárga!
- és lesz majd nárcisz meg jácint a kertben, mondjuk sosem tudom, melyik melyik
- edzés helyett délutánonként majd mehetek tekerni a Dunakanyarba, és hétről hétre zöldebb és illatosabb lesz minden
- nem kell eszkimónak öltöznöm (mondjuk én idén még nem fáztam, pedig nem szoktam sok rétegbe bugyolálni magam, I prefer pretty to practical).
Tegnap egész este spárga után vágyakoztam. ;)
VálaszTörlésSzétvet az irigység a pulcsid miatt (is).
VálaszTörlésKedves Milonka! Kommentelni nem szoktam, de hűséges olvasód vagyok! Szuper csaj vagy, mindig olyan jókat írsz! Gondoltam ezt tudatom Veled! :) Üdv, Andi
VálaszTörlésAww, de aranyos vagy, köszönöm:)! <3 :*
TörlésAztán málna, cseresznye... igaz csak nyáron, de azért <3
VálaszTörlésa nárcisz a sárga/fehér, napocska alakú, illat nélküli, a jácint meg legtöbbször lila/rózsaszín, és nagyon finom illata van. a barátnőm nagymamája szerint akkor kezdődik a tavasz, ha "bújik a jácint".
VálaszTörlésA nárciszt meg a jácintot korábban én is folyton összekevertem. :) A kettő közül a jácintot szeretem jobban, már alig várom, hogy érezzem az illatát. Ez nálam egyenlő a tavasszal :)
VálaszTörlésKb. nyár óta vagyok fanatikus milonka rajongó, minden nap benézek, van, hogy többször is :)
dalmatás pulcsi <3
VálaszTörlés