black

Én elég sok színt hordok, meggyőződésem, hogy minden szín megy mindegyikhez (na jó, nem, de majdnem). Van egy pár szín, amit nem szeretek, a királykéket például nagyon nem. De a legtöbbet igen. Nincs kedvenc színem, illetve kb félévente másik. 

Amikor hazamegyek Vácra, egy hátizsákkal szoktam menni, alig kell valamit vinnem, hiszen minden van otthon, ruhák, kenceficék is. Meg hát mit csinálok otthon, kutyát sétáltatok, csavargok a Duna-parton, anyuéknál vagy a kanapémon fetrengek. Szóval játszós ruha, kényelmes, laza. Most is egy zöld, szuperkényelmes, laza nadrágban mendtem, egy fekete, buggyos ujjú pulcsit vettem fel hozzá, ami nagy kedvencem, tornacipőt, meg a pöttyös dzsekim, ami itt oldalt látszik a kutyás-bicós fotón. Szóval sötétzöld nadrág, fekete pulcsi. Úgy volt, hogy még a szülinap előtt hazajövök átöltözni, és némileg kicsípem magam, de Pilla azt mondta, nincs dress code, játszósban is jöhetek, úgyhogy inkább kutyáztam még két órát, és a vonattól egyenesen bulizni mentem.

Na de a lényeg, talán 25-en lehettünk Pilla buliján, és nem viccelek, túlzás nélkül: MINDENKI FEKETÉBEN VOLT. Én is. Mindenki. Egészen elképesztő.

Szépen kérlek titeket, hordjatok színeket.

katt

another roadtrip

Hajnalban pedig visszakapom a pasimat, szegény, egész hétvégén dolgozott, hajnalban járt haza, 3-4 órákat aludt csak. Már nagyon hiányzunk egymásnak, alig láttuk egymást a héten, úgyhogy holnapra meg keddre a pihi, meg a takarítás/bevásárlás mellé mindenféle közös progit tervezünk. 

Szerdán pedig 4 napra elutazunk. Én már kétszer (vagy lehet, hogy háromszor) voltam Krakkóban, mindkétszer a november 1-i hosszúhétvégén - nagyon szeretem, csodás hely, olyan szép, mint Prága, csak nem annyira turistaközpont (én egyébként Prágát pont emiatt nem is szeretem, a régi, szép városrészben nincsenek is csehek, csak turisták), vagy csak módjával. És csak 5 órányi autóútra van, no meg a lengyeleket is nagyon bírom. 

B szüleivel utazunk, ami az én ötletem volt - ezt  a barátnőim nagyon furcsának találják, de én örülök, hogy elhívtuk őket, meg nem muszáj minden percet együtt töltenünk. Azt hiszem, nálam nem volt teljesen tudatos az ismerkedésnél, de ti jól tudjátok, mennyire családközpontú vagyok, és úgy tűnik, fontos nekem, hogy a mellettem lévő pasi is az legyen. B minden nap, de legalább kétnaponta beszél a szüleivel telefonon vagy felugrik hozzájuk, az öccsével is nagyon közeli a kapcsolatuk, és az én családommal is szupercuki. Ők nincsenek sokat együtt, és nincs erőszak, pl. nincs a kötelező vasárnapi ebéd, de időről időre igyekeznek minőségi időt együtt tölteni, például a Balatonon, vagy születésnapoknál, névnapoknál, de néha összejönnek vacsizni random hétköznap este is. 

Ugye mi a családban leálltunk az ajándékozással, csak a gyerekek kapnak, és ők is leginkább élményt, vagy ruhát, esetleg pénzt, ha gyűjtenek valamire. Barniék még tartják, de mivel igazából szinte mindig az van, hogy akinek szülije van, megveszi magának, amire szüksége van, a többiek meg kifizetik, tulajdonképpen kb tízezreseket cserélgetnek egymás közt. Én ennek nem látom értelmét, és ezért, mivel mi úgyis akartunk Krakkóba utazni, és apukájának és anyukájának is volt mostanában szülinapja, de a srácok nem tudtak jó ajándékot kitalálni, így mondtam, hogy vigyük el őket. Találtam egy szép, nagy airbnb-t, ahol mindenkinek lesz külön szobája, de van egy kényelmes, tágas, közös tér, ahol tudunk főzni, enni, meg esténként kártyázni, amit nagyon szeretünk együtt. B is nagyon örült, hogy ezt támogatom, a szülőkkel meg kb madarat lehetne fogatni, már vettek útikönyvet, meg kinyomtattak az internetről mindenfélét.

Mondjuk eddig mindig szétfagytam Krakkóban, úgyhogy már beizzítottam az uggomat is,  és lehet, hogy egy kabátot is veszek még addig, egy pillanatot sem szeretnék fázni. 

the day after

Pilla bulija fergetes volt, szuper helyen, nagyon cuki emberekkel, reggelig táncoltunk, ami amúgy nem annyira jellemző ránk, nem is emlékszem, mikor volt utoljára ilyen. A többit majd, gondolom, elmeséli ő. Viszon elkövettem azt a hibát, hogy egy mekis hamburgeren kívül nem ettem mást előtte, és reggelig töltögettem magamba a sav blanc hosszúlépéseket. Fél 5 körül értem haza (bár az tegnapi időszámítás szerint fél 6, nem? anyaég), 9-kor már ébren voltam, és aztán még kellett pár óra fetrengés és The Affair nézés (elképesztően durva a 4. évad, teljesen odavagyok), míg végre igazán jóízűen tudtam enni egy kis vajas pirítóst.

Aztán lezuhanyoztam, felöltöztem, mostam és kicsit pakolásztam. Végül kiszelektáltam mindent a hűtőből, ami gyanús volt, vagy lassan lejár/megromlik, és főztem belőlük dolgokat: padlizsánkrémet, csirkecombot almával-fokhagymával, édesburgonya-pürét és sült sütőtököt. Fú, nagyon jólesett vacsizni. Őszintén szólva reggel még nem gondoltam volna, hogy ennyire hatékony lesz a nap. 

Meg volt még egy olyan tripem, hogy nem találtam a pénztárcám, nem volt benne a hátizsákomban. És hát ugye minden benne van, mindkét bankkártyám, az összes iratom, a jogsim, a bérletem. Aztán mikor már majdnem sírtam, hogy nem hiszem el, hogy elhagytam, akkor megtaláltam az előszobában. Iszonyúan megkönnyebbültem. Egyébként amióta sokat metrózom-villamosozom, és sokszor óriási a tömeg, némileg aggódom, hogy ellopják a telefonom vagy a pénztárcám, minden óvintézkedést megteszek, de hátizsákot hordok és szétszórt vagyok. 

itthon

Itthon pedig... Olyan, mint mindig: nagyon jó: meleg, otthonos, kényelmes fészek. Tegnap este találkoztam az edzőlánnyal, nyílt egy új hely a főtéren, ki kellett próbálni. Egyébként egymás mellett nyílt egy vegán étterem, valamint egy olyan, ami csupa BBQ meg hosszan pácolt húsokat árul, szerintem ügyes ez így, mindenki megtalálja a fogára valót, nem tudom, hogy ez koncepció volt-e, de szép egyensúly. Mi nem ettünk, csak csorgattuk a nyálunkat az étlapra, még a köretek is nagyon durvák: nem csak káposztasaláta van, meg krumplik, hanem például juharszirupos vörösbab. Jaj, nagyon várom, hogy kipróbáljuk. Ittunk két meggyes sört (milyen jó, hogy szinte mindenütt kapható már), meg lelkiztünk egy csomót. Olyan cuki ez a lány, nagyon hiányzik. Kicsit van róla szó, hogy bejön Budapestre dolgozni valamelyik edzőterembe, az az én testemnek nagyon jót tenne. 

Ma reggel már hétkor keltem, és azóta (egy rövidkutyasétát leszámítva) csak dőlök jobbra-balra, nagyon élvezem. Este Pillát ünnepeljük, úgyhogy visszamegyek Budapestre, de addig egy kis bicajozáson kívül, mert persze meg kell nézni a víztelen Dunát, kb semmi aktívat nem akarok csinálni. 

itt az látszik (a reggelim mellett), hogy Őméltósága Kiskutty nem bírja eldönteni, hogy kimenjen, vagy bent maradjon, és az ötvenedik kiengedés után nem ugrom azonnal, hogy visszaengedjem, ő meg kint rí, hogy micsoda pokol az élete. 

lovin' the spirit

Annak ellenére, hogy rövid volt a hét, nagyon elfáradtam. Tanítani sem kellett, de mégis, nagyon intenzív volt, amit csináltunk, olyan gyerekeket koordináltam, akiket nem ismerek. Ez ugye egy témahét volt, a mi évfolyamunknak a környezetbarát étkezés volt a téma (a hetedikeseknek a csoki, a tizedikeseknek az alkohol), mindent dokumentálniuk kellett egy wordpress alapú blogon (volt wordpress workshop is), elmentek éttermet látogatni-interjúzni, játszottak, főztek. Folyamatosan segítettünk nekik a blogkészítésben, pénteken pedig levezényeltük azt, hogy kb 60 gyerek lefőz két fogást, befotózzák, publikálják. Iszonyúan stresszeltem, hogy valaki majd szépen levágja valamelyik ujját, leforrázza vagy megégeti magát, de végül meglepő módon semmi baj nem történt. A legnagyobb kihívás az volt, hogy rendben, csili-vili tisztán hagyjunk ott mindent (sejthetitek, ennyi gyerek mekkora koszt és kupit hagy), de befogtuk őket, suvickoltam egy csomót én is, és végül úgy jöttünk el a konyhákból, hogy a földről is enni lehet. A blogok is villognak, szerintem egy csomó sokkal gagyibb, teljesen komolyan gondolt kontent van jelen az interneten. A főzésnél pedig a sütőtök volt a fix alapanyag, elképesztően finom dolgok születtek, de most egy hónapig nem kérek semmi sütőtököset. A legutolsó lépés az volt, hogy verset kellett írniuk a témahét kapcsán, és képzeljétek, volt, aki slamet írt, volt, aki szabadverset, nagyon sok zseniális mű született. Nagyon durván terheltük őket a három nap során, és ez szuperül működött, és úgy tűnt, még élvezték is.

Közben nagyon jólesett csütörtök este kicsit lelazulni, inni néhány meggyes sört a kollégákkal. majd Jucnál viháncolni a bloggerlányokkal. Mindenesetre nagyon vártam a péntek délutánt és a 10 napnyi őszi szünetet. A pasim egész hétvégén dolgozik, úgyhogy már péntek reggel összepakoltam, és suli után száguldottam, hogy elérjem a 15:07-es vonatot. Itthon kicsit barátkoztam mindenkivel, majd összebújtam a kiskuttyal a kanapén. Mielőtt álomba hullottam volna, gondolkodtam, hogy mi is a következő feladat, mi az, amin épp szorongnom kell, és rájöttem, hogy nincs semmi, most 10 napig bűntudat nélkül pihenhetek. És ezzel a tudattal aludtam 10 méter mélyen 2 órát. 

mission impossible

Ma este két helyen kellene lennem egy időben. Nem szokott olyan nagyon sok esti programom lenni, elképesztő, hogy ez most így alakult. Úgy tudom megoldani, hogy az egyikről korán eljövök (ez borzasztóan kínos, mivel kb rólam fog szólni a dolog), a másikról pedig kések úgy másfél órát. Utálom ezt. De legalább a suliból hazafelé felszedett a pasim, tök jót uzsiztunk együtt (zseniálisan finom, friss, ropogós, magos ciabattát kaptam, volt hozzá President Rondelé sajtkrém, a sima is, meg a diós, ami őrületesen jó, uborka meg szőlő), aztán ő szaladt tovább dolgozni, én meg picit ejtőzöm itthon. Egyébként úgy volt, hogy veszek hazafelé egy Pad Thai-t, és majd azt esszük meg, de egy két év körüli kislány ült velem szemben a villamoson, és olyan jóízűen ropogtatta az ubi- és répadarabokat, hogy megkívántam, és inkább beugrottam a boltba a Kolosyn, hogy vegyek zöldséget, meg mindenféle finomat.

Ezt pedig a múltkor szereztük, már nem emlékszem, hol, óríási időutazásnak ígérkezett - de végül nem az, mert az íze sem a régi (vagy csak rosszul emlékszem), valamint képzeljétek, maga a rágó nem zöld, hanem fehér. Duh.

mackósajt és téliszalámi

Dolgok, amiket bírok:

• Teljesen rábuktunk a Carcassonne-ra, ti ismeritek? Stratégiai játék, de kell hozzá egy csomó szerencse is. Kicsit olyan, mint a Catan (mondjuk azt pont nem szerettem), csak sokkal jobb. Tegnap a pasim aránylag későn ért haza, de ahogy megérkezett, már ültünk is le játszani, mondjuk jó hosszú játék, a végén, éjfél körül már eléggé ásítoztunk. Nagyon szeretjük. 
• YKRA!!! Kb bármelyik hátizsákjuk szerelem nekem, de leginkább ezek:

bakony:

kemping:

illetve, ahogy már írtam, kb bármelyik: 

YKRA

apple

Ma suli után találkoztam egy barátnőmmel, megsétáltattuk a kutyáját, ebédeltünk és dumáltunk. Utána volt egy kis dolgom a westendben, amitől egy idő után agyfaszt kaptam, aztán hazafelé vettem kaját. Nagyon korán keltem, hosszú volt a nap, elfáradtam. Megjegyzem: egy hónapja ma először tömegközlekedtem. Nem tudtam, hogy ez ilyen fárasztó, ha hazatekerek, utána még teljesen energikus szoktam lenni, most meg lemostam a sminkem, átöltöztem játszósba, felkúsztam a kanapéra, és kész. Még jó, hogy akadt egy kis maradék almás morzsasüti a hosszúhétvégéről. 

Pastrami

Talán már írtam róla, hogy van egy kis közös bakancslistánk azokról a dolgokról, amiket együtt még együtt még sosem csináltunk, helyek, ahol együtt még nem jártunk. Rajta volt a Pastrami étterem is, amiről tudom, hogy egy nagyon szuper hely, és sokszor hallottam már róla, sőt, egyszer jártam is ott M. Gray-el, aki mellette lakott, és a barátnőit ott szedtük fel, de bent még sosem jártam, és persze nem is ettem ott - pedig most nagyon közel lakunk hozzá.

És tegnap a margitszigeti kalandunk után elmentünk oda reggelizni, vagyis inkább bruncholni, merthogy 11 körül volt már, mikor megérkeztünk, és aztán estig nem is voltunk éhesek. Nálam a másutt reggelizés az igazán luxus kategória, mert úgy vagyok vele, hogy ha van lehetőségem beszerezni a hozzávalókat mondjuk a lidl-ből vagy a piacról, akkor fillérekből a legfranciább, legváltozatosabb reggelit rakom eléd 3 perc alatt, friss narancs-banán turmixszal és nagyon finom kávéval - de talán néha nem baj, ha nem nekem kell utána mosogatni. 

Én nagyon, nagyon szeretem az angol reggelit, és időnként szoktam is valami hasonlót csinálni otthon, kolbász nélkül, Heinz paradicsomos babbal, ropogósra sütött baconnel, tojással, pirított gombával. De most nem nekem kellett elkészíteni, mert a Pastramiban elém tették (2000 forintért, ez asszem a legdrágább reggelijük), nekem csak ámulnom és bámulnom kellett, hogy mennyire nekem való ez a hely, meg megenni mindent. Nagyon romantikus volt ott ücsörögni ketten (tényleg, alig volt valaki rajtunk kívül), és nem csak azért mondom ezt, mert engem finom ennivalókkal könnyű levenni a lábamról. A Pastrami az eddig verhetetlen Khan mellé ugrott a kedvenceim között, és írásba is hajlandó vagyok adni, hogy bármikor kapható vagyok egy reggelire ott, Gabesszel már meg is beszéltük, hogy legközelebb ottali.  

Ugye, milyen szép?

don't burn your bridges

Közben volt egy kisebb kiborulásom, illetve inkább úgy fogalmaznék, hogy kiöntöttem a lelkemet kicsit Pillának és könnyek közt a pasimnak is, és most már nem látom annyira borúsan a világot. Azért a probléma valamilyen szinten fennáll (úgy értem, a fejemben), és talán majd mesélek is róla, de most olyan jó, hogy nem akarom magam lehúzni. 

Viszont azt elmesélem, hogy tegnap reggel aránylag korán keltünk, kissé összerántottuk a lakást, majd elsétáltunk a Margit hídig, hogy megnézzük, mi újság van alatta. Ugyanis ott, ahol normál esetben víz áll, most száraz lábbal körbe lehet sétálni a híd pillérét, meg lehet csodálni a hidat, meg a várost is olyan szemszögből, ahonnan máskor nem, és szerintem ez nem csak annak élmény, aki szereti az építészetet. 

Ráadásul van most ott egy csomó kőszobor, vagyis szép kis kőpiramisok, és nem tudom, hogy a hely ideiglenessége, vagy a különlegessége miatt, de nagyon hangulatos, főleg ebben a gyönyörű őszi, napsütéses időben. Ma reggel még Gabeszt és Metrót is elvittem a nagy margitszigeti sétánk előtt, hogy ők is lássák a csodát.

but still

Hazajöttünk hétvégére, nem a hosszúra, csak vasárnapig. Én már pénteken, mondtam Barninak, hogy kicsit haverozzon, nem kellett őt sokáig győzködni, meg nekem is van igényem egy-egy estére egyedül. Suli után hazaugrottam összepakolni (kb a laptopomat vettem magamhoz), elvillámoztam a nyugatihoz, és már itthon is voltam, elképesztő, hogy háztól házig pont egy óra csupán. Kijött elém a bátyám, ezt a luxust szoktam igényelni, ha hazamegyek, jó érzés, hogy vár valaki és nem kell hazakutyagolni. Este elugrottam egy volt kolléganőmhöz pirospaprikáért, amit anyunak vettem, aztán a barátnőmhöz, aki tk pizzát sütött, meg beszélgettünk. 10-kor már ágyban voltam. 

Szombat reggel óriásit csavarogtam a városban Pannával meg a kiskuttyal - mennivel szebb az ősz itt, mint Budapesten! Aztán kisuvickoltam a lakást, mert attól még, hogy nem lakunk most itt, ugyanúgy van por meg kosz, sőt, arról már nem is beszélve, hogy ennyi pókhálót és pókot szerintem még sosem likvidáltam, kezdtek teljesen úrrá lenni a lakáson. Jött a pasim, sütöttem héjában süt krumplit vajjal, császárszalonnával, lilahagymával, a szüleimmel ebédeltünk, felköszöntöttük anyut, bailey's-zel koccintottunk. Délután pihentünk, aludtunk, elmentük vacsizni (van egy zseni hamburgerező a főtéren, a Farm, mindenképp próbáljátok ki, ha erre jártok), este Narcos-t néztünk, a hramdik évadot kezdtük el, ami már nem Escobarról szól, hanem a Cali kartelről. Az első rész kétharmadáig nem halt meg senki, ami az első két évad után már kezdett gyanús lenni, de aztán egy ember kikötöttek kötéllel a lábainál meg a karjainál fogva 4 motorhoz, a motorok meg elindultak a 4 égtáj felé, a többit a fantáziátokra bízom. Úgy tűnik, ez az évad sem lesz kevésbé súlyos, mint az eddigiek, bár Pablo nélkül már nem az igazi. 

Ma kicsit pakolásztunk, beszélgettünk anyuval, aztán a pasim visszament Budapestre, mert dolga van, én meg majd valamikor délután csatlakozom. 

És ez mind nagyon jó volt, ráadásul van még két teljes napom pihenni, de én mégis nagyon rosszul érzem magam a bőrömben. Majd ezt még kifejtem. 

ez itt anyué

Snoopy 1 és 2

szürke, mint a köd

Nem bírom elfogadni azt, hogy ennyire ki vagyok szolgáltatva a hormonjaimnak. Az én pasim egy kifejezetten jókedvű fiú, mindig vidám meg vicces, kb kinyitja a szemét, és megy az ökörködés. Nála nincs olyan, hogy rosszkedvű, olyan van, hogy nyomasztja valami meló, vagy feladat, és akkor feszült, de olyan, mint nálam, hogy felébred, hányinger kedve van, ebből a hangulatból egy halom kiskutya sem tudja kimozdítani, és bárkit, bármiért ki tudna nyírni, olyan nincsen. Nálam viszont van, ijesztő mértékben.

És nem tudok vele mit kezdeni. Tudom, hogy a világ igazából nem olyan, mint amilyennek abban a pillanatban látom, de mégsem tudok ezen túllépni, halálosan szomorú vagyok olyankor, mindent sötéten látok, és semmi nem jó. Egy barátom, aki borderline-os, mesélte, hogy a pszichológus megtanította őt, hogy felfogja, hogy amikor ilyen epizódjai vannak (ha ezt így mondják), akkor tisztában van vele, hogy ez csak az ő fejében létezik, és így tud ezzel együtt élni, elvonul, egyedül nyalogatja a sebeit, amíg tart, és igyekszik nem bántani a körülötte lévőket.

Szóval én is tudom ilyenkor, hogy ez most nem én vagyok, hanem a kib. pms, de ettől nekem nem jobb. Arra mondjuk jó, hogy nagyon tudom értékelni, mikor jókedvű vagyok és mindent vidámnak látok - ami az én természetes világlátásom. De amikor tudom, hogy közeledik az idő, már előre aggódom, meg figyelem magam, hogy előbújik belőlem a sárkány - és elő is szokott. Sajnos. Miért nincs erre gyógyszer?

flat white

Úgy kezdődött a mai (azóta már tegnapi) napom, hogy már a bicajon ültem a suli felé, amikor rájöttem, hogy a vékony, fekete pulcsi, amit kivételesen csak úgy, a melltartóm fölé vettem fel, szúr. Nem kicsit, és egyre nehezebben viselem. Gondolom, eddig is szúrt valamennyire, csak szoktam alá másik felsőt venni. Na, és akkor ebben a hangulatban telt a nap, amikor tudtam, és nem láttak, dörzsölgettem magam, pokol volt. Aztán volt 3 órám, utána egy 2.5 órás lyuk, majd még egy óra. Végre eljött az utolsó, a 6. órám, amire vártam, bementem a terembe... És üres volt. Zakatolva járt az agyam, néztem az órám: mit nézhettem el? Visszamentem a tanáriba, és mondták, hogy nem, Ilonka, NINCS órád, az egész iskola filmet néz ma abban az időpontban. Ez mondjuk csak azért volt elkeserítő, mert ha ezt tudom (kicsit alultájékozott vagyok még mindig), 11-kor hazamehettem volna, és délután 4-re kellett volna visszajönnöm (az este 8-ig tartó) értekezletre. Na mindegy. 

Jövő héten témahét lesz, ahol a gyerekek 3 napon keresztül projekteznek (a mieink food blogot írnak, és ehhez kapcsolódó előadásokra és workshopokra járnak, mint ételfotózás, kaja-design, blogolás, a wordpress használata, jön egy dietetikus, egy lány a Felelős Gasztrohős-től, majd fenntartható éttermet látogatnak, piacra mennek, őstermelőkkel találkoznak, főznek stb, és mindezt be kell, h blogolják, how cool is that). Úgyhogy tanítani tulajdonképpen nem kell, csak terelgetni a gyerekeket, lehet lazulni. 

Megszűnt a kedvenc pafümöm, a See by Chloé, meséltem már? Úgyhogy sehol nem lehet már kapni (sem online, sem a Müller-Douglas-Marionnaud vonalon), eléggé szomi vagyok. De tegnap találtam egy helyen, úgyhogy felvásároltam a készletüket, azt az egy darab 50 miliset, ami volt még náluk. Most kereshetek megint nem-tucat parfümöt magamnak. 

Ezt meg a Tamp&Pull-ban kaptam tegnap, milyen szép (és finom):

ET

Megnéztem hazafelé a Vásárcsarnokot a Vámház téren (emlékszem, milyen lepattant és szürke volt az a környék régen, most pedig minden felújított, elképesztően gyönyörű és hipszter arrafelé), és megállapítottam, hogy ha már egyszer ott van a csarnok a töménytelen mennyiségű, szebbnél szebb zöldségekkel, gyümölcsökkel és húsokkal, akkor kb indokolatlan lemenni az aldiba. Nagyon szuper az a hely. 

Viszont segítsetek: ti hol vesztek virágot? Ha nem 3 szál rózsát akartok venni 3000-ért, hanem egy csokor aktuálisan elérhető növényt, amit haza lehet vinni és vázába rakni anélkül, hogy anyagi csődbe menne az ember? 

A csarnok után rájöttem, hogy nem ittam még meg a délutáni kávém, így eltekertem a Tamp&Pull-ba, amiről emlékeztem, hogy nagyon jó. Mondjuk a táblájukon olyan dolgok voltak kiírva, h kb arra sem jöttem rá, hogy eszik, vagy isszák (szó szerint, bár szerintem kávé alapú termékekről lehetett szó), például az Espresso Tonic úgy van kiírva, hogy ET, vajon másoknak ez nyilvánvaló? Úgyhogy meg kell kérnem Gabesz barátnőmet, hogy részesítsen kávé-továbbképzésben. Mindenesetre spontán módon ittam egy tonikot kávéval, amiről tudtam, hogy létező kombó, de olyan furán hangzott, hogy sosem jutott eszembe kipróbálni. Jelentem, az íze is borzasztóan fura, de azért megittam. Persze ti azért kísérletezhettek, mert én nem szeretem a tonikot, de a szokatlan dolgokkal mindig muszáj tennem egy próbát. A Tamp&Pull-ba viszont még vissza kell mennem, és végig kell innom a kávélapot, mert nagyon izgatja a fantáziámat. 

ja igen, és a sisak

Szentendre

Mázli, hogy a pasim pont ugyanannyira szeret csavarogni és utazni, és pont annyira spontán, mint én. Úgyhogy szombaton ebédeltünk egy kis sütőtök levest tökmaggal, parmezánnal és fokhagymás pirítóssal, majd megkérdezte, hogy elmenjünk szentendrére? Én pedig egy percnyi őrült öröm-ugrabugrálással válaszoltam. Gyerekkoromban is nagyon sokat jártunk Szentendrére a szüleimmel, a Skanzen is, meg a város is a szívem csücske lett, és később is fix hétvégi program lett, nagyon szeretem. Pillával is voltunk ott, talán egy éve? Emlékszem, gyerekkoromban ugye hosszú szőke hajam volt, és mikor egyszer Szentendrén kirándultunk, épp két copfba volt befonva, és kaptam egy kézműves babát, aminek ugyanolyan volt a haja, és konkrétan úgy nézett ki, mint én. 

Nem csináltunk semmi különöset, még a kötelező lángos-kör sem volt meg, egy fagyit ettünk, meg körbesétáltuk az egész óvárost. Szentendre a legjobb szombati program.

hellóóóó

Ma két órámat is bejöttek megnézni, amin gondoltam, hogy be fogok stresszelni, és olyankor felébredek hajnalban, és nem tudok aludni. De aztán az volt, hogy mindkét csoporttal meglehetősen speckó anyagnál tartottunk (az egyik csoport pont egy projekttel lett kész, a másik meg röpdogát írt, majd összefoglaltunk), és nem akartam átszervezni meg megkavarni mindent csak azért, hogy villantsak az óralátogatáskor. Úgyhogy pénteken szépen összeraktam, ahogy szoktam, hogy mi fog történni az órákon, és tudatosan elengedtem a dolgot - tegnap még ránéztem, de ennyi. Kirakat-órát nyilván mindenki tud tartani, de azt nem akartam, annyira jól működnek itt az óráim amúgy is, hogy nyugodtan bárki bármikor bejöhet. Az egyik órámat külföldi angoltanárok nézték meg, és vicces volt látni, hogy mekkora szemeket meresztenek, ahogy mesélek nekik, hogy milyen szuper ez az iskola - én pont ugyanekkorákat néztem, mikor először meséltek róla az állásinterjúmon.

Holnap nem lesz tanítás, lesz suli, csak nem kell tanítani (tolerancia nap lesz, mindenféle érzékenyítő témákról tartanak előadást, beszélgetést külsősök), úgyhogy nem készültem, órák után azonnal bicóra pattantam és elindultam. Amíg metróztam, kb az volt a cél, hogy minél gyorsabban hazavonszoljam magam, és aztán többet nem is nagyon hagytam el a lakást (így képzelem el a lakótelepi életmódot), most meg elmegyek tekeregni mindenfelé. Van már sisakom, egyébként volt régről, egy fehér, decathlonos, görkoris sisak, ami talán kétszer, ha volt rajtam, mert utáltam. De most a pasim olyan imádattal néz rám mindig, mikor fölveszem, hogy már nem is utálom - megszoktam, megszerettem, kényelmes is, jó érzés hordani amikor bringázom, sőt, akkor sem veszem le, ha mondjuk megállok vásárolni. Mondjuk ma reggel annyira fázott a fülem, hogy ki kell találni, hogyan fogom a nonplusz sapimat kombinálni a sisakkal. 

Sajna nincs a környékünkön sem lidl, sem aldi, a pasim időnként elvisz, de ha hazafelé be kell vásárolnom, akkor általában Spar, CBA, meg Tesco, de mindegyik rendkívül szar és drága. Ma megálltam a Batyin, hogy vegyek sonkát meg szőlőt az otthon lévő sajthoz, meg két meggyes sört, hogy ha hazaér a pasim foci után, méltó módon megünnepelhessük a nap végét. Arra viszont nem számítottam, hogy a hiper-szuper, új Sparban a vásárcsarnokban 35 percet fogok a kasszánál sorban állni. Én elképesztően türelmes ember vagyok, de azért ez engem is megviselt. Viszont a néni utána pénztárnál el akarta kérni a személyimet, és ezen annyira nevettem (nyilván, ahogy jobban megnézett, rájött, hogy valószínűleg enyhén szólva legálisan ihatok már meggyes sört), meg annyira kedves és jókedvű volt a kígyózó sor ellenére is, hogy teljesen megenyhültem. 

A legjobb viszont (a pasimmal váltott zsömözsövö üzenetek mellett) az volt ma, hogy voltam postán, mert szombaton elfelejtettük, hogy munkanap van, és megbüntetett a ház előtt a parkolóőr (szerintem ez olyan geciség amúgy, kb minden autón volt a környéken piros csomag), és amikor utána kötöttem ki bicóm, ott szagolászott egy kis méretű eb egy fiú pórázának a végén. Amikor odaértem a bringámhoz, megállt és nézett, én pedig szóltam neki, hogy hellóóóóó, ő pedig hatalmas vigyorral a képén már jött is oda hozzám farkcsóválva. És percekig simogattam és masszíroztam (már a kutyit), és a srác mosolyogva hagyta. 

anneliesdraws

here I am

Nagyon köszi a lelkesedést és a kedves szavakat és üzeneteket, és fejben tartom, ha egyszer úgy alakulna, de egyelőre nem jut eszembe, hogy bezárjam a blogot. Most valahogy nem érzem, hogy olyan sok mindent van kedvem megosztani, illetve van, csak nincsenek üresjárataim, de közben tudom, hogy lesz majd kedvem megint. Régen, például a volt sulimban nagyon szerettem lyukasórában úgy kikapcsolni, hogy írtam egy posztot, segített, hogy kicsit helyrerakjam a gondolataimat - mostanában inkább az óráimra készülök, felhívom a pasim vagy anyuékat, kávét csinálok vagy valami uzsit, esetleg kimegyek ebédelni. Próbáltam már olyasmiről posztolni, amiről megkértek, de az nem megy, volt már, hogy kifejezetten rossz érzésem volt vele kapcsolatban, viszont nagyon szívesen ajánlok mindent, ami nekem jó, kérés nélkül is.

Voltam a múlt héten fodrásznál, nagyon megnőtt a hajam. Volt egy kicsi dilemma, hogy mi legyen a koncepció, de végül különösebb gondolkodás nélkül levágattam rövidre, igazából még rövidebbre kellett volna, most kb az államig ér. Annyira könnyű vele bánni, megszárítom, ami nekem úgy másfél perc, pár tincset behullámosítok hajvasalóval, és kész, van friss frizurám, van formája, tartása, nem csak úgy lóg. Összefogni nem igazán tudom, az azért időnként hiányzik, de ha kell, eltűzöm.

Életemben először glamour napoztam hétvégén, be is igazolódott az elméletem, hogy ilyenkor egy csomó olyasmit is megvesz az ember, amit egyébként eszébe sem jutna, nem csak mosószert és wc papírt, és végül igazából nem is az, hogy spórolsz, hanem sokkal többet költesz, mintha mondjuk plázázás helyett elmentél volna kirándulni. Megvettünk egy csomó mindent a háztartásba, ami kellett, az mondjuk jó volt, de pont arra, amire jól jött volna némi engedmény (Lancome szempillaspirál), nem volt érvényes a kupon, nem is értettem. Azért vettem azt is, Body Shopokat, meg egy Clinique arckrémet, mert mostanában nem működnek, amiket használok, azt pedig az én bőröm nagyon szereti. 

Nagyon nehéz ez az egész blogolás-ügy nekem. Mindig nagyon szerettem a nehézségeket is kiönteni ide, de mióta tudom, hogy sokan a valódi világomból - organikus (nem a blogvilágból származó) barátok, család - is olvasnak, nehezemre esik olyan dolgokról írni, amik valóban kikívánkoznának belőlem. Persze, nyilvánvaló volt, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik egy nyilvános felületen, meg hát nem is én vagyok a NASA, nincs itt semmiféle titok, csak már nem jut eszembe itt igazán megnyílni. Persze rejtély, hogy miért esik jobban ismeretleneknek kiönteni a szívem, mint a környezetemnek, de nem én vagyok az első, aki felismerte ezt a problémát, ugye. Most pedig bebizonyosodott, hogy az új sulimban is van, aki olvas, vagy legalábbis tudja hogy blogolok, és gyanítom, hogy ez egyre inkább így lesz - sőt, ma láttam rá jelet, hogy a gyerekek közül is van, aki képben van. Na, szóval lényeg, hogy a szexuális vagy kábítószeres kalandjaimat nem tudom itt ezután megosztani, annak meg, hogy időnként elmesélem a hétvégémet, nem tudom, mennyi értelme van. Biztos számít az is, hogy óriási események nem történnek velem.

A munka mellett sokszor csak arra vágyom, hogy hazaérjek a minilakásunkba, és nyugis kis családi életet éljünk. Már nem stresszelek a tanításon és az óráimon, szépen folydogál minden a maga medrében, nagyon szeretem, örülök, hogy váltottam, és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy minden kb az ölembe hullott. Reggel bemegyek időben, hogy tudjak készülni, vannak lyukasóráim, és a szünetek is elég hosszúak, hogy  rá tudjak hangolódni a következő órámra. Délután viszont azonnal eljövök, amint végeztem, - erről viszont már hallottam, hogy van, aki rossz szemmel nézi, mondjuk ez engem nem zavar. Még mindig nincsenek magántanítványaim, pedig már lenne kedvem hozzájuk (csak még nem tettem semmit, hogy rámtaláljanak), így spórolok, mert a luxi dolgokra nekem mindig csak a plusz munkákból telik. De most nem hiányzik semmi, szóval nem bánom.

Elkezdtem bicajjal járni suliba, ami óriási, instant javulást hozott az életminőségembe. Majdnem 9 km-re lakom az iskolától, de a budai rakparton tekerek végig a Margit hídtól, átmegyek a Szabadság hídon, és még ott kavargok kicsit, mindezt ma reggel 25 perc alatt tettem meg. Csodálatos érzés mozogni, szabad levegőn lenni, kimelegedni, szabadnak érezni magam. Hazafelé pedig jobbra-balra tekergek, megállok, ahol kedvem tartja, elintézem, amit kell, nem függök senkitől, semmitől. Mióta beköltöztem, zavart, hogy milyen kevéssé veszek részt a város életében - mostanra ez teljesen elmúlt. Ráadásul nem vagyok fáradt, mikor hazaérek, ami medzsik. Hétfőn hazagurultam, megpuszilgattam a pasim, átöltöztem elmentem edzeni, és utána még Pilláékhoz is elmentünk társasozni - pedig egy átlag délután csak annyi erőm szokott maradni, hogy magunkra zárjam az ajtót, és otthon lődörgjek. Viszont mindenki csesztet, hogy vegyek sisakot, mert ez nem Vác, meg hát ugye én időnként tekerek az Üllőin, meg a körúton is, ha úgy alakul, amiről érzem, hogy gáz, úgyhogy már rábólintottam, a héten szerzek egyet.

home

Kedden suli után egyből a vasútállomásra mentem és hazavonatoztam. Apu a vasútállomáson várt autóval, nem az enyémmel jött, hanem a régi picivel, amit most ő használ, időutazás volt visszaülni a kormánya mögé, régen nem vezettem, pedig nagyon szerettem, mindig mintha hazaérkeznék, mikor beleülök. Hazamentünk, ő kiszállt, én nem mentem be, mert nem akartam pár perc miatt megőrjíteni a kutyát. Csak átvettem a kocsit az utcán, és kimentem a kórházba meglátogatni a barátnőmet, aki azóta sokkal, sokkal jobban van. Utána hazamentem, anyutól kaptam vacsit, kutyáztam, beszélgettünk, beültem hozzájuk kicsit tévézni meg trécselni, a lakásomban kb 5 percet töltöttem, míg összeraktam a virágos bakancsom, meg néhány meleg ruhát. Kaptam szörpöt, zöldséget, almát, meg egy nagy halom bazsalikomot, majd apu kivitt az állomásra. 

Olyan jó volt.

gooood morning:)

Reggel megint nyöszörögtem kissé, hogy nincs kedvem felkelni, aludnék még, de aztán a hosszú zuhany, a hajmosás, a kávé, meg némi visszabújás a pasim mellé segített. Később indultam kicsit, mint szoktam, a villamos sem jött időben, de így is bőven,. kényelmesen odaértem a sulihoz, kb negyed órával az órakezdés előtt (nálunk 8:15-kor kezdődik az első), még fitnesz croissant-t is volt időm venni a lipótiban (szilvalekváros, fogalmam sincs, mitől fitnesz, de nagyon finom). A metrón a heti kalandom segített át, aztán odaértem az iskolához.

A kapuban már hallottam, hogy van némi hangoskodás, és akkor megláttam a kicsiket, a hetedikeseket. Mindannyian zöldbe, meg virágosba voltak öltözve, volt, akinek a kontya egy ananász köré volt csavarva, volt, aki fát ábrázolt. Ők fogadták ma reggel két oldalról a suliba érkezőket, mindannyian fülig érő szájjal kiabálták, hogy JÓ REGGELT:)!. Volt, akinek egy tál volt a kezében, benne keksz és nápolyi, és kínálták, hogy vegyél bátran. És egy csomóan mosolyogva ajánlkoztak, hogy ÖLELÉS?, és meg lehetett ölelni őket, éltem is a lehetőséggel. Mindez a kapu és a folyosó közti lépcsőn, kb 8 méteren. 8 méternyi zajos, hangos, zöldbe öltözött  gyerekboldogság. Vigyorogva értem be a tanáriba, mondogatva, hogy úúúúristen de cukiiiik. :)

Nem mellékesen pedig ma van a Plusz egy szendvics - Diákok a rászorulókért akció a suliban, ami bizonyos napokon egész télen tart majd, a gyerekek hozhattak saját készítésű szedvicset, sütit, csokit, ivólevet, gyümölcsöt. Rengeteg összegyűlt, és a Budapest Bike Maffia futárai szállítják ki a hajléktalanoknak. 

Csupa szív ez az iskola.

nyűűűűűgös

A pasim a színházjegy mellé egy képet kapott tőlem a születésnapjára. Még Portugáliában készült rólunk a sorozat, ő minden képen más vicces pofát vág, én pedig teli szájjal nevetek. Kinyomtattam nagy méretben kb 1 méter magasan a négy képet egymás fölé, úgy néz ki, mint amikor a fotóautomatából kijönnek a kész képek. Szépek vagyunk rajta, vidámak, boldogok, fülig ér a szánk, és persze az emlék is egyből visszajön, ahogy ülünk azon a random lisszaboni utcasarkon az első, igazi, közös nyaralásunkon a világ egyik legcsodásabb városában. 

Most a hálónkban, a komódon van ez a kép, és amikor reggel valami aktuálisan szükséges ruhát nem találok épp, és a sírás határán próbálom kitalálni, hogy hogyan tudom majd legkönnyebben túlélni a napot, akkor olyan ránézni erre a fotósorozatra, ezekre a szép, fiatal, vidám emberekre... Mintha nem is mi lennénk.

Tudom egyébként, mi a baj: nem érzem jól magam a bőrömben. Sokat és szarul eszem, keveset mozgok, nem jutok el edzésre. Túl hosszú a hajam, nem áll sehogy, mindig összefogom. El kellene mennem masszőrhöz, csontkovácshoz. A héten persze minden délutánra van valami megint, szóval nem tudom, mikor tudom kicsit összekapni magam... Nyűgös vagyok. 

Pedig a hétvégén megnéztük az őszi Balatont, és csodás.