bicaj, napsütés

Ma úgy tűnik, végre szép idő lesz, már minden porcicámmal porcikámmal vártam. Persze pont ma van egy csomó órám délelőtt és délután is, 5-re tudok majd Daniért menni, de talán akkor is tudunk még valamit csinálni. Kapott egy nagyobb bicajt, illetve örököltük egy barátunk kisfiától, mert a kezdő bicót, amit a Decathlonban vettünk tavaly ilyenkor, azt egy év alatt kinőtte. Ezt a nagyobbat (16-os) imádja, nagyon élvezi, meg hát egész nagy kereke van, nem úgy, minta réginek, aminek annyit forgott a kereke, amennyit tekert. És ez váltós is. Reggelente bicajjal megyünk oviba, meg mindenhova, úgy értem, már én is ülök a sajátomon, és ez kicsit olyan érzés, mintha visszakaptam volna a régi Milonkát, aki mindenhova tekert. Szombat este Vácon aludtunk Dani és én, reggel pedig Apuval hármasban eltekertünk a főtérre a bolhapiacra. Olyan jó volt! Egyébként ilyenkor, tavasszal a legszebb Vác, úgyhogy ha terveztek oda kirándulást, most nagyon érdemes, és persze ne hagyjátok ki a villásreggelit a Lujzában a Duna-parton. 

random people

Még februárban valamikor, 1-2 héttel a koncertünk után voltunk Barnival a Lukács fürdőben egy délelőtt. Épp a szauna után zuhanyoztam hideg vízzel, Barni még bent maradt gőzölődni, mikor megszólított egy nő, és kérdő hangsúllyal mondta a zenekarunk nevét. Mondom, ööö, igen, én vagyok. Hát ő volt most, a legutolsó koncertünkön, varázslatosnak találta, köszöni az élményt és máskor is el fog jönni. Nagyon jól esett, nem csak az, hogy tetszett neki a zenénk, hanem hogy odajött megmondani ezt nekem, szerintem ez annyira kedves dolog, jól esett. Barni mondta, hogy ő emlékezett erre a nőre a koncertről, hogy eléggé elöl állt és végig nagyon mosolygott. 

Tegnap pedig mentem Daniért, már öltözött és épp nagyon örömködtünk a dadussal, mert meglett Dani kisautós kulacsa, ami már két hete eltűnt és kallódott az oviban. Bejött egy nagymama-forma nő, aki nagyon ismerős volt - azt gondoltam, talán az edzőteremből -, összeszedte az egyik apró fiúcskát, és beszélgetett ő is a dadussal, de közben nagyon nézett engem. Köszöntünk, aztán mi elindultunk. Az autónál ért utol, megszólított, és megkérdezte, hogy ugye _zenekarnév_?  És kiderült, hogy ugyanaz a nő volt, aki a Lukács gőzében is megszólított a zenekar miatt. Ő sem volt biztos benne, hogy én vagyok az, hiszen nem értette, hogy pont itt, a faluban ugye, megint összefutunk... Na de mennyi esélye van, hogy az unokája Dani csoporttársa? 

változás

Számunkra ez a változás és fejlődés időszaka, én legalábbis nagyon úgy érzem. Barni még Cipruson leszokott a dohányzásról, én meg az utána lévő 3 hétben konkrétan azt hittem, hogy ennyi, vége, el fogunk válni. Borzasztóan ingerült volt, mindennel baja volt és kötekedett velem és Danival is, hatalmasakat veszekedtünk, volt, hogy külön aludtunk (úgy, hogy mindketten itthon voltunk), amit szerintem még sosem csináltunk. Egészen más embernek láttam, mint amilyennek eddig ismertem és megszerettem: a nyugodt, kedves, mindig jókedvű (jó, nem mindig, de általában meglepően kiegyensúlyozottan jó kedélyű) Barninak, és teljesen el voltam keseredve. Most tartunk majdnem egy hónapnál, és úgy egy hete azt vettük észre, hogy kisimultak a dolgok, mostanra pedig minden a régi - csak épp egy csomó pozitív hozadéka van annak, hogy már nem dohányzik. Két hete még nem gondoltam volna, hogy ennek vége lesz, de nagyon büszke vagyok rá, hogy megingás nélkül végigcsinálta, és őszintén szólva magamra is. Hízott már 4 kilót, de elhatározta, hogy ha tényleg rendben lesz a válla (amit időközben újra megműtöttek), akkor újra elkezd sportolni is. Egyébként iszonyúan büszke magára (joggal persze), és már kampányol a dohányzó barátainál, hogy milyen jó ez és biztosan meg tudják csinálni ők is.

Egyébként az, hogy ő ezt ennyi év dohányzás után meglépte, engem is inspirál a fejlődésre. Mondjuk nekem nem kell leszoknom semmiről, de a sok vita mellett muszáj volt a kapcsolatunkról is sokat beszélni és ennek kapcsán magamba nézni. Úgy érzem, hogy végül közelebb hozott minket egymáshoz ez a megpróbáltatás.

És természetesen gyereknevelés is egy olyan dolog, amiben szerintem mindig lehet szintet lépni. Dani igazi társ a mindennapokban, bármit meg lehet vele beszélni, rugalmas, okos és jó fej, de mint a gyerekekkel általában, sokszor vele sem könnyű. Én azt határoztam el, hogy amikor határt húzok, mert pl elegem lesz abból, hogy húzza az időt vagy nem akar megcsinálni valamit, akkor nem cseszem le és közlöm vele, hogy eddig és ne tovább, majd rákényszerítem, hogy csinálja meg, amit kértem (pl megfogom és beviszem a fürdőszobába zuhanyozni vagy rákiabálok, hogy mostmár tényleg üljön az asztalhoz enni), ahogy eddig csináltam, mert ez általában mindkettőnk hangulatát elcseszi (pedig milyen hatékony!). Egy ideje igyekszem nem annyira komolyan venni magam, benne maradni az ő mókázásában, és átjátszani magunkat a másik helyzetbe (úgy, hogy pl megkergetem, lebirkózom, összepuszilom stb), így megőrizve mindkettőnk jókedvét, végül mégis egyértelművé téve, hogy most zuhanyoznia/ennie stb. kell. Úgy tűnik, hogy ez tök jól működik, nyilván nekem muszáj ilyenkor nagy levegőt vennem, de hatalmas jutalom és megerősítés az, hogy működik a dolog, azóta kevesebb konfliktusunk van. Olyan ez nekem, mintha kaptam volna egy kulcsot egy olyan szobához, ahova eddig nem tudtam belépni. Annyira jó érzés.