betegség, barátok, sütik

Rossz szokásom, hogy mindig azt hiszem, hogy majd emlékezni fogok a dolgokra, ezért nem írom fel  őket - természetesen minden kb azonnal törlődik a memóriámból. Így pl. elfelejtem a jó kis témákat is, amiket itt akarok kifejteni. 

Na de most tudom, hogy a hétről és a hétvégéről szerettem volna megemlékezni. Az első három nap csodás volt, kicsit visszakaptuk a normál életünket, amiről nyáron el is felejtettem, hogy milyen. Elintéztem rengeteg halogatott dolgot, dolgoztam, edzettem háromszor, közben rendeltünk magunknak ebédet a helyi kifőzdéből, amit nagyon szeretünk, hogy még főznöm se kelljen. Kedd este próbálni is voltam, ami nekem a legtartalmasabb énidő, igazi kikapcsolódás. Mindez csütörtök reggelig tartott, amikor Dani nagyon taknyosan ébredt, és bár nem volt lázas, jól be voltak dagadva a szemei, szóval látszott, hogy nincs jól. Nem engedtem oviba, és mivel Barni dolgozott, végigcsináltam vele a napot, főleg rajzoltunk - színeztünk, és aludtunk is délután. 

Pénteken jobban volt, így lementünk Vácra Anyuékhoz, mert ott legalább levegőn vagyunk egész nap, meg kicsit eloszlik Dani köztünk. Anyukám főzött nekünk paradicsomlevest, ami az én kedvencem, meg mákos tésztát, ami meg Danié. Délután kicsit találkoztam egy nagyon kedves barátnőmmel is, akinek 1 éves a kisfia, és épp azzal küzdenek, hogy vajon az oltástól, a fogzástól vagy a növekedési ugrástól nem alszanak éjjel? Szóval kicsit hálát adtam az éjszakáinkért. Jót dumáltunk, sétáltunk meg ettünk sütiket a Lujzában. 

Péntek este Barni a Tilos maratonon volt a barátaival egy szülinapot ünnepelni, mi meg Danival már este 9-kor aludtunk. Szombat reggel viszont én is betegen ébredtem, ami a rémálmom így 3 héttel a koncertünk előtt, de inkább most, mint akkor. A srácok cukik voltak és hagytak pihenni, csak egy kis sütőtök levest csináltam ebédre spenót főzelékkel és a reggelről maradt bundás kenyérrel. Mára jobban lettem, viszont Barni dőlt ki, Daninak már semmi baja, remélem mindenkin ezzel a lendülettel megy át, hogy 3 nap és kutya bajod (nekem ez ugye holnap lesz). 

Délután elmentünk Danival kicsit csavarogni a faluba az elektromos autójával, egy tűzpiros, cabrio audival, amit még tavaly vettem itt a faluban egy nagymamától használtan, és szerintem jövőre ki is növi, úgyhogy most még gyorsan használjuk sokat. Eredetileg irtóztam a gondolatától hogy ilyenje legyen, mert milyen felvágós már, de látom, hogy óriási feeling neki és imádja, hogy megbámulja mindenki, szóval nyomulunk a faluban, én bicózom mögötte. Voltunk játszón, hazafelé vettünk sütit, itthon még vacsiztunk, fél8-kor mindenki ágyban volt. 

És akkor most egy újabb hét, csak most már légyszi ne legyen beteg senki. 

it was September

Dani reggel jókedvűen elment óvodába, visszakapjuk az életünket. Jó érzés volt készülni hétvégén, átnézni a ruháit, névmatricát vasalni azokba a ruhákba, amikben még nem volt, átbeszélni, mi lesz. Az utolsó héten már a kiégés összes tünetét produkáltam, tényleg nagyon odatettük magunkat, hogy jól érezze magát és ne unatkozzon egy kicsit se, de mi szerintem eléggé elvesztünk közben. Én nem emlékszem, mikor voltam utoljára egyedül, akár csak egy pár órát is, már amikor nem mondjuk próbára mentem, és kettesben is alig voltunk. Barni elkezdett kicsit dolgozni, még csak itthonról, de szerintem ez is felüdülés neki. Meg hát csend van itthon, nem kell rajzolni, legózni stb. Hihetetlen. 

Én ma reggel 63 kg lettem (mint valami szülinap),  a terhességemen kívül sosem voltam még ennyi. Szép lassan kúsznak fel rám a kilók teljesen normál életmód és evés mellett, pedig még kocogni meg bringázni is eljárok néha. Szinte biztos vagyok benne, hogy ez az életkorral járó hormonális súlygyarapodás, és persze hiába csinálok bármit, ha nagyon odafigyelek, max stagnál a súlyom. A héten visszamegyek az edzőterembe, hogy legalább plötyi ne legyek, de közben nem látom reálisnak, hogy eljussak heti 3x-4x (mert kb 0 a lelkesedésem), pedig tudom, hogy úgy lenne értelme. Tök jó lenne úszni, biciklizni, jógázni, de közben leginkább aludni lenne kedvem. 

Azt is kudarcként élem meg, hogy nem lett sulis állásom, pedig annyira úgy éreztem, hogy itt az idő visszamenni. Szeretem a kis magántanítványaimat is, de nagyon kellene a rendszer, hogy bemehessek emberek közé, meg persze a pénz is sokkal bizonytalanabb így, a nyár pl. katasztrófa volt, pedig még még a nyaralásokon is tanítottam, ha volt rá igény. De legalább tudok majd foglalkozni ezzel is most. Nagyon van kedvem az őszhöz, jó érzés, hogy itt van. 

my kind of freedom

túrógombóc-Milonka 1-0

 Tegnap meg akkora fail-t villantottam a konyhában, nem is emlékszem több ilyen kudarcra, általában kifejezetten jól szokott elsülni minden, amit főzök. Nagy mellénnyel álltam neki túrógombócot csinálni (a Street Kitchen receptje alapján amúgy), mert nem először készítettem, és emlékeztem, hogy ez sima ujjgyakorlat. Kicsit gyanús is volt, hogy milyen kevés dara van benne, de úgy reklámozták, hogy így habkönnyű lesz. Már ott elbasztam, hogy a nyers gombócokat nekiálltam főzés előtt belegöndörgetni a pirított zsemlemorzsába. Már a felével készen voltam, mikor rájöttem, mekkora idióta vagyok, és előadtam egy kisebb idegösszeroppanást Barninak, szegény, nem is értette, mi van, próbált jótanácsokkal ellátni, ami olaj volt a tűzre, mert ő egy rántottát sem tud megsütni. Ekkor még nem tudtam, hogy tökmindegy lesz a túl korai prézlizés, mert az összes gombóc szétesik a vízben úgyis teljesen. Ekkor már olyan idegállapotban voltam, hogy azon gondolkodtam, hogy melyik szanatóriumba tudnék bevonulni pár napra hétre, ahol remélhetőleg jól leszedálnak majd egy időre - azt hiszem, némileg túlreagáltam ezt a kis konyhai malőrt, bocsánatot is kértem miatta Barnitól, mikor kicsit megnyugodtam, meg bevettem egy adag magnéziumot. Szerencsére nem csak a lúzer túrógombócom volt az ebéd, előző nap főztem sűrű gulyást sok zöldséggel kuktában (a titkos konyhai fegyverem, minden szuper lesz benne, lehet, hogy a túrógombócot is abban kellett volna), és az tökéletes lett. A legviccesebb amúgy, hogy végül iszonyú finom lett a túrógombócmassza is, és tényleg habkönnyű volt, csak nem volt gombóc formája - végül rászórtuk a prézlit és jóízűen megettük porcukros tejföllel (Dani birslekvárral, mert ő nem hisz a tejfölben-tejszínben). Pont ott ebédelt nálunk Barni anyukája is, szerencsére az epizódomnak nem volt tanúja, az ebéd meg nagyon ízlett neki. 

Nem készültek képek, szóval mindent el kell hinnetek nekem.

reminiscing

Megkezdtük a nyár utolsó hetét, hétfőn már ovi. Eljöttünk Danival Anyuékhoz két napra, itt is alszunk. Még megvan a régi lakásom, anyuék használták egy darabig míg felújították a lakásukat, de aztán visszaköltöztek, ez meg itt áll üresen, Apu használja műhelynek, meg cuccokat tárolnak benne. Nagyon fura itt lenni, itt aludni a régi lakásomban, ahol egyáltalán nem érzem magam már otthon, a régi ágyamban aludni (ráadásul elfelejtettem pizsit és fogkrémet hozni magamnak). Mennyi emlék, mennyi sztori, és milyen messze van mind! Nem is baj:). 

Délután csavarogtam kicsit a városban, hál'istennek itt is van még egy bringám, jó volt tekeregni. Szomorú volt látni, mennyire le van pattanva a város, meg az emberek is, dülöngélő arcok, kéregetők, kb ilyen Blaha Lujza tér hangulat. Pedig hogy szerettem itt lakni, a világ legjobb helyének láttam, és az is volt szerintem. A Duna-part mondjuk még mindig egy csoda és hiányzik is nagyon. Holnap el akarom vinni magam bruncholni kicsit a Lujzába, bicózni megyünk Danival, talán átjön a tesóm is. Jó itt lenni most nagyon, a szüleim nagyon szoktak hiányozni, jólesik egy kis minőségi időt velük tölteni, nem csak beugrani pár órára. 

a főtér meg az ujjam

megunhatatlan

a kávéhoz adnak egy minifagyit, imádom

Dani a szüleimmel a parton

the soundtrack of your life

Tegnap volt próbánk, már két hónapja nem, így aggódtam, hogy mi lesz, milyen lesz, emlékszünk-e a számokra egyáltalán. Persze szuperjó volt, ezek a srácok az én legbelsőbb köröm, nagyon jó élrzés volt együtt zenélni megint. Még mindig szokott olyan rémálmom lenni, hogy tök spontán színpadra kell állnunk mindenféle előkészület nélkül, én nem vagyok beénekelve, nem tudom a szövegeket és a többiek sincsenek képben, és az borzasztó. Nyilván nem csinálunk ilyet, nagyon sokat szoktunk készülni egy-egy koncert előtt, szóval nem tudom, honnan jön ez, de visszatérő álmom. Régen annyi koncertünk volt, hetente mondjuk kettő, hogy nem is kellett próbálnunk, a kisujjunkban volt a műsor. Úgy nagyon szerettem koncertezni, egyáltalán nem izgultam, pure élvezet volt az egész, az volt a rossz érzés, ahogy fogytak el a számok és közeledtünk a koncert végéhez. Nagyon szeretem csinálni most is, büszke vagyok rá, hogy van ez az életemben, de remélem, hogy lesz megint ilyen, hogy annyira pörög, hogy a kisujjunkból rázzuk ki. Most a gitárosunkkal dolgozunk egy kis akusztikus műsoron, amit nagyon szeretek és élvezek is, és talán segít majd, hogy kicsit jobban tudjuk marketingelni magukat. De ez a kötelező kontentgyártás, meg hogy menjünk tiktokra stb, egy olyan szomorú, üres valami, teljesen elkeserít. 

broken dreams

Voltunk egy hetet a Balatonon. Idén többször is nagyon eltaláltuk, hogy a legnagyobb hőség idején voltunk ott. Barni öccséék is voltak az egy éves cukival, meg Barni Anyukája. Így együtt lenni jó is volt, meg szokásos módon nehéz is, mert még mindig az van, hogy mindenki tök más élethelyzetben van, mindenki más stílusban él és nyaral, más a napi ritmusa, máskor alszik, pihen, más a rendigénye, máskor és mást enne, máskor menne ki a strandra, és mindezek ellenére valami miatt nem bírjuk (én mondjuk pont el bírnám) engedni, hogy mindent együtt kell csinálni. Voltak egészen komoly konfliktusok is, de erre azt kell mondanom, hogy végre vannak konfliktusok, és nem csak mindenki magában puffog. Utána jobb is lett a hangulat szerintem, hogy kimondásra kerültek dolgok. Én ilyen forradalmár módon amúgy igyekszem kiállni a sorból, és pl csinálok magamnak meg Daninak reggelit meg kávét, amikor felébredünk, és nem várom meg, hogy mindenki felkeljen-zuhanyozzon és együtt terülj-terülj-asztalkámozzunk, főztem többször is, azt, amit én akartam és nem engedtem Barni anyukájának, hogy ő főzze meg, vagy segítsen, amit iszonyúan nehezen viselt. De mindegy, az én mentális egészségem szempontjából fontos volt, hogy kijelöljem a határaimat. Mindenesetre nem megy át az üzenet, hogy szerintem mindenki boldogabb lenne, ha egymás mellett nyaralnánk, és nem együtt. 

Amúgy nagyon jó volt, jártam futni, Dani jött velem bicón, sokat pancsoltunk meg SUP-oztunk. Felmondta a szolgálatot a lila, hálós-aljú gumimatracom, életem értelme, de volt eltéve egy ilyen fotel-szerű, ami szintén szuper, csak nem nagyon jutottam hozzá, mert az 5 éves pont azzal kívánt játszani feszt. 

Meg majdnem volt egy napok egyedül, Barni átvitte Danit Sóstóra, hogy egy haverjával együtt strandoljanak ott, de egy óra múlva telefonált, hogy Dani összehányta a büfét és jönnek haza. Arcom. 

summer on the inside

Tegnap kettesben voltunk, ezer éve nem volt ilyen, úgyhogy randinapot tartottunk. Tudtuk, hogy a francia producer-dj, Jean Tonique játszik a Pontoon-on, lesz fellépése a Szigeten, és ez egy ilyen bemelegítő esemény volt este 8-tól. Én egyszerűen immmádommm őt, minden számát, nagyon könnyed, fülbemászó nu discot játszik, mindenképp ott akartam lenni. Előtte beültünk a Giuliába a Moszkván, nagyon hangulatos a kerthelyiségük, meg akartam mutatni Barninak. Kb 7 fajta főételük van, ebből 5 tejszínes, abban a világban, ahol mindenki laktózérzékeny, miééért. Végül az egyetlen paradicsomos ételt kértem, gnocchit, ami sűrű paradicsomos szószban úszott és volt még benne aszalt paradicsom meg egy kis gomba. Egyáltalán nem ízlett, még jó, hogy előtte ettünk előételt, így nem maradtam éhes. Barni viszont élete legjobb carbonaráját ette (nekem is azt kellett volna), kicsit citromos volt rajta a szósz, tényleg nagyon finom volt. Meg az aperol spritz is. 

Utána 5-ös buszra szálltunk, majd átsétáltunk az alagúton és a hídon a Pontoon-hoz. 8-kor elindult a zene (nagyon jó volt egyébként), de nem Jean Tonique kezdett, majd 9-kor megint egy másik dj-t láttunk a pultba állni, ekkor megnéztem az esemény oldalát, és kb ekkor írták ki, hogy a külföldi fellépő csak 23:00-kor kezd. Én olyankor már aludni szoktam, így kicsit elkeseredtem, de végül megvártuk, és fél1-ig bírtuk is. Egyébként látszott, hogy alig volt, aki miatta érkezett, a legtöbben random külföldi turisták voltak. Összefutottunk vele egyébként a pultnál még a fellépése előtt, egy szimpi fiatal pasi, oda is mentem és elmondtam neki, mennyire imádom a zenéjét, meg megkérdeztem, csinálhatunk-e közös fotót. Barninál volt a telóm, egy csomó ideig tartott, míg megcsinálta, mert gondolom kioldotta stb, én közben álltam a pasi mellett, hogy úristen, miafasz tart ennyi ideig? Majd megköszöntem, elbúcsúztam, nézem a fotókat, a srác elbűvölően mosolyog mellettem, az én kigúvadt szemeim viszont pontosan azt tükrözik, amit gondoltam. :D Na mindegy, majd egy következő életben jobban sikerül. 

A zene és a buli viszont nagyon jó volt, iszonyú jót táncoltunk. Eredetileg akartunk barátokat hívni, de végül így volt tökéletes, kettesben, nagyon ránk fért már. Olyan is volt, hogy táncoltunk-bohóckodtunk a tömeg közepén, és egy bebaszcsizott csaj kérdezi Barnitól, miközben rám bök, hogy IS THAT YOUR WOMAN? mondja Barni, hogy aha. SHE'S BEAUTIFUL! :D Majd elfordult, hogy smároljon tovább a saját pasijával. 

Hát ilyen volt az esténk, régen nevettünk ennyit, és megint megerősített minket, hogy kellenek ilyen kicsapongások, élmények kettesben, hogy ne felejtsük el, hogy nem csak gazdasági szövetség és anyu-apu vagyunk, hanem ugyanaz a szerelmespár, aki kezdetben voltunk.

a nyár vége

Itt az augusztus. Barni ma jött haza Ozoráról, én tegnap jöttem haza Siófokról, ahol Danival ketten voltunk a bátyámékkal és a sógornőm családjával. Az elmúlt hónapokban teljesen feltöltődtem, nagyon jól érzem magam a bőrömben és nem cserélnék senkivel, évek óta nem voltam ennyire önmagam. Azt hiszem, soha többé ilyen szabad nyarunk nem lesz, mint ez volt, azt csináltuk, amihez kedvünk volt, rengeteget nyaraltunk, utaztunk, nem sajnáltuk rá sem a pénzt, sem az időt. Barni nem dolgozott, én pedig teljesen rugalmas voltam, megtehettük. Barni és Dani olyan szimbiózisban vannak, amit csodálatos látni, és tudom, hogy azért jött létre, mert Barni végre kipihent volt, nem rohant, rengeteget tudtak kettesben (is) lenni, csavarogni, együtt játszani. 

Barni lassan újra elkezd dolgozni. Egyelőre nagyon bizonytalannak tűnik a munkája, rengeteg kollégája van munka nélkül, de azért reménykedünk. Én is beadtam az önéletrajzom néhány suliba, megérett bennem, hogy van kedvem újra közösségben dolgozni, és egészen lelkes vagyok emiatt, meg hát egyszerűen nem elég az a pénz, amit a magántanítványokkal megkeresek, illetve túl bizonytalan, mennyi jön be egy hónapban. Dani jövő szeptemberben iskolába megy, tudjuk, hogy hova szeretnénk vinni őt, de azért lassan el kell ezen gondolkodni, ez is nagyon izgalmas, de közben félelmetes is - kis cukorpofám, iskolás lesz. 

Na de előbb nézzük, mit hoz az augusztus!

July as such

És most, hogy egy hét után újra itthon vagyunk, illetve Dani Vácon, Barni a Balatonon az Anyukájával, kimostam két adag ruhát (milyen messze még a vége...), rendet raktam és megnéztem az And Just Like That legújabb részét... Hol is tartottam? 

• Voltunk egy kicsit a Balcsin, csak mi hárman, nem is emlékszem, mikor volt utoljára ilyen - isteni volt. Vettünk egy SUP-ot úgy, hogy még sosem próbálta egyikünk sem, de nagyon bevált. Akkora, hogy mindhárman fel tudunk rá ülni úgy, hogy Dani előttem ül, ott tudjuk hagyni a zsúfolt strandot és ott lubickolni, ahol senki más nincs, csak mi. Megnyílt a kedvenc pizzériánk a sarkon, van lángos a sarkon, főztünk kukoricát, feltöltöttük dinnyével a hűtőt - tökéletes volt. 
• Barni elkezdte mondogatni, hogy mit szólnék, ha bérelnénk egy lakóautót és nyomnánk egy roadtripet, Dani biztosan nagyon élvezné és neki is bakancslistás a dolog. Mondtam neki, hogy egyszer majd tök jó lenne - és gondoltam, ennyiben is hagyhatjuk a témát, mert annyira azért nem hozott lázba a dolog. Arra nem számítottam, hogy 3 nap múlva bejelenti, hogy talált egyet, ami szabad, és a következő héten indulhatnánk is, az egyik barátnőnk Olaszországban, Velence fölött él, már régóta hív, hogy látogassuk meg, hát itt az idő, induljunk. Itt már kezdtem kétségbe esni, hogy ennek a fele se tréfa. Végül elmondtam neki, hogy nekem ehhez igazából nincsen kedvem, teljesen a komfortzónámon kívül esik ez a dolog, menjenek ők ketten. Mondta, hogy ha ennyire nincs kedvem, akkor ne menjünk, de szerinte nagyon élveznénk mindannyian. Végül kértem, hogy hadd aludjak rá egyet. Aludtam, megkérdeztük Danit, aki persze iszonyúan lelkes volt, megkérdeztük a barátnőnket, aki mondta, hogy szuper nekik most, mehetünk, és két napra rá el is indultunk. A hátam közepére kívántam az egészet, izgultam, hogy találunk-e helyet valamelyik kempingben (amelyikkel sikerült beszéltem, ott tele voltak), de végül az év legjobb nyaralása kerekedett belőle... De a részleteket majd később mesélem el. 
• Délután találkoztam Katával, a Párizsban élő fotós barátnőmmel, menüztünk a Parázsban, aztán pedig beültünk egy limonádéra a Szimplába , ami egy időutazás volt, ezer éve nem jártam ott. Jó volt kicsit felvenni a vonalat, elmesélni, kivel mi újság van. Tavaly volt az esküvőjük, mi pont covidosak voltunk, így sajnos nem lehettünk ott, most mutatta meg a fotókat is. 
• De most annyira jó itthon lenni! Rengeteg dolgom van, egy csomó terv a zenekarral. Jó végre nyugiban, az asztalnál ülve megtartani az óráimat, megsínylették a virágok is a teraszon, hogy nem voltunk itthon, át kellene ültetni pár benti növényemet, kong a hűtő az ürességtől... Most egy darabig nem megyek sehova. 

sunday Milonka style

Danit az évzáron kétszer csípte meg darázs, egyszer a színházi előadás alatt (a ballagó gyerekek szülei írnak és előadnak egy darabot minden évben), ordított is rendesen, így kicsit elloptuk a show-t, aztán meg mikor indultunk hazafelé, a vállán. Pedig előadtam neki az első után, hogy akit megcsíp egy darázs, aznap már nem lehet darázscsípése, mert naponta csak egy lehet, van egy ilyen szabály. De ezt a darazsak is tudják? Igen, ez az ő szabályuk. Erre tessék, nem megcsípik másodjára is? Úgyhogy beadtam neki, hogy a második hangya volt. Mázli, hogy az egyik csajnál volt fenistil krém, Dani lelkemre kötötte, hogy ilyen krém ezentúl mindig legyen nálunk, és vegyünk a nagymamákhoz is. De tényleg, 5 perc alatt lehúzta a duzzanatot, és a fájdalom is eltűnt. 

Délután bevillamosoztunk a Giulia kertbe a Moszkva mellé, már nagyon régen kíváncsi vagyok arra a helyre. Jelentem, iszonyúan hangulatos, oda menni kell még (a TODO a másik ilyen zseni kajálda). Shukshuk design market volt kevés árussal, és azért mentem, mert a szép, zöld Németh Franciska nyakláncomnak eltört a csatja, és Franciska megjavította nekem. Egész sok tervezőt ismertem, beszélgettem egy csomót, olyan aranyos mindenki tényleg. Nagyon kíváncsi voltam a Kamay Ko márkára, van egy gyönyörű, olaszos mintájuk most, ami nagyon az én színvilágom, fel is próbáltam egy ruhát meg egy felsőt Annyira cuki Dani, ahogy kijöttem a mosdóból a ruhában, felragyogott az arca, hogy nagyon jól áll! Egyébként is mindig megdicséri a ruhám, a hajam, elmondja, hogy nagyon szép (és cuki) vagyok, és tudom, hogy ez onnan jön, hogy Barni is ilyen, mindig, minden nap elmondja, hogy gyönyörű vagyok, hogy vagányan öltözöm, hogy jó a szettem, hogy 10 évet letagadhatnék, észreveszi a sminkem, és Daninak is nyomatja, hogy nézd, milyen csodaszép az anyukád! Én ezt természetesen a helyén kezelem, mert van itthon tükrünk, de hálás vagyok, hogy mosolyt tud csalni az arcomra ezekkel akkor is, ha szar napom van és borzalmasan érzem magam a bőrömben, és közben egy kis úriembert nevelünk. De a lényeg! Hogy a felsőt meg is vettem, annyira tetszik, majd megmutatom, ha már bekerült a rotációba. 

Utána leültünk és kértem Daninak egy bambit, magamnak meg egy aperolt, belelkesedve, hogy nyár van, vagányan nyomulunk, és végre nem autóval vagyok. Már az aperol felét megittam, amikor leesett, hogy jaaa, deee, én amúgy kocsival vagyok, csak a vadaskert utcánál letettem, és onnan jöttünk villamossal. Annyira szórakozott vagyok, hogy néha nem is értem, hogy hogy lehetek ennyire szétszórt, hogy csinálhatok ilyen baromságot? Végül utána még vagy két órát bóklásztunk, megettettük a halakat a millenárisnál stb. Ott is üldögéltünk egy padon, és ahogy pakolászom, feltűnt, hogy nincsen az övtáskámban a pénztárcám. Kifutott a lábamból a vér, nagyon rossz érzésem lett, pedig szokott olyan lenni, hogy amikor fizetek, véletlenül nem a szütyőmbe rakom vissza, hanem a hátizsákomba a vásárolt cuccokkal, de most emlékeztem, hogy az órámmal fizettem, nem kellett elővennem. Végigtúrtam a hátizsákomat, ekkor már teljes pánikban, már Dani is kérdezgette, hogy mi a baj. Ekkor felálltam, és ott volt a pénztárcám a pad mögé beesve a földön. Mekkora mázli, hogy feltűnt ott, hogy nincs meg (kiránthattam a telefonommal, azt tartom még ott), soha nem jöttem volna rá utólag, hogy ott kell keresni, visszamentem volna oda, ahol vásároltam, vagy a villamosra gyanakodtam volna. Fogok venni AirTaget bele. Nemrég a Kruder&Dorfmeisternek volt koncertje Barcelonában, és minden cuccukat, hangosítást, hangszereket, ruhákat stb ellopták, de mindenben volt AirTag, így fél óra múlva minden meg is lett. 

Borzalmas, tényleg, és azt hiszem, én ezt nem tudom fejleszteni, ilyen vagyok, mindig is ilyen voltam. Néha azt hiszem, hogy már jobb vagyok, mert bizonyos dolgokban fejlődtem sokat, de azért ez a mai nap kemény volt. 

Dani este 7-kor már aludt, fu, legjobb érzés egy öt évest korán ágyba dugni. Barni is hazaért, úgyhogy újra kerek a világ. 

sweet dreams

Vettem a Flying Tigerben ilyen alvómaszkot, mert a régit nem szerettem, és ez csodás! Belül, ahol a szemed van, van egy kis mélyedés, így nem ér a szemedhez, az egész nem olyan kicsi, mint a normál maszkok, hanem jóval nagyobb, és ez valahogy nagyon kényelmesség teszi, jobban eloszlik, plusz állítható a pántja is. Kb 1000 forint volt. Nagyon jól alszom azóta, szerintem volt két éjszaka, amit végig aludtam. Ha van bármi problémátok az alvással, ajánlom kipróbálásra, én olyan vagyok, mint a madarak a kalitkában, hajnalban felébreszt a fény, felveszem a maszkot és alszom tovább, mint a bunda. 

szombatka

Barni elutazott a Daad-ra a kis barátaival, kettesben vagyunk Danival hétvégén. Én ezt nem tudom miért, de nagyon szeretem, ilyenkor szoktunk olyasmiket csinálni, amikre Barnit nehéz rábeszélni - strandolni, új helyeket felfedezni, csak úgy, cél nélkül csavarogni Budapesten, meg Vácra menni ketten. Ma Anyuékhoz mentünk úgy, hogy én is ott maradtam egész nap, és este jöttünk vissza - muszáj volt, mert holnap ovis évzáró. Reggel elmentünk egy nagyot sétálni egy kedves, régi barátnőmmel (ő az egyetlen, aki az Eltéről megmaradt), a Hétkápolnát meg a Ligeti tavat jártuk körbe. Aztán Anyuéknál hédereltünk, Anya főzött levest és töltött paprikát (a legkedvesebb kajám gyerekkorom óta), mi meg vittünk egy kicsi madártej tortát a Daubnerből. Délután én aludtam egy órát, aztán lementünk a Duna-partra. Tök jó hőmérsékletű a víz már most, simán lehet benne fürödni. Aztán befutottak a tesómék, Dani unokatesózott mi pedig beszélgettünk. Én még este 8-kor leugrottam a vadiúj, hozzájuk nagyon közel lévő lidl-be, és sárgultam az irigységtől, hogy ők oda tudnak járni, annyira szellős, tágas, áttekinthető, szép (nyugdíjas vagyok, tudom, hogy életcélom egy tuti low budget szupermarket közel a lakásomhoz). 

8 után indultunk el haza, alig volt forgalom, isteni volt vezetni - Dani aludt végig, de felébredt, mikor hazaértünk. Bepuszilta az anyukám által csomagolt túrós táskát (pedig Vácon is vacsizott), majd mosakodás és fogmosás nélkül bedőlt az ágyba és már aludt is. 

Nagy dilemma, hogy olvassak, vagy nézzek valami sorit (Department Q). Jó lenne, ha ki tudnám aludni magam, mert reggel kelek és sütök egy adag túrós pogit, azt visszük az évnyitóra. 

@anneliesdraws

friends, that's what will be

Nos, a ruhám elkelt, méghozzá itt a blogon. Kérdezték, hogy miért nem Vinteden árulom - nos, én utálom a csomagfeladással járó szarakodást, meg nem bízom a rendszerben, mi van, ha elveszik a gyönyörű (és drága) ruha? Összefutunk, odaadom, kész. Plusz nagyon nehezen mondok búcsút a ruháimnak (még így sem volt könnyű, hogy már nálam van egy ugyanilyen ruha a megfelelő(bb) méretben), és örülök, ha látom, ki viszi tovább.

A Budagyöngyénél bonyolítottuk le az átadás-átvételt, utána én siettem az L33-ba az éves vizsgálatra-rákszűrésre, ultrahangot is kértem. Amúgy nyugodt szoktam lenni az egészségemmel kapcsolatban, de azért mindig izgulok picit előtte, utána pedig annyira jó érzés, hogy szemmel láthatóan, meg amúgy is minden rendben van, szépen működik a szervezetem. Mondjuk még 2 hét, míg megjön az eredmény, de reméljük a legjobbakat. (És ha csak egy jelre vártatok, hogy ti is megejtsétek az idei nőgyógyászati vizsgálatot: itt van!)

Szeretem ezt a helyet (azt hiszem, írtam már róla), mert csak fiatal, női nőgyógyászaik vannak és iszonyúan profi és kedves mindenki, partnerként kezelnek, bármit meg lehet kérdezni-beszélni. Lehet online időpontot foglalni, és mindig van aznapra vagy másnapra időpont. Teljesen véletlenül ahhoz a lányhoz mentem vissza most, akinél szültem, azonnal előkapta a mappámat (mármint virtuálisan) és egy csomó mindenre emlékezett. Olyan 35 körül lehet, gyönyörű, vagány és iszonyúan jó fej, nagyon bírom őt. Érdekes, hogy anno végig magázódtunk, még a szülés után is, most meg meglátott, nagy mosoly, és sziaaa Milonkaaa! Nem tudom, ez hogy jött, de nagyon jól esett. Mesélte, hogy azóta ő is szült, nagyon nehezen jött nekik össze, hogy másfél évig nem aludtak, annyira rossz alvó volt a babájuk - meg ilyesmiket. Mutatott fotót is a kicsiről - nagyon jó érzés volt így beszélgetni, de vajon ennyire szimpi vagyok, és közelinek érez, vagy vajon mindenkivel ilyen közvetlen a páciensei közül?

Tegnap este megnéztük a Szerethető című cirkós filmet, már nagyon régóta akartam. Nekem nagyon tetszett, egy párnak tönkremegy a házassága, vagy hát inkább egy veszekedés alkalmával a pasi váratlanul közli, hogy elég volt, váljanak el. Ki a hibás, mi a megoldás, van-e még visszaút, ilyesmi. Nagyon lelkizős, kicsit nyomasztó, iszonyúan real, igazi norvég. A főszereplő csaj meg nagyon emlékeztet a Mari (art from the heart, a mari pulcsik) márka Marijára, titeket nem? 

Daninak meg két plüss alvós macskája van, és az egyiket, ami kb egy öklömnyi cicó, nem találjuk 2 napja. Szegény, vigasztalhatatlan, ma mindenért elsírta magát. Vettünk neki egy 90%-ban ugyanolyat, de hát neki a Lili kell. Eddig mindent megtaláltunk, ami eltűnt, remélem, ez is meglesz. 

weekend vibes

Nagyon jó volt a hétvége, bár annyira üresnek érzem az agyamat, hogy izomból gondolkoznom kell, hogy emlékezzek, miket is csináltunk. Pénteken itt volt a takkernő és én is itthon voltam közben. Én közben vasaltam és beszélgettünk egy csomót. Múltkor mondta, hogy megüresedett pár időpontja mert külföldi kliensei voltak és elköltöztek, így írtam egy posztot és ajánlottam őt a helyi anyukás csoportban, talált is pár új családot. Egy ponton Barni is hazaért, téblábolt, de nem tudta, hova telepedjen le, ahol nincs útban, így végül inkább elmentünk ebédelni. Mióta lerakta a cigarettát, nagyon központi téma a kaja, hízott is több mint 10 kilót, azelőtt nem is reggelizett, a kajálás ilyen tudjuk le téma volt nála. Bezzeg most! Van itt közel hozzánk egy kis családias (illetve családi, egy fiatal házaspár viszi), kerthelyiséges étterem (Remetekert), ahol nagyon finom a menü és egészen komoly adagok vannak. Sajnos aznapra már elfogyott, így én végül csak egy levest ettem, Barni pedig bécsi szeletet. Mondták, hogy érdemes aznap reggel 10-ig befoglalni a menüt, mert annyira népszerűek, hogy elfogy mindig. Láttuk, hogy cuki nyugdíjas nénik 4-en meg idős házaspárok ebédelnek együtt, nagyon hangulatos a hatalmas fás, árnyas kert így nyáron, szóval megértem, és örülök, hogy megtehetik (2500 ft a leves+második). Tök jó lenne, ha a szüleimnek is lenne időnként ilyen lehetősége. A végén ettem egy epres-pisztáciás pavlovát, nekem a kedvenc sütim a pavlova, de ez kiemelkedően finom volt. Barni mondta, hogy csináljak itthon, lehet, hogy megpróbálom majd. Ti szoktatok készíteni?

Danit 3-kor hoztuk el az oviból és megbeszéltük előre, hogy mozidélutánt tartunk. Lulu anyukája közben kétségbeesetten hívott, hogy nem járnak a villamosok és nem ér haza időben, úgyhogy a kiscsajt is elhozta Barni, úgy vártam őket otthon, hogy besötétítettem, kaptak mozijegyet, pattogatott kukoricát és már indult is a Mackótestvér. Este Dani Barni anyukájánál aludt, mi meg elmentünk az A38 hajóra drum&bass buliba, amit én nagyon egyhangúnak találtam és hamar beuntam, fáradt voltam és éhes, nem tudtam hova leülni, és ugye nem is ittam, mert én vezettem. Így egy ponton mondtam a srácoknak, hogy ők dödörögjenek csak nyugodtan, én meg beültem a szinte üres étterembe és szépen csendben megvacsoráztam, rozé kacsamellet ettem édesburgonya pürével és áfonya jus-szel. Tudom, hogy nyugdíjas vagyok, de annyira jól esett. A szép színes folk doodle Tomcsányi ruhám volt rajtam (amiből kettő van és az egyiket épp árulom), kb mindenki máson farmer és póló, imádok kilógni. Egy ponton odahajolt hozzám egy srác, hogy kurvajó a szetted, az nagyon jó érzés volt. A bulinak este 10-kor vége volt, 11-kor ágyban voltunk, ez a legjobb fajta bulizás. 

Szombaton az MDF piacon megvettem a szezon utolsó csomag spárgáját, ebédeltünk finom gulyáslevest, amit az anyósom főzött, délután meg otthon ejtőztünk, Dani pancsolt a minimedencében, amit a teraszra vettem neki, a régi egyszerűen túl nagy, rengeteg víz kell bele. Vasárnap a fiúk amerikai autó kiállításon voltak a vasúttörténeti parkban, én csináltam mézes-mustáros husicsíkokat krumplival és salátával, délután aludtunk, a Horvátországból hozott kavicsokra rajzoltunk, meg megnéztük a Mackótestvér 2-t.