Vienna

Voltunk 3 napot Bécsben. Barnira időnként rájön, hogy nem utazunk el XY helyre? És akkor foglalok szállást és 2 nap múlva indulunk. Én egyébként idén nyárig azt gondoltam, hogy kettőnk közül én vagyok a menő manó, a nagy utazó, de már rájöttem, hogy inkább ő sokkal inkább az. 

Na de a lényeg, hogy már annyiszor jártunk Bécsben, hogy jól tudom, melyik környéket szeretjük nagyon (a telegraffitizett Duna-partot a bárokkal) és mihez jó közel lenni (a belvároshoz), így kerestem egy majdnem duna-parti, a belvárostól 20 perc sétára lévő airbnb-t, ami nem volt nagy szám, mégis annyi kis szuper dolog volt benne (hibátlan konyha és fürdőszoba, welcome-aji és üzenet, fotó a tulaj srácról és a családjáról, Barni kedvenc filmjének a plakátja a falon (La Haine), hatalmas, szuperkényelmes ágy, kellemes meleg, Dani ágyán az óriási ikeás polip, amire ezer éve vágyik), hogy tökéletesen otthon éreztük magunkat mindhárman, nagyon szerettünk kicsit ott lakni. 

Daninak elvittük a bicóját, mi meg béreltünk helyi bubikat, amik iszonyúan olcsóak, így végül biciklivel tekeregtünk mindenfelé. Dani pont úgy bírja mint mi, nagyon vagány volt így jönni-menni vele. Napi egyszer ültünk be ide-oda és ettünk valamit meg iszogattunk, egyik nap meg otthon főztem spagettit. Semmi kötött progink nem volt, csináltuk, ami adódott, vagy amihez épp kedvünk volt, de igazából semmi komolyat. Bárhol megálltunk, Dani brümmögtette a kisautóit, mi meg csak léteztünk, szívtuk magunkba a napsütést és örültünk, hogy együtt vagyunk ezeken a szép helyeken. Én megint kicsit elkeseredve jöttem haza, mert mondhatnám, hogy ott sincs kolbászból a kerítés, de olyan látványosan szépen élnek és rendben van minden, az épületek gyönyörű állapotban vannak, tisztaság van  és látszik az embereken az elégedettség. És én szomorú vagyok, mert itthon is lehetne ez, de kurvára nem ez van. Jó volt kint lenni. Persze most itthon is jó, de az igazat megvallva semmi kedvem nem volt hazajönni. 

Kedden jöttünk vissza, délután Daninak időpontja volt az ortopédiára (továbbra is hordania kell a gyógyszandiját). Szerdán és csütörtökön kellett csak oviba mennie, mert pénteken meg bőrgyógyászhoz vittem Vácra a hátán lévő anyajegy miatt (rendben van, nem kell vele csinálni semmit). Mivel szerdán ebéd után úszni vittem, ezért csak csütörtökön aludt ott, de ordas hiszti volt belőle reggel, hogy azt miért kell. Kissé el van kényeztetve ez a gyerek. 

"én csak rendes ember szeretnék lenni... nem kukás, rendőr vagy tűzoltó, csak rendes ember. olyan, mint ti!" :D

ez a Körvonal gyerek-változata, nagyon bejött nekünk, akkor nyomatjuk, ha beülünk valahova Danival.

music is the soundtrack of my life

Azok kedvéért, akik kérdezik: nem azért nem írom ide a blogra a zenekar nevét, mert titok, hanem mert azt nem szeretném, hogy azok, akik onnan ismernek elsődlegesen, ide találjanak, a személyes blogomra. Ellenben ha valaki privátban ír (oldalt az email-em), ott szívesen megírom, hogy talál el a zenéimhez. 

Van olyan sztorim, hogy egy pasi egyszer régen, mivel az elsőre nem válaszoltam, 17 (!) levelet írt nekem egy délután alatt, amit kissé ijesztőnek találtam, és amikor ezt felróttam neki, akkor nem az, hogy meghátrált, hanem a következő koncertünk után ott várt személyesen, és felkérdezett, hogy hát mi ezzel a baj, ő randizni szeretne. Utána bejelölt facebookon, linkedin-en, mindenhol, ahol megtalált, persze tiltottam mindenütt. Nemrég, sok év elteltével lett ugye insta is, azonnal megjelent. Szóval neeeem kell, hogy onnan idetaláljanak.

in and out of my comfort zone

Aznap éjjel, amikor apuval mentünk múzeumozni, úgy izgultam, mintha valami vizsga előtt lettem volna. Egészen későig olvastam (Dani az anyósomnál aludt, így nem kellett vele foglalatoskodni este), mert olyan izgatott voltam, hogy tudtam, úgysem tudok hamar elaludni. Éjjel pedig mindenféle baromságot álmodtam össze-vissza, sokat forgolódtam és túl korán ébredtem. Egyszerűen már az is izgalommal töltött el, hogy időre kell mennem a városba, aggódtam, vajon megtalálom-e aput (volt már, hogy otthon felejtette a telefonját, de úgy is egymásra találtunk), aztán meg hogy rendben lesznek-e az ajándék jegyek, amiket regisztrálnom kellett előtte... Mondtam is Barninak, hogy mennyire gáz, hogy én, a hatalmas élettapasztalattal rendelkező, sokat látott, vagány, talpraesett nő így kivan némi apukás múzeumozástól. 

Persze, ahogy meséltem, minden szuper volt végül, gördülékeny, probléma nélküli. De pontosan tudom, hogy miért volt bennem diszkomfort a program előtt: szeptember óta nagyon ingerszegény életet élek. Ez persze pozitív is, mert nagyon szeretem a nyugodt, kiegyensúlyozott, mindenféle izgalom nélküli kis falusi napjainkat, de közben meg nagyon kevés alkalmam van elhagyni a komfortzónámat. Most ez ilyen időszak, és gyanítom, hogy ahogy jön a hideg, a tél, még inkább begubózunk majd.

Aztán egy hét múlva színpadra álltam egy csomó ember előtt, csak hogy átessek a ló másik oldalára, az tök jó volt. Előtte is izgultam,de csak azért, mert a covid után egyszerűen nem jött rendbe a torkom, és bár nem fájt, de egészen komolyan rekedt voltam. Aztán végül jól időzítettem a próbákat, és nagyjából rendben voltam. Nagyon vártam, hogy a koncert után igyak egy aperol spritzet, mert már hetek óta vigyáztam magamra, és ehhez hozzátartozott, hogy nem ittam semmi alkoholosat, de sajnos a barátnőim kiitták a pultból az összes aperolt. De legalább ott voltak, az nagyon-nagyon jó érzés volt. Áradt a szeretet.

Egy héttel később pedig itt a faluban léptünk fel egy 'szomszédok fesztiválján', a szomszéd utcában. Az egyik szervező csaj (akit imádok) mesélte, hogy gyerekkorában hatalmas közösségi élet volt itt, de manapság ez abszolút nincsen meg, és ezért szeretné visszahozni. A közös főzést-zenélést, a gyerekek bandázását, az utcán pletyizést. Genfben is volt ilyen anno, ott elég nagyszabású azon a környéken, ahol laktunk. Délelőtt bolhapiac volt, mindenki kirakta a kis cuccait, délután-este pedig  SK bárok képződtek, az arcok az utcán főzték a saját országuk specialitását (Genf nagyon multikulti), voltak koncertek, gyerek programok, minden. 

Most itt is hasonló volt, csak kicsiben: volt faültetés, növény csere-bere, főzés azokból a hozzávalókból, amiket a környékbeliek hoztak, lámpás-készítés, rajz, bábszínház, tűzrakás, a mi kis akusztikus koncertünk, este meg mini-utcabál. Közben mindenki kirakta, amivel készült: forralt bort és teát, pogit, sütit, szendvicseket, este a kicsik sütöttek marshmallow-t, vagyis pillecukrot keksszel és csokival. Dani talált új kis barátokat és kint bicózott este 9-ig velük, de én akkor már nagyon untam az ügyet és fáztam is, ő meg szerencsére elfáradt, hazajöttünk és elájultunk. A koncert tök jó volt, ez az akusztikus projektünk főpróbája volt, és úgy láttuk, hogy jól működik nagyon, reméljük, hogy lesz majd rá megkeresés. Eljött pár barátunk megnézni minket, az egyik óvó néni meg Dani egy ovis barijának a szülei is, a koncert után mindenkit felhívunk ide hozzánk. Én készültem egy komolyabb adag fűszeres, husis-gyökérzöldséges őszi raguval (amit nyilván kuktában készítettem el délelőtt, hogy ne kelljen vele sokat foglalkozni), sajttállal meg italokkal, de nagyon visszafogottan fogyasztott mindenki, így jutott a szomszéd néninek is, és még mi is két napig azt ettük. 

cheeeese

Voltunk ovis sütögetésen, mármint az ovisok nem szoktak ezen részt venni, csak az anyukák meg apukák, na meg az óvónők. Ezt gondolom ilyen csapatépítő-céllal szervezik, és működik is, bármennyire introvertáltak vagyunk mindketten, már annyi emberrel vagyunk egészen jóban, hogy jól szoktuk magunkat érezni. Ez ilyen batyus-szervezés, mindenki hoz valami finomságot, a pasik meg grilleznek husit meg zöldségeket, közben meg mindenki borozgat meg beszélget, mindez ott, az ovi udvarán. 

Tavaly kitaláltam, hogy csinálok sajttálat, vettem kb 4 fajta tömbsajtot az Aldiban, ott tök jók vannak egész jó áron, és meglepően sokat lehet laktózmentes kivitelben megvásárolni. Összevágom, szétrakom két tálcán kis csoportokban és kitöltöm a hézagokat gyümölccsel, zöldséggel, esetleg sonkával, kolbásszal. Tavaly nagyon nagy sikere volt, így idén is reprodukáltam. Én ezentúl mindig ilyet viszek vendégségbe, szuperegyszerű és mindenki szereti. 

your castle

Múlt héten 3 hete írtak az oviból, hogy az egyik óvónő kislánya megbetegedett, így a másik egyedül lesz a dadussal két napig. Idén megbeszéltük, hogy nem vesszük ki olyan sokat Danit, mint tavaly, de ha van rá lehetőség, és örülnek, ha nem terheljük a rendszert, akkor nem bánom, ha egy-egy hetet lerövidítünk. Csütörtökön Dani ott aludt Barni anyukájánál, én meg péntek reggelre berendeltem Aput, és Apa-lánya program gyanánt a Magyar Nemzeti Galériában töltöttük a délelőttöt. Az élet művészete című szecessziós plakátkiállításra kaptam két jegyet egy barátnőmtől, de közben kiderült, hogy az összes állandó kiállítást meg lehet nézni vele. Nyitásra mentünk, és így rajtunk kívül senki nem volt a termekben, szép nyugiban nézelődhetünk, sokat beszélgettünk. Igazi időutazás volt a festményeket nézegetni, nagyon szerettük. Apu nagyon jó társaság, mindig mindennek tud örülni, annyira értékelem ezt benne, és jó volt, hogy tudtunk együtt tölteni egy kis minőségi időt. Utána sétáltunk meg ittunk egy kávét, majd elmentünk Barni anyukájához, aki ebéddel várt minket. Utána kivittem őket a Nyugatiba és elvonatoztak Vácra, csak másnap mentünk Daniért. Én közben tudtam menni próbálni, néztünk egy kis sorit, kialudtuk magunkat. Mikor mentem érte, tetőtől talpig koszos volt, hulla fáradt és nagyon boldog. 

Pár éve a Múzeumok Éjszakáján játszottunk egyszer a Magyar Nemzeti Galériában, úgy volt felállítva a színpad, hogy mögötte a bakstage az egyik erkély volt, pogival, szendvicsekkel meg finom borokkal, és persze csodálatos kilátással a Dunára és Budapestre, életem legkomolyabb (saját) koncertélményem volt ott, a Munkácsy festmények közt játszani (a külföldi pedig egy csodás boldog-hangulatú Jamiroquai a Pecsában, szabadtéren). 

Amúgy csodálatos hely a vár, imádom, mindig az jut eszembe, mikor a covid alatt terhes voltam, és oda jártunk csavarogni a kihalt, teljesen üres utcákra és terekre, mennyire más volt a hangulata úgy. Most nyilván tele van turistákkal, óriási élet van, meseszépek az épületek és közben egyfolytában dolgoznak a daruk, amin én nyilvánvaló okokból az egeik felbaszom magam mindig, de közben meg értem, hogy a külföldiek tátott szájjal sétálgatnak a kordonok közt. Bárcsak tudnám úgy érezni, hogy ez értünk van, értetek, értem, Apuért. De hát nem. 

a kedvencem ❤️

borscs.

Ma pedig két tanítvány közt főztem borscs-t, ami mindig Gyuri, a nagyon régi exem családját juttatja eszembe, az ő anyukája főzött rendszeresen, imádtam. Husi, cékla, répa, citrom, fokhagyma - mindez egy vérvörös, tűzforró, édes-sós levesben, ami fél óra alatt kész a kuktában (mert amit lehet, én ott csinálok). Isteni. 

helló dizájn - mosko bag és éviköt

Vasárnap két design vásásrra is elmentünk családilag, esett az eső, így tökéletes fedett, kimozdulós programnak bizonyultak. A 11. kerületben a Hengermalom utcában van egy nagyon menő, lecsupaszított ipari épület, amiben mindenféle rendezvényeket tartanak újabban. Na ott volt egy vintage/remarket vásár, és vicces volt megnézegetni a leharcolt 70-es évekbeli cuccokat, bútorokat, lámpákat, ruhákat stb, úgy tűnik, van ezekre kereslet. Dani is kikönyörgött egy leharcolt kisautót háromezerért (!), de én nem vágyom rá, hogy a cuccok, amik gyerekkoromban a nagynénémnél díszítették a lakást, most újra körülvegyenek. 

Átgurultunk a Makers' Marketre a Fény utcai piacra, az viszont az én paradicsomom (mármint the perfect place to be). Barni meg Dani tettek egy kört Mammut játékboltjában, én meg addig tudtam tenni egy nagy kört egyedül. Egy csomó ismerőst találtam az eladók és a vásárlók közt egyaránt, annyira imádom azt a vibe-ot, olyan kedves, kreatív és menő ott mindenki. Van a NOS tulaja, Évi (@éviköt), és nála van most egy olyan gyönyörű kötött pulcsi, hogy beszél hozzám, teljesen én vagyok. Bárkinek mondtam a pulcsit, mindenki tudta, hogy melyikről van szó. Évi nyomult, hogy próbáljam fel, és mikor már rajtam volt, odamentem az arcokhoz (a fiúk is befutottak, Barninak is jó sok ismerőse volt) megmutogatni, közben forogtak utánam a lányok, hogy úristen, azt a pulcsit nézd!! Szóval nagyon szép és egyedi, persze nem vettem meg, mert nagyon drága (és meg is értem, mert csodás fonalból van és el tudom képzelni, hány munkaóra van benne). Úgyhogy most reklámozom nektek is, hátha beleszerettek: 

a barátnőm közben bújik a tükör mögött, nem vállalta az arcát :D

Viszont láttam egy márkát, amit ismertem az instáról, de így most fizikai valójában látva őket csorgott a nyálam, annyira tetszettek. @mosko_bag néven futnak az instán (és úgy látom, van rendes bolt is a Frankelen), és a különböző (asszem NEM bőr, erről meg kell tudnom több infót) tatyók mindenféle (2) színű és mintáju pánttal kombinálhatóak. Az egészen világos táskákból lesz ilyen menő sötét bőrszín. Amint lesz valami alkalom, amire mondanom kell, hogy mit szeretnék, ilyet kérek majd!! Egy bőrszínűt, meg egy feketét is (haha). 💜

A képeket az instájukról loptam, bocsi! Csodásak, nem? 

szombatka

Ma új tünetem volt: nagyon fájt a fejem, nem szoktam gyógyszert be venni, de ma muszáj volt, kétszer is. 

Végül a Daubnerből hoztam csütörtökön tortát Barninak, a madártej tortájuk verhetetlen, és van kicsi, kb 6 szeletes (az nálunk 8 szelet), az árban is tök jó. Sőt, ennek van parfé-verziója is, nyáron azt szoktuk venni, meg van málnás-madártejes. Csodálatos mind, most megbeszéltük, hogy veszünk néha szülinap nélkül is. Rögtön ezután meg megbeszéltük azt is, hogy nem eszünk több kenyeret és lefogyunk mindketten. Kár, hogy semmi önfegyelmünk nincsen, mondjuk a gyakoribb torta-vásárlást biztosan tudjuk tartani. Amin viszont nagyon kiakadtam, hogy vittem daubneres torta-dobozt, és nem rakták bele, újat kellett vennem. De miért? 

Ma Dani hivatalos volt a kis barátnőjének, Lulunak a szülinapjára. Reggel elmentünk a Pagonyba és megvettük neki a Dudás Dixi sorozat első részét, A nagy autóversenyt, amiről meséltem már itt, és szuperjó, imádjuk, már vagy 5x végigolvastuk. Ha van ekkora gyereketek, aki szereti az autókat (bár ilyen érdeklődés nélkül is működik), akkor légyszi, olvassátok el. 

Kicsit meg volt Dani szeppenve, hogy nem csak hárman lesznek (van még egy kislány, akivel ők sokat játszanak hármasban), hanem hatan, de nagyon felszabadult volt és jól érezte magát. Most láttuk, hogy zavarja, ha nagy zaj van,  például sikítanak a többiek, és olyankor rendet tesz (most ne kiabáljunk, hanem csendben ugráljunk!), és akkor a többiek csinálják, amit mond, haha. A végére odamentünk mi is, maradtunk úgy másfél órát, és tök jó érzés, hogy azért van már társaságunk itt a faluban nekünk is, néhány szülővel teljesen organikusan bírjuk egymást és nem csak a kölykökről beszélgetünk. 

Napi jók:

• reggel voltunk az MDF piacon, amit még mindig imádok 
• ebédre tojásos nokedlit csináltam salátával, annyira finom volt
• most egy kicsit jobban vagyok és ESKÜ holnapra már semmi bajom nem lesz
• holnap Makers' Market!!

dilemmas, dilemmas

El vagyok kicsit keseredve, hogy megint egy hét kiesett az életemből a betegség miatt, vasárnap nem fogunk tudni próbálni, mert még totál rekedt vagyok, már mesét sem olvasok Daninak esténként, mert elmegy tőle a hangom (köszönet a hangoskönyvekért). Tegnap azon gondolkodtam egyébként, hogy ha felvettek volna tanítani a gimibe, ahova szerettem volna menni, akkor most mi lenne? Az új meló, a vadiúj osztályok mellett 3 nap munka után egy hét táppénz? Biztosan örült volna neki mindenki. 

Közben igyekszem promózni a zenekart, még tiktokon is, amire nagyon rá kellett beszélnem magam, mondjuk gyanítom, hogy a mi célközönségünk nem ott van, de mit veszíthetek? Oda csak videókat lehet feltölteni (meg mindenhol az a preferált formátum már, pff, tudom, boomer vagyok). Mivel igyekszem kicsit személyesebb kontentet is feltenni, körülnéztem Barni fotói között, mert ő többször csinál videót. Basszus meg kellett állapítanom, hogy szinte kizárólag csak akkor fotóz/videóz engem, ha a gyerek van a karomban/mellettem áll/összebújunk stb, mert milyen aranyosak vagyUNK. 

Tudom, hogy Barni szeret engem, sokszor elmondja, hogy Daninak van a legjobb anyukája. Tudom, hogy fontos vagyok neki, hogy nőként is értékel, hiszen gyakran mondja, hogy szép vagyok, különleges vagyok. És mégis furcsa érzés, amikor végignézek a rólam készült fotókon: mintha engem önmagamban nem lenne érdemes megörökíteni, mintha csak az anyaszerepben látná a pillanatot, ami elég különleges ahhoz, hogy megállítsa az időt. Ez furcsa kettősség: tudom, hogy szeret és fontos vagyok neki, mégis hiányzik, hogy csak rám mint nőre gyakrabban figyeljen, és ne mindig csak anyaként lásson. Szoktam egyébként mondani neki, hogy nézd, most ide állok, fotózz le, és akkor lefotóz, de leggyakrabban Danival szokott. 

Amúgy is mélyrepülésben vagyok most ebben a témában, hogy ha egy nő (én) egy családban mint anya, mint feleség, mint háttérország és kiszolgálószemélyzet funkcionál, akkor ő kicsoda valójában? Az eredeti személyisége ilyenkor hol van, és vajon előkerül majd újra? Hol szól ez az egész történet rólam? És értitek: én még nem is panaszkodhatnék, nekem van időm magamra, takarítónőm, edzőterem-bérletem, önmegvalósító-hobbim. És csak egy gyerekem van.

Egzisztenciális válság-perceinket hallottátok. Nyilván ha meggyógyulok, beindulnak az óráim, megint tudok sportolni járni, próbálni és jobban érzem magam a bőrömben, akkor majd újra kisüt a nap és szebbnek látom a világot. 

happy Barni-day

Mondanám, hogy meggyógyultunk, de egyáltalán nem. Ráadásul megfertőztük Barni anyukáját is, az én szüleimet szerencsére nem, mondjuk ők sosem betegek. Én már nagyon unom, ráadásul a torkom is tropa még mindig, remélem, hétvégére meggyógyulok igazán. 

Barninak ma van a születésnapja, érthető módon nem szerveztünk mára semmit és nem is hívtunk át senkit. A házassági évfordulónk (a 4.) tegnap volt, erre este 7 körül jöttem rá két tüsszögőroham közt. A hónap végén, a koncertünk után ki akarunk menni Bécsbe pár napra hármasban, majd ott megünneplünk mindent. Barnit kicsit már felköszöntöttük tegnap este, vettem egy kemény fedeles noteszt, Dani a borítójára rajzolt egy autót és ki is színezte, nagyon jó lett, azért kapta mert az új munkához új jegyzetfüzet dukál. Szokott még ilyen nagyon apró LEGO-alkatrészekből kis mikroautókat összerakni, először youtube videók alapján csinálta, de mostanra már önállóan meg is tervezi és összerakja őket - na és egy olyat is kapott Barni. Annyira jó volt tervezgetni kettesben Danival, titkolózva készülni, nagyon élvezte ő is, én is. Ma este is megünnepeljük Barnit, vettem neki egy pulcsit, szerzek egy kicsi tortát és társasozunk, Dani imádja a Ki nevet a végént, és nagyon vicces játszani vele. 

Ja és ha ezt nem ismeritek, akkor nagyon ajánlom: Hitster (mi a magyar verziót vettük meg). Össze kell kapcsolni a Spotify-jal, beolvasni kártyákat a telefonnal, a Spoti lejátssza a zenéket a 60-as évektől napjainkig mindenféle magyar és külföldi zenéket vegyesen, és attól függően, hogy ki lövi be legjobban az évszámot, tudja az előadót és/vagy a címet lehet pontot kapni. Nagyon szórakoztató, sokat játszottuk a Balcsin, imádtuk. És nagyon, nagyon sok zene van benne, sosincs vége. Többen jó játszani, mert általában mindenki más korszakkal, stílussal van képben. 

betegség, barátok, sütik

Rossz szokásom, hogy mindig azt hiszem, hogy majd emlékezni fogok a dolgokra, ezért nem írom fel  őket - természetesen minden kb azonnal törlődik a memóriámból. Így pl. elfelejtem a jó kis témákat is, amiket itt akarok kifejteni. 

Na de most tudom, hogy a hétről és a hétvégéről szerettem volna megemlékezni. Az első három nap csodás volt, kicsit visszakaptuk a normál életünket, amiről nyáron el is felejtettem, hogy milyen. Elintéztem rengeteg halogatott dolgot, dolgoztam, edzettem háromszor, közben rendeltünk magunknak ebédet a helyi kifőzdéből, amit nagyon szeretünk, hogy még főznöm se kelljen. Kedd este próbálni is voltam, ami nekem a legtartalmasabb énidő, igazi kikapcsolódás. Mindez csütörtök reggelig tartott, amikor Dani nagyon taknyosan ébredt, és bár nem volt lázas, jól be voltak dagadva a szemei, szóval látszott, hogy nincs jól. Nem engedtem oviba, és mivel Barni dolgozott, végigcsináltam vele a napot, főleg rajzoltunk - színeztünk, és aludtunk is délután. 

Pénteken jobban volt, így lementünk Vácra Anyuékhoz, mert ott legalább levegőn vagyunk egész nap, meg kicsit eloszlik Dani köztünk. Anyukám főzött nekünk paradicsomlevest, ami az én kedvencem, meg mákos tésztát, ami meg Danié. Délután kicsit találkoztam egy nagyon kedves barátnőmmel is, akinek 1 éves a kisfia, és épp azzal küzdenek, hogy vajon az oltástól, a fogzástól vagy a növekedési ugrástól nem alszanak éjjel? Szóval kicsit hálát adtam az éjszakáinkért. Jót dumáltunk, sétáltunk meg ettünk sütiket a Lujzában. 

Péntek este Barni a Tilos maratonon volt a barátaival egy szülinapot ünnepelni, mi meg Danival már este 9-kor aludtunk. Szombat reggel viszont én is betegen ébredtem, ami a rémálmom így 3 héttel a koncertünk előtt, de inkább most, mint akkor. A srácok cukik voltak és hagytak pihenni, csak egy kis sütőtök levest csináltam ebédre spenót főzelékkel és a reggelről maradt bundás kenyérrel. Mára jobban lettem, viszont Barni dőlt ki, Daninak már semmi baja, remélem mindenkin ezzel a lendülettel megy át, hogy 3 nap és kutya bajod (nekem ez ugye holnap lesz). 

Délután elmentünk Danival kicsit csavarogni a faluba az elektromos autójával, egy tűzpiros, cabrio audival, amit még tavaly vettem itt a faluban egy nagymamától használtan, és szerintem jövőre ki is növi, úgyhogy most még gyorsan használjuk sokat. Eredetileg irtóztam a gondolatától hogy ilyenje legyen, mert milyen felvágós már, de látom, hogy óriási feeling neki és imádja, hogy megbámulja mindenki, szóval nyomulunk a faluban, én bicózom mögötte. Voltunk játszón, hazafelé vettünk sütit, itthon még vacsiztunk, fél8-kor mindenki ágyban volt. 

És akkor most egy újabb hét, csak most már légyszi ne legyen beteg senki. 

it was September

Dani reggel jókedvűen elment óvodába, visszakapjuk az életünket. Jó érzés volt készülni hétvégén, átnézni a ruháit, névmatricát vasalni azokba a ruhákba, amikben még nem volt, átbeszélni, mi lesz. Az utolsó héten már a kiégés összes tünetét produkáltam, tényleg nagyon odatettük magunkat, hogy jól érezze magát és ne unatkozzon egy kicsit se, de mi szerintem eléggé elvesztünk közben. Én nem emlékszem, mikor voltam utoljára egyedül, akár csak egy pár órát is, már amikor nem mondjuk próbára mentem, és kettesben is alig voltunk. Barni elkezdett kicsit dolgozni, még csak itthonról, de szerintem ez is felüdülés neki. Meg hát csend van itthon, nem kell rajzolni, legózni stb. Hihetetlen. 

Én ma reggel 63 kg lettem (mint valami szülinap),  a terhességemen kívül sosem voltam még ennyi. Szép lassan kúsznak fel rám a kilók teljesen normál életmód és evés mellett, pedig még kocogni meg bringázni is eljárok néha. Szinte biztos vagyok benne, hogy ez az életkorral járó hormonális súlygyarapodás, és persze hiába csinálok bármit, ha nagyon odafigyelek, max stagnál a súlyom. A héten visszamegyek az edzőterembe, hogy legalább plötyi ne legyek, de közben nem látom reálisnak, hogy eljussak heti 3x-4x (mert kb 0 a lelkesedésem), pedig tudom, hogy úgy lenne értelme. Tök jó lenne úszni, biciklizni, jógázni, de közben leginkább aludni lenne kedvem. 

Azt is kudarcként élem meg, hogy nem lett sulis állásom, pedig annyira úgy éreztem, hogy itt az idő visszamenni. Szeretem a kis magántanítványaimat is, de nagyon kellene a rendszer, hogy bemehessek emberek közé, meg persze a pénz is sokkal bizonytalanabb így, a nyár pl. katasztrófa volt, pedig még még a nyaralásokon is tanítottam, ha volt rá igény. De legalább tudok majd foglalkozni ezzel is most. Nagyon van kedvem az őszhöz, jó érzés, hogy itt van. 

my kind of freedom

túrógombóc-Milonka 1-0

 Tegnap meg akkora fail-t villantottam a konyhában, nem is emlékszem több ilyen kudarcra, általában kifejezetten jól szokott elsülni minden, amit főzök. Nagy mellénnyel álltam neki túrógombócot csinálni (a Street Kitchen receptje alapján amúgy), mert nem először készítettem, és emlékeztem, hogy ez sima ujjgyakorlat. Kicsit gyanús is volt, hogy milyen kevés dara van benne, de úgy reklámozták, hogy így habkönnyű lesz. Már ott elbasztam, hogy a nyers gombócokat nekiálltam főzés előtt belegöndörgetni a pirított zsemlemorzsába. Már a felével készen voltam, mikor rájöttem, mekkora idióta vagyok, és előadtam egy kisebb idegösszeroppanást Barninak, szegény, nem is értette, mi van, próbált jótanácsokkal ellátni, ami olaj volt a tűzre, mert ő egy rántottát sem tud megsütni. Ekkor még nem tudtam, hogy tökmindegy lesz a túl korai prézlizés, mert az összes gombóc szétesik a vízben úgyis teljesen. Ekkor már olyan idegállapotban voltam, hogy azon gondolkodtam, hogy melyik szanatóriumba tudnék bevonulni pár napra hétre, ahol remélhetőleg jól leszedálnak majd egy időre - azt hiszem, némileg túlreagáltam ezt a kis konyhai malőrt, bocsánatot is kértem miatta Barnitól, mikor kicsit megnyugodtam, meg bevettem egy adag magnéziumot. Szerencsére nem csak a lúzer túrógombócom volt az ebéd, előző nap főztem sűrű gulyást sok zöldséggel kuktában (a titkos konyhai fegyverem, minden szuper lesz benne, lehet, hogy a túrógombócot is abban kellett volna), és az tökéletes lett. A legviccesebb amúgy, hogy végül iszonyú finom lett a túrógombócmassza is, és tényleg habkönnyű volt, csak nem volt gombóc formája - végül rászórtuk a prézlit és jóízűen megettük porcukros tejföllel (Dani birslekvárral, mert ő nem hisz a tejfölben-tejszínben). Pont ott ebédelt nálunk Barni anyukája is, szerencsére az epizódomnak nem volt tanúja, az ebéd meg nagyon ízlett neki. 

Nem készültek képek, szóval mindent el kell hinnetek nekem.

reminiscing

Megkezdtük a nyár utolsó hetét, hétfőn már ovi. Eljöttünk Danival Anyuékhoz két napra, itt is alszunk. Még megvan a régi lakásom, anyuék használták egy darabig míg felújították a lakásukat, de aztán visszaköltöztek, ez meg itt áll üresen, Apu használja műhelynek, meg cuccokat tárolnak benne. Nagyon fura itt lenni, itt aludni a régi lakásomban, ahol egyáltalán nem érzem magam már otthon, a régi ágyamban aludni (ráadásul elfelejtettem pizsit és fogkrémet hozni magamnak). Mennyi emlék, mennyi sztori, és milyen messze van mind! Nem is baj:). 

Délután csavarogtam kicsit a városban, hál'istennek itt is van még egy bringám, jó volt tekeregni. Szomorú volt látni, mennyire le van pattanva a város, meg az emberek is, dülöngélő arcok, kéregetők, kb ilyen Blaha Lujza tér hangulat. Pedig hogy szerettem itt lakni, a világ legjobb helyének láttam, és az is volt szerintem. A Duna-part mondjuk még mindig egy csoda és hiányzik is nagyon. Holnap el akarom vinni magam bruncholni kicsit a Lujzába, bicózni megyünk Danival, talán átjön a tesóm is. Jó itt lenni most nagyon, a szüleim nagyon szoktak hiányozni, jólesik egy kis minőségi időt velük tölteni, nem csak beugrani pár órára. 

a főtér meg az ujjam

megunhatatlan

a kávéhoz adnak egy minifagyit, imádom

Dani a szüleimmel a parton