túrógombóc-Milonka 1-0

 Tegnap meg akkora fail-t villantottam a konyhában, nem is emlékszem több ilyen kudarcra, általában kifejezetten jól szokott elsülni minden, amit főzök. Nagy mellénnyel álltam neki túrógombócot csinálni (a Street Kitchen receptje alapján amúgy), mert nem először készítettem, és emlékeztem, hogy ez sima ujjgyakorlat. Kicsit gyanús is volt, hogy milyen kevés dara van benne, de úgy reklámozták, hogy így habkönnyű lesz. Már ott elbasztam, hogy a nyers gombócokat nekiálltam főzés előtt belegöndörgetni a pirított zsemlemorzsába. Már a felével készen voltam, mikor rájöttem, mekkora idióta vagyok, és előadtam egy kisebb idegösszeroppanást Barninak, szegény, nem is értette, mi van, próbált jótanácsokkal ellátni, ami olaj volt a tűzre, mert ő egy rántottát sem tud megsütni. Ekkor még nem tudtam, hogy tökmindegy lesz a túl korai prézlizés, mert az összes gombóc szétesik a vízben úgyis teljesen. Ekkor már olyan idegállapotban voltam, hogy azon gondolkodtam, hogy melyik szanatóriumba tudnék bevonulni pár napra hétre, ahol remélhetőleg jól leszedálnak majd egy időre - azt hiszem, némileg túlreagáltam ezt a kis konyhai malőrt, bocsánatot is kértem miatta Barnitól, mikor kicsit megnyugodtam, meg bevettem egy adag magnéziumot. Szerencsére nem csak a lúzer túrógombócom volt az ebéd, előző nap főztem sűrű gulyást sok zöldséggel kuktában (a titkos konyhai fegyverem, minden szuper lesz benne, lehet, hogy a túrógombócot is abban kellett volna), és az tökéletes lett. A legviccesebb amúgy, hogy végül iszonyú finom lett a túrógombócmassza is, és tényleg habkönnyű volt, csak nem volt gombóc formája - végül rászórtuk a prézlit és jóízűen megettük porcukros tejföllel (Dani birslekvárral, mert ő nem hisz a tejfölben-tejszínben). Pont ott ebédelt nálunk Barni anyukája is, szerencsére az epizódomnak nem volt tanúja, az ebéd meg nagyon ízlett neki. 

Nem készültek képek, szóval mindent el kell hinnetek nekem.