Run baby, run

Futok én, futok rendszeresen 5-6-7 kilométereket, de ma tudatosult bennem, hogy sosem fogom én ezt igazán élvezni - és nem azért, mert unalmas, elszórakoztatom én magam fejben, hanem mert bár (egyre inkább) bírom szusszal, fizikailag nem esik jól. Sosem voltam kitartó, ez tény. A múltkor beszéltem egy fiúval, aki 100 kilométereket fut (óó az a gyönyörű szálkás test), és kérdeztem, hogy csinálja, de csak mosolygott, és a vállát vonogatta. Valószínűleg ő kapta azt a kitartást, ami belőlem tökéletesen hiányzik. 

Azért persze utólag mindig nagyon jó érzés, és nem is utálom, sőt, vannak jó pillanatok, és már elindulni sem esik nehezemre, mondjuk ebben sokat segít a gyönyörű futócipőm, meg az aprópöttyös futónadrágom, de miközben futok, és mondja a nőci a fülembe, hogy egy kilométer, arra mindig úgy reagálok, hogy óbazz, még csak? Mikor lesz már 5?

No de sebaj, mert a mai adag is letudva, délelőtt fél12-kor, 30 fokban, megerősítettem a hátizmaimat is, és most megérdemlem, hogy kicsit lelődözzem a kutyát meg a kölyköket a kertükben egy nagy vízipuskával. És azt sem bánom, ha én is kapok. 

sedkieliman

Chunky Monkey és rumos ribizlilekvár, na meg persze a fiúk

A mai budapesti túrám eredménye egy zöld mintás ruha, egy bordó bőr oldaltáska és egy sárga kiskabát lett. No meg az, hogy rájöttem, nem tudom hova tenni az embereket, a saját barátaimat meg főleg nem, nagyon furák - ezt sajnos nem fejthetem ki. A zenei karrieremnek, abban a formában, ami régen volt, most utoljára adok esélyt, aztán ha nem, hát nem, keresek más embereket, és csinálok valami mást. Nem várhatok mindig másokra, bármennyire is szeretem őket, hát de nem? Valami lesz, ennyi biztos, most már nem hagyom annyiban.

Ja és miután a fiúk leléptek, én meg maradtam, mert volt még időm a vonatig, meg éhes is voltam, még arra is rájöttem ott az Ankertben ülve, hogy egyrészt nem szeretek egyedül enni, másrészt pont egy fél hamburgerre vagyok hitelesítve, szóval kár belém. 

És ha már kaja, nem tudom, van-e köztetek olyan, aki ismeri a Ben&Jerry's féle Chunky Monkey jégkrémet, ami olyan finom, hogy ha lenne a közelemben, soha többé nem ennék más fagyit (jó, a Culinarisban van aranyárban). Viszont ma elvittem anyut vásárolni (már nincs pofám leírni a bolt nevét, esküszöm, nem fizetnek a posztokért), és az amerikai napok miatt volt banános-csokis-mogyorós jégkrém. Viccből vettem egyet (fél liter 750ft), és basszus egy az egyben Chunky Monkey, ugyanolyan banánjégkrém csokidarabokkal és nagy makadámiadiókkal, amik kicsit sincsenek kispórolva belőle. Holnap teherautóval megyek a raktárkészletükért. 

Ééés anyu megkért, hogy írjam rá a friss lekvárokra hogy lekvár, és én ezeket kreatívkodtam neki (és még ezek után volt 30 üveg, és mind kapott ruhát, tiszta Pinterest, mi?).

Ilyen borzasztóan érdekfeszítő dolgok történtek ma velem.

My beauty minute

Természetesen, mint minden nőt, engem is érdekel minden, ami kencefice. Nagyon-nagyon szeretem tudni azt is, más milyen kozmetikumokat használ, a barátnőimet mindig részletesen ki szoktam kérdezni krémekről, sminkről, parfümökről, körömlakkokról. Garance Dorénak van egy rovata, A beauty minute with..., amiben nők elmesélik a napi szépségpraktikáikat. Hát az annyira izgi! Gondoltam én is elmesélem nektek, én hogyan csinálom a dolgaimat*. Van egy pár dolog, ami nagyon bevált, és hosszú évek óta ragaszkodom hozzá, viszont van egy csomó minden, amiben nagyon rugalmas vagyok, és szeretek is új dolgokat kipróbálni. Most viszont ők a napjaim részei.

Reggel meg szoktam mosni az arcom valamilyen arclemosó tejjel, mintha beszappanoznám, majd lemosom vízzel. Nagyon hosszú ideig Ilcsi arctejet használtam, de szerintem az arctej pont tökmindegy, most épp Nivea van soron. Clinique arckrémet használok (Dramatically Different Moisturising Lotion+ száraz bőrre, nekem nagyon bevált, ő az egyik stabil pont az életemben), és Ilcsi szemránckrémet, amit gyakran éjszakára az egész arcomra használok.

Ha tehetem, The Body Shop tusfürdővel zuhanyozom (most epressel, de az olívás a nagy kedvenc), mert szappanmentes, nem szárítja a bőrt, és olyan illata van, hogy utána még órákig gyümölcsillat lengedez az egész lakásban. Még a vizes bőrömre szoktam babaolajat kenni, vagy Body Shop testápolót használok (most épp grapefruitosat, de a mangós a kedvencem). 

 

Lancome Doll Eyes vízálló szempillaspirált veszek már évek óta. Nagyon drága, de ennél jobb nincsen, nagyon szép, hosszú, természetes pillákat gyárt, és még egy durva szakítást is végig tudtam csinálni elkenődött smink nélkül. Barackszínű krémpirosítót használok (MAC Something Special) mellé, és ennyi az alap sminkem. Ha nagyon jókedvű vagyok, akkor rúzsozni is szoktam: MAC Girl About Town (rózsaszín) vagy MAC Rebel (ami egy sötét, vamposabb cucc). Régebben mindig össze-vissza állt a szemöldököm, és úgy egy éve fedeztem fel a színezett szemöldökgélt, ami úgy néz ki, mint egy szempillaspirál, viszont egy színezett zselé van benne, ami egész nap a helyén tartja a szemöldök szálait. Nem tudom, hogy tudtam azelőtt nélküle élni:). Van egy elég komoly sminkkészletem is, amit akkor vettem, mikor elvégeztem egy sminktanfolyamot, és csupa MAC, de elég ritkán használom, de persze a tudat, hogy ha akarnám, használhatnám, az megfizethetetlen. 

  

Mac Girl About Town

Mac Rebel

Legalább 2 parfümöm van egyszerre, nekem fontos, hogy tudjam váltogatni, most épp a szokásos Cacharel Amor Amor az alap, ami piros, édes, pasiknak nagyon bejön, és nyári illatnak fehér Kenzot vettem, amit régen használtam, és nagyon szerettem, könnyed, levegős, tiszta, áttetsző illat. Viszem magammal napközben is az üvegcsét, és szoktam újraapplikálni, szóval egész nap parfümillatban úszom, ez az egyik védjegyem. Asszem. :)

Este kétbázisú, olajos sminklemosót használok, mert mással nem lehet lerobbantani a szempillaspirálomat, arctejjel arcot mosok, majd arctonikkal (Bioderma Crealine) törlöm át a bőröm. 

           

Ami a sampont illeti, ezt például gyakran változtatom, szinte sosem veszek kétszer ugyanolyan típust egymás után. Most épp Lush Godiva szilárd sampont használok, amitől hosszan illatozik a hajam, és a fürdőszobámban is úgy funkcionál, mint egy illatosító, nagyon szeretem (mint ahogy mindent, ami Lush).  A halbalzsamom Malin+Goetz (korianderes) még New Yorkból, zseniális, és épp kifogyóban, és mivel mostanában nem járok arra, úgy tűnik, meg kell találnom az utódját.  

És... így maradok örökké szép és fiatal. Ööö. :)

*Meg el is akarom kicsit terelni a gondolataimat.

Shoot me

Végül ma sikerült annyi erőt összegyűjtenem, hogy kinyissam a levelet. Remegett a kezemben, és többször át kellett futnom, hogy egyáltalán megértsem, mi is áll benne. Viszont a dátum augusztus végére szól, szóval gyorsan összehajtogattam, visszadugtam a borítékba, és odacsesztem a konyhaszekrény hátuljába. Emésztgetem még egy kicsit ezt a dolgot, mielőtt bármit lépnék. Most nagyon szar.

Pedig annyira jó napunk volt. 

Peace, love and sandy feet

Még mindig nem vagyok valami jókedvű, és ez a béna októberi időjárás sem segít, kérem vissza a nyaramat. Mondjuk azt nem értem, hogy mi ez a nyűgös, álmos hétfő-feeling, mikor nem is kell dolgoznom (na jó, ma pont van két diákom, és persze a nap két különböző végében, mondjuk jöjjenek is, hogy legyen miből finom kajákat venni, utazni, meg jönnek ám a leárazások, és kéne egy csomó új fehérszínesnemű is a régiek helyett). Egyébként végül nem mentem el a Wampra, így tudok a legjobban spórolni, pedig nagyon szeretnék egy új, kisebb méretű, vállon átdobós oldaltáskát is, mert rájöttem, hogy mindig ugyanazt hordom.

Tegnap délután megint lementem a Duna-partra a könyvemmel, és iszonyatosan fújt a meleg, trópusi-szerű szél, de most valahogy nem bántam, annyira jó ott. Ma délután 4-kor jön a második diákom, és ha lelép, azonnal lerogyok a kanapéra olvasni. Szörnyen álmos vagyok. Részvétem mindenkinek, aki valami légkondis irodában próbálja túlélni a mai napot, miközben mindannyiunknak ilyesmi nyár járna:

Bonjour!

Egyszer régen már mutattam ezt a csodás párizsi lakást, de most belefutottam megint, hát tessék. Amikor először megláttam, egyből az jutott eszembe, hogy ennek a lakásnak a tulajdonosának az ízlése tökéletesen megegyezik az enyémmel, lehet, hogy ő a francia altergóm. Pont olyan, amilyennek én szeretem a lakásbelsőket: színes, játékos, eklektikus, otthonos és nagyon kényelmes. Imádom ennek a kuckónak minden szegletét. Ha nem mutattam volna még képeket, és azt mondanám, hogy tessék, itt lakom, elhinnétek, nem?

Lenne kedvem Párizsban élni egy kicsit.

Színkódos könyvespolc!!!

Ó, ez a cipőtartó! Óóó ezek a cipők! ♥

Na ő Eleonore, a párizsi molnárilonka.

A mesés kis lakást a designsponge.com-on találtam. 

Kávét?

Talán még van, aki emlékszik, hogy laktózérzékeny vagyok. Néhány éve nem iszom tejet, egyéb tejterméket keveset, leginkább csak sajtot, túrót csak túrós tésztán Rudiban és palacsintában, joghurtot csak sütiben, de egyiket sem napi szinten, pedig nagyon szeretem. Sokkal jobban érzem magam azóta, régen rendszeresen volt problémám a hasammal, azóta csak ha nem bírom magam visszafogni, és eszem valami nagyon tejeset. Sajnos nekem a laktózmentes tej sem jött be, így le kellett mondanom a habos-babos kapucsínókról, pedig azt én imádom, még vérprofi aeroccinóm is van hozzá, ami a világ harmadik legnagyobb találmánya szerintem (szorosan a tampon és a Nespresso után), de mostanában csak akkor porolom le, ha valaki másnak készítek valami tejhabos csodát. Nagyon finom Nespresso kávém van itthon, úgyhogy még mindig az a napom kedvenc része, és vagy csak simán presszó kávénak iszom, cukor, meg minden nélkül, vagy rizstejet, mandulatejet öntök bele. Egy ideig kerestem a tökéletes igazi, finom, habosítható tejpótlót, de miután rájöttem hogy a szójatejben ösztrogén van, a rizstejnek nagyon fura a halmazállapota, a többi meg leginkább csak a futottak még kategóriában szerepelhetett, lemondtam erről, nem olyan fontos. 

Viszont most találtam valamit, ami nagyon finom, és kókuszízű, és én azt (mint tudjuk) nagyon szeretem. Kókusz-rizstej, hozzáadott cukor nélkül. Sajnos nem habosítható (pedig annyira reménykedtem), de nem lehet minden tökéletes.  

Friday night fever

Tegnap igen szürreálisra sikeredett az estém. Este fél 10-kor fejeztem be a takarítást, és bár lett volna egy rég lefixált programom, illetve rögtön kettő is egymás után, de egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy az adott lelkiállapotomban jobbat tenne szociális életet élni, alkoholizálni, és erőltetett társalgásokba bonyolódni, majd szombaton jobbra-balra dőlni, mint bebújni az ágyamba a könyvemmel, jól kialudni magam, és egy jó kis aktív szombatot tartani. De aztán valahogy mégiscsak összeszedtem magam, lezuhanyoztam, sminkeltem, felöltöztem nagyon szépen, és elindultam. És odaértem, az épület előtt pici faépületek állnak most egy fesztivál miatt, menő bortermelők áruival, és a fiúk pont ott ácsorogtak a pálinkaházikó előtt, a kezükben picike, még érintetlen pohár, és ahogy megláttak, anélkül, hogy megkérdeztek volna, már kérték is ki az én birsalma pálinkámat, és bár ritkán szoktam töményet inni, most nagyon jólesett hogy így bevontak, és igen, a pálinka is kellett. Szóval így indult az este. 

Voltam a barátaim koncertjén, utána pedig egy haverunk pörgette a lemezeket a helyi színház kávézójában. Úgy volt megbeszélve, hogy reggel 5-6-ig miénk a hely, de az igazgató kitalálta, hogy mégse, ennyi volt a buli (1-kor), gondolom több vendégre számított, ebből szóváltás kerekedett, és az igazgató, egy amúgy borzasztóan unszimpatikus ember, ezt olyan stílusban, ordítva, káromkodva rendezte el, hogy én eldöntöttem, hogy soha többé nem teszem be oda a lábam. Jó, színházi előadásért valószínűleg muszáj lesz, pfff, de azon kívül egy kávét sem vagyok hajlandó ott meginni. Tényleg undorító volt. 

Viszont, mivel már amúgy is ott voltunk, és volt a srácoknál kulcs, elmentünk a Vébe, ami üresen áll, mióta bezárt, de teljesen működőképes, van pia is, például Nyakas, meg zenecucc, úgyhogy miután kipuffogtuk magunkat, fél óra múlva már a pult tetején táncoltunk - szó szerint. És nagyon jókat dumáltunk. Annyira hiányzik az a hely. Reggel már világosban bicajoztam haza, ez a hazafelé tekerés a bulik egyik legjobb része szokott lenni, nagyon szeretem, így nyáron legalábbis nagyon komoly szabadság érzésem van ilyenkor. És nem bánom, hogy ma fáradt voltam, a Duna-parton héderezés a kölykökkel, meg minden lábujjkörmöm más színűre festése így is probléma nélkül ment. 

I'm okay

Köszönöm szépen mindenkinek a biztató, vigasztaló kommenteket és emaileket, sokat segítettek, és igazatok van, most már én is hülyeségnek tartom, hogy azt írtam, hogy ő lett volna a tökéletes, hozzám illő ember, és ha vele nem sikerült, senkivel sem fog - ezt teljes mértékben visszavonom. Bár még szomorkodom picit, már sokkal jobb kedvem van. Elhoztam a levelet a postáról, de nem akartam végképp, még ennél is jobban elrontani vele az egész hétvégémet, úgyhogy feltettem a polcra, majd hétfőn kinyitom, addig úgysem tudnék érdemben tenni a dologért semmit. 

Az élet szép, és a világ sem beteg

Újra itt a nyár, úgy tűnik. Ha megszereztem a postáról a papírokat, akkor úgy fogom megjutalmazni magam, hogy fogom a fürdőruhám, a strandtörölközőm, a fülhallgatóm, a könyvem, és levonulok a partra. A napsütés, meg a vízpart nekem mindig segít. És megyek majd a hétvégén futni, fogok itthon edzeni, főzök majd valami nagyon finomat, meg van itt egy picike, nagyon tuti étterem (ugye, Anais), ami bekerült Magyarország TOP50 megfizethető étterme közé, és a Quimby mellé adtak olyan kupont, amivel az egyik fogás ingyenes, szóval oda is el kell menni. És vasárnap lesz wamp, és megyek, gyertek el ti is. Ezek ilyen molnárilonka-stílusú terápiák. Ha már pasizni nem tudok, mert az okos, szimpi pasi, akivel leveleztem, szőrén-szálán eltűnt, amint írtam róla nektek, szerintem olvassa a blogom.

Ez meg itt a kedvenc instagram fotóm evör:

Recovery

Tegnap délután, miután kisírdogáltam magam, magamra zártam az ajtót, behúztam a sötétítőket, a szememre húztam a maszkom, a fejemre a pulcsim kapucniját, magamra húztam az anyukám-varrta patchwork takarót, és mélyen elaludtam. Tücsökciripelésre ébredtem, ami azt jelenti, hogy csörög a telefonom, és kiderült, hogy 3 órát aludtam, és elmúlt 7 óra, pedig 9-kor nekem már a koncerten kell lennem, és a barátaim kerestek, hogy igyunk fröccsöt még a koncert előtt.

Beálltam a zuhany alá, hajat mostam, felöltöztem, sminkeltem, kutyát sétáltattam-etettem, majd eltekertem a Quimbyre, ahol a bátyámékkal, a barátnőmékkel, meg mindenkivel találkoztam, és tök jó volt, főleg, hogy az első sorból néztük végig, én láttam őket a Volton is, de tapasztalatból tudom, hogy ezek a vidéki, kisvárosi koncertek sokkal hangulatosabbak, családiasabbak, a srácok nagyon jókedvűek voltak, és hát iszonyat energia van bennük, mondjuk 3 dobossal megy is a rock&roll. A ráadás szám pedig náluk is a mostmúlikpontosan volt, pont, mint tegnap a Csík zenekarnál, hihi.

Aztán elmentünk még egy fröccsöt inni, de közben visszatért a rosszkedvem, nyűgös voltam, nem volt kedvem inni (cigizni), nem volt kedvem a barátnőim nyűglődését hallgatni, vagy úgy csinálni, mintha, és haza is jöttem hamar. 

Kialudtam magam, és most már jobb, de még mindig nem volt erőm elmenni a postára a válási papírokért. Persze tudom, csak túl kell lenni rajta, és utána talán könnyebb is lesz.

A boldogságtól ordítani

Tegnap voltunk a szüleimmel a Csík zenekar koncertjén, amivel kapcsolatban szerintem meg kell próbálni elvonatkoztatni a Most múlik pontosantól, amiről ugye tudjuk (az ismerőseim nagy részének ez nem evidens, mint ahogy az sem, hogy ez eredetileg egy Quimby dal, ezt a Csík zenekar is elfelejti megemlíteni a koncerten), hogy nem egy gyönyörű szerelmes szám, hanem a heroinról való leszokásról szól. Na mindegy, azért elképesztő volt a koncert, de hát tudjátok, milyen zene ez, meseszép hegedűszó, szívhez szóló nagybőgő, olyan énekdallamok és hangok, hogy folyamatosan borsódzik a hátad, és a legdurvább szövegek az életről, amik mind, mintha pont hozzád/rólad szólnának, mindez a leggyönyörűbb egyvelegben. 

És ott ültem, a szüleimmel a jobbomon, egy kolléganőmmel (tökvéletlenül) a bal oldalamon, és egy ideig csak nyeltem, nyeltem a könnyeimet, egy idő után pedig már csak folytak le az arcomon megállíthatatlanul. Vigasztalhatatlan vagyok a házasságom miatt, a végtelenségig csalódott, és hiába játszom itt a foreverhappy molnárilonkát, valami végleg eltört bennem. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy én egyszer már megtaláltam a nagy őt, a lelki társam, és ha egy ilyen kapcsolat is tönkremegy, akkor nincsen remény. Annyi boldogtalan, keserű embert látok, pedig én nem Borsodban élek. És oké, találsz egy igazán jó társat, összeházasodtok, és ha mázlitok van, gyerekeitek is lesznek (mert ez sem mindenkinek olyan könnyű), ami szép, de kurvanehéz, és jártok dolgozni, keltek minden nap 6-kor, házimunka, meg ezer dolog, olyan rövidke hétvégék, hogy egy pillanatra nem figyelsz oda, és huss, már vasárnap este is van. Évi egy nyaralás, karácsony, és kifújt. A szerelem pedig... nézzétek meg a hosszú házasságokat. És mi, nők, szerintem jobban bírjuk a mókuskereket, de az én legtöbb pasiismerősöm titokban ilyen dosztojevszkij-mélységekig boldogtalan a legszebb család mellett is, és a legdurvább, hogy szerintem nem is tudják, mire vágynak, csak abban biztosak, hogy nem arra, amiben élnek. És akkor itt jön az, hogy különböző megoldásokat igyekeznek találni erre, ami a szeretőtől a pornófüggésen át az alkoholon keresztül a depresszióig egészen színes skálán mozog. Szóval, mi is az élet értelme? Fogalmam sincsen. 

Persze, tudom, szarul vagyok, most sötéten látom a dolgokat. De én azt gondolom, hogy olyan szépen lehetne élni, ahogy mindig mondom is, örülni a kicsi dolgoknak, és bárhol, bárhogyan, de együtt, de ez nem csak tőlem függ, látjátok, én vele is megpróbáltam így, és nem volt velem boldog. És ha ő, akinél tökéletesebbet nem tudok elképzelni magam mellé, nem volt, akkor nem tudom. Feladom. Nem vagyok magányos, mert itt van nekem a család, meg a plüsskutya, de mégis, úgy érzem, egyedül maradtam így 36 évesen.

A koncert után, ilyen lelkiállapotban sokáig nem tudtam aludni, de reggel kelnem kellett, mert megígértem az egyik kedves kollégámnak, aki szeptembertől osztályfőnök lesz, hogy segítek neki a beiratkozáson. És nagyon jó volt látni a gyerekeket (meg a szüleiket), ahogy büszkén, izgatottan várják, hogy középiskolások legyenek szeptembertől, biztattuk őket, meg viccelődtünk - nagy dolgok ezek, jólesett, hogy részese lehettem. Aztán volt egy, a végtelenségig elhúzódó, teljesen érdektelen értekezlet, majd kellemes nyarat kívántam mindenkinek, beültem a kocsiba, és pont a kedvenc számom kezdődött, felhangosítottam, és vége, augusztus végéig már nem kell mennem, igazán elkezdődött a nyári szünet. És annyira jó kedvem lett, hogy nem is mentem egyből haza, hanem kicsit autóztam a városban. 

És hazaértem, és itt várt a papír, hogy küldeményem érkezett a bíróságról. Nem nagyon kell találgatnom, hogy mi lehet benne. 

Egy hosszú, nyűgös nap margójára

Ma minősíthetetlenül szarul aludtam. Semmi izgi rémálom, vagy a jövőmön morfondírozva, álmatlanul átforgolódott éjszaka, egyszerűen az történt, hogy hajnalban meghallottam, hogy zuhog az eső, miközben a teraszon kint voltak a székek párnástul, és kipattantam az ágyból bepakolni őket. Közben a kutya bociszemeket meresztett, mert dörgött az ég is, ő meg attól nagyon fél (vagy a villámlástól, nem tudom), beengedtem, és akkor már a macskát is (mert vajból van a szívem). És aztán arra kellett ébrednem, hogy a macsek a hátamat masszírozza, míg én hason fekve alszom, pedig az ágyról (is) le van tiltva, majd még kétszer le kellett löknöm, utána előadta a mindjárt-reggel-van-nagyon-éhes-vagyok műsorszámot, ez ment egy darabig, próbáltam mindezt beleszőni az álmomba, ami elég vicces eredménnyel szokott járni. Végül felkeltem, és eső ide, villámlás oda, kidobáltam mindenkit az udvarra, és visszafeküdtem aludni, de akkor már cseszhettem a pihentető alvást, meg nemsokára csörgött is az óra. (Ma reggel volt az évzáró, ahol elénekeltük a Himnuszt, a Szózatot, és megint meg kellett állapítanom, hogy mindkettő elképesztően magas, konkrétan kínszenvedés, én is alig bírok velük, nem csoda, hogy a legtöbb gyerek, meg a férfi kollégáim meg sem próbálják énekelni, csak állnak ott sunnyogva. Szerintem kellene nekünk új Himnusz, meg új Szózat. Nekem ilyenkor mindig eszembe jut, hogy bezzeg az Internacionálét, meg a szovjet himnuszt hogy szerettük énekelni.) A héten egyébként még be kell járni, így az évzáró után is, de minek.

A napom ennek fényében borzalmasan nyögvenyelősen telt, béna lett az idő (mennyire jól kitaláltam a tegnapi strandolást, ki tudja, mikor lesz megint strandidő), nyűgös voltam és álmos, ráadásul délután voltak még óráim is, és addig tartanom kellett magam, utána meg még mentünk köszönteni a nagynénémet a 80. szülinapján, ami után most egy zsenge, feszes, fiatal kislánynak érzem magam, pedig a nagynéném is tök jól tartja magát. 

Be is fogom, mit nyüszögök, mert hát ugye

• egy pasival is levelezem épp, aki okos, szimpi, és nem ír túl sok szmájlit, breath of fresh air
• holnap Csík zenekar koncertre viszem a szüleimet, itt a városban lesz, hihetetlen
• csütörtökön Quimby koncertre megyek a haverokkal, szintén itthon, mondom, hogy jó ez a város
• és akkor még csak csütörtök lesz, és előttem áll majd az egész hétvége, és már most annyi lefixált programom van, hogy nem is tudom, melyiket részesítsem előnyben a másikkal szemben.

szeretnék egy pasit

I love you, summer

Szoktam mondani, hogy ha esetleg nem megyek nyaralni, én azt sem bánom, mert én itt, a vízparti városban májustól októberig mindig úgy érzem, hogy nyaralok. Főleg, ha ilyen az idő, mint ma volt. Ma reggel fél 8 körül betekertem a suliba, bent ültem az érettségin 10-ig, majd elintéztem, hogy bekerüljek a suli telefonos flottájába (így most 65ft helyett 7ft-ba fog kerülni egy perc telefonálás, és nagyon remélem, hogy az internetcsomagos mizériám is megoldódik) és futottam még egy kört a T-nél. Aztán hazajöttem, ebédeltem salit, majd letekertem a partra, ami 5 percnyire van a lakásomtól, és olvastam és zenét hallgattam. Kicsit meg is mártóztam, bár halálosan hideg a víz. 

Aztán hazajöttem, és csináltam vacsit, meg kutya, meg kert:

Szóval ezért mondom, hogy itthon egész nyáron olyan, mintha nyaralnék.