fondue

Dani csütörtökön a szüleimnél aludt egyet, tegnap este Apuval vonatoztak fel a Nyugatiba, ott vettem fel őt. Annyira cuki, hogy megvan a saját kis élete már, bandázik a nagyszüleivel, mennek hozzá látogatóba mindkét tesómék, vonatozik a Nagypapájával. Jó volt hazahozni őt, vacsiztunk, játszottunk, fürdött, és mivel Barni nem volt itthon, így együtt aludtunk a mi ágyunkban. Az éjszaka közepén viszont egy puffanásra ébredtem, majd sírás: leesett az ágyról, még jó, hogy csak egy matracon alszunk, így nem lett semmi baja, összebújtunk és gyorsan megvigasztalódott, de hát basszus, szegényke. Aztán utána egész nap ezzel turnézott büszkén mindenkinek, hogy ő éjjel leesett az ágyról. 

Ma meg a másik nagymamájánál volt, ott is alszik, hozzám meg jöttek a(z ex) blogger lányok, fondüztünk. Már évek óta nálam van Olív fondue-készlete, nem véletlenül, hanem nálam tárolja, most ide is költözött velünk és fel kellett avatni. Mondjuk Gyömbérke francia pasija a fotó alapján azt gondolta, hogy krumplifőzelék, szóval legközelebb majd ő mutatja meg nekünk, hogy hogyan kell ezt jobban csinálni. Ritkán találkozunk, és mi szinte folyamatosan dumálunk chaten, de úristen, mennyire más így együtt lenni. 

Ma először töltöm úgy az éjszakát a lakásban, hogy sem Barni, sem Dani nincs velem, nagyon furcsa - lehet, hogy nem kellett volna előtte megnézni a Watchert.

home is where they say hello(?)

El kellett vinnem az autómat szervízbe, és annyira szeretem azt a váci helyet, ahol vettem és ahova hordom, hogy szerintem továbbra is hozzájuk viszem majd. Logikus lenne leválnom Vácról, és mindenre keresni alternatívát itt helyben, de nem könnyű. Pedig van ami jól sül el: a körmös lányt, akihez jártam, imádtam, szomorúak voltunk mindketten, hogy már nem tudok hozzá járni, sokszor elmondta az utolsó hónapokban, hogy mindig a kedvenc vendégei költöznek el... Az utolsó alkalomra vittem neki egy üveg proseccot és egy doboz csokit. A következő alkalmam a két ünnep közt lett volna, és az esélytelenek nyugalmával kezdtem el keresgélni. Mégis, az első csaj, akinek írtam, visszaírt, hogy egyetlen szabad időpontja van azon a héten, ha kell, mehetek. Ő is aranyos egyébként, és jókat beszélgetünk, mondjuk annyira nem vagyunk egy hullámhosszon, mint Dorinával, akivel tényleg mindent megbeszéltünk. Viszont ez a lány gyönyörűen és hihetetlen magas minőségben dolgozik, minden körmöm tökéletes, és rengeteg, rengeteg meseszép színe van.  Pont aznap, amikor meghalt az Apósom, hozzá mentem volna reggel 8-ra, de a szörnyű hírre ébredtünk, és írtam neki már reggel 6-kor, hogy nem tudok menni, ne haragudjon és természetesen kifizetem az alkalmat, de nem engedte. 

A kozmetikusomhoz kb 25 éve járok, nagyon szeretem, de egyébként kipróbálnám, ha tudnám, hogy valaki nagyon jó itt helyben. Fodrászhoz továbbra is a Cult-ba fogok járni, esetleg jó lenne találni egy csontkovácsot itt, vagy masszőrt... És ennyi. Az edzőterem vegyes érzelmeket vált ki belőlem, nagyon jól felszerelt, szuper hangulatú terem,  de nem ismerek senkit, és nem tudom, ez fog-e változni, a recis csaj konkrétan nem is köszön vissza. 

Nem könnyű elköltözni egy városból, ahol szinte mindenki ismer és szinte mindenkit ismerek, egyrészt a zene, másrészt a tanítás miatt. Egyébként sokan kérdezik, de maga a város abszolút nem hiányzik, én jól ismerem a szürkeségét, az egyoldalúságát, az unalmasságát, a gondokat is. Talán a Duna-part kicsit (az mondjuk nyáron fog), meg a Lujza, de ennyi. Anyuék, a tesómék nagyon. De annyira élvezem, hogy új helyen lakunk és mindent fel kell fedezni, Danit viszem mindenfelé, rengeteg felfedeznivaló van és gyönyörű a környék. Tegnap Anyuéknál aludt, mi pedig elmentünk vacsorázni és iszogatni a Stüblibe (10 perc séta tőlünk), ma reggel pedig 7-kor a Széchenyi fürdőben kezdtük a napot, 20 perc alatt ott voltunk. Új, izgalmas életünk van. 

Az nehéz számomra, hogy itt senki vagyok, újra fel kell építenem a szociális hálóm, barátokat találni helyben, elérni, hogy a recis csaj köszönjön. (Viccelek, ha ő bunkó, akkor ez van, nekem mindegy, de értitek, jó lenne nem egyedül edzeni, szólni valakihez.) Jó lenne ismerősökbe botlani a városban, és már járunk ide-oda, szóval gondolom, eljön ez is majd. Egyébként általánosságban véve iszonyúan kedvesek az emberek, sokkal kedvesebbek mint a városban, vagy akár Vácon tapasztaltam (a recis lányt leszámítva). Van egy másik hely is, ahol jóga van, meg mindenféle női torna, a Papayamama (már a név is milyen jó), ők nagyon szimpik, és szerintem ott jobban otthon fogom érezni magam. 

be my guest!

Imádjuk ezt a lakást. Annyira világos, kényelmes, praktikus. Rengeteg vendégünk volt, mióta beköltöztünk, szerintem egy év alatt nem szoktunk ennyi ember hívni, mint amennyi egy hónap alatt nálunk járt. És úgy tűnik, nagyon jól működik, mert volt már, hogy például Barni főiskolai barátai voltak itt (meséltem már, hogy rengeteg barátja van és gyönyörűen ápolja is ezeket a kapcsolatokat, sőt, a különböző forrásokból szerzett barátai már organikusan, tőle függetlenül is barátkoznak egymással), és én nagyon értékeltem, hogy kb este 7-ig Dani és én is pörögtünk meg bohóckodtunk velük, majd felmentünk, ahol van egy kis privát, a vendégektől tökéletesen független szféránk. Dani fürdött, majd lementünk elbúcsúzni, a hálónkban magunkra csuktuk az ajtót, olvastunk, meséltünk, majd együtt elaludtunk. A fiúk meg vagy éjfélig sztoriztak és ittak-ettek anélkül, hogy minket kicsit is zavartak volna, pedig ismerem őket, és tudom, hogy szörnyen hangosak. Barni meg akkor vitte át Danit az ágyába, mikor jött lefeküdni. 

Kata barátnőmtől lestem el, hogy milyen egyszerű és mégis finom és látványos vendégváró finomságokkal készül, mikor jönnek hozzájuk, ami az extrovertált francia pasija mellett meglehetősen gyakori. Az én titkos fegyverem az Aldi kockákra vágott, mindenféle sajtocskái, abból mindig tartok itthon, mellé méz, dió, mandula vagy kesudió, olivabogyó, meg sütőben ropogósra, pirpsra pirított baguette vagy kifli-szeletkék, amiket sütés előtt sóval, fokhagymával és zöldfűszerekkel szoktam megízesíteni. Katánál viszont láttam, hogy az aldi sárgarépás tortilla lapjait háromszögekre vágja, megpirítja őket serpenyőben és azokat adja mártogatósok (hummusz, tonhalkrém stb. mellé). A lapocskák édeskések a répától, iszonyúan kihozzák a krémek ízét. Tőle tanultam még a baconba tekert, sütőben sült aszalt szilvát is, amit mindig el kell a fiúk elől dugnom, hogy maradjon a vendégeknek is. Kata miatt vettem már azóta (szintén aldi) kész pizzatésztát is, amire csak a feltéteket kell rárakni, betolod a sütőbe, és kockákra vágva, hogy csak enni kelljen, egészen korrekt vendégváró nasiként működik. 

Mondjuk valamelyik nap volt itt Barni unokatesója és csinált nekünk (Danival együtt) pizzatésztát, ami annyira jól sikerült (főleg a másnapi, maradék tésztából készült verzió), hogy Barni azt találta mondani, hogy soha többet nem akar pizzériás-pizzát enni, ez az itthon készült verzió sokkal finomabb. Arcom... Ugyanis én azt szeretem a legjobban abban, hogy ha pizzát rendelünk, hogy nekem nem kell főznöm. Egyébként azért (is) ízlett nekünk nagyon-nagyon, mert a paradicsomszószt jól megfokhagymázta-bazsalikomozta, és tett bele egy komolyabb kanál cukrot is, ami hihetetlenül jól állt a roppanós-puha tésztához és a sós feltétekhez. Majd én is így fogom csinálni.

Egyébként találtunk egy cuki kisvendéglőt pont a bölcsi mellett, ahol korrekt áron van menü, és nagy segítség volt, mikor költöztünk. Néhányszor már hoztunk tőlük ebédet és mindhárman szeretjük. Meg hát itt van a Stübli is, akik szuperaranyosak, nagyon jól főznek és hétköznap szintén van menüjük, volt már, hogy nagyon nyűgös napom volt, valami nagy kedvencünk volt a menün aznap, és így megmentették a napot. 

Szintén kaja: az is baj, hogy ha minden nap kell meleg ételt prezentálnom és hideg van és tél, akkor hajlamos vagyok a tészta-krumpli vonalon maradni, amit a fiúk nagyon bírnak, nekem viszont nem esik jól és unom is. Így mióta megint járok edzeni, megint kicsit jobban oda tudok figyelni erre is, és kapnak őt valamit, amit szeretnek, magamnak meg csinálok valami pofonegyszerű zöldséges dolgot (lásd a múltkori Pinterest-posztomat). 

Nekem egy ideje a nyári tekercs mogyorószósszal a kedvenc ételem, amire a Khanban szoktam rá, de azóta már sok helyen ettem. Na és múltkor véletlenül találtam hozzá lapokat, így tegnap este csináltam itthon is és tökéletes lett. Kaptam hozzá friss mentát és koriandert is, és sem húst, sem rákot nem raktam bele, csak az üvegtésztát és a zöldségeket. Azt hiszem, hatot pusztítottam el, de csak jólneveltségből nem többet, mondjuk elég aprók lettek, nekem ennyi fért a lapokba, majd még gyakorolok. Heti vendég lesz nálam (Barni saaaajnos nem szereti, Dani pedig nem bírja értelmezni, úgyhogy mind megmarad nekem). Itt a recept, én a mogyorószószt (ami a legjobb dolog az egészben) csak kanállal kevertem, nem mixerrel, és raktam bele egy kis cukrot is. Hoisin szószom nem volt, így azt kihagytam, bár szerintem simán kaptam volna. A töltelékem pedig üvegtészta, spenót, uborka és kápiapaprika volt némi mentával és korianderrel (tudom, sokan utálják, ki lehet hagyni). 

january as such

Emlékszem, Anyukám mondta nekem egyszer, amikor gondolom, ebédelni másztam ki épp az ágyból, hogy azt irigyli nagyon a fiataloktól, hogy jól és sokat tudnak aludni. Nem emlékszem pontosan, hogy milyen volt, mielőtt gyerekem lett, de úgy rémlik, hogy általánosságban véve, amikor nem volt épp valami gond, amin lehetett agyalni, kifejezetten jól aludtam.  Most meg simán fent vagyok 2-3 órákat hajnalban anélkül, hogy épp a világ összes problémájára próbálnék megoldást találni, nincs semmi különös és mégis ébren forgolódom. Fáj a derekam, nyom valami, kényelmetlen a póz, eltűnt a kispárnám, nem férek el stb. Ha elalszom, biztosan hív Dani, hogy takarjam be, eltűnt a cumija, vagy csak fogjam kicsit a kezét. 

Nem segít az sem, hogy most egy 140 cm széles matracon alszunk, és ez egy vicc. Majd ha egyszer újra lesz pénzünk, szeretnénk venni majd egy ágyat, és már ott tartok, hogy a 200 cm széleseket nézegetem, mert ha épp a gyerek is közöttünk fekszik valami miatt, akkor mi kb élünkre állítva egyensúlyozunk az ágy két szélén, úgy férünk csak el. Pedig ő aránylag nyugisan alszik, de 140 cm az nem három emberes szélesség - de nem is kettő. Múlt héten eljutottam oda, hogy annyira leamortizáltnak éreztem magam, hogy volt egy nap, mikor annyira rosszul éreztem magam a bőrömben és úgy fájt a hátam, hogy egyszerűen azt sem tudtam elviselni, ha valaki hozzám szólt. 

Barni vette a lapot és másnap reggel elvitte Danit egy fél napra, tudtam nyugodtan készülődni, elmentem tornázni és vettem egy bérletet is. Azóta eljárok két naponta, és lőn csoda, sokkal jobban érzem magam, nem fáj a derekam és energikusabb is vagyok. Egyébként nagyok sok embertől hallom, hogy pokoli rosszul alszanak az utóbbi időben, szóval gondolom, van valami a levegőben. Vagy csak ez a hányinger január. 

Dani és én, ahogy az á table előtt filózunk, hogy vegyünk-e megint mandulás croissant-t,

Blue Monday

Mára pedig életmódváltást terveztem meg iszonyúan aktív és proaktív hétkezdést, hahaha! Danival 10-ig (!) aludtunk (mondjuk én órákon keresztül fent voltam éjjel, meg tegnap is, nem tudom, mi van), délig pizsiben dőltünk jobbra-balra, kint akkora köd van, hogy nem látjuk a szomszéd kutyákat sem, és nem sokat várok a nap további részétől sem. Valami ebédet nem ártana összedobni, de lehet, majd szendvicset eszünk, vagy ikeás húsgolyókat. Holnap jönnek a szüleim, Barni meg még a héten itthon van, aztán elkezd dolgozni és vége lesz a jó világnak.  

Én a januárról gondolom, hogy az év segglyuka, legalább esne a hó. Mondjuk így a szép új lakásban, úgy, hogy mindhárman itthon vagyunk, nem olyan rossz. Délutánonként alszunk Danival mi is, az sokat javít a napok minőségén. Ma legszívesebben ágyban maradnék egész nap és sorozatokat néznék. Voltunk bent Danival a suliban mert alá kellett írnom valamit, kicsit ottmaradtunk bandázni is. Jó volt bent lenni, szeretem azt az iskolát, a kollégákat és a kölyköket nagyon, és kicsit megcsapott a tanítás szele. Már érzem, hogy lassan illene dolgoznom, de egyelőre egy porcikám sem kívánja a visszatérést a melóba. Mondjuk amíg Dani nem jár intézménybe, nincs is miről beszélni, meg először úgyis itthonról kezdek el majd dolgozni.

kiscsibe a bölcsibe'

Azt még nem is meséltem, hogy Dani elkezdett járni bölcsibe. Illetve hát egyelőre heti egyszer megyünk és nekem is ott kell lenni, szóval olyan borzasztóan nem vagyok vele kisegítve, de Dani elképesztően élvezi és már szerelmes is lett, és ez a lényeg, nem? Így elsőre egy Waldorfba sikerült bekerülni, de lelövöm a poént: nem vagyok biztos benne, hogy szeretném, hogy hosszú távon Waldorfba járjunk. járjon 

6 gyerek van mindössze, ők a 2 és 3 év közötti korosztály, ide 3 évtől lehet járni minden délelőtt, 1-ig, és 4 éves kortól van egész napos ovi. Ők 6-an voltak, már novembertől van a csoport, de mi csak most csatlakoztunk be. Szabadon játszhattak, ami Daninak is feküdt, bár néha bevonta Barnit, aki szintén ott volt velünk egyetlen apukaként, és néha kellett mondjuk síneket összeraknia a favonatoknak. Kérte az óvónő, hogy legközelebb (amikor már csak én megyek) vigyünk valamit, amivel lefoglaljuk magunkat, ami segít, hogy Dani nem velünk foglalkozzon (bár vannak kétségeim), pl. párosítsunk zoknit. Hát nem tudom, mennyire örülnének, ha felcsapnám a laptopom, gondolom, semennyire. :D Egyébként pont az ilyenek miatt gondolom, hogy nem biztos, hogy mi, szülők illünk ide, meg azt sem látom, ahogy mi hétvégente pl. padokat festünk az oviban. Daninak nyilván mindegy, ő egy stramm, cserfes, kiegyensúlyozott kisgyerek, legyenek gyerekek (preferably kislányok) meg kisautók, oszt' jól van. 

Egyébként jó élmény, tényleg szuper dolgokat csinálnak, minden játék-bútor fából van és SK, nagyon tetszik, hogy ők maguk, a kicsit gyúrhatnak tésztát, kisütik nekik és a végén meg is kapják a meleg kis cipókat, nem láttam még Danit ilyen jóízűen kenyeret enni (saját elmondása szerint nem különösebben szereti). Tudom, hogy sokat lesznek majd levegőn és kirándulnak heti egy napot. De nekem nagyon furcsa, hogy tényleg, semmiért nem szólnak rájuk, olyan helyzetekben sem, ami szerintem veszélyes, de közben ott van az anyukája ÉS az óvónéni is, szóval gondolom, ez itt így működik. Egyébként az óvónő sem az a meleg, kedves, barátságos dadus, akit én a Vadadi Adriennes bölcsis-ovis mesék alapján elképzelek Daninak.

Most egyelőre járunk ide, hogy lehessen kicsik közt, majd viszek lencsét és kiválogatom, vagy nem tudom. Vannak barátaink, akiknek waldorfosok a gyerekeik és nagyon szeretik, bár ők is szokták mondani, hogy nem minden ideális (pedig ők hippik, még tévéjük sincs), de hát olyan talán nincs is. De a közösséget nagyon dicsérik, szóval nem baj, ha én is igyekszem nyitottabb lenni kicsit. Lett amúgy már egy kis barija innen Daninak, akivel már játszóztunk együtt és szuperjófej az anyukája is, szóval nekünk ez már mindenképp nyerő szitu. 

Egyébként meg keresgélek még, hátha találunk full time (legalább egész délelőttös-otthagyós) bölcsit, ahova beveszik. Ami meg az ovit illeti, nagyon jó a normál helyi, és én oda szeretném majd vinni őt, remélem, hogy sikerül bekerülni.

farewell

Barninak tegnap éjjel meghalt az Apukája. Nagyon megvisel mindenkit, de mégis, kicsit megkönnyebbülést hozott, hogy elment, hiszen annál rosszabb, ahogyan az elmúlt 5 hónap telt, semmi nem lehet. Csak a saját érzéseimet tudom elmesélni, de bármikor belegondoltam, hogy mi éljük az életünket, jövünk-megyünk, nevetünk, találkozunk, ő pedig egyedül fekszik egy kórházi ágyon, abszolút nem érti, hogy mi történik vele és szenved, az borzalmas volt - és nem tudtunk mit tenni, senki nem tudott. Most legalább tudom, hogy békében van. 

Danit elvittem Anyuékhoz, tegnap ott is aludt, délután Barni Anyukájánál voltunk együtt, este pedig megittunk két üveg bort és beszélgettünk, sírtunk. Barni nem az a típus, aki könnyedén beszél az érzéseiről, de tegnap nagyon sok dolgot ki tudott mondani, és szerintem mindkettőnknek megkönnyebbült egy kicsit a lelke, el tudtunk búcsúzni. 

thingz Milonka likes

Idén minden pénzünket a lakásfelújításra raktuk félre, igyekeztünk nem költeni semmi feleslegesre. De mégis volt néhány olyan dolog, amit nagyon megszerettem, vagy egyszerűen továbbra is hozzátett a mindennapjaimhoz. 

• Pupa Öregedésgátló hidratáló BB krém - Már elég régóta használom, nem olyan sok, mint egy alapozó, de nagyon szépen tökéletesíti, egységesíti a bőrtónust. Szeretem. 

• MAC Groundwork Paint Pot - Ez egy világosbarna, krémes szemfesték, akár ujjal is fel lehet tenni. Az esküvőmre sminkelt vele a sminkes lány, és nemrég jöttem rá, mi ez - az a szemfesték, az a szín, ami alig tűnik fel, csak egyszerűen jobban nézel ki tőle, világos hajhoz nagyon jól működik. Szinte naponta használom, ez az én kis trükköm, nagyon szeretem. A por állagú szemfestéket nagyon tartóssá teszi. 

• The Body Shop - Spiced Orange - Annyira drága lett a Body Shop, hogy magamnak már nem szoktam venni, ezt azt hiszem, névnapomra kaptam. Annyira imádom az illatát, hogy végül megvettem a parfümjét is, és már hónapok óta ez az illatom, mint valami forró, mexikói nyaralás, olyan nekem. Limitált illat, most épp le van árazva. 

• Ykra övtáska - egy sárgát kaptam nyár elején - annyira praktikus és csinos, nagyon megszerettem. 

anniversary

December 23-án volt az ötödik évfordulónk. Sokkal többnek tűnik, mint 5 év, annyi minden történt azóta, sokat utaztunk, három helyen laktunk, lett egy gyerekünk, aki már 2.5 éves, volt Covid, összeházasodtunk, vettünk közösen egy lakást - és most a legnehezebb, mert Barni egész családjának az életét megváltoztatta az, ami az apjával történt, és így a miénket is. Idén egyáltalán nem volt ünnep a szívünkben, és az első közös lakásunk miatt érzett öröm is eltörpült a gondok, a fáradtság és a kialvatlanság mellett. 

Így az ötödik évfordulónkra sem terveztünk semmi különöset, de aztán mégis úgy alakult, hogy én épp bent voltam a városban dél körül, Barni és Dani pedig értem jöttek autóval, és mivel a legelső randink egy ebéd volt a Kis Parázsban, teljesen spontán kitaláltuk, hogy ismételjük meg azt az első randit ott így 5 évvel később, csak most már hárman. Előtt ott voltam, mint ők, megrendeltem mindhármunk ebédjét, kicsit ücsörögtem, majd megjöttek. Annyira cukik együtt, Dani meg egy nagy adag napsütést húz maga után, bármerre megy, és ott végre, hárman, visszagondolva az első randinkra, ünnepelve egymást, a közös életünket és a család kicsi kincsét végre kicsit tudtunk örülni.

Szilveszterkor is hármasban voltunk, Barni akkor is borzasztóan szomorú, rosszkedvű és reményvesztett volt, így nem volt ünnepi hangulatunk, végül pezsgőt sem bontottunk. A lakásunkból minden irányba kilátás nyílik a környékre, és nagyon ellentmondásos érzés volt, hogy Dani mennyire élvezi a színes, pukkanó, durranó fényeket egész este, én pedig közben fel tudnék robbanni a dühtől, annyira gyűlölöm.

Annyira távolinak tűnik 2021, hogy utána kellett néznem a fotók közt meg a naplómban, hogy miket csináltunk idén, és meglepő módon rengeteg dolgot. A legjobb talán az volt, hogy voltunk két hetet Barcelonában a másfél éves Danival, ami zseniális volt, örök emlék. Januárban már miénk volt a lakás, de csak augusztusban kaptuk meg a kulcsokat, nem sokkal azután, hogy az apósom szívrohamot kapott. Barni egész évben rengeteget dolgozott, hogy legyen miből felújítani a lakást, és aztán erről szólt az ősz. December 11-én beköltöztünk, Dani pedig épp ma 2 és fél éves. 

helyzetjelentés

Ahogy elmúlt a karácsony és letudtuk a vendégeskedéseket, kiderült, hogy mindketten teljesen kimerültünk és lemerültünk, nem bírjuk kipihenni magunkat, és egyfolytában olyan, mintha agyonvertek volna minket. Én egy ponton annyira rosszul éreztem magam, hogy azt hittem, beteg leszek, de aztán nem lettem, azóta már jobb egyébként. 28-án még voltunk vacsizni Barni öccsééknél, kaptam a szülinapomra madártej tortát a Daubnerből (ők nagyon közel laknak hozzá), és végleg eldöntöttük Barnival, hogy az a kedvenc tortánk. Tényleg, mesés, egészen kicsit is lehet belőle venni és mindig van készleten, szóval rendelni sem kell - ha van alkalom, nagyon ajánlom. 

29-én (asszem) tudtunk kicsit pihenni, játszóterezni, aztán 30-án megint program volt: én osztálytalálkozóra mentem a Terezába (mexikói hely, és a borok is nagyon finomak), utána meg a jazz&bass-re mentünk Barnival, mint minden évben (kivéve, mikor nem rendezik meg a Covid miatt). Az osztálytalálka nagyon jó volt, kb 10-en voltunk, rengeteget nevettünk. Ennyi idő után is egészen közeli barátaimként tekintek erre a társaságra, akikkel tényleg kíváncsiak vagyunk egymásra, és szinte bármit meg tudunk osztani, jót és rosszat is. A végére Barni is becsatlakozott, már ő is ismeri és bírja őket. Aztán átcsattogtunk a Toldiba, ahol kb 100 méteres sor állt, mint a filmekben, de szerencsére nem kellett kiállnunk, mert a barátaink szervezték és volt félrerakva jegyünk. Sajnos az iszonytató tömeget és a sorban állást mindenért nem kompenzálta az sem, hogy nagyon-nagyon jó volt a zene és sok ismerőssel találkoztunk, meg reggel 10-re menni kellett Daniért, így fél 2 körül taxiba ültünk és hazajöttünk. Nekem nagyon jólesett kicsit szociális életet élni meg iszogatni, de öregek vagyunk már, na. 

Én azért megfogadtam, hogy többet kell kimozdulnunk kettesben meg barátokkal, színházba, koncertekre, hogy ne az legyen, hogy három havonta elmegyünk valahova, és azt kb traumatikus élményként éljük meg, hanem szoktatni kell a kis szervezetünket ahhoz, hogy nem a világ vége, ha az ember nem alszik este 10-kor, ne adj isten nincs otthon olyankor még.

Azt talán még nem meséltem, hogy mi egy 4 lakásos társasházban lakunk, és annyira cuki mindenki, hogy az előző lakó, akitől a lakást vettük, nyáron szervezett egy összejövetelt, hogy mindenki megismerhessen minket (meg persze mi is őket). Na, és talán két hete lakunk itt, de Dani már mindhárom lakásba bejárós (és vele együtt nyilván én is), a szemben lévő család előhalászta a padlásról a már nem itt lakó gyerekeik kisautó-gyűjteményét a kedvéért, és egyedül jár hozzájuk autózni, az alattunk lakó idős házaspárnál már kétszer volt úgy (kb fél órákat), hogy én nem voltam ott, a lent lakó macskás néni pedig ma két órán keresztül legeltette őt a napsütéses, 10 fokos kertben, mindkettőjük legnagyobb megelégedésére. Én nem tudom, hogy lehetünk ennyire mázlisták, és nyilván mi is kedvesek vagyunk, már mindenki volt nálunk és tartottunk nekik egy kis közös eszemiszomot pár nappal azután, hogy beköltöztünk, és az egyik nénit is istápoltam ár, mikor rosszulérzte magát, és volt rá esély, hogy be kell vinni az ügyeletre. Ma este is voltunk pont náluk koccintani Danival együtt, szóval nagyon úgy tűnik, hogy nem egymás mellett, hanem inkább együtt élés lesz a többi lakóval, ami nekünk kisgyerekesként hatalmas segítség.

Egyébként az előző lakók is eljöttek és megnézték a lakást tegnap, nagyon jó érzés volt, hogy nagyon tetszett nekik, de őszintén szólva nem tudom, hogy hogy bírták ki sírás nélkül - ők 15 évig laktak itt, imádták, és a nő nagyon nem akart elköltözni, de a pasi úgy érezte, hogy ez kb az utolsó pillanat arra, hogy elkezdjen építkezni (tavaszra várható, hogy befejezik a házikójukat). Nagyon hálásak vagyunk nekik, hogy eladták nekünk a lakást, kivételesen jó a kapcsolatunk, és ez szerintem így is marad.. 

Aminek még nagyon örülök, hogy a mellettünk lévő házban lakik két kutya, és lehet nekik kajamaradékokat vinni. Gyűlölök kaját kidobni, de időről időre azért előfordul, hogy marad ez-az - nagyon jó érzés, hogy végre az is jó helyre kerül majd. 

aaand it's over

Közben eljött és el is múlt a karácsony. Egy egészen nagy fát vettünk, két méter körülit, amiről azt gondoltam, hogy be fog férni a lépcső alá, de nem annyira, pár centivel kisebb kellett volna, na mindegy, így is jó volt. Amikor válogattuk hogy melyik jöjjön velünk haza, mondta a csaj, hogy ezek most jöttek, ma reggel vágták ki őket. Ehhez képest mondjuk díszítés közben lehullott kb a fa fele, szóval nyilván kamu volt, de azért szép, meg szilveszter után én úgysem bírom sokáig elviselni már. 

Idén mindkét család karácsonya nálunk volt, 24-én jöttek Barniék - nekik ez az első karácsonyuk Barni apukája nélkül, aki nagyon rossz, egyre rosszabb állapotban van - hagyjuk is, borzalmas ez az egész. Persze teljesen más perspektívába helyezi azt, hogy mi fontos és mi nem, de azért igyekeztünk hangulatot teremteni, főleg Dani köré. Én házigazdaként csináltam egy nagyon zöldséges levest, sütöttem egy csirkét, mellé gravyt, Figlmülleres krumplisalátát és kukoricasalátát, meg pogácsát. Ennyi is elég lett volna, de aztán a többiek hoztak még rengeteg, rengeteg kaját, tényleg, még 15 ember jóllakott volna rajtunk kívül azzal, ami az asztalon volt, nem volt jó érzés. Láttam Dollynál (ugye, nálad?), hogy egy szelet lazac és mellé spárga volt a karácsonyi menüjük, és számomra ez, illetve ennyi lenne a tökéletes karácsonyi vacsi. Aznap este itt is aludt mindenki, vicces volt, ahogy este 9-kor, félrészegen kanapét cipeltek meg összeszereltek a srácok, hogy mindenki tudjon min aludni. 

25-én Barni anyukájánál ebédeltünk, na az tényleg nagyon nehéz volt az apósom nélkül. Akkor már erősen tiltakozott a gyomrom, hogy mi történik, nincs ő ehhez a mennyiséghez hozzászokva, igyekeztem mindenből csak kóstolni, de hát úristen. 26-án az én családom jött, 14-en voltunk, valamennyire sikerült csökkenteni a kajamennyiségen, de ők is hoztak egy csomó finomságot. Dani annyira boldog volt, hogy itt volt mindenki, főleg a kislányoknak örült nagyon. Este 8-kor fürdött gyorsan, majd kb elájult. 

Ma pedig születésnapom van, Barni kérdezte, hogy mit szeretnék csinálni, és mondtam neki, hogy semmit. Nagyon napfényes a lakás, csodás volt délelőtt pizsamában jobbra-balra dőlni, aztán Barni bement a kórházba, mikor hazajött megebédeltünk, majd bedőltünk az ágyba és aludtunk vagy 3 órát, annyira ránk fért. Volt róla szó, hogy elmegyünk bulizni, de semmi, semmi kedvünk nincs még jobban leamortizálni magunkat. 

Barni unokatestvérétől színházjegyeket kaptunk, és ugyanarra a napra szólnak, mint azok a jegyek, amiket én vettem Barninak, egy február eleji, hétfői napra, ennek mennyi esélye volt? 

Ahh, annyi mindent akartam mesélni, majd még kiegészítem, ha eszembe jut. 

(Ki nem rakott, pre-karácsonyi poszt.)

Egyébként a költözés napján egészen sokat sírtam. Tudom, hogy normális, hogy saját otthonunk lesz, és lesz köztünk egy kis távolság, de úgy éreztem, hogy búcsúzom a családomtól, a gyerek-énemtől. Ajándék volt ez az egy év Anyuékkal, hogy látták, ahogy Dani cseperedik, sok-sok minőségi időt tudtak együtt tölteni és rengeteget tanulhatott tőlük, meg persze ők is tőle, nagyon hálás vagyok ezért. Igyekszem naponta, kétnaponta felhívni őket, és szeretném, ha aránylag sokat találkoznánk, de tudom, hogy véget ért egy korszak. Aznap, amikor megérkeztünk, esett a hó. Itt Nagykovácsiban mindig 2-3 fokkal hidegebb van, mint másutt a környéken, így pár napig szépen meg is maradt, nagyon hangulatos volt. Dombokra, házikók füstölgő kéményére  látunk az ablakokból és a teraszról, hálás voltam a puha, téli kilátásért, kicsit olyan volt, mintha egy sítáborban lettünk volna valahol Ausztriában.

Azóta viszont egészen szép kis otthont teremtettünk itt, és egészen más érzés itt lenni, a hó is elolvadt Dani legnagyobb bánatára, én viszont annyira boldog vagyok, hogy mögöttünk van ez az időszak. Dani azt mondta, hogy nagyon jól érzi itt magát és soha nem akar innen elköltözni, és én is ugyanígy érzek. Mondjuk kb 10 nap telt el, mire először leültem a kanapéra megnézni egy filmet, a kádba is egyetlen egyszer sikerült beleülnöm áztatni magam, éjfél után, mikor már elcsendesedett a ház, mindenki más aludt, és úgy éreztem, ki kell használnom az időt.

Viszont már most annyira kényelmes ez a lakás, csodálatos, tényleg. Beraktuk a ruhákat a szekrényekbe végre, átlátható és praktikus az egész, ez valahogy Vácon nem működött úgy, hogy mindhármunk cuccaival meg kellett küzdeni. Itt sok, nagy gardróbszekrény van, van két tárolónk, mindent el tudunk tűntetni. A gardróbszekrények mellett örököltünk egy ovális étkezőasztalt is székekkel, amit 8, de inkább 10 személyesre ki lehet nyitni, vettünk fölé egy lógós lámpát, és most olyan, mint az Ikea katalógusok étkezőasztala, ami után mindig vágyakoztam, és ahol lehet enni, üldögélni, társasozni, rajzolni, meg mindent. Nagyon szerettem az otthoni kis Jokkmokkot is, de azt már nagyon kinőttük. 

Íme a konyhánk, már egészen sokat sütöttemés főztem benne, de még be kell lakni. Annyi kétségem volt a tervezés során, de semmit nem bántam meg - illetve de, az otthoni hűtőgépem sokkal jobb volt. Nagyon szeretem, hogy teljesen fa, jó az elrendezése is, rengeteg pakolóhelyünk van benne. Egyébként van benne egy hiba, az egyik ajtó más színű, azt ők cseszték el, cserélik majd januárban. Végül nem Pataki csempét rendeltem, ami miatt egy darabig volt bennem egy kis bűntudat, mert imádom, amit csinálnak és szerettem volna támogatni őket, de az, amit én szerettem volna, az elképesztően drága lett volna. A kis kakast pedig még Portugáliában vettem Selindával, tudtam, hogy nagyon jól fog itt kinézni, és végül az első dolog volt, amit kitettem a pultra. 

megérkeztünk

Hogy az utolsó blogbejegyzésemre reflektáljak: továbbra sincs meg a narancssárga hátizsákom, pedig már 5 napja itt lakunk! Biztosan azt kellene mondanom, hogy nagyon jó érzés az új otthonunkban lenni és kicsattanok a boldogságtól, de valahogy annyi bosszúság volt az első napokban és olyan fárasztó ez a soha véget nem érő, folyamatos cipelés és pakolás, hogy teljesen be vagyunk feszülve, én pedig ma előbb elaludtam, mint Dani, mikor altattam őt. Persze most, hajnal 2-kor viszont fent vagyok, hogy elindítsam a mosogatógépet és blogot írjak, élni tudni kell. 

Vasárnap úgy költöztünk ide, hogy nem volt fűtés és meleg víz (a vizesek csesztek el valamit és nem indult be a kazán), és mivel valószínűleg péntek óta nem volt, teljesen kihűltek a falak is. Nem adtuk fel, optimistán gondoltuk, majd másnap jön valaki reggel és megszereli. Hétfőn még egész nap különféle munkásokat kerülgettünk a hidegben (volt például olyan, hogy pisiltem, már félig lehúztam a nadrágom, mikor Barni rám nyitotta az ajtót, hogy megmutassa a mellette álló melós srácoknak, hogy hova kéne felrakni az elszívót) végül este jött egy pasi, aki nem tudta megoldani a problémát. Én itt elkezdtem rettegni, hogy majd kell vennünk úgy 1-2 millióért egy új kazánt, amire, sejthetitek, nem lenne most pénzünk. Ekkor már Dani is itt volt velünk (vasárnap a Nagymamánál aludt), hősugárzókkal  próbáltunk meleget elfogadható hőmérsékletet csiholni. Kicsit kempingezős hangulatú volt a hidegben aludni hárman, összebújva, de jó volt. Végül kedden lett meleg, illetve fűtés, mert kellett pár nap, míg felmelegedett a lakás. Most már nagyon kellemes és mi is megkönnyebbültünk. Egyébként a villanyszerelő kissrác szerelte meg a kazánt úgy, hogy telefonon mondták neki, mit csináljon, szóval gondolom, valami banális dolog lehetett.

Barni elképesztő energiával és lendülettel tolja a költözést, követhetetlen, de annyira le akarja tudni már az egészet, mondjuk meg is értem. Végül nem béreltünk költöztetőket, hanem kölcsönkért 2 napra egy kisbuszt és háromszor fordult, ma pedig egy kisteherautót, így itt van már a kanapénk is. Én persze az a típus vagyok, aki szépen, nyugodtan rakosgatná a dobozokból a dolgokat a polcokra, de ő egy ostorral áll mögöttem, hogy haladjunk, mi van, kiürült már a doboz??? és már hozza is a következőt. Ma estére a nappali közepén álló dobozok is megfogyatkoztak, bár még van egy csomó az egyik kisszobában meg a garázsban. Ma reggel Barni egyik zokniját kellett felvennem, mert fogalmam sincs, hogy az enyémek merre lehetnek, a ruháimmal még nem nagyon tudtam foglalkozni. A csodaszép, gigantikus tálalószekrény nem fér be sem az ajtón, sem az ablakon, de valószínűleg a lépcsőházban sem tudnának fordulni vele, szóval el kell engednem, itt mondjuk látok jönni egy enyhébb gyászfolyamatot. 

Majd holnap mesélek még.

kezdőőőődik

Felfújtuk a pofánkat és eldöntöttük: hétvégén költözünk. Mire várjunk? Van két lámpa, ami csak a jövő héten jön meg, zuhanyfülkénk pedig nem lesz januárig, de ezeken már nem múlik semmi. Nagyon jó érzés pakolni, óriási meló, de gyorsan megvan a látszatja. 3 napom lesz rá, vasárnap a nagyobb bútorokat is átvisszük, bár gondolom, akkor még nem alszunk ott, talán hétfőn vagy kedden. Végül nem béreltünk költöztetőket, apránként átautóztatjuk a nagyját, vasárnap meg lesz egy kör baráti teherautó és egy kisbusz, azt gondolom, hogy így meg is leszünk. Mondjuk azt nem látom, ahogy a srácok felcipelik a monstrum tálalót meg az ágyat a lépcsőn, de hát ez van, valahogy megoldjuk. Hétvégén közben takarítani is kell persze, és hát ne legyünk naivak: jelenleg még nagyban zajlik a meló, de tényleg a legutolsó apróságokat csiszolgatják. És nagyon jó látni, ahogy összeáll minden végre. 

Tegnap bementünk a telekomhoz, már több mint egy éve lejárt a hűségem, de nem kötöttem szerződést, mert tudtam, hogy most kelleni fog internet, TV meg minden, és ha egyszerre írsz alá 2 év hűséget mindenre, az egészre adnak 30% engedményt. Mondjuk ez tök jó, az elmúlt 1 évben viszont olyan szar csomagom volt, hogy többet fizettem csak a telefonra, mint most a korlátlan telefonra-mobilnetre, az internetre és a TV-re fogok. Igazán megérte eddig halogatni a cserét. 

Nagyon sok könyvet kiszortíroztam a két nagy könyvespolcomról, ami szomorú, de nem látom értelmét, hogy tovább vigyek olyan dolgokat, amik nyilvánvalóan csak porosodni jönnének velünk. Ráadásul az a terv, hogy kettőnk könyvei ráférjenek az én két könyvespolcomra, úgyhogy Barni is szelektál majd. Daninak viszont saját könyvespolca lesz. El tudom képzelni, hogy majd bizonyos kötetek kellenek majd később, mert nem tudom: lehet, hogy Daninak majd kötelező olvasmány lesz az Odüsszeia például, vagy az Egri csillagok (azt mondjuk pont megtartottam), de majd akkor elolvassa kindle-ön. Csak azokat a könyveket tartottam meg, amikhez kötődöm valami miatt, és így nem volt nehéz válogatni. Itt Vácon van egyébként egy telefonfülkéből lett közkönyvtár, és láttam, hogy szinte üres, úgyhogy az újabb, kicsit mainstreamebb darabokat el fogom vinni oda, hátha más is örömét leli bennük, vagy a fa alá kerülnek másoknál.

A legjobban azt várom már, hogy kifelé pakoljunk az új lakásban. Hogy az legyen a kihívás, hogy mindennek találjunk új helyet. Teljes rejtély, hogy mit rejtenek az eddig raktárban tárolt dobozaink, szóval lesz sok meglepetés. De például a narancssárga Ykra hátim pont egy éve nem láttam, szóval alig várom, hogy újra egyesüljünk, a fehér mintásat már nagyon unom, meg hát az nem egy téli darab. 

hiányzol, háti!

itt még javában terhes voltam