jól van, most már elég lesz

Fú, jó nehéz napokat élünk. Én ezt eddig nem tudtam, de most sikerült megtapasztalni, hogy a hetekig tartó, egész nap esős idő a kisgyerekes anyukák ősellensége. Hiába megyünk bicózni vagy le a kertbe (csodálatosan lehet most gyomlálni), ez nem ugyanaz, mint mikor hosszú órákon keresztül játszózunk vagy csavargunk. Nekünk ez valahogy most egybeesik azzal is, hogy Dani, a jólnevelt, rendes kisfiú, aki mindig mindenhez engedélyt kér, és akivel mindent meg lehet beszélni, most próbálgatja a határait, vagy inkább az én határaimat. Tudom, hogy ez teljesen normális, de mivel minden nap és egész nap egyedül vagyok vele és már totál kivagyok az időtől, nagyon elfáradtam, úgy érzem, hogy cafatokban lógnak az idegeim és időnként teljesen kiakadok. Ez mindkettőnknek egy tanulási folyamat, és tudom, hogy szükség van erre, de tegnap például produkáltunk két olyan jelenetet publikusan, amit látva szerintem a legtöbben a fejükhöz kaptak, hogy aaaa, óvszert el ne felejtsek venni. 

Barni is van, hogy itthon van egy-két órát napközben, de általában akkor is dolgozik, vagy ha épp tud egy kicsit legózni Danival, akkor én suvickolom a lakást meg főzök. Ma írtam egy könyörgő üzenetet a szomszéd pasinak, hogy hadd menjen át Dani hozzá bármikor a nap folyamán egy kicsit, és volt is nála 2 és fél órát autózni és duplózni. Ennek a felét én is ott ültem velük, a másik felében pedig hazajöttem és rendezgettem a már korábban kitakarított lakást, ez nagyon feltöltött - ez van, az én mentális jóllétemhez kell, hogy a lakás rendben legyen. Amikor pedig aludt délután (mármint Dani), akkor az elmém épségének megőrzése érdekében beleültem egy kád forró vízbe és relaxáltam.

Hát így. Iszonyúan várom, hogy visszatérjen a jó idő. Holnap Pillához megyünk látogatóba és elmegyünk ebédre pizzát (illetve én tésztát) enni, szombat délelőttre és ebédre pedig vendégeket várunk. Na hogy arra mikor készülök rá, arról fogalmam sincs. 

rain, rain, go away

Aaaaa mi ez az idő, mi ez a nyűgösség? Szombaton voltunk egy kerthelyiség megnyitóján a Kolosyhoz közel. Ennyire nem vagyunk elszántak, de a barátainké a hely és támogatni szerettük volna őket. Én az összes ruhámat felvettem, aláöltözőt meg mindent, de egy idő után így is fáztam. Sajnálom a szabadtéri helyeket, de a május jellemzően ilyen, nem? Emlékszem, mikor kb 10 éve május végén festtettem a lakást és végig zuhogott az eső, nem száradt, és így nem lehetett felvinni a következő rétegeket, jól elhúzódott emiatt. 

Vasárnap pihentünk, Dani csak késő délután jött haza Barni Anyukájától. Tegnap, vagyis hétfőn Anyuéknál voltunk Vácon, jó volt hétkezdésnek, épp nem esett és a nap is sütött kicsit, Apu elvitte Danit mindenfelé bicóval, ebéd után meg aludtunk egy nagyot. Náluk van egy komplett konyhaszekrény, ami itt volt a lakásban, elkezdtem árulni és vannak jelentkezők, remélem, gyorsan elviszi valaki. Apuék szomszédjában építkezés van és elbontották a mellettük levő falat, amitől télen penészedni kezdett az ő faluk és repedést is láttam már, na és a zaj persze. Örülnék, ha átköltöznének a régi lakásomba, de ehhez azt is ki kellene festetni meg nullára kiüríteni. Ráadásul Anyunak lerobbant a térde, amit már kétszer műtöttek, szerintem lesz ebből egy harmadik is. Aggódom miattuk és szorongok, hogy mi lesz, jó lenne most közelebb lenni hozzájuk, de hát ez van. A bátyám azt mondja, hogy ha beindul a szünet a színházban, ahol dolgozik, akkor közösen kipakolunk és kifestetünk, és akkor rendben lesz minden. Örülnék.

Tegnap kitakarítottam a lépcsőházat, mi voltunk a sorosak, ma meg a lakást kellene nagyon. Főzni is akarok, de Daninak nyilván más tervei vannak, úgyhogy előbb elmegyünk a Rossmannba, hogy közben kicsit pocsolyázhasson. Amúgy legszívesebben felváltva olvasnék, aludnék meg mangót, áfonyát és epret tömnék az arcomba (voltam szombaton MDF piacon megint 😍). Ti hogy bírjátok ezt az időt? 

l'eau

Amennyire nem történt velünk semmi az elmúlt hónapokban, annyira felpörögtek az események az utóbbi napokban. Múlt héten beírattuk Danit az oviba. Annyira izgultam reggel, mintha valami súlyos vizsgára indultam volna, pedig hát a sima helyi oviba fog járni, várható volt, hogy felveszik. Mondtam Barninak, hogy elég, ha aláírja a papírt, de ő sem akart kimaradni, legalább megmutattam neki az épületet meg az udvart is, nagyon szép, modern és tágas minden. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen nagy dolgok ezek egy család életében. Mindig mondjuk egymásnak az ilyen alkalmakkor, hogy gondoltad volna a Nyugatinál, ott az óra alatt, mikor megláttál, hogy 5 év múlva a gyerekünket fogjuk oviba íratni? 

Megtörtént az utolsó ecsetvonás a lakásunk felújítása apropóján, jól elhúzódott, de végre a helyére került a zuhanyfülke a lenti kis fürdőszobában. Óriási szopás volt az egész, annyira speciális kellett, hogy iszonyú drága volt, nem volt jó a méret, nem tudták berakni, aztán végül mégis, de nem túl jól, nyilvánvalóan most láttak az arcok először ilyesmit. Már megbántam, hogy nem rendeltük meg a zuhanyfülkés cégtől, hogy berakják, de a mi kivitelezőnk még tartozott nekünk ezzel, és nem gondoltam, hogy nem bírják megugrani. Mindegy, majd esetleg aput megkérem, hogy nézzen rá még egyszer, de igazság szerint ha szépen, jól nevelten zuhanyozol, akkor minden oké. Ha telibe ráirányítod a vízsugarat a fülke falára, ahol a lapok találkoznak, akkor alul kifolyik a víz. Pff. De legalább szép.

tavasz

Voltunk ma hétvégén Barni anyukájánál ebédelni, és mondta, hogy vett egy lottót és megtette Barni apukájának a számait. Erre teljesen belelkesedtünk mind, hogy mi lesz, ha megnyeri. Én pont láttam ma reggel egy fotót, amitől kicsit lepkék lettek a hasamban, ezt, mutattam, hogy ha sok pénzt nyer, ilyen teraszt szeretnék, mondta, hogy sima liba: 

De tényleg, vett EGY darab lottót, és teljes álmodozásba fogtunk mindannyian, annyira jó volt. Aztán otthagytuk nála pár órára a kisbabát és hazajöttünk aludni, mert Barni beteg kicsit, nagyon remélem, hogy nem fog ránk ragadni. 

Ezt a posztot múlt szombaton kezdtem írni, és azóta már Dani is túl van a betegségen, szörnyen taknyos volt, a fél napunk azzal telt, hogy kérdezgeti, hogy most nem kell kiszívni az orromat? annyira gyűlöli szegény. Még amikor az autókkal játszik, akkor is van, hogy halljuk, ahogy elváltoztatott (kissé rekedt, Barry White-os) hangon mondja, hogy csak holnap kell kiszívni az orrod, kukásautó! Édesem. 

Sétálni jártunk a héten, meg a kertbe, játszóra nem. A szomszédasszonyunk mániákusan imádja a kertjüket, vagyis az ő részüket, annyira jó érzéke van hozzá, bárhova nézel, mindenütt valami csodaszép virág virít, már megígértettem vele, hogy segít a mi részünket is felvirágoztatni. Voltunk párszor a környéken csavarogni, felfedezni a falut, nagyon szeretjük a kastélyt, meg van már kedvenc cukrászdánk is, ahol a szokásos pogácsák meg gesztenyeszív mellett Dani mindig kikönyörög egy marcipánsünit is, amit egyetlen pillantás nélkül, egyben töm be a szájába, szóval igazából tökmindegy, hogy süni-e vagy sem.

Tegnap voltunk kettesben voltunk, mert Barni temetésre kellett, hogy menjen vidékre. A Komjádi uszoda melletti MDF piacra mentünk bevásárolni, mert itt a spárga szezon, és emlékeztem, hogy amikor ott laktunk és sokat jártam oda, lehetett venni termelőktől sokkal olcsóbban, mint bárhol másutt. Így is lett, nincsen szépen csokorba szedve és girbe-gurba minden szál, de friss, roppanós és 990ft egy kg. Danival már tök jól lehet piacozni, leszámítva, hogy mindenben segíteni akar. Megmutattam neki, hogy laktuk régen, aztán pedig játszóztunk.

Sütöttem belőle spárgás quiche-t, általában kritikus vagyok a receptekkel, és imádom megváltoztatni őket, de EZ tökéletes. Na jó, a liszt felét kicseréltem teljes kiőrlésűre. Este átvittük a szomszédokhoz, itthon van a lányuk a holland pasijával, ők ketten Danival játszottak, mi meg a szülőkkel megittunk egy üveg bort.

it takes a village

Pár hete bekopogott a lent lakó idős néni, hogy egy ismerőse, aki valahol vidéken lakik, nagyon beteg, most vitték haza a kórházból, és szeretne elmenni kb 2 hétre hozzá gondozni őt. A gond csak az, hogy Ficánka, a cicája beteg, nem eszik, mindent kihány, le van fogyva (ezt tudtuk is, írtunk/rajzoltunk is neki GYÓGYULJ MEG FICÁNKA képeslapot Danival), és megkérdezte, hogy nem etetnénk-e a macskát, míg ő nincs itthon. Persze igent mondtam, de kicsit aggódtam. Egyrészt, mert Ficánka nem egy barátságos állat, ha Danival közeledünk, általában csak egy csíkot látunk belőle, ahogy szélsebesen elhúz, másrészt mi lesz, ha nem lesz jobban, vagy pont akkor lesz nagyon rosszul, mikor csak mi vagyunk itt? 

Szerencsére aztán minden jól végződött. A néni több, mint két hétig nem volt otthon. Az első két nap egyedül mentem le megetetni a cicát, meg igény szerint ki- és be engedni őt. Ezt gyorsan megszokta, igazság szerint már másnap a mi ajtónk előtt várt, és nekem már engedte, hogy megsimogassam. Aztán a harmadik naptól már Danival mentem le, ő adta neki a tenyeréből a virslit, meg kanalazta a joghurtot a táljába, és onnantól fogva a legjobb barátok vagyunk mi hárman, alig győzzük őt simivel meg ölelgetéssel kielégíteni. A néni egyébként hordta őt dokihoz és kapott kezelést, valószínűleg pont akkor lett jobban, mikor elment, mert a vicc az, hogy a sápadt, szomorú, lötyögő bundájú macska rengeteget evett velünk, és mire a néni hazaért, egy kikerekedett, egészséges, csillogó szemű, ragyogó bundájú kisoroszlán várta őt itthon. 

Közben még egy mentőakció is lezajlott, mert egyik este nem jött haza a macska. A másik szomszédasszonyunk vette észre, hogy a szomszéd kertből kétségbeesett macskanyávogás hallatszik, ha hívjuk őt, és valószínűleg bezárták a kerti kisházba. Nem sikerült elérni őket, így másnap reggel a szomszéd pasival mentem át zuhogó esőben. Egy kb 100 éves bácsi és egy gyilkos haraggal ugató puli jött elénk, a bácsit alig értettük, illetve kb azt mondta, hogy náluk minden nyitva van, és tuti nincs ott a macska, de jöjjünk be és nézzük meg. Bementünk, a puli végül nem harapott meg minket, de azért folyamatosan szemmel tartottam, meg ügyeltem, hogy ne kerüljön a hátunk mögé. Mint kiderült, Ficánka valahogy bemászott a kerti sufni padlására, de ki már nem tudott jönni, nem is igazán volt kijárata. Itt a bácsi kijelentette, hogy a macska szerinte meghalni mászott fel oda, és nyugodtan hagyjuk ott, őket nem zavarja. Mondjuk nem tudom, hogy adtam volna be a néninek, hogy elveszítettem a macskáját, úgyhogy ezzel a lehetőséggel nem éltem. Igazán akkor kezdtem aggódni, mikor a szomszédunk felmászott a kisház tetejére, és a zuhogó esőben, a csúszós palán egyensúlyozva próbálta kicsalogatni a macskát, teljesen sikertelenül. Végül bent a kisházban kiszúrtam, hogy a plafon rései közt látszik a cica pofája, lefeszegettünk egy darab lécet, én felnyúltam, és amikor közel jött, elkaptam a cica grabancát és kihúztam. Itt még mindig fennállt a veszély, hogy szétkapar, vagy megtámad a kutya, ha az ölemben a macskával kimegyek, de végül mindenki szépen viselkedett és Ficánka épségben hazakerült, bevacsorázott és aludt fél napot, majd minden ment tovább a régi kerékvágásban, mintha mi sem történt volna.

Még az is volt, hogy a macskás néni, mielőtt elment, említette, hogy egy ideje fel van fázva. Miután hazajött, már olyan rossz állapotban volt, hogy volt olyan nap, hogy bebugyolálta magát és fel sem kelt egész nap. Mesélték a szomszédok, hogy ő nem nagyon jár dokihoz, a gyógynövényekben hisz, de hát tudjuk milyen a felfázás, nem nagyon lehet játszani vele. Így  megnéztem, hogy mi itt Nagykovácsiban hova tartozunk, felhívtam őket, majd bekopogtam a nénihez, hogy másnap reggel megyünk Danival Vácra, odavisszük őt a Margitba reggel. Ekkor már annyira rosszul érezte magát, hogy nem nagyon ellenkezett, reggel autóba ültettük és elvittük, azóta már szedi az antibiotikumot és jobban is van. 

Én annyira szeretem ezt a közösséget, és úgy örülök, hogy Daninak teljesen természetes, hogy mindig vár minket pár szelet süti vagy pár alma a bejárati ajtónknál, van, hogy nem is tudjuk, melyik szomszédtól van épp, és hogy mi is mindig viszünk át, ha sütünk valamit. Alap neki, hogy átjár macskázni meg autózni mindenkihez, vagy hogy virágot ültet a kertben a szomszéd nénivel, aki Londonból és New Yorkból is hozott neki kisautót. Hogy virágot viszünk Ica néninek, mikor hazajön a kórházból, és hogy átjárunk beszélgetni az idős férjével, mikor egyedül van. Hogy a maradék kaját átvisszük a két szomszéd kutyának, és hogy a kutyák csokit szoktak neki visszaküldeni az üres edényben. 

Annyira szeretünk itt lakni. 

je propose encore un verre

Barni kb egy hónapja újra dolgozik, így megint sokat vagyok egyedül Danival. Sokat nyomulunk, ha épp nincs orkán erejű szél és gyilkos hideg, átjár szomszédolni az alattunk lakó idős házaspárhoz, meg hetente egyszer Anyuéknál alszik, de azért időnként számolom a napokat az oviig. Barni tulajdonképp azóta itthon volt, hogy ideköltöztünk, és így tökéletesen összeszoktak Danival, ez amúgy lehetetlen lenne, amikor dolgozik és csak esténként van itthon. Már nincs az, hogy mindenhez kellek, és ő jellemzően csak mondjuk játszik vele, hanem teljes értékűen, 50-50%-ban oszlik el köztünk a gyerek, még aludni is felváltva szoktunk vele délután, vagy esetleg mindhárman elájulunk úgy két órára. És hát persze az ő kapcsolatuk minősége is teljesen megváltozott, annyira sokszor látom, hogy össze vannak bújva, Dani neki is ugyanúgy mondogatja, hogy nagyon szeretlek, Apa, most szerintem tökéletesen egyenértékűnek lát minket. Tök jó lenne így élni, jó nehéz lesz megszokni, hogy megint csak esténként csatlakozik be hozzánk, de hát ez van. Meg jót is tesz Barninak, hogy újra dolgozik, hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a melójába és nagyon szuper visszajelzéseket kapott már most, büszke vagyok rá. 

Az egyetlen hely, ahol abszolút nem lehet rá számítani egyébként, az a konyha, ugyanis megdöbbentően fogalmatlan, ha ételekről van szó. Például ha eszik valahol valami jót, halvány gőze sincs utólag, hogy mi volt benne, kb körülírni sem képes. Vagy volt olyan, hogy lasagne-t csináltam, amit imád, épp a ragu készült hozzá, odahajolt, megnézte, látszott rajta, hogy nem érti, mivel hogy a lasagne nem így néz ki, és megkérdezte, hogy de egy ponton majd a tésztát is belekevered?? Értitek, a kedvenc kajájáról még az sincs meg neki, hogy darált hús van rétegezve tésztával. Ilyenek, hogy besamel, vagy paradicsomszósz... Hagyjuk is. Pedig én imádok kajákról beszélgetni, és nem zavartatom magam, elmesélem neki, hogy ez most azért lett ilyen finom, mert én így és így csináltam (például a rakott krumplit besamellel csináltam, mert nem volt itthon tejföl, nagyon-nagyon krémes és finom lett), kedvesen, kisség üveges tekintettel meg is hallgat, de fogalma sincs, miről magyarázok. Ő, akinek a családjában kivétel nélkül mindenki, de mindenki mesterien főz. 

És ha már kaja: sokszor csináltam a télen császármorzsát, amit szerintem én életemben alig ettem néhányszor, igazából utána is kellett néznem, hogy mi az pontosan. Úgy indult, hogy tervezzük, hogy elmegyünk a Szépilona Bisztróba, amit felújítottak és nagyon dicsérik, hogy szuperhangulatos és nagyon jól főznek. Állítólag nagyon jó a császármorzsájuk, és itt kaptam fel a fejem, hogy az amúgy mi is? Na, és kiderült, hogy van a hamis császármorzsa, ami tulajdonképpen palacsintatészta, amit beleöntesz a serpenyőbe, vajon erősen kevergetve, nyomkodva megpirítod, porcukor, baracklekvár és kész is. Ezt elkészítettem jó párszor, magunknak, vendégeknek, nagy sikere van mindig. Aztán ezen fellelkesülve kiderítettem, hogy az igazi császármorzsa sem egy nagyon bonyolult dolog, majd némi kísérletezés után rájöttem, hogy nekünk úgy ízlik a legjobban, vagy hát úgy lesz a legjobb halmazállapotú, belül lágy, kívül pirosra pirult, ha fele lisztet, fele grízt használok hozzá. 

Ez pedig az aldis répás tortilla lepényke darabokra vágva és serpenyőben roppanósra pirítva, mártogatóshoz szoktuk enni, annyira finom és édeskés. 

nyuszikáim

Továbbra is szép, lassú napokat élünk. Imádunk itt lakni, a lakás is kényelmes, gyönyörű és csodás, meg a környék is, úgy érezzük, hogy nincs más dolgunk, mint hogy úgy éljük az életünket, ahogy nekünk jó, anélkül, hogy az ég világon bárkinek meg kellene felelnünk. Ha jobban belegondolok, nem sok olyan időszaka volt az életemnek, amikor ez igaz volt. Ennek megfelelően én nem voltam hajlandó ráülni a húsvét előtti őrület-vonatra (mondjuk pont sikerült csütörtök délután egy kis időt töltenem a Csalogány utcai Lidl-ben, és hát úristen, mi volt ott, konkrétan annyian álltak sorban a pénztáraknál az óriási bevásárlókocsikkal, hogy akik vásároltak volna, nem tudtak bemenni a sorokba - hiba volt bemenni, na).  De tényleg, kicsit ijesztő az a vásárlási láz, ami az ünnepek felüti a fejét az emberekben, nem? Én is hajlamos vagyok rá, hogy teletömjem ilyenkor a hűtőt, mintha bármennyivel többet akarnánk enni csak azért, mert ünnep van. Most sikerült ellenállni, és nagyon jó érzés. Még (tavalyi) tojásfestéket is a sógornőmtől kaptam, szóval ezt is sikerült fenntarthatóan. 

Vettem a váci piacon egy icipici parasztsonkát, kaptunk ajándékba a szomszéd nénitől egy kalácsot, anyutól tojást, vettem zöldségeket, luxinak meg egy üveg limoncellot, és ennyi  -persze segített, hogy volt itthon sokminden. Pénteken tökfőzelék volt a menü fasírttal, ami nem egy hagyományos húsvéti étel, de mi tejszínnel elkészítve a zsenge, első tavaszi tököket imádjuk. Vasárnap délelőtt Barni családjával ünnepeltünk, oda csak sütit kellett vinnem (Bernuskaa citromos joghurtos pitéje volt a barátom most is, bár kellett hozzá kölcsön kérnem egy piteformát, mert Dani múltkor összetörte az üveg formám, majd venni kell egyet). Csináltam még sárga túrót, bár a többiek szerintem nem tudták értelmezni, legalábbis senki nem dicsérgette különösebben, nekem viszont nagyon bejön a sonka meg a zöldségek mellé. Holnap Vácra megyünk Anyuékhoz meg a tesóimhoz, nagyon várom, régen láttam a bátyáimat meg a családjukat. 

Dani megtanulta a Zöld erdőben jártam versikét és kapott egy kis vizes flakont, ami nagyon jól elporlasztja a vizet, mert mondtam Barninak, hogy 2023 van, szerintem ne kínozzunk senkit a parfümökkel. Ő (mármint Dániel) még nagyon élvezi, hogy csokit kap cserébe, én viszont iszonyúan örülök, hogy rajta kívül senki nem zaklat a locsolással, tényleg, egyetlen férfi ismerősöm sem locsol már hál'istennek. 

save meeeeee

Mindenképp el akartam mesélni, hogy teljesen véletlenül belefutottunk a (hűvösvölgyi) lidl-ben a zöldség- és gyümölcsmentős dobozokba, amik a pénztárnál vannak kirakva. Le van fóliázva a tetejük, de azért nagyjából látni, hogy mi van bennük, mindegyik dobozban más. Mi majdnem 4 kg (vegyesen paradicsom, hagyma, padlizsán, paprika, amit továbbadtam anyuéknak lecsóhoz, alma és narancs) jóságot vettünk 400 forintért. A padlizsán nem volt a legfeszesebb, de a padlizsánkrémnek tökéletes lesz, a többi viszont tök jó (volt). Figyeljétek te is, mert ha az ember szeme nem áll rá, nem biztos, hogy rátalál a dobozokra. 

ovi

Én magam már szörnyen unom ezt az ovi témát, valahogy mindenkivel erről kell beszélgetnem és kicsit megcsömörlöttem, de mivel itt is kérdeztetek róla, gyorsan elmesélem. 

today is a good day to have an awsome day

Ma annyira jó napom volt! Jó szar időszakon vagyunk túl, Dani is beteg volt egy kicsit, én meg jó sokáig, két hétig majdnem, ma éreztem magam először jól, de már annyira hozzászoktam, hogy milyen fosul vagyok, hogy amikor elindultunk reggel és észrevettem, hogy otthon maradt a citromos-mézes Strepsil, megijedtem. Összejöttek a dolgok, valahogy semmi sem klappol mostanában, jó sokat szorongtunk egy csomó dolog miatt Barni is, én is. Tök véletlenül ma lett a napja, hogy mindennek pont kerüljön a végére, és bár van, ami most sincs rendben, de már tudjuk, hogy meg fog oldódni. 

Reggel 6-kor keltem, Barni már nem volt itthon, újra dolgozik (ez is tök jó amúgy, nyomasztó volt, hogy pangás van a szakmájában, és nem kap melót). Lezuhanyoztam, 7-kor felkeltettem a csecsemőt, felöltözött, reggeliztünk, 8-kor már úton voltunk. Magától 8 körül kelne, de keltem őt mostanában korábban, már célirányosan készülünk az ovira. Egy csomó hivatalos dolgot kellett elintéznünk a városban, földhivatalt 11. kerületben, bankot, postát, meg el kellett valamit hozni Barni anyukájától, aki a Madách térnél dolgozik. Eredetileg autóval terveztem menni, de aztán hirtelen ötlettől vezényelve rájöttem, hogy hülye vagyok én? Leraktuk az autót a Kelemen Lászlónál, villamosra ültünk és onnantól a miénk volt a város. 

Ezren voltak előttünk a földhivatalban, ez ugye a pest megyei HQ, szóval nagyon azért nem csodálkoztam. Leültünk, egy darabig eljátszott Dani egy tollal, majd eltűntetett egy túró rudit, majd kérte a kisautóit, és volt még egy két ötletem, hogy hogyan kössem le, de azért nagyon hosszan nem ment volna. Kb 10 perc üldögélés után szólt egy hölgy, hogy menjek oda a kisfiúval, nagyon hálás voltam. 2 perc alatt tudtak segíteni, és megnyugtató választ is kaptam, úgyhogy szívből örültem. Megint villamosoztunk egy sort, meglátogattuk Barni anyukáját, aki felvitt minket a munkahelyére. Eredetileg nem volt ez tervben, de gondolom, el akart büszkélkedni az unokával a kollégáknak, szóval nem bántam. 

Játszóztunk utána az Erzsébet téren, ahol szintén volt egy megvilágosodásom Dani bölcsi/ovi ügyeivel kapcsolatban, majd a 16-os busszal átszeltük a várnegyedet meg a várat. A Moszkván ebédeltünk a mekiben, mint a nagyok, majd villamos, felszedtük az autót, és mentünk bankolni. Itt is sikerült mindent elintézni, pedig izgultam, mi lesz. Utána posta, majd végre haza. Az autóban már végig könyörögtem Daninak, hogy ne aludjon el, és nagy nehezen sikerült is ébren tartani, aztán itthon egy perc alatt elájult, azóta alszik. 

Biztosan ismeritek az érzést, mikor megoldódik valami, ami miatt sokáig görcsöltetek/nem aludtatok. Biztosan az is segít, hogy ma igazi tavasz van, de ma délután sokkal könnyebbnek érzem az életet és virágosabbnak a jövőt, mint mondjuk tegnap. 

Bori

Írta múltkor egy barátnőm, hogy vett egy koncertjegyet, és ha van kedvem, menjek vele. Megnéztem a linket, amit küldött, Péterfy Bori volt a hajón. Sosem voltam rajongó, de a Katapultot játszottuk párszor egy barátnőmmel koncerten egy szál zongorával, és azt nagyon szerettem. Gondoltam, miért ne, gyorsan vettem egy jegyet én is, és az egyik szombaton el is mentünk. Beültünk előtte az étterembe inni egy pohár bort meg megbeszélni az élet nagy dolgait, és mire lementünk a koncertre, már tele volt a hajó gyomra, ezer ember állt előttünk és ment a koncert. Kicsit tanácstalanul álldogáltunk egy darabig mindenki háta mögött, majd mikor láttam, hogy elindul befelé a tömegbe egy pasi, beálltam mögé, és meg sem álltunk, míg csak pár méterre voltunk a színpadtól. Egy csomó számot nem ismertem, a szövegeket pedig végképp nem de mégis, annyira jól éreztem magam, végig táncoltuk a koncertet, teljesen ki tudtam kapcsolni. Bori fenomenális, nagyon bejött, és irigyeltem is, hogy milyen energiával bírta tolni végig egy szűk, flitteres szettben, stage dive, meg minden, pedig bőven elmúlt 50, de hát ő egy igazi díva, azt is jó volt látni, mennyire imádja őt a közönség. 

Láttuk amúgy a múltkor a Messzeség című filmet (asszem Netflix), egy könnyed kis sztori szintén arról (is), hogy mennyire könnyű beleszürkülni a hétköznapokba, az életbe, pedig igazából dívák és rocksztárok vagyunk mind.

mindenki másképp boldog

Velünk az ég világon semmi érdekes nem történik. Nem tudom, hogy ez jellemző-e az évnek erre az időszakára, vagy csak a mi életünk ennyire unalmas, de ez van. Végre elküldte a kivitelezőnk a kis csapatát és rendbe tették a fürdőszobánkat. Nem kellett különösebben szétrobbantani szerencsére, de bennem van némi kétség, hogy minden rendben lesz-e így, reméljük. Már hideg vízzel öblít a wc, nem forróval (ezt nem tudom, meséltem-e), az ázás is abbamaradt. Kaptunk az alkalmon, és megkértük őket, hogy fájdalomdíjként csináljanak meg valamit, ami nem az ő hibájuk volt, csak mi elfelejtettük megkérni őket, hogy csinálják meg még ősszel: a nappaliban a klíma vezetéke egy gagyi kis sínben futott végig a falon, és azt most bevésték a falba. Bármennyire profin, elszívóval csinálták, mégis mindent azonnal beterített a finom, fehér por az egész konyhában és a nappaliban. Úgyhogy kellett tolnunk egy gigantikus takarítást, de most tényleg olyan minden, amilyennek szeretnénk. Megrendeltük a zuhanyfülkét is a lenti fürdőszobába, pár napon belül itt lesz az is, azt még beteszik, aztán egy jó darabig nem szeretnék mesterembert látni (apukámon kívül). 

Voltunk színházban megint, két egymás utáni napon, mindkétszer a Szkénében. Oda haza járunk, nagyon szeretjük a Mucsi-Scherer-féle Nézőművészetis vonalat, de nekem Katona László a legnagyobb kedvencem. Az egyik darab nagyon jó volt (Hol a színészünk?), a másik (Kartonpapa) egy család teljes káoszáról szólt és teljes őrület volt, nem a szó jó értelmében. Persze lehet, hogy csak nem vagyunk túl jó lelkiállapotban, és inkább a Vígszínházba kellene járnunk sokkal könnyedebb darabokra. 

Egyébként tényleg nagyon rossz formában vagyok minden szempontból. Tudom, hogy a kicsi gyerekkel való otthonlét sem a mentális, sem a fizikai állapotnak nem tesz igazán jót, de közben meg tudom, hogy össze tudnám szedni magam, ha igazán akarnám. Volt valamelyik nap két órám a Mammutban, és benéztem a Reserved-be - nem akartam igazából semmit venni, csak nézelődtem, mint egy múzeumban (AKA kisgyerekes anyukák énideje). Konkrétan sokkot kaptam, hogy milyen szarul nézek ki. De mivel volt már ilyen, és emlékszem, hogy itt is megbeszéltük, hogy büntetni kéne a rosszul megvilágított próbafülkék kitalálóit, hazajöttem, bugyira vetkőztem, és megnéztem magam a tükörben, hogy valóban olyan nagy-e a baj. Hát, tényleg rám férne egy kis napozás, és vissza kellene térnem a rendszeres mozgáshoz is, de inkább rohadjon meg a Reserved összes tükrös próbafülkéje, hogy kb öngyilkosságba hajszolja a gyanútlan vásárlókat. 

Egyébként észrevettem, hogy megint a főzés lett számomra az önsegítés legfőbb, instant formája, vagyis ha nagyon kivagyok, akkor elmerülök a konyhában és kreatívkodom valami iszonyú finom, színes, egészséges kaját. Gondolom, úgy vagyok vele, hogy kaja amúgy is kell a családnak, olyankor aránylag békén hagynak (próbálnék csak meg sorozatot nézni vagy olvasgatni kicsit), a konyhám csodálatos, hát akkor csináljuk. Nagyon hálásak érte, főleg Barni nagyon boldog, de hál'istennek Dani is szuperjól eszik, bár szerintem ő a tányérján feltűnő finom falatokat teljesen given-nek veszi. 

🖤

Mi pedig azóta túl vagyunk a temetésen. Szörnyen feszültek voltunk előtte, Barni úgy fogalmazta meg, hogy mintha valami nagy vizsga előtt állna, és én is pontosan így éreztem magam. Nagyon sokan voltak és rengeteg szeretetet kaptunk, és végül így az egész sokkal pozitívabb volt, mint amire számítottam, egy szörnyű, fájdalmas, felesleges szenvedés helyett egy szeretetteljes közös búcsúzás lett az egész. Már most érzem, hogy mennyire sokat jelent a feldolgozásban az egész családnak az, hogy mögöttünk van ez is, és nagyon remélem, hogy egyre könnyebb lesz nekik.

múlt hét

Kata barátnőmnek szerdán volt kiállításmegnyitója a belvárosban. Eredetileg színházjegyünk volt erre az estére, de annyira szerettem volna elmenni, hogy Barni végül az anyukáját vitte el helyettem. Egy lakásgalériában zajlott az esemény - én nem tudtam, hogy van ilyen, nagyon hangulatos volt. Néhány fiatal nő fogott össze, hogy analóg fotókat mutassanak be. Nagyon jól éreztem, beszélgettem rengeteg emberrel, repkedtem - elképesztő, hogy a covid, meg a két és fél év egy kisgyerek mellett mennyire elszoktatott a pezsgéstől. Ennek örömére indokolatlan mennyiségű mimózát ittam meg, másnap, de még harmadnap is a sebeimet nyalogattam. Persze azóta is hulla fáradt vagyok, annyi programunk, teendőnk, házimunkánk stb van, plusz egy kicsi gyerekünk, rosszul is alszom, nem bírom kipihenni magam. Szerda délután, még a kiállítás előtt elmentünk kirándulni kicsit, egy rövidebb túrát innen a faluból, és az akkora flow volt, zihálva, nevetve, endorfinnal tele beszélgetni mindenféléről, és aztán kipirulva, kimelegedve állni a dombtetőn és magunkba szívni a friss levegőt és a kilátást. Én azt hittem, hogy utálok túrázni, de azóta is visszavágyom. Annyira jó lesz sokat kirándulni és felfedezni a környéket.  

ez 3/4 óra séta a lakásunktól