Good things, avagy saláták és körömlakkok

Annyira szerettem régen, mikor mindenféle jóságot, bevált kenceficéket ajánlott mindenki a blogokban, sokszor megvettem, amiről a az általam kedvelt bloggerek jókat írtak. Hát ajánlok megint én is, és ha van kedvetek, írjatok Ti is olyan posztot, amiben arról meséltek, mit szerettek mostanában!

• Egy barátnőm ajánlotta ezt a golyós dezodort. Én is szerettem volna 'mindenmentes', alumínium-mentes izzadásgátlót használni, de régóta nem találtam olyat, ami működne. De ez teljesen bevált, csak zuhanyozás után használom, nem képez filmréteget (azt utálom) és mégsem vagyok büdös x óra után sem. Már több mint egy éve használom. Nagyon jó cucc. 

• A Body Shop banános samponját cseréltem le pár hónapja, szintén a minden-mentesség irányába próbáltam menni, hogy a vékony szálú hajamat ne nehezítsem el mindenféle hozzáadott anyaggal. Nekem nem működtek annyira a szilárd samponok,  kezelhetetelen lett tőlök a hajam, a Lush gyógynövényesét szerettem, de az megszűnt. A Douglas-ban vettem meg az Ordinary szulfátos (4%) kímélő samponját (ha jól értem, de segítsetek értelmezni, ebben egyszerűen kevesebb van, mint egy normál samponban? vagy miért van itt kiemelve a szulfát?), amit gyakori hajmosáshoz ajánlanak. Nekem érdekes módon erősebb lett tőle a hajam és jó tartása lett tőle, lehet, hogy egyszerűen jót tett a samponváltás, de kicsit több ideig is bírom most hajmosás nélkül (2-3 helyett 4 nap), és nem kell összekötnöm, mert olyan szépen tartja a formáját. Ahogy olvasom, tipikusan a rövidebb, vékony szálú hajúaknak jön be, szóval lehet, hogy nem mindeninek ez a bingo sampon, ráadásul nem olcsó (240ml/3032ft most). Én már a második flakont használom belőle.

• Két könnyű hidratálót is találtam nyárra, mindkettőt imádtam. Az Ordinary csak rendelhető, vagy a Douglasban beszerezhető. Ez egy vizes, áttetsző gél, nagyon kellemes használni a nagy melegben, imádom, úgy örülök mindig, mikor krémezésre kerül a sor, feldobja a reggeli rutinom. 

• A másik a DM-ben beszerezhető Hydration Station, ez meg kis praktikus, neszeszerbe bedobható, könnyű hidratáló, szintén nagy barátom nyáron. Anyukámnak is vettem. 
  
  
  
• Szerettem volna a régi, fix illatom mellé egy randiillatot, ami kicsit más, ritkán használom, így különleges maradhat. Nagyon sokat nézelődtem, pont voltak komoly akciók mindenütt, végül a Jo Malone English Pear & Freesia illata lett a befutó. Nekem ünnep, mikor rajtam van, úgy érzem, hogy ez teljesen én vagyok, nem erőszakos, tiszta, gyümölcsös, mégis kicsit vaníliásan fűszeres, nagyon eltaláltam és Barni is mindig megdicséri. Borsos ára van, így csak egy kicsi üveget vettem, de egyrészt ezt el is tudom magammal vinni, ha kell, másrészt úgysem használom minden nap. 

És ti mit szerettek mostanában?

good-bye, paci!

Furcsa látni a bécsi kabátos-sapis fotóinkat így a 40 fokban! Hétfőn este randiztunk, vacsiztunk a Pata Negrában a régi lakásunk mellett, aztán pedig elmentünk a Városháza udvarán lévő szabadtéri moziba és megnéztük az Oppenheimert. Barni szabadtéri-mozi-mániás, én is szeretem és idén még nem voltunk, de nagyon bejött, remélem, eljutunk még a nyáron. Mondjuk lehet, hogy nem egy 3 órás filmet kellett volna a kényelmetlen faszékekből megnézni, de igazából én jól elvoltam, Barni nyűglődött nagyon. Na és én imádom, hogy éjjel sem hűl le a levegő, számomra ez az igazi nyár, annyira jó volt a belvárosban sétálgatni éjjel (11-kor lett vége a filmnek, szuper volt az is nagyon).

Annyi mindent akartam mesélni, jó lenne, ha lenne időm naponta leülni blogolni kicsit, annyira más azonnal elmesélni a történéseket, nem hetek múlva az olyan dolgokat, hogy például Dani leszokott a cumiról. Éjszakára használta főleg, sokat segített elalváskor, nagyon szépen megnyugtatta őt mindig, bedugtam a szájába és kb mintha kihúzták volna a konnektorból a gyereket, szóval jó volt, sosem volt gond sem a délutáni, sem az esti elalvással. De már beszéltünk róla, hogy nagy fiú már, szeptemberre, mire oviba megy, jó lenne búcsút mondani neki, mert az ovisok nem cumiznak.

Aztán egyszer instán belefutottam egy videóba, amin egy kislány az apukájával elültette a cumijait és nyalókák nőttek ki a helyükön. Kb azonnal mondtam Daninak, hogy képzelje el, hallottam, hogy ha egy kisgyerek elülteti a cumijait, és így búcsút tud mondani nekik örökre, akkor a természet hálából ajándékokkal és finomságokkal jutalmazza meg. Halálosan belelkesedett, hogy szuper, csináljuk, ültessük el őket MOST. Oké, mondom, fogtunk egy kiskapát, és a három maradék cumiját elültettük a paradicsomok mellé, jól meglocsoltuk és vártuk a csodát. 

És lőn csoda: másnap reggelre csoki, kisautó, meg már nem tudom mi nőtt ki az elültetett cumik helyén. Dani nagyon örült és azóta tök büszkén meséli mindenkinek, hogy mi történt. Az első két este nehezebb volt, sírdogált is kicsit, de szerintem segített, hogy sokat beszéltünk már erről és tudta, hogy közeledik a nap. Ráadásul az ő döntése volt, hogy mehet a dolog. Kb a negyedik napon már nem is emlegette a cumit, de nehezebbek, hisztisebbek voltak a napjaink. Azóta ez is elmúlt, mondhatom, hogy aránylag zökkenőmentesen letudtuk a dolgot, viszont a délutáni alvásnak annyi. Ő nagyon fixen, szívesen aludt ebéd után, két órát szinte mindig, de volt, hogy többet is. Na ez azóta nincs, sehogy nem bírom elaltatni, bármilyen fáradt, bármilyen korán kelt, és aztán sokkal nehezebbek az esték, mint amikor alszik _bármennyit_ délután. Az autóban amúgy elalszik, de itthon hétből ötször nem. Ez most azért is rázós, mert két hét múlva indul az ovi, és ugye ott kellene majd aludni. Próbálok ezen nem stresszelni, remélem, ott majd viszi a közösség ereje, vagy nem tudom. Ma egyébként eszembe jutott, hogy visszaadom neki a cumit, mert fél 7-kor keltünk és nagyon akartam, hogy aludjon, ráadásul minden egyes délután halálosan felbaszom magam ezen és annyi a zen kis napunknak, de hát nem, nem fordulunk vissza.

Jaaaa a másik meg, hogy ő nagyon szépen beszél, teljesen tisztán, pörög az R, nehéz bármibe belekötni, de amióta nincs cumi, pösze lett, nem kicsit, és szerintem egyre rosszabb.  Ami érthetetlen, mert tényleg nem használta sokat, főleg alváskor. Reméljük, ez majd javul, mert kicsit soknak találom, hogy a cumiért cserébe soha többé nem alszik délután ÉS még pösze is lett a gyerek. 

Das Leben ist kein Ponyhof (avagy az élet nem habostorta)

Múlt hétvégére kimentünk Bécsbe. Imádjuk, és mindig megállapítjuk, hogy olyan, mint egy sokkal gazdagabb, tudatosabb, stílusosabb és élhetőbb Budapest. Nagyon régóta nem voltunk kettesben, és most is úgy nézett ki, hogy nem jön össze, pedig nagyon nagy szükségünk volt már rá, hogy egy kicsit tudjunk egymásra figyelni. Végül Apu bejött pénteken reggel a Nyugatiba, Barni átadta neki Danit és indultunk is. Meg szoktunk állni Parndorfban, ha megyünk, nekem szinte az összes tornacipőm onnan van (imádom a Reebok cipőket), ott szoktam feltankolni Body Shopból, meg a Carhartt dolgainkat is onnan szerezzük be, sőt, onnan van az UGG-om is. Szerintem érdemes megállni, ha az ember arra jár, átlagban szerintem azok a dolgok, amiket mi szeretünk, fél áron szoktak lenni, de pont most néztem meg, hogy a hófehér Adidas Gazelle tornacipő, amit most kb 12 ezerért vadásztam, az amúgy kb háromszor ennyibe kerülne.

Szóval eltöltöttünk ott 2-3 órát, aztán bementünk Bécsbe és elfoglaltuk a szállást. Előző nap foglaltam,  de így is nagyon vagányat sikerült találni egészen jó helyen, Lipótvárosban, kb 10 percre a Dunától, 20 perc sétára a belvárostól. Lepakoltunk, majd elindultunk késői ebéd-korai vacsi helyet keresni, farkaséhesek voltunk. Nekem kicsit ismerős volt a környék, de mintha már laktunk volna arrafelé valamikor, aztán végül egy piac mellett találtunk egy szimpi olaszt, beléptünk, és rájöttünk, hogy egyszer már ugyanígy rátaláltunk ugyanerre a helyre, még arra is emlékeztünk, hogy hol ültünk, meg hogy szuperfinomat ettünk. Mint ahogy most is. 

Végig béna időnk volt, szombaton sokat esett, de készültünk bőrcipővel, esőkabáttal meg esernyőkkel, meg hát azt a néhány esős órát kibírtuk, akkor főleg múzeumoztunk. Láttuk a Klimt kiállítást a Belvedere-ben, meg mindenféle kortárs dolgokat, sokat sétáltunk, finomakat ettünk, iszogattunk. Ha sikerül, be szoktunk ülni a Figlmüller-be rántott husit meg világbajnok krumplisalit enni (amit szoktam reprodukálni, és szerintem van olyan finom, mint az oridzsi, itt a recept), de most túl hosszú volt a sor az étterem előtt, nem akartunk ennyit várni egy vacsira. Aztán kiderült, hogy van még egy éttermük, ami nem a hagyományos, legendás Figlmüller, hanem nyitottak egy modernebb, nagyobb éttermet közel a régihez, és ott is vannak a hagyományos ételeik, úgyhogy ott vacsiztunk szombaton, világszám volt. 

Amúgy az egész hétvége az volt. Nagyon kellett már, hogy egy kicsit (ne csak pár órára) kicsekkoljunk az anyu-apu szerepből, és újra visszataláljunk a a szerelmespárhoz, aki vagyunk. Én tökéletesen gondtalannak és felhőtlennek éreztem magam, sokat nevettünk, lazultunk, és szó szerint mindig azt csináltuk, amihez épp kedvünk volt. Nekem nagyon hiányzik ez az énünk, és megfogadtam, hogy ilyen leszek akkor is, ha hazajövünk. De már másnap mondta Barni, hogy kéri vissza a bécsi Milonkát, és pontosan tudtam, miért mondja: mert a laza, vicces, kedves, gondtalan Milonka abban a pillanatban, hogy hazaért, átváltozott feszült, szorongó, gondterhelt Milonkává, akinek nem az a gondja, hogy milyen kávét rendeljen a hipszter kávézóban, meg hogy igyon-e még egy pohár bort a Duna-partján ülve, hanem hogy mi legyen az ebéd már megint, az milyen folyamatok útján fog az asztalra kerülni, mosás, teregetés, mosogatógépbe be- és kipakolás, locsolás, konyha összerántása, gyerek fürdetése, csekkek befizetése, stb stb. Ismeritek a problémakört. Így a szupercuki, könnyed és szórakoztató Milonka Bécsben maradt. 

Azért ezt nem akarom annyiban hagyni, mert ott/úgy sokkal jobban éreztem magam, és olyan jó lenne eszközöket találni arra, hogy kevesebbet feszüljek olyan dolgok miatt, amik miatt tök felesleges feszülni. Hogy ezek az eszközök takarítónő, jógaórák, pszichológus vagy mindfulness gyakorlatok stb lesznek, még nem tudom, de majd másokat (főleg Barnit) is bevonva valahogy kicsit bécsibb életet akarok magamnak kreálni. 

szállásunk

good day, sunshine

Este fél 11-van, csendes a ház, és nekem annyira jó napom volt, hogy még a kb 4 hónapja nyitva lévő Malbecből is töltöttem magamnak egy pohárral, hogy megünnepeljem kicsit. Pedig úgy indult a nap, hogy megnyitottam az internetet, és láttam, hogy meghalt Angus Cloud, az Euphoria cuki és kedves drogdealere - órákig nem bírtam magamhoz térni. Én tojok a celebekre, nem követek hírességeket, de ezt a fiút annyira megszerettem a sorozatban, a karaktert és a színészt is, hogy nem bírtam elengedni, mikor vége lett az utolsó résznek, bekövettem, és azóta is imádom. Imádtam. 25 éves volt. 

Zabkását reggeliztünk, Dani játszott, én pakolásztam, majd elmentünk könyvtárba. Danit járatom egy ideje, annyira jó, hogy szinte bármit ki tudok venni, amit amúgy megvennék neki, ha nagyon bejön, meghosszabbítjuk vagy kiveszem újra, ha meg nem, akkor nem dobtam ki tök feleslegesen egy csomó pénzt. Nyilván a Micimackót és társait megveszem, de már közel 30 könyvtári mesekönyv járt itthon és a legtöbbet letudjuk egy-két hónap alatt, utána nem hiányzik. Ráadásul a könyvek egy része olyan magasságban van, hogy ő választja ki (már tudja, hol vannak az autós témájúak), a maradékot ajánlom neki és megbeszéljük, kíváncsi-e rá. 

Azért is mentünk ma, mert én is be akartam iratkozni. Tervben van, hogy veszek egy Kindle-t, de ma konkrétan mindent megtaláltam a könyvtárban, ami épp érdekelt, Knausgard, Krusovszky Dénes, Backman, Atwood Szóval lehet, hogy elodázom a Kindle vásárlást, ez sokkal fenntarthatóbb módszer. 

A könyvtár után pékségbe mentünk meg a hobbi boltba, majd beültünk a közelünkben lévő kisvendéglőbe, ahova a kis pajtásainkkal szoktunk járni, de most a héten nem tudnak jönni, mert a barátnőm forgat. így végül Danival ketten ültünk a szokásos kedvenc asztalunkhoz, az ablakhoz, ahonnan lehet spottolni az autókat meg a buszokat. Menüt szoktunk kérni, ma brassóit ettünk, levest, meg kértünk palacsintát, de az végül nem fért belénk, így hazahoztuk. Itthon Dani kidőlt, én pedig letoltam az énekórámat, ami kb egy órányi hangképzés, utána meg még énekelgettem kicsit. Közben fűztem magamnak egy nyakláncot, egy ideje nagyon tetszenek a fele ilyen, fele olyan gyöngynyakláncok, de már régen eldöntöttem, hogy az enyém SK lesz, és el is készült:

A málna pedig Németh Franciska

Feléredt Dani, játszottunk meg olvasgattuk a könyvtári könyveket, aztán jött Barni anyukája. Vettem neki a múltkor egy ruhát a Zarában, ő nagyon szereti a khaki színt és a len anyagot, és ez egy hosszú ujjú, khaki, len ingruha vagány övvel, megláttam és tudtam, hogy ez pontosan Barni anyukájának a stílusa, gondolkodás nélkül vettem meg neki. Becsomagoltuk, Dani adta neki oda, annyira örült! Én nagyon szeretem őt, a szívem szakad meg, hogy át kellett mennie az elműlt egy év poklán, és tudom, mennyire szomorú és magányos, és bármit megtennék, hogy jobb kedvre derítsem. Jó érzés volt, hogy azonnal felpróbálta és mintha rá öntötték volna tényleg, nagyon örült. 

Aztán ők maradtak itthon, én meg autóba ültem és elmentem próbálni a belvárosba. Kb 10 éve nem énekeltem, csak Daninak, és most, úgy tűnik, megint fogok. Sokat készültem rá az utóbbi hetekben, rengeteget énekelek, ha Dani alszik délután, vagy ha az apjával játszanak, gyakorolom a dalokat, és a hangom - számomra meglepő módon - teszi a dolgát, már néhány nap után hasonlóan működött, mint régen. Tudtam, hogy hiányzik a zene, mert sokat álmodom a koncertezéssel, de ott állni a próbateremben, a saját dalaimat, a saját szövegeimet énekelve, azokkal a srácokkal, akik mintha a bátyáim lettek volna régen, és most újra - ez olyan szerep számomra, ami a jelenlegi életemben semmihez sem hasonlítható. Valami, amiben profi vagyok, tehetséges, különleges, amivel valami egyedit, maradandót rakok le az asztalra. Próbálom a helyén kezelni, mert bonyolult a sztori, de azt ma hazafelé eldöntöttem az autóban, hogy bárhogyan is alakul, nagyon szeretnék újra dalokat írni és énekelni.

beach girl, zen girl

Amióta hazajöttünk a Balatonról, valami megmagyarázhatatlan nyugalom és kiegyensúlyozottság, kicsit ilyen boldogság-szerű elégedettség van rajtam. Pedig nem volt egy tökéletes nyaralás, én túl introvertált vagyok az állandó (nem belső körös) társasághoz, hogy mindig beszélgetnem kelljen, Dani is velem volt szinte folyamatosan, Barni pedig az idő nagy részében Budapesten dolgozott. De nyár van, ami nekem a természetes közegem, rengeteget strandoltunk, fürödtünk, este sétáltunk, aztán mikor felvittem Danit fürödni, már én is elbúcsúztam mindenkitől és lefeküdtem olvasni/filmezni/aludni, mikor ő elaludt. Szóval azt hiszem, nekem ennyi kell, 10 nap vízpart. Teljesen feltöltött. 

Pedig amúgy csupa szívás az élet, mióta hazajöttünk, a hűvösvölgyi lidl parkolójában meghúzták az autóm orrát (tényleg halál az a parkoló, kicsi és szűk, nem lehet elférni, ezer ilyen meghúzásos sztorit hallottam már). De várt a nő, és az első ó baszdmeg, ne már reakció után vettem egy nagy levegőt, mondtam a nőnek, hogy semmi gáz, előfordul az ilyesmi, menjen, vásároljon (én már készen voltam, a parkoló autóm húzta meg), találkozzunk fél óra múlva Nagykovácsiban, mikor mindenki lenyugodott. Így is lett, kitöltöttük a papírokat, augusztusban pedig megcsinálják Vácon. 

Ma meg pont voltam műszakiztatni az autóm, ott meg jön a szerelő, hogy mutatna valamit az autón (itt már sejtettem, hogy nem valami szuperjó dolgot mutat majd, és hát kb teljesen szétrágta a motorháztető borítását a nyest, a lerágott anyagból pedig egy szép kis fészket rakott benne, épp hogy ő nem ült ott a csinos kis halom közepén. 

Egy csomó pénz lesz megcsináltatni a szigetelést, plusz nyestriasztót rakatni bele, mert azt mondják, hogy ha egy nyest a sajátjának tekint egy autót, akkor nincs az a spray vagy kutyaszőr, ami elűzi. Úgy tűnik, szerinte ketten használjuk az autót, remélem, a költségekbe is beszáll majd. De tényleg, csak röhögni tudok rajta, hogy látványosság lett az autóm a Suzuki szervízben, és mindenkinek volt valami nyestes sztorija. Meg persze örülök, hogy a vezetékeket nem rágta meg kissé.

Arról már nem is beszélve, hogy Barninak leáll a projekt, amin 3 hónapja dolgozik, és megint sejteni sem lehet, hogy mikor lesz újra munkája. De lássuk ennek is a csinos oldalát: többet lehetünk együtt, és még talán nyaralni is fogunk kicsit együtt, amire eddig úgy tűnt, semmi esélyünk.

De most valahogy ezeken nem bírok feszülni, nem azt az időszakomat élem, mikor bármi miatt forgolódom éjjel, hogy baszdmeg, mi lesz, hanem úgy látok minden gondot, hogy hát ilyen az élet, és tök jól van így is, tudok röhögni magamon. Jó lenne ezt a zen hozzáállást megtartani, mert amúgy normál esetben remekül tudok szorongni kb bármin. 

the way we balcsi

Gyűlölök a telefonomon posztot pötyögni, de ez van, otthon felejtettem a laptopom, szóval így jártam. Majdnem egy hete itt vagyunk a Balatonon, és tegnap délután éreztem azt, hogy én tulajdonképpen kipihentem magam. Az első két napban még itt volt velünk Barni is, aztán visszament Budapestre, mert dolgoznia kell, de itt maradt velünk az anyukája meg a keresztanyja. Tulajdonképpen három dolgot csinálunk: eszünk, strandolunk és alszunk, nekem pedig semmi hiányérzetem nincsen.

Tavaly Danit még alig lehetett becsábítani a vízbe, kb egész nyáron blokkoltuk az egy lépcső alját, ahol ácsorgott órákig. De mostanra szépen belejött a nyaralásba, szép barna, alig lehet kiimádkozni a vízből, ha pedig végre sikerül, akkor trappol a homokozóba, ahol végtelen homokvár-építésbe bonyolódik a többi nyaraló kisgyerekkel meg az apukákkal, majd indul vissza a vízbe, minden hajónak tudja a nevét a kikötőben, kisgatyán kívül napok óta nem volt rajta más ruha és este 8-kor már alszik. 

Nálam nincsen autó, Barni anyukájának a kicsi Renault-ját kértem el hétfőn, hogy tormacsillusékkal találkozunk Almádiban a strandon. Neki hasonló korú kislánya van, mint Dani, és már ezer éve próbáljuk összeereszteni a kölköket (meg magunkat), de Csilla furábbnál furább kifogásokat talál ki mindig, pl. múltkor pont aznap éjjel szülte meg a kistesót, hogy mi találkoztunk volna. Na de végre összejött és tök jó volt, a gyerekek is imádták egymást. 

Esténként el szoktam vinni még Danit sétálni, azaz én kocogok ő meg a futóbringáján nyomul, és be szoktunk ülni egy csodaszép kis kerthelyiségbe, ahol mesés a pizza és finomak a koktélok, de a legjobb, hogy van egy csomó neki való játék, favonat pl. sínekkel, úgyhogy ő szuperjól elvan vagy egy órát, én meg addig tudok inni egy italt és bambulni magam elé. Imádom.

neverending lists

Egyébként meg hatalmas nyár-feelingben vagyunk. Járunk strandolni, van a kertben is kismedence meg homokozó, a hűtőben dinnye, kukorica és jégkrém. Anyuéktól kapott egy kis sátrat, amit a kérésére a nappaliban, a lépcső alatt állítottunk fel (a lakásunk egy játszóház), és azóta fél életét abban tölti. Azt hiszem, ő is nyári gyerek lesz, mint én, nem jön zavarba egy kis hőségtől, ellenben simán lenyom egy egész napot a strandon úgy, hogy csupán néha egy kis dinnyézésre jön ki a vízből. 

Most épp Anyuéknál nyaral két napot, én meg a világ összes gyerekmentes tevékenységét felírtam a kis listámra, de egyelőre ott tartok, hogy 8-ig aludtam, megetettem és kiengedtem a szomszéd néni macskáját (aka Ficánka), a kávémmal ülök a teraszon és a harmadik blogbejegyzést írom. Kell még második reggeliznem, kimosni a cipőimet, edzőterembe menni, ebédelni, bemenni a városba kicsit szétnézni, Black Mirrort nézni stb stb. A lista végtelen. 

Dani 3 és Kolorádó

Dani a hónap elején betöltötte a harmadik születésnapját. Mint az előző két évben, most is szerveztünk neki születésnapi bulit, ami főleg a családot jelenti. Ezt a szokást meg fogjuk tartani, mert egyrészt jó látni, hogy Dani lubickol abban, hogy mindeni itt van, akit szeret, másrészt ez egy olyan alkalom, amikor találkoznak a családjaink. Szépen feldíszítettük a kertet, én már reggel hatkor pogácsát gyúrtam és az előző nap elkészült sütiket szeleteltem, Anyukám hozta a tortát, Barni anyukája pedig kaszinótojással és hideg sülttel készült. 10-kor már érkeztek a vendégek, délután fél 4-kor pedig még mindig, akkor a szomszédaink kopogtak be 6-an, mert persze őket is meghívtuk. Összesen kb 20-an lehettünk, és 5-kor már némileg kétségbeesetten néztünk össze Barnival, mivel a vendégeink még mindig látványosan jól érezték magukat és hatalmas beszélgetéseket bonyolítottak, mi pedig már hullafáradtak voltunk, ráadásul jegyünk volt a Kolorádó fesztiválra, amit itt tartottak a faluban. 

Végül Barni anyukája és a nagynénje elvitték a szülinapost, mi pedig Barni öccsével és a barátnőjével elmentünk fesztiválozni. Ez rögtön úgy indult, hogy 20e forint a jegy, 2500 a parkolás, és még fejenként egy ezres a busz, ami elvisz a bejárathoz, és ezen úgy felbasztuk magunkat, hogy inkább felgyalogoltunk fél óra alatt, miközben időnként elszáguldottak mellettünk a buszok meg a taxik, totál beterítve minket porral. Na de ezután már minden jó volt, vettünk fröccsöt meg sört, ki mit kért, (én Sauska rozéból készíttettem a viceházmesteremet, így másnap NULLA másnappal kellett megküzdenem, annyira örültem), és csatangoltunk, táncikáltunk mindenféle zenékre meg people spottoltunk. A Kolorádó ugyanazt a bandát vonzza, mint a belvárosban a Telep, a Hawaii inges, fehér sportzoknis, kicsike bajuszos huszonéveseket, nagyon vicces volt nézegetni őket és megállapítani, hogy milyen öreg boomerek vagyunk már. Nagyon jól éreztük magunkat, és szeretném kiemelni ÉLETEM PIZZÁJÁT, amiről bizonytalan vagyok, hogy tényleg ennyire jó volt-e, vagy csak az előtte elszívott vicces cigi varázsolta el az ízlelőbimbóimat, de most is csorog a nyálam, ha az egyszerre roppanós és puha tésztára és a tökéletes, paradicsomos, sajtos szaftra gondolok (ha pizza, akkor csakis Margherita). Aztán éjfélkor vártunk valami koncertre, és akkor éreztem, hogy eddig bírtam. Úgyhogy fél 1-kor már lezuhanyozva ágyban voltunk, másnap 10-kor visszakaptuk a kisfiút és folytatódhatott a szülihétvégéje (pedig az igazi születésnapja csak hétfőn volt, de addigra ő már kimaxolta az ünneplést). 

I have decided to be happy because it is good for my health

A nehézségek mellett egy csomó szép dolog is történik velünk, meg hát nyár van, és nekem az mindig az év legjobb időszaka. Szerdán eljött hozzánk AC aka Cicza blogger Pécsről a kislányával, hogy együtt töltsünk néhány napot. Egyszer találkoztunk csak, még másfél éve Pécsen együtt vacsiztunk egy este, mikor a fiúkkal ott teleltünk egy hosszú hétvégét, de a blogokon keresztül ismertük egymást annyira, hogy nem volt kérdés, hogy jó lesz együtt. A gyerekek nem találtak annyira egymásra, mint amennyire mi ezt reméltük, de azért strandoltunk, lazultunk, ettünk-ittünk, egyik délután Annalight és Gyömbérke is becsatlakoztak, esténként pedig, mikor a két gyerek végre elájult, kiültünk a teraszra a borainkkal és beszélgettünk. Én sokszor még mindig nem nagyon tudom hova tenni, hogy mennyi fontos és nagyon is jelen lévő ember csöppent az életembe az online térből (még Barni is, ugye), de azt hiszem, jól van ez így. 

És ha már barátságok: emlékszem, valamelyik olvasóm írta anno, hogy ő a játszótérről szerezte a legjobb barátját, lelki társát, és kicsit irigykedtem is akkor, hogy milyen szuper és szerencsés dolog így keverni a kellemeset a hasznossal. És annyira durva, mert egyszer csak nekem is lett valaki itt helyben, akivel először a waldorf bölcsiben szenvedtünk közösen (azaz én szenvedtem, ő szereti és azóta is járnak), aztán a játszón beszélgettünk sokat, elkezdtek hozzánk járni, majd mi hozzájuk, már voltunk közös, éjszakába nyúló, gyerekmentes programon is kettesben, ami hatalmas, világmegváltó (illetve a mi életünket megváltó) beszélgetésekről szólt, azóta szerelmes, csupaszívecske üzeneteket váltunk amikor nem vagyunk együtt, és már a közös nyaralást tervezgetjük. A legviccesebb az egészben, hogy ő egy csodálatos, híres színésznő, és kellett egy idő, míg megszoktam a gondolatot hogy miért épp engem választott, de már túllendültem ezen és annak látom magukat, amik vagyunk: két jó fej, kisgyerekes anyukának, akik a hasonló élethelyzetben szépen egymásra találtak.

slowly drifting summer days

Tegnap hétfőn meg voltunk délután az első ovis szülőin. Barni teljesen el van havazva a melóban, kb épp összeomlik a kártyavár, amit idáig építgettek, de mindenképp ott akart lenni ő is, nagyon becsülőm őt azért, hogy ennyire fontos ez neki, pedig kb 2 apuka volt még rajta kívül, a mi csoportunkban pedig csak ő. Annyira cukik az óvónők és a dada is, rengeteg szuper program lesz, minden héten viszik őket bicajozni, kirándulni, lesz gyerek gyerekjóga, szóval én nagyon lelkes vagyok és várom, remélem, Dani szuperjól fogja érezni magát az amúgy jobbára nagyobb gyerekek közt - mert hogy ez egy vegyes csoport. Betettek egyébként a facebook csoportba is, kicsit visszanéztem a képeket, meg a posztokat, egy szuper kis közösségnek tűnik, csupa piknik, kirándulás és bandázás és koszos gyerek, és közben árad a szeretet. 

Dani hétfő reggel óta Anyuéknál van, én vittem őt le. Reggeliztem és kávéztam náluk, kaptam egy nyálas puszit és indultam is. 2 körül értem haza, rendbe raktam a teraszt, beáztattam a növényeket, mert ennyi napsütés mellett, úgy látom, nem elég a locsolás. Már látom, hogy milyen hosszú út lesz kitanulni a virágok, növények gondozását, nekem már többnyire abba is beletörik a bicskám, hogy melyiket mennyit kell locsolni. Paradicsomot, cukkinit is ültettem, de tök hálátlanul nem nagyon csinálnak semmit. A frankelen ugye az volt, hogy átlag pár hónap alatt halálközeli állapotba kerültek a növényeim, hazaszállítottam őket Anyuhoz, ő feltámasztotta őket, és így most ebbe a lakásba is tudtak velünk jönni. Szegények, biztosan rettegnek, hogy újra kinyírom őket, de itt legalább van rengeteg napfény, meg kicsit lelkesebb is vagyok. Anyu azt szokta mondani, hogy ha egy növény nem érzi jól magát, kell neki keresni egy másik helyet -  annyira egyszerűnek tűnik, majd kísérletezek.

Vettünk a teraszra kiülős bútort a jysk-ben, egy nagyon kényelmeset választottunk vastag párnákkal, hogy ne is legyen kedvünk kiszállni belőlük. Már nem volt belőle sehol raktáron, de végül jóval olcsóbban megkaptuk a kiállított darabot, egy kicsi kanapét, két fotelt meg egy asztalt. Így végre tudunk ejtőzni a teraszon is, meg beteljesíteni a "lakj olyan helyen, hogy ne kelljen nyaralni menni" projektet, bár ehhez minimum egy medence kellene még. 

Apropó, medence: tegnap délután küldött Apu egy videót, hogy Dani egy kiskádban pancsol a kertben, és hogy még ma is ott kíván aludni. Ekkor délután 3 óra volt, azonnal magamra rántottam a fürdőruhám, bedobtam egy törölközőt és a naptejet a táskámba, beültem az autóba és elgurultam a tőlünk 15 percnyire lévő Külker parkba. Már akkor is jártam ide, mikor a Frankelen laktunk, de most is elájultam, hogy milyen gyönyörű, buja zöld az a strand az erdő közepén. Jó kevesen voltak, úsztam egy csomót és pihentem, nagyon jól kikapcsolt. Majd Danival is szeretnék jönni ide. 

Este Barni elment meccset nézni, én meg hazafelé vettem magamnak rákocskákat, csináltam mellé salit és Black Mirrort néztem a teraszon. Aztán mikor besötétedett teljesen és a sori is kezdett félelmetes lenni, beköltöztem az ágyunkba. 

.

Valamelyik nap ültem a homokban a játszótéren Dani mellett, sütött a nap, csak mi voltunk ketten, kért, hogy vigyek oda neki valamit, és akkor úgy éreztem, hogy EZ most anyaságom eddigi legnehezebb pillanata. Hogy ennyi volt, nincs több erőm, elfogytam az egészben, nem tudom már, hol vesztem el, de nem bírom tovább, nem bírom odavinni neki a 725. izét, nem akarok megint nemtudommilyen autóvá átváltozni, nem bírok a kilencezredik kérdésre válaszolni. Nyilván nem ez volt a legnehezebb, de aznap valahogy nagyon rossz passzban voltam, elaludtam a hátam, meg nem tudom milyen vitamin hiányzik belőlem, de úgy éreztem, nincs semmi energiám, alig élek. Mondtam neki, hogy bocs kicsi, picit játssz egyedül, elvánszorogtam a fészekhintáig, belefeküdtem, csak néztem a gyönyörű, kék eget, és nem tudtam, hogy hogyan csinálom végig a napot. 

Azt hiszem, vagy lemerültek a tartalékaim, vagy valami vitamin-hiányom van, de nem vagyok jól. És azt hiszem, ez nehéz, hogy ilyenkor is alá kell vetnem magam teljesen az anya-szerepnek, tökre nem számít, hogy én mit akarok, mihez van kedvem, mennyire vagyok fáradt vagy mennyire érzem szarul magam bármi miatt. Megint egyedül voltunk egész héten, tök jó programokat találtunk ki, jó napjaink voltak, volt, hogy pizzát ebédeltünk, kicsit elengedtem a lakást is, hogy tudjunk sokat játszani és lazulni, de mégis teljesen lemerültem. Tegnap (hahaha, hány napja is írom ezt a posztot? szóval pénteken) este végül visszakaptuk Barnit (volt már egy ilyen mondata, hogy fogadj szót anyának, mert különben el kell mennie két hétre szanatóriumba, aztán mit csinálunk nélküle??), elmentek ketten bicózni, én addig beálltam a zuhany alá, hajat mostam, felöltöztem, kicsit visszatért belém az élet, felültem a bicajomra és utánuk tekertem. A Stübliben vártak, a helyi étteremben, aminek van kerthelyisége és játszótere is. Ittam egy pohár bort, vacsiztunk, én fokhagymás rákocskákat pirítóssal, ami kb háromszor annyiba került, mint Barcelonában, és valamennyire helyreállt bennem a rend. Én ilyenkor ráhagyom Barnira Danit, szinte teljesen visszavonulok, hogy tudjak regenerálódni, ők meg az egész hét után ki vannak éhezve egymásra, szóval működik. 

Na de ami miatt ezt mesélem, az az, hogy szerintem szerintem az ágyunk a fő oka annak, hogy ennyire rosszul érzem magam. Már meséltem, hogy egy 140-es, kiszolgált matrac van a hálónkban a földön, azon alszunk sokszor hárman. Reggelente teljesen összetörve ébredek, kb fél nap, míg kiengedek,  derekunk mindkettőnknek fáj szinte állandóan. Dani a saját ágyában alszik, de hajnalban sokszor átjön hozzánk, és utána már kb annyi az éjszakának, nem tudok úgy aludni, hogy elférjek, pedig ő egészen konszolidáltan alszik. Annyira nyűgös voltam már ettől, sokszor eszembe jutott az ágyunk Svájcban, ami olyan kényelmes volt, hogy mindig úgy éreztem, mintha egy pihe-puha, habos felhőn aludnék. 

Az ágykeret és az ágyrács megvolt már, és ma végre megvettük a matracot is. Megnéztünk egy csomót a Jyskben is (ahol amúgy féláron van minden matrac), de végül az Ikeában találtam rá az érzésre, a puha felhőre. Vasárnap végre volt Barninak ideje összerakni az ágyat, nagyon sokat vártam tőle, az életminőségem óriási emelkedését. És úgy tűnik, véget értek a szenvedéseink, két csodálatos éjszakánk volt, ma éjjel Dani nélkül ráadásul. 

Barni szombat este átvitte Danit egy haverjához meccset nézni, én az új Avatar rész nézem azóta is (imádommm, de kb 4 óra),  kicsit igyekszem töltődni, vasárnap meg a csajokkal voltunk jakuzzizni meg leengedni kicsit. 

Bocs, ha zagyva lett, utólag próbáltam az időpontokat helyrerakni.

bangs

Hétfőn a Doktornéni gyógyultnak nyilvánította Danit, így kedden levittem őt Anyuékhoz. Ez volt a legnagyobb motivációja, hogy meggyógyuljon, hogy mehessen már Erzsi nagyiékhoz Vácra. Nagyon jó volt látni, hogy mennyire örülnek egymásnak, és bár nem voltam biztos benne, hogy ott fogom őt hagyni, mert az energiaszintje még nem tökéletes, kicsit az orra is folyik még néha, nekem meg nagyon fáj a torkom, de Anyu mondta, hogy ne vicceljek, menjek haza, pihenjek kicsit. Előtte még Apuval telepakoltam az autót, elhoztam megint egy szekrényt, meg mindenféle maradék kacatokat, amiket kb majd itt fogok kidobni, vagy itt rakom jobbra-balra tovább, még nem döntöttem el. 

Itthon volt néhány órám egyedül, gyorsan kipakoltam a mosogatógépet, csináltam egy banán-alma-spenót-uborka turmixot meg egy liter teát, gyertyát gyújtottam, bekuckóztam a kanapén és olvastam. Azt hiszem, erre vágytam, annyira pihentető volt. Barni hazaért, megnéztünk egy filmet, majd kb mozdulatlanul aludtam reggelig. Reggelre teljesen elment a hangom, kb mint Tina Turner egy átcigizett éjszaka után, vicces, hogy mennyire érzi a testem, mikor engedhet le. Mondjuk sok időm nem lesz regenerálódni, mert 1-re fodrászra megyek, aztán jön haza a kismaki. Annyira jó lenne ma még csendben lenni, töltődni, majd lehet, hogy mondom Apunak, hogy csak este hozza őt. 

Ahh, fodrász. Legutóbb vágattam néhány rövidebb tincset előre (kb. mint itt a második képen), az egy hónapig jó volt, de azóta még kevésbé tudok vele mit kezdeni, mint előtte. Viszont most láttuk a Love&Death című sorozatot (nagyon tetszett) Elizabeth Olsennel, és annyira jó volt a haja benne, most megint frufrut akarok, ebben a videóban látszik, hogy milyet. Amit aztán nyilván egy hónapig imádnék, aztán meg két évig növeszteném, szóval észnél kell lenni. Meséljetek: ti frufru vagy nem frufru? 

being busy is today's epidemic

Ma rájöttem, hogy mi a bajom azzal, ahogyan én megélem az anyukaságot- háziasszonyságot-feleség-létet. Ma olvastam valahol, hogy az, hogy mindig csinálunk valamit (being busy all the time) a mai világ rákfenéje (és az anyuka-lét rákfenéje), és rengeteg stresszhez és boldogtalansághoz vezet. Én még csak nem is dolgozom jelenleg (fú, na akkor mi lesz), de egyfolytában loholok a tennivalók után, egyszerűen nem bírok leülni soha, és természetesen ezen nem segít a majdnem-hároméves, aki, ha ketten vagyunk, mindig megpróbál bevonni valamibe. Ha Barni itt van, és lefoglalja, akkor is azonnal elmerülök egy kis ruhahajtogatásban és elpakolásban (és be is rakok egy adag ruhát, biztos, ami biztos), kipakolom a mosógépet vagy főzök valamit. Közben bűntudattal pislogok a piszkos ablakokra, amiket meg kellene pucolni, a virágokra, amiket ma még nem néztem át, hogy ki kér egy kis vizet, ki kéne cserélni a téli- és a nyári kollekciót a szekrényemben, meg persze most épp két hete nem volt időm takarítani sem stb stb stb. Amúgy külső szemlélő számára valószínűleg gyönyörű rend és tisztaság honol nálunk (meg kisautók mindenütt, azokat is folyamatosan elpakolgatom, borzasztó), és igazából én sem értem, hogy miért, van, hogy az én szemem folyamatosan azt pásztázza, mit lehetne csinálni épp. Egyébként volt róla szó, hogy ha itt élünk, majd keresünk takarítónőt, de azóta elköltöttük a világ összes pénzét a felújításra, meg minden 3x annyiba kerül, szóval ez egyelőre marad egy álom. Az is eszembe jutott, hogy rosszul osztom be esetleg az időmet, de hát könyörgöm, milyen időmet? 

Barni kora reggel megy, este jön haza, szóval ő nem nagy segítség, pedig normál esetben az. Most pont ebben vagyok, hogy figyelem magunkat ilyen szempontból, és már észrevettem, hogy kifejezetten zavar, ha ő leül és pihen, amikor hazajön, nézi a mesét a gyerekkel, vagy legózik vele, amit már-már ilyen alibi-tevékenységeknek látok, pedig hát tényleg egész nap megy és stresszes munkát végez, tökre megérdemli, hogy itthon kicsit ki tudjon kapcsolni. Vicces amúgy, hogy ha zuhanyozom, magamra szoktam zárni az ajtót, nem is a gyerek miatt, mert ő tiszteli a fürdőszoba-időmet, hanem Barni miatt, mert ő imád bejönni utánam és magyarázni, így még olyankor sincs csend. Pedig hát nevetséges, hogy a napi kétszer negyed óra legen az énidőm. 

Közben a héten, mivel Dani beteg volt, kb annyira hagytuk el a lakást, hogy a kertben szüttyögjünk kicsit, a sétákat nem bírta, csütörtökre erősödött vissza annyira, hogy esténként el tudtunk menni a kastélyba kicsit, ő bicóval, én sétálva. Iszonyúan vártam a hétvégét, hogy a gyerek jól legyen és el tudjunk menni a legendás bolhára, az Amerikai Iskola éves kirakodóvásárára. Nagyon szuper volt tényleg, utána átmentünk Barni anyukájához, nála ebédeltünk, majd kicsit ott hagytuk Danit és átsétáltunk a Hello Budába (nagyon várom, hogy legyen náluk Vaj pékség, de még nincs készen). Én ittam egy deci sav blanc-t és egy pohár narancslevet, Barni egy kólát, és csak ültünk ott, ő nézte kicsit a meccset,  én meg nézegettem a full Gucci-szettben ebédelő embereket, egyszerűen paradicsomi volt nem csinálni semmit. Amúgy már ott elkezdtem stresszelni, hogy hamarosan hazamegyünk megint, de lenyugtatott, hogy egész nap programoztunk, és szó szerint épp most is programozunk, próbáljam már meg kicsit élvezni ahelyett, hogy azon izgulnék, hogy ennek hamarosan vége lesz. 

Egyébként Anyu is ilyen, ő sem bír nyugodtan a seggén ülni, mindig csinálnia kell valamit, volt honnan eltanulnom ezt. Vagy az exem anyukája jut eszembe még, aki három napig vásárolt-főzött-sütött-takarított az érkezésünk előtt, majd annyira kimerült volt a sok készülődéstől, hogy mikor már ott voltunk, rosszkedvű volt, fáradt, és egy sétára sem lehetett elcsábítani őt. 

Vagy az egyik exemmel, mikor már eléggé a végét járta a kapcsolatunk, volt, hogy a szemére vetettem, hogy hát én vacsorával vártam (még arra is emlékszem, hogy sült halrudacskák és sült krumpli volt a menü), és ő ezt nem értékeli, megkérdezte, hogy de miből gondolod, hogy engem az tesz boldoggá, hogy vacsorát főzöl nekem? 

Szóval most érzem, hogy valami nincs rendben, nem tudom kielégíteni a saját magam igényét a rendre, tisztaságra, teli hűtőre, saját magam által főzött ételekre, megfelelően szórakoztatott gyerekre stb, és közben nincs időm magamra sem, ettől pedig teljesen frusztrált vagyok. Nem véletlenül a kedvenc időpontom a reggel, mikor Barni már nincs itthon, Dani pedig még alszik. A könyvem is nagyon jó most (hónapokig küzdöttem az egyik Sally Rooney regénnyel, nem akartam lerakni de iszonyúan szenvedtem tőle, friss levegő mots végre mást olvasni), de sokszor csak szomorúan megsimogatom, mikor elmegyek mellette, nincs idő minden nap olvasni.

Nagyon várom, hogy Dani meggyógyuljon, otthagyhassam őt Anyuéknál másfél napra és végre kitakaríthassak.

A végtelenségig tudnám egyébként folytatni ezt a témát... De arra (az elérhetetlen) helyzetet keresem, ami kb a szingli éveimből való emlék, hogy végre készen van minden, tiszta és illatos a lakás, virág a vázákban, minden a helyén, van kajánk, sütink, nem kell bevásárolni, ruhát elpakolni, üres a szennyeskosár, én pedig végre lefekszem a kanapéra és pihenek. Olvasok, sorit nézek, blogolok, bármi. 

souvenir

Hétfőn, amikor Barni hazatért a beteg és igencsak nyűgös kiscsaládjához, két kicsi, pandás kávéscsészét hozott nekem, és egy szintén pandás konyhai időzítőt. mikor néhány éve Genfben volt egy barátjánál, Victora's Secret bugyikat kaptam. Nem tudom, ez mit árul el a kapcsolatunk változásáról.

Ja, és még hozott két üveg pisztáciakrémet, ami kicsit olyan, mint a nutella, csak nem olyan édes, és hát tömény pisztácia, isteni finom. Tudom, hogy lehetne croissant-ba meg macaronba tölteni, de mi csak szimplán kiskanállal tömjük magunkba.