hey baby

Már régóta akarok írni erről, nem mintha bárki elvárná tőlem, csak magam miatt. A legutolsó poszt, amit a gyerek- és tesóvállalásról írtam még tavaly nyár végén, az az volt, hogy szeretnénk tesót Daninak, persze csak ha sikerül organikusan, külső segítséget nem akartunk ehhez igénybe venni - és tavaly ősszel már kicsit csalódott voltam, hogy nem sikerült még. De aztán annyira nehéz volt az ősz, akkor volt kórházban Barni Apukája, az egész családja padlóra került, Barnit is iszonyúan megviselte az egész helyet, a tehetetlenség, ráadásul munkája sem volt folyamatosan. Én akkor már láttam, hogy ha elköltözünk Nagykovácsiba, nem lesz segítségem, mert Anyuék nem lesznek ott, Barni Anyukája pedig egyszerűen nem volt olyan állapotban, sőt, ő szorult támogatásra. 

Én már akkor éreztem, hogy nem akarok minden áron még egy gyereket, nyilván ha 10 évvel fiatalabb lennék, akkor nem gondolkodnék rajta, de akkoriban már sokszor eszembe jutott, hogy ez most nem az az élethelyzet, amikor teherbe akarnék esni. De még próbálkoztunk, illetve nem tettünk ellene semmit. Aztán Phoebevel meglátogattam egy barátnőmet, akinek talán két hónapos volt akkor a kisbabája. Pár órát töltöttünk együtt, és amikor eljöttünk, akkor tudtam, hogy bármilyen cuki a kicsi, finom a babaillat és csodás a kisbabás család, én ezt nem akarom már. Nem akarok 45 évesen megint izgulni, hogy egészséges-e, lemeríteni a szervezetem, egy komoly hasi műtétet, szoptatni, pelenkázni, nem aludni stb stb... Most, hogy Dani már nagyobb, lassan oviba megy, egyre könnyebb lesz az életünk, és már nem akarom egy kisbabával elölről kezdeni. Hazamentem, és este elmondtam Barninak. Ő tökéletesen megértette, csomót beszélgettünk erről aznap este, és azt mondta, hogy nagyon sajnálja, hogy nem lesz tesója, de majd biztosan lesznek nagyon jó barátai. És hát minden más viszont tényleg ellene szól. 

Kicsit megkönnyebbültem akkor, és azóta is teljes megnyugvással gondolok a döntésünkre. Más barátunknak is született azóta kisbabája, és imádjuk megnyunyurgatni őt, de nagyon jó érzés, hogy mi ezen már túl vagyunk. Annyira szeretem az életünket, nem cserélnék senkivel, nagyon jó ez így, ahogy van.

Hát, így. 

just a perfect (satur)day

Tegnap jó későn kerültem ágyba, éjfél után, de szerencsémre Dani 7 körül ébredt csak, így aludtam 6 és fél órát, az meg tök oké nálam. Hagytuk Barnit még pihenni egy órát, mi addig mesét néztünk, reggeliztünk, zenét hallgattunk - szeretem a reggeleinket. Aztán ők ketten elindultak, felszedték Barni Anyukáját és elmentek a temetőbe. Ez még nyilván nagyon nehéz nekik, még úgy is, hogy Dani kicsit oldotta a hangulatot. Én közben elmentem tornázni, meglepő módon nem voltak sokan, és most így, hogy járok hetente háromszor, nincsen bennem a kényszer, hogy minden alkalommal minden egyes izmom megdolgoztassam, hanem kitalálom, hogy mire szeretnék koncentrálni és szépen, nyugodtan edzek 50 percet, aztán 10 perc hasizom, 10 perc nyújtás, és megyek haza. 

Hazafelé vettem kacsamájat - voltunk Tihanyban múlt hétvégén és az Echoban ettünk kb 8 dkg kacsamájat, nem tudom, 7 ezerért? Mondtam Barninak már akkor, hogy ezt én simán reprodukálom otthon töredék áron, és akkor nem lesz olyan érzésünk, hogyfinom volt nagyon, de kvázi megkóstoltuk. Hagymán és fokhagymán pirítottam meg, már a tányérunkon sóztuk, csináltam mellé egy kicsi főtt krumplit, ettünk mellé rengeteg céklát és savanyú ubit - isteni volt. 

Mára elengedtem a délutáni alvást, autóba ültünk és 3 körül kimentünk a Gyarmati Dezső uszoda melletti hatalmas játszóra, ahol már várt minket Barni barátja, Andris, a két gyerekükkel. Elképesztően jó az a hely, hatalmas, és tényleg minden van, játszó, sarazó, mászófal, kreszpark, és annak ellenére, hogy rengetegen voltak, egyáltalán nem volt olyan érzésem, hogy tömeg van, hiszen szépen eloszlik a sok gyerek meg szülő. Kb 2 órát bírtunk, és annak ellenére, hogy egészen korrekten fel voltunk öltözve, nagyon fáztunk, még a nadrág alatt is. Itt a tél, nincs mese, elő kell venni a télikabátokat. A vicc az volt, hogy mindenki körülöttünk kis dzsekikben meg cicanadrágokban volt, és látszott a szülőkön, hogy dideregnek - a kölykök nyilván egyáltalán nem. 

5 után indultunk haza, 15 perc az út, Dani ebből kb 5 percet aludt, megpróbáltuk felvinni, de felébredt, szerencsére jókedvűen. Azóta vacsiztunk, játszottunk, már ittam egy pohár bort, lassan fürdünk, szeretném, ha 8-kor már aludna. 

irene rinaldi

today is gonna be a good, good day

Ma annyi minden van, hogy azt gondoltam, nem lesz időm írni, de reggel lejöttem megölelgetni Barnit, mielőtt elindult, meg csinálni egy szendvicset neki, és egyszer csak hallottuk a lépcső tetejéről a kis csilingelő hangot, hogy JÓ REGGELT! Ránéztem az órára, 5:55 volt. Úgyhogy időnk mint a tenger. 

Zuhanyoznom kell, hajat mosnom, aztán elmegyünk a bátyámékhoz Sződligetre, ő fogja levágni Dani haját, reménykedünk, hogy ez kisebb stresszt fog okozni neki, mint a csilvili, kisautóban ülős, mesenézős gyerekfodrászat, ahova járunk, és amit imád - magát a hajvágást leszámítva. Különböző mértékben szokta megviselni, de most utoljára például nagyon sírt és reszketett. Tegnap este a Maszat a fodrásznál mesével zártuk a napot, amit a könyvtárban lőttem, szóval felkészültünk, reméljük a legjobbakat. Szeretnék ott náluk kicsit lemenni a Duna-partra is lemenni, úgy hiányzik a folyópart! 

Szerintem ott ebédelünk, Dani, gondolom, alszik hazafelé, aztán valahogy kellene énekóráznom meg énekelnem legalább másfél, két órát, utána meg úgy volt, hogy Dani megy a Nagymamájához és Barni veszi majd fel hazafelé, de végül hazaér emberi időben és el tudok menni próbálni., este 11 körül érek majd haza.

Az új basszgitáros lány tökéletesen beválni látszik, tud már 10 számot és össze is állnak már próbán. Mára még kettővel készül, meg megnézzük az egyik vadiújat, amit még sosem játszottunk. Közben egy másik dal szövegével küzdök. Én úgy írom őket, hogy megvan a kész dal, kitalálom az énekdallamot is, felvesszük nanázva, sokat hallgatom, és úgy lassan megszületnek a fejemben a ritmusban odaillő szavak, majd sorok, lassan kialakul a hangulat, hogy miről szól majd, aztán leülök, izzadok fölötte 1-2 órát és a meglévő sorok köré megírom a hiányzó részeket. Valahogy sejtem, hogy mások nem így írnak szövegeket, és ez kicsit fura, de nálam működik. 

tegnap a játszón - annyira szép idő volt, Dani szuperjól elsarazott két kislánnyal, én meg élveztem, hogy nem kell vele nyomulnom és csak bambultam ki a fejemből

coffee

Mikor voltam a Nespressonál (tudom, hogy már meséltem, tessék, ennyire sok dolog történik velem, hogy egy kávévásárlásból is több sztorit ki tudok hozni), megvettem a szokásos kávéimat, majd megkínáltak egy kávéval és el is fogadtam. Leültem egy kényelmetlen bárszékre, majd kértem egy Pumpkin Spice Cake ízűt, csak úgy, pucéran, tej és cukor nélkül, mert szerintem úgy érezni igazán, hogy milyen. Nem szoktam szeretni az ízesített kávékat, inkább teszek bele én egy kis vaníliás mandulatejet, Monin szirupot vagy reszelt kardamomot, de szükségem volt koffeinre, valamit kellett választanom, hát gondoltam, kipróbálom. Gyanús volt, hogy milyen sokáig készíti a srác a kávémat, de végül megkaptam: egy csinos, modern, vastag falú kerámiabögrében kb 3 dl friss, illatozó feketekávét. Rá is kérdeztem, hogy ennek ennyinek kell lennie? És mondta, hogy igen, ez kifejezetten hosszú kávé. 

Így történt, hogy végül ott ültem vagy negyed órát a liter kávém fölött, vártam, hogy kihűljön és le tudjam gyűrni, és bár én az olasz rövidségű presszókávéhoz vagyok szokva, jólnevelt birka is vagyok, és ha valamit elém tesznek, akkor nem hagyom ott - és még meg is dicsérem (true story, amúgy tényleg finom volt).

Itthon megnéztem a honlapjukon, és a hosszú kávé náluk fixen 110ml - de akkor én miért kaptam egy litert?? :D Na mindegy, a lényeg, hogy van sütőtökös, forraltboros, meg mindenféle ünnepi ízesítésű kávéjuk, ha ez lázba hoz bárkit. Csak ne a boltban kóstoljátok meg, vagy inkább tejesen kérjétek. Elvitelre. 

mentett növények

Itt a faluban van egy rossz hírű CBA Príma (luxi ABC, ahogy én hívom), ahova kifliért, meg a sürgősen szükséges cuccokért járunk. Főleg kifliért. Azért rossz a híre, mert egyrészt jó drága (a helyi csoportban írta valaki, hogy egy bizonyos fajta kenyér pl. kétszer annyiba kerül, mint a szomszéd falu Sparjában),  másrészt rendszeresen előfordul, hogy az ott dolgozók csúnyán, alázósan beszélnek a (gondolom, alacsonyabb poziban lévő) kollégákkal - és tényleg, én is többször voltam már tanúja ilyen helyzetnek. Mindegy, a kifli jó, meg a túró rudi is. Na és múltkor kiszúrtam, hogy vannak szobanövényeik, és mivel már látszik, hogy egy ideje parlagon hevernek és van 1-1 barnuló levelük, le vannak árazva, 990 forintért árulják azoknak a növényeket, amik a Praktikerben 3-4000 forintba kerülnek. Vettem néhányat, de aztán el is ajándékoztam őket, de majd még szeretnék néhányat itthonra még a tél előtt. Ha esetleg ti is szeretnétek, nézzetek be a közeli CBA-ba!

a jobb oldali a mentett növény ❤️

ezt pedig ajándékba vitte valakinek Dani

saláták és született feleségek

Tegnap este végül megnéztem Az ápolónő című dán minisorozatot a Netflixen, érdekes volt, elképesztő, hogy ez tényleg megtörtént. Fél 3-kor feküdtem le, de már 7 előtt ébren voltam, ez van, én egyszerűen nem tudok sokáig aludni, olyan rövid hozzá az élet. Természetesen bennem van, hogy mennyi mindent csinálhatnék, mielőtt hazaérnek a fiúk, de eldöntöttem azt is, hogy ahhoz, hogy blogolni tudjak, az kell, hogy találjak magamra egy kicsi időt minden nap. Úgyhogy várhat a pakolás, a süti sütés meg minden, van reggelim meg kávém, kicsit üldögélhetek is akár a csendes, napsütötte lakásban. 

Hétfőn találkoztam Szaffival (ős is megígérte, hogy visszatér!), utoljára év elején (talán januárban?) volt itt nálam, mikor hatalmas pocakkal a kisfiát várta. A Normába ültünk be és ventiláltunk egymásnak az anyuka-lét nehézségeiről, meg persze jókat röhögtünk is magunkon. Mindketten ugyanazzal küzdünk, ezzel a jó anyuka - jó feleség - jó háziasszony szindrómával, nálam már a munkával is megspékelve, gondolom, nem kell részleteznem, hogy mi ez, és hogy egyedül mi várjuk el magunktól, hogy minden téren tökéletesen teljesítsünk, senki más. Jó volt ebből kiszakadni kicsit, és csak röhögcsélni ott a Norma teraszán a finomságaink fölött. 

Most egy kicsit telítődtem a kajákkal, amiket csinálni szoktam, krumpli, tészta, husi, kenyér, és már előre elhatároztam, hogy salátát fogok enni, és úristen, annyira finom (és szép) volt! 

Rukkola, kicsit aszalt paradicsom, retek, sütőtök, tofu, áfonya, ribizli, rajta magocskák és egy édeskés-citrusos öntet. Jól állt volna hozzá egy szelet komoly, roppanós, melegre pirított kovászos kenyér, de végül nem kértem hozzá. 

Annyira ízlett, hogy már amikor ettem, tudtam, hogy majd csinálok hasonlót itthon is, hazafelé bevásároltam hozzá, és nem mondom, hogy reprodukáltam, mert az enyém jobb  és kiadósabb lett. 

Hozzávalók: spenót, édesburgonya, tofu, paradicsom, szőlő, tökmag, vörösáfonya. 

Öntet: juharszirup, citromlé, olívaolaj, mustár. 

A tofut kicsi kockákra vágva megpirítottam szójaszósszal és juharsziruppal (persze mézzel is lehet). Az édesburgonyát megfőztem és megpirítottam kicsi fokhagymával. A tányérra halmoztam csinosan mindent, és kész is. Na az én salimhoz nem hiányzott a kenyér. 

mom unleashed

Dolly minden bloggert meginvitált, hogy novemberben minden nap írjunk egy kicsit, valamit, bármit, és most ünnepélyesen megfogadom és megígérem, hogy én is felülök a blogvemberre. NYILVÁN belesülök majd, de hátha nem, ki tudja? Az élet egy nagy, nagy rejtély. Csatlakozzatok ti is!

Mint látjátok, már melegítek is rá, természetesen azért sikerül épp a laptop előtt ülni és blogolni, mert Dani Vácon van Anyuéknál, Barni az unokatesójával meg az öccsével fiús estét tart Leányfalun, én meg itthon vagyok, végre kicsit egyedül. Voltam ma Vácon, visszajöttem Budapestre, zenéltem kicsit a gitárosunkkal, utána csavarogtam, hazaértem, negyed óra alatt eltüntettem a káoszt, felbontottam a vörös Sauskát, ami már egy ideje vár rám, csináltam az ÉN fogamra való vacsit, bekapcsoltam a While We're Young című vígjátékot (nagyon kedves, de utána kell keresnem valami izgi nyomozósat is) és... Kicsit igyekszem nem megfelelni senkinek, még magamnak sem. Főleg nem magamnak.

Autóval voltam a városban elintézni az elintéznivalókat. Ha egyedül nyomulok, mindig izgulok, hogy találok-e parkolóhelyet, különösen Újlipótvárosban, de igazából mindig azonnal találok, ahogy most is. A Westendbe kellett mennem, és kicsit olyan érzésem volt, hogy mindenki pattanásig feszült, a Nespressoban kicsit aggódtam, hogy összeverekedik az eladó srác az egyik vásárlóval, de más helyeken is káosz volt. Esett az eső, és már sötétedett, mikor beültem az autóba és hazaindultam, arra tippeltem, hogy este 6 körül lehet, de csak fél négy volt - fú, de messze van még a tavasz. Régen, emlékszem, ha egyedül kellett a belvárosban autóznom, stresszeltem a vezetésen, de mióta itt lakunk, annyit vezetek, hogy már nem érzem kihívásnak, bekapcsolom a fenékmelegítőt, benyomom a zenéimet (Jean Tonique❤️) vagy valami igazán nekem való podcastet és egyszerűen élvezem az utat, az ezer színben pompázó tájat, a kis utcák őszi hangulatát, ahogy a hegyen gurulok át.

❤️

Nagyon sokat gondolok mostanában Bezzeg Adrira, visszaolvasgattam a blogját is. Aztán gondoltam egyet és írtam a tesójáéknak, hogy megkérdezzem, végül hogy alakult a gyerekek sorsa. Tudom, hogy sokan követtétek Adrit, és Titeket is érdekel, mi lett velük, így megosztom itt, mert szerintem ezek jó hírek:  

"A gyerekek az apjukkal vannak, már több, mint egy éve. A szüneteket többnyire a nagyszülőkkel töltik, nyáron majdnem végig velük voltak. Az apjuk szépen gondjukat viseli, azt gondolom megtesz mindent, ami tőle telik, a családja is segít nekik sokat. Jól vannak a gyerekek, az első évük nehéz volt, de mostanra megtalálták a helyüket, lettek barátaik és veszik az akadályokat a francia suliban."

❤️

hétvége as such

Pénteken zenéltünk megint, úgy tűnik, beálltunk a péntek esti fix próbákra, nagyon jó ez így. Hihetetlen, hogy újra zenélünk, néhány hónapja még álmodni sem mertem volna erről. Egyébként nagyon sokat álmodom a zenekarral, koncertekkel, és szinte kivétel nélkül azt, hogy rákészülés és próbák nélkül kell kiállnom koncertezni, és én nem tudom a szövegeket - fogalmam sincs, miért pont ezt. 

Olyan próbatermekbe járunk, amiket órára lehet bérelni, nagyon változó, hogy melyik milyen, a jók nyilván sokkal drágábbak, próbáljuk belőni a megfelelő ár/érték arányt. A mostani Zuglóban volt egy gyártelepen, teljes Dahmer hangulat próbababákkal, kibelezett játékmacival meg mindenféle kísérteties tárgyakkal, doh szaggal. Közben kontakthibás a mikrofon vezetéke, néha szól, néha nem, szétesik a dobszerkó, a gitárerősítő meg úgy szól, hogy bár inkább ne szólna sehogyse. Úgyhogy a jövő héten már másutt próbálunk. 

Dani egész héten Vácra akart menni Anyuékhoz, így szombat reggel reggel elvittem őt és ott is aludt. Barni meg fázva nagyon, így legalább tudott pihenni, délután aludtunk kicsit (Dani mostanában reggel 5.20-kor kel, és hát így én is), este meg Kata szülinapjára voltam hivatalos. Nagyon durva, hogy már 35 éves, 19 volt, mikor megismerkedtünk, írt még (talán) az iwiwen, hogy csinált fotókat egy koncertünkön, és odaadná őket DVD-n, ez volt az első találkozásunk. Sokat változott azóta a világ, de nagyon jó barátok lettünk és bár ő nem itthon él, ez azóta is töretlen. Rengeteg közös élményünk van és sok fotót készített rólam, főleg a koncerteken, de mindkét esküvőmön is. Szombat este a Café Zsivágóban voltunk, jó volt látni a közös kis barikat, iszogatni meg röhögni velük, aztán éjfél körül éreztem, hogy nekem már itt nem terem több babér, villamosra ültem és hazajöttem. 

Másnap délelőtt kicsit összekaptuk a lakást meg főztem egy nagyon zöldséges ragulevest meg szűzérméket édesburgonyával meg párolt zöldborsóval, aztán Barni anyukájától kaptunk még rizses húst és krumplis tésztát is, úgyhogy a héten nem kell főznöm, annyira király. Ebéd után beugrottunk a Rossmannba Glamour-olcsón megvenni egy karton vaníliás mandulatejet (annyira szeretem, már nem is kísérletezem mással), majd elmentünk Daniért. Anyuéknál egy nagyon maszatos, de annál boldogabb kisfiú fogadott minket. Neki ott lenni szerintem maga a paradicsom a kerttel, a rengeteg kisautóval, a Nagyi főztjével, a Nagypapával való bicajozással meg szereléssel, az unokatesókkal, a bátyámmal. Olyan szinten feltöltődik és lefárad náluk, amit mi itthon Barnival ketten sem tudunk neki megadni. Hazaértünk, és már el is kezdte kérdezgetni, hogy mikor mehet újra Vácra, és hányat kell még addig aludni. 

polenta és gombák

Követek egy svéd csajt, aki még a volt férjem munkatársa volt Svájcban. Azért kezdtem követni még nagyon régen (2010ish), mert kiderült, hogy ő is blogger, illetve hogy ő blogger, mert akkor én még nem blogoltam. Találkoztunk is, közel laktak hozzánk és meglátogattam nem sokkal azután, hogy kislánya született. Később elvált a svájci férjétől és visszaköltözött Svédországba, írt egy vegán szakácskönyvet (svédül), most meg valami nagy cégnél dolgozik, sokat utazik, sportol, és az edzője lett a pasija. Már nem blogol, illetve de, csak ilyen foodie vonalon, és nem túl aktív. Na de a lényeg, hogy annyira szeretem, mikor kajákat posztol, nagyon egyszerű de iszonyú guszta dolgokat szoktak enni, közben nyilván vegán. Na és valamelyik nap felrakott egy fotót az ebédjéről: friss, forró, gőzölgő polenta volt és erdei gombák voltak a tetejére halmozva. Én csak csiperke gombához jutottam hozzá, de azt megpároltam hagymán, kicsi paradicsomszószt tettem hozzá, só, és kész. Na meg a polenta, ami ugye kukoricakása, én vízzel, kicsi vajjal és tejjel csinálom, összefőzöm és kész, kb mint a tejbegríz. Ha nagyon ráérek, beteszem kicsi hőálló edénykékbe és meg is pirítom kicsit. Egy hét alatt ma ettem harmadszor, isteni. Ha esetleg 10 perces, szuperegyszerű téli ebédre vágynátok. 

the soundtrack of my life

Nem tudom, meséltem-e, hogy a zenekarba basszusgitárost kerestünk, nem volt egyszerű menet. Nem akartunk mindenáron akárkit, szerintem fontos, hogy emberileg, meg kisugárzásra is passzoljon a zenekarba. Megnéztünk egy csomó embert, és már egészen el voltam keseredve, hogy megint beigazolódik a sztereotípiám, hogy a legtöbb zenész öntelt, nagyszájú, megbízhatatlan léhűtő életművész - én randizni sem voltam hajlandó velük, mikor párt kerestem. De tényleg, ennyi kiöregedett, dohányzó, kicsit alkoholista arcot, aki elméletileg szexinek gondolja, hogy legyen egy zeneileg kész, koncertképes zenekara, de közben meg 2 hónap alatt 3 számot képes megtanulni, és az utolsó pillanatban lemondja a próbákat... Én amúgy általában az első találkozásnál megmondtam, hogy ez lesz, még jó hogy párhuzamosan néztük az embereket, nem kellett mindenkire hónapokat várni. Na de végre - úgy tűnik - megtaláltuk a hozzánk való basszusgitárost. Egy lányt! ❤️ Én mindig nehezményeztem, hogy túl sok a férfi-energia a zenekarban, és szerettem, amikor volt női vendégzenészünk (egy volt, de ő sokszor). Ez a lány most nagyon jó fejnek tűnik, alázattal van a zene iránt, lelkes és szorgalmas. Úgyhogy mostantól, úgy tűnik, felgyorsulhatnak a dolgok.

nem akarooook

Csütörtökön ment Dani újra oviba, az oké volt, de aztán péntek reggel úgy nyitotta ki a szemét, hogy sírt, könyörgött, hogy ne vigyem oviba, és tegnap reggel is ugyanez volt a műsor. Borzasztóan megvisel, annyira szeretném, ha jól érezné magát, de konkrétan közli, hogy ő nem fog játszani és nem fogja jól érezni magát. Nem értem, tényleg. Közben a fotókon, amiket kapunk, látom, hogy jókedvűen csinálja a dolgokat, amiket kell, ezer program meg kreatív tennivaló van, kirándulnak, neki a kaja is bejön, nagyon cukik az óvónők, meg a gyerekek is, még az én nevemet is meg szokták kérdezni, meg magyaráznak nekem mindenfélét. Dani minket valahogy mégis lelki terrorban tart ezzel, pénteken bőgtem is, mikor kijöttem az oviból. 

Szerintem amúgy borzasztóan szorong, mint ahogy én is szorongtam gyerekként, elsős koromban minden reggel fájt a hasam, egész komoly vizsgálatokat csináltak, hogy kiderítsék, miért, és aztán arra jutottak, hogy valószínűleg egyszerűen szorongok a suli miatt. Pedig eskü, semmi gond nem volt az iskolámmal, jó tanuló voltam és minden rendben volt, de mégis. 

Na de megérte egy napig írni ezt a bejegyzést, mert ma jókevűen ébredt, és még nem sírt. Iszonyúan remélem, hogy nem is fog, és csak ez egy hét betegség-itthonlét vetette vissza a hangulatát. Azt mondjuk ma is meg kellett beszélnünk, hogy pontosan mikor és milyen körülmények közt megyek érte, de jókedvűnek tűnik, nem olyannak, mintha a csirkelefejező-gyárba kéne dolgozni mennie. 

zagyvaság

Barni sokat dolgozik, és kérte, hogy semmiképp ne hétvégén menjen Dani Anyuékhoz Vácra, hogy tudjon időt tölteni vele ő is, hiszen hétközben alig látja. Viszont mivel a héten alig volt oviban, én eléggé kipurcantam hétvégére, aztán szombatra, vasárnapra jó sok programunk is lett, esténként kb elájultunk mindannyian. Végül vasárnap este feljött Apukám a Nyugatiba, átadtuk neki Danit, hogy most kettőt ott aludjon náluk, zombi üzemmódban hazaautóztunk, bedőltünk az ágyba kb 10-kor és aludtunk reggelig. Mindketten teljesen le vagyunk merülve, én ébredés óta csak bambulok, pedig annyi mindent elterveztem. Legszívesebben elutaznék valahova tíz három napra egyedül, aludnék, jókat ennék, múzeumba járnék és várost néznék, hogy egy kicsit tökéletesen azt csinálhassam, amihez csak kedvem van. De már az is jó lesz, mikor újra oviba megy Dani. 

Mostanában sokszor voltam bent a belvárosban, voltunk az MDF piacon is a Komjádi uszodánál, ahol régen laktunk, és megbeszéltük, hogy mennyire szerettünk ott lakni mindketten. Mondtam Barninak, hogy imádom Nagykovácsit, de néha eszembe jut, hogy sokkal több minden történne velem, több inger érne és könnyebben elindulnék mindenfélét csinálni, ha bent laknánk a városban. 

Aztán vasárnap, mikor kivittük a Nyugatiba Danit, korán értünk oda, Apu vonata még nem ért be, és felsétáltunk még a Westend tetejére kicsit körülnézni, hogy valamivel elüssük az időt. Ahogy mentünk fel hárman a kinti lépcsőn, egy nagy csapat fiatal fiú jött lefelé velünk szemben, 20 év körüliek, és a legelső srác egy pillangókést csattogtatott. Nem mondom, hogy nem szorult össze a gyomrom. Később még láttuk őket, ahogy álltunk ki a parkolóból, épp a leparkolt bérlős rollereket borogatták fel és verekedést imitáltak. Tudom, hogy ezek kis suhancok, és nem vagyok egy félős típus, de sokan voltak, és rászóltam Barnira, hogy ne nézze őket.A múltkor egyébként egyedül voltam, és leszálltam a villamosról, miután felszállt egy komolyabb család, a pasiknál üveg piák, mind hulla részegek, és mindenkibe belekötöttek, kisgyerekes családok menekültek onnan, ahol ők megálltak. Nagyon szeretem Budapestet, de annyira nem bánom mégsem, hogy itt nálunk ilyen nyugi van, jó a városban lenni, de jó hazajönni is, megkönnyebbülés-érzés. Emlékszem, Vácon is ugyanezt éreztem, mikor egy Budapesten töltött fél nap után leszálltam otthon a vonatról. 

Az is eszembe jutott ma, hogy tudjátok, mondják, hogy hülyeség az, mikor az ember mindig vár valamit, és úgy van vele, hogy ha majd az megtörténik, akkor lesz jó, addig meg valahogy ki kell bírni, menni kell, csinálni a dolgokat. Majd ha a gyerek oviba megy, majd ha hétvége lesz, majd ha lesz lakás, majd ha őszi szünet lesz, ha lediplomáztam, ha új melóm lesz, ha lefogytam stb. Ez hülyeség, mert mindig van valami, ami után majd jó lesz, de addig nem. Akár élvezheti az életet az ember a jelenben is, ahelyett, hogy mindig várna valamire, hogy majd akkor. Én is hajlamos vagyok erre, de szerintem én azért a jelen élvezetében is elég jó vagyok. Ami engem zavar, hogy mindig megpróbálom megvizsgálni, hogy most jó időszakunk van, vagy nehéz időszakunk van. Jók a napok, vagy nehezek a napok. Barni sokat dolgozik-e, én fáradt vagyok-e, könnyű-e épp Danival stb. Pedig ez is hülyeség, ezt miért csinálom? Hiszen óráról órára változik, van, hogy tök jó a reggel, aztán valami nyűglődés van, sír, mikor elviszem oviba, de boldog, mikor érte megyek, Barni sokat dolgozik, de aztán tud ránk időt szakítani és csinálunk valami szuperjót, vagy tök jó napunk van, de rosszul alszom éjjel és a következő nap megy a levesbe. És ez tök normális, ilyen az élet, nem akarom sehogy kategorizálni. 

De a legeslegfontosabb, hogy csináltam túrótortát, ami még sosem, és csodálatos lett. A keksz-réteg ötletét az aljára a sajttortákból loptam, mert a recept nem írta. 

az én sk kopogtatóm

Imádom az ajtókra akasztható koszorúkat, kopogtatókat, csomó virágost követek, akik ilyesmiben (is) utaznak (Bloomio, Flowerpower stb). Gondolhatjátok, hogy nekem a kopogtatókból is a színesek tetszenek, de ritkán látok olyat, ami igazán az én világom. Szombaton végül elmentem egy koszorúkészítő workshopra, amit a Flowerpower rendezett (ők egy álomszép virágbolt-kávézó a Kiss János altábornagy utcában), és elkészítettem a sajátomat, végre olyat, ami teljesen az én világom: zöld alapon (lehetett őszies, száraz alappal is dolgozni) színes, festett száraz virágok.

 

Nagyon tetszik a végeredmény, gyönyörű lett vele a bejárati ajtónk. De a legfontosabb, hogy iszonyúan élveztem a készítés folyamatát, igazi kikapcsolós, zen flow élmény volt. Most, hogy már tudom, hogy készül, szeretnék venni néhány alapot meg virágokat, és itthon csinálni majd még néhány különbözőt, kísérletezni - már van egy csomó ötletem a különböző kopogtatókra. Alig várom!