2025. június 9., hétfő

no milk today

Mindannyian szomorúak voltunk, mikor el kellett indulni haza csütörtökön, de szuperjó volt mégis hazaérni, a saját ágyunkban aludni. Napokba telt minden csomagunkat kiüríteni, elpakolni, mosni - Dani táskájából még csak ma pakoltam ki. Dani másnap már ment is Vácra, egyet ott aludt, mi meg azóta próbáljuk magunkat utolérni. Szombaton reggel mentünk érte, én el akartam szaladni reggel bevásárolni, de Barni mondta, hogy ne húzzuk most ezzel az időt, induljunk, majd délután, hazafelé bevásárolunk. Én már ekkor tudtam, hogy ez rossz ötlet, de ráhagytam, gondoltam, ha más nem, majd vasárnap reggel elmegyek nyugiban a solymári lidl-be. Aznap végül egész nap szigetcsúcson strandoltunk a barátainkkal (szerintem az Magyarország legszebb természetes strandja amúgy), este meg visszamentünk Vácra Tilos Maratonra a Kertünk bárba a gyerekekkel együtt, és este 8-kor indultunk haza, szóval a bevásárlás felejtős volt. Reggel meg persze szembesültünk vele, hogy semmi nincsen nyitva most két napig, úgyhogy most ezerrel rá kellett kapcsolni a maradékmentő projektre. Még jó, hogy volt a fagyasztóab egy teljeskiőrlésű cipó, hoztunk néhány finomságot Olaszországból, tudtam csinálni töltött paprikát a mélyhűtőben lévő SK húsgombócokból, főztem tejbegrízt, sütöttem tojáslepényt, a kisboltban meg volt kakaós csiga. Holnap viszont teletömöm a hűtőt zöldséggel és gyümölccsel, mert hiába ettem egy csomó salit kint, így is sokkal több pizzát és tésztát ettünk az utazás alatt, mint szoktunk. De a legjobban a levesek hiányoztak. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése