zappi

Hétfőn végül csak megetettem a kovászt, aztán meg hagytam pihenni (mintha egy kis állat lenne, nagyon vicces), de már annyira belelkesedtem, hogy csinálok pizzát (még sosem csináltam), hogy vettem élesztőt, és nekiálltam. Meglepően jó lett, a chatgpt fogta a kezem végig, meg megnéztem egy csomó Szabi pék videót, szuper volt. Azt írták, hogy nem kell sok feltét, mert eláztatja, de a második adagra több paradicsomszószt tettem, és úgy sokkal szaftosabb lett, nekünk úgy jobban ízlett. Az is kiderült, hogy jobb, ha kisebbeket csinálunk, úgy vékonyabbra ki tudom nyújtani és bánni is könnyebb vele. A lidlis paradicsomszósz pedig magában is isteni, egy kiskanál cukrot meg egy icipici oregánót tettem hozzá, meg persze egy kicsit az isteni olívaolajból. A srácok kb ujjongtak, hogy hurrá, Anya mostantól tud sütni pizzát!, és szerintem meg is lepődtek, hogy mennyire finom lett. Tényleg jó, hogy ezentúl bármikor tudok gyúrni egy kis tésztát, rádobálni ezt-azt, és mehet is a sütőbe. Még előttem áll persze ugyanez kovászosan, és érzem azt is, hogy ez egy tanulási folyamat. Barni megígérte, hogy kapok egy pizzalapátot, mert berakni a nyers, kész pizzát kihívás volt, ketten kellettünk hozzá. 

na ezért kell inkább kisebb :D

hétfő

Vasárnap annyira rossz kedvem volt egész nap, hogy kb megszólalni sem tudtam, nem tudom, ismeritek-e az érzést. Borzasztó nekem is, meg nyilván a srácoknak is, hogy teljesen passzív vagyok, kb válaszolok, ha kell, meg csinálom a dolgom, de leginkább csak azt szeretném, hogy egyedül lehessek és hogy ne szóljon hozzám senki. Mivel semmi olyasmi nem történt, ami rossz lett volna nekem és ezt kiválthatta volna (kivéve a telet), egyrészt hormonális okokra szoktam tippelni, másrészt szerintem a kiégés egy tünete is (nehéz volt a múlt hét és szombaton is egész nap egyedül voltam Danival, nekem nem volt programom, egyszer voltam edzeni pénteken), és jelzés, hogy ki kell csekkolni a mókuskerékből és fel kell töltődni kicsit. Nekem ezekben a napokban az nagyon nehéz, hogy úgy érzem, semennyire nem szólnak rólam, anyuka vagyok és feleség, és kész. Tudok utána kompenzálni, és azt szoktam gondolni, hogy vannak eszközeim rá, hogy a darálós napokban Milonka maradjak, de úgy tűnik, néha nem sikerül.

Ma viszont aludtam 9 órát, nagyon jó érzés volt, és a fekete felhő is eltűnt a fejem fölül.. Reggel Dani kelt nagyon nyűgösen és nem akart oviba menni, én meg felvettem a kertész nadrágomat, és ahogy a wc fölé hajoltam, a mellzsebből beleesett a telefonom meg a Burt's Bees szájápolóm, az utóbbit kidobtam. Kikaptam azonnal mindent, és a telómnak semmi baja, de úgy tűnik, nagyon meg akarok szabadulni tőle.  

Ma kapok kovászt a séf apukától, nagyon várom, annyira izgalmas! Kicsit izgulok, hogy majd nem sikerül a kenyerem, de reménykedjünk azért. Valami céklás kaját is akarok csinálni, borscsot, vagy valami ilyesmit. Vidám hetet nektek, öltözzetek színesen és melegen!

follow the sun

Nos, kicsit, azt hiszem, tettem a mentális egészségemért: letiltottam az összes social media oldalról érkező értesítést a telefonomon és az órámon is. Így csak akkor látom, hogy mi történt ott, írt-e valaki, megosztotta-e bárki a hirdetésemet stb, ha direkt felmegyek az oldalra és megnézem, mi újság Azt gondoltam eleinte, hogy majd kényszeresen feljárok nézegetni, nem maradok-e le valami izgiről vagy Nagyon Fontos Dologról, de egyáltalán nem csinálom. Iszonyúan felszabadító, és sokkal kevesebbet foglalkozom a telefonommal azóta - de a legfontosabb, hogy sokkal nyugodtabb vagyok. Nem mintha bármi stresszes történne az üzeneteimben vagy az instámon, de mégis. Ha van kedvetek, próbáljátok ki! Én szerintem sosem nézek többé vissza. 

Olvastam ma egy picike észak-olasz faluról, Viganelláról, ami annyira mélyen van egy völgyben, hogy télen, február elejéig nem éri nap egyáltalán. Ezt megoldandó a polgármester egy helyi építésszel addig küzdött, míg sikerült elérniük, hogy felrakjanak a hegyre egy hatalmas, számítógép-vezérelt tükröt, ami ebben az időszakban a tér főterére irányítja a napfényt. Annyira megértem őket. ❤️ Anno, amikor a bátyámék teraszán hesszeltünk rengeteget, a tesóm is csinálta ezt, hogy amikor a teraszra már nem sütött a nap, odatett egy egész alakos tükröt, ahova még igen, és a teraszra irányította. :D

nyüssz

Nem is emlékszem, mikor volt utoljára, hogy ilyen nyűgösen indult a reggel, mint ma. Dani sírt is, hogy nem akar oviba menni, és hiányozni fogok, rajzoltam piros szívecskét a kezére, hogy ha ránéz, akkor eszébe jusson, hogy én mindig vele vagyok. Végül Barni vitte őt oviba, neki is sírt. Fú, mi lesz majd, ha suliba megy?

Pénteken végül eladtam a színházjegyeket, amiket Barni a születésnapjára kapott tőlem (Brooklyni mese), végül féláron, de így is örültem, hogy nem vesznek el és valakinek örömet okoz az előadás. Minden nagyszülőnk beteg, Barni meg nem akart valamelyik haverjával menni. Amúgy is rossz napja volt a melóban, jó volt így hárman együtt lenni este, vacsiztunk, társasoztunk, korán aludtunk. 

Szombaton be kellett mennünk a Mammutba, mert Barni focicipőjének levált a talpa, kicsit körül is néztünk, vettem arckrémet és szérumot, mert nagyon száraznak érzem a bőröm. Ebédeltünk itthon, főztem spenótot és fasírtot, hogy Barni vihessen anyukájának ebédet, szegény, ő most csupa láz. Délután itthon voltunk, Barni végül visszament, hogy elvigye a kaját meg másutt keressen cipőt, mert a Mammutban nem talált, és közben feltűnt, hogy nincs meg a telefonom. Ha az órám nem látja, akkor az azt jelenti, hogy nincs a környéken, így már kezdtem azt gondolni, hogy elhagytam. Nem voltam nagyon elkeseredve, mert jó régi (4 éves), és nem szeretem, mert kicsi, meg megvan a régi telefonom, ami szinkronizálva van ezzel és tulajdonképpen ugyanúgy tudnám használni, csak hamar lemerül. Végül pár óra múlva eszembe jutott, hogy amikor kiszálltam az autóból, kidobtam a kukába az autóból összeszedett szemetet, úgyhogy lementem, kinyitottam a kuka tetejét, Barni pont hívott, és a mosolygó arca ott világított a banánhéjak között. Megkönnyebbültem.

Vasárnap este pedig próbám volt, Barninak pedig padel, és végül írtam Dani kis barátjának az anyukájának, hogy nem fogadnák-e be Danit 5-től fél8-ig, és írta, hogy de, persze, nyugodtan hozd át! Úgyhogy végül tök jó volt, hogy el tudtunk menni mindketten a dolgunkra kicsit, és ő is jót játszott addig a kis barikkal. 

Én is nagyon nyűgös és fáradt vagyok amúgy, utálom a telet sajnos, nem járok edzeni sem. Kicsit meghirdettem magam és most vannak új tanítványaim is, ami viszont tök jó, bár lehetne még több (szinte minden nap ír valaki, úgyhogy szerintem lesz még). Bár legszívesebben csak benyomnék egy jó, vékony tésztás pizzát egy jó sori előtt a napsütötte kanapén, aztán bealudnék rajta. 

Ezt a sajtos rúd receptet pedig Lulu anyukájától kunyiztam el, nagyon-nagyon finom. Phoebe-től kaptam profi microplane sajtreszelőt, így végre tudtam használni azt is, mekkora különbség! 

tél

Hétfőnalálkoztam Phoebe-vel, együtt ebédeltünk. Neki az a szabadnapja, én meg elvittem Danit a nagyijához pár órára, hogy egy kicsit szusszanhassak, már nagyon akartam egy kicsit nem otthon lenni, önmagam lenni, felnőtt dolgokról beszélgetni. A Pingrumbába mentünk el Moszkván (tudom, ez olyan, mint mikor kölyök koromban a tőlem idősebbek Felszab térnek hívták a Ferenciek terét és nem tudtam, miről beszélnek, de nekem a Moszkva Moszkva marad), ahol még sosem jártam, de sejtettem, hogy nagyon nekem való. Szuperjó gyereksarok is van, így akár gyerekkel is lehet menni enni egy jót. 

Nem csalódtam, nagyon finom vega dolgokat ettünk, sült kecskesajtot, salátát, diós céklakrémet. Olyan ez a hely, hogy az ember megebédel, minden csupa szín, íz és fűszer, minden mellé van egy kis gránátalma vagy sült szilva, és akkor úgy érzed, hogy nem is olyan nehéz húsmentesen enni úgy, hogy ne legyen uncsi és ízetlen. Mindketten teljesen belelkesedtünk, bár most, hogy itthon vagyok és kinyitom. a hűtőt, már nem látom ilyen fényesen a lehetőségeket. 

Ami viszont nagyon érdekes volt, hogy mesélte Phoebe, hogy kikapcsolta az értesítőt a telefonján a social media oldalakhoz, és naponta másfél óra képernyőidőt engedélyez magának (és ezt csak a pasija tudja módosítani, hogy ne essen kísértésbe), mert annyira úgy érezte, hogy rossz hatással van rá a telefonja. 

Erre én meséltem neki, hogy az én mentális egészségem is a béka segge alatt van, és sokat szorongok, amin iszonyúan meglepődött, hogy teeee? Hát de te tök kiegyensúlyozott vagy. Egyébként lehet, hogy az átlaghoz képest az vagyok, de nekem is vannak rosszabb időszakaim, és már gyerekként is dokihoz hordtak, mert annyira fájt a gyomrom reggelente, és az lett a konszenzus, hogy valószínűleg a szorongástól van. És most ilyen időszakom van.

Így most én is arra jutottam, hogy el kell távolodnom az online világtól, és jobban megélnem az igazi pillanatokat, azokat, amik tényleg hasznosak nekem, amiktől jobban érzem magam - és az insta, a facebook, meg az arcomba tolt videók görgetése nem tartoznak ezek közé. Elkezdtem olvasni egy könyvet, amit a szülinapomra kaptam a sógornőm anyukájától, és bár kicsit ilyen self-help könyv, amit magamtól nem vennék a kezembe, de nagyon témába vág azzal kapcsolatban, amin mostanában sokat gondolkodom. Arról szól, hogy milyen fontos a tél átvitt értelemben is, vagyis meg kell tanulnunk, hogy vannak olyan időszakok, amikor vissza kell vonulni, pihenni kell, lelassulni. Itt, a blogomon írta egyszer egy kedves olvasóm, és azóta is sokszor eszembe jut, hogy a virágok sem virágoznak mindig, akkor ezt magamtól miért várom el? Úgyhogy most kicsit nagyobb szeretettel szemlélem a fehér bőröm az arcomon és a piros foltokat rajta, a hurkákat a hasamon, megbékülök az álmatlan éjszakámmal, a beteg gyerekemmel, a nyűgös férjemmel. Felveszek még egy mellényt, hogy melegen tartson, és ahelyett, hogy megenném a maradék lencsét, azt eszem ebédre, amit kívánok.

Közben gyönyörű Nagykovácsi, teljesen olyan, mintha egy síparadicsomban laknánk pályaszállással. Ma reggel Barni elvitte Danit oviba, de délután én megyek érte - szánkóval. ❤️

january

Most valahogy nagyon élem ezt a lassan induló januárt (már ha nem jutnak el hozzám a világ hírei, úristen). Egész jól kipihentem magam így, hogy Dani miatt nem nagyon tudtuk aktivizálni magunkat. Én volt, hogy fél 10-kor keltem, a srácok persze addigra egy fél várost felépítettek legóból. Délután is aludtunk minden nap, Dani volt, hogy többször is bealudt a láz miatt, néha csak lent a kanapén, de ebéd után szeretünk fent a mi hálónkban besötétíteni és összebújni hárman, szinte minden nap több mint 2 órát aludtunk. Sajnos Anyukám is lebetegedett, állítólag szörnyen köhög, más tünete nincs, ami azért furcsa, mert Dani viszont nem köhögött, csak lázas volt, persze ettől még tőle is elkaphatta Anyu (aludt egyet náluk 30-án Dani, és aznap este dőlt ki). Végül ma már teljesen jól volt Dani, ami nagyon jó érzés, el is mentünk úgy másfél órát mászkálni, hogy kicsit megmozduljunk, meg hogy hagyjuk Barnit dolgozni egy kicsit. Beugrottunk a társasjáték boltba és megvettük a Cica-pizza-taco-gida-sajt kártyajátékot, amivel a szállodában a játszóházban játszottunk egy csomót, és nagyon vicces. Dani ismerte az oviból, ő tanított meg minket. 

Délután 4 körül Barni elment, mert a legjobb barátja 45 éves, és ma meglepi-szülinapot tartottak neki. Nem bántam, hogy én nem tudtam menni, eléggé feltöltöttem a szociális hiányosságaimat az ünnepek alatt. Bár le volt beszélve, hogy ma Dani Barni anyukájánál alszik, és így nekem is szabadnapom lett volna, csak ugye beteg lett, és hiába van jobban, nem akartam másra bízni még. Végül tök jó kis délutánunk-esténk lett kettesben, megint aludtunk 2 órát, aztán játszottunk Cica-pizza-taco-t, majd Dani nekiállt terepasztalt készíteni, én meg kipucoltam a hűtőt. Nagyon jó érzés volt kidobálni mindent, ami lejárt vagy gyanús volt, kitörölgettem meg át is rendeztem kicsit. Foglalkoztam kicsit a közös képviselői feladataimmal is, aztán vacsi után felköltöztünk a felső szintre, Dani ott is terepasztalt épített, én meg kicsit kipucoltam a fürdőszobát meg a rendet raktam a ruhásszekrényemben. Nekem ezeket megcsinálni mindig nagyon jó érzés, de ritkán van olyan szabad órám, amit szívesen szánok arra, hogy pl hűtőt takarítsak. Káosz van a bugyis-zoknis-edzőcuccos komódomban is, át kéne nézni az egészet, kiszelektálni és kidobálni, amit már nem szívesen hordok, mert tulajdonképpen a káosz miatt a legfölül lévőket veszem elő szinte mindig. Új év=szelektálás, nem? Dani ruháit is át kellene nézni meg rendet rakni köztük, fogok ezekkel foglalkozni a napokban.

Végül 10 óra volt, mire lezuhanyoztunk mindketten, és fél11, mire elaludt, ami nem baj, hiszen aludt délután, csak hétfőn újra 6:30-kor csörög majd az óra, muszáj lesz visszaállnunk a korai lefekvésre. 

Apropó korán fekvés: Barnival elkezdtük nézni az All Her Fault című sorozatot és iszonyúan izgalmas, emiatt rendre éjfél után kerülünk ágyba. Még két rész van belőle, talán holnap este lesz rá időnk, nagyon várom.

Ó, és kellene vennem határidő naplót. Moleskine-t szoktam, de tavaly végül egy sima feketét vettem valami random papírboltban 2000-ért akciósan, bár tény, hogy azt nem is szerettem annyira. Lehet, hogy idén újítok és a Lúd laborból veszek, vagy nem is tudom... Ti milyet használtok? 

new book

Nagyon szeretem január elsejét! Még úgy is, hogy azzal kezdtem az évet, hogy új télikabátot rendeltem Daninak (szerencsére fél áron), mert azt, amit eddig hordott, kimostam és eltűnt belőle a bélés (toll és pihe), konkrétan egy vékony széldzseki lett belőle. Tegnap estére be is lázasodott, és azóta is csillapítani kell a lázát, mert majdnem 39-ig felmegy. Így hiába esett a hó és szép fehér minden, bármerre nézünk az ablakokból, ma szigorúan pihenünk és alszunk, először... először nagyon régóta. 

Végül 24-én csak Barni anyukájával karácsonyoztunk, mert B öccsééknél beteg volt a kisfiú. 25-én átjöttek Anyuék és itt is aludtak nálunk, hogy egy kicsit tudjunk együtt lenni, 26-án pedig itt volt az én egész pereputtyom, társasoztunk, beszélgettünk, ettünk. Megcsináltam nekik EZT a ragut, ami mindig óriási sikert arat, és én is imádom (reklámoztam itt is már), mert negyed óra előkészíteni, utána betolom a sütőbe 3-4 órára és kész is, puha, ropogós kenyérrel kell tálalni. A végén reszelt citromhéjat szoktam összekeverni tört fokhagymával és friss kakukkfűvel, ebből pici megy a forró, tányérokba szedett ragu tetejére - olyan illat szabadul fel ilyenkor, aminek senki nem tud ellenállni. Anyu hozott töltött káposztát, a sógornőim pedig sütiket, jó volt nagyon, régóta nem voltunk így együtt.

27-én, a születésnapomon minden rólam szólt, ahogy szerettem volna, a srácok hagytak aludni és addig elmentek nekem virágért, este pedig elmentünk hármasban vacsizni a Pata Negrába a régi lakásunk mellé. 28-án elutaztunk két napra a Mátrába Barni családjával, ami túl drága volt és eleinte a hátunk közepére sem kívántuk. Aztán ahogy közeledett, megjött hozzá a kedvünk és jól is éreztük magunkat, főleg, mert Daninak ez maga volt a paradicsom: játszóházaztunk, pancsoltunk, szaunáztunk, aludtunk, ettünk, sétáltunk, és persze ott volt a másfél éves unokatesója, akit imád és folyamatosan testőrt játszik neki. Amúgy túlárazott volt az egész és szerintem sokkal több értelme lenne olyankor menni, amikor féláron lehet szobát kivenni és nincs zsúfolásig tele a szálloda emberekkel. Az jó volt benne, hogy együtt voltunk a családdal és közben tartottuk a határainkat, hogy nem kell 0-24-ben együtt lenni, meg hát a wellness, az nagyon jól esett. 

Tök jól sikerült (szerintem) az ajándékozás is, mindenki kapott valami olyat, amire nagyon vágyott, Dani a nagy ikeás polipot meg egy terápiás függőhintát, amiben azóta fél napját lengedezve tölti, Barni padel ütőt meg egy üveg Bombardinót (úristen, de finom), én meg többek között Steiner Kristóf új szakácskönyvét, hogy segítsen folytatni a húsmentes(ebb) utamat. Ez a könyv azért különleges, mert kicsit horgászni tanít ahelyett, hogy halat adna a kezedbe. Én meg asztali futót varrtam egy csomó mindenkinek egy gyönyörű, fekete-fehér anyagból:

30-án elmentünk a Jazz&Bass-re, ahová minden évben szoktunk. Aznap este leesett egy kicsi hó, és alig bírtunk bejutni a városba, mert a Hűvösvölgyi út lefagyott és mindkét irányban álltak az autók, nem tudtak felmenni az emelkedőn. Végül letettük az autót és villamosra szálltunk. A Kassa hajón volt a buli a Batyinál, a barátaink szervezik minden évben, főleg a mi korosztályunkból állt a közönség és nagyon sok ismerőssel találkoztunk. Annyira jól éreztem magam, pedig egyetlen vodka-szódát ittam, mikor megérkeztünk, utána meg sok-sok vizet, de így is rengeteget táncoltunk, 4 körül értünk haza.

Szilveszterkor itthon voltunk hármasban, ahogy szoktunk, 10-kor koccintottunk kölyökpezsgővel, ami Daninak nem ízlett, majd lefeküdtünk aludni. Mondjuk örültem volna, ha nem egy beteg gyerekkel kezdjük az évet, de úgy érzem, gyorsan túl leszünk rajta. 

Egyébként a karácsony tanulsága, hogy tök minimálban nyomtuk, nem vásároltunk feleslegesen, nem sütöttünk, nem főztünk komolyabban, semmi nem hiányzott és semmi nem maradt, ami nagyon jó érzés. Visszatekintőt nem írok 2025-ről, csak előre nézek, viszont fogadalmam van, sőt, még Daninak is: azt mondta, hogy idén többször fogja áthívni a barátait. 🥰

so this is Xmas

Valahogy mára minden elsimult bennem. És milyen jó, hogy ma nincs nyitva a lidl és nem ott kezdtem reggel 7-kor, hanem aludtunk 8-ig! Végül tegnap itt, a faluban vettem meg mindent, ami hiányzott. A húsboltban 5 perc alatt végeztem, de a zöldséges több, mint fél óra sorban állás volt, de annyira láttam magunkat mogyorót és mandarint eszegetni, miközben a Reszkessetek betörőket nézzük, hogy kibírtam, dumcsiztunk a nénikkel az utolsó pillanatos vásárlásról, meg a szutyok időjárásról, aranyosak voltak. 

Délután filmeztünk együtt (mogyoró! mandarin!), este karácsonyos mesét olvastunk (Pipi megmenti a karácsonyt, nagyon cuki), és miután elaludt Dani, Barnival még csomagoltunk és rendet raktunk a vendégszobában és a dolgozóban is (levittük a pincébe a Vinted-re szánt cuccokat, meg mindent, ami nem odavaló). Utána pedig kanasztáztunk és teát ittunk - mikor megismerkedtünk, nagyon sokat játszottunk, és nem bírtam megjegyezni a szabályokat, így Barni minden egyes alkalommal el kellett, hogy magyarázza. Azóta feketeöves lettem, és sokszor megverem őt, mert teljesen más stílusban játszunk (ő gyűjtöget, én meg gyorsan kimegyek, így ő sokszor mínuszt ír). 

Ma Barni családjával ebédelünk, nekem semmivel nem kellett készülnöm, pedig ismertek, próbálkoztam eleget, de igazából Dunába vizet, szóval elengedtem. 

Boldog Karácsonyt Nektek, kevés stresszt és sok pihenést kívánok! 

almost there

Valamelyik nap küldtem egy részletes napi schedule-t Barninak, hogy karácsonyig és a két ünnep közt melyik nap mit kell csinálni, hova kell menni és hogy mit eszünk (ez főleg nekem érdekes). Ami amúgy kicsit szomorú, mert nincsen benne olyan nap, hogy lébecolás, jobbra balra dőlés, amiről szerintem kellene, hogy pár nap szóljon ebben az időszakban. Sajnos az utolsó pillanatra is maradt elintéznivaló ez-az, ami engem minősít, de valahogy így alakult, nem vagyok valami motivált. A lényeg, ami szuper és ami a mi kis core családunkat érinti, az mind készen van, arra nem készültem (még), amihez semmi kedvem. Na mindegy. Holnap még felfújom a pofám, fektetek bele egy adag energiát, aztán elengedem, lesz, ahogy lesz. Én amúgy 24-én reggel nyitásra el szoktam menni a solymári lidl-be, az jó nagy és nincs tömeg, főleg olyankor, megveszem még, amit frissen kell és utána már nyugi van.

Áll már a fánk, itt a környéken 40-50e forint egy csinos, 2m körüli fenyőfa, úgyhogy autóztunk érte pár kört, míg lélektani határon belüli árút találtunk. Szerencsére egyikünknek sem fontos, hogy különösebben szép legyen, így azért könnyebb volt. Idén máshova került, mint az előző években, amikor is a lépcső alatt volt, de ott most Dani lego tárolója van, és hát az prioritást élvez. Jó helyen van most is, csak nem mindennek a közepén, így pl ha tévét nézünk, akkor a hátunk mögött van, amit én nem szeretek annyira. 

Ma Barni öccséékhez voltunk hivatalosak ebédre, ő mindig nagyon különleges, gourmet menüvel vár minket és már napokra előre készül meg süt főz. Nagyon csinosan felöltöztünk mind és már épp indultunk, amikor telefonáltak, hogy a kisfiuk belázasodott. Így végül nem mentünk, mert nem mertük bevállalni, hogy így két nappal karácsony előtt bármelyikünk lebetegedjen, és jól is tettük, mert délutánra teljesen kidőlt szegényke, hasmenés, magas láz, minden. Végül átmentünk Barni anyukájához, ők meg elküldték nekünk az ebédet, amivel készültek, és nélkülük ettük meg - mondjuk így is nagyon finom volt (fürj és bárány pl), és azért is hálás voltam, hogy nem kell ma főznöm. 

Utána még maradtunk egy kicsit, Barni aludt másfél órát, mi Danival meg a nagyival Harry Pottert néztünk meg kártyáztunk. Dani abban a korszakában van, amikor folyamatosan, énekel, kiabál, dudorászik, beatboxol, dumál, kérdez, magyaráz, és mindezt óriási hangerőn. Mivel nem alszik délután, nincs egy perc nyugi sem, és én a nap végére teljesen kimerülök ettől. Szerencsére 8 körül azért kidől, és most rászokott, hogy mese után menjek el, egyedül akar elaludni, és azt gyakorolja, hogy ne jöjjön át éjszaka (és sikerül is neki), így legalább este egész sok időnk van, miután elaludt, és kis is tudom éjjel pihenni magam. 

Barni elment karácsonyi vacsizni a srácokkal, én meg most elájulok. 

friends, fondue & prosecco

Péntek délután eljöttek hozzám a blogger lányok: Anna, Olívia, Pilla és Gyömbérke, és megejtettük az éves fondue-zést. A készlet Olívé, de nálam tartja, mert nála otthon nem fér el, és ha jönnek, akkor használjuk. Nagyon finom lett a fondue, el sem tudom képzelni, hogy hány kalóriát ettünk meg, a végén pedig lefojtottuk egy pisztáciás babkával, amit Pilla hozott. Nagyon jó volt és egy csomót beszélgettünk és nevettünk, fel fogom hozni, hogy fixáljuk is le a következő időpontot. 

Tegnap pedig találkoztam Marcipánnal, már egy jó ideje tervezgetjük a randit és pár napja rám írt, hogy nézzük meg a Makers' Market pop up-ot a Mom Parkban. Mi már voltunk ott egyszer megnézni Barnival, de kiderült, hogy csak pár nappal később nyitották meg. Most ruhák, táskák és ékszerek alig (vagy nem) voltak, inkább kerámiák, képek, lámpák, növények, ilyesmik, pont, amik engem kevésbé érdekelnek, de Marcipán vett egy szép bögrét ajándékba egy barátnőjének. Épp mellette volt a Bocca Gourmet, ami ilyen Culinaris-szerű luxi-kaja üzlet. Én találtam Barninak egy nagyon jó kiegészítést az ajándéka mellé (elméletileg nem olvassa a blogom, de azért jobb nem kísérteni a sorsot, inkább nem írom le, mit).  Voltak Chez Dodo-féle édességek is és elfeleztünk két mignont, egy puncsosat és egy pisztáciás-málnásat - úristen, az az ízorgia! Vittem haza is a fiúknak végül, nagy sikere volt. 

Ebédeltünk is egyet a Spílerben és ittunk egy pohár proseccot. Közben rádöbbentünk, hogy teljesen egyforma a körömlakkunk, ami azért vicces, mert szerintem ez igazából egyikünknek sem stílusa, de nekem most annyira tetszett valamiért, és sokáig vacilláltam rajta, de egyszer élünk! felkiáltással úgy döntöttem, hogy az ünnepi időszakhoz jól megy majd. 

Utána még mentünk egy kört a Momban és sikerült vennem egy tökéletes csillogós felsőt, pont olyat, amire vágytam, testhezálló (amúgy nem az, de én xs-eset vettem és így szűkebb), hosszú ujjú és a háta nagyon kivágott (Marcipán szerint fordítva vegyem majd fel, mondjuk akkor tutira nagy sikerem lenne). Vettem még egy fekete pulcsit, ami kicsit csipke és átlátszó, de fekete melltartóval szerintem szexi. Normál esetben nem szokott lázba hozni, hogy mit veszek fel karácsonykor vagy ha kimozdulunk a két ünnep között, de nagyon szokott tetszeni, ha valaki ennek megadja a módját, hát én is beálltam a sorba. 

A fiúk elmentek úszni, utána megvesszük a fát meg amire még szükség van, aztán a következő két napban már reméljük, nyugi lesz, csomagolás, filmezés, ilyesmi. 

na majd jövőre

Tegnap, amikor elkezdődött az ovis karácsony, és beálltam a számomra legkedvesebb anyukák közé, hogy megnézzem a műsort, már láttam is, hogy Dani kiszúrt és mosolyogva integet. Mondta más, hogy majd ő felveszi, úgyhogy nem is vettem elő a telefonomat, hogy felvegyem a műsort. Barni nem tudott jönni, dolgoznia kellett, tudtuk, hogy későn ér csak haza. Nálunk minden évben a gyerekek döntik el, hogy mit szeretnének előadni, és nincs olyan, hogy ki kell állni egyedül verset mondani, vagy ilyesmi, közös műsor van, amiben mindenki annyira vesz részt, amennyire szeretne. Tavaly Jézus születését mutatták be, idén pedig karácsonyi koncertet láthattunk. És ahogy végigfuttattam a szemem a gyerekemet, akkor esett le, hogy mindenki ünneplőben van: fehér vagy épp piros kockás ingben, karácsonyi pulcsiban nadrágtartóval, farmerben, kisruhában, tüllszoknyában. Kivéve az én gyerekem, aki melegítőben van, meg a Selvás-kismadaras pulcsiban. Egy csomó mindent intéztem az ovis karácsonnyal kapcsolatban, én találtam ki és szereztem be az óvónőknek az ajándékokat, vettem sajtos rudat a legjobb cukiban, de ez, hogy Daninak is csinosban kellene oviba mennie, eszembe sem jutott, és senki nem szólt. Az volt az egyetlen mázlim, hogy a nadrágja és a pulcsija is fekete volt, és a pulcsi egészen különleges ezekkel a rávarrott madarakkal, így jól nézett ki, szerencsére nem pont valami durva színű hot wheels-es szettet választott reggel. 

Valószínűleg csak én vettem észre, de Barninak el sem mertem mondani, ő nagyon ki fog akadni. És én is nagyon cikinek érzem, erre mostantól mindig oda fogok figyelni. 

hjem til jul

Pár nap alatt megnéztem a norvég 'Home for Christmas' új, harmadik évadát és csordultig lett a szívem, érzelem érzelem hátán: nevettem, sírtam, könnyeztem, szomorkodtam, örültem, meghatódtam. Nagyon-nagyon tetszett, a (kicsit bugyuta) sztori, a karakterek, a ruhák (amiket többször is hordanak!!), a helyek, a lakásbelsők, a kaják, a norvég szokások, a szereplők problémái, na és még mindig imádom a főszereplő színésznőt. Tetszett, hogy nem (amerikai módon) totál földtől elrugaszkodott, nem mindenki csodaszép, mindenkinek vannak elbaszódott dolgai és kapcsolatai (családi is, nem csak párkapcsolat). Pont mint nekem és neked. Az olasz verzióval egyáltalán nem tudtam azonosulni, de ebben valahogy az volt az üzenet, hogy ha van kedvesség és szeretet, akkor van remény is, és az élet a maga tökéletlenségeivel is nagyon szép, amiben én nagyon-nagyon hiszek, teljesen otthon éreztem magam benne. És utána az is nagyon motoszkált bennem, hogy normalizájuk már azt, hogy mi, emberek, legyünk kedvesek és támogatóak másokkal, ahelyett, hogy mindig a kritizálás, a kicsinyeskedés és a gonoszkodás menne. Közben tudom, hogy biztosan könnyebb szépen élni Norvégiában, mint 2025-ben Magyarországon, de az emberi kapcsolataink sem a pénztől, sem a kibaszott politikától nem függnek. Egyébként én mindig azt gondolom, hogy Marcipánördög blogger élete is ilyesmi, ő is pont ilyen kedves, ő is az eü-ben dolgozik, na és vele is mindig történik valami... És drukkolok nagyon neki, hogy más közös metszet is legyen! 

Kicsit utánanéztem, mi az a „porridge”, amit minden családnál kap Johanne karácsony napján, és amit aztán magával visz az egyik betegének is a kórházba. Kb a magyar tejberizs lehet: rövid szemű rizs, tej, egy kis víz és só, tálaláskor egy darabka vaj, valamint cukor és fahéj kerül a tetejére. Norvégiában ezt a kását főleg karácsony környékén, sok családban kifejezetten szenteste előtt vagy magán az ünnepen eszik. Nemcsak étel, hanem hagyomány is: a néphit szerint a nisse, a ház (és a karácsony) manója is kap belőle egy tálkát, különben megharagszik. A kásába elrejtenek egy szem mandulát, és aki megtalálja, valamilyen kis ajándékot kap, egy marcipánmalacot vagy más apróságot. 

Közben küzdök, hogy engedjem el azt, hogy megfeleljek az elvárásoknak, pont, ahogy mindig szoktam így karácsony előtt mindig. Képzeljétek, láttam a soriban, hogy náluk a karácsonyi tányéron egy szelet hal, két szem egészben főtt krumpli és két szem kelbimbó volt (kb ilyen ikeás stíló). Úgy irigykedtem, és én is igyekszem majd újítani. Már biztosan kérdeztem, de nálatok mi lesz, vagy mi szokott lenni a karácsonyi menü? Idén az én családom közös karácsonya nálam lesz, 14-en leszünk, szóval jól ki kell találnom, hogy ne őrüljek meg. 

És kedves bloggerek, hiányoztok, blogoljatok tovább!

Ez a kabim vagy 7-8 éves, egyszer elvittem az unokaöcsi-hugikat moziba a két ünnep között és megláttam egy kirakatban, nagyon le volt árazva. A kölykök kint maradtak, ültek egy padon míg én gyorsan felpróbáltam, kinéztem rájuk és vigyorogva mutatták, hogy király. Az elmúlt években valami miatt nem hordtam, pedig iszonyú meleg, puha és nagyon kellemes viselet, és hát vagány, minden szettet feldob. Dani imádja, ölelgeti, simogatja. Szerintem most télen ebben fogok lakni. 

aludnék

Kicsit várom azt az időszakot, amikor a gyerek hosszan alszik hétvégén és így mi is pihenhetünk. Pedig nem volt még 10, amikor tegnap este lekapcsoltuk a villanyt, de nem volt jó 6-kor kelni. Nálunk Barni akkor is ébresztőre kell 6-kor, ha amúgy mondjuk vasárnap van és nincs semmi, állítása szerint azért, hogy mire mi felkelünk, ő már frissen, lezuhanyozva álljon készen ránk és a napra. Ez mondjuk tényleg jó így, azt leszámítva, hogy én is felébredek, amikor ő, és aztán fél 7-kor Dani is kel, most, hogy van adventi naptára (legós), extra lelkesen. Szeretem, hogy hosszú a napunk és nincs bajom a korán keléssel sem, de néha (mondjuk vasárnap) olyan jó lenne ágyban maradni mondjuk 9-ig. Néha, miután adtam reggelit Daninak, visszamászom az emeletre az ágyunkba a kávémmal és kicsit még nézek valamit a netflixen vagy blogot írok, de olyan is van, hogy addigra Barni már beágyazott és 0 fok van, mert tiszta erőből szellőztet. A héten nem voltam még jól, és valamelyik nap ők ketten készülődtek és kértem Barnit, hogy hozza ágyba a kávémat. Nagy vidáman trappolt fel a forró itallal, és végigöntötte a lépcsőn. Szóval nem tudom, lehet, jobb, ha a konyhában kávézom. 

Ma mondjuk próbám is van délelőtt, 9-kor el kell indulnom, szóval mindegy is. 

Tegnap Dani Vácon volt, Anyuéknál aludt. Barni elment padel-ezni a barátaival (úgy örülök, hogy a válltörés után végre újra elkezdett mozogni), én délelőtt elmentem a Frankelre a Mosko bag-es műhelybe. Barni mondogatta, hogy találjam ki, mit szeretnék a születésnapomra, és egyértelműen Mosko táskára vágytam. Krisztával összeraktuk a táskát, amit nagyon élveztem, és a lelkemre kötötte, hogy ha megunom, akkor menjek és cseréljük le a színeket. Nekem szoktak olyan emberek lenni az életemben, akikkel valahogy azonnal kapcsolódunk, mintha ezer éve ismernénk egymást - na és ő is ilyen. A végén megöleltük egymást, amibe Mia, Kriszta kutyája is becsatlakozott. :D

de csak a születésnapomon kapom majd meg...

Ma kinn lesz a Mosko a Villányi úton a Makers Marketen, lehet nektek is karácsonyra Moskotok, hivatkozzatok rám:)!

keddecske

El vagyok keseredve, hogy még mindig nem vagyok jól. Nem nagyon, csak épp nem oké a torkom (pedig végigszedtem egy doboz köptetőt, biztos az volt a baj, hogy nem szirup formában vittem be, az én fejemben ugyanis köptető = kanalas orvosság, úgy tűnik, tabletta formában nem reagálok rá), fura a közérzetem és kifulladok, ha felmegyek a lépcsőn. Pedig úszószemüveget hozott nekem a Mikulás, olyat, ami kicsit nagyobb, mint ezek az oldschool, számomra kezelhetetelen-kényelmetlen darabok, és Phoebe is mindig hív, hogy ússzunk (nélkülem ő sem úszik? pedig bérlete van). 

Barni szerint mindannyian depressziósak vagyunk kicsit, és még az örök vidám anyukám is azt mondta, hogy ez a szürke idő kibírhatatlan (és hol van még a tavasz?). Én amúgy mindent megteszek, hogy jobb legyen, tegnap Danival megint sütöttünk fahéjas csigát vaníliasodóval, és most tökéletes lett. A csiga receptjénél lefeleztem az adagot és így is lett kb 20 darab, a sodóval nem szabad spórolni, olyan, mint a vaníliás danette, magában is pusztítható kiskanállal. A csigánál a végén írja, hogy amikor kész van, még forrón meg lehet kenegetni vaníliás tejjel - azt ki ne hagyjátok, attól lesz jó puha. Ja és a tésztába tettem őrölt kardamomot is. 

Emellett süti sütés közben szólnak a karácsonyi dalok, de Barni tegnap előadta nekem, hogy olvasott egy cikket, hogy a túl sok karácsonyi dal hallgatása depresszióba is sodorhatja az embert, amit segélykiáltásként értelmeztem, és gyorsan kikapcsoltam inkább, nehogy baj legyen. Viszont szomorkodott, hogy egyik csatorna sem adja az esti Liverpool meccset, így gyorsan előfizettem neki az RTL fizetős csatornájára és így lett meccs is, meg kiderült, hogy az összes régi Konyhafőnök részt is meg lehet nézni. 

Szomszéd nénitől kapott virágcsokor going strong

Délután aludtam egy órát, Dani szobájába odasüt olyankor a nap (ha van nap), olyan hangulatos volt, így nála kuckóztam be az Anyukám által varrt ezer éves patchwork takarómmal.