10. digi dino

Szerintem idén valahogy különösen jó a blogvember, hálás köszönet mindenkinek, aki úgy döntött, ír idén (is). Én nem olvasok amúgy sokmindenkit, és még ennél is kevesebb blogra kattintok minden nap, de ha igen, és találok ott friss bejegyzést, az nagyon boldoggá tud tenni. Dollynak írtam, de a többieknél is érvényes, hogy nagyon szeretem a fotókat, és olyan jó lenne, ha megosztanátok ezt-azt. Tudom, én is ehanyagolom a fotózást, de az igazat megvallva egyszerűen régi a telóm ("régi" meaning 3 éves) és egyre rosszabb képeket készít, így hangulatfotókat már alig-alig csinálok. Pedig tudom, hogy annyira fel tud dobni egy bejegyzést 1-1 hangulatos fotó. 

Amúgy nem is tudom, mit csinálunk mi it a kis nyilvános naplóinkkal a 25 mp-es tiktokok meg a reels videók korában, de én egyáltalán nem bánom, hogy digitális dinoszaurusz lettem. Újra nagyon élvezem a mindennapos írást. 

9. friends and pizza

Voltunk ezen a vasútmodell-kiállításon reggel úszás után. Azt szeretem a legjobban az ilyen progikon, hogy már vannak kis barátaink, akikkel össze lehet futni az ilyen helyeken. Így Dani végig tudott pörögni Luluval, mi tudtunk beszélgetni Lulu anyukájával, és megismertem a volt férjét is, akivel nagyon jóban vannak (van egy közös nagyfiuk), és aki mellesleg az én online tanítványom. Ja, és emlékeztek még a blogger Juc-ra? Az ő férje is ott volt a kisfiával, és beszélgettünk is, és megtudtam, hogy Juc meg épp a nyári ruhákat pakolta el és a télieket elő otthon, haha. 

Utána elmentünk enni egy pizzát, a régi Pannónia fimstúdió épületében, a Hűvösvölgyi úton a picike pizzériából (Stúdió Pizza), lett egy nagyobb, nagyon hangulatos olasz trattoria, most próbáltuk ki először. A pizzájukat már ismertük, az perfetta, de minden más is csodásan hangzik az új étlapon, majd eljárogatunk kipróbálni ezt-azt. AZtán pedig hazagurultunk, és a délutánt a kanapén fetrengve töltöttük. Semmi különöset nem csináltunk, mégis, nagyon szerettem ezt a hétvégét. 

Rossz hír, hogy a gitárosunk körfűrésszel elvágta az hüvelykujját, varrták neki, és egy darabig most nem tud majd gitározni, de öröm az ürömben, hogy legalább nem vágta teljesen le. 

Ezek pedig a kerámiáink:

8. saturday adventures and a moodboard

Úgy tűnik, még nem sikerült internalizálni a blogírást, mert tegnap nemes egyszerűséggel elfelejtettem írni, pedig bőven lett volna időm. Tegnap reggel Danival elmentünk kettesben Vácra. Barninak mondtam, hogy nyugodtan maradjon itthon és tartson egy pihenőnapot, este úgyis valami hiphop buliba ment. Elindultunk 9 körül, és nem örültem, hogy esik az eső, mert úgy terveztük Anyuékkal, hogy temetőbe megyünk mécsest gyújtani. Megérkeztünk, megjött a bátyám is, Dani meg mondta neki, hogy szeretne a Duna-partra menni, mert elhozta hozott csúzlit és szeretné kipróbálni. Tesóm mondta, hogy tök jó ötlet, menjünk, épp nem esett az eső. Apuval mi is gyanútlanul elkezdtük húzni a cipőnket, mire Dani legörbülő szájjal mondta, hogy ő csak a Gáborral szeretne menni, kettesben. Úgyhogy végül csak ők mentek a tesómmal, mert megértettük, hogy ő nagyon szeretne a bátyámmal minőségi időt együtt tölteni, de ha mi is ott vagyunk, akkor Gábor velünk beszélget, ő pedig azt szeretné, ha csak rá figyelne. 

Én nem bántam, közben Anyuval csináltunk fahéjas csigát a tésztából, amit hoztam, meg vaníliasodót hozzá. Hazajöttek a srácok, ebédeltünk, aztán mégis kimentünk a temetőbe együtt. Most is nagyon szép volt a temető, sok-sok mécses égett és tele volt virágokkal. Szeretek Anyuékkal kimenni, jó érzés velük beszélgetni a nagyszüleinkről, meg azokról a felmenőinkről, akiket én nem ismertem. Dani vadul sepregette a sírokról a faleveleket, meg egyfolytában csitítgatni kellett, mert nagyon hangos. 

Hazafelé még beugrottunk Sződligetre a tesómékhoz, mert elkészültek a kerámia művek, amiket a múltkor a sógornőmnél csináltunk Danival. Nagyon jók lettek, Dani egy cicát meg egy autót csinált, én meg egy kisebb gyümölcsös tálat. Dani végül nem aludt az autóban hazafelé, aminek nagyon örültem. Itthon adtam neki vacsit (pucér tésztát kért), én meg sütöttem magamnak fokhagymás rákokat, amit akkor szoktam, ha Barni nincs itthon, mert nem bírja a szagát (sem), és ittam egy pohár vörösbort. 

Dani büdi napot tartott és gyorsan elaludt, én meg megnéztem a sorozatom (Mindhunter) végét, és teljesen lesújtott, hogy csak két évad van, és nem is lesz több. 

Ma meg vonatmodell kiállításra megyünk a Klébersberg Kultúrkúriába, ma van utoljára, és állítólag szuperjó, van legós rész, játszóház, gyerekparadicsom az egész.

És egy kis moodboard így vasárnapra:

7. Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá

Ezt nem akartam egy kis fahéjas csiga mellett elintézni, de tegnap voltunk színházban, Dani óvónénijétől kaptuk a jegyeket. Mondta, hogy mondaná, hogy jó mulatást, de túl súlyos ez a darab. Barni anyukája vigyázott Danira, mi pedig elindultunk már 5-kor, a Marczibányi téren játszották. Előtte beültünk a Giuliába, ettünk ketten egy előételt, én ittam egy pohár vörösbort, Barni egy sört. Jó kedvünk volt, csinosan felöltöztünk, jó érzés volt kettesben kimozdulni, finomat-enni-inni, színházba menni.

A Loupe társulat Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá című előadását láttuk, ami arról szól, hogy egy fiatal párnak halva születik a babája, és hogyan lehet egy ilyen tragédiát túlélni, hogy dolgozzák ők ezt fel. Nyilván tudtuk, hogy súlyos lesz, de annál is súlyosabb volt, és annak ellenére, hogy szeretjük a komoly mondanivalóval rendelkező darabokat, egyszerűen agyonütött minket, pedig nekünk nem volt hasonló élményünk sem. Pedig az eleje még arról szól, hogy hogyan ismerkednek össze, hogyan lesznek egy pár, és az kedves, könnyed, vicces. De aztán jön a lényeg, amiről a darab szól. Örülök, hogy megnéztük, de egyszer bőven elég volt. Sodró Eliza és Rusznák András játsszák a párt benne, akik a való életben is egy házaspár, és nagyon jók együtt, én különösen Elizát szerettem. 

Szeretnék még Loupe darabokat látni, szerintem a legnehezebben túl vagyunk. 

7. Csiga

Sütöttem fahéjas csigát kelt tésztából. Barni kérdezte, hogy nem tudnék hozzá vaníliasodót csinálni? Gyorsan főztem egy adagot, és ÚRISTEN. Ennél finomabb édességet el sem tudnék képzelni. A tésztának csak a felét sütöttem ki (így is 11 darab lett), a másik felét holnap elvisszük anyuékhoz Vácra és megsütöm ott. 

6. good and the bad

Ma egy órán keresztül nem találtam a pénztárcámat, és már teljesen kivoltam, hogy csináltathatom újra minden iratom meg kártyám. Aztán mielőtt odatelefonáltam volna a boltba meg az edzőterembe, hogy nem találták-e meg, lementem még megnézni az autómat, és ott volt a pénztárcám a földön, a hátsó ülés előtt. Annyira megkönnyebbültem! Úgy éreztem, semmivel nem lehet elrontani a kedvem.

Erre ezt történt: 

Vigasztalhatatlan vagyok. Akkor vettem, mikor először voltunk kint Barnival Svédországban. 

5. mellow mood

Azt nem tudom, meséltem-e, hogy Barni még mindig nem dolgozik, ami egyrészt szuperjó, mert mióta ismerjük egymást, soha ennyi időt nem töltöttünk együtt, Danival pedig az utóbbi fél évnek köszönhetően olyan szimbiózisban vannak, ami elképzelhetetlen lett volna úgy, hogy folyamatosan annyit dolgozik, mint szokott. Reggel ő viszi oviba, délután ő hozza haza, viszi úszni, mennek játszóra, LEGO boltba (a Keleti Károly utcában van egy olyan LEGO bolt, ahol lehet darabra venni a spec darabokat, tudsz kutatni a fiókokban, imádják), mindenhova, vannak közös kis projektjeik. Időnként viszont egymás agyára mentünk, mert én ugye itthon dolgozom, ő meg szintén itthon volt mindig. 

Jövő héten viszont újra elkezd dolgozni, ami azt jelenti, hogy én többnyire egyedül leszek Danival újra, és szerintem ez mindhármunk számára sokkoló lesz, különösen Dani lesz elkeseredve emiatt (még nem tudja). És persze én sem leszek olyan szabad, mint eddig voltam, és persze hiányozni fog a kis cinkostársam. Azt viszont eldöntötte Barni, hogy ha befejeződik egy projektje, akkor fog tartani 1-2 hónap szünetet, hogy tudjunk utazni meg együtt lenni időnként - ezt az utóbbi években nem tartotta, hanem egyik melóból csúszott a másikba, időnként párhuzamosan csinálva őket. 

Én meg tegnap és ma átvettem a ház közös képviseletét a szomszédunktól. A hátam közepére kívántam az egészet, és már hónapok óta próbálom kikerülni, hogy megtörténjen a dolog. De eljött a nap, mikor már nem tologattam tovább, felfújtam a pofám és túlestünk rajta. Így persze már nem is értem, mire vártam, mi tartott ennyi ideig és mitől féltem. 

Ma amúgy nagyon uncsi napom volt: voltam kora reggel körmösnél, aztán meg tanítottam délutánig. A kedvenc szomszéd nénim meg beteg, bevásároltam neki és hoztam a gyógyszertárból is cuccokat, úgyhogy megnyugodtam, hogy rendben lesz. 

Reméljük, holnap történik velem valami érdekes. 

4.

Nagyon jó volt ma Pillával ebédelni. Mostanában mindenkivel a Parázsba megyek, ha dél körül randizunk, Barnival volt már, hogy beautóztunk a belvárosba a thai finomságokért. De a lényeg, hogy van menü, ami azt jelenti, hogy a normál, az étlapon található kajákból van ilyen kis mini adag, ami amúgy tökéletes mennyiség, és így egy női pocakba is belefér így a kókusztejes leves, a pad thai, meg a mangós-kókuszos ragacsos rizs. 

Utána kicsit sétáltunk még, aztán Pilla elindult haza hogy megszerezze a kisfiát a bölcsiből, én meg még mászkáltam és nézelődtem a belvárosban egy kicsit. Nekem annyira hiányzik ez, hogy időnként mehessek egy kört a kedvenc boltjaimban, még akkor is, ha nem veszek semmit. Nekem ez annyira inspiráló, mint egy múzeum, és a legjobb, legkülönlegesebb darabokat is így lehet lőni, nem úgy, hogy csak akkor mész, ha tényleg kell valami, mert akkor nyilván nem találsz semmi extrát. 

Itthon pedig vártak a srácok, vacsiztunk, majd megnéztünk egy részt a Lego Mastersből. A fiúk amúgy is nagyon rajta vannak a legózáson, nagyon szeretnek csak úgy dolgokat (leginkább mindenféle fantázia járműveket) építeni, ez a műsor pedig elképesztő. Párok (barátok, anya-fia, lány a pasijával stb) kapnak mindenféle feladatot, hogy mit építsenek legóból, és hihetetlen alkotások születnek, mind nagyon élvezzük, és már két évad van belőle. 

 

blogvember 3 - friends

Egyébként miután elmeséltem, hogy mennyire nincsen lehetőségem beszélgetni, belegondoltam, hogy egy hete voltam Olívval vacsizni a Pata Negrában, ahol átbeszéltük életünk jelenlegi drámáit, aztán pedig elmentünk egy kedves barátja koncertjére, akivel én is találkoztam már párszor, és nagyon kedvelek. Szombat este beültünk a helyi hüttébe Lulu anyukájával, és amíg a kicsik játszottak, mi megittunk két pohár vörösbort és én nagyon kiöntöttem neki a szívem. Vele egyébként nagyon hasonlóak vagyunk, bírom őt, és annak ellenére, hogy csak azóta járunk össze, hogy a gyerekek szerelmesek lettek egymásba (másfél éve?),  nagyon meg tudunk nyílni egymásnak, ő is nem egyszer sírt már nekem. A pasija is iszonyúan jó fej, Barnival nagyon szeretik egymást, ő volt ott vele, mikor eltörte a kulcscsontját. Vasárnap délután Phoebe-vel beszélgettem szaunázás közben épp olyan jót, mint anno, mikor Vácon együtt jártunk edzeni. Holnap pedig Pillával ebédelek - régóta nem találkoztunk, így már nagyon ránk fér, hogy kicsit kettesben legyünk. 💜

Én meg itt panaszkodom. 

nagyon tetszik ez a kabát 😍

nem adhatom fel a 2. nap, ugye?

Nagyon köszi mindenkinek, aki írt a tegnapi poszthoz, vagy privátban megkeresett (szívecske)! Nekem szerintem az lesz a legnehezebb, hogy azonnal (és ne napok múlva) reagáljak a kommentekre meg az üzenetekre, mert a telefonomról nem tudok, napközben meg nem nagyon van időm leülni a gépemhez. De holnap lesz itthon 1-2 nyugis órám, és majd akkor, ígérem, válaszolok mindenkinek!

Mostanában nem vagyok valami nagy passzban, de néha emlékeztetem magam, hogy ősz van, fáradt vagyok, és nem kell mindig nagy formában lenni, néha nyugodtan leengedhetek, és ilyenkor az a jó, ha türelmesebb vagyok magammal. 

Ma egyébként nagyon különleges napom volt: reggel felkeltünk (6-kor), megreggelizünk, aztán Barni elvitte Danit úszni, és utána egész nap kettesben nyomultak: voltak kirándulni, a nagyinál, és este is kettesben voltak itthon. Nyilván én sem a lábamat lógattam (pedig annyira rám férne 2 nap semmittevés. Ebédre főztem sütőtökös carbonarát gnocchival és iszonyúan finom lett (a leveshez főzött sütőtökből kivettem egy nagyobb adagot, összeturmixoltam és a szószhoz adtam).  Ebéd után kitakarítottam a lépcsőházat, 3 körül pedig bementem a városba, ahol Phoebe-vel találkoztam és elmentünk úszni, szaunázni és dumálni. Megbeszéltük, hogy jó lenne rendszeresen (ő jár úszni, oda mentünk most is, ahol bérlete van), de nem sok esélyét látom, hogy heti szinten össze tudjuk egyeztetni, pedig nagyon jó lenne. Na és ez az úszás, a szauna, az, hogy kicsit áztattuk magunkat a meleg vízben és közben dumáltunk, csodálatos volt. Pedig arra jutottunk, mielőtt, mindenki elindult haza, hogy az élet nehéz. Tényleg az. 

És a mai nappal véget ért az őszi szünet, holnap újra indul az ovi.  

imádom ezt a grafikus lányt ❤️

Blogvember 1. friends or acquaintances

Barninak járt itt nálunk egy nagyon régi barija pár hete, sokáig kollégák és jó haverok voltak, de egy ideje már csak telefonon beszélnek pár havonta. Mesélte, hogy újra megnősült, Barni meg teljesen belelkesedett, hogy jöjjenek el hozzánk az új asszonnyal (akiről azt gondoltam nagyon fiatal lesz, huszonéves, aztán kiderült, hogy egy áltis osztálytársát vette el így 50 évesen), még úgysem látta Danit sosem. El is jöttek, főztem ebédet, Barni dumcsizott a sráccal, én meg a friss feleséggel. Kicsit ezo beállítottságú a lány, ami tőlem eléggé messze áll, de sokat kérdeztem és mesélt is szívesen, a gyerekeiről (mutatott fotókat is), a régi házasságáról, hogy hogyan jöttek össze ezzel a sráccal, az esküvőről, a közös életükről, a munkájáról, tényleg, mindenről. Barni kérdezte, mikor elmentek, hogy milyen volt beszélgetni, és mondtam, hogy egyoldalú. 

Aztán ma eljött az a haverja, aki Svédországban él Malmö mellett, és anno, 2018-ban voltunk is náluk. Azóta nekik is született gyerekük, egy kisfiú, aki pár hónappal idősebb Daninál, de sajnos nem tud magyarul. Találkoztunk már így négyesben is, de akkor még kicsik voltak a srácok, így most végre eljöttek hozzánk. A fiúk (az apukák) kettesben beszélgettek, meg a két kicsinek segítettek kommunikálni, akik együtt legóztak, mi meg a lánnyal dumáltunk. Nagyon bírom őt, a stílusát, meg hát ugye svéd, ami fél siker szerintem mindenhez. Meg hát kíváncsi voltam mindenre: az életükre, a munkájára, hogy ő hogy bírja a gyerekezést, milyen a suli (ők már oda járnak), Svédországra. Mikor elmentek, Barni mondta, hogy lenyűgöző, hogy milyen sokat mesélt nekem Signe, mert ő (ugye) volt náluk pár hónapja, de vele nem nagyon beszélgetett. Erre mondtam, hogy hát igen, tényleg jó sok mindent elmesélt, meg amúgy én is, de hogy én valamit nagyon rosszul csinálok, mert engem nem kérdezett ő sem, ha valamit elmeséltem, kedvesen meghallgatott, de ennyi. 

És el is vagyok kicsit keseredve emiatt, mert pl ezt a sztorit, hogy az exemmel mi történt, senkivel sem tudtam megbeszélni. Barni azt mondta, hogy nagyon sajnálja, és megérti, hogy meg vagyok döbbenve, de szerinte ne szomorkodjak rajta, hanem engedjem el. Kicsit megértem, hogy nem akarta az egyik exemmel történteket kivesézni velem, de annyira jól esett volna. Aztán nyilván elmeséltem a belső körnek, de mindenki csak annyi reagált, hogy ó, hát ez borzasztó. Én azért előkerestem az emlékeket, meg átgondoltam, hogy mi történt anno, kicsit igyekeztem összerakni a képet, de hát egyedül ez nem olyan. 

Kicsit úgy érzem, hogy eltűntek azok az emberek körülöttem, akiknek igazán fontos vagyok, akik tényleg, őszintén kíváncsiak rám, és nem csak arra vágynak, hogy ők elmesélhessék, hogy mi van velük. Én nagyon szeretek magamról mesélni (ez a blog is ennek a tanúbizonysága), és én is nagyon oda tudok figyelni a másikra, szerintem amúgy segítő munkában is kifejezetten jó lennék emiatt, meg a tanítás során is jó hasznát veszem. Lehet amúgy, hogy kicsit rá kellene feküdnöm az új, irl kapcsolataimra, mint Dani barijainak a szülei. Bár, ahogy most belegondolok, az egyik anyukával randiztunk párszor, és már róla is tudok mindent, a tesójáról, hogy micsoda száraz októbert (alkohol-cukor-glután-tejtermékek) nyomtak és hogy hogyan élték meg, a srác munkájáról (egy régi főzős show nyertese, és nagyon cuki ő is), meg tényleg, mindenről, de valahogy nem érzem, hogy a kicserélt infók mennyisége-minősége egyensúlyban állnának egymással. Nem tudom, csak én vagyok kíváncsi? Mit kell csinálni, hogy ez oda-vissza működjön? Nyilván persze nem vagyok szerencsétlen, ha valamit nagyon el akarok mesélni, azt el szoktam. Amúgy is nagyon nehéz szerintem ennyi idősen, főleg gyerek mellett jó minőségű barátságokat fenntartani, és ez nyilván rajtam is múlik, de nagyon vágyom rá, hogy jókat beszélgessek. 

Tudom, volt már ez itt téma régebben, de ti mit gondoltok erről? Hogyan lehet ezen változtatni? 

És akkor álljon itt ez a bejegyzés Milonka Blogvemberének első irományaként, és egyben kérlek titeket, hogy írjunk, beszélgessünk, kérdezzünk, legyünk kíváncsiak egymásra! A bloggereket pedig kérem, hogy ha van, aki blogvemberezik és örülne, ha sokan olvassák, linkelje be magát egy komment erejéig! ❤️

Ősz, meg a nehéz dolgok

Elkezdődött az őszi szünet. Tegnap lementünk a Balatonra téliesíteni a nyaralót, illetve én nem sok mindent csináltam, terelgettem Danit a parton, míg Barni az anyukájával elpakolt, kidobált, letakart, kikapcsolt stb. Nagyon szép idő volt és csodaszép a Balcsi így ősszel. Hálás vagyok, hogy szép tavacskánk része lett az én életemnek is, nem csak évente egy hétre, mint gyerekkoromban a Senior meg a Tungsram üdülőben. Annak meg főképp örülök, hogy Dani balatoni fiúcska lett, ő teljesen otthon érzi magát ott. 

Több tanítványom is jelezte, hogy szeretne jönni a héten is, de pl már megy (menne) a mai első órám és nem jött el a lány, írtam neki, nem látta. Pedig ezt az órámat különösen szeretem, a tanítványom párterapeuta, és ilyen témában tanulunk angolul, képzeletbeli eseteket dolgozunk fel, a szókinccsel foglalkozunk, én eljátszom krízisben lévő párokat, nagyon izgi. Közben amúgy rengeteget tanulok a párkapcsolatokról és szoktam is Barninak mesélni, ha valamit olyasmiben megvilágodosom, ami nálunk is érdekes. Ha rajtam múlna, amúgy hobbiból is járnánk párterápiára, és én is járnék (sőt, ha rajtam múlna, mindenki járna) pszichológushoz, de annyira drága egy-egy ilyen alkalom, hogy nem megyünk.

Egyébként volt mostanában, hogy a volt férjemmel meg az új feleségével álmodtam, mégpedig azt, hogy összefutottunk és szívből örültünk egymásnak. Én ezt egy benső békének értelmezem,  annak, hogy a lelkem valóban eljutott a lezárásig, és nincsen már bennem semmilyen feszültség vagy sérelem a régi házasságommmal vagy a válással kapcsolatban. 

Ennek kapcsán még egy másik srác is eszembe jutott, akivel még 2015 nyarán jártam, és amikor szakítottam vele, azt nagyon zokon vette, eltűnt és nem adta vissza a cuccaimat, annak ellenére, hogy az unokatesója is próbált segíteni közvetíteni köztünk, meg jobb belátásra bírni őt. Utána, kb egy évvel később beszéltünk, de akkor is nagyon hülyén beszélt velem, gonoszkodott és kb a kurva anyámba elküldött, így letiltottam őt. Hát most feloldottam, hogy megnézzem, mi újság vele, hiszen rá sem haragszom már, gondoltam, már biztosan családja van, hiszen mindíg arra vágyott. Legnagyobb megdöbbenéssel láttam, hogy a fb oldala egy emlékoldal. Ráírtam az unokatestvérére, akivel jóban voltam és anno is segített, és ő elmesélte, hogy 2016 őszén, kb egy évvel a megismerkedésünk után, nem sokkal azután, hogy utoljára beszéltünk, öngyilkos lett. Én ezen természetesen azonnal kiborultam, de aztán elmesélte, hogy korábban is sok labilis epizódja volt, nem szedte a gyógyszereit, miután szakítottunk, eladta a kurvajó lakását és a pénzt egy év alatt elszórta, bulizott, drogozott, szétesett és nem tudták elkapni. Én nem is tudtam, hogy gyógyszert szedett, és ezek szerint nagyon felszínesen mutatta meg magát nekem. Mi nem működtünk jól, de nem a labilitása miatt szakítottam vele, hanem mert nagyon más pasi volt, mint amire én vágytam. Nagyon sajnálom, és remélem, hogy a családja meg tud békélni majd egyszer azzal, hogy elveszítették őt. 

Vienna

Voltunk 3 napot Bécsben. Barnira időnként rájön, hogy nem utazunk el XY helyre? És akkor foglalok szállást és 2 nap múlva indulunk. Én egyébként idén nyárig azt gondoltam, hogy kettőnk közül én vagyok a menő manó, a nagy utazó, de már rájöttem, hogy inkább ő sokkal inkább az. 

Na de a lényeg, hogy már annyiszor jártunk Bécsben, hogy jól tudom, melyik környéket szeretjük nagyon (a telegraffitizett Duna-partot a bárokkal) és mihez jó közel lenni (a belvároshoz), így kerestem egy majdnem duna-parti, a belvárostól 20 perc sétára lévő airbnb-t, ami nem volt nagy szám, mégis annyi kis szuper dolog volt benne (hibátlan konyha és fürdőszoba, welcome-aji és üzenet, fotó a tulaj srácról és a családjáról, Barni kedvenc filmjének a plakátja a falon (La Haine), hatalmas, szuperkényelmes ágy, kellemes meleg, Dani ágyán az óriási ikeás polip, amire ezer éve vágyik), hogy tökéletesen otthon éreztük magunkat mindhárman, nagyon szerettünk kicsit ott lakni. 

Daninak elvittük a bicóját, mi meg béreltünk helyi bubikat, amik iszonyúan olcsóak, így végül biciklivel tekeregtünk mindenfelé. Dani pont úgy bírja mint mi, nagyon vagány volt így jönni-menni vele. Napi egyszer ültünk be ide-oda és ettünk valamit meg iszogattunk, egyik nap meg otthon főztem spagettit. Semmi kötött progink nem volt, csináltuk, ami adódott, vagy amihez épp kedvünk volt, de igazából semmi komolyat. Bárhol megálltunk, Dani brümmögtette a kisautóit, mi meg csak léteztünk, szívtuk magunkba a napsütést és örültünk, hogy együtt vagyunk ezeken a szép helyeken. Én megint kicsit elkeseredve jöttem haza, mert mondhatnám, hogy ott sincs kolbászból a kerítés, de olyan látványosan szépen élnek és rendben van minden, az épületek gyönyörű állapotban vannak, tisztaság van  és látszik az embereken az elégedettség. És én szomorú vagyok, mert itthon is lehetne ez, de kurvára nem ez van. Jó volt kint lenni. Persze most itthon is jó, de az igazat megvallva semmi kedvem nem volt hazajönni. 

Kedden jöttünk vissza, délután Daninak időpontja volt az ortopédiára (továbbra is hordania kell a gyógyszandiját). Szerdán és csütörtökön kellett csak oviba mennie, mert pénteken meg bőrgyógyászhoz vittem Vácra a hátán lévő anyajegy miatt (rendben van, nem kell vele csinálni semmit). Mivel szerdán ebéd után úszni vittem, ezért csak csütörtökön aludt ott, de ordas hiszti volt belőle reggel, hogy azt miért kell. Kissé el van kényeztetve ez a gyerek. 

"én csak rendes ember szeretnék lenni... nem kukás, rendőr vagy tűzoltó, csak rendes ember. olyan, mint ti!" :D

ez a Körvonal gyerek-változata, nagyon bejött nekünk, akkor nyomatjuk, ha beülünk valahova Danival.

music is the soundtrack of my life

Azok kedvéért, akik kérdezik: nem azért nem írom ide a blogra a zenekar nevét, mert titok, hanem mert azt nem szeretném, hogy azok, akik onnan ismernek elsődlegesen, ide találjanak, a személyes blogomra. Ellenben ha valaki privátban ír (oldalt az email-em), ott szívesen megírom, hogy talál el a zenéimhez. 

Van olyan sztorim, hogy egy pasi egyszer régen, mivel az elsőre nem válaszoltam, 17 (!) levelet írt nekem egy délután alatt, amit kissé ijesztőnek találtam, és amikor ezt felróttam neki, akkor nem az, hogy meghátrált, hanem a következő koncertünk után ott várt személyesen, és felkérdezett, hogy hát mi ezzel a baj, ő randizni szeretne. Utána bejelölt facebookon, linkedin-en, mindenhol, ahol megtalált, persze tiltottam mindenütt. Nemrég, sok év elteltével lett ugye insta is, azonnal megjelent. Szóval neeeem kell, hogy onnan idetaláljanak.