merry, merry

Na, hát ez a karácsony is elmúlt. Nagyon szép a fánk, szerencsére sok puha, textil díszünk van, a gömböket pedig felülre raktuk, de Dani csak egy napig volt rájuk pörögve (labdaaa!). 24-e pont nagyon stresszes volt, Barni Grincsként ébredt, amin egy idő után csak röhögni tudtam, mázli, hogy én ilyenkor automatikusan buddha üzemmódba kapcsolok. A szüleinél ebédeltünk, egyébként az már jó volt, én mindössze egy adag mákos gubával járultam hozzá az eseményhez, amiből végül nem is ettünk, egyszerűen nem fért belénk. Az este a miénk volt itthon, akkor már sikerült kicsit leengedni, kibontottuk az ajándékokat, kicsit játszottunk, fürdés, és aludtunk, nem is bántam, hogy vége van a napnak. Másnap kipihenten ébredtünk, azóta pedig pedig chill van. 25-én én főztem, Jamie Oliver feleségének kedvenc marharaguját, ami egy kincs, délután pedig az én családommal karácsonyoztunk, kivételesen nem nálunk, hanem a tesóméknál: az ő házuk megnőtt néhány szobányit az elmúlt évben, úgyhogy mostmár ott is elférünk.

Én közben 44 lettem, ami lehetne ijesztő is, de nem az, nincs miért panaszkodnom, most nagyon jó dolgom van. Nagyon kemény lesz, ha Barni visszamegy dolgozni, de addig is élvezem, hogy ennyit együtt vagyunk, és hogy Dani égig érő Lego tornyokat épít az apjával, aki a világ összes használt Duploját megvette az elmúlt hetekben. 22-én voltunk voltunk bulizni is, a Risoban vacsoráztunk Barni barátaival (vagyis a közös barátainkkal, nagyon szeretem azt a bandát), aztán a Nemdebárban is lötyögtünk kicsit - ezer éve nem jártam szórakozóhelyen, nagyon jólesett iszogatni, dumálni, barátokkal lenni.  

Ma még ebédre vagyunk hivatalosan Barni öccséékhez, aztán a következő napokban visszatérünk a semmittevéshez, én szeretném kiolvasni a Karácsonyi malacot (imádom), és megnézni az új Dexter évadot - iszonyúan kiváncsi vagyok, mit hoztak ki belőle.

Pécs ❤️

Hétvégén teljesen spontán kitaláltuk, hogy a következő héten nem lesz semmi program, menjünk el néhány napra valahova. Ha Barnin múlna, ő szerintem nem különösebben igényelné, őt tökéletesen kielégíti, hogy végre nem kell sehova mennie, itthon lehet és legótornyokat építhet a szőnyegen a kisfiával. De én, ha itthon vagyunk, sosem tudok igazán leengedni, mert mindig úgy érzem, hogy muszáj főzni valamit, rendet rakni, berakni egy mosást stb. Tudjátok. Pécs mellett döntöttünk, mert mindketten nagyon régen jártunk arra (én mondjuk 20 éve, meg koncerteztünk is ott, de akkoriban annyi fellépésünk volt, hogy nem is emlékszem, hol), együtt még sosem, és tudjuk, hogy nagyon jó hely. Kinéztem egy gyönyörű szállást airbnb-n tök jó áron, lefoglaltam, és hétfő délben már úton is voltunk. 3 óra volt az út, Dani majdnem végig aludt, jól időzítettük az utazást. A lakás, ahol laktunk, pont a központban, a Pagony könyvesbolt mellett volt, új volt és csodaszép, talán az egyik legszebb, legkényelmesebb airbnb-s lakásunk eddig, vadiúj kiskáddal, gyerekággyal, etetőszékkel, mindennel. Dani azonnal belakta, mindenhova kisautókat pakolt és trappolt jobbra-balra, nagyon szeret másutt lenni. Időnként kiültek a hatalmas ablakba az apjával, és integettek a járókelőknek, azok meg persze vissza.

Nagyon megszerettük Pécset. Én nem emlékeztem, hogy ennyire szép, hogy ilyen stílusosak az épületek, és hogy ennyi minden látnivaló van. Hatalmasakat sétáltunk, jókat ettünk és sokat pihentünk. Időnként ittunk egy szilvás forralt bort és vettünk mellé forró gesztenyét, ami engem azonnal ünnepi hangulatba repít, nagyon ritkán jutok hozzá. Olyan nagyon átütő erejű éttermi élményünk nem volt, de a Reggeli!!! A Reggeli (nem fogjátok elhinni) egy reggelizőhely, amivel egyetlen gond van: hogy Pécsig kell menni érte. Nagyon szerettük, laza és hangulatos volt nagyon cuki személyzettel és vendégekkel (meg kutyikkal), mindenféle finom kaják vannak az étlapon (például angol reggeli és életem legfinomabb amerikai palacsintája), voltak hidegen préselt levek, amit imádok, és az asztalunk mindig a gyereksarok mellett volt, ahol volt gyerekkonyha mindennel felszerelve, és ezer gyerekkönyv, úgyhogy megérkeztünk, Dani kb letépte magáról a sapit meg a kabátot, és kb nem is foglalkozott volna többet velünk, ha nem szerelkezünk fel mindenféle kajával, mert szerencsére enni imád. A Reggelinek köszönhetően az ebédet általában ki is hagytuk, csak vacsira ültünk be valahova (a Lezsert például bírtuk), vagy rendeltünk valamit (ott is volt Wolt). 

Olyan nagyon sok dolgot nem tudtunk megnézni (csak kívülről), de engem teljesen megbabonázott a dzsámi, vagyis az, hogy egy iszlám templomot katolikus istentiszteletekre, temetkezésre használnak... Ez nagyon fura, nem? Végülis az újrahasznosításnak egy formája ez is, értem én. A másik viszont a Zsolnay negyed: az konkrétan olyan, mint egy svéd vagy portugál művésztelep: gyönyörű, kreatív, letisztult, egyedi, stílusos. Csomót bolyongtunk ott, és én el sem nagyon akartam jönni. 

És a legfontosabb, hogy találkoztunk Cicza blogerrel, akivel már ezer éve ismerjük egymást, de személyesen csak most találkoztunk. Barni nem igazán érti, miért jó nekem, hogy blogolok, vagy miért érdekel másokat, főleg idegeneket, hogy mi újság velünk, de ezen, hogy Ciczával sok év online barizás után találkoztunk, megismerte a kiscsaládomat, együtt vacsiztunk, és tényleg olyan volt, mintha egész jól ismernénk egymást, most tökre meghatódott, és szerintem most kicsit átment neki, hogy miről is szól ez az egész. ❤️

Szóval nagyon szerettük Pécset és visszatérünk még.

Pécs

 Légyszi ajánljatok nekünk látnivalókat, éttermeket, kávézókat, reggelizőhelyeket, kihagyhatatlan, babával abszolválható programokat Pécsen! ❤️

mini stories

Elkezdtem néhány posztot mostanában, de mindig megállapítom, hogy ahogy én szeretek blogolni, arra nekem már nincsen időm/energiám, vagy legalábbis sajnálom rá. De most Dani alszik, Barni Budapesten, én megebédeltem, találtam egy üveg Bailey's-t a mélyhűtőben, kiöntöttem kispohárba, engedtem rá egy presszó kávét, fújtam a tetejére tejszínhabot (pedig ma már edzettem is), rend van és tisztaság, és még kedvem is van írni.

• Barni unokatesója egyedül él, nyáron 2 hónap alatt meghalt a 7 éves kutyája, nemrég meghalt a nagymamája, kb senkije nincs, jó ideje nincsen párkapcsolata, depressziós, magányos, és vidéken él kb a hegy tetején. Kb egy hete volt nálunk, és mesélte, hogy élete egyik legszarabb éve volt ez, alig várja, hogy vége legyen. Erre múlt héten focizás közben elesett és kb minden elszakadt a térdében, megműtötték, 6 hét gipsz, majd újabb műtét. Szegény, el van keseredve, mondjuk szerintem innen már tényleg csak felfelé van út. 
• Borzasztóan be vagyok gubózva, semmi kedvem kimozdulni. De hát a törpével muszáj levegőzni, sokszor csak megkerüljük a háztömböt, üdvözöljük a környékbeli macskákat vagy ide megyünk a parkba a fóka szoborhoz (nem értjük, mi köze van Kisvácnak a fókákhoz, de itt áll ezer éve és minden gyerek imádja). A Főtérre is szeretünk járni, jó nagy hely van, nincsenek autók, nem kell folyamatosan őrködni, hogy ne essen bele a Dunába.

 

• Rendeltem egy kabátot a Reserved-ből, mustársárga, végre nem valami uncsi sötét szín, tegnap jött meg, alig várom, hogy mindenféle színű sapikkal és hátizsákokkal párosítsam. Nagyon puha, meleg, és magasan záródik a nyaka, annyira, hogy még sál sem kell hozzá. Egész komoly kedvet csinál, hogy kimozduljak itthonról és sasszézzak benne (ennél sokkal vidámabb a színe, és nekem sokkal lazábban és vidámabban áll, főleg, hogy szerintem ennek a lánynak nagyobb méret kellene belőle). 

                                            

• Semmilyen szociális életet nem élek, mi van velem? A legdurvább introvertált időszakomat élem, ha más nem ír rám, én senkivel nem kommunikálok. Szeretettel gondolok a barátaimra, imádom őket, és ha keresnek, találkozom is velük, de hogy én kezdeményezzek... A hideg kiráz a gondolatra is. Nagyon remélem, hogy ez csak valamiféle időszakos állapot, mert már Barni is jelezte, hogy szerinte nem normális, hogy így bezárkózom, és el fognak tűnni a barátaim. Amúgy kicsit olyan érzésem van, mintha mások is így lennének vele, és nem csak a vírus miatt. 
• Névnapomra egy vizespalackot kaptam Barnitól. Eltört az előző kupakja, és ezt már egy ideje nézegettem - az a sztorija, hogy megláttam egy kávézó kirakatában, és bementem megnézni meg megkérdezni, mennyibe kerül, majd elmentem találkozni Violettel. Néhány óra múlva vele is arra sétáltunk, és rámutatott a kirakatban lévő palackra, hogy jaj de szép ez a kulacs! A világ összes kulacsa közül pont erre. Pihekönnyű, ami nálam szempont, mert viszem mindenhova, és széles a szája, így Dani is tud belőle inni, nem kell neki külön vinnem innivalót. És gyönyörű, ezer féle van (az enyém nem termosz, a hőtartó darabok drágábbak, de ezer féle dizájn van, szerintem szuper ajándék bárkinek, pasiknak és gyerekeknek is). Remélem, Violet is megkapja karácsonyra!

úgy tűnik, eléggé vonzódom a sárga kabátokhoz

• Szemüveges lettem! Eddig is volt, de csak vezetéshez és moziba-színházba használtam, mert már nem tetszett, de egy ideje érzem, hogy romlott a szemem, és hétköznapi körülmények közt is elkezdett zavarni, hogy életlenül látok (cilinderes a szemem). Úgyhogy elmentem optikushoz, megvizsgáltattam a szemem, kiválasztottam egy gyönyörű keretet, és végre szívesen hordom. Ugyanezzel a lendülettel pedig Barninak is kértem időpontot, mert voltak jelei, hogy ő sem lát jól, és neki is csináltattunk - ő talán többet hordja, mint én, simán itthon is, és mindketten nagyon szeretjük. 
• Ez pedig a legutolsó manikűröm, nem épp egy télies darab, de talán pont azért esett jól hordani pár hétig. 

• Nagyon várom a havat!