aaand it's over

Közben eljött és el is múlt a karácsony. Egy egészen nagy fát vettünk, két méter körülit, amiről azt gondoltam, hogy be fog férni a lépcső alá, de nem annyira, pár centivel kisebb kellett volna, na mindegy, így is jó volt. Amikor válogattuk hogy melyik jöjjön velünk haza, mondta a csaj, hogy ezek most jöttek, ma reggel vágták ki őket. Ehhez képest mondjuk díszítés közben lehullott kb a fa fele, szóval nyilván kamu volt, de azért szép, meg szilveszter után én úgysem bírom sokáig elviselni már. 

Idén mindkét család karácsonya nálunk volt, 24-én jöttek Barniék - nekik ez az első karácsonyuk Barni apukája nélkül, aki nagyon rossz, egyre rosszabb állapotban van - hagyjuk is, borzalmas ez az egész. Persze teljesen más perspektívába helyezi azt, hogy mi fontos és mi nem, de azért igyekeztünk hangulatot teremteni, főleg Dani köré. Én házigazdaként csináltam egy nagyon zöldséges levest, sütöttem egy csirkét, mellé gravyt, Figlmülleres krumplisalátát és kukoricasalátát, meg pogácsát. Ennyi is elég lett volna, de aztán a többiek hoztak még rengeteg, rengeteg kaját, tényleg, még 15 ember jóllakott volna rajtunk kívül azzal, ami az asztalon volt, nem volt jó érzés. Láttam Dollynál (ugye, nálad?), hogy egy szelet lazac és mellé spárga volt a karácsonyi menüjük, és számomra ez, illetve ennyi lenne a tökéletes karácsonyi vacsi. Aznap este itt is aludt mindenki, vicces volt, ahogy este 9-kor, félrészegen kanapét cipeltek meg összeszereltek a srácok, hogy mindenki tudjon min aludni. 

25-én Barni anyukájánál ebédeltünk, na az tényleg nagyon nehéz volt az apósom nélkül. Akkor már erősen tiltakozott a gyomrom, hogy mi történik, nincs ő ehhez a mennyiséghez hozzászokva, igyekeztem mindenből csak kóstolni, de hát úristen. 26-án az én családom jött, 14-en voltunk, valamennyire sikerült csökkenteni a kajamennyiségen, de ők is hoztak egy csomó finomságot. Dani annyira boldog volt, hogy itt volt mindenki, főleg a kislányoknak örült nagyon. Este 8-kor fürdött gyorsan, majd kb elájult. 

Ma pedig születésnapom van, Barni kérdezte, hogy mit szeretnék csinálni, és mondtam neki, hogy semmit. Nagyon napfényes a lakás, csodás volt délelőtt pizsamában jobbra-balra dőlni, aztán Barni bement a kórházba, mikor hazajött megebédeltünk, majd bedőltünk az ágyba és aludtunk vagy 3 órát, annyira ránk fért. Volt róla szó, hogy elmegyünk bulizni, de semmi, semmi kedvünk nincs még jobban leamortizálni magunkat. 

Barni unokatestvérétől színházjegyeket kaptunk, és ugyanarra a napra szólnak, mint azok a jegyek, amiket én vettem Barninak, egy február eleji, hétfői napra, ennek mennyi esélye volt? 

Ahh, annyi mindent akartam mesélni, majd még kiegészítem, ha eszembe jut. 

(Ki nem rakott, pre-karácsonyi poszt.)

Egyébként a költözés napján egészen sokat sírtam. Tudom, hogy normális, hogy saját otthonunk lesz, és lesz köztünk egy kis távolság, de úgy éreztem, hogy búcsúzom a családomtól, a gyerek-énemtől. Ajándék volt ez az egy év Anyuékkal, hogy látták, ahogy Dani cseperedik, sok-sok minőségi időt tudtak együtt tölteni és rengeteget tanulhatott tőlük, meg persze ők is tőle, nagyon hálás vagyok ezért. Igyekszem naponta, kétnaponta felhívni őket, és szeretném, ha aránylag sokat találkoznánk, de tudom, hogy véget ért egy korszak. Aznap, amikor megérkeztünk, esett a hó. Itt Nagykovácsiban mindig 2-3 fokkal hidegebb van, mint másutt a környéken, így pár napig szépen meg is maradt, nagyon hangulatos volt. Dombokra, házikók füstölgő kéményére  látunk az ablakokból és a teraszról, hálás voltam a puha, téli kilátásért, kicsit olyan volt, mintha egy sítáborban lettünk volna valahol Ausztriában.

Azóta viszont egészen szép kis otthont teremtettünk itt, és egészen más érzés itt lenni, a hó is elolvadt Dani legnagyobb bánatára, én viszont annyira boldog vagyok, hogy mögöttünk van ez az időszak. Dani azt mondta, hogy nagyon jól érzi itt magát és soha nem akar innen elköltözni, és én is ugyanígy érzek. Mondjuk kb 10 nap telt el, mire először leültem a kanapéra megnézni egy filmet, a kádba is egyetlen egyszer sikerült beleülnöm áztatni magam, éjfél után, mikor már elcsendesedett a ház, mindenki más aludt, és úgy éreztem, ki kell használnom az időt.

Viszont már most annyira kényelmes ez a lakás, csodálatos, tényleg. Beraktuk a ruhákat a szekrényekbe végre, átlátható és praktikus az egész, ez valahogy Vácon nem működött úgy, hogy mindhármunk cuccaival meg kellett küzdeni. Itt sok, nagy gardróbszekrény van, van két tárolónk, mindent el tudunk tűntetni. A gardróbszekrények mellett örököltünk egy ovális étkezőasztalt is székekkel, amit 8, de inkább 10 személyesre ki lehet nyitni, vettünk fölé egy lógós lámpát, és most olyan, mint az Ikea katalógusok étkezőasztala, ami után mindig vágyakoztam, és ahol lehet enni, üldögélni, társasozni, rajzolni, meg mindent. Nagyon szerettem az otthoni kis Jokkmokkot is, de azt már nagyon kinőttük. 

Íme a konyhánk, már egészen sokat sütöttemés főztem benne, de még be kell lakni. Annyi kétségem volt a tervezés során, de semmit nem bántam meg - illetve de, az otthoni hűtőgépem sokkal jobb volt. Nagyon szeretem, hogy teljesen fa, jó az elrendezése is, rengeteg pakolóhelyünk van benne. Egyébként van benne egy hiba, az egyik ajtó más színű, azt ők cseszték el, cserélik majd januárban. Végül nem Pataki csempét rendeltem, ami miatt egy darabig volt bennem egy kis bűntudat, mert imádom, amit csinálnak és szerettem volna támogatni őket, de az, amit én szerettem volna, az elképesztően drága lett volna. A kis kakast pedig még Portugáliában vettem Selindával, tudtam, hogy nagyon jól fog itt kinézni, és végül az első dolog volt, amit kitettem a pultra. 

megérkeztünk

Hogy az utolsó blogbejegyzésemre reflektáljak: továbbra sincs meg a narancssárga hátizsákom, pedig már 5 napja itt lakunk! Biztosan azt kellene mondanom, hogy nagyon jó érzés az új otthonunkban lenni és kicsattanok a boldogságtól, de valahogy annyi bosszúság volt az első napokban és olyan fárasztó ez a soha véget nem érő, folyamatos cipelés és pakolás, hogy teljesen be vagyunk feszülve, én pedig ma előbb elaludtam, mint Dani, mikor altattam őt. Persze most, hajnal 2-kor viszont fent vagyok, hogy elindítsam a mosogatógépet és blogot írjak, élni tudni kell. 

Vasárnap úgy költöztünk ide, hogy nem volt fűtés és meleg víz (a vizesek csesztek el valamit és nem indult be a kazán), és mivel valószínűleg péntek óta nem volt, teljesen kihűltek a falak is. Nem adtuk fel, optimistán gondoltuk, majd másnap jön valaki reggel és megszereli. Hétfőn még egész nap különféle munkásokat kerülgettünk a hidegben (volt például olyan, hogy pisiltem, már félig lehúztam a nadrágom, mikor Barni rám nyitotta az ajtót, hogy megmutassa a mellette álló melós srácoknak, hogy hova kéne felrakni az elszívót) végül este jött egy pasi, aki nem tudta megoldani a problémát. Én itt elkezdtem rettegni, hogy majd kell vennünk úgy 1-2 millióért egy új kazánt, amire, sejthetitek, nem lenne most pénzünk. Ekkor már Dani is itt volt velünk (vasárnap a Nagymamánál aludt), hősugárzókkal  próbáltunk meleget elfogadható hőmérsékletet csiholni. Kicsit kempingezős hangulatú volt a hidegben aludni hárman, összebújva, de jó volt. Végül kedden lett meleg, illetve fűtés, mert kellett pár nap, míg felmelegedett a lakás. Most már nagyon kellemes és mi is megkönnyebbültünk. Egyébként a villanyszerelő kissrác szerelte meg a kazánt úgy, hogy telefonon mondták neki, mit csináljon, szóval gondolom, valami banális dolog lehetett.

Barni elképesztő energiával és lendülettel tolja a költözést, követhetetlen, de annyira le akarja tudni már az egészet, mondjuk meg is értem. Végül nem béreltünk költöztetőket, hanem kölcsönkért 2 napra egy kisbuszt és háromszor fordult, ma pedig egy kisteherautót, így itt van már a kanapénk is. Én persze az a típus vagyok, aki szépen, nyugodtan rakosgatná a dobozokból a dolgokat a polcokra, de ő egy ostorral áll mögöttem, hogy haladjunk, mi van, kiürült már a doboz??? és már hozza is a következőt. Ma estére a nappali közepén álló dobozok is megfogyatkoztak, bár még van egy csomó az egyik kisszobában meg a garázsban. Ma reggel Barni egyik zokniját kellett felvennem, mert fogalmam sincs, hogy az enyémek merre lehetnek, a ruháimmal még nem nagyon tudtam foglalkozni. A csodaszép, gigantikus tálalószekrény nem fér be sem az ajtón, sem az ablakon, de valószínűleg a lépcsőházban sem tudnának fordulni vele, szóval el kell engednem, itt mondjuk látok jönni egy enyhébb gyászfolyamatot. 

Majd holnap mesélek még.

kezdőőőődik

Felfújtuk a pofánkat és eldöntöttük: hétvégén költözünk. Mire várjunk? Van két lámpa, ami csak a jövő héten jön meg, zuhanyfülkénk pedig nem lesz januárig, de ezeken már nem múlik semmi. Nagyon jó érzés pakolni, óriási meló, de gyorsan megvan a látszatja. 3 napom lesz rá, vasárnap a nagyobb bútorokat is átvisszük, bár gondolom, akkor még nem alszunk ott, talán hétfőn vagy kedden. Végül nem béreltünk költöztetőket, apránként átautóztatjuk a nagyját, vasárnap meg lesz egy kör baráti teherautó és egy kisbusz, azt gondolom, hogy így meg is leszünk. Mondjuk azt nem látom, ahogy a srácok felcipelik a monstrum tálalót meg az ágyat a lépcsőn, de hát ez van, valahogy megoldjuk. Hétvégén közben takarítani is kell persze, és hát ne legyünk naivak: jelenleg még nagyban zajlik a meló, de tényleg a legutolsó apróságokat csiszolgatják. És nagyon jó látni, ahogy összeáll minden végre. 

Tegnap bementünk a telekomhoz, már több mint egy éve lejárt a hűségem, de nem kötöttem szerződést, mert tudtam, hogy most kelleni fog internet, TV meg minden, és ha egyszerre írsz alá 2 év hűséget mindenre, az egészre adnak 30% engedményt. Mondjuk ez tök jó, az elmúlt 1 évben viszont olyan szar csomagom volt, hogy többet fizettem csak a telefonra, mint most a korlátlan telefonra-mobilnetre, az internetre és a TV-re fogok. Igazán megérte eddig halogatni a cserét. 

Nagyon sok könyvet kiszortíroztam a két nagy könyvespolcomról, ami szomorú, de nem látom értelmét, hogy tovább vigyek olyan dolgokat, amik nyilvánvalóan csak porosodni jönnének velünk. Ráadásul az a terv, hogy kettőnk könyvei ráférjenek az én két könyvespolcomra, úgyhogy Barni is szelektál majd. Daninak viszont saját könyvespolca lesz. El tudom képzelni, hogy majd bizonyos kötetek kellenek majd később, mert nem tudom: lehet, hogy Daninak majd kötelező olvasmány lesz az Odüsszeia például, vagy az Egri csillagok (azt mondjuk pont megtartottam), de majd akkor elolvassa kindle-ön. Csak azokat a könyveket tartottam meg, amikhez kötődöm valami miatt, és így nem volt nehéz válogatni. Itt Vácon van egyébként egy telefonfülkéből lett közkönyvtár, és láttam, hogy szinte üres, úgyhogy az újabb, kicsit mainstreamebb darabokat el fogom vinni oda, hátha más is örömét leli bennük, vagy a fa alá kerülnek másoknál.

A legjobban azt várom már, hogy kifelé pakoljunk az új lakásban. Hogy az legyen a kihívás, hogy mindennek találjunk új helyet. Teljes rejtély, hogy mit rejtenek az eddig raktárban tárolt dobozaink, szóval lesz sok meglepetés. De például a narancssárga Ykra hátim pont egy éve nem láttam, szóval alig várom, hogy újra egyesüljünk, a fehér mintásat már nagyon unom, meg hát az nem egy téli darab. 

hiányzol, háti!

itt még javában terhes voltam

soul kitchen

Éééés kész a konyha. Nagyon izgultam, meg voltam illetődve, mikor átvettük és végigmutogatták, hogy mit kell tudni róla, Barni meg is állapította, hogy úgy tűnt, nem örülök neki... Azóta viszont rengeteg órát töltöttem a konyháról készült képek tanulmányozásával és tervezgetéssel, szóval szerintem nem maradtak kétségei. Már meséltem, hogy nem követtem a mostani trendet és modern, teljesen fa lett a bútor és a munkalapok is. Egy nagyon erezett fát választottunk ki a kb vágódeszkányi minták közül, a weboldalakon látható filterezett, fényezett képek pedig nem adták vissza az igazi színt, szóval szerintem eléggé vakon voltunk, hogy milyen lesz a végeredmény. Hétfőn, mikor megjött, és megláttam a csomagolásból kikukucskáló lapokat, nagyon megijedtem, hogy basszus, ez nagyon sötét, aztán jött Barni, és ugyanez volt az első reakciója. Hát mindegy, ez van, gondoltam, de szerencsére a térben, nagy felületen már szuperjó, karakteres, gyönyörű. Viszont sok zárt szekrény van, a hűtő is beépített, kicsit szigorú az összhatás, fel kell majd dobni lámpákkal, gépekkel, növényekkel. Biztosan sokat dob rajta, ha fent lesz a csempe, meg a lámpák. Valami ilyen hangulat a cél, csak ennél vidámabb: 

citrom

Tegnap ruhabörzét tartottunk a Dunakanyarban élő barátnőimmel, csatlakozott hozzánk két külsős lány is, és szerintem nagyon jó volt így. Majdnem mindenkinek van már gyereke, volt két kislány meg egy kisfiú, mindhárman Dani-korúak kb, meg volt egy picike baba is, úgyhogy végül gyerekbarátra szerveztük az eseményt Phoebe-nél. Ő sütött lekváros-hájas sütiket, én meg vittem egy quiche-t. Jó volt, hogy a gyerekek tudtak játszani, mi meg addig bontottuk a bálákat. Én csak tél-tematikájú darabokat vittem, mert engem pl ilyenkor nem bírnak lázba hozni a nyári darabok, de ezzel a többiek nem így voltak, lelkesen próbálgatták a pántos kánikularuhákat. Komolyan össze kellett szorítanom a fogam, hogy el bírjam engedni a gyönyörű, minőségi ruháimat, a csodaszép kötött pulcsikat, amik egy picit mindig szúrtak, a kabátot, ami sosem volt rajtam, a nadrágot, ami túl bő, a kapucnis, bebújós dzsekit, amihez van hasonlóm csak Carhartt, és ezért mindig azt veszem fel, a szupercsinos, kényelmes, zsebes, ibolyaszínű pulcsiruhát, amit sosem hordtam stb, sőt, még egy sosem használt táskát is vittem, meg vadiúj Pupa szemceruzákat, amikkel csak kísérleteztem. De tényleg, minek álljanak a szekrényemben? Én viszont úgy mentem, hogy tutira nem hozok el semmit, de végül persze nem így lett, hoztam két pulcsit, egy nagyon színes, kimonó-szerű felsőt, amit farmer fölé képzeltem el, meg egy ruhát, ami nagyon jól állt. Mondjuk azonnal bűntudatom volt, hogy ruhákat szerzek ahelyett, hogy megszabadulnék tőlük, nem volt jó érzés.

Ma meg nagyon otthonos-hangulatom volt reggel, itthon voltunk mindhárman, a fiúk játszottak, és nekem a vasárnapi ebéd az Jamie Oliver, úgyhogy sütöttem egy sült csirkét. Még egyszer egy műsorában láttam, hogy hogy csinálja, a mellével lefelé fordított csirke bőre alá sok vajat és darabokra vágott fokhagymát dugdos, a hasába pedig egy megszurkált egész citromot. A második félidőben locsolgatni kell a lefolyt szafttal. Alá raktam zöldségeket meg egy almát, abból gravy lett: a végén letakarod és elrakod pihentetni a csirkét, kikanalazod a zsír 90%-át, a sült zöldségeket összekevered egy kanál liszttel, kap egy pohár vörösbort (vagy fehéret) és egy fél liter levesalapot, botmixeled, összeforralod és kész. Én kicsi vajjal párolt, narancsos, rozmaringos sárga és fehérrépát csináltam mellé. 

majd ott

Hétfőn megjött a konyha. Tegnap megérkeztek a szerelők. Előző este 11-kor, amikor Barni kint járt, még nem volt WC a lakásban, sem víz, ami miatt iszonyóan ideges voltam, mert a konyha szerelői szegediek, csak két napot vannak itt és reggeltől estig dolgoznak, nem opció, hogy ne legyen mosdó. Reggel 9-kor már volt WC és mosdó is, nem tudom, mikor rakták be, éjjel, vagy hajnalban, a lényeg, hogy megoldódott. Tehát tegnap reggel elkezdték beépíteni vidáman és lazán, holnap délelőtt átvehetjük. Tegnap reggel úgy hagytam ott a két pasit, hogy tökéletesen megnyugodtam, mert láttam, hogy vérprofik, és meg is nyugtattak, hogy mindent meg fognak oldani. Utána elmentem és kipróbáltam az edzőtermet, amit már kinéztem magamnak ott Nagykovácsiban, és annyira tetszik! Nem túl nagy, vadiújak a gépek, van minden, ami kell, családias, otthonos, gyönyörű. Dani addig a Nagymamájánál volt, most iszonyúan egymásra találtak megint, dúl a szerelem köztük. Utána felmentem Terihez, vittem sütit és kávéztunk meg dumáltunk, jó rég nem találkoztunk, nagyon jó volt. 

Ma kaptam a szerelőktől egy nagyon cuki sms-t, megírták, hogy szépen haladnak, minden problémát megoldottak és gyönyörű lesz, ne izguljak. Valamint hogy a WC ajtóból is levágtak, mivel az új padlóhoz képest túl hosszú volt és ezért nem lehetett felrakni, de már az is használható. Igen, jól gondoljátok, a konyhásoknak semmi közük a WC ajtóhoz, ezt szimpla jófejségből tették meg és én elolvadtam. Egyébként a konyhás pasi, a főnökük tudja, hogy sokat stresszelek a lakás miatt, és most is idegeskedtem, hogy minden rendben lesz-e, be tudják-e rakni, szerintem azért írtak, de nekem nagyon-nagyon jólesett - milyen apró gesztus és mennyit számít! Ma Barni volt kint délután, azt mondja, gyönyörű a konyha, fotózott is, én viszont kibírtam és nem néztem meg a képeket, majd élőben akarom látni először holnap, amikor már teljesen készen lesz. 

Egy csomó dologgal úgy vagyok, hogy itt már nem akarom, majd az új lakásban. Például az új tejhabosítót itt nem akarom használni, majd az új lakásban. Találtam egy olyan corn flakes-t, amit régen nagyon szerettem, de ide már nem veszek, majd az új lakásba. Kitisztíttattam a szőnyeget, de ide már nem rakom ki, majd az új lakásba. Daninak vettem egy karácsonyi tesz vesz várost, de itt nem adom neki oda, majd az új lakásban. Ide nem veszek adventi koszorút, kopogtatót az ajtóra, nem veszem elő az ikeás szarvast (kecskét), ezeket már mind ott akarom. És még ezer ilyen dolog. 

tejhab

Nem akarok már többet a soha-véget-nem-érő lakásfelújításon szorongani, aggódni, idegeskedni. Magam (magunk) mögött szeretném tudni az egészet, újra végigaludni az éjszakákat (már a lehetőségekhez képest), visszakapni a kulcsot a melósoktól és csak azon dolgozni, hogy a dobozokból szépen lassan minden dolog megtalálja az új helyét. Nem emlékszem, mikor éreztem magam utoljára ennyire kiszolgáltatottnak és kontrollvesztettnek, már beszélni sincsen kedvem róla, pedig még csak (kicsit több, mint) két hónapja tart. Egyre többen jegyzik meg, hogy mennyire fáradtnak tűnök - hát, ja. Úgyhogy jó dolgok:

• Ma reggel 5-kor keltünk, Danit itt hagytuk Anyuékra, elintéztük, amit kellett Nagykovácsiban, és utána elkísértem Barnit egy pár helyre, ahova a munkája miatt kellett mennie. Nagyrészt autózásból állt a délelőtt, 3-4 óra lehetett talán, párszor kiszálltunk, körülnéztünk néhány nagyon különleges helyen, például egy kissé lepattant kastélyban. Annyira élveztem, hogy nem kell rohannom sehová, nem kell elintéznem semmit, nézelődtem, pihentem, beszélgettünk, ökörködtünk. Nagyon régen nem töltöttünk ennyi időt kettesben. Visszafelé Barni meghívott kér sajtburgerre, amit ott, az autóban ettünk meg, mint régen, mikor még csak udvaroltunk egymásnak és mindig nyomultunk valamerre, aztán kivitt a Nyugatiba. Megvettem a jegyet, felültem a vonatra, szinte azonnal becsukódtak az ajtók és indultunk is, fél órával később pedig már otthon voltam. Aludtam két órát Danival, a délutánt pedig legózással töltöttük. Nagyon jó nap volt, vagy hát nem is tudom... nekem most egy ilyen nap nagyon jó nap. 
• Azóta is szigorúan tartom, hogy kétnaponta eljárok edzeni, igyekszem szaunázni is, ha tudok, és annyira jó érzés, hogy legalább fizikailag rendben vagyok: több energiám van, nem fáj a derekam, erősnek érzem magam. Van az edzőteremben egy számomra ismeretlen nő, aki sokszor akkor van ott, mikor én, és egyfolytában bámul meg sertepertél körülöttem, nagyon fura. 
• Elromlott a tejhabosítóm, és amilyen mázlim volt, volt (még holnapig van) olyan akció a Nespressonál, hogy ha veszel annyi kávét, ami nekünk kb 5 hónapra elég (350 kapszula), akkor 2000 forintért vehetsz tejhabosítót. 
• Megvettem a szezon első rúd bejglijét a Lujzában, mandulásat, nagyon finom volt, el is tűntettük két nap alatt. Tavaly nem vettem, nem is sütött körülöttem senki és nagyon hiányzott, így idén kinyomozom, hol vannak nagyon finomak (a Lujzában a szilvás-mákos is isteni) és veszek néhány fajtát. 
• Dani nincs 2 és fél éves, de már azon nosztalgiázik, hogy mi volt akkor, mikor kicsi volt. Kézbeld mama, kiskoromban úgy mondtam a traktort, hogy trakator! Olyan gyorsan felnőnek.

Ezt a képet a kastélyról kiraktam instára, vagy 10 ember írt, hogy ez az új lakás? 

good as new

Kaptam egy gigantikus, gyönyörű csokrot Barnitól. Mondanám, hogy ennyire imád, hogy mindenféle alkalomtól függetlenül meglep ilyesmivel, de igazából nem szoktam virágot kapni tőle, mert állítása szerint nem hisz a halott növényekben. Nem tudom, hogy ez jogos-e, vagy csak kamu, de elfogadom. Ez a csokor egy horrorban (gondolom egy újabb hiánypótló, oscarra esélyes darab lesz) kapott szerepet, és miután lejátszott, hazahozta nekem. Mondjuk tök jó lenne, ha lenne ekkora vázám, lenne olyan helyem a lakásban, ahol tud érvényesülni, és nem borítanának mindent összeszerelt ikeás fürdőszoba bútorok, kisautók, gyerekkönyvek, félig bepakolt dobozok, új gazdát kereső tárgyak stb, amikkel már nem is igazán próbálom felvenni a harcot. Káosz a lakás és annyira hiányzik, hogy rend legyen, mindennek meglegyen a helye és ne kelljen random cuccokat kerülgetni. Tudom, hogy még nagyobb káosz lesz, ha valóban elkezdünk költözni, de mégis annyira várom, hogy ne ebben a fél-állapotban kelljen tengődni. 

Kicsit rendet raktam a laptopomon, és a rajta lévő képekből csináltam mood boardot, hogy legalább egy kis esztétikai örömöm legyen. 

Természetesen jelenleg egy fillérünk sincs arra, hogy szőnyegeket, függönyöket meg mindenféle kiegészítőket vegyünk, szóval elvisszük a régi cuccainkat és abból építünk várat. Így gondolom, sokáig félkész lesz a lakás, de nagyon-nagyon várom azt is, hogy szépen, lassan, apránként legyen belőle olyan otthon, amilyet szeretnénk. Daninak egyébként vettünk egy kicsi asztalt két székkel, hogy oda tudjon ülni gyurmázni, rajzolni meg autót szerelni, mert a dohányzóasztalhoz szokott odatérdelni. De nem adtuk még neki oda, mert azt találtam ki, hogy mielőtt tényleg odaköltözünk, egy napra foglalja le őt valaki, és az ő szobáját addig nagyon jól rakjuk össze, legyen mindene, képek a falon rólunk, a kis barátairól, a családról, cuki dekor, az összes kis cucca a helyén, éjjeli kislámpa, és hogy legyen néhány új dolog is, meglepik, a kisasztal. Vettem néhány kiegészítőt a kiskonyhájához, pizzákat meg reggeliket, elrejtünk pár új kisautót a régiek közé stb. Nyilván tudom, hogy amilyen izgi ez az egész, annyira nehéz is lesz neki a változás, és szeretném, ha imádná az új szobáját, és az egy szuperszónikus, kényelmes, új kuckó lenne a számára jónéhány meglepetéssel. 

new

Mindketten Oral-B fogkefét használunk, az enyém kb 10 éves - feltűnt, hogy már nem olyan virgonc, mint új korában, de hát ki az? Viszont valamelyik éjjel arra ébredtem, hogy valami zúg. Barni pont nem volt itthon, hajnalig dolgozott, egyedül voltunk Danival, így konkrétan szívrohamot kaptam, hogy mi lehet az. De mivel nem hallottam semmit, úgy döntöttem, hogy biztosan álmodtam. Majdnem elaludtam már, mikor megint meghallottam a zúgást, ekkor már egyértelmű volt, hogy valami tényleg zúg. Nagyon megijedtem, és eltelt egy perc, míg rájöttem, hogy a fogkefém indult be, akkor már másodszor, a fürdőszobában. Bementem, kicsit horrorfilmesnek találtam a dolgot, kikapcsoltam, majd visszafeküdtem. Ez még kb 5x megismétlődött, nagyon ijesztő volt, tudtam, hogy csak biztosan elromlott, de akkor is, ez annyira tipikus horrorfilm-elem, nem? Ráadásul nem tudtam mit csinálni, mert nem elemes, meg kell várni, míg lemerül. Végül kivittem a spejzbe, belecsavartam egy kabátba és visszafeküdtem aludni, persze jó hosszú ideig nem sikerült. 

Ma vettem magamnak egy új fogkefét, le is volt árazva - és úristen, annyival jobb! Sokkal gyorsabb és erősebb, örülök, hogy lecseréltem a régit. Mondjuk vicces volt, mikor bementem a Euronics-ba, Dani előttem gyalogolt, ránézett a pénztárnál álló eladókra, és drámai komolysággal közölte velük, hogy a mamának elromlott a fogkeféje! Ők meg azonnal vették a lapot, hogy neeee, komolyan? Ugyanez a cipőboltban, ott a vásárlókat találta meg: a mamának kell egy cipő!  Sosem unatkozunk. 

A másik szuper dolog, amit lőttem, az egy papucs. Annyira tetszik, hogy azóta vettem másnak is karácsonyra. Úgy kezdődött, hogy imádom az UGG csizmáimat, és szerelmes vagyok a papucsaikba is, de kinek van 30-40e forintja egy papucsra? Pedig úgy szeretnék az új lakihoz egy új, meleg papucsot. Na, és a sógornőm vett a CCC-ben hasonlót az ár töredékéért, és én is rendeltem magamnak. Puha, meleg, nagyon kényelmes és szerintem gyönyörű is. Tökéletes karácsonyi ajándék anyukáknak, lánytesóknak, barátnőknek, nem? 

Imádom. ❤️

Varázslat

Úgy tűnik, sikerül odafigyelnem most magamra, valamennyire elengedve a mindenkinek megfelelés kényszerét, és jobban is érzem magam. Emellett hálás vagyok a testemnek, hogy emlékszik a régebben súlyok emelgetésével töltött időszakokra és szépen felvette a ritmust. Nem tudom, ezzel függ-e össze, de jobban is alszunk mindannyian, én legalábbis sokkal. Az elmúlt pár napban azt is csinálom, hogy felkelek 6 körül, lezuhanyozom, felöltözöm, és ha itthon van Barni, akkor elmegyek vásárolni, de mondjuk edzeni is tudnék ilyenkor (bár azt most délután szoktam, mikor Dani épp vadul autózik valakivel, aki nem én vagyok), ha nem, akkor meg kipakolok a mosogatógépből és előkészítem az ebédet, hogy 11-kor már csak be keljen rakni a sütőbe. Vagy csak szimplán összeszedem a gondolataimat konyhában a reggelim meg a kávém felett, és mikor Dani felkel 8 körül, már teljesen összeszedetten indulhat a nap, és nem akkor kell roncsaimból összekaparnom magam. 

Vajon ez a lendület hány napig fog tartani? 

Egyébként úgy javult meg az alvásom, hogy Barni leültetett, hogy mondjam, meg, hogy milyen típusú alkoholra/kábítószerre/luxuscikkre/pszichológusra/bármire van szükségem ahhoz, hogy tudjak aludni, mert ő nem bírja nézni, hogy az éjszaka nagy részét forgolódással és a telefonom végtelen nyomogatásával töltöm, napközben pedig olyan vagyok, mint egy reményvesztett, szomorú zombi. Itt azért elég nagy volt a kísértés, hogy berendeltessek vele egy karton Bailey-s-t, de inkább elmondtam neki, hogy miken szorongok, ő pedig tök szépen, észérvekkel levezette, hogy ezek közül egy csomó dolog rendben lesz, és nyilván van, ami szar tényleg, de mégis, mennyire nincs értelme ezek miatt ébren töltenem az éjszakákat, megkeserítve ezzel kb mindhármunk életét. Nyomult, hogy koncentráljak arra, hogy hamarosan milyen jó lesz nekünk az új lakásban stb. Na, és nem mondott egetrengető dolgokat de mégis felrázott kicsit, és most éppen képes vagyok a saját mentális egészségem jóllétem érdekében nem felülni a szorongás-vonatra. Magic. 

Az is segített, hogy volt néhány olyan esténk, mikor Dani nem aludt délután (szerencsére legtöbbször még alszik), estére elviselhetetlenül túlpörgött, és ez kombinálva az én gyilkos fáradtságommal, az amúgy rám egyáltalán nem jellemző türelmetlenségemmel... Szörnyű volt. És én ezt semmiképp nem akarom így csinálni. 

Veggies

Ma elmentem edzeni, és még szaunáztam is! Annyira siralmas a kondim, és annyival jobban érzem magam azonnal, hogy megint megfogadtam, hogy amilyen gyakran csak tudok, amint akad egy órám, elrohanok sportolni, és nem állok neki keresgélni, hogy mit lehetne épp suvickolni/főzni/pakolászni/insert random housework here. Nem is értem, hogy ezt miért csinálom. 

Utána csináltam ebédre bundás cukkini rudacskákat meg karfiolt, pont erre vágytam, és Dani is nagyon elégedett volt (ő hatalmas zöldségevő). Most megint nem bírok húst enni - volt nemrég egy rövid időszakom, hogy nem ettem, annyira jó volt, sőt, fogytam is. Néha iszonyú kényelmes csak átmenni anyuhoz egy jó kis gulyáslevesre vagy rántott húsra, és nem könnyű nemet mondani, mikor amúgy kialvatlan vagyok és hatalmas segítség, hogy épp nem kell főznöm. De náluk még a zöldséglevesbe is belefő egy komolyabb pulykaszárny (true story), és egy ideje úgy érzem, hogy nem úgy eszem, ahogy nekem jólesik, és nem is érzem túl jól magam a bőrömben. Nem akarok vegetáriánus lenni, de nekem heti egyszer-kétszer bőven elég lenne húst enni

Na de múltkor, mikor Barniról tudtam, hogy minden nap 3x jókat eszik a munkahelyén, lementettem egy csomó csodálatos receptet a Pinterestről, és végig is főztem (sütöttem) őket. Halál egyszerű, kb köretekről van szó, és nekem nincs is szükségem bonyolultabb kajákra. 

Íme a kedvenceim:

Parmezános cukkini, avagy Dani kedvence

Ezt karácsonyi menübe ajánlják. Én hús nélkül, dióval és céklával csináltam meg, elképesztően finom. Tényleg ott lesz a karácsonyi asztalon is. 

Citromos, fokhagymás, ropogós mandulás brokkoli. Magában. villával, a tűzhely előtt állva ettem meg az összeset, kihűlni sem volt ideje. 

És a karfiolos verziója. 

És ha ezeket nézegeti az ember, akkor a Pinterest hasonlókat kezd feldobálni... Rengeteg van, és annyira jók.

Lekopogom

A lakás-saga kicsit tovább nyúlik, bármennyire úgy tűnt, hogy kb. elkészülnek 21-re, végül mindenki megelégedésére (én előtte volt, hogy 2 órát aludtam egy éjjel az idegeskedés miatt) elhalasztottuk a konyha érkezését november 28-ra. Mondjuk benne van a pakliban, hogy a plusz egy hét az plusz hét napnyi töketlenkedést is jelenthet, de hátha nem, és így a fürdőszobákba a szekrények is felkerülnek, kész lesz teljesen a villanyszerelés, sőt, még takarításra lesz időnk. És akkor ha bent lesz a konyha, akkor költözhetünk is, és a Mikulás már Nagykovácsiban keresheti a csizmáinkat. Tudom, ne szaladjak előre. 

dolgaim

Annyi mindenről akarok írni, de sosincs rá időm, ezt a posztot is egy jó pár napja írom. 

Teljesen elkeseredtem múltkor, hogy egyáltalán nem halad a lakás. Tudom, naív vagyok, de amikor elkezdték a munkát szeptember 15-én, komolyan azt gondoltam, hogy november elején beköltözünk. Voltunk kint hétvégén (nyilván az is gond, hogy nem követjük a munkálatokat napi szinten), és majdnem sírtam, hogy kurvára nem dolgoznak. Közben elkészült a konyha, bármikor tudnák hozni. Írt egy emailt a konyhás arc, aki annyira az életem része, hogy az utóbbi két hónapban többet beszéltem vele, mint a legjobb barátaimmal, szóval írt, hogy november 21-én (akkor épp két hét múlva) hoznák a konyhát, mit szólunk. Beszéltünk a kivitelezővel, és ő tök lelkesen mondta, hogy az teljesen reális, kész lesz minden, a burkolás, festés, jöhet a konyha. Hát... Jó, ha ő mondja! Azóta kicsit tényleg fölszívták magukat, de azért megnyugvással tölt el a gondolat, hogy november 18-ig le lehet mondani a konyhás arcok szállását (ők egy szegedi cég). Na mindegy, eléggé feszülök, hogy vajon készen lesznek-e, és tényleg be tudják-e rakni akkor a konyhát. Addig még végülis van 6 5 munkanap, amiből kettőn áramszünet lesz. Barni vett nekem egy nagy üveg Bailey's-t, hogy kicsit lazuljak, rám fér. 

Közben hivatalosan is nagykovácsi(i) lakosok lettünk, sikerült mindent átíratni. Folyamatosan szelektálom a cuccainkat, és már semmi energiát/időt nincsen kedvem ebbe a lakásba fektetni, mindenütt összerakott fürdőszoba-szekrények fetrengnek. Igyekszem minél kevesebb időt itthon tölteni, Danival sokat csavargunk Vácon, játszótér, Duna-part, reggelizők, tengernyi séta. Persze most találkozom nagyon jó arc anyukákkal, hogy mindjárt elköltözünk, igyekszem nem beléjük szeretni. Látom, hogy az ilyen kicsiknek még legtöbbször visznek babakocsit, én már egy fél éve nem láttam a miénket, edzem Danit, hogy sokat bírjon gyalogolni/bringázni. Mondjuk ma pénteken hazafelé pont bármit megadtam volna egy babakocsiért, mert iszonyúan elfáradt(unk), éhesek voltunk, én meg nem bírtam cipelni őt is (most pont 12 kg) meg a bringát is, így az utolsó 200 méteren a karjánál fogva vonszoltam haza a bömbölő gyereket (nem akarok hazamenni, még sétáljunk!). 

Barni holnap és szombaton itthon lesz volt (mindegy, nem javítgatom ki a múlt/jövő időket) (cserébe ma hajnal 5-re fog hazaérni és vasárnap is dolgozik), egyébként alig látjuk. Rengeteg programot tervezünk a két napra, annyira jó lesz kicsit hármasban lenni. Egyébként november végéig tart ez a projekt, amiben dolgozik, aztán vége. Ideális esetben decemberben nem dolgozik, tudunk akkor költözni meg fészket rakni, karácsonyozni, aztán januárban kap valami újat (aminek az eleje laza szokott lenni, nem ilyen éjszakába nyúló típus. 

Voltunk hétfőn Szaffinál, aki ebéddel várt minket, és annyira jó volt belelátni a kis babavárós, otthonos hangulatba, ahogy élnek. A férjét különösen imádja Dani, ez mondjuk már máskor is kiderült, vicces volt, mintha világ életükben együtt autóztak volna. 

Múlt pénteken fodrásznál voltam és loptam magamnak néhány órát Budapesten, bringáztam bent (és szétfagytam), meg elvittem magam ebédelni a Kis Parázsba, első randink helyszínére. Múlt szombaton lazultunk itthon, vasárnap megnéztük Nagykovácsit, ebédeltünk hambit, meg játszóztunk Barni barátaival. 

Kedden meg vacsiztunk Olívval meg Annával a Babkában, annyira jó volt kicsit leengedni és dumálni a lányokkal, akik elképesztően menők és jó fejek, és annyira más életet élnek, mint most én. Nagyon jólesett inni két pohár bort és kizárólag nem-gyerekes témákról beszélgetni. Az elmúlt hetek során, a nehezebb időszakokban rajtakaptam magam, hogy irigylem azokat a nőket, akiknek nincsen gyerekük, nem azért, mert nincsen gyerekük, mert én imádom hogy nekem van, hanem a szabadságuk miatt, hogy azt csinálnak és akkor, amit akarnak. Jól is esett ezt kimondani, bevallani magamnak, és tudatosítani magamban, hogy muszáj abba az irányba menni kicsit, hogy én is jól érezzem magam és rólam is szóljanak a napok. Pl. nem voltam edzeni mióta covidosok voltunk, pedig alap lenne a jó közérzetemhez, a gerincem állapotához. 

baguettem

levesem

körmeim

pulcsim

gyerekem

harder and harder

Rengeteget fantáziálok azon, hogy milyen jó lesz az új lakásban lakni. Nincs valami jó időszakunk, illetve hát elég nehéz most minden, és muszáj valamit várnom, valamit találnom, ami elvonja a figyelmem a gondokról meg a mókuskerékről. Valahogy úgy érzem, hogy teljesen új életünk lesz ott, és persze valamilyen szinten így is lesz, hiszen új helyen, új környezetben, (számukra) új lakásban fogunk élni, de én azt is érzem kicsit, hogy én is meg tudok majd újulni. Hogy sokat fogok főzni, olyan dolgokat, amiket eddig nem, környezettudatosabb leszek, egészségesebben fogunk enni (ez mondjuk tényleg lehetséges, ha leválunk anyuék konyhájáról teljesen), olvasni is többet fogok (?), és több minőségi időt tudunk majd együtt tölteni. Most, mivel egy légtérben alszunk mindhárman, miután leraktuk Danit, csendben kell lenni, és csak kisvillanyt tudunk kapcsolni, nem nagyon tudunk pl. társasozni, filmet nézni is csak csendben, vendégeket hívni estére kizárt. Ott meg az emeleten lesznek a hálók, lent a nappali és a konyha. Azt is várnám, hogy esténként kiüljek a teraszra és elszívjak egy cigit, de kocadohányosként a nyár elején én is felültem az elf bar (geek bar) vonatra, vettem három darabot mindenféle isteni gyümölcsös ízben, a mangós volt a legfinomabb, szívogattam őket, majd néhány hét alatt annyira megundorodtam az édességüktől, émelyítő ízüktől, hogy azóta eszembe sem jutott rágyújtani semmire, és nem is tervezem már egyáltalán.

Az is tuti, hogy meg kell nyirbálnunk a cuccaink egy részét, ebbe bele is kezdtem már úgy, hogy a csetreszek (vázák, bögrék, mécsestartók, kaspók stb) nagy százalékát elmosva, csinosan elrendezve, egy tábla kíséretében (ha tetszik valamelyik, vidd el!) apránként kiteszegettem a ház elé egy ládában, és egytől egyig el is koptak. Kijártunk napközben nézegetni, ahogy egyre kevesebb volt a ládában, és nagyon jó érzés, hogy lett mindnek gazdája, mert ahhoz viszont nem lett volna türelmem, hogy a marketplace-en pár száz forintokért kövessem nyomon a sorsukat. Dani ruhatárát is kiválogattuk, mert már minden melegítőnadrágja a térdéig ért, a pulcsik is ilyen hasvillantós, háromnegyedes-ujjúak. Én legszívesebben ezeken is tovább adnék, minek tartogassunk olyan mennyiségű ruhát, ami egy komplett bölcsinek is elég lenne, de Barni szerint rakjuk el, hátha lesz még tesó, aki hordja. Az egyik cuki kistakaróját félreraktam, hogy nekiadjam egy barátnőm kisbabájának, és azon is kiakadt, hogy ne ajándékozd el, ez annyira cuki, vegyünk inkább nekik egyet! Ha rajta múlna, tényleg, minden cuccunkat az idők végezetéig őrizgetnénk.

Ma dolgozik Barni. Amikor egyedül vagyunk este Danival, miután lezuhanyozott, kicsit birkózunk az ágyban, ráadom a pizsijét, majd bebújik a takaró alá, megkapja az egyik Brúnó-könyvet, és míg olvasgat, és várja, hogy jöjjek és olvassak neki, én is lezuhanyozom. Aránylag sietni szoktam, de azért találok rá időt, hogy bekrémezzem a bőröm és az arcom, fogat mossak, fogselymezzek. Múltkor nem aludt délután, szerintem hamarosan végleg el fogja hagyni a délutáni alvást, és mire visszaértem hozzá, már aludt a könyv mögött. Vártam néhány percet és átraktam az ágyába, aludt reggelig. Azóta is mindig reménykedem, hogy mire visszajövök hozzá, már nem lesz ébren, de általában meg tud várni. 

Valamelyik nap olvastam ezt, és hát basszus. Basszus. 

off

Barninak van egy kedvenc focicsapata, a Pénzügyőr SE. Nem azért szereti őket, mert jók, hanem mert ifiként játszott náluk egy jó ideig, a legjobb barátait onnan ismeri, csapattársak voltak - aztán hűséges maradt a csapathoz. Mindig kimegy a meccseikre, amikor tud, én még Felcsúton is voltam meccsen vele. Na és kitalálta, hogy ezer éve nem volt meccsen (meg sehol, kb a meló-kórház-lalásfelújítás tengelyen mozog csupán), vasárnap itthon játszanak, Dani is elég nagy már, kiviszi őt, lesznek ott a haverjai közül is páran. 

Vasárnap, ebéd után behozott minket Budapestre, engem kidobtak a Millenárisnál, mert WAMP volt és meg akartam nézni, megbeszéltük, hogy később csatlakozom. Annyira jó érzés volt egyedül sétálgatni a szép, kreatív cuccok között, olyan régen voltam ilyen helyen, vagy hát igazából bárhol, nem rohanva, körbejárva az egészet többször, kicsit beszélgetve az árusokkal. Nem akartam venni semmit igazából, csak ajándékot egy barátnőnk szülinapjára, találtam is egy szép, zöld borsdesign darabot, imádom a dolgait, biztos vagyok benne, hogy ennek is sikere lesz. 

Elmentem még kávéért, ahol visszavittem a használt kapszulákat, és az is kiderült, hogy lemaradtam a mézeskalácsos ízről, de nem is értem, abból nem kéne annyit gyártani, hogy kb. karácsonyig kitartson? Mindegy amúgy, mert nem szoktam szeretni az ízesített kapszuláikat, meg nagyon finom Monin szirupom van, szóval ez csak egy észrevétel.

Aztán csatlakoztam a családhoz kb. félidőben - Dani annyira élvezte! Állítólag az első félidőt szépen végigülte az apukája mellett, meg megette az összes uzsiját, de amikor én ott voltam, annyira elemében volt, végig kiabált, hogy Hajrá Pénzügy! Iszonyú cuki volt, ő lett a csapat nem hivatalos főszurkolója, nagyon jól érezte magát, meg hát ettől mi is, hatalmas hangulatot csinált körülöttünk.

Másnap már kevésbé volt jó kedvünk, mikor Barni anyukájáról kiderült, hogy covidos... És szombat délelőtt ő vigyázott Danira. Hétfőn Dani is kidőlt, másnap én, tegnap pedig Barni is, mindhármunk tesztje pozitív. Dani egyébként két nap alatt túl is tette magát az ügyön, jobb, mint új korában, Barni nyűglődik, én pedig izgatottan várom (nem) a vadiúj tüneteket minden nap. Anyuék egyelőre tartják magukat, nagyon remélem, hogy nem adtuk át nekik, igyekszünk távol tartani magunkat tőlük, de Dani ezt nagyon nehezen bírja, az udvaron szoktak azért eszmecseréket folytatni. 

Az mondjuk nagyon jó, hogy Barni itthon van velünk, nem rohan nem stresszel, de közben meg annyi dolgunk lenne... Néha, mikor épp jobban érzem magam, eszembe jut, hogy ahh, de szép idő van, menjünk el ebédelni a Lujzába! Aztán rájövök, hogy jaa, az egészségügyi sétánkon kívül nem mehetünk sehova. Fú, de várom már, hogy túl legyünk rajta. 

Közben főzök, Toy Storyt nézünk és álmodozunk a hamarosan kezdődő új életünkről. 

Luca

Itt ülök a konyhában egy pohár Sauska cuvée-vel, a fiúk alszanak. Lehet, hogy meg fogom bánni, hogy nem húzom a lóbőrt én is, de néha muszáj kihasználni, hogy egy kicsit egyedül lehetek. Mióta az apósom nincs jól, Dani nem aludt máshol, és a napi 1-2 órán kívül nem vagyunk külön, én meg olyankor takarítok, főzök, vásárolok vagy a lakás ügyeit intézem, nem magammal foglalkozom. Önzően hangozhat, de hiányoznak az egyedül, nélküle töltött napok, hogy tudtunk Barnival néha kettesben lenni. És annak ellenére, hogy tudom, hogy a legtöbb anyukának ez a normális, amiben most vagyok, én mégis azt gondolom, hogy inkább az a normális. Hogy ő a nagyszülőkkel is van időnként, és mi lehetünk nélküle is. 

Ma délelőtt megrendeltem mindent. Kádat, kádparavánt, törölközőmelegítőket, wc-t, mindent, ami még hiányzott. Nem vállaltam be, hogy egyedül járjam az obit, a praktikert meg a szaniter boltokat, és próbáljam kitalálni, hogy melyik beépíthető wc tartály kellhet nekünk, hanem bementem Gödön egy céghez, ami építkezéshez szükséges mindenfélével foglalkozik, és megrendeltem náluk mindent. Nagyon megkönnyebbültem. 

Eladtam Dani pár nem használt cuccát, kisbicajt, járássegítőt stb tök jó áron, és Barni elkezdte rágni a fülem, hogy adjam el az új lakásból azokat a dolgokat, amikre nincsen szükségünk. Elszívót a konyhából, tűzhelyet, lámpákat, mosdót, szekrényeket, tükröt, kibontott kádat, zuhanyfülkét, wc-ket stb. Nem volt hozzá nagy kedvem, mert minden használt, nem túl csinos vagy divatos, ki veszi meg őket? Értitek, használt, bontott wc-t? De ma átküldte a fotókat, amiket csinált, én pedig nekiálltam és mindenre csináltam hirdetést, meg egy albumba is feltöltöttem őket és meghirdettem az ismerőseim közt. Nagyon durva, de már most látom, hogy szinte mindent jóval drágábban is feltehettem volna, 2 óra alatt a cuccok fele elment. Kicsit vérszemet kaptam most, és járkálok körbe a lakásban, hogy mit lehetne még eladni, haha. 

Ja, és Luca kommentjéről jutott eszembe, hogy láttátok a Luca című mesét? Mi nyáron kattantunk rá. Nem akarom ellőni a sztorit, de Cinqueterrén játszódik, gyönyörű a grafikája, egész sokat beszélnek benne olaszul is, és halálosan cuki. Dani is rácuppant teljesen, úgy bosszankodik, hogy Santa Ricotta! meg Santa Mozzarella!, és naponta táncolunk az olasz zenéire. Amióta láttuk, csorog a nyálam minden után, ami olasz, újra le akarom porolni a Studio Italiás középfokúmat és el akarok menni Olaszországba legalább egy hétre. Pont a covid kezdetén épp egy utat szerveztem a Comoi tóhoz, és Milánóba is volt repjegyünk, Barni ott akarta megkérni a kezem (abból lett Piran), és azt hiszem, maradt bennem egy nagy adag hiányérzet. Persze egy fillérünk sincsen most utazni, így csak álmodozhatok tovább és megnézhetem heti egyszer a Lucát. Annyira cuki. 

why?

Pár hete megérkezett a dackorszak. Nagyon egybe vágott a családi tragédiával, aminek Dani is szemtanúja volt valamennyire, így nem tudom pontosan, hogy mi is volt ez, de azóta sokkal anyásabb is, meg hát beteg is volt. Az én kis szabálykövető babám, akinél eddig figyelni kellett arra, hogy ha valamit kérünk, hogy ne csinálja (pl. ne nyomogassa a szirénázó mentőautó gombját a kocsiban utazva, mert megőrülünk tőle), akkor azt egy idő után oldjuk fel, mert különben soha többé nem csinálja, na ez a jólnevelt kisfiú olyan hisztériás rohamokat kapott napi többször, sokszor, bárhol, bármikor, és olyan szinten feszült neki mindennek és mindekinek sírva, ordítva, mintha kicserélték volna. Nem mertem már elindulni vele sehova, mert nem lehetett tudni, hogy mikor/hol makacsolja meg magát, és rendez olyan jelenetet, hogy esélyem sincs bármit elintézni vele. A fura az, hogy néhány hét után lecsengett ez, nem mondom, hogy már nem ellenkezik, de tök jól meg lehet vele beszélni a dolgokat. 

Ezzel a lendülettel bele is csúsztunk a MIÉRT? korszakba. Én egy nagyon türelmes ember vagyok, de azért az, hogy tényleg, mindent, mindent meg kell indokolni, az nagyon kemény, bármit válaszolsz, arra is rákérdez, hogy de az miért van úgy. Nyilván nem kell tudományosan megválaszolni, hogy miért süt a nap, miért kell megtankolni az autót, vagy miért szereti ő a túrós táskát, de a nap nagy része így is azzal megy el, hogy az ő kis érdeklődését próbálom, próbáljuk kielégíteni. 

as days go by

Mielőtt elindult a felújítás, tényleg úgy éreztem, hogy ez teljesen rám fog maradni, mert Barni annyira nem volt ott fejben, módon nem érdekelte ez az egész konyha, csempe, padlólap stb téma, kisebb gondja is nagyobb volt ennél. És bármennyire is rosszul esett, megértettem természetesen. De mostanra úgy tűnik, hogy mindenki megtalálta a helyét a folyamatban, én intézem a kreatív részt, a tervezést, én telefonálok/levelezek, én adom le a rendelést, ő pedig tartja a kapcsolatot a kivitelezővel, eligazítja a villanyszerelőket, kijár a lakásba szemlét tartani, ha kell, szerez autót és elhozza a csempéket, a szanitereket, meg mindent, amire szükség van. Nyomulok nála, ha valamiben bizonytalan vagyok, olyankor azért erőt vesz magán, és segít dönteni is, bár mindig azt mondja, legyen úgy, ahogy nekem tetszik. Jó páros vagyunk, és nagyon lelkesek. A csapattal pedig óriási mázlink van, eddig legalábbis úgy tűnik, lekopogom - nagyon gyorsan dolgoznak. Múlt pénteken elkészült a bontás, Hétfőn már a villanyszerelők jöttek, a héten már a gépészeti munkákat csinálják, aztán építenek mindent vissza. 

Én már csempékkel és szanitterekkel álmodom, nem viccelek. Csak olyan jöhet szóba, ami van raktáron, mert nem tudunk és nem is akarunk hónapokat várni. Ráadásul az egyik fürdőszoba padlójához egy tök szép, egyedi, türkiz csempét vettünk, majd kitaláltuk, hogy kerüljön kijjebb a fal, hogy nagyobb legyen a tér, így értelemszerűen több csempe kellett volna, de mostanra már nincsen belőle. Na mindegy, majd csak lesz valahogy... Végülis megvan már szinte minden, a konyha teljesen, a fürdőszobák is nagyjából, és el sem tudom mondani, milyen jó érzés több hétnyi kutakodás, dilemmázás, egyeztetés után becsukni a vonatkozó weboldalakat, van olyan oldal, ami már a fülemen jön ki. És ha minden jól megy, csak pár hetet kell várni, hogy minden elkészüljön.  

Tudom, hogy hatalmas káosz lesz, takarítás, dobozolás, pakolás stb, de annyira várom, hogy odaköltözzünk. Mintha egy új élet várna ránk ott. Dani is teljesen be van zsongva, egyfolytában Nagykovácsiba akar menni. 

Amúgy meg semmi különös nem történik velünk, Barni reggel elmegy dolgozni, délután kórház, ahonnan változó, hogy milyen lelkiállapotban jön el, hazajön, vacsizunk, megfürdetjük Danit és elájulunk. A fiúk végre meggyógyultak. Dani annyira taknyos volt, és annyit nyüglődtünk a
kézi orrszívóval, hogy elkezdtem szemezni egy Nosiboo darabbal, ami az orrszívók Ferrárija, és 40.000 forintba kerül, használtan 30, de aztán szerencsére lebeszéltem magam róla, meg Dani is jobban lett, és egész jól lehoztuk a dolgot. 

Én jobbára itthon vagyok, a Törpével nyomulunk jobbra-balra, kaptunk mindketten esőkabátot, úgyhogy kisebb esőben is tudunk menni mindenfelé. Voltunk színházban itt Vácon, egy nézőművészetis előadást néztünk meg, hetek óta először tudtunk igazán kikapcsolni és nevetni mindketten. Szombat este találkoztam a lányokkal, jólesett nem itthon lenni, dumálni, meg nem a saját problémáimon vekengni, elmondtam azért pár mondatban, hogy mi újság, de örültem, hogy kicsit letehetem. Ittam két aperol spritzet is, az is segített. Bruncholtunk egyszer Katával a Lujzában, szerelmem az a hely, mindenképp próbáljátok ki, ha Vácon jártok. Voltunk Danival a bátyáméknál is Sződligeten, beszélgettünk sokat, meg sétáltunk egy hatalmasat, Dani a bátyám kezét fogva jött majdnem végig, gesztenyét szedtek és megbeszélték az élet nagy dolgait.

foooood

Tényleg, elképesztő, hogy minden reggel fent vagyok már 5-kor, pedig beteg is vagyok kicsit, mint mindenki körülöttem. Mondjuk van min agyalni bőven, szóval nincs esélyem visszaaludni, és az sem baj, hogy mire Dani felkel, már lezuhanyozom, felöltözöm, megreggelizem és átgondolom a napot. Barni ma ment eligazítani a csapatot az új lakásban, de már telefonált a kivitelező, hogy az emberei autója lerobbant, így nem tudja, mikor érnek oda. Szóval igen, úgy tűnik, kezdődik. 

Már egy csomószor akartam kaja-posztot írni, még onnan indult, hogy Phoebe-vel összejártunk egy ideig főzőcskézni hetente egyszer, és nagyon inspiráló volt, sokat beszéltünk ételekről, evésről, meg persze mindenféle másról is, de nagyon felültünk a gasztro-vonatra. Ő ajánlotta egyébként a Magyar superfood című szakácskönyvet is, amiről már meséltem itt egyszer, és kicsit az a vonal, ami engem is nagyon vonz, zöldség-hangsúlyos, színes, gyönyörű idénykaják. 

Együtt a csilis kukoricakrém-levest próbáltuk ki, én azóta többször is már itthon. Zsülienre vágott gyökérzöldségeket (Ő répát és paszternákot ír, de szerintem édesburgonyával vagy sütőtökkel is lehet őket keverni) kell lepirítani hagymával, fokhagymával (opcionálisan csilivel, én az kihagytam), majd egy adagot félrerakni belőlük levesbetétnek. A többi zöldséget puhára főzzük a kukoricával (én itthon fagyasztottat használtam), leturmixoljuk, sózzuk, borsozzuk, tejszínt keverünk bele. Párolt kukoricával és a félretett zöldségekkel, valamint petrezselyemzölddel tálaljuk. 

Van még két kedvencem, amit gyakran eszünk mostanában. Most a kedvenc reggelim a ricottás, avokádós pirítós. Mostanában az aldiban vásárolok, mert kevesebben szoktak lenni, és szerintem nagyon szép árujuk van, meg a magos baguette-jüket is szeretjük, és náluk mindig van ricotta. Néhány (nekem kettő kisebb is elég) szeletet magos kenyeret megpirítok, rá ricotta vastagon, villával összetört  avokádó, só, mellé sok-sok roppanós zöldség - nagyon laktató és finom. 

A másik kedvencünk, amit Gabesz barátnőmtől loptam, és azóta többször is megsütöttem a húsmentesítés-jegyében, a sárgarépás-sajtos puffancsok, AKA fasírt. Amikor először sütöttem, Barni elpusztított vagy tízet, aztán meg nem hitte el, ő, a húsimádó, hogy nem volt benne hús. Azóta is szokta másoknak mesélni, hogy ez mekkora medzsik. Itt a recept, én maradék, félig száradt sajtokat szoktam hozzá használni, meg trappistát. Nagyon finom, majd kipróbálom cukkinivel is.

Az is nagyon inspiráló volt, hogy Phoebe simán rittyent friss tésztát, ami gyönyörű és finom, és annyira jó volt együtt főzni. Nagyon akarok majd ilyen nagy, közös főzéseket az új lakásban az összes barátnőmmel.