harder and harder

Rengeteget fantáziálok azon, hogy milyen jó lesz az új lakásban lakni. Nincs valami jó időszakunk, illetve hát elég nehéz most minden, és muszáj valamit várnom, valamit találnom, ami elvonja a figyelmem a gondokról meg a mókuskerékről. Valahogy úgy érzem, hogy teljesen új életünk lesz ott, és persze valamilyen szinten így is lesz, hiszen új helyen, új környezetben, (számukra) új lakásban fogunk élni, de én azt is érzem kicsit, hogy én is meg tudok majd újulni. Hogy sokat fogok főzni, olyan dolgokat, amiket eddig nem, környezettudatosabb leszek, egészségesebben fogunk enni (ez mondjuk tényleg lehetséges, ha leválunk anyuék konyhájáról teljesen), olvasni is többet fogok (?), és több minőségi időt tudunk majd együtt tölteni. Most, mivel egy légtérben alszunk mindhárman, miután leraktuk Danit, csendben kell lenni, és csak kisvillanyt tudunk kapcsolni, nem nagyon tudunk pl. társasozni, filmet nézni is csak csendben, vendégeket hívni estére kizárt. Ott meg az emeleten lesznek a hálók, lent a nappali és a konyha. Azt is várnám, hogy esténként kiüljek a teraszra és elszívjak egy cigit, de kocadohányosként a nyár elején én is felültem az elf bar (geek bar) vonatra, vettem három darabot mindenféle isteni gyümölcsös ízben, a mangós volt a legfinomabb, szívogattam őket, majd néhány hét alatt annyira megundorodtam az édességüktől, émelyítő ízüktől, hogy azóta eszembe sem jutott rágyújtani semmire, és nem is tervezem már egyáltalán.

Az is tuti, hogy meg kell nyirbálnunk a cuccaink egy részét, ebbe bele is kezdtem már úgy, hogy a csetreszek (vázák, bögrék, mécsestartók, kaspók stb) nagy százalékát elmosva, csinosan elrendezve, egy tábla kíséretében (ha tetszik valamelyik, vidd el!) apránként kiteszegettem a ház elé egy ládában, és egytől egyig el is koptak. Kijártunk napközben nézegetni, ahogy egyre kevesebb volt a ládában, és nagyon jó érzés, hogy lett mindnek gazdája, mert ahhoz viszont nem lett volna türelmem, hogy a marketplace-en pár száz forintokért kövessem nyomon a sorsukat. Dani ruhatárát is kiválogattuk, mert már minden melegítőnadrágja a térdéig ért, a pulcsik is ilyen hasvillantós, háromnegyedes-ujjúak. Én legszívesebben ezeken is tovább adnék, minek tartogassunk olyan mennyiségű ruhát, ami egy komplett bölcsinek is elég lenne, de Barni szerint rakjuk el, hátha lesz még tesó, aki hordja. Az egyik cuki kistakaróját félreraktam, hogy nekiadjam egy barátnőm kisbabájának, és azon is kiakadt, hogy ne ajándékozd el, ez annyira cuki, vegyünk inkább nekik egyet! Ha rajta múlna, tényleg, minden cuccunkat az idők végezetéig őrizgetnénk.

Ma dolgozik Barni. Amikor egyedül vagyunk este Danival, miután lezuhanyozott, kicsit birkózunk az ágyban, ráadom a pizsijét, majd bebújik a takaró alá, megkapja az egyik Brúnó-könyvet, és míg olvasgat, és várja, hogy jöjjek és olvassak neki, én is lezuhanyozom. Aránylag sietni szoktam, de azért találok rá időt, hogy bekrémezzem a bőröm és az arcom, fogat mossak, fogselymezzek. Múltkor nem aludt délután, szerintem hamarosan végleg el fogja hagyni a délutáni alvást, és mire visszaértem hozzá, már aludt a könyv mögött. Vártam néhány percet és átraktam az ágyába, aludt reggelig. Azóta is mindig reménykedem, hogy mire visszajövök hozzá, már nem lesz ébren, de általában meg tud várni. 

Valamelyik nap olvastam ezt, és hát basszus. Basszus.