merry miszmösz

Kitaláltam, hogy írjunk képeslapot a családnak, mert sajnálom, hogy Dani életéből ez teljesen kimarad, levelet írni, várni és kapni. Néztem a Pinteresten ötleteket, én megrajzoltam őket, Dani kiszínezte. írtunk kis üzenetet, Dani aláírta, elvittük a postára és ő adta fel. Nagyon szeret rajzolni, így iszonyúan élvezte, de igazából én is. Szerintem csütörtökön-pénteken megkapják a címzettek, remélem, mindenki nagyon fog örülni, és majd mi is kapunk esetleg választ, szuperjó lenne. Közben bejelentkezett néhány barátnőm, hogy ők is szívesen kapnának-küldenének karácsonyi üdvözletet, úgyhogy most hirtelen nagy levelező projektben találtuk magunkat, annyira jó. 

na ne már

Fuu, egy-egy ilyen hétvége után azért mindig eszembe jut, hogy le a kalappal a gyerekeiket egyedül nevelő anyukák és apukák előtt. Jól elvoltunk egyébként, Dani egészen sokat játszott és rajzolt egyedül míg én a dolgomat csináltam, délutánonként aludtunk, picit volt a szomszédban is. Hétfőn nem mentem edzeni, elintéztem egy csomó dolgot, szerencsére, mert keddre Dani iszonyúan náthás lett, így nem vittem oviba. Napközben átjött az anyósom, hogy vigyázzon rá ameddig tanítok, éjszakára viszont  belázasodott Dani, szóval ennyit a hetünkről. Ma már nem lázas és rendkívül jókedvű, reméljük, gyorsan sokkal jobban lesz, mert pénteken szeretne menni Vácra, meg nekem is lenne programom, meglátjuk. Addig pedig végtelen kirakózás, rajzolás meg mesenézés vár ránk, csinálunk kókuszgolyót, meg hasonló izgalmas programokat tervezek.

Nekem amúgy nagyon sokszor eszembe jut, még akkor is, mikor beteg, főleg amikor fekszünk délután az ágyunkban a besötétített szobában a meleg lakásban és ott szuszog mellettem, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy biztonságban tudhatom, hogy nem kell mennünk, menekülnünk, hogy be tudom fizetni a számlákat, hogy tudok kaját venni és van konyhám, ahol főzhetek, nem kell albérletről albérletre vándorolni, tudunk meleg vízben zuhanyozni minden nap, Dani tud óvodába járni. Hogy ezek a dolgok természetesek az életünkben. De azért most nagyon rám férne egy nagy alvás meg egy masszázs. 

szombati kedvesek

A nap híre, hogy elkészült a fürdőszobánk. A burkoló egy nagyon szerény, korrekt és végtelenül kedves pasi, az első szaki nálunk, akinek nincs nagy arca és nem vetít, csak szépen csinálja a munkáját. Danival kicsit össze is barátkoztunk vele, szerintem ő is jól érezte magát nálunk. Fél órával azelőtt fejezte be, hogy a tesómék megérkeztek, így nem volt időm foglalkozni vele, meg ma még úgysem lehetett használni, de már megbeszéltem Danival, hogy reggel kicsit játszik a szobájában, és addig én kisuvickolom a visszakapott fürdőszobánkat. 

Dani nem aludt délután, így este 5 perc alatt kidőlt. Barni Szlovéniában van az öccsével és az anyukájával, így van kicsit időm egyedül lenni, tévézni és blogolni az ágyban. Most hétfőn kezdődött a Konyhafőnök, letöltögetem, hogy tudjam nézni reklámok nélkül, remélem, jó lesz, eddig bírom, Kaszás Kornél és Tóth Szilárd nagyon cukik, meg én a Zét is imádom, bármilyen sok is. Vicces amúgy, hogy ő is itt lakik a faluban. Ja és a Legyen ön is milliomost is nézem, az is egy időutazás, mondjuk azt nem értem, miért kell celebeket beültetni játszani a hétköznapi emberek helyett, szerintem úgy sokkal szerethetőbb lenne. 

Kérdeztem Danit, hogy mi volt a legjobb a napban, és mondta, hogy az, hogy itt voltak a bátyámék. Tényleg az volt! Ebédeltünk, sétáltunk egy nagyot a faluban, aztán meg óriási hancúrt csaptak Dani szobájában. Jó nap volt nagyon. 

hohohó

Azt még nem is meséltem, hogy tavaly, karácsony előtt egy nappal bent voltam a városban, mert Kata itthon volt és volt rám egy pici ideje, beültünk a Tejmadárba és kicsit dumáltunk. Direkt nem autóval mentem, mert lehetett tudni, hogy lehet, hogy esik majd a hó, gondoltam, majd tömegközlekedem szép nyugodtan. Hűvösvölgyben még beugrottam a Lidl-be dolgokért, banánt vettem meg narancsot, jó nehéz volt a szatyrom, majd a zuhogó hóban felültem a buszra, ami majd az utcánk sarkán rak le, emlékszem, eszembe jutott, hogy milyen jó, hogy nem nekem kell vezetnem a buszt az addigra már egészen komoly hóban. Elindultunk, Hűvösvölgyben sima a terep, ott nem is volt gond. Viszont a körforgalom után emelkedik az út, elég nagy forgalom volt, és az előttünk lassan guruló autó meg-megállt. Párszor el tudott indulni a busz, de hallottam, hogy a buszsofőr hangosan káromkodik,  és én is éreztem, hogy kipörögnek a busz kerekei, aztán megindult a busz oldalra, ahol ahol a szalagkorlát mögött mély árok van. Ekkor már a lélegzetemet is visszatartottam, annyira feszült voltam, és az egész buszon mindenki néma csendben ült. Majd megálltunk, és a sofőr mondta, hogy ő innen nem mozdul, mert nem kívánja az árokba küldeni a buszt. És hogy kurva anyjukat a nyári gumival közlekedő sofőröknek, és nem érti, hogy miért nem sózzák az utat időben, hiszen tudták, hogy az a szakasz életveszély ilyen időben, miért csak utólag tesznek valamit? 

Kinyitotta az ajtókat, páran leszálltunk, de pl. az idősek ültek tovább a buszon. Elkezdtünk gyalogolni az amúgy meseszép, puha hóval borított erdőben, mert Adyliget még messze volt, az autók kerülgették a buszt a sötétben, mert persze ott csak 2x1 sáv van, és emelkedő, én cipeltem a jó nehéz szatyraimat, és teljesen szürreálisnak találtam, hogy most ez történik. Felhívtam Barnit, aki otthon volt Danival, hogy nyugi, nem kell értem jönnie, majd valahogy jövök. Egyáltalán nem pánikoltam, nyilván nem voltam boldog a helyzettől, de én, ha baj van, teljesen nyugodt tudok maradni, másokat is megnyugtatni és csak a megoldásra koncentrálni, meg én a szerencsémben is hiszek (joggal). Tapasztalatból tudom, hogy bár ritkán van rá szükség, ez egy nagyon nagyon hasznos és jó tulajdonságom, nem egyszer fordult elő velem (és a velem lévőkkel), hogy egy szörnyen rémisztő helyzet végül csak egy közepes nehézséggé töpörödött általa. 

Ahogy gyalogoltunk miközben fél méterre tőlünk vánszorogtak-csúszkáltak az autók az emelkedőn fölfelé, kitettem a kezem, hogy lestoppoljak valakit. Kicsit később az egyik autó megállt, kiszállt egy fiatal pasi, az anyósülésről a hátsó ülésre dobált néhány vadászpuskát, és intett, hogy üljek be. Vadászatból jött, és nagyon profin vezetett a csúszós úton, mondta, hogy ennek speciális technikája van, ha úgy vezetsz, ahogy logikus lenne, nyomod a pedált tövig, akkor kipörög a kerék és kicsúszol. Pár perc múlva, hamarabb, mint ahogy a busz hazaért volna, már ki is tett a sarkon, Barni nem is értette, hogy kerültem haza olyan hamar, mikor ő halálra izgulta magát a hívásom után. Utólag olvastam, hogy a buszt több órával később, valamikor éjjel sikerült kimenteni a hó (és a csúszós út) fogságából, az utasokért jó fej nagykovácsi(i) terepjáró tulajok gurultak el. Ott és akkor ijesztő volt ott ülni az árok szélén csúszkáló buszon, de utólag csak vicces sztoriként szoktam mesélni, ami történt. 

Na és ma reggelre vártuk a burkolót, de felkeltem, és láttam a falu oldalán, hogy hajnalban pont ugyanott fordult keresztbe az úton egy busz, ahol tavaly velem is. Vajon miért nem sózzák előre az utakat ott, ahol ez fixen megtörténik? És vajon mit gondolnak azok az autósok, akik nyári gumival indulnak útnak havazás idején?  

hólapátoló segédmunkás a reggeli első fröccsével

there'll be snow

Fürdőszoba update: a héten nem jött senki, szét van kapva a fürdőszoba és reménykedünk, hogy nem örökre feledkeztek meg rólunk. A takarítónőt is lemondtam múlt héten, de ma már muszáj összekapnom a lakást, hiába van az, hogy a fürdőszobai cuccokat (fiókokat, szekrényt stb) a lakás különböző pontjain kerülgetjük, nem halogathatom a takarítást. A lenti szintet már összeraktam, rend van, szelektáltam is egy csomót meg a port is letörölgettem, most megebédelem a maradék bolognai spagetti-cukkinit, aztán felporszívózok és felmosok. Annyira szeretem, mikor ilyen szép rend és tisztaság van. 

Aztán meg gyors zuhany és indulhatok is Daniért, megyünk be a városba megint, mert van a Deák téren egy életnagyságú LEGO villamos, és hát azt meg kell nézni. Bár most gyönyörűen sütkérezik a napocska, holnap, ha minden igaz, esni fog a hó. Dani nem megy oviba, hívtam a bátyámékat, hogy kuckózzanak be velünk, tök jó lenne együtt főzni, társasozni, meg kicsit havazni. Remélem, eljönnek. 

Biodóm

Tegnap elmentünk a Biodómba a fényművészeti kiállításra (nevezzük így, ha már ők így nevezik, én leginkább egy kicsit kreatívabb középiskolai rajzóra-projektet tudok így elképzelni. Vannak vicces részei, például hogy végigsétálsz egy folyosón és olyan, mintha pirosan (lilán, sárgán) világítana a cipőd, vagy volt egy nagy papírmasé (vatta?) felhő, amiből fény-eső esik. Van egy vízesés, ami kicsit tényleg olyan, mint egy vízesés, de igazából csak fényesés, rá van vetítve a zuhogó víz. A legjobban az tetszett, oda vissza is kellett menni mert Dani annyira élvezte, hogy sétálsz-szaladgálsz a vízesés előtt, és a földön minden lépésedre hullámzik az odavetített fény, pont mint a víz, leköveti a mozgásodat. Amúgy voltak még papírmasé figurák, amikbe bele volt téve 1-1 lámpa (őket a Kolorádóról ismerheti az odajáró közönség), meg kis dombok (szerintem sitthalmok) letakarva ponyvával, rávetítve valami minta. Jaa és egy nagy, világító pók pet palackokból. Mindez 6000 forintért fejenként (nekünk ingyen jegyünk volt). Szerintem ha van egy rendezvény, és azt megszínesítik ezekkel a fény-izékkel, tereket, épületeket fényfestenek meg, az szerintem izgalmasabbá teheti magát a rendezvényt és kurvajó. De ez így nekem parasztvakítás.

Amúgy a legszomorúbb ebben az egészben az, hogy maga az épület, a Biodóm, egy mesebeli, zseniális tér, kb így képzelem el a Jurassic parkot (ami nagy kattanásom), medencék, óriási akváriumok, nagy terek,  üveg folyosók, amiket teljesen körbevesz a víz stb, mindez óriási buborékok alatt rengeteg zölddel, tényleg egy hatalmas, fantáziavilág helyszíne lehetne az egész (annak is tervezték), és most a dzsungel, a vízesések, az állatok, halak meg cápák helyett kb a vízbe vetítik a halakat meg világító papírmasé figurákat nézhetünk. Ez az egész az Eden Project másolata (lenne/kellett volna lennie), ami Conwallban, Angliában található, és már kétszer is jártam ott. Azt mondják róla, hogy a világ nyolcadik csodája, és tulajdonképpen egy óriási, lélegző üvegház és füvészkert. Trópusi és mediterrán klímát hoztak létre a kupolák alatt, és a növények így természetes életközösséget alakítottak ki egy olyan helyen, ami amúgy nem természetes környezetük. Az Eden Project oktatóközpont is, meg mindenféle szuper dologra használják, és látogatók millióit vonzza minden évben - nem csoda hát, hogy rajongok ezért a helyért, és nagyon lelkesedtem, hogy Budapesten is épül egy hasonló, ráadásul nálunk nem csak növényekben, hanem állatokban is gondolkodtak. De nem, itthon (how surprising) valahova elfolyt a Biodómra költött sok milliárd forint nagy része, így csak félig készült el, a kormány nem ad rá több pénzt, úgyhogy most jobb híján nézegethetünk benne kivilágított papírmasé figurákat, meg világíthat pirosan a cipőnk. 

Dani mondjuk nagyon élvezte, de én sírni tudnék. 

Eden project:

Biodóm:

Amúgy látom, hogy látványosnak tűnik, de ez egy üres betonépület fényfestéssel. Épp hogy lézengnek a látogatók.

foci, fényművészet és főzelék

Vasárnap éjjel arra ébredtem, hogy Barni rohan kifelé, mondom mi van, jól vagy? Hányingere van, mondta, és már hallottam is, ahogy kidobja a taccsot. Előtte már órákig nem tudott aludni, annyira rosszul érezte magát. Utána kicsit megkönnyebbült, elaludt, de én nem tudtam visszaaludni, végül hajnal 4-kor lementem, lezuhanyoztam, hajat mostam, aztán meg már indult a nap. Valami vírust szedett össze szegény,  jól le is gyengítette két napra. Szerencsére mi nem kaptuk el, rajta meg gyorsan átment. Viszont azóta nem bírom kialudni magam, minden éjjel van valami, pedig ma hajnalban azt álmodtam, hogy New Yorkban csavarogtunk (minden ősszel oda vágyom), nem annyira örültem, hogy fel kellett ébrednem a nagy utazásból. 

Dani elkezdett fociedzésre járni. Beszéltünk már róla, hogy kellene valami mozgás, amit szívesen csinál, talán a szorongását is oldaná, de nem gondoltam volna, hogy végül tényleg eljutunk és élvezni is fogja, pedig egy nehéz nap végén volt az első edzés, de a nyűgösség sem vette el a kedvét attól, hogy focizni menjen. Egy nagyon helyes, kb 20 éves srác tartja az edzést és nincsenek nagyon sokan a gyerekek. Nem láttunk be a terembe, hogy mi történik, de iszonyúan leizzadt és nagyon lelkes volt (mármint Dani, nem az edző). Az elején még nyüszögött, hogy hát mi is menjünk be, de félidőben, meg mikor kijöttek inni, azonnal demonstrálta a gyakorlatokat, aztán meg úgy futott vissza, mintha világ életében fociedzésre járt volna. Annyira örülünk!

Ma délután pedig bebuszozunk-villamosozunk a városba ovi után, talán kicsit karácsoni vásározunk is (vannak már olyanok?), valahol találkozunk Barnival, aki munkából jön, és megnézzük a fényművészeti kiállítást a Biodómban. Dani iszonyúan izgatott, én meg örülök, hogy hétköznap is programozunk kicsit. 

Főzelékes Ferinek meg megjelent a Főzelékbibliája, nagyon szeretném karácsonyra! 

dance, baby, dance

Úgy tűnik, hogy két naponta tudok leülni kicsit írni, akkor viszont igyekszem két posztot is itt hagyni. Pénteken tényleg eljutottunk a Kraak&Smaakra, ami egy igazi feel good zenekar, diszkóba hajló, nagyon táncolható dalokkal, nem is csoda, hogy a közönség 80%-a lányokból (nőkből) állt. Nem volt jegyünk mert nagyon hamar sold out lett a buli, de én sosem aggódom ilyen esetben, mindig van, akik bepunnyad és el akarja adni a jegyét. Én erre a ticketswap alkalmazást használom, be lehet állítani, hogy érdeklődsz egy eseményt iránt, küld értesítést, ha valaki felrak egy jegyet, rákattintasz, apple pay-jel kifizeted és tiéd a jegy (pdf formátumban). Nem kell írni, hogy én kérem, egyezkedni, átutalni stb, automatikusan megy minden. Volt már, hogy Barni punnyadt be egy éjfél után kezdődő buli előtt, fáradt volt, nem volt kedve elmenni, feltettem a(z amúgy nagyon drága) jegyét kicsit olcsóbban, lefeküdtünk aludni, és reggel láttam, hogy valaki megvette. Annyira jó az az oldal. A Kraak&Smaak-ra is így vettem, bár észnél kellett lenni, mert láttam, hogy 370-en várnak jegyre, azonnal kellett kattintani, mindezt kétszer, mert ugye kettő kellett. 

8-kor kezdődött a koncert az Akváriumban, autóval mentünk be a Moszkváig, leraktuk a kocsit és onnan metróztunk, hazafelé taxival jöttünk. Barni sört ivott, én meg 3 aperolt spritzet, nem is emlékszem, mikor ittunk bármit, főleg nem együtt. Ott pedig, ahogy megbeszéltük, találkoztunk Chillag bloggerrel, most először, pedig nagyon régóta olvasom és imádom őt, és tényleg olyan volt, mint egy kis régi baráttal találkozni, annyira érdekes ez a blogger-közösség. Jót táncoltunk, annyira jó volt végignézni, a mi korunkbeli, felszabadult, csupa jókedv közönségen, nem egy hajnali metró-hangulat volt, na. A legjobb pedig talán az volt, hogy 11-kor már ágyban voltunk, mint a nyugdíjasok, de mi már csak így szeretünk bulizni. Megbeszéltük, hogy majd megyünk még daytime partikra, legjobb lenne, ha a gyerekeket is lehetne vinni. 

És a szettem, az ezer éves ruhám meg a nagynéném kistáskája: 

Violet

 Violet itt!

extázis

A másik színházi előadás, amiről mesélni akartam, az az Extázis a Katonában. 3 és fél óra két szünettel, ami elsőre elég ijesztő volt, de nagyon szórakoztató, szóval nem bántuk. Már az elején is fel lehet menni a színpadra körülnézni, és az egész előadás egy házibuli house zenével, tánccal, a mai 30 körüli fiatalok problémáival, a negyvenesek nyűglődésével. Az előadás végén meg van 20 perc buli közös, színpadra felvonulós tánccal, döngő elektronikus zenével. Szerintem a fiatalabb korosztály a célközönség, de mi is nagyon szerettük, semmihez nem hasonlítható, improvizáción alapuló, vagány, vicces darab, friss, üde lehelet a színházi előadások közt, és közben van mondanivalója - nem könnyű 2024-ben sem huszonévesnek, sem negyvenesnek lenni. Nézzétek meg!

fotó és interjú: we love budapest

hétköznapi kalandozások

Szerdán végül elmentem a váci barátaim koncertjére. Nagyon fura volt elindulni a lezuhanyozott, vacsizó gyerek meg a frissen hazaérkezett Barni mellől, a meleg, gyertyafényes lakásból, legszívesebben bebújtam volna melléjük az ágyba mesét olvasni. De tudom, hogy néha muszáj elhagyni a komfortzónámat és kicsit kimozdulni meg emberek közé menni. A Café Zsivágóban volt a koncert, jó nagy tömeg volt, és nem foglaltam asztalt, de aztán a srácok szereztek nekem. Egyedül voltam, pedig azt hittem, egy csomó ismerős lesz, de a zenekaron kívül senki. Azt hittem, lebeszéltük Phoebevel, de ők bepunnyadtak otthon, már kezdtem megbánni, hogy eljöttem. Végül 20 perc múlva mégis megjelent, és tök jó volt az egész, meghallgattuk a jazz koncertet meg dumáltunk. 

A zenekarból két sráccal vagyok nagyon jóban, egy-egy jó barátnőm férje mindkettő, és már mindkettőjüknek gyereke van, a zongoristának mindössze 3 és fél hónapos a kisfia (az ő feleségével randiztam múlt pénteken Vácon). Nagyon megváltoztak a fiúk a régi, váci bulizások óta, például évek óta nem isznak, de egy kortyot sem, az egyikük egészségügyi okokból szakított az alkohollal, a másikuk pedig a kapcsolatát szerette volna megmenteni (ez sikerült, ők hatalmas változáson mentek keresztül és ennek eredménye a kisbaba is) meg a család férfi vonalán végighúzódó alkoholfüggésre próbál pontot tenni. Én is autóval voltam (és találtam parkolóhelyet 50 méterre a bejárattól, pedig volt rá esély, hogy nem tudok majd megállni), így végül csak Phoebe borozgatott egyedül. Nagyon jót dumáltunk és a zene is jó volt, végül örültem, hogy elmentem. Közben amúgy fura volt látni, hogy szerda este milyen élet van a belvárosban, itt a helyen is, sokan iszogattak, dumáltak, meg sok külföldi turistát is láttam. Nekem a covid meg Dani születése egybe esett, és azóta egészen másképp élünk szociális életet, mint előtte. Mi azért eljárkálunk otthonról, de hétköznap esténként nagyon jó otthon hármasban a kis üvegbúránk alatt. 

a nevem

Amyukámtól névnapomra kaptam egy egy literes (!!!) Bailey’s-t, egy szép cserepes virágot, meg tíz darab tojást. 

popsi

Van egy lány, vagy hát egy nagyon szép, 40 feletti nő, nevezzük Zsuzsinak, akit a fb mindig feldob, hogy biztosan ismerősök vagyunk, pedig nem, csak nagyon sok közös ismerősünk van. Láttam múltkor, hogy megváltozott a vezetékneve és a profilképén esküvői ruhában van, gondoltam is, milyen szép, hogy ilyenkor is rátalál az emberre a szerelem (rám is akkor talált, szóval hiszek ebben abszolút). Megnéztem az oldalát, és nyilvánosak az esküvői fotói, úgyhogy meg tudtam nézni a vadiúj férjet is, aki nagyon ismerős volt. Beugrott, ki lehet, megnéztem, és annyira speciális munkája van, hogy rájöttem, tényleg tudom ki ő. 

Még a tinderes időkben matcheltünk, szimpi volt és egészen helyes, meg a munkája is érdekes, írogattunk egymásnak, de nem volt szószátyár típus, úgy éreztem, nekem kell őt szórakoztatnom. Egy ponton mondtam neki, hogy kérlek, mesélj magadról még, mit kell rólad tudni? Egy mondatot írt csak: Szeretek kirándulni, szeretem a finom ételeket és a popsiszexet. 

Mi végül sosem találkoztunk, de remélem, Zsuzsi szereti a popsiszexet. Meg kirándulni!

kraak&smaak&szilva

Reggel voltam gyúrni, mikor sétáltam hazafelé, akkor írt a burkoló, hogy 40 perc, és itt van. Gondoltam, megvárom, úgyis gyorsak szoktak ezek az arcok lenni, pár órát fúrnak-faragnak, és már itt sincsenek, majd utána zuhanyozom. Erre mondja, hogy a zuhanyfülke szilózása (szilikonozása?) után (ugye az is izomból ereszti a vizet, már meséltem, hogy nálunk csak szépen, udvariasan lehet zuhanozni) egy nap kell az anyagnak, hogy megszáradjon, így holnap használhatjuk legkorábban. Ami azt jelenti, hogy holnapig büdös leszek, és lehet, hogy nem tudok elmenni a koncertre, amire akartam, pedig jó sok kis barim lesz ott. Nem baj, helyette elmegyünk Kraak&Smaak-ra pénteken. (Közben gyorsan lezuhanyoztam, míg fent dolgozott, erős lett volna holnapig várni vele.) Azt már látjuk, hogy leghamarabb jövő héten lesznek készen, de az már tök jó szerintem.

Tegnap este életemben először csináltam szilvás gombócot, megint összefésültem a Street Kitchent meg Anyukám jótanácsait, isteni lett és annyira élveztem készíteni! A maradék tésztából gyúrtam mákos nudlit, a szilvát meg összefőztem fahéjas-cukros lekvárszerű szilvának és abba mártogattuk - minden elfogyott. Én azt hittem, ez egy sokkal bonyolultabb dolog. Phoebe mindig nyúz, hogy milyen egyszerű friss tésztát készíteni, és ha ő csinálja, akkor tényleg az, de most már tényleg veszek egy tésztagépet és újra csinálok tortellinit (amit egyszer csináltam, az iszonyú kemény lett, de most a szilvás gombóc tésztája finom lágyra sikerült).