First day done

Ma van az első éles napom a suliban, amikor már találkozom gyerekekkel is. Online írnak szintfelmérőt, több órásat, különböző szinteken, és nagyon izgultam miatta, mert ahogy kaptam a rendszerhez belépést és egy kis tutorialt, azonnal láttam, hogy nem egy helyen lehet hiba, és azt is egyértelmű volt, ahogy az a két kolléga, aki még felelős az ügyért, nincs ezzel tisztában. Úgyhogy korábban keltem és bejöttem időben, én voltam a tanáriban az első. Az új, tiszta asztalom fogadott, rajta ez: 

Szuper helyet kaptam, méghozzá úgy, hogy Anna, aki bevitt ebbe a suliba, nekem adta az asztalát, és ő foglalta el azt a helyet, amit eredetileg kaptam volna, de nem olyan jó, mert elég komoly átjáróház. Nagyon hálás vagyok ezért, mert szerintem nem alap, hogy az embert így fogadják az új munkahelyén. 

És persze nekem lett igazam, mikor már elkezdték írni a tesztet a gyerekek, akkor derült ki, hogy az egyik szint nem működik, de aztán közös erővel megszereltük. És nagyon jó érzés volt, hogy bár hárman voltunk felügyelőtanárok, én egyedül új, de ha bárkinek baja volt, akkor nekem szóltak, én pedig szépen nyugodtan segtettem. 

És most ezzel meg is nyugodtam, hiszen tudom magamról, hogy jó vagyok nyomás alatt, meg ehhez értek, tudok a tinik nyelvén is, nem lehet baj. Nagyon szimpik ezek a gyerekek, sokkal fegyelmezettebnek tűnnek, mint a mieink (az előző iskolában), meg belenéztem kicsit, miket írnak, és hát tyűha. Jól tudnak angolul. Nagyon kis stílusos mindenki, az asztalok alatt gördeszkák még a lányoknál is... Nagyon szimpi ez a suli.

Mondjuk arra nem jöttem rá, hogy az a kávéfőző, amibe kell víz, berakod a kapszulát, és még egy darab gomba van rajta, miért nem ad nekem kávét, és senki más nincs itt, akitől megkérdezhetném. De majd gondolom, ez is kiderül. 

subconscious

Egyébként valószínűleg sokat elmond arról, hogy hogyan érezzük magunkat az, hogy már második este fekszünk le aludni fél 10-kor. Annyi új infót kapok a suliban, hogy tegnap már mondták, hogy most már menjél haza, igyál egy sört, pihenj. Én persze nem sört ittam, hanem sütöttem rakott krumplit - milyen jó, hogy már nincsen hőség, és be lehet kapcsolni a sütőt. Aztán Barni kérdezte, hogy mit szeretnék: nézzünk filmet vagy játsszunk valamit? De én úgy éreztem, hogy egyszerűen csak ki akarom kapcsolni az agyam, úgyhogy aludtunk. Az már más kérdés, hogy utána azt álmodtam, hogy érettségiznem kell matekból, töriből ÉS magyarból... Gondolom, dolgozik a sok info.

big city life

Ha otthon vagyok (otthon vs. itthon), 5 perc elindulni. Aaaaa, nincs itthon fokhagyma, cipő felhúz, táska a hátamon, bicaj kitol, és már úton is vagyok a piac felé. Itthon (Budapesten itthon, a kis cuki lakásunkban, illetve hát a pasim lakásában) nagyon nehezen indulok el. Kétszer meggondolom, keresem az indulást kikerülő lehetőségeket, átöltözöm, sminkelek, képes vagyok órákat eltökölni, míg végül valóban elindulok. De  olyan is van, hogy végül nem megyek sehova. 

A fura az, hogy ugyanez volt, amikor Genfben laktam. Hiába ismertem jól a várost, fel is találtam magam, és egy csomó mindent csináltam, de valahogy sosem éreztem magam igazán otthon, mindig mesehősnek éreztem magam, a vidéki kislánynak, akivel a tündérmese történik, megérkezik a herceg fehér lovon, óriási szerelem, esküvő, Svájcba költözés, csodás lakás, csodás autó, utazások, csodás élet... Kicsit mindig mintha kívülről néztem volna ezt az egészet, vicces volt megélni, de valahogy mindig az énekes-angoltanár lány maradtam, a színes ruháival meg a pulikutyájával a Dunakanyarból. Az a lakás maga volt a béke szigete, minden szeglete engem tükrözött, nagyon, nagyon jól éreztem ott magam, és mégis nehezen léptem ki az ajtón. 

Én ide jártam egyetemre, ezer dolog történt velem, kifejezetten jól ismerem Budapestet,  sok időt töltöttem itt. De mindig azt szerettem benne, hogy kivettem belőle, ami nekem kellett, a sulit, a programokat, a csavargást, a vásárlást, a pörgést, majd felültem a vonatra, akár egy átmulatott éjszaka után, és 25 perc múlva már a Dunakanyarban voltam, ahol már akkor elöntött a nyugalom, amikor leszálltam a vasútállomáson. Csak most bármi történik, nem megyek haza. 

Kicsit olyan érzés, mintha idegen lenne nekem a nagyváros, és ez a kicsi lakás lenne a komfortzónám. Ma kicsit autóztam itt a környéken, és már mindenhova odatalálok gps nélkül is (Buda, meg a hegy teljes homály volt idáig, pedig két barátom is lakott itt az utóbbi pár évben). Mégis, olyan fura, hogy most itt élek.

missing

Voltam otthon egy napot, sokat családoztam, még a kisebbik bátyáméknál is voltam néhány órát, a barátaik is ott voltak, náluk persze ezek gyerekes összejövetelek. Nagyon jól elvagyunk, egy csomót meséltek a terveikről, épp házépítésben vannak, meg gyerekeztünk, de nekem annyira fura, hogy rólam nem kérdeznek, pedig tudják, hogy beköltöztem Budapestre, összeköltöztem Barnival, új munkám van... Szerintem ez annyira érdekes szitu, én minden részletre kíváncsi lennék, de ők valahogy nem, semmi. Egyszerűen nem értem. Régóta ez van köztünk, és mostanra elfogadtam ezt a kvázi egyoldalú kommunikációt, de időről időre megint rácsodálkozom. Bizonyos dolgokat nyilván elmondok magamtól is, de ha nem ilyen irányú a társalgás, nem fogom elmondani, hogy milyen a lakás, hogy oldjuk meg a dolgokat, milyen kétségeim vannak, vagy hogy hogy érzem magam.

Anyuékon úgy láttam, hogy ez így nagyon jó nekik, hogy ha kicsit is, de jövök. Kaptam egy csomó praktikus tanácsot, hogy mit vigyek, ne halmozzunk cuccokat stb. Együtt ebédeltünk, reggeliztünk, sokat ücsörögtem náluk, meg szerintem egyszerűen a tudat, hogy látnak, mesélek, elég nekik. 

A kutyával madarat lehetne fogadni, miután hazamegyek, látszik rajta, hogy megnyugszik, járkál utánam, alszik, sokszor összebújunk. Viszont mikor látja, hogy már pakolok, átmegy anyuékhoz, és bármennyit simogatom, nem lehet farkcsóválásra bírni. Ez nagyon nehéz, még ha tudom is, hogy jól el van velük is, nagyon szeretik, ott a kert, a házőrzés, a gyerekek napi szinten, de hát igen, én lennék a lényeg. 

Tegnap délután autóval jöttem be, mert kelleni fog a héten, hoztam egy csomó cuccot, vasalót, konyhai dolgokat, ruhákat, sok mindent. Este eszembe jutott, hogy elpakoltam egy tábla csokit is, elkezdtem keresni, és rájöttem, hogy a narancssárga hátizsákom, ami annyira tele volt, hogy alig bírtam behúzni a zipzárját, otthon maradt, de csak a csoki hiányzik, szóval nem tudom, mit pakolhattam abba a hátiba. 

az első hét

Nem mondom, hogy óriási kedvvel üldögéltem a továbbképzésen az elmúlt 3 napban, de majd gondolom, jobb lesz ez. Nagyon kedvesek és befogadóak a kollégák, bár igazából nem is számítottam másra. Arra, hogy magával a konkrét munkával foglalkozzam (órarend, milyen csoportokat fogok tanítani stb) még nagyon nehezen veszem rá magam, ráérünk erre még (de tényleg). Gyerekeket csak szeptember 6-án fogok látni először. Asztalom még nincsen, azt nagyon várom, szerintem azonnal otthon fogom magam érezni tőle.

Iszonyatosan furcsa volt az első reggel a budapesti, munkába igyekvő tömeggel hömpölyögni, de ma már sokkal természetesebbnek éreztem. Át kell szállnom kétszer (villamos-villamos-metró), de így is 25-30 perc alatt beérek a suliba, szerintem ez teljesen jó. Persze télen biztosan nehezebb, nyűgösebb lesz villamosozni meg metrózni, de egyelőre van hozzá kedvem. Nagyon fasza helyen van a suli, szuper, egyetemmel, teljesen új épületekkel teli a környék, van egy csomó szimpi étterem meg kávézó, ahova ki lehet majd járni lyukasórában meg ebédszünetben. 

Tegnap reggel megtartottam az első skype-os órámat ebben a lakásban, és vannak más jelentkezők is (főleg Barni haverjai), úgyhogy tudok majd tanítani, ráadásul több pénzt el tudok kérni az órákért, mint otthon. 

Viszont a nyaralás előtt voltam utoljára edzeni, és remélem, csak a meleg teszi, de kb nem tudom elképzelni, hogy újra elkezdjek mozogni. Pedig elhatároztam, hogy eljárok kocogni a Margitszigetre, ami egy köpésre van tőlem, vagy van innen nem messze egy sportpálya is. Keresnem kell egy edzőtermet is itt a környéken, meg jógázni is szeretnék. Ha kicsit jobban beindulnak a dolog, szerintem veszek AYCM kártyát, és azzal fogok mindenfélét mozogni. A pasim azt mondja, járjunk squasholni is, mondjuk kíváncsi vagyok, mennyire gondolja komolyan, én mindenesetre nagyon szeretek. Egyszer panaszkodtam a vizslás fiúnak, hogy milyen rossz, hogy bármennyit mozogsz, ha abbahagyod, kb 2 hét alatt eltűnnek az izmaid, de azt mondta, hogy ott vannak azok, csak nem olyan tónusosak. El kell kezdeni mozogni, és újra láthatóvá válnak. Hát, úgy legyen. 

Ma egyedül vagyok itthon, a pasim legjobb barátjának (és a feleségének) kislánya született tegnap, úgyhogy ma megünneplik. A héten minden nap pizzát kaptunk ebédre, és ma márnem bírtam enni belőle, úgyhogy főztem csirkecombfilét almával és fokhagymával, mellé rizst, tegnap este pedig szilvás lepényt is sütöttem. Már egy kicsit jobban otthon érzem magam, de azért még mindig furcsa egyedül itt lenni este. Még egy csomó mindent kell csinálni, hogy igazán otthonosnak érezzem ezt a lakást. Behoztam a bicóm, és azt hittem, nem bírok majd megülni a fenekemen és csavargok sokat, de egyelőre még semmi ilyesmi nem történt. Holnap hazamegyek, csak egy napra, itthon van Kata, szerintem elmegyünk iszogatni kicsit.

homesick

Nem kellett végül mosógépszerelő nekünk. Tegnap voltam otthon (háztól házig pont 60 perc az út gyalog, villamossal és vonattal), elmentem a régi sulimba a kilépő papírokért (megint megállapítottam, hogy a legjoban tettem, h eljöttem, hagyjuk is), kutyáztam, bevásároltam, beszélgettem anyuékkal. Délután pedig összepakoltam néhány konyhai cuccot meg újabb ruhákat, bepakoltuk az autóba a bicajom, és apa eljött velem Budapestre. És persze 10 perc alatt megszerelte és bekötötte a mosógépet. Utána felfúrta a tükröt, és megcsinálta a mindig széteső kilincset - nincsen olyan dolog, amit apu ne tudna megjavítani. Kicsit még beszélgettünk, meg megvacsiztunk a teraszon együtt, majd ő hazament autóval. 

Amikor este 9 körül elindult, sírtam, egyrészt, mert aggódtam érte, hogy egyedül vezetget a sötétben, másrészt totál meg voltam hatódva, hogy mennyire cuki, nem csak mert eljött segíteni, és hogy nincs olyan dolog, ami kifogna rajta, hanem mert apukám a világ legaranyosabb, legkedvesebb, legmelegszívűbb embere. Harmadrészt... Harmadrészt megvisel, hogy eljöttem otthonról. Tudom, hogy nem normális egész életemben üvegbúra alatt élni, és le kell szakadni a szüleinkről. És ott van mindkét bátyám és a családjuk néhány percre, napi szinten találkoznak, tudom, hogy odafigyelnek rájuk. De egyre idősebbek (76 mindketten), pont most lenne egyre nagyobb szükségük rám, én meg most költözöm el... 

Amikor Svájcban éltem, elképesztő honvágyam volt, és miután hazaköltöztem, nagyon megnyugodtam, minden a helyére került, úgy éreztem, semmi nem fontosabb a családnál. De persze a saját életemet kell élni, és most ez nagyon jó így nekem. Na, szóval pityeregtem ezen kicsit, és jó sokat beszélünk telefonon, meg hétvégén hazamegyek megint. Meg a lányok is megvígasztaltak a Supportban, és Barni is támogatja a honvágyam instant gyógyítását.

Balcsi

Voltunk hétvégén a Balcsin, fürödtem és barnultam sokat, ringatóztam egy gumimatracon rengeteget a langyos vízben, barátkoztam sokat Barni családjával. Zseniálisan főznek, és sokat is, és náluk egyszerűen muszáj enni, ez központi kérdés. Úgyhogy jó, hogy nem maradtunk, csak néhány napot, mert mellettük elég hamar le kellene cserélni a ruhatáram. 

Voltunk ott is moziban, kertmoziban, ahol gyerekkorom óta nem jártam, és nagyon tetszett, csak iszonyúan kényelmetlenek a székek, még úgy is, hogy vittünk párnát. Én pedig úgy éreztem végig, hogy pókok mászkálnak rajtam, és aztán hazafelé találtam is egyet az autóban, szóval szerintem mászkáltak is, pedig én hisztérikusan rettegek tőlük. A Mission Impossible 6-ot néztük meg. De minek. 

Vasárnap délután elmentünk Balatonboglárra a Gömbkilátóhoz, Kruder&Dorfmeister játszott egy 4 órás szettet - az a helyszín azzal a zenével tökéletes volt, minden elismerésem a szervezőké, sokunkat tettek nagyon boldoggá. Még másnap is mondogattuk egymásnak, hogy úristen, milyen jó buli volt, olyan, amit soha nem felejt el az ember. Én a karszalagomat is nagyon nehezen vettem le, rá volt írva, hogy Kruder&Dorfmeister, ez kérem történelem. Nem voltak sokan, a közönség főleg a mi korosztályunkból került ki, találkoztam egy csomó ismerőssel is. Mondjuk italért, kajáért egy órát is sorba kellett állni (40 fok), ez mondjuk gáz volt, de egy csomóan hoztak innivalót, és mindig kaptam hideg fröccsöt, sőt, még jégkockát is (na az mondjuk honnan volt?), szóval nem volt nagy a baj. 

Nekem megint nagyon tetszett, hogy már délután elkezdődött a buli, napsütésben lehetett táncikálni azon a meseszép helyszínen, és éjfélkor már úgy is ágyban voltunk, hogy onnan 60 kilométerre lakunk, és még megittunk a szülőkkel egy meggyes sört a strandon. 

big city life

Tényleg az lett, hogy úgy egy hete összeraktam a nagy bőröndömbe egy adag mindenféle ruhát és cipőt, alaptopom és a hajvasalóm, és bejöttem Budapestre. Azóta pedig nem is hiányzott semmi, illetve de: Bobek és anyuék, de egyébként pillanatok alatt magamévá tettem a nagyvárosi életet. Kaptam még szekrényt, meg fiókokat, és most nagyon jól elférek, és asszem, itt az alkalom, hogy kialakítsak egy szuper kis kapszulagardróbot, jó minőségű, praktikus, egymással jól kombinálható, Milonka-kompatibilis darabokból. Vannak ötleteim, csak kellene ehhez egy csomó pénz.

Barni úgy van vele, hogy akkor hajrá, pótoljunk be mindent, amire eddig nem volt időnk. Így voltunk moziban kétszer, megnéztük az Escobart (nagyon izgi, de persze durva is), meg a fiúkkal a Skate Kitchent, ami amúgy tinifilm, és a sztorija semmi, de gördeszka-rajongóknak kötelező, csodás felvételek vannak benne. Megnéztük a barijait, egy párt, akiket nagyon szeretek, és ahol a lány bármelyik pillanatban szülhet, nagyon cukik, és jó volt látni, ahogy várják a bébit, de hát így 40 fokban az az óriási pocak, az kemény lehet.

Találkoztam Annával, aki amúgy blogolvasóm, és az új suliban szerezte nekem az állást, és nem csak emiatt nagyon jófej. Kifaggattam a suliról, és már nem izgulok annyira. A Bambiban ücsörögtünk egy csomót, ami időutazás volt nekem, mert kb 21-22 éves koromban a mellette lévő épületben lakott a bátyám albiban, sokat jártunk oda. A bátyám csak úgy jellemezte, hogy "tapló pincérnők, kellemes szocreál hangulat", és hát tényleg. Az mondjuk vicces, illetve inkább szomorú volt, mikor az idős tulajnő kijött a kis virágos otthonkájában a teraszra, és elhaló hangon közölte, hogy "kedves vendégek, záróra!", de akkora volt a zaj, hogy csak páran ránéztek, és tökéletesen ignorálva a nénit itták a sörüket és beszélgettek tovább. A néni tett még két további kísérletet, majd mikor látta, hogy semmilyen hatással nincs a teraszán szórakozó vendégekre, dolga végezetlenül bement. Persze egy idő után csak sikerült bezárni a helyet, de nem irigylem, hogy ezt - gondolom - minden este el kell játszania. 

Találkoztam Gabesszel is, ebédeltünk a Menzában (Menzán?), meg vettünk nekem Moleskine-t az Írók boltjában, hosszú dilemmázás után pirosat választottam. Van olyan, ami júliustól van jövő decemberig, lehet, hogy épp a tanárokra gondoltak ezzel. 

Ja, és vettünk egy szuper AEG mosó-szárítógépet (köszi az ajánlókat!), amit jól megmértünk, hogy beférjen a helyre, ahová kerülni fog, csak amikor kiszállították, kiderült, hogy a fürdőszobaajtón viszont kurvára nem fér be. Le kellett szerelni az ajtaját, és akkor nagy nehezen sikerült begyömöszölni a fürdőszobába, viszont ahogy vissza akartuk szerelni az ajtót, egy belül lévő fém lap, amihez rögzíteni kellett volna a csavart, beleesett a gépbe, úgyhogy most nem tudjuk, mi van, és mosni sem tudunk. Viszont a tetejére tudok pakolni ezt-azt, csak kicsit drága volt polcnak. Vennünk kell kanapét is, lehet, hogy azzal kicsit körültekintőbbnek kell lennünk, nem szeretném, ha fel kéne szeletelni, hogy beférjen.

Meg még nem is tudom, mit csináltam... Mindenfélét. Nagyon jól érzem magam, jó érzés, hogy a közös fészkünket rendezgetjük, aludni is tudok már. Főztem is, mondjuk nagyon pici a konyha, de ez van, majd még fel kell pimpelni kicsit, mert sokminden hiányzik. Úgy érzem, egy hét alatt annyi minden történt velem, amennyi otthon, nem tudom, egy hónap alatt sem. 

És a legdurvább, hogy holnap felkelek, megreggelizem, veszek egy bkv bérletet, és elközlekedek az új sulimba, ugyanis holnaptól már dolgozni kell. Oké, szeptemberig még laza lesz, de akkor is elég nehéz elhinni.

orange you lucky

leírom, hogy lássam leírva, és muszáj legyen megcsinálni

Az elmúlt néhány, széjjelfolyó nap margójára azt találtam ki, hogy holnap szépen felkelek korán, elntézem, amit el kell (suli 1 és suli 2), esetleg csobbanok még a Dunában, összerakok egy szép kis pakkot, és a kezdő csomaggal beköltözöm Budapestre. Mert hát tényleg, mire várok? Aztán majd folytatom kisebb lépésekben. Tegnap ugyanis kiderült számomra, hogy szinte minden ismerősöm azt hiszi, hogy már áttettem a telephelyem - pedig nem. Nyilvánvalóan van bennem egy gát, nagyon nehezen hagyom itt a csodás kis üvegbúrát. Itthon ülök, értelmetlen dolgokkal töltöm az időt, áztatjuk magunkat a kutyával a Dunában, rendet rakok, ezerszer frissítem a blogokat. Szerintem kipihentem magam, kapjam már össze magam, indulhat az új élet. 

Nina Simone is my spirit animal, mondtam már?

m i s t a k e

Tegnap este volt Clara búcsúztatója, elköltözik Norvégiába, és elmentünk megmondani neki, hogy mennyire bátor és menő, hogy ebbe beleugrik. A Palackban találkoztunk, egy csomó bloggerlány jött el, meg Clara unokatesója. Rengeteget dumáltunk meg nevettünk, nagyon inspirálóak ezek a lányok. Mindenki szép, stílusos, okos és vicces - nyilván tudjuk, hogy senkinek nem smooth sailing az élete, mindannyiunknak megvan a maga baja és története, de mégis, elképesztően jó energia ezeknek a lányoknak a társasága. Minden hasonló találkozó után hatalmas életkedvvel és tettvággyal megyek haza, és maradni is szokott bennem ez az érzés. Ha beköltözöm Budapestre, rengeteget fogok náluk nyomulni. Mondjuk azt nem értem, hogy-hogy nem készült egyetlen közös fotó sem, pedig úgy indultam el otthonról, hogy ezt nehogy elfelejtsem. Én teljesen leszoktam a bárminemű dokumentálásról, de hogy a többiek is? 

kris atomic

airbnb

Portugáliában airbnb-ztünk, én foglaltam a szállásokat, Barni mondta, hogy neki mindegy, legyen, amit szeretnék, én meg élvezem, hogy csorgathatom a nyálam a csodálatosnál csodálatosabb szállásokra - ha időben foglalsz, akkor szuperjókat lehet találni egész oké áron. Persze, Lisszabon belvárosában csúcsidőben egy kurvajó lakás nem olcsó, átlagban 20-25 ezer forint (fejenként ugye 10) volt egy éjszaka azokon a helyeken, ahol laktunk, de szállodában lakni sem lenne olcsóbb. Meg hát tavaly nyáron a siófoki retro szállodában, ami egy horrorfilm díszletének is elment volna, és ahol minden tele volt 10 dekás szőrös lábú pókokkal, és az ellenségemnek sem kívánnám, hogy ott aludjon, fejenként 5 ezret fizettünk, szóval hagyjuk is. Végül sikerült egy olyan szállást találni az első néhány napra, hogy én konkrétan olyan lakást szeretnék magamnak fixen, gyönyörű volt. 

Kezdődött azzal, hogy taxival mentünk be a városba a reptérről, és a taxis úgy vezetett, mint Samy Nacery a Taxiban, csak lapultunk összebújva hátul és nem lehetett letörölni a vigyort a képünkről. megérkeztünk, az utca nagyon meredek, és kb olyan széles volt, hogy az autó épphogy elfért. Felmentünk a másodikra a csigalépcsőn, várt a csaj, akitől béreltük a lakást, ellátott mindenféle jó tanáccsal, mi meg alig vártuk, hogy elhúzzon, és kettesben maradhassunk abban a gyönyörű, szellős, fényes, meseszépen berendezett lakásban, ahol akkora ágyunk volt, hogy akkorában szerintem nem is aludtam még, és ha kiálltam az erkélyre, akkor a színes épületeket láttam, papagájokat a szemben lévő erkélyen, a szomszédok száradó ruháit, az utca végén pedig a tengert - elképesztően hangulatos volt, és mindez a belvárosban, mégis csendes utcában. Jó lenne mindig ott megszállni, ha Lisszabonban járunk. 

A Siófok-népszerűségű tengerparton (Portimao) egy maradék szállást találtunk csak, ami jónak tűnt, de kiderült, hogy csak 2 db egyszemélyes ágy van. Barni mondjuk nem akadt fenn ezen, pillanatok alatt átrendezte a szobát, szerintem sokkal jobbra, mint ahogy eredetileg volt, úgy is hagytuk a végén. Összetolta az ágyakat is, és így egész oké lett, csak húzódott köztük egy elég komoly dombság, és ahogy összebújva aludtunk, reggelre annyira nyomta az oldalam, hogy azt gondoltam, tele lesz a csípőm kék és zöld foltokkal. Az utolsó lisszaboni lakásról elég annyit tudni, hogy a hálóban egy óriási pálmafás-tengerpartos poszter volt az ágy mögött az egész falon, pont, mint a 80-as években a keresztanyámék panellakásában a nappaliban. Mondjuk az a szállás is elképesztően jó helyen volt, tiszta, tágas.

Szóval óriási airbnb-rajongó vagyok, teljesen más így nyaralni, hogy beköltözöl egy helyes kis lakásba valahol a város közepén, egy kicsit úgy élsz, mint a helyiek. Mondjuk ügyesen kell választani, mert sajnos egy csomószor nem a tulajok, hanem ingatlancégek állnak a lakások mögött, de eddig egsz jól láttam a csilivili képek meg a kommentek mögé. 

Ezen felbuzdulva néztem szállásokat szeptemberre Krakkóba, és 7-10 ezer forintért  éjszakánként csodás kis lakásokat lehet találni. 

dear deer

Harmadszorra végül eljutottunk a kutyakozmetikushoz. Én a végletekig rugalmas vagyok, de amikor egy ismeretlen szolgáltató miatt a harmadik estémet kell full átszerveznem, akkor az én türelmem is elfogy - na, de mindegy is, minden oka megvolt rá egyébként, hogy kétszer is lemondjon, csak szívtam miatta. Ez a lány amúgy szimpibb, mint a régi, és kicsit más lett a bunda, mint szokott, de rövidke, selymes, tiszta és illatos, ráadásul a menetrendszerű minidepresszión is túl vagyunk, úgyhogy minden rendben. A hasa nullás géppel van kinyírva, a végtelenségig tudom ilyenkor simogatni, halálosan cuki. Nagyon össze vagyunk nőve, mióta hazajöttem a nyaralásból, ráadásul anyáék azt mondják, teljesen másképp viselkedik ilyenkor, sokkal boldogabb, felszabadultabb, mikor itthon vagyok - nem tudom, hogyan fogjuk bírni egymás nélkül, attól tartok, hogy egyfolytában haza fogok akarni jönni majd miatta. 

Tegnap főztem a szüleimnek, anyukám kétségbeesetten kérdezte negyed 1-kor, hogy mikor állok neki főzni, mert hát ő nagyon éhes - mondtam neki, hogy hallhatta, hogy aput 1-re rendeltem haza a bátyáméktól, ne aggódjon, akkorra lesz ebéd, de láttam a kétséget a szemében. 12:56-kor viszont az asztalon volt a gyümölcsleves, a saláta és a pirított gomba zöldfűszeres csirkemellcsíkokkal, meg két nagy pohár bekevert aperol spritz. A leves őszibarackból készült, én tejszín helyett tejföllel szoktam besűríteni, attól olyan finom, nem nagyon édes - igazi könnyű, isteni nyári ebéd volt, mindössze 40 perc alatt az előkészületekkel, meg a leves kihűtésével együtt. Előtte mondjuk voltam a piacon, szegény nénik az életükért küzdenek a napon a kis virágjaikkal meg a tojásaikkal, nagyon panaszkodtak, és kértek, hogy vegyek meg mindent, hogy hazamehessenek. Vettem is egy csomó virágot.

Aztán délután bementem Budapestre, van a listánkon egy csomó hely, amiket szeretnénk kipróbálni a lakáshoz közeli környéken, és tegnap kipipáltuk az egyik belga sörözőt. Nagyon jó volt, finomakat ettünk és megkóstoltunk pár zseni sört, csak pusztulat meleg volt - anyukám azt, mondja, Indonéziában volt ilyen gyilkos, párás hőség, én mondjuk nem emlékszem, kicsi voltam. Fél 1 körül kerültünk ágyba, aztán éjjel sajnos nem  tudtam aludni megint, most főleg a meleg (meg a ventillátor) miatt. Kicsit izgulok, hogy mi lesz, ha huzamosabban nem bírok pihenni itt, de ha becsukjuk az ablakot, akkor oké, meg lehet, hogy ha eljönnek az élhető hőmérsékletek, kipróbálom a füldugó-szemmaszk kombót. Úgy érzem, kihoztuk ebből a nyárból a maximumot, már ami az időjárást illeti, szerintem kivételesen senki nem fog sírni, ha szépen lassan elkezdenek potyogni a falevelek. Ma Clarával reggeliztem a Törökmézben, aztán a vonatomig volt még fél órám, kicsit körülnéztem néhány boltban, és már kint van az őszi-téli kollekció, kabátok meg kötött pulcsik, elképzelhetetlen, hogy nem is olyan sokára kelleni fognak majd. 

A pasim meg a Balatonon a családjával, én most mondtam, hogy kissé elhanyagoltam a barikat az utazások miatt, úgyhogy inkább kihagyom ezt most, és itthon maradok ápolni a kapcsolataimat. Egyébként csodálatos a Balcsi, A múltkor órákat ringatóztam egy nagy, piros úszógumin, hagytam, hogy sodorgasson a víz - maga a béke és biztonság az óceán embermagasságú hullámaihoz képest, amik egyfolytában ledöntöttek a lábamról.

Holnap szarvaspörköltet fogok főzni, a pasim apukájától kaptam a húst, ő vadászik. Még sosem csináltam vadat, elolvastam pár receptet (ha van bevált, küldjétek légyszi), aztán reméljük a legjobbakat. 

nyárvégi érzés

Miután hazaértünk, 1 napomba tellett kitakarítani a lakást, mondjuk ablakokat is mostam - kissé leamortizálódott minden 3 hét alatt. Jó, mondjuk lehet, hogy már az indulás előtt is akadt vele némi probléma. 3 nap alatt kimostam kb 8 adag ruhát, törölközőt, takarót és ágyneműt, szerencse, hogy bármit kiteregetek a kertbe, kb fél óra alatt porszáraz - azt szerettem volna, ha minden illatos és friss. 

1-1 kisbőrönddel toltuk végig Portugáliát, mivel kiderült, hogy a wizzair-nél 17.000 forint feladni egy nagy bőröndöt, ami oda-vissza ugye 34.000 forint. Mondhatnánk, hogy cserében olcsón repülünk, de kurvára nem repülünk olcsón. Ki voltam kissé akadva azon is, hogy (hacsak nem veszel elsőbbségi beszállást) már a kézipoggyászt sem lehet felvinni a repülőre, konkrétan ki kell állni a sort és feladni a bőröndöt. Most már egyébként azt gondolom, hogy tökmindegy, mert legalább nem kell vele cipekedni, meg számolgatni a folyadékokat, fel lehet vele adni bort, vagy bármit, de amikor először odaértünk a reptérre és mondták, hogy na akkor most be kéne állni a 250 méter hosszú, kígyóként kanyargó wizzair sorba, amikor kurvára nem úgy volt kiszámolva az időnk, akkor azért nem örültem. Megjegyzem, ha veszel priority boardingot, a repülőnél akkor is elveszik a bőröndödet, csak addig cipelheted magaddal. Tényleg, ott tart a dolog, hogy szerintem lassan megveszed a repjegyet a wizznél, és gyalog kell majd elzarándokolnod a nyaralóhelyre. 

Na mindegy, a lényeg, hogy ezen a 34 ezer forinton annyira megsértődtem, hogy mondtam a pasimnak, hogy akkor kisbőrönd. Nála, aki a cipője és a pólója színéhez passzintja még a zoknija színét is, ez úgy tűnt, fog némi nehézséget okozni, de végül nagyon ügyesen pakoltunk, és  végigtoltuk a 11 napot anélkül, hogy akár egy pár zoknit is mostunk volna. Ráadásul mindketten vettünk 1-1 pár tornacipőt, én néhány vicces pólót meg egy szexi felsőt is. Jó, idén legalább nem vettem télikabátot, mint tavaly Faroban, de nem azért, mert nem akartam, csak még nem volt kint az őszi-téli kollekció, én meg a nyár végén nyári ruhákat már nem bírok vásárolni. 

Szóval végre tiszta a lakásom, makulátlan a rend, és minden ruhám kimosva, rendben sorakozik a szekrényben (rare moment). Megint úgy érzem, hogy rengeteg ruhát csak tárolok a szekrényben hosszú évek óta, és sokkal kíméletlenebbnek kellene lennem a ruhatárammal. Ezen a nyáron egyébként szinte semmilyen ruhát nem vettem, és a tavalyi, piros Birkimben csattogtam mindenhova. 

Elképesztő ez a hőség, én, a nyárimádó is ott tartok, hogy nincsen kedvem kimozdulni. Tegnapra mindenféle programokat terveztünk, de végül egész délután itt, nálam mario cartozunk, és ahelyett, hogy főztem volna, elmentünk és hoztunk kínait (kb főtt kukorica meg hot dog, amit képes/hajlandó vagyok ebben a hőségben főzni), este pedig filmeztünk. Szenzációs program volt egyébként, pont erre vágytam. Szóval nem érzem magamban a kakaót, csak vonszolom magam egyik helyről a másikra, még a partra sincs kedvem legurulni, hogy csobbanjak, az edzésre gondolni sem bírok (mondjuk azt pont igen, de minek), de majd gondolom jobb lesz ez. Közben mindenki kérdezgeti, hogy na, mikor költözöm be Budapestre, de egyelőre élvezem a csendet meg a nyugalmat itthon. Meg első körben szerintem csak egy kisbőröndöt viszek úgyis, a hajvasalómat, meg egy adag füldugót a villamos ellen. 

Svédország - nekem

Milyen fura, mintha ezer éve lett volna a nyaralás, mennyire más dolgokkal van tele a fejem már most. Hálás vagyok, hogy nem kellett a csirkelefejező-gyárba visszaesnem azonnal, hanem marad egy kicsi időm még tengni-lengni, és megszokni a gondolatot, hogy hamarosan indul a tanév. 

Na, de a nyaralás. Nem látom értelmét részletes élménybeszámolót írni, arra gondoltam, csak néhány képet merevítek ki, olyan dolgokat, amik nagyon megragadtak bennem, amiken kissé megemeltem a szemöldököm, vagy amiken meglepődtem. És akkor első körben Svédország (és Koppenhága).

• A vendéglátóink, a magyar srác, Barni ezer éves barátja és a svéd csaja Lundtól pár kilométere laknak egy... Hogy is mondjam... Tanyán. Egy szép kis házban (amit a két kezükkel újítgatnak néhány hónapja, mióta megvették) a semmi közepén, ahová úgy tudsz eljutni, hogy gyalogolsz 50 percet a szántóföldek közt, bármerre nézel, csak szélerőműveket és búzát látsz. Amúgy tényleg gyönyörű, meg bizonyára menő is, de hogy mit kezdesz ott magaddal mondjuk két nap után, arról fogalmam sincs. Főleg, mivel nincsen se jogosítványuk, se autójuk, és a munkájuk miatt ezt a néhány kilométert a vasútállomásig minden nap meg kell tenni. No de persze van bicajuk, hiszen itt mindenki azzal jár (télen, mínuszban, hóban, fagyban is?). És akkor itt jön az én meglepődésem: a bringák állapota. Én azt gondolnám, hogy ha rá vagyok utalva a bicajomra napi szinten, akkor figyelnék, hogy jó állapotban legyen. De itt mindenkinek olyan szar állapotú bringája van, hogy nem hittem el. Szó sincs csilivili, menő, esetleg márkás bringákról. Ennek a párnak mindkét bicaja full beteg, nem lehet rendesen felfújni őket, vinni kell pumpát, mert 30 perc alatt leeresztenek, az ülés lebillen, a hajtókar csapágyas és kattog stb. És ahogy körülnéztem, a bringák nagy része lepattant, pedig azt gondolnám, nem azért, mert nincsen a svédeknek pénzük jobb állapotú kerékpárokra. Csinos, vonzó, szemet gyönyörködtető bicajt nem is láttam. Nekem fontos a bicajom, mindig tiszta, a kerekek felfújva, évente kétszer viszem teljes kivizsgálásra, de ha ilyen szinten rá lennék utalva, akkor még jobban odafigyelnék. Meg lehet, szereznék jogosítványt és autót is.
• Este 10-kor még teljesen világos van, csodálatos. Mondjuk eléggé örültem, hogy vittem szemmaszkot, mert világosban egyáltalán nem tudok aludni. 
• A svédek, legalábbis akikkel mi találkoztunk, iszonyúan teszetoszák és körülményesek. Semmit nem bírnak eldönteni, de ha igen, azt több órányi dilemmázás előzi meg. Emiatt egyszer több órát tébláboltunk Lundban az esőben farkaséhesen, a megérkezésünk napján pedig délután 2-től este 10-ig csinálták az ebédet vacsorát, közben úgy 5 körül kiderült, hogy még fogalmuk sincs mit főznek, de közben el is mondták, hogy ezt ők így szokták, hogy elkezded, közben megnézed, mi van otthon, aztán kialakul. Én tanúja voltam a folyamatnak, van, hogy egy óra alatt annyi történik, hogy arrébb raknak két edényt, mert közben magyaráznak, isznak valamit, pakolásznak, kell gyűjteni fát a grillhez, nem tudom. Végül nagyon finom lett minden, krumplisaláta, sali, meg grill húsok, de mindezt 8 óra alatt - nekem, aki a 10 perc alatt valami finomat abból, ami a hűtőben van specialistája, nehéz felfogni. 
• A kávézókban (életemben nem ittam ilyen drágán kávét) a fahéj és a kakaó mellett őrölt kardamom is ki van téve, hogy szórd a kapucsínód tetejére. És a kardamomos péksüti is isteni! 
• Váltottunk egy csomó svéd koronát, és egyszerűen nem bírtuk elkölteni. A helyek 90%-án (buszon, piacon, fagyisnál, kávézóban stb) NEM lehet készpénzzel fizetni, egyszerűen nincsen ilyen opció, az állam nem támogatja. Kártya. Pont.
• Itthon nagyon tipikus, hogy a nők testhezálló, szűk ruhákat hordanak, ami megmutatja, kihangsúlyozza az alakjukat (akkor is, ha esetleg egyáltalán nem előnyös), sok bőrfelületet villantunk, sok színeset hordunk. A svéd nők (csak az általam megfigyelt utcaképre tudok támaszkodni) bő, nagyon kényelmes, laza ruhákat hordanak, általában feketében, fekete-fehérben és szürkében, közben látszik, hogy minden nagyon dizájnos, jó minőségű, szuper anyagok, szabás. Nem nagyon látni minit, sok bőrfelületet, pedig nagyon meleg volt. Nagyon jó, bő, fekete-fehér mintás ingruhákat láttam nőkön, szeretnék is egyet majd szerezni. És mégsincs az az érzésed, hogy antiszexi, formátlan ruhákat hordanak, hanem mindenki nagyon stílusos és menő, de a legidősebb korosztály is - szeretném ezt eltanulni tőlük. 
• Koppenhága nagyon tetszett, elképesztő a hangulata, nem is akarom magyarázni, el kell oda menni. De a legdurvább része a már Bezzeg által emlegetett Christiania. Ez egy fallal körülvett 1971 óta létező, autonóm városrész, ami engem kicsit a Rainbow-szerű hippi kommunákra emlékeztet. Mindenféle, a hagyományos társadalomba nem, illetve nem jól illeszkedő arc él ott a saját törvényeik alapján, úgy, ahogy nekik jó, 1000 ember körülbelül. Minden csupa falfirka, szín és szabálytalanság. Közben pedig terem a marihuána mindenütt, mindenki sodorja és szívja, a tetovált, izmos fiatalemberek pedig kis pultokról árulják a hangzatos nevű fűcsomagocskákat. Úgy, hogy jelen van a rendőrség, tehát az állam erre kb áldását adja, bár a nehéz drogok Christiánia törvényei szerint is tiltottak. 
• Mindenki mindenhol parkozik és piknikezik. Mi ezt miért nem csináljuk?
• Építészet. Imádom, hogy modern és letisztult, vissza kellett fognom magam, hogy ne fényképezzek le MINDENT.
• A HÍD Malmö és Koppenhága között. Nem tudom, hogy a sorozat tette-e (ugye nincsen köztetek olyan, aki még nem látta?), én a Megyeri hídba is szerelmes vagyok, de varázslatos a karcsú, mégis roppant, víz felett futó építészet csodája. 
• Tengerpart, homok, sirályok - kipróbálnám, milyen a közelükben élni. Malmöről mindenki, Violet és a pasim is azt mondták, hogy semmi különös, sok rá egy nap, de én imádtam, főleg, miután már béreltünk bicajt. Nekem nagyon tetszett a kikötő, az épületek, a hangulat. És a tudat, hogy úgy élsz, a Híd, a tengerpart, a homok és a sirályok mind csak egy félórányi bicajútnyira vannak, én ezt nagyon, nagyon irigylem.
• Kurvajó kiállításokat láttunk. Én nem vagyok egy igazán jó képzőművészet-rajongó, mert nekem vagy tetszik valami, vagy nem, nehéz meggyőzni a fehér alapon fekete pöttyről, hogy de az igazán értékes. De itt órákon keresztül bámultuk a kortárs képeket. A legjobban például egy fogyatékos művészek műveit kiállító gyűjtemény tetszett, simán bármelyik képet kitenném itthon. 

change

Na, hát csak lemondott minket a kutyakozmetikus teljesen.

Holnap és holnapután van a váltás a két sulim közt. Kaptam már az új helyről hírlevelet, amiből alig értek valamit, de majd gondolom, kapok a megfejtéshez kódokat, meg látszik már 1-2 dolog, hogy miket kell majd csinálnom. Nem mondom, hogy nem jutott eszembe ma reggel, hogy mekkora idióta vagyok, hogy a kis nyugodt, biztonságos, langymeleg állóvizemet feladtam a stresszes ismeretlenért. Jó, igazából iszonyúan vonz a kihívás, és tutira jó lesz, ezerszer jobb, mint eddig, és biztos vagyok benne, hogy szeptemberben itt fogok lelkendezni, hogy milyen izgalmas minden. De most kicsit elkezdett nyomasztani, hogy vajon mibe is vágtam a fejszém - mondjuk ez normális, nem? 5 évig nyugi volt, most meg Budapest, összeköltözés, új suli, új kölykök, új kollégák, jaaaaj. 

3 hét bőröndből

3 hete a tegnapi volt az első estém, amit nyugodtan itthon töltöttem. Svédország után egy napunk volt szervezkedni és átpakolni, én nem is mostam, pár óra nem volt elég, hogy megszáradjon. Vasárnap már ültünk is újra a repülőre, és irány Lisszabon. Majdnem két hetet voltunk Portugáliában, ami a cigányos, mosókonyha-fülledtségű, hangos, halszagú temperamentumával elég komoly csavar volt a jólnevelt, steril, halvérű svéd és dán világ után. Mondjuk én mindkettőt imádtam, de az utóbbi sokkal inkább az én világom - nekem Genfben is az tetszett, hogy sokkal latinosabb, franciásabb, lazább környezet, mintha német Svájcban éltünk volna. Mondjuk vasárnap ott sem lehet porszívózni, de a cigarettacsikket lazán messzire pöckölik az utcán. 

Lisszabonban 3 napot csavarogtunk, megnéztünk minden kötelezőt, aztán béreltünk autót, és lementünk délre, Portimaoba. Mint kiderült, ez Portugália Siófoka, de mi igazából csak strandra jártunk, kirándultunk, aludtunk meg ejtőztünk otthon esténként. Udvariasságból megtekintettük az éjszakai életet, de maradjunk annyiban, hogy az nem a jó ízlésű pihenni vágyóknak való. Voltunk Lagosban is, hajókáztunk is, és megint óriási élmény volt az aranysárga homokfalnak verődő zöld óceánvíz, életem egyik (ha nem A) legszebb helye - csak idén nem egyedül, idegenekkel ültem ott a kis motorcsónakban, hanem ott volt velem az a fiú, akivel meg akartam ezt osztani. Akivel mostanában mindent meg akarok osztani. 

Utána elautóztunk Faroba Selindához, akinél már tavaly is voltam egy hetet, és most is ott aludtunk nála és a kis családjánál 2 éjszakát. Ő tavaly, mikor találkoztunk, terhes volt, és azóta született egy tündéri kislányuk, Dóri, aki hát nagyon, nagyon cuki. Ott volt a férje is, akivel most először találkoztam, és nagyon vicces volt megismerni valakit, akiről már rengeteget hallottam, először Selinda blogjából, aztán személyesen, ismerem őt fotókról, és végre személyesen is tölthettünk együtt egy kis időt. Kicsit azt hittem, hogy az egész valamivel formálisabb lesz, de aztán az érkezésünk után 1 órával a fiúk már valami meccs előtt ültek a nappaliban, mi pedig a konyhában osztottuk meg egymással a Nagy Magyar Kétségeinket. Elképesztő, hogy mennyire látszik, különösen egy ilyen laza környezetben, hogy mi, magyarok, milyen indokolatlanul szorongó, aggódó, túlgondoló népség vagyunk, de azért jó volt átbeszélni az élet nagy dolgait, és szerencsére nevetgélni is tudtunk magunkon. Este pedig játszottunk egy kockajátékot, amiben kukacokat kellett gyűjteni, nagyon vicces volt, szereznem kell olyat, ha megtalálom, majd megmutatom. 

Aztán végül visszaautóztunk még két napra Lisszabonba, amiben az volt a legjobb, hogy addigra már kipipáltunk mindent, ami a listánkon volt, és csak csavarogtunk egész nap, lépcsőkön ücsörögtünk, épületeket meg falfirkákat fényképeztünk. Én ginjinhát ittam, ami a helyi csodálatosan finom meggylikőr, és 30 méterenként van egy kis bolt ahol lehet tolni belőle egy felest, meg Jamie Oliver éttermébe jártunk enni és Sangriát inni. Mert bár sokszor ettünk nagyon jót, azért untuk már a tapast, halat kettőnk közül csak én eszem, és belefutottunk párszor nem annyira jó kajákba - a Jamie Oliver's pedig nem volt drágább, mint kb bárhol enni egy teljesen zsákbamacska menüt. 

Bármikor visszamennék. 

dog days

Ma úgy volt, hogy a kutyakozmetikusnál kezdem a napot. A régi, bevált nő, akihez ezer éve hordtam a kutyát, bezárta a boltot, és nagyon nehezen találtam olyat, aki elvállal egy olyan pulit, akinek minden tincsét egyenként kell levágni ollóval, meg be is kell némileg kábítani. Ez a lány nagyon szimpi, őszintén elmondta, hogy sosem nyírt még szalagos pulit, és ez kihívás neki, de mivel én úgyis ott leszek, majd mondom, hogy csinálja, meg ugye mi nem készülünk kutya-szépségversenyre, szóval jó lesz ez. Képzeljétek, szerintem velem egyidős lehet, és úgy szólít a telefonban, hogy drága, ami lehet, hogy fura, de nekem nagyon bejön, hogy ismeretlenül is ilyen közvetlen. Bár az is lehet, hogy csak meghitelezem neki, hogy mivel állatokkal foglalkozik, és a boltja oldalából látom, hogy imádja az ebeket, csak jó fej lehet. Mellesleg vagy 10 kozmetikussal beszéltem, és iszonyúan, de legalábbis 1 hónapra előre tele vannak, ezek szerint ez egy jó kis szakma. Na és reggel csörgött a telefonom, sírva hívott a lány, hogy valami baj van otthon, és tudnék-e inkább délután menni - és hát persze, addig berakok úgy 8 adag mosást, meg kitakarítok. Neki tutira rosszabb napja van, mint nekem.