Dani reggeli közben azt mondta mosolyogva, hogy nagyon izgalmas, hogy ma végre suliba mehet! Abszolút nem tűnt úgy, hogy félne vagy aggódna, kíváncsiság és öröm volt benne, hogy végre iskolás lehet. Mi az oviból indultunk, ott a gyerekek elbúcsúztak az óvónéniktől egyenként, és a nyolcadikosok kísérték őket át az áltiba. Mi is ott maradtunk az évnyitóra (kérte a tanítónéni, hogy maradjunk), majd bementünk a terembe egy utolsó puszira, és eljöttünk. Abszolút nem éreztem, hogy keresne minket a szemével, vagy szomorkodna, ő már teljesen iskolás üzemmódban volt, alig várta, hogy elmenjünk és elkezdődjön végre a tanítás.
Nem tudom, emlékeztek-e, hogy jártam egy 8 hetes szorongás tanfolyamra, amit az ELTE pszichológia tanszéke szervezett kifejezetten szorongó gyerekek szüleinek - kitöltöttünk egy részletes kérdőívet, és ez alapján diagnózist is kaptunk, hogy Dani szorongó, gátlásos gyerek. Akkoriban óriási problémának láttam ezt, és tényleg nagyon erősen szorongott akkoriban, viszont ha most nézem őt, ez mára szinte teljesen eltűnt, év végére, de főleg a nyár során rengeteget változott. Annyiban nem, hogy ő továbbra is az előrelátó, mindent háromszor átgondoló kisfiú, aki, ha van erre lehetőség, nem csinál/kóstol/próbál ki olyasmit, amit még korábban nem, de ezt jelenleg abszolút nem látom gondnak vagy kórosnak, sőt, szuper dolog, hogy meggondolt és óvatos. Most, az iskolakezdéssel kapcsolatban viszont számítottam rá valamennyire, hogy fog szorongani a suli bármely/több aspektusán, de ez semmilyen szinten nem történt meg. Ennyit számít egy 6 éves kisfiúnál fél év.
Miután hazaértünk a suliból, Barni elment dolgozni, és hívott az autóból, hogy vigyorogva emlékszik a reggelre, annyira örül, hogy Dani ilyen jókedvűen kezdi az iskolát - reméljük, szeretni fogja később is, ha már tényleg látja, milyen. Mennyire más ez, mint mikor reggelente sírt, mikor el kellett válnunk az oviban, aztán meg hazafelé én is sírtam, annyira megviselt az egész. Egyébként számára a fő probléma az alvás volt, azt gyűlölte (pedig aludt mindig, mint a tej), és most ugye az alvás, mint olyan, eltűnt az egyenletből
Cserébe én ma és tegnap is pokoli rosszul aludtam, tegnap hajnali 1-től 4-ig fent voltam, alig éltem napközben - gondolom én Dani helyett is szorongok, esetleg az én Anyukám is elmehetne erre a tanfolyamra. Viszont nem tudom elmondani, mennyire jó érzés végre egyedül lenni kicsit itthon. Nem szépítem: teljesen, fizikailag és mentálisan is leamortizálódtam nyáron, nem is értem, hogyan tudtam saját magam ennyire háttérbe szorítani. Nem mozogtam, alig barátkoztam, szinte sosem voltam egyedül. Ma én megyek Daniért 12:15-re (jövő héttől már csak 4-re kell érte menni), és ma pihenek, délután tanítok és este szülői értekezlet is lesz, de holnaptól újra edzek, csütörtökre van már időpontom kozmetikushoz, elmegyek csontkovácshoz, vérvételre, fogorvoshoz, meg úgy általánosságban rendbe rakom magam. Eskü.
 |
| egy téli fotónk |
