TGIF

Tegnap délután az utolsó diákom után elvittem a kuttyt a városba, csodálatos idő volt.

 

Mikor meleg van, lemegyünk a partra és érzem a víz illatát, kicsit mindig olyan érzésem van, mintha tengerparton élnék. Ilyenkor szoktam nagyon rákívánni a tengergyümis spagettire, de szerencsére tudok magamnak csinálni bármikor. Találkoztunk egy csomó ismerőssel, mindenki lent ücsörög a parton és szívja magába a napsugarakat, nagyon hangulatos. A múltkor azt olvastam, hogy a természet az agynak olyan, mint a wellness a testnek - és nekem a vízpart ilyen tényleg, kisimítja a gondolataimat.

Olyan finom illatok vannak most, virágok, sütögetés, víz, már most olyan az egész, mint egy nyaralóhely kisvárosi jelleggel. 

Aztán otthon megetettem a kutyát, majd futócuccot húztam és elmentem futni a partra, hogy nyújtsam kicsit az élményt. Aztán úgy félúton összefutottam Phoebe-vel meg egy közös barátnőnkkel, akik szintén futottak, csak ők már visszafelé. Dumáltunk úgy 15 percet (egy barátnőnk lánybúcsúját szervezzük), majd elindultunk hazafelé. Hazakísértek, a ház előtt megkérdeztem, kérnek-e egy fröccsöt, van egy Haraszthy Irsaim a hűtőben (Lidl, most ez a kedvencem, nagyon finom illatos, kóstoljátok meg), és hát kértek. Még egyikünk sem fröccsözött futócuccban korábban, vicces volt. Ezek a spontán hétköznapi barátkozások a legjobbak.

Ma délután pedig egy volt tanítványommal meg a haverjával fogok ebédelni a kedvenc helyi hambizómban, aztán eltekerünk Zebegényig - ez mostantól szerintem napi program lesz. És a hétvégén dolgoznom sem kell egyáltalán, nem panaszkodom. 

Úgy örülök a hétvégének.  ❤

hát jó

Ma volt olyan vizsga a kicsiknek a suliban, ahol a pincérnek meg a szakácsnak tanulók először próbálják ki magukat élesben. Mi meg olyankor tesztelünk a kis tankonyhánkban-tanéttermünkben. Leülsz, jön a pincérkisasszony, 15 éves, és úgy izgul, hogy remeg a hangja, mikor megkérdezi, hogy mit kérsz inni. Legszívesebben mondtam volna, hogy egy aperol spritzet, de csak vizet lehetett. Aztán annyira remegett a keze, hogy izgultam, hogy az ölembe önti a forró borsó levest, de nem. A lencsefőzelék és a tükörtojás (az elsősöknek csak nagyon egyszerű ételeket kell főzniük) között viszont eltelt 10 perc, de végülis külön-külön is finomak voltak.  

Így picit csúszott az itthoni diákom, jó későn végeztünk, majd miután kikísértem, elvittem a kutyát, megetettem, majd felmásztam a kanapéra, a fejemre húztam a puha patchwork takarót, amit anyukám varrt, és aludtam másfél órát. Ahelyett, hogy elmentem volna edzésre vagy futni. Idegesít, hogy hullámzom: egyik héten tele vagyok kakaóval és a csillagokat le tudnám hozni az égről, most meg szinte bénultnak érzem magam. 

Ma is néztem, hogy mikor felébredtem (reggel 6-kor), az egyik ismerősömnek már fent volt az IG-on a sztorija, hogy a napfelkeltét nézi a futótársaival valami budai hegytetőn. Nekem meg fél óráig tart reggel kimásznom az ágyból (oké, így is másfél órám van elkészülni, és 8-kor már órát tartok). De komolyan, hánykor kell ehhez lefeküdnie, 8-kor? 

Bianchi

Végül azt mondtam a fodrászomnak, hogy mivel csak ma jutott eszembe a frufru, nem hamarkodom el a döntést, most ne vágjon, aztán úgyis megyek másfél hónap múlva megint. Akkor majd vághat nekem frufrut, ha kitart még a lelkesedés. Tök jól levágta amúgy a hajam és szép egyenesre kiszárította. Utána beültem az autóba, megnéztem magam a visszapillantó tükörben, és már meg is bántam, hogy nem voltam elég bátor, frufruval annyival egyedibb és vagányabb a hajam. Most meg pont olyan hosszú a lenőtt frufrum, hogy a fülem mögé nem tudom betűrni, így mindig kisimogatom a homlokomból, mert belehullik a szemembe, meg tűzködöm csatokkal, pfff. Na mindegy, majd legközelebb.

A fél estét azzal töltöttem, hogy eladó használt bicajokra csorgattam a nyálam. Mintha nem lenne elég bicajom. 

The house of the rising sun

Mindig irigykedve szoktam nézni, mikor másoknál látom, hogy a napfelkeltét fotózzák, mert mániám, hogy korán kelni milyen jó, lendületesen indul a nap, jó hosszú, délre már egymillió dolgot el lehet végezni, csodálatos megoldás a folyamatos időhiányomra. De most, hogy 2 napja az óraátállítás miatt a szervezetem úgy érzékeli, hogy 5-kor ébreszt a telefonom, így azért eléggé kivagyok. Nézzen felkelő napot, akinek 6 anyja van. 

Ma már voltam fegyelmi tárgyaláson,  a családvédelemnél (egy fehér Fiat 500-al krúzoltunk a városban egy kolléganőmmel, nagyon szuper volt), van egy csomó órám, aztán fodrászhoz megyek, és most az a dilemmám, hogy vágassak-e megint frufrut. Végre jó hosszú már (vagyis nincs frufrum) erre megvadulok megint. 

It's over

Hát erről beszélek, hogy én más ember vagyok nyáron, mint télen. Szerintem úgy tavaly ősszel lehetett utoljára ilyen aktív hétvégém, mikor ennyi mindent csináltam, mint most. 

Ma egész nap dolgoztam, készen lettem, szerintem szuperjó lett, (a régi, elavult, béna szóbeli érettségi feladatsor feladatait aktualizáltam, írtam át teljesen). Igazából nem bántam meg, hogy elvállaltam, és jobb volt így, egyedül csinálni (nem, mintha bárki nagyon akart volna segíteni), mert így legalább nem kellett egyezkednem senkivel, és olyan lett, amilyenre én szerettem volna. Nagy munka volt, de most egy pár évig nem kell hozzányúlni.

Fél órát volt itt ma Phoebe, mert miután elolvastam az Ovét, megvettem, hogy kölcsön tudjam adni mindenkinek. Tudom, hogy hatásvadász és csöpögős, de én annyit nevettem meg sírtam rajta, hogy szeretném, ha mindenki elolvasná, akit szeretek. Anyu és apu már kivégezték, most Phoebe vitte el, aztán majd terítem még tovább.

A héten végre nem lesz plusz munkám, csak a suli meg a magánóráim, viszont ez lesz a durvább hetem. Meg lesz fodrász, meg edzések, próba, Budapest, meg remélem egy újabb jó kis hétvége is. 

Viszont megbeszéltem magammal, hogy ma 10-kor lefekszem és megpróbálom kialudni magam, úgyhogy rohanok zuhanyozni és fogat mosni. Csók!

Körömlakkok

Mostanában nem sokat színezem a körmeimet, szeretem őket úgy is, à la nature, mostanában amúgy is sokszor ez a tomboy stílus jön be, boyfriend farmer, pulcsi, tornacipő. A legtöbb lakkom nagyon régi, 5-6 éves, bár az OPI-k működnek még, de be vannak kissé sűrűsödve, nem könnyű dolgozni velük, és újra venni az összes színt egy kisebb vagyon lenne. De kaptam néhányat a lányoktól, és én is vettem kettő Pupa lakkot (nagyon elégedett vagyok velük), és ma volt kedvem szépítkezni kicsit: 

Szombat

Ma pedig meseszép időre ébredtem úgy fél 9 körül, és úgy éreztem, hogy enyém a világ, és tele vagyok tettvággyal. Ezt tipikusan tavasztól-őszig, szombat reggelente szoktam érezni, nincs más időpont, amit jobban szeretnék. Gyorsan megszületett a fejemben egy csomó terv, megreggeliztem, lezuhanyoztam, a napon ücsörögve megittam a kávém: 

Majd fogtam a hátizsákomat, bringára ültem, és elmentem a piacra. Nagyon régen jártam ott utoljára, ha hideg van, akkor kocsival szoktam bevásárolni. Vettem egy csomó mindent (látjátok, hogy a néni a tojástartó belsejében végzett el egy összeadást?): 

Főztem tonhalas, paradicsomos spagettit, majd együtt ebédeltünk anyuékkal nálam. Utána elültettem a rozmaring palántákat a kertben, meg átültettem a nárciszt, amit egy kolléganőmnek vettem a születésnapjára. Szeretnék idén megint egy kis fűszerkertet, majd veszek még palántákat, nagyon van most ehhez kedvem. Aztán lemostam az ablakokat (kábé kétszer olyan világos, lett, khm), az unokahúgom segített, ő port törölgetett. 

Sütöttem egy quiche-t, és bár nem találtam még spárgát, EZT a receptet használtam (csak én 20g lisztet és 15g vajat rakok bele, hogy kicsit több legyen a tészta, meg nem rakok rá babot, mikor elősütöm), de egyébként szerintem nagyon jó ez a recept. Este bulizni megyek két kolléganőmmel, előtte felmegyünk egyikükhöz, és elviszem a quiche-t. Csak még előtte alszom egy kicsit. 

Good stuff

Tegnap randiztunk Pillával, végre ettem hamburgert, nem is tudom, utoljára mikor, talán tavaly? A Bamba Marhába ültünk be a Deákon, én mondjuk nem voltam elájulva, de azért nem volt rossz. A káposztasaláta (coleslaw) sajnos nem ízlett, én azt szeretem, ha édeskés, és ez nem volt, nem volt elég finomra vágva a káposzta, meg túl sok hagyma volt benne. Problémáim. 

Úgy volt, hogy sétálunk, de nagyon fáztunk, így aztán beültünk inni egy pohár chardonnay-t (arra a helyre, ami a Liza a rókatündérben egy retro hamburgerező, most pedig egy borbár). Pilla mondta, hogy el majd intéznie egy hívást munka ügyben, és majd kimegy, mert elég hangos élő zene volt. Én addig ott maradtam, 10 perc, 20 perc, 25... Mivel egy darabig láttam, hogy kint beszél, aztán meg már nem, elkezdtem gyanakodni, hogy valami nem jó. Eszembe jutottak mások rém-randi sztorijai (srác a vacsi végén elmegy mosdóba, soha többé nem jön vissza), és belegondoltam, hogy mi van, ha otthagyott? Ott volt ugyan a táskája mellettem, de az újságpapírral is ki lehet tömve. De aztán visszajött, és röhögcséltünk tovább, és mondtam neki, hogy ha szakítani akar, azt mondja a szemembe, és ne ghostingoljon.

Egyébként miközben ott vártam Pillára, és roppant kínosnak találtam, hogy az énekes fiatalember kötelességének érzi, hogy szemezzen velem, ha már ott ülök olyan szerencsétlenül, eszembe jutott a kompromisszumok kötése, már ami a párválasztást illeti. Ott vacsorázott mellettünk egy pici asztalnál egy 50 körüli amerikai házaspár. És amíg ott ültem, vagy 30 percig egyedül, egyetlen szót sem szóltak egymáshoz. Nem hiszem, hogy össze voltak veszve, mert dúdolgattak, élvezték a zenét, és jóízűen ették a vacsijukat, de nem beszélgettek, egy szót sem. Na és az jutott eszembe, ha az ember olyan párt választ, akivel nem igazán illenek össze, fenn áll a veszély, hogy néhány év múlva nem lesz mondanivalójuk egymásnak. És én ezt nem akarom. Én társat szeretnék. 

Hazafelé arra értem az állomásra, hogy felsővezeték-szakadás miatt nem járnak a vonatok. Aztán meglepően lendületesen hazajutottam, de kellett hozzá venni egy kis útravalót: 

 

Jó kis péntek este volt.

How not to

Úgy érzem, hogy most meglehetősen aszoc vagyok és befordult, és erőltetnem kell a beszélgetést meg a kedvességet, nem jön sajnos magától.  Ehhez képest az informatikus kollégám, mikor nem jött össze valami egyből, és plusz egy kört kellett telefonálnia, olyan hisztirohamot vágott le előttem a legdurvább káromkodások közepette (a szarfaszú volt a legkedvesebb jelző kábé, amit használt), hogy azt hittem, hogy megfogja valamelyik monitort és kibassza az ablakon. 

Ehhez képest én még mindig zen, überkedves és extrán csacsogós vagyok. 

:)

Follow-up

Köszönöm szépen a kommenteket és a kedves szavakat. Nagyon sokat segített, hogy azt írtátok, hogy igenis, változik a világ, ez van, a nők később szülnek, hiába az elvárások, ha egyszerűen a realitás teljesen másképp alakul. Nem vagyok egyébként magam alatt, nem arról szólnak a napjaim, hogy úristen, kifutok az időből - mondjuk soha nem is voltam az a magát emésztős típus, már gimiben is ötös voltam abból, hogy hogyan kell könnyedén venni a dolgokat. De tudat alatt, úgy látszik, nyomaszt ez az egész. És nem az elvárások miatt, mert az igazából nem érdekel, hanem mert ez a témakör, a család, szülő, gyerek - ezeknél semmi nem fontosabb nekem. Én, Milonka, nagyon szeretném, vágyom rá, és mégis minden arra mutat... Na mindegy, szóval értitek. 

Sosem voltam az a típus, aki féltékeny, vagy irigyli a másikat, mert van valamije, amim nekem nincs, el sem tudom képzelni, milyen ez. De most egy pasi kollégámnak a napokban kisfia született, egy nőnek unokája, és az egyik legkedvesebb kolléganőmnek is kisbabát vár a fia és a felesége. És emiatt extrán a terhességről, a szülésről, meg a bébifotókról szólnak a kávészüneteink. És basszus nem könnyű bevallani, de kurvára nem esik jól. 

Amúgy nincs semmi különös, rengeteget dolgozom, mert érthetetlen módon megint minden plusz (kreatív) feladatot én vállaltam el tökegyedül, és mivel az egyik sokkal, sokkal több meló, mint én azt gondoltam, annyira elúsztam, hogy kérni kellett, hogy kicsit kitolhassuk a határidőket. És bár kaptam egy kis haladékot, közben bejött más, úgyhogy így is kénytelen leszek hétvégén is melózni rajta. 

A héten elkezdtem reggelente járni edzésre, ez mondjuk télen, mikor hideg volt, és sötét, nem ment, de így, hogy szép idő van, és reggel 6-kor már világos van és trilláznak a madarak, így nagyon bejön, sokkal jobban, mint este, a magántanítványaim után, hulla fáradtan elmenni. És reggel már frissen, fitten, lezuhanyozva kezdem a napot, és iszonyú jó érzés, hogy ott az este üresen. Mondjuk ma pont este voltam, de csak mert azt hittem, hogy Phoebe is jön, de végül lemondta. 

Valamelyik este csináltam borsófőzeléket főtt tojással, és most két napig azt vittem ebédre, olyan jó volt, sokkal jobb érzés, mint kaját rendelni. Nagyon sokat gondolok a zenére, a próbára (kicsit olyan érzés, mint egy bimbózó szerelem), meg hogy ki kéne találni valami zseniális zenekarnevet, mert az mindig nagy dilemma. 

Hát ilyen izgi dolgok történnek velem. 

Ez van

Napok óta nem tudok aludni. Este hulla fáradt vagyok, és simán elalszom, de felébredek (talán a macskára, nem tudom), ránézek az órára, fél 3, és azonnal tudom, hogy megint nem tudok majd elaludni, és már megy is fel a vérnyomásom, és akkor persze tényleg nem tudok. És aztán igyekszem, hogy ne kezdjek el ezen agyalni, de persze mi máson is agyalnék. És akkor gyomorgörcs, és annyi. Megpróbálok olvasni, vagy legalább az Indexet végigpörgetni, hogy kicsit megnyugodjak, de beletelik legalább két órába, míg újra elalszom. 

Nem tudom, mi idézte elő, de most valahogy csontig hatoló az érzés, hogy egyedül vagyok. Hogy idén 40 leszek, és ez az egész teljesen elbaszódott, lemaradok a családról. És tökmindegy, hogy azért, mert 4 éve, a válásnál elromlott bennem valami, vagy mert szuperválogatós vagyok, vagy csak egyszerűen tényleg nem találkoztam olyannal, akivel jól működött volna, de... Ez van. Nagyon szar olvasni másoknál azt a véleményt, hogy aki 35 (!) fölött szül, az felelőtlen, főleg nekem, aki nem, hogy szülne most, de hát még egy férfiember sincs mellettem. Motivációm sincsen, se Tinder, se semmi, eszembe sem jut elkezdeni ismerkedni. Nem találom reménytelennek, én hiszek benne, hogy vannak okos, jó fej, hozzám való pasik, csak épp nagyon kicsi az esélye, hogy összefutunk, és hogy pont engem akarnak. Meg nincs is most kedvem szerencsétlenkedni.

Az utóbbi időben nagyon beszűkült a világom, kevés új emberrel találkozom, nincs rá nagy igényem, meg sokszor értékesebb is a pihenés, a család, meg a már meglévő barátaim annál, hogy elhagyjam a komfort zónám. Meg hát... Mégis, hol? Mostanában már azt is kalandnak érzem, ha bemegyek Budapestre pár órára. 

Elkezdtünk a srácokkal zenélni, és nagyon szuperül alakul az egész. Jók a számok, nem olyanok, amit eredetileg elképzeltem, de nagyon izgalmasak, csodálatos érzés énekelni benne - főleg, hogy ezek a saját dalaim. Ma annyira jól sikerült a próba, hogy eszembe jutott, ebből szerintem koncertezés lesz, pedig hát nem minden áron az a cél. És kicsit ízlelgettem a gondolatot, hogy a színpad milyen izgalmas élettel jár együtt, sok-sok ember, szervezés, programok, próbák, más zenészek, jaj, nagyon szerettem, jó lenne megint megtapasztalni. Aztán az is eszembe jutott, hogy szerintem én életemben nem voltam olyan magányos, mint mikor pörgött a zenekar. Mindenki ragyogó szemekkel hallgatja a koncertet, meg beszélgetni és fényképezkedni akarnak, volt aki mindent tudott rólam, meg egyfolytában jött egy csomó üzenet, hogy milyen sokat adnak a számok, és úúú, de te aztán ugyanúgy tökegyedül vonatozol haza a koncert után, mert nincs kinél aludnod. Nagyon skizofrén érzés. 

Na mindegy. Nem vagyok valami nagy passzban. 

Weekend recap

Pénteken, mikor a barátaim hívtak, hogy hol vannak, már akkor tudtam, hogy ez nem lesz jó ötlet, és igazam lett: mikor beléptem a helyre, a fejem búbjáig az óriási sálamba burkolózva, már jött is minden irányból, hogy csókolom tanárnőőő! Szerencsére csak fél órát maradtunk, aztán vonatra ültünk, és elmentünk egy helyre, ahol egy ismerős Dj zenélt. Kicsit időutazás volt, találkoztam néhány régi ismerőssel, egy sráccal például, akivel sokat utcazenéltem Franciaországban még 19 éves koromban, jó barátok voltunk, egy nagyon picit voltunk is együtt. Meg volt még abból a bandából egy lány, aki hozzáment egy olyan fiúhoz, akivel ugyanebben az utcazenélős időszakban körbestoppoltam Nyugat-Európát. A srác nem volt ott, mert otthon vigyázott a 3 (!!!) gyerekükre - jó, ebből csak 2 közös. Megint megállapítottam, hogy simán tudok beszélgetni fél órát régi ismerősökkel anélkül, hogy engem bárki megkérdezne, hogy velem mi újság, szerintem ez az én szupererőm. Egyébként 3 párral voltam, ők mind nagyon közeli barátaim, és hálás vagyok nekik, hogy olyan jó fejek velem, hogy soha, egy másodpercig nem érzem magam 5. keréknek. Jó volt, táncoltunk, ökörködtünk sokat. mondjuk az is jó lett volna, ha reggel nem pattan ki a szemem, ahogy minden hétköznap szokott, de legalább, ha kialvatlanul is, de jó hosszú szombatom volt. 

Vasárnap Lenszivel elmentünk moziba, megnéztük az új King Kong filmet. Mondjuk én sejtettem, hogy így lesz, de nagyon bejött mindkettőnknek, és ebben csak pici szerepe volt Tom Hiddlestonnak - nagyon izgalmas, látványos, élethő, igazi moziban megnézendő film, már annak, aki szereti az ilyesmit (jelen!). Az mondjuk eléggé vicces volt, ahogy a film végén egy emberként hüppögött az egész mozi. 

Stuff

Annyira jó, hogy péntek van. Már csak március második fele, meg az április (amiben lesz pár nap húsvéti szünet) lesz húzós. Májusban a végzős osztályaim már nem jönnek, ami azt jelenti, hogy onnantól jóval kevesebb órám lesz, sokkal lazább lesz minden napom.

Hétfőn, kedden nagyon szép idő volt, szerdán didergősen, metszően hideg és szeles, tegnap és ma napsütés, melengetés, hétvégére pedig újra hideget ígérnek, esőt és szelet. De hát komolyan már. Bicajtúrázni szeretnék a Dunakanyarban. Tudom, mit sírok az időjárás miatt. Csak az a baj, hogy így megint nagy a veszélye, hogy beveszem magam a kanapéra, és sorozatokat nézek, van most úgyis, amire kíváncsi vagyok. Pedig végre itt a tavasz, annyi mindent kellene csinálni. 

Phoebe-nek ma van a születésnapja, este összefutunk páran (én remélem, hogy a kedvenc hamburgerezőmben-fröccsözőmben, mert most már tényleg muszáj hambit meg káposztasalátát ennem). Elmentem a DM-be, és válogattam neki Alverde cuccokat, pont a piperéken nagyon szokott spórolni, szóval szerintem örülni fog. Ő még nincs 30, és gyönyörű az arcbőre, szóval egészen más kell neki, mint nekem, de találtam szuper arckrémet, testápolót, meg még apróságokat. Annyira jó dolgok vannak, arcradír, arclemosó, nagyon finom illatú minden, legszívesebben mindent kipróbálnék, és hát más márkákhoz képest fillérekbe kerül. 

Ma a fehér bőr tornacipőmet vettem fel, a gyerekek azt mondták, hogy fogkrémmel-fogkefével kell tisztítani. Mindig tanul az ember, ki fogom próbálni.

Ja, és én nem nagyon szeretem a Túró Rudit, nem tudom, miért. Túl édes, étcsokis, indokolatlan, egészségtelen nasi, nem az én világom - meg azért sem szoktam ilyesmit venni, vagy tartani itthon, mert 5 perc alatt megeszem. De most nagyon kíváncsi lettem, és hazafelé vettem joghurt bevonatú, csökkentett cukortartalmú rudikat. A gyümölcsösek mű-ízűek és felejthetőek (szívesen), de a natúr nagyon-nagyon-nagyon finom, azt mindenképp próbáljátok ki.

foood

A délutáni tanítványom meg az edzés közt volt úgy két órám. Kitaláltam, hogy kiveszek egy csirkemellet a mélyhűtőből, pont kiolvad, míg sétálunk a kutyival, és megsütöm, hogy vacsira és holnap is legyen valami finom, amit saláta mellé tudok enni. Nem akartam a serpenyő mellett állni, sütőben akartam megsütni úgy, hogy ne száradjon ki. EZT a receptet választottam, mert nagyon szeretem a The Kitchn ötleteit, a Facebookon is követem őket, és napi szinten van olyan cikkük, amit nyálcsorgatva olvasok el. 

A lényeg az, hogy be kell dörzsölni olajjal vagy vajjal az egész csirkemelleket, sózni, borsozni kell őket, majdtetszés szerint fűszerezni (én kakukkfüvet, apróra vágott fokhagymát szórtam rá és jól meglocsoltam citromlével), majd ráhelyezni egy kivajazott tepsire. Be kell kenni vajjal egy sütőpapír egyik oldalát, és ezzel lefele beborítani a húst úgy, hogy belenyomkodjuk a tepsibe a papírt. Én fél óráig pároltam így, majd levettem róla a papírt, és még 10 percig sütöttem. Isteni, zamatos, belül vajpuha, kívül pirosra pirult. Szerintem ilyen a tökéletes sült csirkemell. 

És ez lett belőle, két marék bébispenótból, egy fél mangóból, meg egy adag apróra vágott édesköményből a holnapi ebédem: 

CC

Juc bloggerre én mindig hallgatok, főleg, ha szépségápolásról van szó, és a múltkor, az alapozós-posztnál ajánlott egy Alverde CC krémet, amiről azt írta, hogy az az ő bőrszín-kiegyenlítő csodafegyvere, és csak egy ezresbe kerül. Konkrétan EZ az. Én pedig nagyon ki akartam próbálni, úgyhogy: 

És nagyon bejön. Tényleg szép, porcelán, matt hatása van, enyhén fed, természetes, egyenletes arcbőrt kaptam tőle, a piros foltjaim eltűntek, nekem ennél nem is kell több. A krémpirosító a végén nagyon szépen feldobta. Annyi bajom van vele, hogy nekem túl gyorsan megszáradt, és nem tudtam tovább egyengetni,  pedig szerettem volna jobban eldolgozni, de a végső összhatáson ez nem látszik. Érdemes kipróbálni. Köszi a nép nevében, Juc. :)

Let there be light

Amióta enyém lett ez a lakás, összenyitottam két lakrészt, felújítottam és beköltöztem azóta (vagyis 2004 óta) küzdök a lámpákkal. Lassan majdnem mindenhova találtam, de a dolgozó-hálóban azóta is csupasz villanykörték lógtak. Nem tudom, miért, egyszerűen nem találtam olyat, ami tetszene, vagy ami tetszett, túl drága volt. Vagy csak nem tudtam döntést hozni. 

Na és a múltkor voltunk az Ikeában, és végül vettem két rizspapír lámpabúrát, darabját 995 Ft-ért. Még sosem csináltam ilyen jó befektetést. Nagyon hangulatosak, és kicsit sem fogják le a fényt, sőt, mintha világosabb lenne tőlük: 

A sötétítő függönyt sem rég vettem, sokat nézelődtem, végül az Ikeában vettem hozzá anyagot és megvarrtam, sokkal olcsóbban jöttem ki, mintha készen vettem volna olyat, ami tetszik, (mert ugye két pár függönyre volt szükségem), pl. EZT vagy EZT, és nekem ez jobban is tetszik. Az anyag maga a 2 pár majdnem földig érő függönyhöz 13 000 Ft volt, és még marad is egy csomó anyag, mert eléggé nagyvonalúan számoltam. Szeretek úgy ébredni hétvégén, hogy kint süt a nap, és vibrál a sötétítőn keresztül az ezer szín. A maradék anyagból pedig futó készült az asztalra:

Aszoc

Egyébként be kell, hogy valljam magamnak, hogy teljesen aszociális vagyok mostanában. Nincsen rá különösebb okom, csak jobban érzem magam egyedül, mint... Mint nem egyedül. A kutyát leszámítva. Hiába van itt a jó idő, lenne lehetőségem programokra, nem esik jól tenni érte, hogy társaságban legyek. Phoebe is ugyanezt meséli egyébként, pénteken szülinapja lesz és nyomulnak a barátai, hogy találkozzanak, buli, iszogatás stb, és ő a háta közepére kívánja az egészet. Én is ugyanígy vagyok vele, nem tudom, mi van, pedig egy csomót mozgok, és ilyenkor különösen jól érzem magam a bőrömben. Itt a jó idő is, bejön, hogy újra lehet tavasziasan öltözni, tornacipőt hordani, van is kedvem kimozdulni, de... Nem tudom, mi van. 

A suliban szinte lehetetlen egyedül lenni, illetve a saját termemben, a nyelvi laborban tudok, ha nincs épp órám. És bárhol vagyok, mindig beszélnek hozzám, vagy a gyerekek, vagy a kollégák. A múltkor leültem enni a kávézóban, tele feszültséggel, próbáltam félig háttal ülni a többieknek, hogy ne kelljen beszélgetnem, és az egyik kolléganőm odaszólt, viccelődve, hogy azért ülsz nekünk háttal, hogy nehogy kinézzük a szádból a kaját? Nem válaszoltam, erre még nyomult, hogy de megbántottalak? Mi a baj? Nem szokott ilyen lenni, szeretem, ha emberek vannak körülöttem, de akkor gondolkodtam rajta, hogy felállok és hazajövök, besokalltam. 

Úgy terveztem, hogy ma megejtem a szezon első Dunakanyar-bicajtúráját, ami a legjobb program, amihez nem kell társaság, de nagyon hideg volt. Túráztunk a kutyával egyet a ligetben, és hiába a sapka, a kesztyű, teljesen átfagyva értem haza. Meg akarom nézni a King Kongot moziban, és senkinek nincsen kedve velem jönni (oké, ez eléggé pasis film), azt mondjuk jó lenne valakivel, de lehet, hogy egyedül megyek. Rég volt, hogy utoljára voltam egyedül moziban.

Kicsit így érzem magam, mint ez a macska, aki mindig döbbenten réz rám, mikor a sétánk során megállok az ablak előtt, ahol ücsörögni szokott.  Hogy ne már. Go away. 

Remélem, csak pár napig tart. 

Helyzetjelentés

Kedden még gyönyörű idő volt, sütött a nap, szerintem 20 fok körül lehetett a hőmérséklet. Tele voltam energiával, úgy éreztem, bármire képes lennék. Ma éjjel pedig nagyon rosszul aludtam, így végül későn keltem, nyűgös voltam, össze-vissza ettem mindent és nem volt kedvem senkihez, semmihez. 

• Végül elengedett kedden reggel az első órámról az igazgatónő. Így odamentem 7-re, én voltam az első, meg sem kellett várnom a dokit, az egyik asszisztensnő kivette a varratokat a csuklómból. Nagyon szép a forradás, megkockáztatom, hogy szebb, mint a műtét előtt (ugye ugyanott vágták fel, mint az eredeti műtétnél), ami nem tudom, hogyan lehetséges. Vajon gyorsabban, szebben gyógyul így, hogy nincsen alatta a fém? Nem értem. Szerintem nem is fog látszani egyáltalán. 
• Suli után elmentünk egy cukrászdába a kolléganőkkel és gesztenyepürét ebédeltem. Utána otthon átöltöztem, felszedtem a kutyát és elmentünk csavarogni, az év legjobb sétája volt eddig, csináltam róla egy csomó insta-sztorit. 
• Phoebe-vel elmentünk edzeni, pedig előző nap is, voltam, rádolgoztam az amúgy is durva izomlázra, nem mondom, hogy nem káromkodtam közben sokat. Most nem együtt edzünk, mert ő a Panorámafutásra, vagyis a Dunakanyar félmaratonra készül, én meg csak bemelegítésként szoktam futni. Viszont mindig szaunázunk utána, már ha van időnk, olyankor szoktuk megbeszélni az élet dolgait is. Kitaláltam, hogy utána menjünk és együnk egy hambit káposztasalátával (az nálam kb. fontosabb, mint a hambi maga, nagyon szeretem), de érthetetlen módon nem volt nyitva a hely. Úgyhogy salátát vacsoráztunk. Már bűnözni sem sikerül. Meg kértünk egy Olaszrizling fröccsöt, de olyan muskotályos illata volt, hogy nem bírtam meginni. A Varga pincészettel engem a világból ki lehetne üldözni, de csak az ő boraikat lehetett kapni. 
• Az én kisállataim kintiek és bentiek is. Be szoktam őket engedni, de nem mindig akarnak bejönni, bírják a kertet, a kutya meg házat őriz. Ha jó idő van, este, mielőtt elmegyek aludni, kinyitom az ajtót, mondom a nevüket, meg hogy jó éjszakát, cukik, és szó nélkül kivonulnak. De idén nagyon hideg volt a tél, és olyankor szoktam hagyni, hogy bent aludjanak, csak hát eléggé gyorsan megszokják a jót. Most újra szeretném, ha kint aludnának, mert indokolatlannak találom, hogy bent horkolnak versenyt éjszakánként, mert hát nagy bundája van mindkettőnek, és van vackuk, de mégsem örülnek. 
• Vettem egy Jamie Oliver magazint, mert belelapoztam, és már a boltban csorgott a nyálam, tele van például isteni, csupa zöldség levesekkel. Nagyon bejött a múltkor, hogy megfőztem azt a nagy adag curryt, és aztán napokig tudtam mit vinni ebédre, meg apuékat is elláttam kajával, jó lenne hasonlókat kitalálni. Volt benne olyan krumpli, amit héjastul meg kell főzni félig, majd tepsibe rakni, összenyomni laposra és úgy pirosra-ropogósra sütni. A konyhából jövő illatokból ítélve mindjárt készen lesz. 
• Kedden ugye ünneplőben kellett lenni, és nekem nem esik jól belesimulni a tömegbe, így a fehér blúzban, fekete szoknyában, szép cipőben nem érzem magam önmagamnak. Úgyhogy kompenzálásképp itthon a szűk, fekete szoknyához és a pöttyös harisnyához tornacipőt, színes felsőt és a z egyik tavaszi kabátomat vettem fel, és így indultunk csatangolni. 

I'm following my inner queen but she makes terrible decisions

• Tegnap találkoztunk Pillával. Sétáltunk egy nagyot a csodaszép időben, ettünk egy sütit, megszegtük a diétáját, mert toltunk egy szelet pizzát (a sütije cukormentes volt), sőt, körülnéztünk a Culinárisban is, ahol vettem mogyoróvajjal töltött csokit. A sütit a La Mimosa nevű cukiban ettük, ami Újlipóciában van a Radnóti utcában. Igazi kutyabarát hely, találkoztunk egy háromlábú kutyussal is, aki csak kutyakekszet kapott, pedig volt kutyáknak való muffin is. Állítólag nyáron van kolbász ízű kutyafagyi is:). Na és ezt a sütit kell megkóstolni (ő sajnos nem cukormentes), a krémes újragondolt változata. Nagyon finom, roppanós tészta, könnyű krém és hab, csupa gyümölcs: 

• Több helyen is volt 20%-os árengedmény, úgyhogy kicsit körülnéztünk. Vicces, hogy végül edzős nadrágot vettünk mindketten, ugyanolyat, ugyanolyan méretben, méghozzá EZT. Nagyon szép. Gyönyörű cuccaik vannak most sportoláshoz. 
• Ritkán használok alapozót, mert alapvetően szép a bőröm, de így télen, mikor nincs nap, azért nem árt. Van egy MAC alapozóm, ami túl sötét nekem, és ez főleg azért kiakasztó, mert profi segített kiválasztani. Jó régi, sosem használtam. Az én esetemben az is baj az alapozókkal, hogy túl erősen fednek, nekem pedig csak annyi kéne, hogy picit egyenletesebb legyen a bőröm. Ezért nekem az vált be, hogy a hidratálókrémemből teszek kicsit a kézfejemre, ebbe cseppentek egy pici alapozót, és ezt kenem a már hidratált bőrömre. Nekem ez tök jól működik. Na és kb. 2 éve az egyik magazinban volt egy Lancome alapozó minta, konkrétan EZ. Légiesen könnyű, nem ordít az arcról, hogy le van alapozva, inkább tökéletesít, nekem pont jó, gyönyörű tőle a bőröm. Mivel a minta nekem pont jó volt, megvettem ezt a színt (03-as), és nekem nagyon bevált. Mivel nem használom minden nap, azt gondoltam, hogy ezer évig elég lesz, aztán tavaly egy nap levertem a polcról és összetört. Most, hogy volt rá 20% árengedmény, újra vettem. Ha gondolkodtok új alapozóban, én ezt nagyon ajánlom. 
• Már nagyon szépen begyógyult a seb a csuklómon, de csak a héten kell majd mennem kivetetni a varratokat. Legtöbbször már nem is hordok kötést, csak hosszú ujjú pulcsival takarom el (a jó kis ujjkidugós non+ pulcsik és ruhák jó szolgálatot tesznek most), vagy bekötözöm és felveszek egy piros csuklószorító-szerű cuccot. Nem akarok senkit sokkolni a forradásból kiálló póklábacskákkal. Itthon mindig kenegetem körömvirág-krémmel, és úgy érzem, hogy akkor gyógyul a legjobban, ha nem kötöm be, hanem szabadon van. A gond az, hogy a dokim csak kedden és szerdán délelőtt van, kedden viszont nem érek rá, mert sulis fegyelmi tárgyalásra kell mennem, szerdán meg ugye munkaszüneti nap. Szerintetek akkor sincs gond, ha egy héttel később megyek? Miért nem olyan cérnát használnak, ami magától felszívódik? Én fizetnék érte pluszban. 
• A mai nap viszont teljesen kifolyt a kezeim közül, későn keltem, egész nap sorozatot néztem (Girls 5. évad), elmentem felköszönteni az unokahúgom a 7. szülinapján, 'Frozen' sminkkészletet kapott, remélem, nem átkoznak el a szülei. 
• Teljesen ráfüggtem a Super Mario Run-ra, lehet online mérkőzni másokkal, gyűjteni kis Toadokat és birodalmat építeni:). Sajnos imádom. 

Cherchez la femme

Nőnap. 

Én ízig-vérig nőnek érzem magam, szeretek az lenni. Két bátyám van, akik a tenyerükön hordoznak és bármikor számíthatok rájuk, apukámnak én vagyok az egyetlen kicsi lánya, bármit megtenne értem. A legfontosabb férfiak az életemben (a 10 éves kapcsolatom és a férjem) nagyon férfias, határozott, racionális, kiegyensúlyozott emberek voltak, pont, mint apukám és a tesóim. Mindig nő lehettem mellettük. Szóval nagyon jó dolgom volt az életemben szereplő férfiak mellett, mondhatom, hogy elkényeztettek. 

De a szakítások voltak azok, amik megtanítottak arra, hogy egyedül is megállom a helyem. Hogy nem kell senkire támaszkodnom ahhoz, hogy képes legyek kerek, kiegyensúlyozott, boldog életet élni, sem anyagilag, sem érzelmileg, sem a napi intéznivalókban nem függük senkitől, úgy érzem, egyedül is képes vagyok bármire, és ez így van jól. Persze könnyű ezt mondanom, hiszen hiába maradok időnként egyedül, nekem továbbra is itt van apu, meg a két tesóm, mint férfiak az életemben, és ha arrébb akarom rakni az ágyam, elromlik valami, vagy csak férfi nézőpontra van szükségem, csak telefonálnom kell, és jönnek segíteni örömmel.  

De kaptam most egy levelet, és ne haragudj, hogy írok róla, de annyit gondolkodtam ezen. Azt írta egy olvasóm, hogy lehet, hogy át kellene gondolnom, hogy hogyan állok a kapcsolataimhoz, mert tökéletes férfit sosem találok. És aztán elmesélte, hogy ő is így volt, mint én, hogy kereste a nagy őt, de nem jött, és aztán kötött egy elég nagy kompromisszumot, hozzáment valakihez, akivel nem az igazi, de úgy érzi, hogy mégis jó élete van, működik, és legalább lett gyereke. És ha jól értettem, az a tanulság a levélből, hogy neki fontosabb lett a kiszámíthatóság, a biztonság a boldogságnál, és neki ez bejött. 

Megköszöntem a tanácsot, és valamilyen szinten értem is, mit akar mondani. Szerencsétlenkedek itt a pasikkal, és bár a blog alapján szimpatikusak és kedvesek, van, amelyiknek még cuki gyereke is van, minden okénak tűnik, és a bolond Ilonka mégis szakít, és már megint egyedül van. Én értem, hogy ez így tűnik, de higgyétek el, én itt sokkal színesebben és illatosabban tálalom a dolgokat, mint ahogy igazából vannak. Én szívesen hozok kompromisszumokat nagy dolgokban is, és igazán küzdöttem ezért a kapcsolatért is, annak ellenére, hogy az elejétől tudom, hogy mi nagyon nem illünk össze, elfogadtam, hogy nagyon mások vagyunk, más a szeretetnyelvünk, de az utóbbi két hónapban nagyon sokat szomorkodtam és sokat voltam egyedül, elegem lett, szakítottam, adtam második esélyt is, nem ment. Szerintem ha valakit szeretünk, azzal nem így bánunk, mint ahogy ő velem bánt. Lehet, hogy egy olyan kapcsolat is elromolhat, ami az elején csodálatos, de egy olyan, ami már az első 4 hónap után szar, az tutira sosem lesz jó. És én nem azt mondom, hogy az első nehézség után ki kell lépni egy kapcsolatból, és nem várok csillámpónikat, gyertyafényes vacsorákat, meg egyéb lófaszt, és tudom, hogy a boldogság nem egy állapot, hanem az, ahogy a dolgokhoz állunk, de van egy szint, ami alá nem megyek. 

És ha valaki szakít, akkor sosem fogom azt mondani neki, hogy gondold át ezt, mert tökéletes pasit úgysem találsz. Persze, hogy nem talál, de nem tudhatjuk, hogy mi áll a háttérben. Én sokszor még a barátnőimnek is kiszínezem a történeteimet a pasikról, mert nehéz arról beszélni, hogy nem jó. Hogy nem olyan. Hogy bánt. Hogy nem a társam. Hogy csúnyán beszél velem. Hogy azt hiszem, hogy nem szeret. Hogy attól félek, hogy nem szeretem. Mert nem akarunk csalódást okozni másoknak. És magunknak sem. Én, ahogy mindig mondom, inkább vagyok egyedül, mint egy rossz kapcsolatban. Nagyon szeretnék majd gyereket, de nem olyan áron, hogy a színes, kedves, ragyogó Ilonka helyett egy szürke, borús, szomorú nő legyek, aki nem tud aludni. Kapcsolatban, gyerekkel. 

Egyébként hiába vagyok egyedül, én még soha életemben nem kaptam ennyi virágot nőnapra, mint idén, tele a lakás színes virághalmokkal. A legszebb csokrot persze apukámtól kaptam. 

És ha már női dolgok, a tesóméknál voltunk valamelyik este, és az unokaöcsém mamuszát vettem fel, amiről az jutott eszembe, hogy milyen élethű ábrázolása a PMS-nek: 

Egyébként nem vagyok magam alatt, sőt. Annyira ridegen voltam tartva az utóbbi időben, hogy leginkább megkönnyebbültem, hogy már nem kell szomorkodnom ezen. Helyette végre újra vidám vagyok. Ez az album tegnap jelent meg, nagyon tetszik: 

Foood

Napok óta írok egy bejegyzést, úgy, hogy perceket lopok különböző tevékenységek közben. Már többször átírtam a ma szót tegnapra, aztán  benne volt az, hogy szétfeszülök egy határidőtől, de azt is módosították a hónap végére, és először csak az időhatározókat módosítottam, majd az változott meg, hogy hogyan érzek bizonyos dolgokkal kapcsolatban, és aztán az egész annyira aktualitását vesztette, hogy úgy döntöttem, nem erőltetem többé azt a posztot.

Azt azért el akarom mesélni, hogy kedden elmentünk a csajokkal Gyömbihez. Előtte találkoztam Pillával, elmentünk kávét venni nekem, majd eltévedtünk KÉTSZER, ami nagyon vicces volt, főleg, hogy szerintem mindketten jól ismerjük Budapestet, és nem vagyunk elveszett lelkek sem. Esztinél megfőztük azt Jamie-féle vega curryt, amiről már írtam, megittunk egy üveg Bodri vörösbort, meg megettük Eszti összes New York-ból hozott csokiját. A curry annyira finom volt, hogy péntekre megbeszéltem Phoebe-vel, hogy délután elmegyünk edzeni, utána pedig együtt megfőzzük itt nálam. Igazából nem annyira lepődtem meg, mikor Phoebe írt délután, hogy szeretné megváltoztatni a programot úgy, hogy edzeni ne menjünk, csak együnk és igyunk. Igazából értettem a gondolatmenetet, ami eljuttatta őt ehhez az üzenethez, úgyhogy mondtam, hogy rendben. 

Nekem általában az az előítéletem a nagyon egészséges, főleg a húsmentes kajákkal szemben, hogy nem olyan ízesek, mint mondjuk egy sült kacsamell, de ez a curry ezt az elméletemet igencsak megcáfolta. Óriási illat-, íz- és színkavalkád, főleg a halom friss korianderrel a tetején. A csajokkal rizzsel ettük, Phoebe-vel rizstésztával. 

Eszembe juttatta egyébként, hogy régen sokat jártam a Krisnások éttermébe, még ezer éve a rakpartra, utána pedig a Vigyázó Ferenc utcába, nagyon szeretem a konyhájukat. Megvettem tőlük a szakácskönyvüket, az Isteni ízeket, és sokszor megfőztem belőle egy csomó mindent. Az ízviláguk hasonló volt, indiai fűszerek, ugye. A kedvencem az volt, hogy csináltam egy pitát, egy lencsefőzelék-szerű valamit, egy joghurtos, karfiolos, borsós, currys ragut, egy nagyon csípős-édes almacsatnit (lekvár-szerűséget), mindenből tettél a tányérodra és úgy etted - nem tudom szavakkal visszaadni azt az ízorgiát. Jó sok idő volt ennyifélét megfőzni, de aztán akkora adag lett, hogy napokig tudtuk enni.

Aztán valakinek kölcsönadtam azt a szakácskönyvet, és soha többé nem kaptam vissza. De most már érzem magam annyira kreatívnak és tapasztaltnak konyha-ügyileg, hogy receptek nélkül is merjek nekiállni reprodukálni ezt a menüsort. 

Helyzetjelentés

Tegnap még eléggé el voltam szontyolodva, sokáig nem tudtam elaludni. Aztán ma reggel még kicsit kábán keltem, majd jól sikerült a hajam, a sminkem, teljesen kisimultnak láttam magam a tükörben, a sárga kabátomhoz nagyon vidáman festett a tűzpiros tornacipőm, finom volt a reggelim, csak 9-re kellett megérkeznem a suliba, autóval mentem, igazi tavaszi hőmérséklet volt... És aztán valahogy minden klappolt egész nap. Figyeltem magam, de egyáltalán nem úgy érzem magam, mint egy friss szakítás után, jókedvű vagyok. Jól vagyok. Én azt hiszem, megkönnyebbültem, valószínűleg hetekkel ezelőtt elengedtem ezt a dolgot. Meg hát... pont ugyanilyen egyedül voltam akkor is, csak most már tudom, merre, hány méter.

• Örülök: ...úgy volt, hogy holnap elmegyünk hamburgert enni a blogger lányokkal. Aztán voltam vásárolni suli után a Tescoban, és TADAAAM, találtam friss koriandert (köszönöm mindenkinek a támogatást). Pedig esküszöm, a múltkor nem volt semmilyen dobozos, fóliázott fűszer. Szóval egyből beugrott, hogy este főzök paradicsomos, csicseriborsós, spenótos, kókusztejes édesburgonya-curryt rengeteg korianderrel (ITT a recept, persze Jamie). Na és hazaértem, és írtam a lányoknak, hogy mi lenne, ha hambizás helyett főznénk, és azonnal lelkesedtek. Úgyhogy velük, nekik főzök holnap curryt. De igazából nem a curry lesz a lényeg!
• Szomorú vagyok: ...én most egy időre felhagyok az ismerkedéssel, kurvanagy csalódás volt ez most megint, nem az, hogy vele nem sikerült, hanem hogy hiszel valamiben, és aztán hiába küzdesz érte, nem megy, nem jó. Nem akarok és nem is tudok most nyitni, főleg nem Tinder-típusúan*, úristen, hagyjuk. 
• Lelkesedem: ...biztosan az is segít, hogy tök jó idő van (engem az eső sem zavar, mondjuk nem sok részem volt benne), meg hogy kipihentem magam, de valahogy jó most a suli. Csináltam plakátot az angol versenyhez, meg szervezünk egy csomó mindent, és tök jó az egész. 
• Szeretethiányom az nincs: ...a kiskuttyal nagyon össze vagyunk nőve. A reggeli sétánk is hosszabb mostanában, meg este is megyünk egy kört a városban. Olyan végtelenül kedves.
• We are family: ...szombaton meg apu 75. születésnapját ünnepeltük, teljesen titokban tartottuk. Én intéztem az ajándékokat, tök jó dolgokat találtam ki, mondjuk egy könyvet is akartam, de nem sikerült beszerezni. Szombat délelőtt mondtam neki, hogy azt találtuk ki anyával, hogy egyikünknek sincs kedve főzni, és menjünk ebédelni. Beültünk az autóba, és vezettem 29 kilométert nagyon szép tájakon, apu meg nem gyanakodott, mert már pár napja volt a szülinapja - meg ha mi akarunk valamit, azt ránk szokta hagyni, neki az a fontos, hogy mi örüljünk. Leparkoltam a fogadó előtt, bementünk, és ott ült az összes gyerek meg unoka, igazi meglepetés volt. Szarvaspörköltet ettem áfonyaszósszal, kb meghaltam, annyira finom volt.
• Nagyon várom: ...a tavaszt. Pénteken sárkányhajózni megyünk az osztállyal - és nem az én ötletem volt, de nagyon örülök neki, még sosem próbáltam. Sokat járok majd edzeni, meg van egy csomó tervem Pillával (ezt ő még nem tudja), meg az itteni barátaimmal. Van a zene is, de erről nagyon óvatosan mesélek.

*erre majd emlékeztessetek 1 hét múlva

Tudom, hogy tudod, miről beszélek

Esküszöm, nagyon régen néztem utoljára thrillert, vagy bármi nyomasztót, nem stresszelem ilyesmivel magam. Valamelyik éjjel mégis olyat álmodtam, hosszan és részletesen, hogy még mindig emlékszem arra a jeges rettegésre, amit ébren igazából sosem kellett átélnem. Valami betöréses ügy volt, rejtőzködni kellett, hogy ne találjanak meg, egészen sok időbe telt, míg rájöttem, hogy ez most álom, és sikerült felébresztenem magam. Aztán feküdtem az ágyban a sötétben, hallgattam, ahogy a kutya szuszog, de egyszerűen nem sikerült megnyugodnom, nem múlt belőlem a félelem. Tudtam, hogy az lenne az egyetlen gyógyír, ha az ágy másik oldalán ott feküdne az az ember, akit szeretek szőröstül-bőröstül, akivel együtt vagyunk jóban-rosszban, és akiről biztosan tudom, hogy jöhetne bármilyen álombeli vagy valóságos szörny, megküzdene vele értem (most ezt értsük metaforikusan). És odabújhatnék, és nem zavarná, hogy felébresztem, vagy hogy hideg az orrom, ahogy a nyakához nyomom, és elmondhatnám, hogy hülyeséget álmodtam, rossz volt, és lehetne csivitelni, míg elmúlik a gyomromból a szorító érzés. De hát kurvára nem fekszik ott, sosem fekszik ott. Mindig tökegyedül vagyok. 

Az a baj, hogy attól félek, egyedül is maradok. 

A tudomány oltárán

Általában, ha valami kellemetlen dolog (betegség, szomorúság, tanulás) kizökkent a vidám kis hétköznapjaimból és parkolópályára kényszerít egy időre, élénk videóként szokott lejátszódni a fejemben, hogy miket fogok csinálni, ha visszakapom az 'igazi' életemet. Most, hogy tudtam, hogy műteni fognak, már a kórház előtti néhány napban elkezdtem szorgosan programokat tervezgetni, recepteket gyűjtögetni, amiket majd megfőzök, kinéztem koncerteket és bulikat, lebeszéltem a lányokkal egy hamburgerezést, kigondoltam találkákat, elhatároztam, hogy futok, ameddig nem csinálhatom újra a súlyzós edzéseket.

Úgy sejtettem, hogy most csak a sebnek kell begyógyulnia, és napokon belül a régi leszek, hiszen ez alkalommal már nincsen eltörve a csont. Tegnap viszont pont annyira be voltak dagadva az ujjaim, mint mikor júniusban a frissen törött csuklómat rögzítették. És fájt is eléggé, úgyhogy megszeppentem, hogy talán ez mégsem lesz olyan könnyű és gyors menet, mint ahogy én ezt szeretném. De ma reggel átkötötték a kezem (a látvány a Frankenstein húzósabb jeleneteire emlékeztetett, nem bírom az ilyesmit), és hát nagyon kímélő üzemmódban mozgattam csak a kezem, de a doki elég erélyesen rám szólt, hogy ne kímélje a kezét, használja csak bátran. Ezek szerint még sincs akkora baj.

Viszont igen, fáj, tompán, de fáj folyamatosan. Amúgy tudom használni a kezem, az ujjaimat, de be van kötve, így mosogatni, zuhanyozni csak trükkösen tudok megint. A fájdalomtól nyűgös vagyok, nincs jó kedvem, nincs igazán hangulatom a következő napokban rám váró programokhoz sem, közben meg látom, hogy gyönyörű idő van, én meg... Meh. 

Dióhéjban: kicsit nihil van. 

Ezek voltak egyébként a csuklómban (kicsit el vagyok bizonytalanodva, hogy nem túl sok info-e ez, de én annyira érdekesnek találom, gondoltam, csak megosztom veletek is): 

Fine

Be kellett jönnöm 7-re, apu behozott. Persze nem ehettem-ihattam, úgyhogy most csak friss, roppanós, mozzarellás-bazsalikomos croissant-okra meg nagy, dupla eszpresszós habos kapucsínókra tudok gondolni. Még mindig látogatási tilalom van, úgyhogy nincs rá esélyem, hogy bejöjjön valaki délután, de egy napot kibírok. A múltkor, mikör műtötték a csuklóm, direkt mondtam, hogy ne jöjjön senki, de aztán mikor a szobatársaimhoz megérkezett a családjuk és kicsomagolták a finomságokat, akkor azért eléggé megbántam, hogy én letiltottam mindenkit. Reggel azért csomagoltam két kis szendvicset, almát, banánt, hogy ha a műtét miatt véletlenül lemaradnék az ebédről, azért ne maradjak éhen, az borzasztó lenne. 

Amúgy nagyon szép és csupa napsütés a szobánk, az egyik fal teljesen üveg, és gyönyörű a kilátás. Két aranyos nénivel vagyok egy szobában, az egyikükkel a múltkor dialízisre száguldott a mentő, mikor egész komoly balesetük volt, és szegény mamának eltört a lába. Elképesztő, mik vannak.