Esküszöm, nagyon régen néztem utoljára thrillert, vagy bármi nyomasztót, nem stresszelem ilyesmivel magam. Valamelyik éjjel mégis olyat álmodtam, hosszan és részletesen, hogy még mindig emlékszem arra a jeges rettegésre, amit ébren igazából sosem kellett átélnem. Valami betöréses ügy volt, rejtőzködni kellett, hogy ne találjanak meg, egészen sok időbe telt, míg rájöttem, hogy ez most álom, és sikerült felébresztenem magam. Aztán feküdtem az ágyban a sötétben, hallgattam, ahogy a kutya szuszog, de egyszerűen nem sikerült megnyugodnom, nem múlt belőlem a félelem. Tudtam, hogy az lenne az egyetlen gyógyír, ha az ágy másik oldalán ott feküdne az az ember, akit szeretek szőröstül-bőröstül, akivel együtt vagyunk jóban-rosszban, és akiről biztosan tudom, hogy jöhetne bármilyen álombeli vagy valóságos szörny, megküzdene vele értem (most ezt értsük metaforikusan). És odabújhatnék, és nem zavarná, hogy felébresztem, vagy hogy hideg az orrom, ahogy a nyakához nyomom, és elmondhatnám, hogy hülyeséget álmodtam, rossz volt, és lehetne csivitelni, míg elmúlik a gyomromból a szorító érzés. De hát kurvára nem fekszik ott, sosem fekszik ott. Mindig tökegyedül vagyok.
Az a baj, hogy attól félek, egyedül is maradok.
Tudom, nekem sem jó senkivel és nyilván velem van baj, vagy a tartós kapcsolatnak nevezett valamivel, nem tudom.
VálaszTörlésNem vagy egyedül. És soha nem is leszel.
VálaszTörlésSzepithetjuk, de szar egyedül, főleg a remalmokkal. De nem hinnem, hogy mindig igy lesz. Tony? Vagy elkerülte valami a figyelmemet?
VálaszTörlésMegértelek, éjszaka egyedül nehéz pozitív gondolatokba kapaszkodni. Minden sokkal rosszabb és félelmetesebb, mint nappal. Remélem, mihamarabb megtalálod a meleg szőrös/szőrtelen mellkast. Izé, nyakat.
VálaszTörlésnagyon remélem, hogy nem lesz mindig így és megtalálod, akit keresel!
VálaszTörlésHú én évekig ha felébredtem hajnalban ez az érzés szorította össze a szívemet és olyankor nem is tudtam visszaaludni. Szerencsére reggel mindig kicsit jobb volt. Remélem neked is.
VálaszTörlés