Hétfő

Amikor a lányokkal a Balcsin voltunk, 40 fok volt, és bent ökörködtünk a vízben, eszembe jutott a tél, hogy majd hideg lesz, hó, kabátban meg csizmában kell járni - és megdöbbentő módon nem tűnt borzalmasnak a gondolat. Ebből tudom, hogy feltöltekeztem napsütéssel, meleggel, nyárral. És még történni fog egy csomó minden, sőt, még két nyaralás vár rám, mielőtt augusztus végén újra indul a suli. 

Múlt vasárnap este hazajöttünk a lányokkal, és a másnap reggelt a Homokszigeten kezdtem a barátnőmmel, a fiaival és az unokahúgommal. És bár keddre leesett a hőmérséklet, hasonló hangulatban telt az egész hét, csavarogtam és intézkedtem egy csomót, edzésre jártam, pihentem, olvastam, takarítottam, sütit sütöttem. Esténként hajnal 1-2 körül kerülök ágyba, és az sem baj, ha nem bírom kialudni magam, mert olyankor ebéd után sziesztázom egy kicsit, hogy bepótoljam, amit hiányol a szervezetem. 

Pénteken délután Phoebe-vel krúzoltunk mindenfelé, elhoztunk a csajoknak egy adag hátizsákot megint Dunakesziről, aztán meg Kismaroson dinnyéztünk és dumáltunk egy barátnőnknél. Vasárnap a parton reggeliztem egy az instán megismert sráccal, délután pedig meglátogatott Pilla a pasijával és strandoltunk. Szombat este Kismarosra voltam hivatalos egy tripla szülinapra, ott mondjuk az első két órát evéssel töltöttem, annyira finom kaják voltak, hogy nem bírtam magammal. Még lecsót is ettem, pedig azt nem is szeretem, de volt például gyilkosan finom oroszkrém torta is, teljesen készen voltam tőle. Aztán meg táncoltunk hajnalig, majd hívtam egy taxit, és szépen hazaautóztunk. Vasárnap pihentem meg családoztam, este pedig jött Gabesz a kutyájával, ettünk sajtokat meg gyümölcsöt, ittunk egy cidert, majd elájultunk mindketten. 

Ma pedig egész nap azt hittem, hogy vasárnap van. Aránylag sokáig aludtunk, reggeliztünk a teraszon, majd jött Panna, az unokahúgom, és vele együtt mászkáltunk egy sort, meg bevágtuk a kutyákat a Dunába és hazafelé ettünk egy fagyit a Desszertszalonban (például kapros túrót, ami olyan finom volt, hogy vissza kell mennem újra megkóstolni). Itthon beraktam a csajoknak a Sing!-et, mert Gabesz még nem látta, közben főztem egy nagyon könnyű ebédet, majd 3 körül lecsattogtunk a partra, és fürödtünk meg süttettük a hasunkat a napon. Este, miután egyedül maradtam, akadt egy kis elintéznivalóm a városban, és nem értettem, hogy hogy lehet ilyen hosszan nyitva az összes üzlet vasárnap - és hát kb most jövök rá, hogy hétfő van. De még milyen hétfő. ❤

Hello

Meg még az volt, hogy volt ez a srác, aki ajánlotta a francia zenekart az Utcazenén, és bár én sejtettem, hogy ez a fiú nem fog bejönni nekem, de annyira bírtuk azt a zenekart, hogy még a koncert alatt megírtam, hogy köszönjük az élményt, és hálából meghívom majd egy fröccsre. És bár nem sokat kommunikáltunk, azóta írogatott, és szeretett volna találkozni velem, úgyhogy megbeszéltük ma estére, hogy megiszunk egy bambit. 

Már amikor megláttam, tudtam, hogy ő nem az én világom, már csak azért sem, mert pocakos volt, és jóval idősebbnek látszott a koránál, pedig fiatalabb nálam. Bevallom, mivel még nem látott meg, az is eszembe jutott, hogy elbújok, hogy ne kelljen találkoznom vele, de persze a jólneveltségem nem engedte. Hozott magának inni, majd én is magamnak, beszélgettünk. Nagyjából úgy, hogy én kérdezgettem, ő meg válaszolgatott, majd mikor csend lett, akkor hozzáfűztem a hozzáfűznivalóimat a témához - kérdések hozzám nem érkeztek, de ennek ellenére szerintem érdekes volt a társalgás. Erre egy idő után azért ráuntam, mert szerintem egy beszélgetés nem ilyen, és elkezdtem nézegetni az embereket, csend lett.  Majd amikor megitta az italát (fél óra telt el kb), felállt, fogta a cuccát, biccentett felém, majd szó nélkül otthagyott. Úgy 20 másodpercig azt hittem, csak inni hoz magának, de nem. Elment. Haza. Vagy hát legalábbis onnan el. Szó nélkül. Köszönés nélkül.  

Annyira nevettem, komolyan, ez a csávó a példaképem. Semmi felesleges köntörfalazás, értitek: köszönés, vagy kamu udvariassági kérdések. Nem érezte jól magát, nem volt kedve, nem tetszettem neki, vagy csak leolvasta az arcomról, hogy elengedtem az erőlködést. Nem tudom. Mondjuk nem tudom elmondani, hogy mennyire örültem,  hogy ilyen könnyen szabadultam, felültem a bicajomra és pont elértem a következő vonatot. 

Az viszont már más kérdés, hogy én miért találkozom olyannal, akiről tudom, hogy nem érdekel? Udvariasságból? Mert ajánlott egy jó zenekart? Annyira hülye vagyok. 

Tökmag

Ha valaki nem találkozik velem hétköznapokon, hanem csak mikor nyaraló üzemmódban vagyok, akkor megrökönyödhet, hogy mennyit eszem. Hát, igen, olyankor nagyon sokat és nagyon gyakran, mindig kell ennem valamit, és mindent eszek, amit általában megvonok magamtól. Viszont hétköznapokon nagyon odafigyelek, egészségesen is eszem, meg kicsi adagokat - nekem ez így jól működik. Ma például ez volt a reggelim (a paradicsom a kertből van, nagyon finom, úgyhogy most mindenhez ezt eszek):

Kavarogtam ma délután egy csomót Budapesten bicajjal, és fél 6 körül kezdtem éhes lenni. Gondolkodtam, hogy mit vacsizzak, amit még a fél 7-es találkám előtt be tudok termelni, közel van, egyszerű, nem túl drága és nem túl kiadós. A Foursquare-en el szoktam menteni magamnak a szimpi helyeket, amiket ki akarok próbálni, úgyhogy megnyitottam, és rögtön láttam, hogy az új 'Vega' mappámban van egy hely, amiről nemrég hallottam, és mindenki áradozik róla. Úgyis próbálok kipróbálni új dolgokat, inspirálódni, hogy ha egyszer valahára lesz megint használható konyhám, akkor majd tudjak kommandózni mindenféle egészségeset.

A Tökmag a Hollán Ernő utcában van, közel a Vígszínházhoz, és nincs olyan nagyon sok fajta kajájuk (ami szerintem tök jó, nekem bejön, ha csak néhány kaját fejleszt egy étterem tökéletesre), viszont ami van, az nyálcsorgató. Vannak vega hamburgerek, szendvicsek, levesek meg édességek. Nagyon kíváncsi vagyok a céklaburgerjükre, de most nem akartam ilyen komolyat enni, szóval majd máskor. Úgyhogy kértem egy sárgarépa levest zöldségchipsszel. 

a kaktuszt nem ettem meg

Régen találtam el ennyire az ízlésemet és azt, hogy mit kívánok, mind ízvilágilag, mint mennyiségre. Nagyon finom volt, és jóllaktam, reprodukálni fogom itthon is. Nagyon szimpatikus kis hely a Tökmag, nemsokára visszamegyek a céklaburgerért is (ehhez pedig partnert keresek, lehet jelentkezni). Azon gondolkodtam, ahogy ültem ott a picike asztalomnál, ropogtattam a cékla, édesburgonya és krumpliszeleteket és kanalaztam hozzá a sűrű, forró levest, hogy mennyire mázlink van Budapesttel, hogy ennyire jó hely, ami szem szájnak ingere, bármi, minden elérhető. Köszi a vacsit, Tökmag!

Gympack Society

2 éve, a Bánki tó fesztiválon vettem az első gymbagem, egyrészt, mert nem volt praktikus táskám, ami nem zavart táncolás/fröccsivás/gesztikulálás közben, másrészt, mert kint volt a Magyar Kerékpárosklub I Bike Budapestes cuccokkal, és őket amúgy is támogatom - meg hát úgy éreztem, hogy ha valakinek, nekem tutira kell egy ilyen feliratú táska. Azt a hátit azóta is imádom, bicajosként meg főleg iszonyúan praktikus a hátizsák, csak nagyon vékony az anyaga.

Azóta eléggé gymbag mániás lettem, mondjuk nem csak én, hanem kb az összes barátom. 

Na és most találtam egy oldalt, ahol ezer szebbnél szebb táska van, nem csak hátik, hanem nagy, tágas-bevásárlós, és picike oldaltáskák is erős vászonból. Közben Dunakeszin, ahol ha nem kiszállítást kérsz, személyesen tudod átvenni a cuccot, találkoztam a leányzóval, aki pörgeti a boltot, és elmesélte, a táskák Thaiföldről származnak. Gyönyörű anyagokból vannak, egyediek és nagyon jó minőségűek. Rendeltem tőlük kettőt, de közben pont volt egy kis összejövetelünk a Dunakanyar-béli barátaimmal is, és mindenki bevásárolt, elég nehéz volt dönteni, mindenki kb hússzor meggondolta magát. Mondjuk nem csoda, nem mindegy, hogy elefántok vagy levelek díszítik a hátizsákod, komoly dilemmák ezek. Ja és hát a fő ok, amiért megőrült mindenki, az az, hogy nagyon jó áruk van: 3000 Ft körül van egy táska. 

ő az én libás zsákom ♥

Ilyenek a kicsik: 

És ITT tudtok körülnézni és vásárolni.

Miniszabi

Hétvégén voltunk a lányokkal Veszprémben az Utcazene fesztiválon. Gyömbi pasija a fenekünk alá rakta a csodás autóját, meg mellékelt hozzá egy üveg gint is, így indultunk neki péntek délután. Lenszi szülei úgy vendégeltek meg minket, hogy szerintem ha 5 csillagos szállodát foglalunk, akkor sem lett volna jobb dolgunk. Lenszi megemlítette az anyukájának, hogy esetleg vegyen egy doboz laktózmentes tejet, mert én laktózérzékeny vagyok, hát ebből az lett, hogy minden fogásnak volt laktózmentes változata is, volt nekem külön süti, joghurt, fagyi, túró rudi, minden. Erre a lányok jelentkeztek, hogy amúgy elfelejtették mondani, hogy őőőők is laktózérzékenyek, meg glutén, meg minden. Így aztán az első este kajakómában gurultuk körbe a várost, meglehetősen fogalmatlanul a koncertekkel kapcsolatban, de azért jól körülnéztünk. Hazafelé találtunk egy szimpatikus lengyel zenekart és megálltunk bambulni őket. Ez addig jó is volt, míg elénk nem állt néhány eléggé berúgott fiatal, akiknek a hátán gitár meg dob volt, és hát nem volt túl praktikus, hogy ők előttünk állnak a hátukon a házukkal, ezen már eléggé felhúztuk magunkat. Mondjuk én ezen túl tudtam volna lépni, de egyszer oldalra néztem, és arra fordultam vissza, hogy a fejemre borul úgy 3 dl fröccs. Igen, nem csak nektek van déja vu érzésetek, időnként, úgy látszik, történik velem ilyen, hogy a saját hibámon kívül alkoholban fürödve fejeződik be az estém. Annyi történt, hogy az előttünk álló lánynak volt egy fröccs a kezében, és a mellette álló, kissé bebaszott haverja pont úgy lökte meg a kezét, hogy ha a csaj szándékosan próbálja a képembe loccsintani az egész piáját, akkor sem végezhetett volna professzionálisabb munkát. Ezen eléggé kiakadtam, és higgadtan ugyan, de elküldtem őket az anyjukba. Igyekeztem megőrizni a méltóságom, de közben csöpögött az olcsó bor a hajamból, így jobbnak láttuk berekeszteni az estét. 

Másnapra balatoni strandolást terveztünk, de természetesen zuhogó esőre ébredtünk. Délutánra aztán mégiscsak kiderült az ég, úgyhogy elmentünk Csopakra, kimatekoztunk magunknak 5 törölközőnyi helyet (nagyon komoly, hogy milyen tömeg volt), és ott napoztunk, fürödtünk, lángosoztunk meg jégkrémeztünk egész délután. Ja, és Anna elolvasott fél oldalt a könyvéből, így látszódott, hogy milyen intellektuális társaság vagyunk, már mikor nem a telefonunkat nyomogattuk mind az öten. 

Este már okosabban vacsoráztunk, viszont GT-okkal, Fénnyel (tudtátok, hogy a Fény veszprémi találmány?) és fröccsökkel kompenzáltunk, így most (gondolom) mi álltunk be más emberek elé idegesítően, csak mi nem lökdöstük őket dobokkal meg gitárokkal. 

Az Utcazene már nem a Quimbyről meg a Kiscsillagról szól hál'istennek, hanem kicsi, laikusok számára ismeretlen zenekarokról, úgyhogy nem sokat segített, hogy végignéztem a műsorfüzetet. De persze erre is jó, ha az ember tinderezik, mert egy zeneszerző fiú elmondta, hogy a kedvenc francia zenekara, a Ceux Qui Marchent Debout épp aznap este lép fel Veszprémben, úgyhogy megnéztük őket, és hát szerintem ezt a bulit egyikünk sem látta jönni, nagyon vicces volt. És még fröccsben sem fürödtem. Illetve igen, de belülről. Én eléggé komolyan szoktam venni a mulatozást, úgyhogy az este egy pontján mondtam a lányoknak, hogy most megyek és megkeresem ezt a francia zenekart, mert szerintem velük kellene ma buliznunk, a lányok meg mondták, hogy jól van, Milcsi, menjél, itt várunk. Én meg kerestem őket, de szerencsére már nem találtam meg őket. Másnap meg mondtam a csajoknak, hogy miért nem szóltok ilyenkor, hogy Milcsi bazdmeg, nyugodjál lefelé, hagyjad békén a francia zenekart és menjünk haza aludni? De a lányok meg mondták, hogy de hát annyira hitelesen adtam elő ezt a dolgot, hogy teljesen alapnak tűnt, hogy Milonka most összeszed egy francia zenekart és elviszi őket mulatni. Hát igen, ez mondjuk tény, ha én iszom, mellettem nem lehet unatkozni, nem az a típus vagyok, aki ül egy asztalnál és beszélget. 

Elég jó este volt.

Másnap Gyömbi anyukájáéknál ebédeltünk szarvaspörköltet meg túrótortát, strandoltunk Csopakon egy sort, aztán a Red Bull támogatásával hazaautóztunk.  

És már megint úgy barnult le a képem, hogy a nevetőráncaim világosak maradtak. 

Némi nyári update

Na, most jobb. A szerdám és a tegnapi napom kezdett nyaralás hangulatot ölteni, pedig dolgoztam is, de közben csináltam egy csomó nagyon nyár ízű dolgot, amitől mindig az volt az érzésem a nap végén, hogy úúúúú❤. Például olyanokat, hogy

• óriási, hosszú reggelizést és kávézást csapok a teraszon
• reggeli után iszom még egy kávét (ilyet csak ünnepnapokon szoktam, a kávé nekem csak napi kettő)
• az unokahúgommal és a kutyával elcsattogunk a piacra, mindent megnézünk, megfogdosunk és megkóstolunk, pedig nem is kell semmi különös, gyümölcsöt veszünk meg virágot
• ebéd előtt fagyit eszünk a parton
• nem akkor ebédelek, amikor ebédidő van, hanem akkor, amikor megéhezem (igény szerint fél 12-kor vagy délután 4-kor is lehet)
• délután alszom egy órát (a világ legcsodálatosabb dolga, szerintem nem lennének háborúk, ha ezt mindenki megtehetné)
• egész nap mezítláb vagyok, a papucsot is csak a városba veszem fel
• 5 féle paradicsom és vagy 10 féle fűszernövény van a kertben, olyan salik kerülnek a tányéromra, hogy megszólal mind
• minden nap van némi csobbanás és naptej illat
• este Zootropolist meg Sing!-et nézünk
• mindenhova jön velem a kutya, tegnap este egy kiállításmegnyitón voltunk, és eléggé ellopta a show-t az újbundás kiskutya kinézetével, mosolygós képével és a simiért kuncsorgással

A konyhám még nincs kész (lehet, hogy nem is lesz sosem), a fürdőszobában tudok csak mosogatni. Főzni, sütni valamennyire lehet, de a rendet és a tisztaságot most egy időre elengedtem. Nagyon bírom, hogy reggelente nem kell gondolkodni, hogy mit vegyek fel, hanem csak felhúzom a farmer rövidnadrágomat meg egy tiszta trikót, és kész. Hétvégére elutazunk a lányokkal, ami kaland lesz, már nagyon várjuk mind. Itt a városban egy óriási fesztivál lesz, ami tömegnyomort, zajt és szarabbnál szarabb programokat jelent, az a tapasztalatom, hogy ilyenkor a legjobb elhúzni innen. Jó hétvégét, strandot, vízpartot, dinnyét, fröccsöt nektek is!

Pupa - Vamp!

Ezt a posztot már ezer éve meg akarom írni, mert olyat fedeztem fel, amiről mindenkinek tudnia kell. Igen, igen, a szempillaspirál-gate folytatása következik. Van a Pupának egy körömlakkja, amiért visszajárok, egy narancspiros, nagyon tartós lakk. És pár hónapja, mikor bementem a lakkért, nézelődtem náluk ilyen ügyben, mert emlékeztem, hogy Marcipán ajánlotta a Pupa - Vamp! spirálját, és kiszúrtam, hogy van belőle brutál kék, méghozzá vízállóban, ami nekem nagyon fontos - és ritka is sajnos. 2790 forintba került, úgyhogy azonnal vettem is egyet, és hát szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Iszonyúan kék, nagyon szép. Ami pedig a vízállóságát illeti, nem mondom, hogy nyom nélkül végigcsinálnék benne egy újabb válást, meg edzéshez sem működik, de egy normál naphoz tök jó.

Óriási sikere van, nagyon látványos, vibráló kék a szempillákon is, napi szinten szoktak rácsodálkozni. Nagyon szeretem. Annyira, hogy kíváncsiságból megvettem a fekete változatát is. Na az ennyire nem jó, mint a kék, mert most, hogy fogyóban van, elkezdett csomósodni, de azt is szeretem nagyon szép, hál'istenek nem Twiggy pillákat csinál. 

Ez a kék spirál a nyaram legtutibb kiegészítője, maximálisan tudom ajánlani.

És

Nem tudom, mi van ezzel a nyárral, még sosem volt ilyen rossz szériám akkor, mikor az egyetlen dolgom az lenne, hogy szétpihenjem magam. Ehelyett konyhafelújítok, tanítok egy csomót meg életközépi válságom is van épp. Tudjuk, milyen élethelyzetben vagyok, nem nyüszögök nektek miatta nyolcszázhetvenötödször is. De ma megint annyira elkeseredtem megint a tinder fölött. Mit mond el a mai társadalomról, hogy így keresünk szerelmet, társat, partnert egy életre? Mennyire felszínes ez az egész? Úristen, de komolyan.

Közben igyekszem nem hülye picsának lenni, aki jó dolgában nem tudja, mihez kezdjen. Tudom, hogy szerencsés vagyok, ügyes, jó a munkám és minden király, itt hortyog a frissen nyírt kutyám az ölemben (csak az őt ért bundanyírás-stressz miatt engedtem fel a kanapéra kivételesen), szabadságon vagyok, hétvégén elutazom a legjobb fej csajokkal a világon. De közben meg... Tudjátok.

Na mindegy.

Közben még mindig nincsen konyhám, ami nem tesz jót a közérzetemnek, és nem olyan nagyon gyors a folyamat, de már látom a fényt az alagút végén. A legnagyobb szó, hogy MINDENBEN döntést hoztam, kiválasztottam, megvettem. Ezzel kapcsolatban is kb csak a sült galamb nem repül a számba, ma mondtam ugyanis apunak, hogy megbántam, hogy két medencés mosogatótálcát vettem, mert rájöttem, hogy sokkal szebb lenne, ha csak egy medence lenne, és a másik helyén pedig fa munkalap lenne, úgyis az a rész lesz a tűzhely mellett. Erre azt mondja apa, hogy semmi baj, úgyis a nagynéném is le akarja cserélni a mosogatóját, neki meg pont ilyen kell, majd ez lesz az övé. És fél óra múlva már meg is volt a szép, új, kerek mosogatóm. 

Majd még mesélek. 

"Az élet nem fair, senkivel sem az"

Amikor Mami, az anyai nagymamám meghalt, a temetés után anyukám sírdogált egy fél napot, majd másnap ugyanúgy csinálta tovább a dolgait, mintha semmi nem történt volna. Ők nagyon közel álltak egymáshoz, mégis, simán tud mesélni róla anélkül, hogy elérzékenyülne. Rákérdeztem, mert nem értettem, és azt mesélte, hogy amikor ők gyerekek voltak, az emberek otthon szültek és otthon haltak meg, ő is többet látott mindkettőből. A születés és a halál is az élet természetes része volt, nem olyan dolog, amiért az emberek kórházba mennek. És így sokkal könnyebb elfogadni is, megérteni mindkettőt. Ma viszont mindkettő medzsik, nem? Érthetetlen, hihetetlen harmadik típusú találkozás. Az egyik nap dolgozik, repül, szeret, aggódik, másnap pedig nincs többé. Az egyik nap még nincs sehol, másnap meg ott gügyög.

Bizonyára sokan ismertétek Kicsi bloggert, vagy a kommentekből, vagy a blogjából, és tudjátok, hogy nem ír több blogposztot. Én egyszer találkoztam csak vele, nem ismertem őt jól, de engem is nagyon megrázott, hogy meghalt. Szerintem mindannyiunknak eszébe jutott ennek kapcsán, hogy milyen illó, múló az élet - közhely, igen, de az első megdöbbenés után ez jut az eszünkbe először. Hogy nem muszáj repülőre ülni,  hiszen mindannyian autózunk, bicajozunk, közlekedünk, eszünk-iszunk... Nem tudom, élünk. Kicsi lehetett volna, lehet bármelyikünk. 

Szerintem Kicsi nem örülne, ha miatta szomorkodnánk. Szerintem annak örülne, ha az, ami vele történt, segíthetne nekünk, hogy madártávlatból lássuk a saját életünket, hogy tudatosuljon bennünk, hogy egyszer élünk, hogy számít, hogy mi történik, hogyan csináljuk a dolgainkat, hogy hogyan érezzük magunkat, hogyan bánunk a körülöttünk lévőkkel - nem csak azért, mert bármikor vége lehet. Hogy nem muszáj sodródni, van rá mód, hogy a kezünkbe vegyük a saját életünket, és minden megtegyünk érte, hogy majd egyszer, ha vissza kell nézni, akkor azt mondjuk, hogy tök jó volt. Így csinálnám megint. 

Catch fish

Meséltem a múltkor, hogy még a zenéim sem vidítanak fel, valahogy nincsen kedvem hozzájuk. Pedig így nyáron szinte reggeltől estig szól a zene nálam, ha pedig elmegyek itthonról, akkor a fülemben. De nem tudom, mi van, még az örök nyári kedvencemhez, a bossa novához sincsen mostanában kedvem, pedig attól mindig el tudom hinni, hogy nincsenek problémáim. 

De tegnap találtam egy olyan albumot, ami az első daltól az utolsóig csupa nyár, forróság, vízpart, koktélok, ráadásul a szövegek is nagyon jók. A skót dj, Calvin Harris rakta össze, és olyan arcokkal dolgozott együtt, mint Frank Ocean, Khalid, Pharrel Williams, Snoop Dogg és Nicki Minaj. Vagy nem tudom, lehet, hogy ezek a nevek így külön-külön nem szólnak olyan nagyot, vagy túl mainstreamek, de basszus, annyira jó az egész lemez, hogy mindig az a kedvenc számom épp, amelyiket épp hallom (most épp a Slide, a Feels meg a Skrt On Me). 

Hát hallgassátok ti is. 

The luckiest little sister

Ha van olyan magántanítványom, akinek számlát kell adnom, akkor a tesóm szokott adni nekem. Ezért ő nem kér pénzt tőlem, mert azt szokta mondani, neki ez nem plusz költség, ő fix összeget adózik, nem gond. De most volt ez a plusz tanfolyam, ami egy nagyobb összeget jelentett ez elmúlt hónapokban, és így, hogy adtam számlát a tesómon keresztül, sokkal több pénzt kaptam kézhez. Most jött meg az utolsó fizum onnan, és kivettem visszamenőleg az egész összeg 10%-át, hogy odaadjam a bátyámnak, meg akartam ezzel köszönni, hogy tök természetes volt neki, hogy számlát ad nekem. És oda akartam adni, és nem volt hajlandó elfogadni. Azt mondta, Hugi (a két tesóm, meg mindenki, aki rajtuk keresztül ismer, Hugizik), ez a te pénzed, te dolgoztál meg érte, én nem kérek ezért semmit, örülök, hogy segíthettem. 

Aztán meg ugye nem jó az autó, de most konyhafelújítás van, meg mindenféle más ügy, hétfő óta nem foglalkoztunk a problémával. De most ott tartunk, hogy kellene venni munkalapot, meg ajtót a szekrényhez, el kellene menni az Ikeába, ezek pedig nem mennek kocsi nélkül, és felhívtam a tesóm, hogy eljönne-e velem, vagy kölcsönadnák-e a kocsit egy délutánra, hogy ezeket elintézzük. Tegnap strandolós programjuk volt, de megbeszéltük, hogy este beszélünk, és akkor kitaláljuk, hogy mikor/hova szeretnék menni. 

Aztán tegnap ugye a szuper randevúm volt és nem beszéltünk, de aztán reggel láttam, hogy van egy nem fogadott hívásom tőle. De eléggé nyűgös voltam, meg intézkedni se volt kedvem, úgyhogy nem hívtam vissza. Erre egyszer csak kopognak az ajtómon, és a bátyám az, hogy ők most mennek kirándulni és eljöttek két autóval, az egyiknek tessék, itt a kulcsa, maradhat bármeddig, ameddig elintézzük az ügyeket, vagy újra lesz kocsi, használjam nyugodtan. 

Lehet, hogy ezek nem olyan óriási dolgok, de ő mindig, mindenben ilyen velem, bármikor lehet rá számítani. Mindig csak egy szavamba került/kerül, bármit kérek, azonnal ott van és segít. Amikor a válásom után már senki nem tudott mit kezdeni azzal, hogy még mindig sírok és nem vagyok jobban, ő mindig kocsiba ült, és 10 perc múlva itt volt, ha megint elsírtam magam a telefonban.

Ma, ahogy megjelent, és a kezembe nyomta a kulcsot, rendesen meghatódtam, mert ez szerintem ez sokkal több, mint jó testvéri kapcsolat, ő teljes mértékben feltétel nélkül szeret és támogat engem, és nem tudom, hogy hogy fogom tudni mindezt meghálálni neki. És nekem ilyen tesóból van még egy. Akkora mázlim van a családommal. 

Paradicsomos, csicseriborsós saláta sok bazsalikommal

Amióta egyszer a Szimplyben reggeliztem, és reprodukáltam, nagyon szeretem ezt a salátát. Legtöbbször reggelihez szoktam enni, avokádós pirítós, tojás, vagy mindenféle finomsággal megpakolt kenyérszeletek vagy croissant mellé. Ráadásul a kertben van néhány piros és sárga koktélparadicsomtól roskadozó bokor, amiről frissen, a naptól melegen szoktam leszedni a paradicsomot hozzá, meg a két bazsalikombokrom is nagyon boldognak tűnik, szóval igazán szezonja van ennek a salátának.

Kell hozzá:

érett, édes paradicsom, konzerv csicseriborsó, újhagyma, rengeteg bazsalikom, olívaolaj, balzsamecet vagy egy fél citrom/lime leve, só.

Illúzió

Tegnap találkoztam egy fúval, akivel már egy ideje beszéltünk, és hát eléggé szurkoltam, hogy jó legyen. Nem volt jó. Szerintem ennyire még sosem nyúltam mellé pasival, sosem képzeltem a dologba valami ennyire mást. Nem csak a külseje, az aurája, a viselkedése, hanem egy csomó mindent elmesélt tegnap (politika, család, célok, exek, kapcsolatok, szabadidő, világlátás), amiről eddig nem is értem, hogyan nem beszéltünk (illetve mi a faszról beszéltünk, de komolyan), illetve ha igen, akkor csak érintőlegesen, illetve valószínűleg leginkább én fejtettem ki a véleményem - vagy csak félreértettem, nem figyeltem oda, fogalmam sincs. Mert ha tudom, mit gondol ezekről, akkor tutira lejön, hogy nekünk semmi közünk egymáshoz - de valami miatt nem jött le. Rejtély. Nagyon határozott és vicces ez a fiú, és ez teljes mértékben félrevezetett.

Nekem meg teljesen kiül a fejemre, hogy mit gondolok, vagy ha valami nem tetszik, úgyhogy találkoztunk, és onnantól fogva szörnyen kínos volt, nagyon, nagyon kellemetlen az egész. Azért viselkedtem, és ittunk egy fröccsöt meg ettünk egy fagyit, de mégis az volt a legjobb, mikor elváltunk. Közben bűntudatom van, hogy mekkora seggfej vagyok, bár megbeszéltük előre, hogy nincsenek elvárások, és utána meg is beszéltük valamennyire. 

Ez megint alátámasztotta az elméletem, hogy ha valaki szimpi, akkor minél rövidebb időn belül találkozni kell, mert az online ismerkedés teljes tévút lehet. 

Az élet egy gyümölcsös pite

A hétfőt egy hajnali skype-os angolórával indítottam. Ebben a fiúban az a különleges, hogy tinder-ismeretségből lett tanítvány, de ilyeneken nem akadunk fenn. Aztán megreggeliztem, pakoltam egy órát a konyhában, előkészítettem a terepet a munkához, majd gyorsan bedobtam a cuccaimat egy hátizsákba, autóba ültem és elindultam egy barátnőmhöz.

Már félúton voltam, száguldottam 90-el, mikor egyszer csak elkezdett rángatni a kocsi, majd éreztem, hogy hiába nyomom a gázt, nem húz. Szépen lassan elkezdett kifogyni belőle a kakaó, és mivel nem ez az első (és nem is a második) alkalom, hogy ez megtörténik, tudtam, hogy ennyi, le fogunk állni. Közben a gyomrom mogyorónyi méretű, mert mögöttem is jönnek, szemben is, alig van hely a főút szélén megállni, viszont pont itt egy keresztút balra, ahol ha befordulnék sokkal inkább biztonságban érezném magam. Ráadásul pont itt lakik a nagyobb bátyám 200 méterre, tud majd jönni segíteni. De ha befordulok balra, akkor van-e még annyi lendület az autóban, hogy átérjek a széles főúton? Nem fog-e a kisautó az út közepén otthagyni a pácban? 

Minden persze mondjuk 5 másodperc alatt játszódott le a fejemben, de úgy döntöttem, nem kockáztatok. Indexeltem, az út jobb oldalára irányítottam az autót, megálltam, kitettem a vészvillogót, felhívtam a bátyámat, meg a barátnőmet, hogy ne várjon, ügy van, és vártam a felmentősereget. 

Állok az ezerrel suhanó autók szelében a beteg kisautó mellett, a farmer rövidnadrágomban, a kiskutyás pólómban meg baseball sapkában, mindenki megnéz, pedig ha pénzszerzési céllal állnék ott, akkor mit csinál mellettem a villogó autó? Közben jön egy fehér, dobozos kocsi, lassít, indexel, megáll, el nem tudom képzelni, mit akar. Kiszáll belőle egy fiatalember, sétál felém, odaér, rám vigyorog: tanárnő, mit csinál itt? Úgyhogy akadt még egy erős férfikéz, aki segített áttolni az autót az úton, mikor odaért a tesóm. Fél óra múlva újra sikerült beindítani a kocsit, úgyhogy hazavezettem, a bátyám jött mögöttem, ha megint leállnék. Otthon ittunk egy kávét, bedobtuk a bicajom a bátyám autójába, majd elfurikázott a barátnőmhöz. És ennyi kaland után 11-kor már ez volt: 

Merthogy van a környékünkön egy széles, homokos tengerpart. Eldugott helyen van, véletlenül nem lehet odakeveredni, de ha mégis megosztja veled a titkot valaki, akkor örülhetsz, és élvezheted az óriási fákkal a hátad mögött a homokos partot és a nyugodt, sekély vizet. Hétvégén őrületes tömeg van, a törölköződnek nem találsz helyet, de így hétfő délelőtt kábé mi voltunk ketten (a barátnőm is tanár) meg egy csapat nyugdíjas. Aztán elmentünk hozzá, főzött egy gyors ebédet, majd elbicajoztam egy tanítványomhoz, a középkorú üzletemberhez (ha helyben voltam úgyis, akkor megbeszéltük, hogy nála lesz az óra), akit nemrég elhagyott a felesége (3 gyerek), és szegény, semmi másról nem tud beszélni, úgyhogy pszichológust játszom neki angolul, hagyom, hogy meséljen, amiről szeretne, meg megtanuljuk, hogy prenuptial agreement, custody meg community property. :(

Utána hazatekertem, ami olyan 15 kilométer. Szeretem itt a végig vízparton húzódó bicajutat, mindig totális zen fog el tőle, ilyen: 

Azon gondolkodtam, miközben teljes boldogságban tekertem hazafelé, hogy milyen hihetetlen szociális háló épült körém, mióta elváltam, mióta hazaköltöztem. Oké, ott a családom, de hogy megáll a tanítványom, hogy segítsen; egy vasárnap három különböző társaságból találkoztam lányokkal; elkezdek tanítani egy testvérpárt, és egy hét múlva felhívnak, hogy van jegyük és menjek velük szórakozni; a barátnőm, akit egy fél éve nem láttam, ebédet főz nekem, és tök természetesen felajánlja, hogy zuhanyozzak le nála a strand után; a tanítványom pedig a legmélyebb titkait osztja meg velem. Valószínűleg számít az is, hogy nincsen fix párkapcsolatom, így mindig kapható vagyok vagyok némi barátkozásra, számít, hogy rugalmas vagyok, nyitott, de tökmindegy, a lényeg az, hogy rengeteg ember van körülöttem, és sok fontos, értékes, napi szintű kapcsolat. Emberek, akikre számíthatok, akik számíthatnak rám.

Úgyhogy ennek a felismerésnek az örömére itthon megsütöttem a szezon első szilvás pitéjét (recept itt). 

A barátaim

Vasárnap délután Juc bloggerrel Wampoltunk (legnagyobb megdöbbenésemre nem vettem semmit), majd be akartunk ülni a Zsiráfba, ahol csapódtak (volna) hozzánk a lányok, de nem volt még nyitva a hely, meg el is kezdett esni az eső. Úgyhogy sajnos kénytelenek voltunk beülni a közelben lévő első fedett helyre, ami - mit ad isten - egy Meki volt épp. És ha már úgy alakult, teletömtük a fejünket mindenféle egészséges kajával (de tényleg, Juc még salátát is vett a halszendvicse mellé), én meg ittam epres shake-et, amit szerintem utoljára tini koromban. Aztán valóban csapódtak a lányok, ők is ettek hambikat meg epres shake-et, majd átvonultunk a Zsiráfba, és élőben blogoltunk (avagy mindenki elmesélte, mi újság vele). 

Aztán siettem haza, találkozóm volt otthon is, mert volt egy fesztivál a városban - ami engem nem olyan nagyon érdekelt, de jött miatta két barátnőm a városba, és őket mindenképpen szerettem volna látni. Már a vonaton ültem, és egyeztettem a lányokkal, mikor rám írt az edző lány meg a nővére (akiket egy ideje angolra tanítok, és imádjuk egymást), hogy Ilonkaaa, szereztünk neked is ingyen jegyet, gyere, elviszünk mulatni! Úgyhogy hazaugrottam lezuhanyozni meg tornacipőre cserélni a pacskerem (tehát fesztivál outfitet öltöttem), és két óra múlva már a Duna-parton, függőágyakban, a fákon futó színes fénysorok közt, jeges bodszaszörpöt iszogatva néztük a naplementét, miközben mögöttünk a 30y zenélt. 

Hajnal 1-kor értem haza. Ilyen vasárnappal szeretném zárni a hetet mindig. 

nem értem

Szétkaptuk a konyhámat, apu szépen, komótosan dolgozgat rajta. Szerintem még hetekig nem lesz vizem, mosogatóm, ellenben kupi és kosz az lesz. Apukám igazi mesterember, nagyon ért mindenhez, de a változást, mint olyat, nem támogatja, ha még működik valami, illetve meg lehet javítani, akkor az még jó lesz. És mivel ő az, aki karban tartja a lakásomat gépészeti szempontból, így elég határozott véleménye van mindenről. Én viszont utálom a félmegoldásokat (régi, nagyon béna a vízmelegítőm, randa a csempe a mosogató fölött, ha már hozzányúlunk, akkor kicseréltetném őket), úgyhogy szombaton át kellett hívnom a bátyámat, hogy tolmácsolja apunak, hogy mit szeretnék - és lőőőn csoda, apukám egyből: hmm, igazad van, tényleg sokkal jobb lesz úgy, és nem is olyan sok plusz munka. 

Miért van, hogy ha az emberek egy véleményt mélyebb hangon hallanak megfogalmazódni, akkor azt hitelesebbnek találják és könnyebben elfogadják? 

The only way is up

Egyébként már kicsit jobb a kedvem, nem hiába, engem szinte mindig megtalálnak a kedves, vicces emberek, akik jobb kedvre tudnak deríteni. Ma konkrétan semmit nem csináltam (kaján kívül), meg elvittem anyukámat kanapét nézni, de végül élőben nem jött be neki, amit kinézett (és most le van árazva), úgyhogy keresek neki másikat. Nagyon jólesett csak úgy pihenni. Délelőtt még nem találtam olyan zenét, amit akár el tudtam volna viselni, most meg már egészen okén látom a dolgokat. Remélem, most már felfelé tartok. 

Cukkinitészta fokhagymás paradicsommal - 10 perc alatt

Én egy időben már próbálkoztam a cukkininek a tésztaként való felhasználásával, csak akkor nyersen készítettem el. Hogy őszinte legyek, az túl extrém volt az én étkezési szokásaimhoz mérten, ennyire azért nem vagyok elszánt. De ma megkívántam egy finom, olaszos, paradicsomos spagettit, és volt a hűtőmben egy szép, zöld, közepes cukkini, úgyhogy gondoltam, kipróbálom sütve is. 

Így egy pici olívaolajon, egy wokban megpirítottam a legyalult, picit megsózott cukkinit (3-4 perc), majd félretettem. A kertből szedett, félbe vágott koktélparadicsomokat összerottyantottam egy gerezd apróra vágott fokhagymával a wokban, téptem rá egy marék friss bazsalikomot, rátornyoztam a cukkinire... És kész. Nekem nagyon bejött.  

Vegamilonka

Még csak annyit akartam hozzáfűzni a múltkori vega poszthoz, hogy az utóbbi hónapokban többször rajtakaptam magam, ahogy mondjuk állok a lidl húspultja felett, vagy anyukám elém rakja a rántott csirkecombot, esetleg sütés előtt átnézem a kacsamellet, hogy megfelelően megtisztították-e - szóval nem egyszer előfordult, hogy belegondolok, hogy mi lehet a története ennek a darab húsnak. És már többször előfordult, hogy elment az étvágyam - szóval gyanítom, hogy nekem tényleg itt az ideje, hogy változtassak az étkezési szokásaimon - nem extrém módon, hiszen szerintem eddig is ügyesen ettem, de még tudatosabban, egészségesebben kezdjek el főzni és táplálkozni. 

Úgyhogy szombat óta nem ettem húst, egyelőre nagyon jólesik, és egyáltalán nem kívánom, pedig 5 nap alatt 4 súlyzós edzést csináltam. Persze közben igyekszem odafigyelni a fehérjebevitelre (erre mondjuk szívesen hallanék ötleteket, tudom: tofu, tojás, tejtermékek, csicseriborsó, magvak, bab, borsó, lencse...?), de mondhatom, hogy minden oké. 

Nagyon jók és inspirálóak voltak a kommentek a poszthoz, köszi szépen mindenkinek, aki írt, főleg a vegáknak, vegánoknak, nagyon érdekes volt hallani a történeteket (szívesen veszem, ha van még kedvetek mesélni hasonló tapasztalatokat). És mivel többen is azt írtátok, hogy hasonlóan vagytok a húsevéssel, mint én, hogy szeretitek a húst, de jólesne változtatni, arra gondoltam, én megosztom itt majd a tapasztalataimat. Első körben csak annyi lesz szerintem, hogy igyekszem keresni opciókat a hús helyett, hogy ne legyen alap, és közben sokkal több zöldséget enni, megtartva időnként a halat és a tenger gyümölcseit - ha van kedvetek, tartsatok velem. 

Közben körülnéztem vega-ügyileg, és az a bajom a legtöbb recepttel, hogy értem én, hogy csicseriborsó fasírt, meg nem tudom, de nekem ezek a receptek pont ugyanolyan bonyolultnak tűnnek, mint anyukám főztje, én rendes fasírtot sem szoktam csinálni. Nem akarok hosszan, ezer hozzávalóból összerakni dolgokat, bepanírozni, meg kisütni olajban - az én stílusom a konyhában ez a 10 perc alatt valami finomat abból, ami a hűtőben van. Vannak persze a szuper curryk, amik a kedvenceim, olyat már posztoltam, de ha akad más is, ami bejön, akkor kiteszem ide, jó? 

Under the weather

Tudom, hogy nem kellene, hogy másfél hét kommunikáció és két randi után ennyire csalódott legyek, és ésszel tudom is, hogy úristen, hagyjuk. De annyira régen volt olyan, hogy ennyire megmozgatott valaki, és ezért azt hiszem, láttam megcsillanni a reményt... Á, hagyjuk is. Tegnap délutánra valahogy teljesen leültem, halálosan szomorú lettem. Délután olvastam kicsit a parton, este pedig egy barátnőmmel találkoztam, meg a cuki kutyájával, vacsiztunk a Prestoban (annyira finom a sütőtökös tortellinijük, hogy mindig az az érzésem, hogy ilyen finom tésztát még soha életemben nem ettem). De annyira annyira üresnek és fáradtnak éreztem magam, hogy azt hittem, nem is bírok hazamenni - itthon pedig azonnal bemásztam az ágyba, éjjel viszont nem tudtam aludni. Nem is emiatt, ami ezzel a fiúval törtét, bár ez is rátesz egy lapáttal, hanem gondolom most az iszonyú intenzív időszakom után itt van az első néhány nap, amikor nem vagyok 0-24-ben elfoglalva, és van időm belegondolni, hogy mi újság. Pedig összefutottam valamelyik nap egy kolléganőmmel, és azt mondta, olyan kipihentnek és kisimultnak tűnök, mintha a múlt hét óta nyaraltam volna 2 hetet - hát, oké. Amúgy én is érzem, hogy fizikailag nagyon rendben vagyok most, de lelkileg... Lelkileg nem tudom, mi van. 

Mindenesetre nagyon örülök, hogy nem adtam be a derekam, és nem aludtam nála, mert gyanítom, hogy utána is pont ugyanígy eltűnt volna. Mondhatnám, hogy szomorú, hogy ekkorát csalódhat az ember a másikban, de én 4 év házasság után is értetlenül álltam, hogy ez az ember kicsoda, szóval így két találka után igazán belefér. És igazából azt mondom, hogy el kell fogadni: garancia semmire és senkire nincsen. De ez is csak megerősített abban, hogy magamra csak én tudok vigyázni, és tudni kell nemet mondani - nem csak pasiknak, hanem általánosságban is, bármilyen szituációban, családnak, barátoknak, programra, munkára. Egyébként pont a múltkor beszélgettünk az osztályomban erről, hogy lehet nemet mondani (szexre például), el kell tudni fogadni a nemet, és azt próbáltam meg összeszedni velük, hogy hogyan lehet megértetni a másikkal (konkrét mondatokkal illusztrálva), hogy NEM. De úgy látszik, ez nem csak tinédzser issue. 

Csicseriborsós, kakukkfüves sárgarépakrém

Mivel rendszeresen járok edzeni, muszáj időnként kenyeret is ennem, főleg edzés napokon működik jól mozgás előtt. Viszont időnként gondban vagyok azzal, hogy mit rakjak a kenyeremre, főleg, ha nem akarok húst enni. Sajtot? Tojást? Avokádót? Esetleg lehet működhet a kenyerünkre valami olyan zöldség is, ami nem dögunalmas?

A múltkor a barátnőm esküvőjén a Házikó intézte a cateringet, és ott voltak nagyon finom zöldségkrémek. Így ad hoc, az emlékeim és néhány recept elolvasása és a képzeletem alapján megpróbáltam reprodukálni a répakrémet, mivel volt itthon egy csokor friss, roppanós sárgarépám, és képzeljétek, nagyon finom lett. Édeskés-sós, kicsit fűszeres, nagyon jól működik a magos barnakenyér és a paradicsom mellé.

Hozzávalók: 

3 nagy sárgarépa

5 evőkanál csicseriborsó (konzerv)

2 evőkanál olívaolaj

2 evőkanál krémsajt/tejföl/joghurt

kakukkfű, só

Elkészítés: 

• A nagyobb darabokra vágott sárgarépát összekevertem az olívaolajjal, sóval és egy ág összetépett kakukkfűvel, majd 20 percre betoltam a forró sütőbe. 
• Amikor megpuhult, botmixerrel összeturmixoltam a csicseriborsóval, összekevertem 2 evőkanál krémsajttal és kész. És brutálisan finom. 

Majd még kísérletezek más zöldségkrémekkel is (cékla, mentás zöldborsó, ???)

Fish are jumping

Közben kicsit még mindig szomorkodom, nem úgy általánosságban, hanem csak időnként, ha eszembe jut, hogy már megint bilibe lógott a kezem. Valamennyire még mindig reménykedem benne, hogy bizonyára csak egy orbitális félreértés történt, amit majd jól megbeszélünk, és aztán együtt ellovagolunk a naplementébe, de persze az eszemmel tudom, hogy ez faszság. És tudom azt is, hogy még mindig jobb most, 2 randi után, mint miután beleöltem a dologba x hónapot, netalántán évet. De azért mégis. :(

A párkapcsolati nézeteim a mai napon: 

Igyekszem nem foglalkozni ezzel, ma már többször eszembe jutott, hogy mennyire jó nekem, milyen szuper lesz a nyár. Vettem még a múltkor, a leárazásokon a Zarában egy rövid, fekete, bő, rövidujjú ruhát 3 ezer forintért, felhúzom hozzá a piros, hiperkényelmes pacskerem (nagyon, nagyon ajánlom, ha bármelyikőtök gondolkodik rajta, ennél tökéletesebb nyári viseletet nem tudok elképzelni), felcsapom valamelyik napszemüvegem vagy a fekete baseball sapkám, és egész nyáron el tudnék ebben a szettben csattogni. 

Holnap reggel edzeni megyek, utána sütök margherita pizzát, este pedig a lányokkal találkozom, remélem, megvigasztalnak. Egész héten olyan súlyosságú tennivalóim lesznek, mint a rendrakás a ruhásszekrényemben, vasalás, ágyneműhúzás, vacsi Gabesszel, sok-sok alvás, elolvasni a Félkegyelműt (napozás közben), edzés, bicajozás, Pride. Jaj, most nagyon jó nekem. 

Running errands

Reggel elmentünk anyával a piacra, sántikálva mindketten, mert a térdtörés után még nem az igazi a lába, nekem pedig fáj még  lábam a lábujjam miatt. Anyának van banyatankja, tudjátok, ez a kerekeken guruló, magad után húzható táska, és el kell mondanom, hogy óriási találmány, mert egy csomó mindent vettünk mindketten, de cipekednünk így egyáltalán nem kellett. Az egyik ős kofa, aki mindkettőnket ismer, de még együtt nem látott minket, megkérdezte tőlem, mikor odaértem, anya meg állt a hátam mögött, hogy ő a nagymama? Mondom, nem, anya. Ezt mondjuk úgy, hogy idén 40 éves leszek, erősen bóknak veszem, főleg úgy, hogy nekem van a legcsinosabb, legfiatalosabb 74 éves anyukám a világon. Sétáltunk hazafelé, nagyon szép a város így nyáron, és annyira durva érzés volt, hogy kedd délelőtt van és nem kell dolgoznom - sőt holnap sem, meg azután sem. 

Utána elmentem mosogatógépet nézni, illetve igazából a fejemben volt, hogy mit szeretnék, mert a múltkor már megnéztem a Media Markt kínálatát, és tulajdonképpen kinéztem egyet, egy nagyon szép, inox, rendkívül halk, minden tekintetben csodálatos és modern darabot. De most elmentem itt a városban, és úgy döntöttem, nem szarozok tovább, megrendeltem és kifizettem. Ez azzal jár, hogy mivel holnap ki is szállítják, elkezdhetem a projektet, és további döntéseket kell hoznom a konyhafelújítással kapcsolatban, de majd határozott leszek, gyorsan túl leszek rajta és szebb és praktikusabb lesz a konyhám. És onnantól sokkal kevesebbet kell majd mosogatnom és sokkal kevesebb vizet használok majd.

Délután elmentem a fodrászomhoz, akinél még nem született meg a baba, de sokkal csendesebb volt, mint szokott, gondolom, nagyon izgul. Levágta a hajam, kicsit szurkoltam, hogy majd csörög a telefonja és elrohan, otthagyva engem félig levágott hajjal, de végül minden rendben volt. Megint tökéletesen az történt, amit kértem, egy centivel sem vágott többet, csak szép egészségesre megigazította a tincseimet. Már majdnem olyan hosszú elöl a hajam, mint a többi tincs, és nagyon tetszik, úgyhogy egy darabig nem lesz frufrum. 

Pooooor piggy

Valaki mondta nekem a múltkor, hogy nem érti, hogy valaki, aki imádja az állatokat, és van kutyája, macskája, hogyan ehet húst. Kicsit szíven ütött a dolog, mert ez már nekem is sokszor eszembe jutott, hiszen teljesen odavagyok a bocikért, a kecskékért, a malacokért, meg minden állatért, ami él és mozog. Ha nekem kellene megölnöm az állatot, amit megeszek, akkor biztos, hogy soha többé nem ennék ilyesmit. Arról már nem is beszélve, hogy tisztában vagyok vele, hogy milyen pokoli körülmények közt tartják az állatokat, amik aztán a tányéromra kerülnek. Amikor gyerek voltam, nem egyszer láttam, hogy a nagymamám megtömi a libákat és a kacsákat és még mindig összeszorul a gyomrom, ha eszembe jut, mert az bizony kőkemény állatkínzás, borzalmas nézni. Leginkább igyekszem nem belegondolni ezekbe, de egy időben próbáltam boldog (haha), kapirgálós, nem nagyüzemi csirkét beszerezni, de egy idő után megint csak a növekedési hormonnal teletömött, nagyüzemi lidlis csirke került a kosaramba. 

Ráadásul tudom én azt is, hogy azzal tehetném a környezetemért a legtöbbet, ha nem ennék húst, hiszen a kérődző állatok tartásával rengeteg szén-dioxid és metán kerül a légtérbe, ráadásul egy csomó növényt azért termelünk (és locsolunk) hogy legyen mivel etetni az állatokat, amiket megeszünk. De talán mégiscsak az a legfontosabb, hogy azok az állatok cukik, és azért szenvednek, hogy nekem legyen mit ennem. És én annyira szeretem őket, hogy ezzel az erővel embert is ehetnék. De komolyan. Szóval eddig homokba dugtam a fejem, de nem tudom, lehet, hogy nem kéne.

Mondja ezt a lány, aki már gyerekkorában is arról volt legendás a családban, hogy kolbásszal ette a szalonnát, és kenyeret nem kért. Most mégis arra gondoltam, hogy itt a nyár, nyugi van, van időm recepteket böngészni és főzni, a piac pedig tele van szebbnél szebb idényzöldséggel, úgyhogy megpróbálom kicsit kiokosítani magam a témában és lecsökkenteni a húsfogyasztásomat, amennyire csak tudom. Nálam arra nincs esély, hogy teljesen vegetáriánus legyek, de az biztos, hogy most indokolatlanul sok húst eszem. Arról már nem is beszélve, hogy a mozgás mellett ez az a dolog, amivel szerintem a legtöbbet tehetem az egészségemért, hiszen a zöldségek tele vannak rostokkal, és sokkal könnyebben emészthetőek, mint a hús. Majd leadom a drótot, mi újság.

Ja és akkor tegnap este az öreg, alig élő macskám levadászta, és a konyhámban vacsorálta meg a kertünkben lakó süldő feketerigót. Mondjuk szerintem ez elég geci módja volt a vegetáriánus életmódról való véleménye kinyilvánításának, de ő legalább nem a lidlben veszi meg a friss húst, és az is tuti, hogy ez egy boldog rigó volt. Már addig, ameddig nem találkozott a macskámmal.

Ti erről mit gondoltok? Tapasztalatok?

Nem fenékig tejfel

Közben megint akadt egy pasiügy is, amiről mondtam ma a lányoknak, hogy nem akarok róla beszélni, de aztán elmeséltem, és elmesélem nektek is, mert mire való a blog, ha nem arra, hogy vicces/tanulságos történetek szülessenek a szerencsétlen ismerkedéseimből. 

Az történt, hogy hosszú és alapos szelektálás és egy nagyon vicces összeismerkedés (20 mondat chatelés után totálisan összevesztünk, majd egy fél óra puffogás után rájöttünk, hogy egyetlen kérdőjel hiánya miatt teljesen félreértettük egymást) után találkoztam egy fiúval. Eleve tudtam, hogy tetszeni fog, mert... Nem tudom, éreztem. Szóval találkoztunk, együtt töltöttünk majdnem 5 órát, és iszonyúan jó volt. Nagyon régen lelkesedtem utoljára ennyire valakiért, és úgy tűnt, kölcsönös a dolog, úgyhogy megbeszéltünk egy második randevút. Ami megint olyan volt, hogy ültem ott, és nem hittem el, hogy itt van ez a fiú, itt vagyok én, és olyan az egész, hogy nem bírunk kifogyni témákból, annyira sokat nevettem, hogy majd' leborultam a padról, amin ültem, és hát az is hamar kiderült, hogy fizikailag is úgy vonzzuk egymást, mint a mágnes. 

Mondanám, hogy ez egy tökéletes randevú volt, de aztán akadt egy kis feszkó, mégpedig azon, hogy bár ő ezt adottnak vette, én nem voltam hajlandó nála aludni, mert... Mert nem, eszembe sem jutott, miért aludnék ott valakinél a második találkozón? És annak ellenére hogy közben iszonyúan jó volt az egész, ez többször előjött, hogy de én most akkor visszautasítom őt, és ezt ő nem érti (wtf), és hogy nem a szex miatt, mert aludhatunk külön, de hogy milyen lesz majd együtt ébredni, meg csinál nekem reggelit, blabla. Már a vonaton ültem, amikor még mindig üzenetekkel bombázott, és hát végül mondhatom, hogy nem tudta elengedni ezt a dolgot, úgyhogy feszkóval zártuk a randit (de te tudod, hogy azt akarom, hogy itt maradj, nem? hát akkor helló). 

És akkor soha többé nem keresett. 

Amit kábé most sem bírok elhinni. Utána beszéltünk, és próbáltam tisztázni a dolgot, de annyira semmitmondó dolgokat mondott, hogy nem erőltettem, ez a történet eléggé egyértelműen füst. Én meg tök csalódott vagyok, mert... Mert annyi minden tetszett benne. Vicces volt és izgalmas, helyes, pozitív, nagyon okos, egyszerűen (én legalábbis úgy éreztem) stimmeltünk. Mondjuk ettől még természetesen lehet seggfej, de azért örültem volna, ha nem az. Hát ilyen csodálatos kalandjaim vannak. Mondjuk legalább nem öntött rám 8 korsó sört*, csak hogy mutassam, én mindenben meglátom a pozitívumokat.

Szombaton találkoztam Phoebe-vel, végignézte, ahogy másnaposságomat kezelve eltüntetek egy hamburgert sült krumplival és káposztasalátával, ettünk egy fagyikelyhet, majd lementünk a partra kicsit élvezni a késő délutáni napsütést, csak úgy, ruhában. Fetrengtünk a kavicsokon, néztük a vizet, pihentünk, dumáltunk, én meg elnyöszörögtem neki a csalódottságomat. Majd, mint a mesében, egyszer csak kimászott a hullámok közül, majd odajött egy bálnatestű, hatalmas hasú ember egy szál fecskében, elénk állt, ami már eleve szürreálisan hatott, mert mit akar tőlünk egy bálna, majd megkérdezte, hogy (idézem) "lányok, miért nem fürödtök? a nőknek úgyis az a dolguk, hogy mindig nedvesek legyenek, és ha bementek a vízbe, akkor az tuti, mert akkor NEDVESEK LESZTEK, hahahaaa**". 

Na én akkor eldöntöttem, hogy ha Magyarországon, 2017-ben ez a tipik férfiember, akkor én feladom, zárdába vonulok, apáca leszek. De komolyan, ezt mivel érdemeltük ki? 

Ráadásul pénteken, az érettségin két cuki, fiatal kolléganőmnek elmeséltem az idősödő, kétségbeesett kollégámat, aki, ha véletlenül kedves vagyok hozzá, azonnal nekiáll udvarolni, és kiderült, hogy mindkettőjükkel megcsinálta tökugyanezt, mint velem, mondvacsinált indokokkal igyekszik kettesben maradni velük, ajándékokat visz nekik (cseresznyét például:)) sőt, az egyiküket megpróbálta megcsókolni. Miközben csodás családja, jó fej, gyönyörű felesége, két gyereke, vadiúj unokája van. 

Nem értem a férfiakat.

*utalás életem legviccesebb randevújára
**reakciónk: resting bitch face

La fin

Elég komolyan elengedtem a blogolást mostanában, szinte eszembe sem jut, pedig nincs semmi baj, csak valahogy nem volt fontos, hogy leüljek és írjak, annyi minden dolgom volt, ki voltam merülve, dolgoztam, sportoltam. Annyi minden történt, hogy nem is tudom, hol kezdjem. 

Ma megvolt az évzáró értekezlet, és asszem, még nem fogtam fel, hogy ma délben VÉGRE valóban elkezdődött a nyári szünet. Mondjuk ahhoz képest, hogy azt hittem, június közepétől, már lógathatom a lábam és csak kávézni fogok bejárni a suliba, sőt, még azon is gondolkodtam, hogy mivel semmi dolgom nem lesz, elmegyek Orfűre, szerintem jó rég nem szoptam ennyit, mint június második felében. Na mindegy, de csak eljött a július. Valahogy annyira megszoktam a tempót, hogy ma reggelre ugyanúgy beállítottam az órát 6-ra, elmentem edzeni, onnan a suliba, majd majdnem megbolondultam a 4 órán át tartó értekezleten. Aztán itthon gondoltam, elintézem azokat a dolgokat, amikre úgy fél éve nincs időm (fodrász, kutyakozmetikus, állatorvos, kozmetikus, masszőr, csontkovács, mosogatógép, konyhafelújítás stb). Első körben felhívtam a fodrászomat, aki mondta, hogy holnapra van kiírva a terhes felesége, de azért menjek nyugodtan. Hát jó. Ezután rájöttem, hogy másra nincs erőm most, majd aludtam 3 órát, ami nagyon fura, nagy valószínűséggel tényleg rám fér, hogy leengedjek. Most egyelőre kialszom magam, aztán szépen sorban elintézek mindent.