2020. február 25., kedd

szeretni bolondulásig

Hamarosan lesz egy hosszabb, majd egy rövidebb szünet a suliban. A hosszabbra (5 nap) a Comoi tavat terveztük kettesben, autóval, a rövidebbre (3 nap) Milánót repülővel, egy baráti párral. Mondanom sem kell, egyikből sem lesz semmi. Minimum a repjegyet bukjuk. 

Ma vérvételre kellett mennem, kicsit hamarabb el kellett jönnöm a suliból. Gyönyörő idő volt, kisdzseki volt rajtam (meg persze sapi), teljesen tavasz érzésem volt, úgy örülnék, ha ez már minimum így maradna. Aztán voltam dokinál is, csinált ultrahangot (utoljára 8 hete láttam), és egyszerűen úgy kell visszafognom magam, hogy ne zokogjak minden alkalommal, mikor látom, hogyan ficánkol az én babám. A mi babánk. Mindene megvan, utálja az ultrahangot, és már fél kiló. Elképesztő, hihetetlen, túlcsorduló érzés. 

Valahogy úgy érzem, hogy lelassult körülöttem a világ, mintha valami francia művészfilmben lennék, pörög és forog körülöttem minden, én pedig szépen, nyugodtan sétálok, figyelem az embereket, nem sietek sehova, mintha lebegnék. Az a baj, hogy nem is érzek semmit fontosnak, nem hoz lázba a suli, semmi nem idegesít, teljesen hidegen hagynak a határidők, a feladatok. Megcsinálok mindent, de ez nem az én elkötelezett,  szorgalmas, hatalmas munkabírású énem. És ez olyan jól van most így.

Voltunk tegnap a Food Film Fighters-en a Trip hajón, ismeri valaki ezt az előadássorozatot? Rendszeresen járunk, én nagyon szoktam szeretni, de a tegnapi nem volt az igazi. Mielőtt találkoztunk volna a barátainkkal, akikkel szoktunk járni, beültünk a Pata Negrába, ami kb 50 méterre van a lakásunktól. Megállapítottuk, hogy kicsit olyan érzés kettesben lennünk, mintha folyamatosan valami születésnapot, vagy évfordulót ünnepelnénk, mintha lenne valami szuper, közös kis titkunk, egyszerűen le sem lehet törölni a vigyort a képünkről, ha kettesben vagyunk. Voltak olyan időszakok az életemben, mikor egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy nekem lesz valaha gyerekem, úgy éreztem, el tudom ezt engedni - de most így utólag nagyon sajnálnám, ha ez az időszak kimaradt volna az életemből. Az életünkből.

A cím a kedvenc Audrey Tatou filmem címe, valamelyik nap láttam megint, imádom a hangulatát.

2020. február 23., vasárnap

félidő

Szombaton Vácon voltunk, felköszöntöttük Aput, vittünk neki egy üveg Bailey's-t, meg megörökölte Barni egyik pufi mellényét - mennyire örült neki! Anyu sütött ebédre héjában sült krumplit császárszalonnával és lilahagymával, aztán kb azonnal kidőltünk és aludtunk egy kicsit. Délután a bátyámék is jöttek, velük is dumcsiztunk, aztán este hazajöttünk. Nagyon szeretem azt, hogy nálunk otthon nincsen semmi stressz vagy nyomás, hogy nem vagy otthon eleget, miért nem eszel sütit, maximálisan elfogadó mindenki, és az is simán belefér, hogy sziesztázunk 2-3 órát a kutyával.  

Ma délelőtt kitakarítottunk, aztán elmentünk hangfalat venni, mert a régi JBL-ünk felmondta a szolgálatot. Este pedig Barni szüleihez mentünk névnapozni. Egy szempillantás volt a hétvége. 

Össze kellett csomagolnom egy csomó felsőt, tavaszi dzsekit, nadrágot, és hazavittem őket Vácra, hogy ne foglalják itt a helyet, mert most egy jó darabig, vagy hát legalább jövő őszig nem tudom őket hordani, nem tudom őket begombolni, nem érnek össze stb. Az utóbbi 1-2 hétben megint hatalmasat nőtt a hasam, már nehezemre esik lehajolni például. Eddig úgy éreztem, hogy milyen szexi kis pocakom van, de egyébként teljesen oké volt a testem, viszont most érzem, hogy lassan elvesztem kontrollt felette. Megint kellett vennem új melltartókat, már másodszor, mióta terhes vagyok, és itt ez a nagy, nehéz, most már igencsak fickándozó dudor a lapos hasam helyén, ami miatt minden felülést, felállást, lehajolást kétszer meg kell gondolnom. Nagyon fura érzés, hogy ennyire megváltozott a testem, és hogy oda a filigrán, mozgékony, könnyed fizikumom. 

Indultunk valahova, és Barni kérdezte, mi a baj - és kiböktem, hogy nem érzem csinosnak magam, sápadt vagyok, karikás a szemem, szar a hajam, és már nem az van, amihez szokva vagyok, hogy bármit veszek fel, minden jól áll rajtam, hanem egyrészt legszívesebben kb cicanadrágban, az ő pulcsijaiban és az uggomban élnék, és nincsen kedvem semmihez, ami ezeknél kicsivel is kényelmetlenebb, másrészt pedig úgysem áll jól semmi. Persze megnyugtatott, hogy ő mindenben szexinek lát, és el kell fogadni, hogy a kisbabánké most a testem, és igen, most nagyon átalakul, de ez a legcsodálatosabb dolog a világon blablabla. Én ezt mind tudom, meg általában nagyon-nagyon élvezem a terhességet, de azért vannak nehezebb napok. 

És még csak félidő van. 

2020. február 21., péntek

hey, weekend!

Tegnap 6-kor keltem és este 7-ig értekeztünk, 8-ra értem haza. 9-kor már aludtam. Minden nap 6 előtt kelek, kedden és szerdán is este 6-ig bent voltam. Csomóan mondják, hogy vegyem lazán a sulit, de egy középiskolát, a miénket legalábbis, nem lehet lazán venni, vagy csinálod rendesen, vagy sehogy. És hát igen, érzem, hogy erre a tempóra már nem igazán van szükségem, esténként alig várom, hogy vízszintesbe kerüljek és pihentethessem a pocakomat. 

Egyébként lesz nemsokára 2 szóbeli felvételis hétvége, ami kb csütörtöktől szombat estig tart, és tegnap mondták az értekezleten, hogy ugye akkor mindenki tudja, hogy mikor és hova van beosztva, én meg jeleztem, hogy nem, én nem tudom. És mondták, hogy engem nem osztottak be,  nem kell jönnöm. Először teljesen megdöbbentem, mert ez egy nagyon fontos dolog, kiválogatni, hogy kik jöhetnek hozzánk, megnézni a leendő gyerekeket - de aztán elkezdtem nagyon mély hálát érezni, hogy kaptam néhány plusz estét, egy nyugodt, szabad hétvégét. The perks of being pregnant.

Ma amúgy csak 3 órám van, 10-re megyek, 1-ig vagyok, a péntek az nagyon jó. Este vacsizni megyek az edzőlánnyal meg a nővérével a Babkába, holnap meg kicsit megnézzük a szüleimet meg a kiskutyámat, süthetne a nap.


2020. február 17., hétfő

hummingbirds for my snacks

Végül bementem ma, és nem bántam meg, teljesen jó volt. Egész nap nem vettem le a sapimat, mint a nagyon cool, hipszter tinilányok, de az osztályokban, meg a kollégáknál is volt, hogy elmondtam, hogy ne haragudjanak, nem lazaságból hagyom magamon a sapkát, hanem mert még nagyon jólesik a fejemnek a meleg. Még azért náthás vagyok, de az energiám teljesen visszatért, és ami a legfontosabb: fejben tökéletesen kipihentem magam. Nagyon jó volt bent lenni, ezer éve nem éreztem ilyen lelkesnek és motiváltnak magam. Ráadásul 2 hétnyi helyettesítés után a gyerekek nagyon örültek nekem, jó érzés volt, de igazából ők is hiányoztak. 

Az is szuper volt, hogy ott várt a Kivibag rendelésem az asztalomon: 


Sokszor viszek ebédet, uzsit, szendvicset, nasit, gyümölcsöt, és eddig nylonzacskóba csomagoltam őket, hogy baleset esetén ne maszatolják össze a táskámat meg a cuccaimat, és hát ezek a zacsik azért az nem túl szexik. De most új szintre emeltem az elemózsia-csomagolást. Ezek vízhatlan cuccok, lemoshatóak mosószeres vízzel. És valahogy sokkal nagyobb kedvem van így uzsit vinni magammal a szép kis nett csomagokban. 

De a legjobb igazából az volt, hogy bár nagyon ritkán szokott, Barni ma reggel elvitt suliba autóval, és bár nem beszéltük meg, a nap végén ott várt, amikor végeztem. Bevallom, ezt meg tudnám szokni. 

2020. február 15., szombat

Ma van a nyolcadik nap, szinte egész nap az ágyban fekszem, percenként fújok tele egy zsepit, infralámpázom, narancsot eszem, nagyüzemben fogyasztom az orrsprayt, az antibiotikumot, a C vitamint, meg még biztos van egy csomó gyógymód, amit alkalmazok, csak már az agyam is kezd leállni a mellőzöttség miatt, úgyhogy nem jut több eszembe. A hét közepén már sokkal jobban voltam, csak aztán lett ugye az arcüreggyulladás, úgyhogy azóta megint szarul vagyok. Komolyan, elnézést a kifejezésért, de a tököm tele van. annyira unom már, el sem tudom mondani. Ráadásul fáj a derekam, meg el vagyok gémberedve attól, hogy sokat fekszem és nem mozgok, amitől extrán nyűgös vagyok. És borzasztóan szarul is nézek ki, hullasápadt vagyok, és teljesen meg vagyok döbbenve attól, hogy Barni időnkét így is elkap, megszorongat és szerelmet vall, ezek után nem tudom, mennyire bízhatok benne. Tegnap el kellett menni a Kapás utcába a leleteimért, ami előtt szépen összekaptam magam és kicsit sminkeltem is, felöltöztem (a saját ruháimba, mert itthon a pasim melegítőnadrágját és a pulcsijait hordom, mert a sajátjaimból kilóg a pocakom) és parfümöztem. Barni pedig munkából jött, a ház előtt várt a kocsiban, hogy elvigyen, beültem mellé, és látszott rajta, hogy megdöbbent, hogy mekkora a különbség a kinézetemben az elmúlt napokhoz képest. Fú, de tényleg, ez borzalmas, úgy érzem, csak árnyéka vagyok magamnak, eléggé elhagytam magam.

Egyébként elment két napra a fiúkkal síelni, örülök, mert nagyon megérdemelte, elég uncsi lehet az ápolásom, bár állítólag ezerszer jobb beteg vagyok, mint másnapos. Na mindegy, ma mintha kicsit jobb lenne. Hétfőn tényleg muszáj dolgozni mennem, amit meglehetősen nehéz elképzelnem. Úgyhogy holnap kicsit elmegyek sétálni, meg nem tudom, hogyan tudnám még rávenni a szervezetemet és a testemet, hogy kezdjen hozzászokni a gondolathoz, hogy a jövő héten vissza kell térni a normál hétköznapokhoz. Egyébként nagyon várom már, csak nem tudom, mennyire leszek rá készen fizikailag.

Köszönöm, hogy kipanaszkodhattam magam. 

Ja, és lett vukos csokim (de már megettem, ami tök jó, mert étvágyam sincs napok óta). 



2020. február 13., csütörtök

thingz milonka likes


  • Az utóbbi néhány hónapban nagyon száraz a bőröm, pedig rengeteget iszom, és még a bingo, mindig működő arckrémem, szérummal és  olajjal kiegészítve sem elég. Naponta többször is be szoktam krémezni az arcom, hogy valami legyen, de a felszíne így is száraz. Ezt a kifejezetten sűrű, nehéz, mégis könnyen felszívódó krémet viszont nagyon szereti most a bőröm, olyan érzés, mintha megitatnám, utána pedig nagyon puha és hosszan hidratált lesz: 

  • Sokszor veszek parfümöt a reptereken, most, hogy Dániában jártam, kettőt is. Az egyik a régi, megszokott Cacharel Amor Amor, ami kb 15 évig a fix illatom volt, de már vagy két éve nem használtam, és most 20 eruroba került. A másik viszont teljesen új számomra. Ezt is Violet ajánlotta (neki nagyon bízom az ízlésében), és már egy ideje ismerkedem vele, de most találtam tök jó áron, és vettem egy üveggel. Nagyon régen nem kaptam ennyi bókot parfümért ennyi különböző embertől, és Barni is is imádja rajtam. Pedig nem egy könnyű parfüm, komoly, piros gyömölcsös, szedres, rózsás illat, nehéz, keleties fűszerekkel, de nekem valahogy olyan hordani, mint valami gyönyörű, egyedi, csodálatosan színes, nagyon karakteres, tökéletesen rám szabott kabátot, amit valószínűleg nem sokan vennének fel, de rajtam mindenki megdícséri. 

  • Mindkét tárolót a DM-ben vettem, de a bal oldali új. Annyira praktikus, imádom, és Barnit és az OCD-jét is lenyűgözi. 

  • Barni időnként bátran szokott nekem ruhákat venni meglepetésből, és, bár az elején voltak kétségeim, mostanra már szuperjól ismeri az ízlésemet, úgyhogy legtöbbször tök jól el is találja. Karácsonykor is kaptam tőle egy gyönyörű tornacipőt, sokszor emlékszik rá, ha megdícsérek valamit (úgyhogy ezzel vigyázni kell), és időnként, ha nagyon szeretem valamelyik cuccát, kabátját vagy pulcsiját, akkor megveszi nekem is a női verziót. Mostmár van pár ugyanolyan ruhánk, esetleg különböző színben, de van teljesen egyforma is. És van két Carhartt kabátja, amiket imádok, az egyiket azért, mert messziről látszik rajta, hogy iszonyúan kényelmes, nagy, puha és meleg, hogy felveszed, nem kell nagyon aláöltözni, és így is jöhet hó és fagy, a másikat mert egy nagyon laza, vagány, khaki színű, tavaszi parka. És most, mikor hazajöttem, itt várt mindkettő az én méretemben. Úgyhogy most le sem lehet rólam szedni a télit, még sál sem kell, annyira nagy és meleg, a parka miatt viszont már alig várom a tavaszt, hogy színes sálakkal, meg tornacipővel hordhassam, és teletömhessem a zsebeit mindenfélével. Egyébként Parndorfban már van Carhartt, és hatalmas leárazások vannak mindig. Most pl egy csomó minden féláron volt, és még erre rájött egy kettőt fizet, a harmadik féláron (tehát a félár fele) van akció. 

pain

Soha nem volt még arcüreggyulladásom - egészen tegnap éjszakáig. Olyan érzés, mintha a fogad fájna iszonyúan, csak szétsugárzik az éles, ellentmondást nem tűrő fájdalom a fél fejedben, s nem tudod, hogy honnan jön, a fogaidból, a füledből, a szemedből vagy az agyadból. Nagyon durva, egy percet nem aludtam. Úgyhogy reggel a fülészeten kezdtem, és most először kijátszottam a terheskártyát - tényleg hihetetlen, de odamentem 8-ra, bejelentkeztem, mintegy mellékesen elejtettem, hogy terhes vagyok, beültem a kb 15 ott várakozó ember közé, akik láthatóan már egy ideje ott szobroztak, majd engem hívtak be először. Elképesztő, én nem tudtam, hogy ez így működik. Kaptam gyógyszert, meg tanácsokat is, és most már remélem, hogy tényleg meggyógyulok, mert meglehetősen elegem van. Mindenesetre most itthon is sapiban téblábolok, mint valami hip hop rajongó, Barni legnagyobb derültségére - de annyira jólesik a meleg.

Hazafelé elmentem gyógyszertárba, postára, meg vettem kaját, és egész nagy kalandnak tűnt ügyeket intézni, idegenekkel beszélni, meg az utcán lenni, kicsit elszoktam ettől az elmúlt egy hét alatt. Szerintem a jövő héten (ha akkor már visszakapom az életemet végre) egész komoly kihívás lesz visszaintegrálódni a társadalomba. 

2020. február 10., hétfő

get well soon

Most, hogy úgy érzem, hogy lehet, hogy megmaradok, az jut eszembe, hogy tényleg, mennyire nem értékeljük az egészségünket, amikor minden oké vele. Tegnap, meg ma éjjel is annyira rosszul éreztem magam, hogy elkezdtem álmodozni arról, hogy milyen lesz, mikor újra jól leszek, lesz erőm kimenni az utcára, elmenni sétálni, dolgozni, emberekkel találkozni, a sportolásról már nem is beszélve. Jelenleg annyira távolinak tűnik mindez. Jézusom, milyen lehet hosszan tartó, vagy gyógyíthatatlan betegségben szenvedni.

Barninak a dereka fáj nagyon, meghúzta, vagy megfázott, nem tudjuk, de időnként alig bír mozogni. Így megbeszéltük, hogy ha meggyógyulok, akkor megreformáljuk az életünket, és feltuningoljuk a szervezetünket sok sporttal, jó kajákkal, friss levegővel és napsütéssel, hogy ha a kis virgonc bébink megérkezik, ne Mr.& Mrs. Kripli várja őt. Minden energiánkra szükség lesz.

Közben beszélek anyuékkal, akik makkegészségesek, csupa vidámság és energia mindkettő, teszik a dolgukat, terelgetik az unokákat, 77 évesen. Kapjuk már össze magunkat, de tényleg.

2020. február 9., vasárnap

sick & tired

Mielőtt elmentem, Barni azt mondta, két dolgot kér, hogy vigyázzak a babánkra, és hogy ne próbáljak betegen hazajönni. Ehhez képest sikerült olyan betegen hazajönnöm, hogy nem is emlékszem, mikor volt utoljára ilyen. A hangom a nulla és a nagyon öreg Tom Waits hangja közt váltakozik, halálosan köhögök, dől az orromból a cucc és pokolian érzem magam. Lázam nincs, hál'istennek, de azért mára, főleg, hogy szinte egyáltalán nem aludtam, kezdek kicsit kétségbeesni, annyira, hogy az előbb már a dokimat is felhívtam (sosem csinálnék ilyet vasárnap). Mindent beszedtem/beinhaláltam/megittam, amit a gyógyszertárban terhes-kompatibilisnek ítéltek, tényleg, mindent megteszek, ami a józan ész és az internet szerint segíthet, de semmi nem hoz enyhülést. Mit nem adnék egy jó neo citránért. 

Bűntudatom van persze, hogy ennyire nem tudok vigyázni magamra, pedig szegény kis bébi teljesen ki van szolgáltatva nekem és a folyamatos köhögőrohamaimnak. Kicsit már náthás voltam kint, és pénteken elmentünk egy hajókirándulásra, ami ráadásul az én ötletem volt (don't ask, nem gondoltam, hogy ez kb szabadtéri ügy, teljesen idióta vagyok), és ott szerintem iszonyúan megfázott a fejem és az arcom, a sapka, a kapucni és a sál ellenére. 

Holnap nyilván esélyem sincs suliba menni, nagyon fognak neki örülni az egy hetes hiányzásom után, úgy, hogy ráadásul mindenki más is beteg.

Viszont elképesztően jó érzés, hogy milyen gondoskodás vesz körül, Barni mindent megtesz, hogy jobban legyek. Tegnap pedig felhívott az anyukája, hogy mit ennék, és paradicsomlevest kértem. Erre küldött paradicsomlevest galuskával, natúr szeletet krumplipürével, kaszinótojást és túrógombócot. Meg csomagolt még melléjük SK gyümölcsturmixot, laktózmentes tejfölt és porcukrot pedig a gombóc mellé. 💜 



2020. február 6., csütörtök

the bump

2-3 hét alatt elképesztően megnőtt a hasam, most már tényleg igazi terhes pocak, kicsit aggódom is, hogy mekkora lesz ez még (17 hét van most). És ennek ellenére, nem is értem, hogy hogyan, de ha nem mondom, senki magától nem szúrja ki, olyanok sem, akikkel egy csomó időt, egész napokat együtt töltök, mert folyamatosan együtt dolgozunk. Egyetlen kolléganőm vette magától észre a suliban. Én ezt nem is értem. Mondjuk tény, hogy nem hordok különösebben feszülős cuccokat, de hát egy nagy dudor van a hasam helyén, mit gondolnak, ilyen furán híztam meg? 

Koppenhága - kaja

Minden nap kaptuk ebédet az iskolában, és nem tudom, mikor ettem utoljára ilyen egyszerre finom, egészséges és változatos kaját minden nap. 

A menza úgy néz ki, hogy már 11-től lehet ebédelni, van egy köret- és salátabár, kb 15-20 fajta körettel: több fajta friss salival, ananásszal, különböző (kb 10 fajta) párolt zöldséggel, több fajta feltétű és típusú tésztával, kuszkusszal, újhagymás tejföllel.  Nagyon durva és színes a választék, még a negyedik napon is csorgott a nyálam, mikor megláttam. Van még ezen kívül mondjuk 2 fajta krumpli (ilyen tepsis-típusú), meg valamilyen husi, minden kirakva nagy fémtálakba. 

És a gyerekek fogják a tányérjukat, szednek rá bármit, amit szeretnének, fognak egy italt azokból, amik ki vannak rakva, kifele leadják a menzajegyüket, valahol leülnek és megeszik. 1200 gyerek jár az iskolába, de nem volt sorbanállás, különösebb tumultus, gondolom 11 és 3 közt szépen eloszlanak. És ilyeneket ettem: 




Életem végéig tudnék itt ebédelni. Az első nap például 3-kor mentünk, és már elfogyott a husi, de egyáltalán nem hiányzott, sőt.

Meséltem Barninak, meg elküldtem neki a képeket, és mondtam neki, hogy ha hazamegyek, kicsit meg akarom reformálni az étkezésünket, és most ő is tök lelkes. Egyébként volt egy pasim, aki amúgy tök nagy seggfej volt (pl. jó ideig követett meg stalkolt még a szakításunk után), de nagyon jól tudott főzni, tőle tudok pár alap trükköt. És azt is tőle tanultam, hogy ha zöldségeket párolsz, vagy sütsz mondjuk wokban, akkor fontos, hogy minden zöldséggel külön dolgozz, és ne egyszerre süsd őket, mert amúgy mindennek ugyanolyan íze lesz. Pl. kölön a gombát, hagymát, répát, cukkinit stb. És így színesebb meg ízesebb lesz minden, és lehet mindet addig sütni, ameddig kell, nem lesz semmi túlpárolva, maradhat minden roppanós. És itt is ezt láttuk, hogy minden zöldség külön volt tálalva, csak abból szedtél, amit kívántál. 

Egyébként a sulinkban nagyon gyenge a menza, úgyhogy otthon majd szeretnénk erről mesélni, hátha el lehet érni némi változást, szerintem a szülők és a gyerekek is nagyon támogatnák. 

Koppenhága - benyomások

Azt gondoltam, hogy majd szép nyugi lesz itt, és tudok naplót írni, de nagyon sok munka van, mondjuk a jó fajtából, és van sok program is, szóval a szabadidőmet leginkább alvással töltöm.  Úgyhogy leginkább a benyomásaimról tudok mesélni:


  • Tanárnak lenni Dániában is sok-sok munka, és itt sincsen kolbászból a kerítés. Valahogy mégis az látszik, hogy az élethez való hozzáállásuk úgy általánosságban sokkal lazább, többet nevetnek, kedvesebbek, pozitívabbak, mint otthon.
  • Itt sem csodás minden: mesélték, hogy bár az iskola épülete mesébe illő, olyan drága fenntartani, hogy küzdenek ezzel  (pl. ki kell adniuk termeket külsősöknek, hogy abból is legyen pénz). És az a mondás, hogy ne legyenek zárt helyen, falak mögött az órák, ezért hatalmas, levegős közösségi terek vannak, falak szinte alig, amivan, az is üvegből, ezért egy csomószor a nyitott terekben ülnek a tanulócsoportok, és ha nem kussban dolgoznak, akkor zavarják egymást.
  • 90 perces órák vannak, napi 4 db, 8:15-től 15:15-ig.
  • Az iskola igazgatója egy ránézésre 37-38 körüli, irtó helyes, szakállas, csupamosoly srác, aki angolt és médiát tanít, szabadidejében pedig egy zenekarban zenél. Az asztala a tanári közepén van. 
  • Egyáltalán nem látszik sem a kollégákon, sem a gyerekeken, hogy jó anyagi körülmények közt élnek, nincsenek (ránézésre) márkás cuccaik, ékszereik, csilivili autójuk (főleg, hogy most is mindenki bringázik meg tömegközlekedik), nem tudom. Valahogy nincsen az az erőlködés, mint amit otthon látok, azt a takarón túli nyújtózkodást, hogy akkor is muszáj villantani, 'to keep up with the Joneses' (vagyis hogy ami a szomszédnak/bárkinek van, az neked is kell), ha amúgy nem engedhetnéd meg magadnak - ami szerintem otthon tökre jellemző. Azt látom, hogy abban a pillanatban, hogy megengedhetsz magadnak szinte bármit, ezek a dolgok már egyáltalán nem lesznek fontosak, nem jelentenek értéket. És mégis, olyan jó kis letisztult ízlésük van, jó rájuk nézni. 
  • Sokkal nyugodtabb itt a tempó, mint otthon, nem szerveznek túl semmit, van a szervezésben egy csomó hiba és hiányosság, és mégis minden működik, és egyáltalán nem tűnik úgy, hogy bárki stresszelne a szervezetlenség miatt.
  • Szerintem otthon a fenőttek nagy százaléka nem olyan tudatos tagja a társadalomnak, mint itt a 16-17 éves gyerekek, akikkel dolgozunk. Politika (nem csak hazai), társadalmi problémák, környezet, bármiről megvan a véleményük és meg is tudják fogalmazni (csodálatos angolsággal), szerepet vállalnak, kiállnak ügyek mellett, képviselik a saját és mások érdekeit, mindezt olyan természetességgel, hogy tényleg elképesztő. 
  • Hideg van, esik az eső és fúj a szél. Otthon Barni rábeszélt egy profi, túrázós aláöltözetre (cicanadrág+felső), és bár nagyon ellenkeztem, mert szuperdrága volt, a városnézések során iszonyúan hálás voltam érte, szerintem én bírtam a legjobban a gyűrődést, nem fáztam egyáltalán.
  • Gyönyörű ez a város, a régi és az új épületek is nagyon szépek, és nagyon tetszik, hogy milyen jól működnek egymás mellett (nem úgy, mint otthon).

2020. február 1., szombat

the only way is up

Barni ma megint dolgozik, fél 3-kor kelt és 4-re ment. Nagyon úgy tűnik, hogy most jó ideig ez az utolsó ilyen hétvégéje, egy hónap múlva véget ér a projekt, amin dolgoznak, de ez akkor is pokol. 

Én viszont végre kialudtam magam, 8-kor ébredtem, felhúztam a redőnyt (nagyon szeretem, hogy ha akarok, itt tudok tökéletes sötétben aludni), és nagyon örültem, látva, hogy a február szikrázó napsütéssel érkezett meg, és ráadásul épp szombaton! Fú, én nem tudom, ti hogy bírtátok, de én többször kis híján hánytam a napsütés hiányától, amit nincs az a D-vitamin mennyiség, ami kompenzálni tud. Ráadásul azt is nehezen viselem, hogy nem mehetek fürdőbe, pedig itt van több is a szomszédban, nem szaunázhatok (sírok), nem mehetek szoláriumba, és cserébe úgy nézek ki, mint egy beteg albínó. Sajnos a smink sem sokat segít, pedig a világ legjobb, legtermészetesebb krémpirosítóját használom (MAC, Something Special). És nem mehetek masszázsra sem, nem is értem, miért, egy speciális kismama-masszázs pedig 13-18 ezer forintba kerül (amitől ráadásul valószínűleg megőrülnék, mert én utálom, ha simogatnak, engem kizárólag a brutálisan erős masszázzsal lehet kielégíteni csak). Esetleg elutazhatnánk valami csodálatos tengerpartra napozni, de sajnos ez most 572 ok miatt nem kivitelezhető. Szóval minden olyan trükk, ami segíteni szokott, hogy túléljem a telet, ki van lőve, marad még az edzés, de oda meg januárban nem túl sokszor sikerült elvonszolni magam.

Mindenesetre én most húzok egy vonalat, és mostantól fogva minden sokkal jobb lesz, ehhez remek indulás lesz az utazás, utána pedig nem fogok ennyit dolgozni (meg dokikhoz járni), és találok időt arra, hogy sokkal jobban érezzem magam én is, ennek eredményeképpen pedig a baba is a hasamban, sőt, Barni is. Úgyhogy szépen gyorsan kitalálom, mi legyen a menü, megnézem a szomszédos piacot, feltöltöm a hűtőt, míg készül az ebéd, gyorsan kitakarítok, ebédre Barni is itthon lesz már, utána pedig... Utána bármit csinálhatunk, amihez kedvük van.

Ma reggel találtam pár nagyon szenvedős új bejegyzést másoknál, hogy minden szar, és hát hogyan tovább (nyilván nincs ötlet). És olyan érdekes, hogy én a nyűglődős helyzetekben (nyilván nem a sajátomban, hanem másoknál, hehe) a lehetőséget látom, hogy the only way is up, innen csak jobb lehet, meg kell rázni magunkat, változtatni kell, döntéseket kell hozni, és hajrá új élet. Nyilván nem mehetek oda motivációs beszédet tartani, meg hát biztos jönne, hogy de... Persze, nem tudhatom, nem vagyok abban a helyzetben, de szerintem a hozzáállás már fél siker.

A lényeg, hogy ma már február van, mindjárt itt a tavasz!




ez mostani zara, imádom



reggeli: mangó, finn crisp, mandulatejes kávé