lassú víz

Ma van az utolsó napom a szöveges értékelésekre, és nem mondhatnám, hogy készen vagyok. Bele sem merek gondolni, hogy milyen lehet azoknak a kolléganőimnek, akik nem csak 15 fős csoportokat, hanem egész osztályokat tanítanak, és és mivel kisebb óraszámú tantárgyuk van, kb az összes osztályban érintve vannak. Na mindegy, szóval nem vagyok még kész. Várom, hogy vége legyen. Kicsit azt juttatja eszembe, mikor egyetemista voltam és tanulnom kellett valami hülye vizsgára, ahelyett, hogy éltem volna a életemet. 

Nagyon belelkesedtem megint az edzés iránt, igyekszem elmenni, amikor csak tudok, heti 3x legalább, de a múlt héten 4x voltam - végül itt a hozzánk közel lévő lepukkant, oldszkúl terem lett a befutó, egészen megszerettem, meg budapesti viszonylatban olcsó is. Reggel a legjobb mozogni nekem, sajnálom, hogy ha 8-ra megyek suliba, akkor nem fér bele - nonszensz lenne fél 5-kor kelni. Motivál, hogy ilyenkor eltűnik a fáradtságom, nem csak edzés után, hanem általánosságban sokkal energikusabb vagyok, gondolom, a vérkeringésem a dolog kulcsa. Nyoma sincs derékfájásnak, természetesen szebben tartom magam, és érzem, hogy a párnácskák alatt újta tónusosak az izmok. 

Egyébként nem történik semmi különös, de tényleg, semmi, iszonyúan január van, szép, csendes állóvíz, olyat sem nagyon látok magam előtt, amit lehetne várni. Magántanítványozom, amit szeretek, mert egyrészt tök jó kimozdulás és szociális élet, másrészt engem fel is tölt, mert mindenki nagyon cuki, harmadrészt anyagilag megkönnyíti kicsit az életem. Most nem itthon tanítok, mert túl pici a lakás ahhoz, mert ha ide belépsz, az rögtön intim szféra. Meg hát Barnit hova tenném olyankor, nem akarom őt szívatni azzal, hogy addig menjen el itthonról. De mindenkivel jó kis helyeken találkozom, a SOTE csodálatos épületében, kávézókban, az egyik lánynál. 

Ilyen apró örömök vannak, hogy találtunk végre olyan öblítőt, aminek meg is marad az illata a ruhákon (ebben jöhet ötlet, ha van, nekünk ez vált be, csak sajnos méregdrága). Meg hogy főzőcskézek, tök egyszerű dolgokat sok zöldséggel, és Barni nagyon lelkesedik mindig, ami nem egyértelmű, lévén, hogy eléggé válogatós.

sajnos nem találtam meg az eredeti forrást, mert a pinteresten is olyan idiótán linkelnek, de arra tippelek, hogy valentina armstrong

the memory of a roadtrip

Sajnos megint nem az én hétvégém ez. A mi sulinkban félévkor és év végén is kell minden egyes tanulóról szöveges értékelést írni, minél személyesebb, annál jobb, merthogy a kezükbe kell nyomni. Nem, nem csak az osztályfőnököknek a feladata ez, hanem minden tanárnak. Az én esetemben ez olyan 90 fő, plusz minden csoportnak írni kell egy közöset is, ez már majdnem 100 - szóval elleszek ezzel a hétvégén. Egyébként megkaptuk erre a hétfőt és a keddet tanítási szünetnek, de jó lenne minél hamarabb befejezni - meg hát most csinálok ilyet először, szóval ki tudja, mennyire leszek termékeny. Mondjuk azt ti tudjátok a legjobban, milyen ügyesen tudok a semmiről is írni, haha. 

Azért hogy ne csak a laptop fölött görnyedjek (nem görnyedek, szépen kihúzom magam) egész hétvégén, délelőtt elmentünk kirándulni. A pasimnak kellett kicsit dolgoznia vidéken ma, és én is elmentem vele. Nagyon felöltöztünk, csomagoltam szendvicseket, majd autóba ültünk. Imádok road tripezni, főleg Barnival, teljesen bolond, így egész úton muszáj ökörködni. Nagyon jó volt kicsit csavarogni, láttunk gyönyörű helyeket, túráztunk kicsit a hóban, voltunk Pátyon egy mesés francia kávézóban, amiről nem hittem el, hogy kb a semmi közepén (már elnézést Pátytól) egy ennyire hangulatos, csipketerítős, jazz zenés, hibátlan francia presszó létezzen. De létezik, és megér egy kirándulást. Meg megnéztünk egy mesebeli házat, ahová nagyon szívesen beköltöznék. Jólesett egy kicsit a szabadban lenni, nagyon hiányzik a természet, lehet, hogy hülye vagyok, hogy még futni is a terembe járok, és inkább a hegyen, vagy a Margit szigeten kellene szaladgálnom (á, télen nem fogok).

Aztán a pasim elment a kis családjával disznót ölni, amitől engem kiver a víz, úgyhogy én nem mentem. Egy exem elhívott egyszer Kismaroson, és én azt hittem, hogy majd szépen nyugodtan sütöm a pogácsákat, de aztán az exem kitalálta, hogy úgyis olyan jól fotózom, menjek el velük dokumentálni, ahogy megölik a disznót - életem egyik legborzalmasabb élménye volt, mintha végig kellett volna néznem, hogy egy embert ölnek meg előttem. Csak utána vettem észre, hogy hiába volt a kezemben a gép, egyetlen fotót sem készítettem. Azóta nem kísérletezem az ilyen eseményekkel. Mondjuk én biztos vagyok benne, hogy ha magunknak kellene leölnük az állatokat, amiket megeszünk, akkor a legtöbben pillanatok alatt leszoknánk a húsfogyasztásról.

Úgyhogy én a horror helyett elmentem Pad Thai-t ebédelni két barátnőmmel, majd átköltöztünk a Frei kávézóba, ami hatalmas csalódás volt (mit kell ott inni?). Most meg némi Baliey's-zel megtámogatva jellemzem a gyerekeket. 

stuff to watch

Tegnap lezártuk az első félévet. Nem tudom, ez miért visel meg ennyire mindenkit, aki iskolába jár/tanít, de ez a hét már tényleg szörnyű volt. Az utolsó két napra igyekeztem már lazább dolgokat bevinni, több csoporttal néztem például az Atypical című netflixes sorozatot, ami egy autista kamasz fiúról és a családjáról szól, és abban nagyon jó, hogy nem csak a dolog vicces oldalát látjuk, mint például Sheldon esetében, hanem megmutatják azt is, hogy milyen komolyan megviseli az egész családot, hogy egy autista fiatalember egész egyszerűen más. Nagyon tetszik, és a gyerekek is imádták, angolul, angol felirattal még a pre-inter csoportom is bírta, szóval nyelvgyakorlásnak is ajánlom. 

A kicsikkel (hetedikesek) pedig Wallace&Gromitot néztünk, nem ismerték, és nagyon élvezték. Ezt a részt, amit órára be szoktam vinni, már vagy harmincszor láttam, és imádom minden pici részletét. 

Gromit (a kutya) szobáját például laknám. 

Ja, és Gromit köt:

Imádom. 

stream of consciousness

Tegnap akkora (nem általam kimondott) revelációkba futottam bele a pszínél, hogy az jutott eszembe, hogy basszam meg, hogy nem mentem el korábban. Mondjuk úgy 5 éve. Persze, így utólag nehéz látni, hogy mi lett volna, ha, de igen, valószínűleg sokat segített volna. 

Az utolsó alkalmakkor már úgy éreztem, mintha nagy, súlyos, régóta a szívemen nehezedő kövek gördülnének le rólam. És tegnap meséltem neki, amikor leültem, hogy könnyebbnek érzem magam minden alkalom után, és hogy utána egy hétig egyáltalán nem gondolok azokra a dolgokra, amikről ott beszélgetünk. Nagyon szeretem, hogy nincsen ezzel kapcsolatban feladatom, agyalnivalóm, hanem az az egy óra csak rólam szól, a jóllétemért van, a lelkemért, a boldogságomért, a lelki egyensúlyomért. Értem. Az az egy óra nekem szabadon áramló gondolatfolyam, ami segít megtisztulni. Felszabadító érzés.

these are a few of my favourite things

Most, hogy a tél nagy része eltelt hál'istennek, meg kell, hogy állapítsam, hogy sokkal jobb úgy az élet, hogy nem kell sok réteg ruhát felvenni, hanem elég egy pólót meg egy vékony felsőt/pulcsit, és aztán a kabátom (mindkettő ilyen), meg a szép színes sapkáim megóvnak az időjárás viszontagságaitól. Azt is szeretem, hogy mindkét kabátnak hatalmas zsebei vannak, és belefér a kulcsom, a zsepi, A Ricola cukorka, a labello, a rúzs, a kézkrém, amit Gabesztől kaptam, a telefonom, a fülhallgatóm, és az iPad minim is, amin olvasok. De ha könyvet olvasnék, az is ott lapulna a zsebében. 

Most valahogy jól érzem magam a télben.  Vagy legalábbis egyelőre nincsenek hisztirohamaim, hogy mikor lesz már tavasz. 

anneliesdraws

 

cheer up!

Vannak olyan reggelek, hogy ébreszt a telefonom 5:50-kor, úgy érzem magam, mintha Guantanamoban lennék, és alvásmegvonással kínoznának. Hogy könnyebbek legyenek a hétköznapok, igyekszünk magunknak kitalálni olyan dolgokat, amitől kicsit szebb a világ. 

• Hétfőn lefeküdtünk aludni 8-kor és háborítatlanul, mélyen, pihentetően aludtunk reggelig. Olyan lelki békét, mint másnap reggel, már nagyon régen éreztem utoljára. Tervezek heti egy ilyet. 
• Pénteken a Cirkoban megnéztük a Rossz verseket, nagyon cuki, csak hát kb azt tudja, mint a VAN, a sztori is majdnem ugyanaz: a fiút kidobja a barátnője, és akkor ő próbálja magát összekaparni. Van némi Szomszédok hangulat, ami nagy piros pont.
• Én olvasok sokat, a megállóban, a villamoson, a metrón, ami segít, hogy a kis elvarázsolt világomban maradjak, és így gyorsabbnak tűnik az idő is, míg beérek a suliba, vagy épp haza. Sajnos nagyon szar a könyvem (Szólíts a neveden, ez kb olyan, mint A szürke ötven árnyalata, nem? Bár bevallom, azt nem olvastam. Tudom, hogy a filmet dicsérik, ezért gondoltam, hogy előtte elolvasom, de hát jaj, anyám.)
• Aránylag rendszeresen járok megint edzeni, a lelkesedésem hullámzó, viszont kezdem megszeretni a termet.
• Esténként iszom egy pohár vörösbort.
• Tegnap kanasztáztunk kicsit délután, nagyon kikaptam, de nem bántam.
• Nagyon szép sapikat kaptam csodás színekben.
• Tegnap délután sütöttem két banánkenyeret sok tejcsokival, az egyiket bevittem a suliba munkacsoportra, volt sikere. 
• Tegnap este elmentünk vacsizni a Náncsi nénibe, ahol egy csomót kellett várni az előre lefoglalt asztalunkra és utána az összes ruhánk ment a mosásba, cserébe viszont kaptam rántott husit krumplipürével és őszibarack befőttel, meg egy pohár Sauska Cuvée 11-et.
• Hétvégén a pasim csúszott én pedig itthon lazultam, vasárnap pedig hazamentem csak egy fél napra, randizni az edző lánnyal és a nővérével, megszeretgetni a kisállatot meg a szüleimet, meg ebédelni anyukám finom főztjéből. 
• Lettek új tanítványaim, és jó érzés keresni egy kis plusz luxira valót.
• Barni szülei csináltak kocsonyát, és kaptam olyat, amiben zöldségek is vannak, mert én úgy szeretem. És eszembe jutott, hogy valamelyik okos haverom megmelegítette a kocsonyát. 

És ezek mind működnek, kicsit boldogabb vagyok tőlük. 

nagyon szeretem ezeket a régi villamosokat, főleg, hogy mindenfele járnak és hazáig hoznak

foood

Iszonyúan elfáradtam a héten. Minden nap volt valami, aztán csütörtökön eljöttek hozzám a lányok játszani. Imagine-t játszottunk, amit a pasimtól kaptam karácsonyra, és most a kedvenc játékom, Gyömbérke elég komolyan megalázott mindannyiunkat. Főztem nekik, közkivánatra paradicsomos-bazsalikomos tésztát, amit nyáron, édes koktélparadicsomból szeretek főzni, de meggyőztek a csajok, hogy jó lesz a téli verzió konzerv pariból is. Vettem egy csokor bazsalikomot is, kb annyi zamata volt, mint egy marék fűnek. De legalább a parmezánban nem csalódom soha. 

Ha nem ragaszkodnak ehhez, valószínűleg curryt főztem volna nekik, és mivel meg is kívántam, ma megfőztem magamnak, cukkinivel, ananásszal, csicseriborsóval, aranysárgán, jó fűszeresen, a gyömbértől és a chilitől csípősen, dupla adag kókusztejjel, jó levesesen:

a lét elviselhetetlen könnyűsége

Pilla a születésnapom alkalmából elvitt színházba. A Vígszínházban voltunk, a Sóvirág című darabot néztük meg, ami egy fiatal táncos és egy 94 éves néni tánca, párbeszéde. Az egész nagyon intim és szép volt, az elején könnyedebb, ahogy mindketten elmesélnek pillanatokat az életükből, aztán a néni, aki holokauszt-túlélő, elmeséli a borzalmakat is. Én is sírtam közben, Pilla is, de szerintem mindenki a nézőtéren. Mégis az a darab üzenete, hogy bármin túl lehet lépni, lehet ilyen történettel is boldognak lenni, és az élet csodálatos. Én mégis úgy sétáltam haza, hogy azt járt a fejemben, hogy a világ szönyű és gonosz, és ha ilyen dolgok megtörténhetnek, akkor semminek semmi értelme.

Persze ez az érzés elhalványult, amikor hazaértem, és Barni a karjaiba vett, és tudom én, hogy tényleg szép az élet, de nem tudom, hogy lehet-e tragédiákon, nem hogy a holokauszton, de csalódáson, váláson, családtagok elvesztésén, baleseten, szörnyű gyerekkoron, mérgező szülőkön valóban túllépni. 

Ma viszont egyedül vagyok itthon, délelőtt sétáltam egy óriásit, és láttam egy srácot, aki a kiskutyájával futott, szépen, lassan, kocogva, hogy a kutty bírja a tempót, elképesztő harmóniában. És akkor viszont úgy éreztem, hogy a világ egy gyönyörű hely, és nagyon, nagyon szépen lehet itt élni. 

január

Nagyon nehezen indult a hét, de aztán mindig sikerül valahogy belerázódni. Ma nagyon felelősségteljesen elmentünk egy ismerős fogorvoshoz, nem volt semmi tennivaló, ami nagyon jó érzés, mindkettőnknek volt némi esztétikai polírozás, úgyhogy most nagyon szuper simák a fogaink. Előtte fodrásznál is voltam, tegnapról mára kaptam időpontot, nagyon örültem, és nagyon szeretek ehhez a fiúhoz járni. Már csak egy igazán jó kozmetikus kellene (írjatok, ha van köztetek olyan, aki szívesen megosztaná velem a kozmiját) meg egy masszőr, és akkor van itt mindenem. Kivéve kiskutyám, az sajnos nincs. Véletlenül elhoztam otthonról a pórázt, és időnként megsimogatom, mikor elmegyek mellette, valamint tegnap, ahogy kifújtam az orrom, éreztem, hogy a kesztyűmnek jó kis kutyaszaga van még a hétvége miatt - csordultig lett a szívem azonnal. Hiányzik Bobek. 

Esténként annyira jó dolgokat csinálunk mindig, vasárnap vacsizni voltunk, hétfőn színházban voltam (erről majd mesélek), tegnap éjszakába nyúlóan kártyáztunk Barnival, ma a fogorvos után pedig elmentünk vásárolni, mert jönnek holnap a lányok, és akarok főzni nekik valami finomat, aztán itthon sütöttem palacsintát, majd játszottunk. Lehet, hogy lehetnék kicsit aktívabb, de annyira január van, jólesik itthon turbékolni. 

Ma csak 9-re mentem, úgyhogy 7-kor keltem, teljesen más fíling, mint mikor 8-kor kezdek a suliban és 6 előtt ébredek, az ezerszer nyűgösebb. Néha eljátszom a gondolattal, hogy reggel, suli előtt járjak edzeni, de akkor 5-kor kellene kelnem, és 6-kor már a teremben kellene lenni. Aha. 

brunna mancuso

home is where your dog is

Voltam otthon egy napot hétvégén. Teljesen random derült ki, hogy a pasim barátai elhívtak minket Verőcére, egy meseszép, csodás kilátással rendelkező házikóba, de én a társasági életet illetően annyira elteltem az ünnepek alatt, meg nagy kutyahiányom is volt épp, hogy inkább hazamentem délután, és otthon is aludtam. Most valahogy nem volt olyan idilli otthon lenni, anyuék nem különösebben hatódtak meg attól, hogy ott vagyok, beszélgettünk egy fél órát, aztán elvonultak pihenni. Úgyhogy kutyáztam, délután aludtam egy órát, este meglátogattam Phoebe-t, aztán pedig Violettel találkoztunk. Épp előtte esett valamennyi hó, ami kissé megolvadt, majd megfagyott, úgyhogy gyalog és autóval is komoly kihívásnak éreztem eljutni A-ból B-be. Volt, hogy lassítottam, illetve lassítottam volna, mert utána az autó még rezzenéstelen arccal csúszott egyenesen úgy 15 métert. Így a vasúti átjárón nem is mertem átmenni, hanem kerültem kicsit az alagútig.

Violettel elég sokat nevetgéltünk meg dumáltunk, ő borozott, én ettem egy vörösboros szilvalevest (idén eddig a legtutibb gasztroélményem, mikor elfogyott, komolyan elgondolkoztam rajta, hogy rendelek még egyet). Mondjuk az étterem és a kiszolgálás meglehetősen szürreális volt, de legalább van egy újabb sztorink, meg barátkoztunk kicsit. 

csillagászat for dummies

Már régóta tudom, hogy a pasim karácsonyra a Beastie Boys könyv, meg a Bosis pulcsim férfi változata mellé egy sétát fog kapni a Hosszúlépéstől (illetve tőlem). Végül a csillagvizsgálós túrát választottam, főleg a helyszín miatt, sokszor járunk arra, de ez egy elkerített, a halandók előtt elzárt terület. Ő nagyon jól ismeri Budapestet, és odavan a különleges helyszínekért, plusz tudtam, hogy ide nem olyan egyszerű bejutni - meg hát csillagászat, űrkutatás, űrutazás, Nasa, földönkívüliek engem ennél kb csak a dinoszauruszokkal lehet jobban lázba hozni (Jurassic Park, ahh). Szóval csillagvizsgálós bejárást kapott tőlem, és tegnap volt a napja. 

Most így utólag már tudom, hogy nem volt annyira jó ötlet január elejére időzíteni egy majd' két órás szabadtéri programot, de hát fene sem gondolta, hogy a csillagvizsgálókat nem fűtik (mert bepárásodna az üveg) és a túravezetőnk a szabad ég alatt tervezi elmesélni a magyar csillagászat rövid (nem) történetét? Sajnos ott, fent a hegyen jóval hidegebb van, mint a városban, és hát tegnap ott is dermesztően hideg volt. Én nagyon jól felöltöztem, de szerintem nincs az az irhabunda és UGG csizma, amiben nem fázol, ha két órán keresztül a szabad ég alatt ácsorogva elmélkedsz az űrkutatásról. 

Érdekesnek egyébként érdekes volt minden, de annyira le volt butítva minden info, hogy így utólag azt gondolom, hogy sokkal több, naprakészebb infóval is elbírtunk volna. A gyönyörű főépületbe, ahol a csillagászok dolgoznak, sajnos nem mehettünk be, pedig arra iszonyú kíváncsi lettem volna. Bemehettünk viszont két, apró csillagvizsgáló épületbe, amiknek nyitható a tetejük, és az egyikben ott van a legnagyobb, legrégibb magyar távcső. Ott a vezetőnk kinyitotta nekünk az épület tetejét, na az olyan volt, mintha valami filmben lettünk volna. Majd becsukta a tetőt, és AKKOR bele lehetett nézni a távcsőbe, és megnézni az épület felnagyított tetejét. Ezen eléggé felbasztam magam, miért nem akkor nézhettünk bele a lencsébe, amikor nyitva volt a tető? 

Na, hát ilyen volt, én kissé csalódott voltam, csillagot/eget egyáltalán nem láttunk, utána meg még úgy fél órán keresztül reszkettem az autóban. El sem tudom képzelni, milyen lehet ilyen időben hajléktalannak lenni és az utcán aludni, én két óra alatt, a kurvameleg kabátomban és az uggomban azt gondoltam, hogy ennél jobban már nem lehet fázni. Mondjuk utána beültünk a Városmajor mellé a Fiókába, közvetlenül a kandalló (vagy mi az) mellé kaptunk asztalt, rendeltünk tatárt meg sajttálat mézzel, lekvárral, magokkal meg szárított gyümölcsökkel, kaptunk meleg zsemléket, meg én egy pohár Malbecet, és visszatért a világbéke. 

Viszont otthon megnéztük még a Hosszúlépés. Járunk? programjait, és kb mindegyikre el akarunk menni. Majd ha már nem lesz ilyen hideg. 

kiss the old year good-bye, embrace the new one

Az egyik nagyon kedves barátnőm azt írta a születésnapomra, hogy én vagyok számára a példa, hogy mennyi jó változás történhet valakivel 1 év alatt. És tényleg, elképesztő volt ez az év. December 23-án találkoztunk először, előtte alig beszéltünk, mindketten hulla fáradtak voltunk, nem volt kedvünk, mindketten csak jólneveltségből nem mondtuk le a találkát. Aztán tudjuk, mi lett belőle. A Kisparázsban volt az első randink, és valamelyik nap ott ebédeltünk - azt hiszem, mondhatom, hogy megható volt ott ülni újra, úgy, hogy utána már együtt, a közös otthonunkba mentünk haza. Egy év telt el, és úriten, mennyi minden történt azóta!

Nekem Barni előtt pont egy évig nem volt senkim, és azt hiszem, a válásom óta, az utóbbi néhány évben minden rendben volt az életemben - kivéve a párkapcsolatot. És most ez az év erről, kettőnkről szólt. Ismerkedtünk, szerelmesek lettünk, sokat utaztunk,  voltunk Svédországban és Portugáliában, majd miután hazajöttünk, összeköltöztünk Barni lakásában. Elkezdtük a közös életünket, kiderültek a nehézségek, csiszolódtunk. És azt hiszem, most év végére mélyült el köztünk igazán ez az egész, mostanra lettek igazán nagy érzelmek is, most már nem csak felszínes, kémián, külsőségeken és az újdonság varázsán alapulók, hanem olyanok, amik arra épülnek, hogy már tudjuk, milyen a hétköznapokat együtt megélni. Persze, komolyabb nehézségekkel még nem kellett megküzdenünk, de ha kell majd, nem fogunk megijedni tőlük. 

Közben Barni úgy 10 éve először képes volt nemet mondani munkára, sokat pihent, ami szerintem, és a barátai szerint is nagyon jót tett neki. Amikor megismerkedtünk, sokszor heti 6-7 napot dolgozott, nem ritkán kelt hajnali 3-kor, hogy tőlem beérjen dolgozni, és munka után, késő este, volt, hogy még 2 órát vezetett, hogy együtt aludhassunk (ezért sem opció, hogy Vácon éljünk). Azóta ez teljesen másként van, kevesebb munkát vállal, és valahogy a szabadideje is fontosabb lett. Féltem, hogy ha összeköltözünk, sokat leszek egyedül (és biztosan lesz olyan időszak, hogy sokat leszek), de nem így lett, és csodálatos, hogy idén ilyen sokat együtt tudtunk lenni. 

Ami pedig engem illet, én elköltöztem otthonról, új munkát találtam, szerintem a legjobbat, amiről álmodhattam (illetve a munka talált meg engem). Azóta is nagyon szeretem ezt a sulit, és szuper érzés, hogy úgy taníthatok, hogy nem kell közben meghasonulnom önmagammal, mint az előző sulimban ezerszer, hanem olyan emberek (és gyerekek) közt dolgozhatok, akik úgy gondolkodnak a világról és az iskoláról, mint én. 

Közben persze megviselt, hogy otthagytam Vácon a kis üvegbúrámat, a pihe-puha, biztonságos fészkemet, a szüleimet, a családomat, a kényelmes, kihívásoktól mentes, a lakásomtól 5 percre lévő munkahelyemet, a cuki osztályomat, az otthoni tanítványaimat,  a lakásomat, az autómat, a megszokott életemet, de a legnehezebb az, hogy nem élhetek együtt a kiskutyámmal. Egy idő után elkezdett sokszor indokolatlan rosszkedvem lenni, sokat szorongtam, nem tudtam örülni a szuper kis közös életünknek. Láttam, hogy ez Barninak nagyon rosszul esik, hiszen mindent megtett, hogy boldoggá tegyen, de akkor is, ha ésszel tudtam is, hogy boldognak kéne lennem, nagyon sokat voltam szomorú. Éreztem, hogy ezzel nem tudok egyedül megküzdeni, és több évnyi morfondírozás után kerestem egy pszichológust. Nem az lett, amire számítottam, hogy majd elmegyek párszor, kedélyesen elbeszélgetünk, majd megvilágosodva és megkönnyebbülve, szorongás és problémák nélkül folytatom az életem. Nagyon nehéz, küzdelmes, komolyan megvisel, sokat sírok, nem csak ott, hanem egyébként is, valahogy érzelmesebb, érzékenyebb lettem. De közben egy csomó mindenre másképp nézek azóta, és egy pár dolog sokkal könnyebb már most, nagyon sokat segít. Bár nagyon az elején vagyunk, a terápiának köszönhetem, hogy elkezdtem leválni otthonról, a szüleimről, és felfogtam, hogy ez nem rossz, hiszen a saját életem kell élnem. És szerintem óriási szerepet játszik abban is, hogy Barnival az év végére olyan lett a kapcsolatunk, amilyen. Nagyon boldog vagyok vele. 

2018 életem egyik legjobb éve volt.

frozen

Amióta tél van, és nekem reggelente muszáj kicsit ácsorognom a megállóban a villamosra várva, egyértelműen kiderült, hogy az eddig legmelegebbnek gondolt kabátom sem véd meg a reccsenő hideg ellen, kivéve, ha több rétegben öltözöm alá, vastag pulcsik, kardigán stb. De akkor meg komoly súlya van a ruháimnak, és úgy érzem magam, mint egy eszkimó, mozogni is alig tudok. Már régóta mondom, hogy nagyon szeretnék egy kabátot, ami olyan meleg, hogy max egy vékony pulcsi kell alá, és kész. Úgyhogy végül Barnitól egy olyan kabátot kaptam karácsonyra, ami lábszárközépig ér, picit bővebb, úgyhogy bármennyire alá lehet öltözni, óriási, nagyon szőrös kapucnija van, nagyon könnyű és iszonyú meleg - és persze csodás színű. Na és ha felveszem hozzá az uggomat, akkor olyan érzés jönni-menni, mintha nem bújtam volna ki az ágyból, hanem továbbra is takaróba lennék burkolózva, csak függőlegesen. 

Azt gondoltam, hogy ezzel le is van tudva az idei kabátvásárlás, de aztán 28-án elvittem moziba az unokaöcséimet meg az unokahúgom. A Corvin moziba mentünk, előtte elmentünk boltba, vettünk üdítőt, édességet, csipszet, és aztán volt még annyi időnk, hogy leültünk ott, a bevásárlóközpontban még egy picit. És akkor megláttam a kirakatban ezt a kabátot, és a hippi lelkületem azonnal tudta, hogy ő és én egymáséi kell, hogy legyünk. Évek óta vágyom hasonló mackóbundára, de még sosem találtam olyat, ami ennyire pihepuha (mindenki simogat azóta) és könnyű, de közben ennyire meleg. Úgyhogy én mostantól fogva nem félek a fagytól.

Nekem egyébként nagyon-nagyon tetszik, hogy kutyák is hordanak pulcsit és kabátot, kicsit sajnálom, hogy az én kutyámnak akkora a bundája, hogy nincsen szüksége ilyesmire.  Szerintem ő még sosem fázott.

daria solak

HNY

Azt hiszem, elmondhatom, hogy az ünnepek alatt egész pontosan semmit nem pihentünk. Minden napnak egyre fáradtabban kezdtünk neki. Persze mindig volt egy kis időnk regenerálódni, de aztán megint vásárolni kellett, főzni, vendégeket fogadni vendégségbe menni, minden_egyes_nap. A napokról fogalmam sincs, de 29-én Pilla és a pasija voltak itt nálunk, társasoztunk hosszan, mindenfélét. Miután elmentek, Barni teljesen fel volt dobódva, hogy végre egy pár, akikkel tudunk játszani. Aztán 30-án elmentünk kicsit mulatni. Ekkor is fáradtak voltunk, de volt kedvünk kimozdulni, Barni barátaival iszogattunk, aztán elmentünk  az Ankertbe egy drum&bass buliba. 3-ra értünk haza, és bár másnap nem volt semmi bajunk, mégis úgy éreztem, hogy hogy ha el kell mennem szilveszterezni, akkor lefekszem a földre és zokogok, azt hiszem, szociálisan kitehetem a homlokomra a megtelt táblát. De aztán beszéltem anyukámmal, aki nem értette, mit nyüszögök, ahelyett, hogy örülnék, hogy ennyi barátunk van, hát majd pihenünk elsején. Úgyhogy abbahagytam a szenvedést, felöltöztem kényelmesbe, és elmentünk egy házibuliba, ahol egy csomó gyerek is volt, lehetett fetrengni a kanapén, pingpongozni, csocsózni, enni, iszogatni, beszélgetni, és végül nagyon jól éreztem magam. Mostanában sok időt töltöttünk Barni barátaival, és mostanra, azt hiszem, én is megnyíltam, meg ők is befogadtak. Úgyhogy éjfélkor, miután Barnival megfogadtuk egymásnak, hogy 2018 tökéletes volt, de 2019 lesz csak igazán a mi évünk, mindenkitől kaptam egy csomó puszit és ölelést, és nem éreztem úgy, hogy kilógok ebből az ezer éve összeszokott társaságból, hanem tudtam, hogy már köztük is otthon vagyok. 

Ma viszont egész nap pihentünk, filmeket néztünk és lencsét ettünk (illetve én uborkát és almát), hogy legyen pénz a kalandokra, amiket tervezünk. Azért elkezdek magántanítani is (ha esetleg szeretne valaki, szóljatok), biztos, ami biztos.

rosie made a thing